Sárkányok tánca (136 page)

Nem, ez nem igaz.

Meereen nem az otthona, soha nem is lesz az. Csak egy idegen emberekkel teli város, idegen istenekkel és furcsa hajviseletekkel, rojtos
tokarokba
öltözött rabszolgatartókkal, ahol a szajhák kergetése számított erénynek, ahol a mészárlást művészetnek tekintették, a kutyát pedig ínyencfalatnak. Meereen mindig is a Hárpia városa lesz, ahol Daenerys soha nem lehet boldog.

Soha,
susogta a fű Jorah Mormont mogorva hangján.
Figyelmeztettelek, felség. Mondtam, hogy hagyd ezt a várost. Mondtam, hogy a te háborúd Westeroson zajlik.

A hang alig volt több halk suttogásnál, Dany mégis úgy érezte, mintha a férfi ott lépdelne mögötte.
Az én medvém,
gondolta,
az én

kedves, öreg medvém
,
aki szeretett és elárult.
Annyira hiányzott neki. Szerette volna látni csúf arcát, szorosan átölelni, a melléhez bújni, de tudta, hogy ha megfordulna, Ser Jorah már nem lenne ott.

– Képzelődöm – mondta. – Ébren álmodom. Egyedül vagyok, elvesztem.

Elvesztél mert túl sokat időztél egy helyen
,
ahová soha nem kellett volna menned,
mormolta Ser Jorah lágyan, akár a szél.
Egyedül, mert elküldtél magad mellől.

– Elárultál. Pénzért kémkedtél utánam.

Az otthonért. Nem vágytam másra, csak az otthonomra.

– És rám. Engem is akartál. – Dany látta a szemében.

Valóban,
suttogta a hang szomorúan.

– Megcsókoltál. Nem adtam rá engedélyt, mégis megtetted. Kiárusítottál az ellenségeimnek, de amikor megcsókoltál, azt komolyan gondoltad.

Jó tanácsokat adtam. Azt mondtam, tartogasd a kardjaidat és dárdáidat a Hét Királyságra. Azt mondtam, hagyd Meereent a meereeniéknek, és menj nyugatra. Nem hallgattál rám.

– El kellett foglalnom Meereent, különben nézhettem volna, ahogy a gyermekeim éheznek az úton. – Dany még mindig látta maga előtt a holttestek ösvényét, amit maga után hagyott, amikor átkelt a Vörös Pusztaságon. Abból a látványból nem kért még egyszer. – El kellett foglalnom, hogy etetni tudjam a népemet.

Elfoglaltad Meereent, mégis tovább időztél ott.

– Hogy királynő legyek.

Hiszen királynő vagy,
válaszolta a medve.
Westeroson.

– Olyan hosszú az út – panaszkodott Dany. – Fáradt voltam, Jorah. Belefáradtam a háborúzásba. Pihenni akartam, nevetni, fákat ültetni, és nézni, ahogy növekednek. Én csak egy fiatal lány vagyok.

Nem, te a sárkány vére vagy.
A suttogás egyre halkult, mintha Ser Jorah mind jobban lemaradna mögötte.
A sárkányok nem ültetnek fákat. Ezt ne feledd. Ne feledd, ki vagy, és mivé kell válnod. Ne feledd a szavaidat!

– Tűz és vér – mondta Danyi a hullámzó fütengemek.

Egy kő kifordult a talpa alól. Fél térdre zuhant, és felkiáltott fájdalmában, hiába reménykedett, hogy medvéje felkarolja és lábra állítja. Amikor megfordult, hogy ránézzen, csak a halkan csörgedező, barna vizet látta... és a lágyan imbolygó füvet.
A szél
mondta magának,
a
szél mozgatja őket, attól látszik úgy, mintha hullámozna.
Csakhogy nem fújt a szél. A nap merőlegesen sütött, az egész világ csendes volt és mozdulatlan. Szúnyogok repkedtek a levegőben, a víz fölött szitakötő cikázott. És a fű mozgott, holott semmi oka nem volt rá.

Gyorsan a vízbe nyúlt, és kiemelt a sárból egy ökölnyi méretű követ. Gyatra fegyver, de a puszta kéznél jobb. Szeme sarkából látta, hogy jobbra ismét megmozdul a fű. A szálak mélyen megdőltek, mintha egy király előtt hajolnának meg, de egyetlen király sem jelent meg, A világ zöld volt és üres. Zöld és csendes. A világ sárgán haldokolt.
Fel kellene állnom,
biztatta magát.
Tovább kell mennem! Követnem kell a patakot!

