Sárkányok tánca (132 page)

A terem végében roskatag emelvény állt Jon óriásvész Tormunddal az oldalán fellépdelt rá, és keze felemelésével csendet parancsolt Tormund az ajkához emelte harci kürtjét, és belefújt. A hang megtöltötte a termet, visszaverődött a gerendákról. Teljes csend támadt

– Azért hívattalak ide titeket, hogy terveket készítsünk a rideghoniak megmentésére – kezdte Havas Jon. – A szabad népből több ezren rekedtek ott, csapdába esve és éhezve, és a jelentések szerint hemzsegnek az élőhalottak az erdőben. – Balra meglátta Marshot és Yarwyckot. Othellt körbevették építői, Bowen pedig magával hozta Botfaragó Wicket, Balkezes Lew-t és Hígiszapi Alfot. Jobbra Pajzstörő Sorén ült karba tett kézzel. Valamivel távolabb Kereskedő Gavint látta Jóképű Harle-lal sugdolózni. öregapó Ygon feleségei körében ült, Vándor Howd pedig egymagában. Borroq az egyik sötét sarokban támasztotta a falat. A vaddisznóját szerencsére nem hozta magával. – A Vakond Anya és népe megmentésére küldött flottát megtépázták a viharok. Szárazföldön kell segítséget küldenünk nekik, különben meghalnak. – Meglátta Selyse királyné két lovagját is. Ser Narbert és Ser Benethon az ajtó mellett álltak, de a többiek távolmaradásukkal tüntettek. – Abban reménykedtem, hogy magam vezethetem a felderítést, és hazahozhatok annyi embert, amennyi kibírja az utat. – A terem hátuljában vörös villanás vonta magára a figyelmét. Melisandre úrnő is megérkezett. – Ám az imént megtudtam, hogy nem mehetek Rideghonba. A felderítést Óriásvész Tormund fogja vezetni, akit mindannyian ismertek. Annyi embert ígértem neki, amennyire szüksége van.

–
És te hol leszel, varjú?
– mennydörögte Borroq. – Itt rejtőzködsz majd a Fekete Várban a fehér kutyáddal?

– Nem. Délre lovagolok. – És Jon felolvasta nekik a Havas Ramsay-től kapott levelet.

A Pajzsteremben elszabadult a pokol.

Mindenki egyszerre kiabált. Az emberek talpra ugrottak, az öklüket rázták.
Ennyit a kényelmes ülőhelyek megnyugtató erejéről

A vadak a kardjukat rázták, fejszék csapódtak pajzsoknak. Havas Jon Tormundra nézett, óriásvész újra belefújt a kürtjébe, kétszer olyan hangosan és kétszer olyan hosszan, mint az első alkalommal.

– Az Éjjeli őrség nem vállal szerepet a Hét Királyság háborúiban – emlékeztette őket Jon, amikor valamennyire helyreállt a rend. – Nem nekünk kell szembeszállnunk Bolton Fattyával, megbosszulnunk Stannis Baratheont vagy megvédenünk özvegyét és lányát. Ez a
förtelem,
aki nők bőréből varr köpenyt, megesküdött, hogy kivágja a szivemet, és feltett szándékom, hogy kérdőre vonjam szavaiért... de nem kérem testvéreimet arra, hogy szegjék meg esküjüket.

– Az Éjjeli őrség útra kel Rideghonba. Én egyedül lovagolok Deresbe, hacsak... – Rövid szünetet tartott. – Hacsak nincs itt néhány ember, aki kiáll mellettem!

Ahogy reménykedett is benne, fülsiketítő üvöltés csapott fel, a hangzavar olyan erős volt, hogy két régi pajzs leesett a falról. Pajzstörő Soren felpattant, akárcsak a Vándor, Magas Toregg, Brogg, Vadász Harle és Jóképű Harle, Öregapó Ygon, Vak Doss, még a Nagy Rozmár is.
Itt vannak a kardjaim,
gondolta Jon,
és
elmegyünk érted, Fattyú!

Látta, hogy Yarwyck és Marsh kisurrannak, és velük együtt az összes emberük. Nem számított. Már nem volt rájuk szüksége. Nem is
akarta
a segítségüket.
Senki nem mondhatja
,
hogy az esküjük megszegésére kényszerítettem testvéreimet. Ha ez esküszegés, akkor egyedül én vagyok a vétkes.
Tormund fültől fülig érő, foghíjas vigyorral az arcán veregette hátba.

