Sárkányok tánca (134 page)

– Vissza szándékozom küldeni őket a Rongyos Herceghez, és velük együtt titeket is. Elvesztek a tömegben, a yunkai táborban észrevétlenek tudtok maradni. Azt akarom, hogy átadjatok egy üzenetet a Rongyos Hercegnek. Mondjátok meg neki, hogy én küldtelek titeket, és a királynő nevében szólok. Mondjátok meg neki, hogy kifizetjük az árat, ha élve és sértetlenül átadja nekünk a foglyokat.

Ser Archibald elfintorodott.

– A jó öreg Rongyos előbb ad át minket Szép Merisnek. Nem fogja megtenni.

– Miért ne tenné? Egyszerű a feladat. –
A sárkányok ellopásához képest.
– Egyszer én is kihoztam a királynő apját Alkonyvölgyből.

– Az Westeroson volt – mondta Gerris Drinkwater.

– Ez pedig Meereen.

– Arch még a kardot sem tudja tartani a megégett kezével.

– Nem is lesz rá szüksége. Ha nem tévedek, ott lesznek veletek a zsoldosok.

Gerris beletúrt napszítta hajába.

– Van egy kis időnk ezt megbeszélni?

– Nincs – felelte Selmy.

– Én megteszem – döntött Yronwood –, de csak ha a tervben nem szerepelnek átkozott hajók. És Ivó is. – Elvigyorodott. – Még nem tud róla, de ö is.

Ennyiben maradtak.

A könnyebbik része megvolt,
gondolta Barristan Selmy, miközben megkezdte a hosszú lépcsőzést a piramis tetejére. A nehezebb része már a dorne-iakon múlik. A nagyapja megdöbbent volna, ha ezt látja. A dorne-iak lovagok voltak, legalábbis a nevükben, bár csak Yronwoodban látta az igazi acélt Drinkwaterből csak a csinos arc, az éles nyelv és a selymes aranyhaj látszott.

Mire az öreg lovag visszatért a királynő lakosztályába a piramis tetején, Quentyn herceg holttestét eltávolították a hálószobából. Az ifjú pohárnokok közül hatan játszottak, körbeültek a földön, és időnként megpörgettek egy tőrt Amikor megállt, levágtak egy tincset annak a hajából, akire a hegye mutatott. Ser Barristan is játszott hasonló játékot az unokatestvéreivel, amikor még gyerek volt Aratócsarnokban... bár Westeroson csókok is szerepeltek benne.

– Bhakaz, hoznál nekem egy kupa bort? Grazhar, Azzak, tiétek az ajtó. A Zöld Kegyet várom, ha megérkezik, azonnal vezessétek be. Mással ne zavarjatok.

Azzak talpra ugrott.

– Ahogy parancsolod, Segítő nagyúr.

Ser Barristan kisétált a teraszra. Az eső elállt, bár továbbra is palaszürke felhőtakaró rejtette a Rabszolga-öböl fölött lenyugvó napot. A Hazdar piramis megfeketedett köveiből felszálló füstoszlopok táncoltak a szélben. Messze keleten, a város falain túl fakó szárnyak mozogtak a hegyvonulat fölött.
Viserion.
Vadászik, vagy csak a repülés öröméért repül. Merre lehet Rhaegal? A zöld sárkány eddig sokkal veszedelmesebbnek tűnt mint a fehér.

Amikor Bhakaz meghozta a bort az öreg lovag ivott egy hosszú kortyot és elküldte vízért a fiút. Néhány kupa bor biztosan segít az elalvásban, de szüksége lesz az elméjére, amikor Galazza Galare visszatér a tárgyalásból. Ezért inkább jól felvizezve iszogatta a borát, miközben a világ egyre sötétebbé vált körülötte. Végtelenül kimerültnek érezte magát, és tele volt kétellyel. A dorne-iak, Hizdahr, Reznak, a támadás... vajon helyes döntéseket hozott? Azt tette, amit Daenerys is akart volna?
Én nem erre születtem.
Korábban a Királyi Testőrség más tagjai is szolgáltak Segítőként. Nem sokan, de előfordult. Olvasott róluk a Fehér Könyvben. Vajon ők is olyan elveszettnek és zavarodottnak érezték magukat mint most ő?

