Sárkányok tánca (138 page)

– Jó bánásmódban van részem. A lányok kedvesek, és a jó septák gondoskodnak róla, hogy mindig elmondjam az imáimat. De ha egyszer bebizonyosodik az ártatlanságom, szeretném, ha újra Taena Merryweather lenne mellettem. Elhozhatná a fiát is az udvarba. Tommennek szüksége van maga körül más fiúkra, nemesi származású barátokra.

Méltányolható kérés volt, Ser Kevan nem látta okát, miért ne teljesíthetné. Maga gondoskodik a Merryweather fiúról, míg Taena úrnő csatlakozik a Casterly-hegyre induló Cerseihez.

– A tárgyalás után érte küldetek – ígérte.

A vacsora marhahúsos árpalevessel kezdődött, amit fürj követett, majd egy csaknem három láb hosszú sült csuka répával és gombával, valamint rengeteg forró kenyérrel és vajjal. Ser Boros megkóstolt minden ételt, amit a király elé raktak. Lealacsonyító feladat a Királyi Testőrség lovagja számára, de Boros talán nem is lett volna képes ennél többre mostanában... mindenesetre bölcs utasításnak tűnt Tommen bátyjának halála után.

Ser Kevan már rég nem látta ennyire boldognak a királyt. Tommen a levestől az édességig egyfolytában kismacskái tetteiről mesélt, miközben apró haldarabokkal etette őket a királyi tányérról.

– A rossz macska múlt éjjel ott volt az ablakom előtt – közölte Kevannal –, de Ser Karom ráfújt, mire elmenekült a tetőkön át.

– A rossz macska? – kérdezte Ser Kevan szórakozottan.
Milyen
aranyos kisfiú!

– Egy öreg, fekete kandúr, tépett füllel – felelte Cersei. – Mocskos, förtelmes jószág. Egyszer megkarmolta Joffot. – Elfintorodott. – Tudom, hogy a macskák pusztítják a patkányokat, de ez... állítólag a hollókat is megtámadta a ketrecben.

– Majd megkérem a patkányirtókat, hogy állítsanak csapdát neki. – Ser Kevan még soha nem látta az unokahúgát ilyen szelídnek, csendesnek és illedelmesnek, örült neki, ugyanakkor el is szomorította.
Kioltották a lángját, pedig olyan fényesen izzott.
– Nem kérdeztél a testvéredről – mondta, miközben a krémes süteményre vártak. A krémes sütemény a király kedvence volt.

Cersei felemelte az állát, zöld szeme megvillant a gyertyafényben.

– Jaimeről? Kaptál róla hírt?

– Nem. Cersei, talán nem ártana felkészítened magad a...

– Ha meghalt volna, tudnám. Együtt jöttünk világra, nagybácsi. Nem menne el nélkülem. – Ivott egy korty bort. – Tyrion elmehet, amikor csak akar. Gondolom, róla sem kaptál hírt.

– Mostanában senki nem próbált nekünk törpefejet eladni.

A királynő bólintott.

– Nagybácsi, kérdezhetek valamit?

– Amit csak akarsz.

– A feleséged... el akarod őt hozni az udvarba?

– Nem. – Dorna szelíd teremtés, csak otthon érezte jól magát, barátai és rokonai körében. Foglalkozott a gyermekeikkel, unokákról álmodozott, naponta hétszer imádkozott, szerette a kézimunkát és a virágokat. Királyvárban annyira lenne boldog, mint Tommen macskái egy viperafészekben.

– Bölcs asszony, tudja, hol a helye.

Kevannak nem tetszett, ahogy mondta.

– Mondd ki, amit gondolsz.

– Szerintem azt tettem. – Cersei felemelte a kupáját, a szeplős lány újratöltötte. Közben meghozták a krémes süteményt, és a beszélgetés könnyedebb témákra terelődött. Csak azután tértek rá a királynő közelgő tárgyalására, hogy Ser Boros visszakísérte Tomment és a macskáit a királyi hálószobába.

– Osney fivérei nem
fogják tehetetlenül nézni, ahogy a testvérük meghal – figyelmeztette a nagybátyját Cersei.

– Nem is számítottam rá, ezért fogattam le mindkettőt.

A királynő ezen szemlátomást meglepődött.

– Milyen váddal?

– Paráználkodás a királynővel, őszentsége szerint bevallottad, hogy mindkettővel ágyba bújtál... vagy elfelejtetted?

Cersei elpirult.

– Nem. Mit teszel velük?

– A Falra kerülnek, ha beismerik bűnüket. Ha tagadják, Ser Roberttel kell szembenézniük. Ilyen embereket soha nem lett volna szabad ennyire magasra emelni.