– Jól beszéltél, varjú! Most pedig jöhet a sör! Szerezd meg, aztán itasd le őket, ez a dolgok menete! A végén még rendes vadat faragunk belőled, kölyök! Har!

– Hozatok sört – mondta Jon szórakozottan.

Melisandre eltűnt, és a királyné lovagjai is.
Először Selyse-hez kellettvolna mennem. Joga lett volna tudni, hogy a férje meghalt.

– Bocsáss meg, rád hagyom a feladatot, hogy leitasd őket

– Har! Erre a munkára alkalmas vagyok, varjú! Menj csak!

Ló és Rory csatlakoztak Jonhoz kifelé menet.
A királyné után beszélnem kell Melisandréval,
gondolta.
Ha meglátott egy hollót a viharban, biztosan megtalálja nekem Havas Ramsay-t is.
Ekkor hallotta meg a kiáltásokat... és egy olyan hangos morajt, amibe még a Fal is beleremegett.

– Hardin Tornyától jön, uram! – mondta Ló. Mondott volna mást is, de egy sikoly félbeszakította.

Val!
– Ez volt Jon első gondolata. Csakhogy ez nem női sikoly volt
Ez egy haláltusáját vivó férfi sikolya.
Futásnak eredt, Ló és Rory utána. Jon nem tudta, mi történhetett. Talán a halottak kiszabadultak a láncaikból?

A sikolyok elhallgattak, mire odaértek Hardin Tornyához, de Wun Weg Wun Dar Wun továbbra is üvöltött. Az óriás egy véres holttestet lóbált az egyik lábánál fogva, ahogy annak idején, kiskorában Arya hadakozott a babájával, amikor zöldséget akartak megetetni vele.
Viszont Arya soha nem tépte darabokra a babáját
A halott ember kard-tartó keze jóval odébb hevert, a hó vörösre színeződött alatta.

– Engedd el! – kiáltotta Jon. – Wun Wun, engedd el!

Wun Wun nem hallotta vagy nem értette. Az óriás maga is vérzett, hasán és karján vágott sebek húzódtak. Újra és újra és újra a torony szürke kövéhez csapta a halott lovagot, amíg áldozata feje olyan vörössé és pépessé nem vált, mint egy túlérett görögdinnye. A lovag köpenye lobogott a hideg szélben. Eredetileg fehér volt, ezüstszegéllyel és kék csillagokkal. Vér és csontszilánkok repkedtek mindenfelé.

A környező épületekből és tornyokból emberek özönlöttek ki. Északiak, a szabad nép tagjai, a királyné emberei...

– Alakítsatok sort! – adta ki az utasítást Jon. – Tartsátok vissza őket, különösen a királyné embereit!

A halott Királyhegyi Ser Patrek volt; a feje jórészt eltűnt, de a címere ugyanolyan jellegzetes volt, mint az arca. Jon nem akarta kockáztatni, hogy Ser Malegom, Ser Brus vagy valamelyik másik déli lovag megpróbáljon bosszút állni.

Wun Weg Wun Dar Wun ismét felüvöltött, majd megcsavarta Ser Patrek karját, és nagyot rántott rajta. A végtag élénkvörös vért spriccelve szakadt ki a helyéből.
Ahogy egy gyermek tépkedi ki a százszorszép szirmait,
gondolta Jon.

– Bőrös, beszélj vele, nyugtasd meg! Az ősi nyelven, azt megérti! A többiek
hátra!
Tegyétek el a fegyvert, csak megijesztitek! – Nem látják, hogy az óriás megsebesült? Azonnal véget kell vetnie ennek, különben még többen fognak meghalni. Fogalmuk sem volt Wun Wun erejéről.
Egy kürt, szükségem van egy kürtre!
Acél villanását látta, odafordult

–
El a pengékkel!
– üvöltötte. – Wick, tedd el azt a...

...kést,
akarta mondani, de amikor Botfaragó Wick a torka felé suhintott, az utolsó szóból csak egy elfojtott morgás lett. Jon kitért a penge elől, az alig karcolta meg a bőrét.
Megvágott!
Nyakához kapta a kezét, ujjai között vér csordult.

–
Miért?