– Segítő nagyúr. – Grazhar állt az ajtóban, kezében vékony viaszgyertyával. – Megérkezett a Zöld Kegy. Azt mondtad, szóljunk.

– Vezesd be, és gyújts néhány gyertyát.

Galazza Galarét négy Rózsaszín Kegy kísérte. A bölcsesség és méltóságteljesség légköre vette körül, Ser Barristan nem tudta nem csodálni őt.
Erős asszony
,
és Daenerys bizalmas barátja volt.

– Segítő uram – szólalt meg a papnő csillogó, zöld selyemfátyol mögül. – Leülhetek? Ezek a csontok már öregek és fáradtak

– Grazhar, hozz széket a Zöld Kegynek! – A Rózsaszín Kegyek megálltak vezetőjük mögött fejüket lehajtották, kezüket elöl összekulcsolták. – Szolgálhatok valami frissítővel?

– Azt nagyon megköszönném, Ser Barristan. Kiszáradt a torkom a sok beszédtől. Esetleg kérhetek gyümölcslét?

– Ahogy kívánod. – Intett Kezmyának, aki rögtön hozott a papnőnek egy kupa mézzel édesített citromlevet. Ahhoz, hogy megigya, a Kegynek le kellett vennie a fátylat, és Selmy csak most jött rá, menynyire öreg.
Húsz évvel lehet idősebb nálam
,
tán még többel is. –
Ha a királynő itt volna, biztosan velem együtt köszönné meg neked mindazt, amit értünk tettél.

– Őméltósága mindig is nagyon nagylelkű volt. – Galazza Galare végzett az italával, és újra felerősítette a fátylát. – Van új hír szeretett királynőnkről?

– Még nincs.

– Imádkozni fogok érte. És mi van Hizdahr királlyal, ha lehetek oly bátor megkérdezni? Láthatnám őfényességét?

– Talán nemsokára, de biztosíthatlak, semmi bántódása nem esett.

– Ezt örömmel hallom. A yunkai Bölcs Mesterek kérdeztek róla. Biztosan nem lep meg, hogy szeretnék; ha haladéktalanul visszahelyeznéd az őt megillető helyre a nemes Hizdahrt.

– Úgy lesz, ha bebizonyosodik, hogy nem próbálta megölni királynőnket. Addig azonban hűséges és megbízható emberekből álló tanács kormányozza Meereent. Ebben a tanácsban neked is helyed van. Tudom, hogy nagylelkűséged sok mindent taníthat nekünk. Szükségünk van a bölcsességedre.

– Üres dicséretekkel hízelegsz nekem, Segítő uram – felelte a Zöld Kegy. – Ha valóban bölcsnek tartasz, hallgass rám. Engedd szabadon a nemes Hizdahrt, és helyezd vissza a trónra.

– Azt csak a királynő teheti meg.

A Zöld Kegy felsóhajtott a fátyol mögött.

– A béke, melyért oly keményen dolgoztunk, most rezeg, akár a levél az őszi szélben. Nehéz napok ezek. Halál jár az utcáinkon, a háromszor is átkozott Astaporból érkezett fakó kancán lovagol. Sárkányok szelik az eget, gyermekek húsán lakmározva. Százával hajóznak el az emberek Yunkaiba, Tolosba, Qarthba, bárhová, ahol befogadják őket és menedéket találhatnak. Hazkar piramisa füstölgő rommá vált, az ősi vérvonalból sokan a megfeketedett kövek alatt nyugszanak Uhlez és Yherizan piramisai szörnyek fészkeivé változtak, a mesterek pedig otthontalan koldusokká. Népem elvesztette minden reményét, szembefordultak isteneikkel, éjszakáikat a részegségnek és a paráznaságnak áldozzák

– És a gyilkosságnak. A Hárpia Fiai harminc embert öltek meg ma éjjel

– Szomorúan hallom. Még egy ok arra, hogy szabadon engedd a nemes Hizdahr zo Loraqot, aki egyszer már gátat szabott
az öldöklésnek.