A fű mélyéről halk, ezüstös csengést hallott.

Csengők
gondolta, és mosolyogva idézte fel Khal Drogót, napját és csillagát, a hajába font csengettyűket.
Amikor a nap nyugaton kel fel és keleten nyugszik le. Amikor a tengerek kiszáradnak, és a hegyeket elfújja a szél, akár a faleveleket. Amikor ismét megfogan a méhem, és élő gyermeket szülök, Khal Drogo akkor tér vissza hozzám.

Ám ezek közül egyik sem történt meg.
Csengők,
gondolta újra. A vérlovasai megtalálták.

– Aggó! – suttogta. – Jhogo! Rakharo! – Talán Daario is eljött velük?

A zöld tenger kettévált, és megjelent egy lovas. Varkocsa fekete volt, és fényes, bőre sötét, akár a csiszolt réz, szeme mandulavágású. Csengettyűk csilingeltek a hajában. Fémlemezekből álló övét és festett mellényt viselt, egyik csípőjén
arakh
lógott, a másikon ostor. Nyergére vadászíjat és egy tegeznyi nyílvesszőt erősített.

Egyetlen lovas, egyedül. Felderítő,
ő lovagolt a
khalasar
előtt, vadászzsákmányt és jó legelőt keresett, ellenség után kutatott. Ha megtalálja Danyt, megölheti, megerőszakolhatja, akár rabszolgasorba is vetheti. Legjobb esetben visszaküldi a
dosh khaleen
vénasszonyaihoz, ahová az engedelmes
khaleesi
nek egyébként is mennie kellett volna, amikor a khaljuk meghalt.

A férfi azonban nem látta meg őt. A fű elrejtette, és egyébként is másfelé nézett. Dany követte a tekintetét, és megpillantotta a széttárt szárnnyal suhanó árnyat. A sárkány egymérföldnyire lehetett, a felderítő mégis kővé dermedt, amíg a csődöre fel nem nyerített félelmében. Akkor mintha álomból ébredt volna, megfordította hátasát, és sebes vágtában távozott.

Dany figyelte, amíg el nem tűnt. Amikor a patadobogás végleg el

halt, kiabálni kezdett. Kiabált, amíg be nem rekedt... és Drogon jött, füstpamacsokat fájva, a fű meghajolt előtte. Dany felugrott a hátára. Vértől, verejtéktől és félelemtől bűzlött, de mindez nem számított.

– Hogy előrejussak, hátrafelé kell mennem – mondta. Csupasz lába rászorult a sárkány nyakára. Sarkával megbökte, mire Drogon a levegőbe rúgta magát. Az ostorát valahol elvesztette, ezért a kezével és a lábával fordította hátasát északkeletnek, amerre a felderítő eltűnt Drogon készségesen engedelmeskedett; talán érezte a lovas félelmének szagát.

Tucatnyi szívverés alatt lehagyták a lent vágtázó dothrakit. Dany jobbra és balra megégett foltokat látott a fűben.
Drogon már járt itt korábban,
jött rá. Vadászatának jelei szürke szigetekként pettyezték a zöld óceánt.

Rengeteg ló tűnt fel alattuk. Lovasok is voltak, tucatnyi vagy még több, de a sárkány láttán azonnal megfordultak és elmenekültek. A lovak szintén irányt változtattak, amikor az árnyék rájuk esett, vágtattak a fűben, amíg a tajték ki nem verte az oldalukat, patájukkal felszántották a talajt... de bármilyen gyorsak is voltak, repülni nem tudtak Az egyik nemsokára elkezdett lemaradozni a többiektől. A sárkány üvöltve csapott le rá, és szegény párát a következő pillanatban elnyelték a lángok, valahogy mégis futott tovább, minden lépésnél fájdalmasan nyerítve, amíg Drogon ráereszkedve el nem törte a gerincét Dany teljes erejéből kapaszkodott a sárkány nyakába, nehogy lecsússzon.