– Az Őrségért! – Wick újra támadott. Jon ezúttal elkapta a csuklóját, és hátracsavarta a kezét, amíg el nem ejtette a tőrt. A hórihorgas intéző elhátrált, és felemelte mindkét kezét, mintha azt akarná mondani: „
Nem én voltam, nem én voltam!” Többen
kiabáltak. Jon Hosszúkaromért nyúlt, de ujjai merevvé és nehézkessé váltak. Valahogy nem tudta kiszabadítani a kardot a hüvelyéből.

A következő pillanatban már Bowen Marsh állt előtte, arcán könnyek csorogtak.

– Az őrségért! – Jon gyomrába mélyesztette az öklét. Amikor visszahúzta a kezét, a tőr ott maradt, ahová döfte.

Jon térdre zuhant Megtalálta a fegyver markolatát, és kihúzta magából a kést. Sebe mintha füstölgött volna a hideg éjszakai levegőben.

–
Szellem! –
suttogta. Átcsapott rajta a fájdalom.
A hegyes végével szúrunk.
Amikor a harmadik penge is behatolt a lapockái között, felmordult, és arccal előre a hóba zuhant. A negyediket már nem is érezte. Csak a hideget...

A Királynő Segítője

A
dorne-i herceg három napig haldokolt.

Utolsó, reszkető lélegzetét egy komor, fekete hajnalon vette, miközben hideg eső hullott a sötét égből, folyókká változtatva az ősi város téglával kirakott utcáit. Az eső eloltotta a nagyobb tüzeket, de még mindig szivárgott a füst Hazkar piramisának parázsló romjából, Yherizan nagy piramisa pedig, ahol Rhaegal kialakította a fészkét, úgy tornyosult a félhomályban, akár egy izzó, narancsszínű ékköveket viselő, kövér asszonyság.

Az istenek talán mégsem süketek,
gondolta Ser Barristan Selmy a távoli izzást figyelve.
Ha nincs az eső, Meereent mostanra elnyelte volna a tűz.

A sárkányoknak nem látta jelét, de nem is számított rá. A szörnyetegek nem szeretik az esőt. A keleti horizonton keskeny, vörös csík jelezte a közelgő napfelkeltét. Selmyt a sebből kicsorduló első vérre emlékeztette. A vér gyakran előbb érkezett a fájdalomnál, még a mély vágások esetén is.

A Nagy Piramis legfelső szintjének mellvédjénél állt, az eget fürkészte, mint minden reggel, mert tudta, hogy jön a virradat, és vele együtt talán a királynője is.
Nem hagy magunkra minket, sosem hagyná el a népét,
mondta magának, amikor meghallotta a herceg halálhörgését a királynő lakosztályából.

Besétált a szobába. Fehér köpenyéről esőcseppek csorogtak, csizmája nedves nyomot hagyott a padlón és a szőnyegen. Utasítására Quentyn Martellt a királynő ágyába fektették Elvégre lovag volt, ráadásul Dorne hercege. Illőnek tűnt hagyni, hogy abban az ágyban haljon meg, amelynek eléréséért átkelt a fél világon. Az ágyneműnek búcsút mondhattak – lepedő, takaró, párna, derékalj, mind vértől és füsttől bűzJött –, de Ser Barristan úgy vélte, Daenerys ezt megbocsátja neki.

Missandei ott állt az ágy mellett. Éjjel-nappal a herceg mellett maradt teljesítette minden igényét, amit a sebesült ki tudott fejezni, vizet és máktejet hozott neki, amikor elég erős volt, hogy igyon, meghallgatta az elkínzott szavakat, melyeket időnként kinyögött, olvasott neki, amikor elcsendesedett, és ott aludt mellette egy székben. Ser Barristan megkérte a királynő pohárnokait is, hogy segítsenek, de a megégett ember látványa még a legbátrabbaknak is túl sok volt. A Kék Kegyek pedig el sem jöttek, hiába üzent nekik négyszer is. Mostanra talán már az utolsót is elvitte a fakó kanca.

Az apró naathi írnok a lovag közeledtére felnézett.

– Nagyra becsült ser, a herceg már nem érez többé fájdalmat. Dorne-i istenei hazavitték. Látod? Mosolyog.

Honnan tudod? Hiszen ajka sincs.
Könyörületesebb vég lett volna, ha a sárkány megeszi. De legalábbis gyorsabb. Ez viszont..
.A tűz szörnyű módja a halálnak. Nem csoda, hogy a létező pokloknak legalább a fele tűzből van
.