És azt vajon hogyan érte el ha nem ő maga a Hárpia?

– Őfelsége a kezét adta Hizdahr zo Loraqnak, királlyá emelte, és visszaállította a halálos művészetet, amiért könyörgött. Cserébe ő mérgezett sáskákkal kínálta.

– Cserébe békét adott. Könyörgöm, ne vesd el ezt a békét, ser! A béke felbecsülhetetlen értékű gyöngyszem. Hizdahr egy Loraq, soha nem szennyezné be a kezét méreggel. Ő ártatlan!

– Hogy lehetsz ilyen biztos benne? –
Hacsak nem ismered a méregkeverőt.

– Ghis istenei árulták el.

– Az én isteneim a Hetek és ők ebben a kérdésben hallgattak. Bölcsesség, továbbítottad az ajánlatomat?

– Minden yunkai nagyúr és kapitány színe előtt, ahogy parancsoltad... ám félek, nem fog tetszeni a válaszuk.

– Visszautasítottak?

– Igen. Azt mondták, nincs annyi arany, amiért vissza tudnád vásárolni az embereidet. Csak a sárkányok vére szabadíthatja ki őket.

Bár Ser Barristan más válaszban reménykedett, valójában erre számított, összeszorította a fogait.

– Tudom, hogy nem ezeket a szavakat szeretted volna hallani – folytatta Galazza Galare –, ám valahol őket is meg tudom érteni. Ezek a sárkányok gonosz bestiák. Yunkai fél tőlük... és nem ok nélkül, ezt te sem tagadhatod. Históriáink a rettegett Valyria sárkányurairól szólnak, és a pusztításról, amit rászabadítottak Ó-Ghis népére. Még a te ifjú királynőd is, a szép Daenerys, aki a Sárkányok Anyjának nevezte magát... láttuk aznap égni a veremben... még ő sem volt védett a sárkány haragjától.

– Őfelsége nem... ő...

–...halott. Az istenek adjanak neki édes álmot – Könnyek csillantak a fátyol mögött. – Hadd haljanak meg a sárkányok is.

Selmy a megfelelő választ kereste, amikor nehéz léptek dobbanását hallotta. Az ajtó kivágódott, és Skahaz mo Kandaq rontott be négy Bronz Bestia kíséretében. Amikor Grazhar megpróbált az útjába állni, félretaszította a fiút.

Ser Barristan felpattant.

– Mi történt?

– A kőhajítók – morogta a Tarfejű. – Mind a hat.

Galazza Galare is felállt.

– Így felelnek a yunkaik az ajánlatodra, ser. Figyelmeztettelek, hogy nem fog tetszeni a válasz.

Tehát a háborút választották. Legyen.
Ser Barristan furcsa módon megkönnyebbült. A háborút értette.

– Ha azt hiszik, kövekkel meg tudják törni Meereent...

– Nem kövekkel. – Az öregasszony hangja tele volt gyásszal és fájdalommal. – Tetemekkel.

Daenerys

A
hegy kősziget volt a zöld tengerben.

