Sárkányok tánca (130 page)

Amikor felemelte a korbácsát, látta, hogy a bőr meggyulladt. És a keze is. Minden lángolt, az egész teste.

Ó,
gondolta. És előtörtek belőle a sikolyok.

Jon

H
agyd őket meghalni – mondta Selyse királyné.

Havas Jon pontosan erre a válaszra számított.
A királyné sosem okoz csalódást.
Ettől valahogy mégsem lett nyugodtabb.

– Felség – vitatkozott tovább makacsul –, ezrek éheznek Rideghonnál. Sokan közülük asszonyok...

–...és gyermekek, igen. Nagyon szomorú. – A királyné magához húzta gyermekét, és megcsókolta az arcát. – Természetesen sajnáljuk a kicsiket, de józanul kell gondolkodnunk. Nincs számukra élelmünk, és túl fiatalok hozzá, hogy a király segítségére legyenek a háborúban. Jobb, ha újjászületnek a fényben.

Ez enyhébb megfogalmazása volt annak, hogy hagyják őket meghalni

A teremben sokan zsúfolódtak össze. Shireen hercegnő anyja széke mellett állt, Foltosképü keresztbe tett lábbal ült előtte. A királyné mögött tornyosult Ser Axel Florent. Asshai Melisandre a tűz közelében helyezkedett el, a rubin a nyakán minden lélegzetvételénél felragyogott. A vörös asszony is magával hozta kísérőit – Tengerjáró Devant és két katonát, akiket a király hagyott hátra neki.

Selyse királyné védelmezői a fal mellett sorakoztak fel, csupa csillogó páncélú lovag: Ser Malegorn, Ser Benethon, Ser Narbert, Ser Patrek, Ser Dorden, Ser Brus. Mivel a vérszomjas vadak elözönlötték a Fekete Várat, Selyse éjjel-nappal maga mellett tartotta felesküdött pajzsait. Óriásvész Tormund harsányan nevetett, amikor ezt megtudta.

– Csak nem fél, hogy elraboljuk? Remélem, nem mondtad el neki, mekkora a szerszámom, Havas Jon, mert attól minden asszony megrémül. Mindig is szerettem volna magamnak egy bajuszosat! – És csak kacagott és kacagott

Most biztosan nem nevetne.

Jon elég időt vesztegetett itt.

– Sajnálom, hogy feltartottam felségedet. Az Éjjeli őrség majd elintézi a dolgot.

A királyné dühösen szuszogott

– Még így is el akarsz lovagolni Rideghonba, látom az arcodon! Azt mondtam,
hagyd őket meghalni,
mégis ragaszkodsz ehhez az őrültséghez, ne is tagadd!

– Azt kell tennem, amit jónak látok. Tisztelettel, felség, a Fal az enyém, és a vele kapcsolatos döntések is.

– Úgy van – ismerte el Selyse –, és majd akkor fogsz felelni értük, amikor a király visszatért. És attól tartok, más döntésekért is. Ám látom, süket vagy a józan szavakra. Tedd, amit jónak látsz.

– Havas nagyúr, ki vezeti a felderítést? – kérdezte Ser Malegorn.

– Talán vállalkozol rá, ser?

– Bolondnak látszom?

Foltosképű felugrott.

– Én vezetem! – Csengettyűi vidáman csilingeltek. – Bemasírozunk a tengerbe, majd újra ki! A hullámok alatt tengericsikókon lovagolunk, és kagylóhéjakat fújó sellők jelzik érkezésünket, ó, ó, ó!

Mindenki nevetett, még Selyse királyné is engedélyezett magának egy halovány mosolyt. Jont annyira nem szórakoztatta a dolog.

– Nem kérném az embereimet olyasmire, amit nem tennék meg magam is. Én vezetem a felderítést.

– Nagyon bátor – bólintott a királyné. – Egyetértünk. Egy bárd majd hősi dalt költ rólad, ez nem kétséges, mi pedig kapunk egy sokkal körültekintőbb parancsnokot. – Ivott egy korty bort. – Beszéljünk másról. Axell, ha volnál olyan kedves, hozd be a vad királyt.

– Azonnal, felség. – Ser Axell távozott, de hamarosan vissza is tért Királyvér Gerrickkel. – Gerrick a Vörösszakállú-házból – jelentette be –, a vadak királya.

Gerrick magas férfiú volt, hosszú lábbal és széles vállal. Selyse a király régi ruháiba öltöztette. Megmosakodva és megfésülve, zöld bársonyba és hermelinprémes palástba öltözve, hosszú, vörös hajával és gondosan nyírt szakállával minden ízében déli uraságnak látszott
Besétálhatna a királyvári trónterembe, és senkinek egy szava sem lenne,
gondolta Jon.