A tetem túlságosan nagy volt ahhoz, hogy visszavigye a barlanghoz, ezért Drogon ott helyben falta fel, éhesen tépte a friss húst, miközben a fű lángolt körülöttük, és égett lószőrtől bűzlő füstoszlop emelkedett a magasba. Az éhségtől félholt Dany lecsúszott a sárkány hátáról, és vele együtt evett; csupasz, megégett kezével marcangolta a halott ló füstölgő húsát.
Meereenben selyembe öltözött királynő voltam
,
töltött datolyát és mézes bárányt csemegéztem,
emlékezett vissza.
Mit gondolna nemes férjem, ha most látna?
Hizdahr elborzadna, ez nem is kétséges. De Daario...

Daario nevetne,
arakh
jával vágna magának egy darab lóhúst, és lekuporodna mellé falatozni.

Amikor a nyugati égbolt színe véres horzsolásra kezdett hasonlítani, meghallotta a közeledő lovak zaját. Dany felállt, megtörölte kezét rongyos alsótunikájában, és odaállt a sárkánya mellé.

Így talált rá Khal Jhaqo, amikor félszáz lovas harcosával előbukkant a gomolygó füstből.

Epilógus

N
em vagyok áruló! – jelentette ki Griff-fészek lovagja. – Tommen király embere vagyok, és a tiéd!

Szavait halk, ütemes
csepp-csepp-csepp
festette alá, ahogy a köpenyén vízzé olvadó hó tócsába gyűlt a lábánál. Királyvárban az éjszaka nagy részében esett a hó, odakint bokáig érő buckák képződtek Ser Kevan Lannister összébb húzta magán a köpenyt.

– Te ezt mondod, ser, de a szavak olyanok, akár a szél.

– Akkor hadd bizonyítsam kardommal igazukat! – A fáklyák fénye lángra gyújtotta Ronnet Connington hosszú, vörös haját és szakállát. – Küldj engem a nagybátyám ellen, és visszahozom a fejét, meg azét a hamis sárkányét is!

A trónterem nyugati fala mentén bíbor köpenyt és oroszlános félsisakot viselő Lannister-dárdások sorakoztak, velük szemben Tyrell-katonák álltak őrt zöld köpenyben. A hangulat fagyos volt. Bár sem Cersei, sem Margaery királyné nem ültek ott a kistanacs asztalánál, távoli jelenlétük megmérgezte a levegőt, akár a szellemek egy lakoma légkörét.

Az asztal mögött, ahol a király kistanácsának öt tagja ült, a Vastrón kuporgott hatalmas, fekete szörnyetegként, tüskéit, pengéit és karmait félig az árnyak közé rejtve. Kevan Lannister érezte a trónust a háta mögött, szinte viszketett tőle a lapockája. Könnyen el tudta képzelni, ahogy az öreg Aerys király odafent ül, friss vágásokkal a testén, és mogorván mered lefelé. A szék azonban ma üres volt. A Segítő nem látott rá okot, hogy Tommen is csatlakozzon hozzájuk, hagyta, hogy a fiú az anyjával maradjon. Csak a Hét tudhatja, mennyi időt tölthetnek még együtt Cersei tárgyalásáig... és talán a kivégzéséig.

– Idővel majd elbánunk a nagybátyáddal és azzal a hasonmással – mondta Mace Tyrell. A király új Segítője kéz alakúra faragott tölgyfa trónon ült, a nevetségesen hivalkodó széket még azon a napon elkészíttette, amikor Ser Kevan felajánlotta neki a tisztséget, amire annyira vágyott. – Te itt maradsz, amíg készen nem állunk a kivonulásra. Utána majd bizonyíthatod hűségedet.

Ser Kevan nem vitatta a döntést.

– Kísérjétek vissza Ser Ronnetet a szállására – adta ki az utasítást.
És gondoskodjatok róla, hogy ott is maradjon
, de ez már kimondatlan maradt Bármilyen hangosan is tiltakozott, Griff-fészek lovagját továbbra is gyanúsítottként kezelték. A délen partra szálló zsoldosokat valószínűleg az egyik rokona vezette.

Amint Connington lépteinek visszhangja elhalt Pycelle nagymester megcsóválta a fejét.

– A nagybátyja egykor pontosan ott állt, ahol most a fiú, és azt mondta Aerys királynak, elhozza neki Robert Baratheon fejét.

Ilyen az, amikor valaki annyira megöregszik, mint Pycelle. Minden, amit hallasz vagy látsz, emlékeztet valamire, amit akkor hallottál vagy láttál, amikor még fiatal voltál.

– Hány katonát hozott magával Ser Ronnet a városba? – kérdezte Ser Kevan.