Danynek a fél délelőttre ráment, hogy leereszkedjen róla. Mire leért, kapkodva szedte a levegőt Izmai fájtak, és úgy érezte, mintha kezdődő láza lenne. A sziklák kidörzsölték a kezét
Még így is jobb állapotban vagyok, mint korábban,
gondolta egy kifakadt vízhólyagot piszkálva. Bőre rózsaszín volt és érzékeny, felrepedezett tenyeréből halvány, tejszínű váladék szivárgott de az égési sebek már gyógyultak

A hegy lentről sokkal nagyobbnak látszott. Dany elkezdte Sárkánykőnek hívni az ősi citadella után, ahol született. Arra a Sárkány-kőre nem emlékezett, de ezt soha nem fogja elfelejteni. Az alját durva fű és bozótos borította, feljebb kopár sziklák meredeztek az ég felé. Drogon odafent, a tűhegyes szirtek a leomlott kövek és a pengeéles gerincek között alakította ki fészkét, az egyik sekély üregben. Amikor Dany megpillantotta a magaslatot, rájött, hogy a sárkány egy ideje már itt tanyázhat. A levegőben hamu kavargott, minden kő és fa megperzselődött és elfeketedett, a talaj tele volt megégett és törött csontokkal. Ez volt Drogon otthona.

Dany ismerte az otthon vonzását.

Két nappal ezelőtt az egyik sziklaszirtre felkapaszkodva vizet pillantott meg délen, egy keskeny szalagot, amely csillogva verte vissza a lenyugvó nap sugarait.
Egy patak,
gondolta Dany. Kicsi, de talán elvezeti egy nagyobbhoz, amelyik egy folyóba ömlik, és a világnak ebben a részében minden folyó a Skahazadhan vazallusa. És ha megtalálja a Skahazadhant, már csak követnie kell a Rabszolga-öbölig.

Előbb jut vissza Meereenbe sárkányszárnyon. Ám ezt a vágyát Drogon mintha nem osztotta volna.

Az ősi Valyria sárkányurai megkötő varázslatokkal és varázskürtökkel irányították hátasaikat Daenerys ugyanezt szóval és korbáccsal érte el.

A sárkány hátán ülve gyakran érezte úgy, mintha újra lovagolni tanulna. Amikor rásuhintott ezüstkancája jobb oldalára, az balra ment, mert a ló az első ösztönnek engedelmeskedve menekült a veszély elől. Amikor viszont Drogon jobb oldalára ütött, ő jobbra kanyarodott, mert a sárkány első ösztöne a támadás volt. Néha viszont mintha egyáltalán nem számított volna, hová üt; Drogon időnként arra ment, amerre a kedve tartotta, és őt is vitte magával. Ha nem akart fordulni, akkor sem szóval, sem korbáccsal nem lehetett kényszeríteni. Dany lassanként rájött, hogy a korbácsütések nem okoznak neki fájdalmat, sokkal inkább bosszantják; pikkelyei a szarunál is keményebbek voltak.

Ám akármilyen messzire repült is a sárkány mindennap, valamiféle ösztön alkonyatra mindig hazahozta Sárkánykőre.
Az ő otthona
,
nem az enyém.
Dany otthona Meereenben volt, a férjével és a szeretőjével. Ő oda tartozott.

Menj tovább! Ha visszanézel, elvesztél.

Az emlékek vele jöttek. A felülről látott felhők. A fűben vágtázó, hangyányinak látszó lovak. Az ezüst hold, amely olyan közelinek látszott, hogy szinte megérinthette volna. A fényesen és kéken kanyargó, napfényben csillogó folyók.
Vajon látok még valaha hasonlót?
Drogon hátán
teljesnek
érezte magát. Odafent az égben nem érinthette a lenti világ szomorúsága. Hogyan is képes ezt maga mögött hagyni?

Az idő azonban eljött. Egy lány talán eltöltheti az életét játszadozással, ő azonban felnőtt nő, királynő, feleség, ezrek anyja. A gyermekeinek szüksége van rá. Drogon meghajolt a korbács előtt, és neki is azt kell tennie. Újra fel kell tennie a koronáját, és visszatérni ébenfa padjára, nemes férje karjába.

Hizdahr, és az ő lagymatag csókjai.