Cersei lehajtotta a fejét

– Én... rosszul ítéltem meg őket.

– Úgy látom, sok mindenkit rosszul ítéltél meg.

Többet is mondott volna, de a sötét hajú, kerek arcú novicia visszatért

– Nagyuram, úrnőm, elnézést a zavarásért, de van odalent egy küldöncfiú. Pycelle nagymester azonnal beszélni óhajt a régenssel.

Sötét szárnyak, sötét szavak,
gondolta Ser Kevan.
Lehet, hogy Viharvég elesett? Vagy északról jött üzenet, Boltontól?

– Talán Jaime üzent – találgatott a királynő.

Ezt csak egy módon lehet kideríteni. Ser Kevan felállt.

– Kérlek, bocsáss meg. – Mielőtt távozott, fél térdre ereszkedett, és kezet csókolt unokahúgának. Ha a néma óriása kudarcot vall, talán ez lesz az utolsó csók, amit kap.

A küldönc nyolc-kilenc éves fiú volt olyan vastagon bebugyolálva állati szőrmékbe, hogy leginkább egy medvebocsra hasonlított. Trant a felvonóhídon várakoztatta, nem engedte be Maegor Erődjébe.

– Menj, melegedj meg egy tűznél, kölyök – mondta neki Ser Kevan, és egy krajcárt nyomott a kezébe. – Tudom az utat a hollóházhoz.

Végre elállt a hó. A szakadozott felhőfátyol mögött a telihold kövéren és fehéren világított, akár egy hógolyó. A távoli csillagok hidegen pislogtak. Ahogy Ser Kevan átvágott a belső udvaron, a vár teljesen idegen helynek látszott, ahol minden torony és bástya jégfogakat növesztett, és minden ismerős ösvényt fehér takaró fedett. Egy dárdányi hosszúságú jégcsap zuhant a lába mellé.
Ősz Királyvárban,
gondolta komoran.
Milyen lehet a Falon?

Az ajtót egy szolgálólány nyitotta ki, csupa csont és bőr teremtés, a kelleténél jóval nagyobb prémekbe burkolózva. Ser Kevan leverte a havat a csizmájáról, és odadobta neki a köpenyét.

– A nagymester vár.

A lány némán, komolyan bólintott, és a lépcsőre mutatott

Pycelle szállása a hollóház alatt volt, a tágas lakosztályt megtöltötték a gyógynövényekkel, kenőcsökkel és italokkal teli állványok, valamint a könyvektől és pergamenektől roskadozó polcok. Ser Kevan mindig kényelmetlenül melegnek találta az itteni levegőt. De nem ma este. Amint belépett az ajtón, érezhetővé vált a hideg. A kandallótűzből csupán fekete hamu, és néhány izzó zsarátnok maradt A pislákoló gyertyák fénytócsákat vetettek a padlóra.

Minden más árnyékba borult... kivéve a nyitott ablak alatti részt, ahol jégkristályok csillogtak a holdfényben, és kavarogtak a levegőben. Az ablakpárkányon egy holló terpeszkedett, hatalmas, fakó madár felborzolt tollakkal. Ez volt a legnagyobb holló, amit Kevan Lannister valaha látott. Nagyobb volt, mint Casterly-hegy vadászsólymai, nagyobb bármelyik bagolynál. Hópelyhek táncolták körül, és a hold fénye ezüstre festette tollait.

Nem ezüst. Fehér. A madár fehér.

A Fellegvár fehér hollói nem hordoztak üzenetet, mint fekete rokonaik. Amikor eleresztették őket Óvárosban, egyetlen célt szolgáltak: hogy megvigyék az évszakváltás hírét.

– Tél – mormolta Ser Kevan. A szó fehér párafelhőt hagyott a szoba levegőjében. Elfordult az ablaktól.

Valami a mellének csapódott a bordái közt, keményen, akár egy óriás ökle. Kiszorította a tüdejéből a levegőt, és hátralökte egy lépést A fehér holló a levegőbe röppent, sápadt szárnyai a férfi feje körül csapkodtak. Ser Kevan nekitántorodott az ablakpárkánynak.
Mi a... ki...
Egy számszeríj vessző tolla állt ki a melléből.
Ne! Ne, a bátyám így halt meg!
A vessző mellett vér szivárgott.

– Pycelle – motyogta összezavarodva. – Segíts... én...