– Húszat – felelte Randyfl Tariy nagyúr –, többnyire Gregor Clegane régi egységéből. Jaime unokaöcséd küldte őket Conningtonhoz, biztosan azért hogy megszabaduljon tőlük. Egy napot sem időztek még Szűztóban, amikor az egyik megölt valakit egy másikat pedig erőszak miatt fogtak gyanúba. Kénytelen voltam felköttetni az elsőt, és kiheréltetni a másodikat. Ha rajtam múlna, mindet elküldeném az Éjjeli őrségnek, Conningtonnal együtt Az efféle söpredéknek a Falon a helye.

– A kutya a gazdája után megy – jelentette ki Mace Tyrell. – Egyetértek, a fekete köpeny illene rájuk. Nem tűrök ilyen embereket a városi őrségben. – Saját égikerti katonáiból százat besorozott az aranyköpenyesek közé, valamiért mégis úgy érezte, ellen kell állni minden olyan kísérletnek, amely nyugatiakkal egyenlítette volna ki Égikert fölényét.

Minél többet adok neki, annál többet akar.
Kevan Lannister kezdte megérteni, miért gyűlölte meg Cersei a Tyrelleket. Ám nem ez volt a megfelelő időpont nyílt vita provokálására. Randyll Tarly és Mace Tyrell mindketten hadsereget hoztak Királyvárba, míg a Lannister-ház főereje a folyóvidéken maradt, és egyre gyorsabb ütemben olvadt.

– A Hegy emberei mindig is harcosok voltak – mondta békéltető hangon –, és lehet, hogy a zsoldosok ellen minden kardra szükségünk lesz. Ha ez valóban az Arany Kompánia, ahogy Qyburn suttogói mondják...

– Hívd őket, ahogy akarod – vágott közbe Randyll Tarly –, ezek csupán kalandorok

– Talán igen – bólintott Ser Kevan –, de minél tovább hagyjuk figyelmen kívül ezeket a kalandorokat, annál erősebbé válnak. Készítettünk egy térképet a betörésekről. Nagymester!

A térkép gyönyörű volt, egy mester keze festette a legfinomabb pergamenre, és az egész asztalt beterítette.

– Itt – mutatta Pycelle májfoltos kezével. Ahol köpenye ujja felcsúszott, jól látszott alkarján a lötyögő sápadt bőre. – Itt és itt. Végig a part mentén, és a szigeteken is. Tarth, a Lépőkövek még Estermont is. És most kaptuk a hírt, hogy Connington Viharvég felé közeledik

– Ha egyáltalán Jon Connington az – vetette közbe Randyil Tarly.

– Viharvég – fújtatott Mace Tyrell – Nem tudja elfoglalni Vihar-véget, még akkor sem, ha ő maga Hódító Aegon. És ha mégis, mit számít? A várat Stannis emberei védik. Kerüljön egyik trónkövetelő kezéből a másikéba, mit érdekel minket? Majd visszafoglalom, ha a lányom ártatlansága bebizonyosodott.

Hogyan tudnád visszafoglalni, amikor soha el sem foglaltad?

– Megértem, nagyuram, de...

Tyrell nem hagyta, hogy befejezze.

– A lányom elleni vádak mocskos hazugságok Újra megkérdem:
miért
kell végigjátszanunk ezt a komédiát? Tommen király egyszerűen ártatlannak nyilváníthatná a lányomat, ser, és azonnal véget vethetnénk ennek az ostobaságnak!

Tedd azt
,
és a suttogások egy életen át követni fogják Margaeryt.

– Senki nem kételkedik lányod ártatlanságában, nagyuram – hazudta Ser Kevan –, de őszentsége ragaszkodik a tárgyaláshoz.

Randyil nagyúr felhorkant.

– Hová jutottunk, hogy királyok és nemes urak táncolnak a verebek nótájára?

– Mindenfelől ellenség vesz körül minket, Tarly nagyúr – emlékeztette Ser Kevan. – Stannis északon, a vasemberek nyugaton, zsoldosok délen. Ha szembeszállunk a főseptonnal, Királyvár csatornáiban is vér fog folyni. Ha úgy tűnik mintha az istenekkel dacolnánk, azzal csak az egyik vagy másik trónbitorló oldalára állítjuk a hívőket.

Mace Tyrellt ez nem hatotta meg.