A nap forrón sütött ezen a reggelen, az ég kék volt, és derűs. Jó jel. Dany ruhái voltaképpen csak rongyok voltak, nem sok meleget adtak. Egyik szandálja leesett a meereeni vad repülésben, a másikat pedig fent hagyta Drogon barlangjában, mert inkább gyalogolt mezítláb, mint fél pár lábbeliben.
Tokar
ját és fátylait a veremben hagyta, vászon alsótunikáját pedig nem arra tervezték, hogy ellenálljon a dothraki tenger forró nappalainak és hideg éjszakáinak. Izzadság, fű és kosz rakódott rá, és Dany is letépett egy csíkot a szegélyéből, hogy bekötözze a sípcsontját.
Éhező koldusnak nézek ki,
gondolta,
de ha a nappalok melegek maradnak, nem fogok megfagyni.

Magányos vándorlás várt rá, sajgó tagokkal és éhesen... mégis, különös módon boldogságot érzett.
Egy kis fájdalom, üres gyomor, hideg éjszakák... mit számit, amikor tudsz repülni?Másodszor is megtenném!

Jhiqui és Irri várják őt Meereenben, a piramis tetején, biztatta magát. És ott a kedves kis írnok, Missandei is, meg a pohárnokai. Hoznak neki ennivalót, ő pedig megfürdik a datolyaszilvafa alatti tóban. Jó lesz újra tisztának érezni magát. Danynek nem volt szüksége tükörre, hogy tudja, mennyire mocskos.

Éhes is volt. A déli lejtőn egy nap talált vadhagymát, és még ugyanazon a napon nagy levelű, vöröses zöldséget is lelt, valamilyen káposzta-féle lehetett. Akármi is volt nem lett tőle beteg. Ezenkívül csupán egyetlen halat fogott a Drogon barlangja melletti kis tóban, melyet vékony csermely táplált de jórészt kénytelen volt beérni a sárkány maradékával, az égett csontokkal és a füstölgő, félig elszenesedett félig nyers húsdarabokkal. Tudta, hogy ennél többre van szüksége. Egy nap meztelen lábával lerúgott egy széttört báránykoponyát a lejtőn, és ahogy figyelte, amint lefelé pattog a sziklákon, rájött hogy követnie kell.

Sebes léptekkel gázolt a fűtengerben, melegnek érezte a földet lábujjai közt. A fű olyan magas volt, mint ő maga.
Sosem tűnt ilyen nagynak, amikor az ezüstömön lovagoltam, napom és csillagom oldalán, a khalasar élén.
Menet közben a veremmester korbácsát ütemesen a combjához ütögette. Mindössze ennyit hozott magával Meereenből, és persze a ruhaként viselt rongyokat.

Bár egy zöld királyságon vágott keresztül, semmi nem a nyár mélyzöldjében tündökölt. Az ősz ide is elért, és már a tél sem járhatott messze. A fű sokkal sápadtabb volt, mint amilyenre emlékezett, beteges színű, néhol már-már sárgába hajló. Nemsokára meg fog barnulni. A fű haldokolt.

Daenerys Targaryen számára nem volt ismeretlen a dothraki tenger, a hatalmas fűóceán, amely Qohor erdeitől egészen a Hegyek Anyjáig és a Világ Méhéig húzódott. Még lánykorában látta először, amikor feleségül ment Khal Drogóhoz, és útban voltak Vaes Dothrakba, hogy bemutassák őt a
dosh khaleen
vénasszonyainak. A végtelen fűtenger láttán a lélegzete is elállt.
Az ég kék volt, a fű zöld, én pedig tele voltam reménnyel.
Ser Jorah, a mogorva, öreg medve akkor még ott lovagolt mellette. Irri, Jhiqui és Dorea gondoskodtak róla, napja és csillaga ölelte őt éjszakánként, és a hasában ott növekedett a gyermek.
Rhaego. Rhaegónak neveztem
el, és a dosh khaleen szerint
„ő
lett volna a
csődör
,
aki meghágja a világot”.
A félig elfeledett időszak óta, amikor Braavosban élt a vörös ajtós házban, nem érezte annyira boldognak magát.

