Sárkányok tánca (133 page)

– Őfelsége visszatér, amikor visszatér – mondta. – Behajtottunk ezer birkát Daznak Vermébe, megtöltöttük Ghrazz Vermét ökrökkel, az Arany Vermet pedig azokkal az állatokkal, melyeket Hizdahr zo Loraq gyűjtött össze a viadalokra. – Eddig úgy tűnt, a sárkányok legjobban az ürühúst szeretik, mert rendszeresen látogatták Daznak Vermét, amikor megéheztek. Ser Barristan eddig még nem hallott róla, hogy bármelyik is emberre vadászott volna a városon belül vagy azon kívül. Hős Harghaz halála óta csak azokat a meereenieket ölték meg, akik elég ostobák voltak ahhoz, hogy ellenszegüljenek, amikor Rhaegal megpróbált magának fészket kialakítani a Hazkar piramis tetején. – Sokkal sürgetőbb kérdésekben kell döntenünk. Elküldtem a Zöld Kegyet a yunkaikhoz, hogy tárgyaljon a túszok szabadon engedéséről. Dél körül várom vissza a válasszal.

– Csak szavakat fog hozni – mondta az özvegy. – A Viharvarjak ismerik a yunkaikat. A nyelvük féreg, amely egyszer ide, egyszer oda tekereg. A Zöld Kegy féregszavakkal jön vissza, nem a kapitánnyal.

– Ha a Királynő Segítője nem felejtette el, a Bölcs Mesterek a mi Hősünket is fogva tartják – mondta Szürke Féreg. – Valamint Jhogót, a lovasurat, a királynő vérlovasát.

– Vérének vérét – bólintott a dothraki Rommo. – Ki kell őt szabadítani, ezt követeli a
khalasar
becsülete.

– Ki lesz szabadítva – felelte Ser Barristan –, de először meg kell várnunk, mit sikerült elérnie a Zöld Kegynek...

Tarfejű Skahaz öklével az asztalra csapott.

– A Zöld Kegy
semmit
nem ér el! Lehet, hogy miközben mi itt ülünk, összeesküvést sző a yunkaikkal!
Tárgyal,
azt mondtad?
Tárgyal
velük? Miről
tárgyal
?

– Váltságdíjról. Minden ember saját súlya aranyban.

– A Bölcs Mestereknek nem kell az aranyunk, ser – mondta Marselen. – Bármelyikük gazdagabb, mint a te westerosi uraid.

– A zsoldosaiknak viszont szükségük van aranyra. Mire mennek a túszokkal? Ha a yunkaik visszautasítják az ajánlatot, éket verek közéjük és a zsoldosaik közé. –
Legalábbis ezt remélem.
Missandei javasolta, hogy így tegyen, magától soha nem jutott volna eszébe. Királyvárban a lefizetések Kisujj hatáskörébe tartoztak, míg Varys nagyúr a korona ellenségeit ugrasztotta egymásnak. Az ő feladata sokkal egyszerűbb volt.
Missandei mindössze tizenegy esztendős
,
mégis ravaszabb, mint az itt ülők fele, és mindegyiknél bölcsebb. –
Utasítottam a Zöld Kegyet, hogy csak akkor álljon elő az ajánlattal, amikor az összes yunkai parancsnok összegyűlt.

– Így is visszautasítják – állította Csíkoshátú Symon. – Azt mondják majd, a sárkányok halálát és a király visszahelyezését akarják.

– Imádkozom, hogy tévedj. –
És félek, hogy igazad lesz.

– Az isteneid nagyon messze vannak, Ser Nagyapa – mondta az Özvegy. – Nem hiszem, hogy hallják az imáidat. És mi lesz, amikor a yunkaik visszaküldik az öregasszonyt, hogy szemközt köpjön?

–
Tűz és vér
– felelte halkan, nagyon halkan Selmy.

Egy hosszú pillanatig senki sem szólt. Végül Erős Belwas a hasára csapott.

– Jobb, mint a máj és a hagyma – közölte.

– Megszegnéd Hizdahr király békéjét, vénember? – kérdezte Tarfejű Skahaz a farkasmaszk mögül.