Aztán meglátta. Pycelle nagymester az asztalánál ült, feje az előtte lévő nagy, bőrkötéses könyvön pihent.
Alszik,
gondolta Kevan... de aztán pislogott egyet, és meglátta a mély, vörös hasítékot az öregember foltos koponyáján. A vér tócsába gyűlt a feje alatt, eláztatta a könyv lapjait. A gyertya körül csont- és agydarabok hevertek szétszórva, szigetekként az olvadt viasz tengerében.

Őröket akart,
gondolta Ser Kevan.
Küldenem kellett volna neki néhányat.
Cerseinek végig igaza lett volna? Mindez az unokaöccse műve?

– Tyrion? – hörögte. – Hol...?

– Messze – felelte egy ismerős hang.

Az egyik árnyékfoltban állt egy könyvespolc mellett, kövérkés, sápadt, kerek vállú alak, hintőporos kezében számszeríjat markolva, lábán selyempapuccsal.

– Varys?

Az eunuch letette a fegyvert.

– Ser Kevan. Bocsáss meg nekem, ha tudsz. Nem akartam ártani neked, nem rosszindulatból tettem, hanem a birodalomért. A gyermekekért.

Nekem is vannak gyermekeim
.
Van feleségem.
Ó,
Dorna!
Elöntötte a fájdalom. Lehunyta a szemét, aztán újra kinyitotta.

– A várban... a várban több száz Lannister-katona van.

– Ám ebben a szobában szerencsére egy sincs. Ez mélységesen bánt, nagyuram. Nem érdemelted ki, hogy egyedül halj meg egy ilyen hideg, sötét éjszakán. Sokan vannak hozzád hasonlók, jó emberek rossz ügyek szolgálatában... sajnos az a veszély fenyegetett, hogy tönkreteszed a királynő eddigi szorgos munkáját, összebékíted Égikertet és Casterly-hegyet, a kis királyodhoz kötöd a Hitet, egyesíted a Hét Királyságot Tommen uralma alatt. Így hát...

Az ablakon betört a szél, Ser Kevan reszketni kezdett.

– Illőnek találtam a számszeríjat. Olyan sok közös vonásotok volt Tywin nagyúrral, miért ne hasonlítsatok ebben is? Az unokahúgod azt fogja hinni, a Tyrellek ölettek meg, talán egyenesen az Ördögfióka közreműködésével. A Tyrellek közben rá gyanakodnak. Valahol valaki majd talál okot rá, hogy a dorne-iakat okolja. Kételyek, megosztottság és bizalmatlanság ásnak vermet a gyermekkirályod alá, miközben Aegon kitűzi a lobogóját Viharvégen, és a birodalom nagyurai odagyűlnek köré.

– Aegon? – Egy pillanatig nem értette. Aztán eszébe jutott. Egy bíbor köpenybe csavart csecsemő, a szövetet vér és agyvelő szennyezte. – Halott... ő halott!

– Nem. – Az eunuch hangja most mélyebbnek tűnt. – Itt van. Aegon uralkodásra lett nevelve, mióta járni tud. Vívni tanult, ahogy egy lovaghoz illik, több nyelvet beszél, jártas a történelemben, a jogban és a költészetben. Egy septa oktatta a Hit misztériumaira, mióta elég idős lett ahhoz, hogy megértse őket. Halászok között élt, keményen dolgozott, folyókon evezett, hálót foltozott, és megtanulta kimosni a saját ruháját. Halat főz, sebet kötöz, tudja, milyen érzés éhezni, menekülni, félni. Tommennek azt tanították, hogy a királyi cím az ő előjoga. Aegon tisztában van vele, hogy királynak lenni kötelesség, hogy a király számára a népe az első, értük él és uralkodik.

Kevan Lannister kiáltani próbált... az őröknek, a feleségének, a testvérének... de a szavak nem jöttek. Vér csordult a szájából. Teste Összerándult.

– Sajnálom. – Varys összekulcsolta a kezét. – Tudom, hogy szenvedsz, mégis csak állok itt, mint valami ostoba vénasszony. Ideje véget vetni ennek. – Az eunuch halkan füttyentett.

Ser Kevan fázott, és minden erőlködő lélegzetvételnél újra belenyilallt a fájdalom. Mozgást látott, a kövön csosszanó papucsok halk neszét hallotta. Az egyik árnyékfoltból egy gyermek emelkedett ki, egy rongyos köpenyt viselő sápadt fiú, nem lehetett több kilenc-tíz évesnél. A nagymester széke mögül is előbukkant egy. Ott volt a kislány is, aki ajtót nyitott neki. Körülállták vagy fél tucatnyian, fehér arcú gyermekek sötét szemmel, fiúk és lányok vegyesen.

Tőrt tartottak a kezükben.

Függelék

Westeros