– Takard be.

Missandei a herceg arcára húzta a takarót.

– Mit tegyünk vele, ser? Olyan messze van az otthonától.

– Gondoskodom róla, hogy visszatérjen Dorne-ba. –
De hogyan
?
Hamuként
? Ahhoz még több tűz kellene, és Ser Barristannak nem volt hozzá gyomra.
Le kell tisztogatni a húst a csontjairól. Rovarok, nem tűz.
A csendes nővérek hazavinnék, csakhogy ez itt a Rabszolga-öböl. Több ezer mérföldön belül nem talál egyetlen csendes nővért sem. – Aludnod kellene, gyermek. A saját ágyadban.

– Ha ez lehet olyan bátor, ser, neked is azt kéne tenned. Nem aludtál egész éjjel.

Évek óta nem
,
gyermek. A Három Folyó óta nem.
Pycelle nagymester egyszer azt mondta neki, az idős embereknek nincs szükségük annyi alvásra, mint a fiataloknak, de nem csak erről volt szó. Elérte azt a kort, amikor már gyűlölte lehunyni a szemét, mert félt, hogy soha többé nem nyitja fel újra. Más emberek azt kívánták, alvás közben élje őket a vég, de a Királyi Testőrség lovagja számára nem ez a méltó halálnem,

– Túl hosszú az éjszaka – mondta Missandeinek –, és rengeteg a tennivaló, mint mindig. Itt és a Hét Királyságban is. Te viszont már eleget tettél mára, gyermek. Menj és pihenj.
– És ha az istenek kegyesek nem sárkányokról fogsz álmodni

A lány távozása után az öreg lovag visszahajtotta a takarót, hogy vessen még egy utolsó pillantást Quentyn Martell arcára, vagy legalábbis a maradványaira. A herceg húsa szinte elpárolgott, látszott alatta a koponyacsont Szemei gennyedző tavak voltak.
Dorne-ban kellett volna maradnia, békaként élnie tovább. Nem minden ember született arra, hogy a sárkányokkal táncoljon.
Miközben újra betakarta az ifjút, azon gondolkodott, vajon van-e valaki, aki betakarja a királynőjét, vagy a teste gyászolatlanul hever valahol a dothraki tenger magas füvében, és vakon mered az égre, amíg a hús le nem válik a csontjairól.

– Nem – mondta fennhangon. – Daenerys nem halt meg. Elrepült a sárkányon, saját szememmel láttam. – Ezt már több százszor elmondta... de minden egyes nappal egyre nehezebben hitte el.
Lángolt a haja. Azt is láttam. Égett... és ha nem is láttam lezuhanni, több százan esküsznek rá, hogy ők igen.

A nappal bekúszott a városba. Bár az eső még esett, keleten feltűnt valami kis fény az égen. És a nappallal együtt a Tarfejű is megérkezett. Skahaz szokásos ruházatát – fekete csataszoknyát, lábszárvédőt és bordázott kialakítású páncélt – viselte, a karja alá szorított bronzmaszk viszont új volt – egy lógó nyelvű farkas.

– A bolond tehát meghalt? – kérdezte köszönés helyett

– Quentyn herceg a hajnal első fénye előtt távozott. – Selmyt nem lepte meg, hogy Skahaz tudja. A szó gyorsan terjedt a piramison belül. – A tanács összegyűlt?

– Lent várják a Segítőt.

Nem vagyok Segítő! –
kiáltotta volna legszívesebben.
Egyszerű lovag vagyok a királynő védelmezője. Soha nem akartam ezt a posztot.
Ám mivel a királynő eltűnt, a királyt pedig tömlöcbe zárták, valakinek uralkodnia kellett, és Ser Barristan nem bízott meg a Tarfejűben.

– Jött üzenet a Zöld Kegytől?

– Még nem tért vissza a városba. – Skahaz nem értett egyet a papnő elküldésével, és maga Galazza Galare sem szívesen vállalta a feladatot. Végül beleegyezett, hogy a béke érdekében elinduljon, de rámutatott, hogy Hizdahr zo Loraq sokkal alkalmasabb lett volna rá, hogy tárgyaljon a Bölcs Mesterekkel. Ser Barristan azonban nem engedett, így a Zöld Kegy végül fejet hajtott, és megesküdött, hogy mindent meg fog tenni, ami tőle telik.