– Darabokra zúznám. – Egyszer, nagyon régen egy herceg nevezte el őt Bátor Barristannak. Annak a fiúnak egy része még mindig ott élt benne. – Előkészítettünk egy jelzőmáglyát a piramis tetején, ahol egykor a hárpia állt. Száraz fa, olajba áztatott rongyok, letakarva, hogy védve legyen az esőtől. Ha eljön az óra, és imádkozom, hogy ez ne történjen meg, meggyújtjuk a tüzet A felcsapó lángok adják meg a jelet, hogy rontsatok ki a kapun, és támadjatok. Minden katonánknak részt kell vennie a kitörésben, ezért mindenkinek készenlétben kell állnia éjjel-nappal. Megsemmisítjük az ellenséget, vagy mi magunk semmisülünk meg. – Felemelte a kezét, és jelzett várakozó fegyverhordozóinak. – Előkészítettem néhány térképet, hogy megmutassam ellenségeink elhelyezkedését, a táboraikat, ostromgépeiket és ostromvonalukat Ha sikerül megtörnünk a rabszolgatartókat, a zsoldosaik magukra hagyják őket. Tudom, hogy vannak aggályaitok és kérdéseitek. Mire elhagyjuk ezt az asztalt, mindannyiunknak egyként kell gondolkodnunk, egy cél érdekében.

– Akkor küldess le némi italt és ennivalót – javasolta Csíkoshátú Symon. – Ez el fog tartani egy ideig.

Az egész délelőttöt és a délután legnagyobb részét igénybe vette. A kapitányok és parancsnokok úgy vitatkoztak a térképek fölött, mint a halaskofák egy vödör rákon. Gyenge és erős pontok, a kis íjászegység megfelelő elhelyezése, az elefántok felhasználása – bevessék őket a yunkai vonalak áttörésére, vagy inkább maradjanak tartalékban –, kié legyen az első csapás vezetésével járó megtiszteltetés, a lovasság a szárnyakon, vagy inkább az ékben elhelyezve hajt nagyobb hasznot

Ser Barristan hagyta, hogy mindenki elmondja a véleményét. Tal Toraq úgy vélte, tovább kellene menetelniük Yunkaiba, amint áttörték a vonalakat; a Sárga Város szinte védtelenül maradt, így a yunkaiknak nem maradna más választásuk, mint felhagyni az ostrommal, és követni őket. A Foltos Macska azt javasolta, ajánlják fel az ellenségnek, hogy állítson ki egy bajnokot, akit aztán párharcban legyőzhet. Erős Belwasnak tetszett az ötlet de ragaszkodott hozzá, hogy ő harcoljon, ne a Macska. Halálos Camarron azt mondta, foglalják el a folyóparton lehorgonyzott hajókat, és a Skahazadhanon szállítsák a yunkaik háta mögé a háromszáz veremharcost Mindenki egyetértett abban, hogy a Makulátlanok a legjobb harcosaik, a bevetésükkel kapcsolatban viszont mindenki másként vélekedett. Az Özvegy azt akarta, hogy az eunuchok képezzék a vasöklöt, amely áthatol a yunkai védelem szívén. Marselen szerint jobb lenne őket a fő arcvonal két végén elhelyezni, ahol meghiúsíthatnák a szárnyak felgöngyölítését célzó támadásokat. Csíkoshátú Symon háromfelé osztotta volna őket, a felszabadítottak három kompániája mellé. Mint mondta, a Szabad Testvérek bátrak, és szomjaznak a harcra, de tartott tőle, hogy tapasztalatlan csapatai a soraikat megerősítő Makulátlanok nélkül fegyelmezetlenül fognak szembeszállni a harcedzett zsoldosokkal. Szürke Féreg csak annyit mondott, hogy a Makulátlanok engedelmeskednek, bármire is kérik őket.

Miután mindent sorra vettek, átbeszéltek és eldöntötték, Csíkoshátú Symon előhozakodott az utolsó dologgal.

– Yunkai rabszolgaként én segítettem mesteremnek megegyezni a szabad kompániákkal, és én gondoskodtam róla, hogy megkapják a fizetségüket. Ismerem a zsoldosokat, és tudom, a yunkaik közel sem fizetnek nekik annyit, hogy szembenézzenek a sárkánylánggal. Meg kell hát kérdeznem... ha a béke véget ér, és harcra kerül a sor, a sárkányok velünk tartanak? Csatlakoznak a harchoz?

Jönni fognak,
mondhatta volna Ser Barristan.
A zaj odavonzza őket, a kiáltások és sikolyok, a vér szaga. Mindez odacsalogatja majd őket, ahogy Daznak Vermének moraja is odacsalogatta Drogont a skarlát homokra. De ha jönnek, vajon meg tudják majd különböztetni egyik oldalt a másiktól
? Nem nagyon hitte, ezért inkább csak annyit mondott:

– A sárkányok azt tesznek, amit jónak látnak. Ha jönnek, talán már a szárnyuk árnyéka is elég lesz hozzá, hogy a rabszolgatartók megrémüljenek és elmeneküljenek.