– Ha Paxter Redwyne kisöpörte a vasembereket a tengerről, a fiam visszafoglalja a Pajzsokat. Stannist elintézi a hó vagy Bolton. Ami Conningtont illeti...

– Ha egyáltalán ő az – mondta újra Randyil nagyúr.

–...ami Conningtont illeti – ismételte Tyrell –, miféle győzelmet aratott valaha is, ami miatt tartanunk kellene tőle? Kőszentélynél véget vethetett volna Robert lázadásának. Kudarcot vallott. Ahogy az Arany Kompánia is minden alkalommal. Igen, lesznek, akik csatlakoznak hozzá. Nem is baj, ha a birodalom megszabadul ezektől az ostobáktól.

Ser Kevan szeretett volna osztozni a Segítő magabiztosságában. Ismerte valamennyire Jon Conningtont – büszke ifjú volt, a legcsökönyösebb azok közül az úrfik közül, akik Rhaegar Targaryen királyi kegyeit keresték.
Arrogáns, de rátermett és tetterős.
Ez, és persze a fegyverforgatásban szerzett jártassága volt az ok, amiért őrült Aerys király kinevezte Segítővé. A vén Merryweather nagyúr tétlensége miatt tudott a lázadás gyökeret verni és szétterjedni, Aerys ezért egy fiatal és életerős embert akart maga mellé, aki képes szembeszállni a hasonló tulajdonságokkal rendelkező Roberttel.

– Túl korai – jelentette ki Tywin Lannister nagyúr, amikor a király döntésének híre elérte Casterly-hegyet. – Connington túl fiatal, túl merész, túlságosan szomjazik a dicsőségre.

A Harangok Csatája bebizonyította igazát. Ser Kevan arra számított, hogy Aerysnek nem lesz más választása, mint újra kinevezni Tywin Lannistert... az Őrült Király azonban inkább Chelsted és Rossart nagyurakhoz fordult, amiért végül az életével és a koronájával fizetett. Ennek viszont már jó ideje.
Ha ez valóban Jon Connington, akkor teljesen más ember lett. Idősebb, keményebb, harcedzettebb... veszélyesebb,

– Nem biztos, hogy Conningtonnak csak az Arany Kompánia van a kezében. A hírek szerint egy Targaryen trónkövetelőt is hozott magával.

– A kölyök csak egy hasonmás – jelentette ki Tarly.

– Lehetséges. Vagy nem. – Kevan Lannister itt volt, ebben a csarnokban, amikor Tywin a Vastrón lábához helyezte Rhaegar herceg gyermekeinek bíbor köpenybe csavart holttestét. A lányban fel lehetett ismerni Rhaenys hercegnőt, a fiú viszont...
csupán egy arctalan
,
csontból agyvelőből és belsőségekből álló torzó volt, néhány hajtincscsel. Egyikünk sem bírta sokáig a látványát. Tywin azt mondta
,
Aegon herceg az, mi pedig hittünk a szavának.
– Keletről is furcsa hírek érkeznek egy másik Targaryenről, akinek a származásában senki nem kételkedhet. Viharbanszületett Daenerys.

– Őrült, akár az apja – legyintett Mace Tyrell.

Ez ugyanaz az apa lenne
,
akit Égikert és a Tyrell-ház a legvégsőkig, és még azután is támogatott?

– Lehet, hogy őrült – felelte Ser Kevan –, de mivel ennyi a füst nyugaton, biztosan ég egy tűz valahol keleten.

Pycelle nagymester bólintott.

– Sárkányok. Ugyanezek a hírek óvárosba is eljutottak. Túl sok ahhoz, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni. Egy ezüsthajú királynő három sárkánnyal.

– A világ túlsó végén – mutatott rá Mace Tyrell. – A Rabszolga-öböl királynője, igen. Legyen az övé.

– Ebben egyetértünk – mondta Ser Kevan –, de a lány akkor is Hódító Aegon vére, és nem hiszem, hogy örökre Meereenben akar maradni. Ha eléri a partjainkat, és egyesíti az erőit Connington nagyúréval és ezzel a hercegével, legyen akár hasonmás, akár nem... meg kell semmisítenünk Conningtont és a trónkövetelőt
most azonnal
mielőtt Viharbanszületett Daenerys nyugatra jönne.

Mace Tyrell karba fonta a kezét.

– Én is éppen erről beszélek, ser. A tárgyalás
után.