– Mi a helyzet a városban? – kérdezte Selmy a Tarfejüt.

– Az összes kaput bezártuk és elreteszeltük, ahogy parancsoltad. Vadászunk a zsoldosokra, akiket a yunkaik hagytak a városban, kitoloncoljuk vagy letartóztatjuk, akit elkapunk. A legtöbben elrejtőztek, nagy valószínűséggel a piramisokban. A falakon és a tornyokban Makulátlanok őrködnek, készen állnak bármilyen támadásra. Kétszáz nemesi származású polgár gyűlt össze a téren, állnak az esőben a t
okar
jukban, és üvöltve követelnek meghallgatást. Hizdahr szabadságát akarják, és az én halálomat, valamint azt, hogy öld meg a sárkányokat. Valaki azt mondta nekik, a lovagok ebben nagyon jók. Hazkar piramisából még mindig hordják ki a halottakat. Yherizan és Uhlez Hatalmas Mesterek elmenekültek saját piramisaikból, átengedték őket a sárkányoknak.

Ser Barristan ezt már tudta.

– A halottak száma? – kérdezte, és előre félt a választól.

– Kilenc és húsz.

–
Kilenc és húsz
? – Ez sokkal rosszabb volt, mint amire számított. A Hárpia Fiai két nappal ezelőtt újrakezdték árnyékháborújukat. Három gyilkosság az első éjjelen, kilenc a másodikon. De kilencről kilenc és húszra ugrani egyetlen éjszaka alatt...

– Délre átlépi a harmincat. Miért vagy ilyen szürke, vénember? Mire számítottál? A Hárpia szabadon akarja tudni Hizdahrt, ezért visszaküldte a fiait az utcára, késsel a kezükben. A halottak mind felszabadítottak és tarfejüek, mint korábban. Az egyik az én emberem volt, Bronz Bestia. A Hárpia jelét ott hagyták a holttestek mellett, krétával az utcakőre rajzolva, vagy belevésve a falba. Üzenetet is írtak. „
A sárkányoknak halniuk kell”
és
„Halál Deanerysre”
feliratok voltak, mielőtt az eső elmosta őket.

– A véradó...

– Huszonkilencszer száz arany minden piramistól, igen. – Skahaz felmordult. – Begyüjtjük, de egy kis pénz elvesztése nem tartja vissza a Hárpia kezét. Azt csak vérrel lehet elérni.

– Mondod te. –
Megint a túszok. Ha engedélyezném
,
képes lenne mindegyiket megölni.
– Hallottam az előző száz alkalommal is. Nem!

– A Királynő Segítője – morogta undorral Skahaz. – Sokkal inkább egy ráncos és reszketeg vénasszony. Imádkozom Daenerys mielőbbi visszatéréséért. – Feltette a bronz farkasmaszkot – A tanácsod türelmetlenül vár.

– A királynő tanácsa, nem az enyém. – Seimy száraz köpenyre cserélte a nedveset felkötötte kardövét, és követte a Tarfejűt a lépcsőhöz.

Az oszlopos csarnokban ma reggel nem voltak kérelmezők. Bár ő birtokolta a segítői címet, Ser Barristan nem akart meghallgatást tartani a királynő távollétében, és Skahaz mo Kandaqnak sem engedte. Hizdahr groteszk sárkánytrónusát a lovag parancsára eltávolították, de nem hozatta vissza az egyszerű, párnázott padot, melyet Dany annyira kedvelt. Inkább egy kerek asztalt állíttatott a terem közepére magas támlájú székkel, ahol az emberek leülhettek, és nyugodtan, egyenrangú félként beszélgethettek.

Mindannyian felálltak, amikor Ser Barristan Skahazzal az oldalán megérkezett. Ott volt Marselen az Anya Gyermekeitől, Csíkoshátú Symonnal, a Szabad Testvérek parancsnokával együtt. A Bátor Pajzsok új parancsnokot választottak, a Tal Taraq nevű, fekete bőrű nyár-szigeteki személyében; régi kapitányukat, Mollono Yos Dobot elvitte a fakó kanca. A Makulátlanokat Szürke Féreg képviselte, ő három csúcsos bronzsisakos eunuch őrmestert is hozott magával. A Viharvarjaktól két tapasztalt zsoldos érkezett, egy Jokin nevű íjász és a sebhelyes, komor, csatabárdos harcos, akit mindenki csak özvegy néven emlegetett. Daario Naharis távollétében ők ketten vezették a kompániát. A királynő
khalasar
jának jó része távozott Aggóval és Rakharóval megkeresni Daeneryst a dothraki tengeren, de a kancsal, karikalábú
jaqqa rhan
Rommo eljött beszélni a megmaradt lovasok nevében.