Ám a Vörös Pusztaságban minden öröme hamuvá vált. Napja és csillaga leesett a lováról, Mirri Maz Duur meggyilkolta Rhaegót a méhében, Dany pedig saját kezével ölte meg Khal Drogo üres porhüvelyét. Drogo hatalmas khalasarja szétszéledt. Ko Pono Khal Ponóvá nevezte ki magát, és magával vitte a lovasok egy részét, rengeteg rabszolgával együtt. Ko Jhaqo Khal Jhaqo lett, és még több embert vitt el. Mago, a vérlovasa megerőszakolta és megölte Eroeh-t, egy lányt akit Daenerys egyszer már megmentett tőle. Csupán a sárkányai születése Khal Drogo halotti máglyájának füstjében és lángjában, az gátolta meg, hogy Danyt visszavigyék Vaes Dothrakba, hogy életének hátralévő részét a
dosh khaleen
vénasszonyai között kelljen leélnie.

A tűz leégette a hajamat
,
de más kárt nem tett bennem.
Ugyanaz történt Daznak Vermében is. Nagyjából ennyit tudott felidézni, minden, ami utána történt, jórészt homályban maradt.
Rengeteg üvöltő, lökdösődő ember.
Ágaskodó lovakra emlékezett, egy felborult szekérről szétguruló dinnyékre. Valahonnan lentről dárda röppent fel, melyet számszeríjvesszők sokasága követett. Az egyik olyan közel suhant el, hogy Dany érezte a szelét az arcán. Néhány lepattant Drogon pikkelyeiről, közéjük ékelődött, vagy átlyukasztotta szárnya bőrlebenyeit. Aztán a sárkány hirtelen megfordult vele, hogy kitérjen a lövedékek elől, ő pedig elkeseredetten kapaszkodott a kemény pikkelyekbe. A sebek füstöltek. Dany látta, hogy az egyik lövedék lángra lobban. Egy másik visszahullott, miután a szárnyak heves csapkodásától kilazult. Odalent lángba borult emberek vonaglottak égnek emelt karokkal, mintha valami őrült táncot járnának. Egy zöld
tokar
os asszony üvöltő csecsemőjéért nyúlt és szorosan magához ölelte, hogy védje a tűztől. Dany emlékezett a színre, de a nő arcára nem. Az emberek átgázoltak rajtuk, néhányuk ruhája lángolt.

Aztán minden elhalványult, a hangok elhaltak, az emberek összementek, a dárdák és nyílvesszők alattuk suhantak el, ahogy Drogon egyre feljebb kapaszkodott az égen. Mind magasabbra, magasabbra és magasabbra vitte őt, a piramisok és vermek fölé, kiterjesztett szárnyával csapdába ejtette a város felhevült tégláiból felszálló forró légáramlatot.
Ha leesek és meghalok, már akkor is megérte,
gondolta Dany.

Északnak repültek, a folyón túl, Drogon tépett és átlyuggatott szárnyával keresztülvágott a felhőkön, melyek leginkább egy szellemhadsereg lobogóira hasonlítottak. Dany megpillantotta a Rabszolga-öböl partját és a valyriai utat, amely egyenesen vágott át a kietlen pusztaságon, amíg el nem tűnt nyugaton.
A hazavezető út.
Semmi nem volt alattuk, csak a fű hullámzott a szélben.

Mikor is jöttünk el onnan
,
vagy ezer éve?
Néha nagyon úgy tűnt.

A nap egyre forróbban sütött, ahogy magasabbra emelkedett, és Dany feje nemsokára már lüktetett. A haja újra nőni kezdett, de nagyon lassan.

– Szükségem van egy kalapra – mondta hangosan. Odafent Sárkánykőn megpróbált készíteni magának egyet összefont fűszálakból, ahogy a dothraki asszonyoktól látta, de vagy rossz fűszálakat használt, vagy egyszerűen nem rendelkezett a szükséges tudással. A fejfedő állandóan darabokra hullott a kezében.
Próbáld meg újra!
– biztatta magát.
Legközelebb jobban sikerül! A sárkány vére vagy, menni fog!
Próbálkozott és próbálkozott, de a legutolsó kísérlet sem járt több eredménnyel, mint a legelső.