Végül köszönetet mondott nekik, és mindenkit elküldött.

Szürke Féreg még ott maradt a többiek távozása után.

– Ezek készen fognak állni, amikor felgyullad a tűz, de a Segítőnek tudnia kell, hogy amikor megindítjuk a támadást, a yunkaik végeznek a túszokkal.

– Mindent megteszek, hogy ezt megakadályozzam, barátom. Van egy... ötletem. De kérlek, most bocsáss meg. A dorne-iaknak már rég tudniuk kellene hercegük haláláról.

Szürke Féreg fejet hajtott.

– Ez engedelmeskedik

Ser Barristan magával vitte két újonnan lovaggá ütött tanítványát. A gyász és a bűntudat a legjobb embereket is képes őrületbe hajszolni, márpedig Archibald Yronwood és Gerris Drinkwater mindketten komoly szerepet játszottak barátjuk elmúlásában. Ám amikor odaért a cellához, mégis azt mondta Tumnak és a Vörös Báránynak, hogy várjanak odakint, míg ő bemegy közölni a dome-iakkal, hogy hercegük szenvedései véget értek.

Az óriás termetű, tar fejű Ser Archibald semmit sem szólt. Fekhelye peremén ülve bámulta bekötözött kezét Ser Gerris beleöklözött a falba.

– Mondtam neki, hogy ostobaság! Könyörögtem, hogy menjünk haza! A ti szajhakirálynőtök nem vágyott rá, ezt bárki férfiember láthatta! Átkelt a fél világon, hogy felajánlja szerelmét és hűségét, de a királynő a képébe nevetett!

– Soha nem nevetett rajta – mondta csendesen Selmy. – Ha ismernéd őt tudnád.

– Kikosarazta. Quentyn a szivét nyújtotta át neki, de ő visszadobta, és elment kefélni a zsoldosával!

– Vigyázz a nyelvedre, ser! – Ser Barristan egyáltalán nem kedvelte ezt a Gerris Drinkwatert, és nem volt hajlandó eltűrni, hogy Daeneryst gyalázza. – Quentyn herceg saját maga idézte elő a halálát, a ti segítségetekkel.

– A
miénkkel
? Miben vagyunk vétkesek, ser? Igen, Quentyn a barátunk volt! Ifjú bolond, mondhatnád, de minden álmodozó bolond. Ám elsősorban és mindenekelőtt a hercegünk volt, engedelmességgel tartoztunk neki!

Barristan Selmy ennek igazságát nem vitathatta. Élete nagy részét úgy élte le, hogy iszákosok és őrültek parancsait teljesítette.

– Túl későn érkezett.

– A szívét ajánlotta fel! – ismételte Ser Gerris.

– A királynőnek kardokra volt szüksége, nem szívekre.

– Dorne dárdáit is odaadta volna neki.

– Tisztában vagyok vele. – Senki nem szerette volna jobban, ha Daenerys a dorne-i harceget részesíti előnyben, mint Barristan Selmy. – Csakhogy túl későn érkezett, és ez az ostobaság... zsoldosokat bérelni, és ráereszteni a városra két sárkányt... őrültség volt, sőt még annál is rosszabb. Árulás.

– Amit tett, azt a Daenerys királynő iránt érzett szerelemből tette – hajtogatta makacsul Gerris. – Hogy bizonyítsa, méltó a kezére.

Az öreg lovag eleget hallott.

– Amit Quentyn herceg tett, azt kizárólag Dorne-ért tette. Te valami szenilis vénembernek nézel engem? Egész életemet királyok, királynők és hercegek mellett töltöttem. Napdárda hadba akar vonulni a Vastrón ellen. Nem, ne is próbáld tagadni! Doran Martell nem az a fajta ember, aki a győzelem reménye nélkül hívja össze a dárdáit A kötelesség hozta ide Quentyn herceget. A kötelesség, a becsület és a dicsőség utáni vágy... de nem a szerelem. Quentyn a sárkányokért jött, nem Daenerysért.

– Te nem ismerted őt, ser. Ő...

– Ő halott, Ivó. – Yronwood felállt. – A szavak nem hozhatják vissza. Cletus és Will is halottak. Ezért jobb lesz, ha befogod az átkozott pofádat, amíg bele nem tömöm az öklömet. – A nagydarab lovag Selmyre nézett. – Mit akarsz tenni velünk?