– A zsoldosok pénzért harcolnak – mondta Pycelle nagymester. – Elegendő arannyal meggyőzhetnénk az Arany Kompániát, hogy adják át nekünk Connington nagyurat és a trónkövetelőt.

– Igen, ha volna aranyunk – szólalt meg Ser Harys Swyft. – Sajnálattal kell mondanom, uraim, hogy a kincstárunkban csupán patkányok és csótányok maradtak. Megint írtam a myri bankároknak. Ha beleegyeznek, hogy kiegyenlítsék a korona tartozásait a braavosiak felé, és új kölcsönt nyújtsanak, talán nem kell megemelnünk az adókat. Máskülönben...

– A pentosi tanácsosok is szoktak pénzt kölcsönözni – mondta Ser Kevan. – Próbálkozz náluk. – A pentosiak segítségnyújtása még a myriekénél is valószínűtlenebb volt, de egy próbát megért. Ha nem találnak új pénzforrást, vagy a Vasbank továbbra is elzárkózik, nem marad más választása, mint a Lannisterek aranyával egyenlíteni ki a korona tartozásait. Nem mert új adókat kivetni, amíg a Hét Királyság a lázadás szélén egyensúlyoz. A birodalom urainak fele nem látna különbséget adózás és önkényuralom között, és azonnal csatlakozna a legközelebbi trónbitorlóhoz, ha úgy látná, hogy azzal akár csak egy rezet is megtakaríthat. – Ha az sem jár eredménnyel, el kellene utaznod Braavosba, hogy személyesen tárgyalj a Vasbankkal.

Ser Harys rémülten rezzent össze.

– Nekem?

– Te vagy a pénzmester! – vakkantotta élesen Randyll nagyúr.

– Úgy van! – Swyft fehér kecskeszakálla dühösen remegett. – Talán nem kell emlékeztetnem rá nagyuramat, hogy mindez nem az én müvem, és nem mindegyikünknek volt rá módja, hogy megtöltse a kincseskamráját Szűztó és Sárkánykő kifosztásakor!

– Visszautasítom a célozgatást, Swyft! – csattant fel Mace Tyrell. – Sárkánykőn semmiféle vagyont nem találtunk, erre megesküszöm! A fiam emberei minden zugot átkutattak azon a nyirkos és kietlen sziklán, de egyetlen drágakövet vagy aranyat sem leltek. A mesebeli sárkánytojásokról nem is beszélve.

Kevan Lannister a saját szemével látta Sárkánykőt. Kételkedett benne, hogy Loras Tyrell mindent átkutatott abban az ősi erődben. Elvégre a várat a valyrok építették, és az ő műveik mindig varázslattól bűzlöttek. Ser Loras ráadásul fiatal volt, az ifjak kapkodó ítélkezésével, és az ostrom alatt súlyosan meg is sebesült. Ám nem akarta emlékeztetni Tyrellt arra, hogy kedvenc fia sem tévedhetetlen.

– Ha Sárkánykőn lett volna kincs, Stannis megtalálja – zárta le a vitát. – Lépjünk tovább, uraim. Két királynénkat felségárulással vádolják, ha még nem felejtettétek el. Az unokahúgom közölte velem, hogy harc általi igazságszolgáltatást kér. A bajnoka Ser Erős Robert lesz.

– A néma óriás – húzta el a száját Randyil nagyúr.

– Mondd csak, ser, honnan jött ez az ember? – kérdezte Mace Tyrell. – Miért nem hallottam még a nevét? Nem beszél, nem mutatja az arcát, soha nem látni a páncélja nélkül. Honnan tudhatjuk, hogy egyáltalán lovag?

Azt sem tudhatjuk, hogy egyáltalán él.
Meryn Trant szerint Erős nem evett és nem ivott, Boros Blount pedig azt is megjegyezte, hogy még nem látta kimenni az árnyékszékre sem. Miért is tenné? A
halottak nem szarnak.
Kevan Lannister gyanította, ki lehet ez a Ser Robert a csillogó, fehér páncél alatt, és nem kétséges, ebben a gyanújában Mace Tyrell és Randyil Tarly is osztozott. Ám akármilyen arc rejtőzik Erős sisakja mögött, egyelőre rejtve is kell maradnia. A néma óriás unokahúga egyetlen reménye.
Imádkozzunk, hogy valóban olyan félelmetes harcos, mint amilyennek kinéz.