Ser Barristannal szemben foglalt helyet Hizdahr király négy egykori testőre: óriás Goghor, Csonttörő Belaquo, Halálos Camarron és a Foltos Macska. Selmy ragaszkodott a jelenlétükhöz, hiába tiltakozott Tarfejű Skahaz. Egykor segítettek Daenerysnek elfoglalni a várost, és ezt nem volt szabad elfelejteni nekik. Lehet, hogy vérmocskos és kegyetlen gyilkosok voltak, ám a maguk módján hűségesek... igen, Hizdahr királyhoz, de ugyanakkor a királynőhöz is.

Utolsóként Erős Belwas bicegett a terembe.

Az eunuch belenézett a halál szemébe, olyan közelről, hogy akár szájon is csókolhatta volna. És a halál megjelölte őt. Harminc fontot veszített a súlyából, és a sötétbarna, száz halovány forradással borított bőr, amely egykor szorosan feszült a masszív hasra és mellkasra, most lazán lötyögött, mint egy három mérettel nagyobbra szabott köpeny. Léptei is lelassultak, és kissé bizonytalannak tűnt.

Látványa azonban még így is felderítette az öreg lovag szívét. Erős Belwasszal együtt kelt át a fél világon, és tudta, hogy ha harcra kerül a sor, mindig számíthat rá.

– Belwas! örülünk, hogy csatiakozol hozzánk.

– Fehérszakáll – mosolyodott el Belwas. – Hol a máj és a hagyma? Erős Belwas már nem olyan erős, mint azelőtt, ezért ennie kell, hogy újra nagy legyen. Beteggé tették Erős Belwast. Valakinek meg kell halnia.

Valaki megfog. Sőt valószínűleg többen is.

– Foglalj helyet, barátom. – Ser Barristan megvárta, hogy az egykori veremharcos leüljön, és karba fonja a kezét. – Quentyn Martell ma reggel, napkelte előtt meghalt.

Az özvegy felnevetett.

– A sárkánylovas.

– Én inkább ostobának nevezném – mondta Csíkoshátú Symon.

Nem, csak egy fiú volt.
Ser Barristan nem felejtette el saját ifjúkora bolondságait.

– Ne szóljatok rosszat a halottról. A herceg rettenetes árat fizetett azért, amit tett.

– És a többi dorne-i? – kérdezte Tal Taraq.

– Egyelőre foglyok. – A dorne-iak nem tanúsítottak ellenállást. Archibald Yronwood a herceg összeégett, füstölgő testét dédelgette, amikor a Bronz Bestiák odaértek, erről megperzselődött keze is tanúskodott. Azzal oltotta el a Quentyn Martellt elnyelő lángokat. Gerris Drinkwater karddal a kezében állt fölöttük, de eldobta a fegyvert abban a pillanatban, amikor a sáskák megjelentek. – Osztoznak egy cellán.

– Osztozhatnának a bitófán is – morogta Csíkoshátú Symon. – Rászabadítottak a városra két sárkányt.

– Nyisd meg a vermeket, és adj kardot a kezükbe – javasolta a Foltos Macska. – Megölöm mindkettőt, miközben egész Meereen a nevemet harsogja.

– A küzdővermek zárva maradnak – szögezte le Selmy. – A vér és a zaj csak odavonzaná a sárkányokat.

– Talán mind a hármat – vetette fel Marselen. – A fekete szörnyeteg egyszer már eljött, miért ne jönne újra? Ezúttal a királynőnkkel együtt.

Vagy nélküle.
Ha Drogon a rajta lovagló Daenerys nélkül térne vissza Meereenbe, a város vérbe és tűzbe fulladna, Ser Barristannak efelől semmi kétsége sem volt. Az asztalnál ülők egy csapásra egymás ellen fordítanák a fegyvereiket. Fiatal lány vagy sem, egyedül Daenerys Targaryen volt képes összetartani őket.