Délután lett, mire megtalálta a hegytetőről megpillantott patakot. Apró kis ér volt csupán, nem szélesebb a karjánál... márpedig a karja egyre vékonyabb lett minden nappal, amit Sárkánykőn töltött. Dany vizet merített a tenyerébe, és az arcára locsolta. Amikor vizet vett, kézfeje belesüppedt a csermely aljának iszapjába. Jobban szeretett volna hidegebb, tisztább vizet inni... de nem, ha reményeit kívánságokba öli, akkor inkább azt kívánja, hogy valaki megmentse.

Még minidig reménykedett benne, hogy elindultak a felkutatására. Ser Barristan biztosan keresi; ő volt az első testőre, megesküdött rá, hogy a saját életével fogja védeni az övét. Vérlovasai pedig jól ismerték a dothraki tengert és életük az övéhez kötődött. Férje, a nemes Hizdahr zo Loraq is kiküldhet keresőcsapatokat. Daario pedig... Dany elképzelte, ahogy felé lovagol a magas fűben, mosolyogva, aranyfoga megcsillan a lemenő nap utolsó sugarában.

Csakhogy Daariót átadták a yunkaiknak, biztosítékként, hogy a yunkai kapitányoknak semmi baja ne essen. Daario és Hős, Jhogo és Groleo, valamint Hizdahr három rokona. Mostanra biztosan minden túszt elengedtek, de...

Elgondolkodott, vajon kapitánya pengéi még mindig ott lógnak-e

a falon az ágya mellett, várva, hogy Daario visszaérkezzen, és újra felkösse őket

–
Itt hagyom neked a lányaimat –
mondta neki a férfi. –
Vigyázz rájuk, szerelmem.

Vajon a yunkaik tisztában vannak vele, mit jelent neki a kapitánya? Ugyanezt a kérdést tette fel Ser Barristannak is a túszok távozásának délutánján.

– Biztosan hallották a szóbeszédet – felelte a lovag. – Naharis talán még kérkedett is vele, hogy felséged milyen... nagy becsben tartja őt. Ha megbocsátasz, a szerénység nem tartozik a kapitány erényei közé. Nagyon büszke a... a vívótudására.

Vagyis dicsekszik vele
,
hogy ágyba vitt, ezt akarod mondani.
Ám még Daario sem lehet olyan ostoba, hogy az ellenség táborában is ezzel kérkedjen.
Nem számít. A yunkaik mostanra minden bizonnyal hazafelé tartanak.
Ezért tett mindent, amit tett A békéért.

Visszanézett arra, amerről jött, ahol Sárkánykő ökölbe szorított kézként emelkedett a fűtenger fölé.
Annyira közelinek látszik. Órák óta gyalogolok, mégis olyan, mintha kinyújtott kézzel elérhetném.
Még nem lett volna késő visszafordulni. A Drogon barlangja melletti tóban voltak halak, az első napon el is kapott egyet, talán többet is foghatna. És voltak ott maradékok, megégett csontok húsdarabokkal, Drogon áldozatainak maradványai.

Nem,
döntötte el magában.
Ha visszanézek, elvesztem.
Évekig is elélhetne Sárkánykő napégette sziklái között, naponta meglovagolva Drogont, a sárkány által hagyott maradékot eszegetve esténként miközben a nagy fűtenger aranyból narancsba fordul, de ő nem erre az életre született. Újra hátat fordított a távoli hegynek, elzárta magától a repülés és a szabadság énekét, amit a szél dalolt a sziklaszirtek között. Amennyire meg tudta állapítani, a csermely dél-délkelet felé folyt. Követte.
Vigyél el a folyóhoz, mindössze ennyit kérek tőled Vigyél el a folyóhoz, a többit én megoldom.