– Tarfejü Skahaz fel akar akasztani titeket. Négy emberét megöltétek. A
királynő
négy emberét. Ketten közülük felszabadítottak voltak, akik Astaporból követték őfelségét.

Yronwood nem tűnt meglepettnek.

– Igen, az állatemberek. Én csak egyet öltem meg, a baziliszkuszt. A többiről a zsoldosok tehetnek. Persze tudom, ez nem számít.

– Quentynt védelmeztük – mondta Drinkwater. – Mi...

–
Csend legyen,
Ivó! Ő is tudja. – A nagy ember újra Ser Barristan – hoz fordult. – Nem jöttél volna ide beszélgetni, ha fel akarnál kötni minket. Tehát másról van szó, igaz?

– Igaz. –
Nem is olyan együgyű, mint amilyennek látszik. –
Nagyobb hasznotokat veszem élve, mint holtan. Szolgáljatok engem, és később szerzünk nektek egy hajót, hogy hazatérhessetek Dorne-ba, és átadhassátok Quentyn herceg csontjait nemes atyjának.

Ser Archibald elfintorodott.

– Miért mindig hajók? Viszont valakinek haza kell vinnie Quentet. Mit kívánsz tőlünk, ser?

– A kardotokat

– Több ezer kardod van.

– A királynő felszabadítottjai még tapasztalatlanok, a zsoldosaimban nem bízom. A Makulátlanok bátor katonák... de nem harcosok. Nem
lovagok.
– Egy pillanatra elhallgatott. – Mi történt, amikor megpróbáltátok elfogni a sárkányokat? Mondjátok el.

A dorne-iak összenéztek, végül Drinkwater válaszolt:

– Quentyn azt mondta a Rongyos Hercegnek, képes lesz irányítani őket. Azt állította, a vérében van. A Targaryen vér.

– A sárkány vére.

– Igen. A zsoldosoknak az lett volna a dolguk, hogy segítsenek megláncolni a sárkányokat, és levihessük őket a dokkokhoz.

– A Rongyos előkészített számunkra egy hajót – vette át a szót Yronwood. – Egy jó nagyot, arra az esetre, ha sikerülne mindkét sárkányt kihoznunk. Quent lovagolt volna az egyiken. – Bekötözött kezére nézett. – Ám abban a pillanatban, ahogy beléptünk, rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy nem sikerülhet. A sárkányok túlságosan vadak voltak. A láncok... törött láncok hevertek mindenhol,
nagy
láncok, emberfejnyi láncszemek a csontok között. És Quent a Hét irgalmazzon neki, úgy festett, mint aki mindjárt belecsinál az alsójába. Caggo és Meris nem vakok, ők is rögtön látták. Aztán az egyik számszeríjász leadott egy lövést. Lehet, hogy mindvégig meg akarták ölni

a sárkányokat, és minket használtak fel, hogy bejussanak hozzájuk. A Rongyosnál sosem lehet tudni. Akárhogy is, nem volt okos döntés. A vessző csak feldühítette a sárkányt, pedig már eleve nem voltak jó hangulatban. Aztán... aztán minden rosszra fordult

– És a Szélfuttákat elfújta a szél – folytatta Ser Gerris. – Quent sikoltozva lángolt, ők pedig elmenekültek. Caggo, Szép Meris, mindenki... kivéve a halottat.

– Mire számítottál, Ivó? A macska megöli az egeret a malac szarban hentereg, a zsoldosok pedig elmenekülnek, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk Nem hibáztathatjuk őket, ilyen a természetük

– Igaza van – bólintott Ser Barristan. – Mit ígért Quentyn a Rongyos hercegnek a segítségéért cserébe?

Nem kapott választ. Ser Gerris Archibaldra pillantott Ser Archibald a kezét, a padlót, az ajtót nézte.

– Pentost – válaszolt helyettük Ser Barristan. – Pentost ígérte nekik Megmondhatjátok, Quentyn hercegnek már nem tudtok segíteni vagy ártani.

– Igen – mondta kelletlenül Ser Archibald. – Pentost. Alá is írtak egy papírt.

Ez egy lehetőség.

– A börtönben még vannak Szélfutták A hamis dezertőrök

– Tudom – bólintott Yronwood. – Hungerford, Szalma meg a többiek. Némelyik közülük nem is olyan rémes fickó, ahhoz képest, hogy zsoldos. Másokra ráférne a bitó. Mi van velük?