– Gerrick a vadak valódi és jog szerinti királya – közölte a királyné –, egyenes férfiági leszármazottja dicső királyuknak, Vörösszakállú Raymunnak, míg a trónbitorló Mance Rayder csupán valami közönséges asszony fia volt, az apja pedig a fekete testvérek közül származott.

Nem,
mondhatta volna Jon,
Gerrick Vörösszakállú Raymurt egyik öccsének a leszármazottja.
A szabad nép számára ez körülbelül annyit jelentett, mintha Vörösszakállú Raymun lova lett volna az apa.
Nem tudnak semmit
,
Ygritte. És ami még rosszabb, nem is tanulnak.

– Gerrick nagylelkűen beleegyezett, hogy legidősebb lányának kezét az én szeretett Axellemnek adja, és a Fény Ura szent házassági kötelékben egyesítse őket – folytatta Selyse királyné. – Többi lánya ugyanakkor megy férjhez, a középső Ser Brus Bucklerhez, a legfiatalabb pedig Vöröstói Ser Malegornhoz.

– Serek – biccentett Jon kimérten a lovagoknak –, kívánom, hogy találjátok meg a boldogságot feleségetek mellett.

– A tenger alatt az emberek halakat vesznek el – énekelte Foltosképű apró tánclépésekkel, csilingelő csengettyűkkel. – Ők igen, ők igen, ők igen!

Selyse királyné hangosan szusszantott.

– Négy házasságot ugyanolyan egyszerű nyélbe ütni, mint hármat. Ideje annak a Val nevű asszonynak is megállapodnia, Havas nagyúr. Úgy döntöttem, hozzámegy igaz és hű lovagomhoz, Királyhegyi Ser Patrekhez.

– És ezt Vallal is közölte valaki, felség? – kérdezte Jon. – A szabad nép körében, amikor egy férfi megkíván egy nőt, elrabolja, így bizonyítva előtte erejét, ügyességét és bátorságát A kérő kegyetlen verést kockáztat, ha a nő rokonai elkapják, és még rosszabbat, ha maga a kiválasztott találja méltatlannak.

– Vademberek szokása – horkantotta Axell Florent

Ser Patrek csak kuncogott.

– Még soha férfi nem kérdőjelezte meg a bátorságomat. Asszony sem fogja!

Selyse királyné az ajkába harapott

– Havas nagyúr, mivel Val úrnő nem ismeri a mi szokásainkat, kérlek, küldd el őt hozzám, hogy tájékoztassam, milyen kötelességekkel tartozik egy nemes hölgy férjura irányában.

Az nagyszerű beszélgetés lesz, előre látom.
Jon azon töprengett, vajon a királyné akkor is ennyire szeretné-e férjhez adni Valt, ha tudná, miként érez a vad nő Shireen hercegnővel kapcsolatban.

– Ahogy kívánod, bár ha szabad megmondanom...

– Nem, nem szabad. Elmehetsz.

Havas Jon fél térdre ereszkedett, fejet hajtott, és távozott.

Kettesével szedte a lépcsőfokokat, útközben biccentett a királyné őreinek, őfelsége katonákat állított minden lépcsőfordulóba, hogy biztonságban legyen a gyilkos vadaktól. Félúton járt, amikor egy hang szólt utána:

– Havas nagyúr!

Jon megfordult.

– Melisandre úrnő.

– Beszélnünk kell.

– Kell? –
Nem hiszem.
– Várnak a feladataim, úrnőm.

– Pontosan azokról a feladatokról szeretnék szót váltani veled. – A papnő már elindult lefelé, skarlátszín szoknyájának szegélye a lépcsőt söpörte. Szinte mintha lebegett volna. – Hol a vérfarkasod?

– A szállásomon alszik, őfelsége nem engedi a színe elé Szellemet, azt mondja, megrémíti a hercegnőt. Amíg Borroq és a vadkanja itt vannak, nem merem kiengedni. – A bőrváltó csatlakozni fog a Kőkapuba induló Pajzstörő Sorenhez, amint a Fókanyúzó klánt Zöldlesbe szállító szekerek visszatérnek. Addig a vár temetőjének egyik ősi kriptájában helyezte el Borroqot. Úgy tűnt, a rég halott emberek társaságát sokkal jobban kedveli, mint az élőkét, a malaca pedig boldogan turkált a sírok között, biztonságos távolságban a többi állattól. – Az a szörnyeteg akkora, mint egy bika, kardnyi agyarakkal. Szellem azonnal megtalálná, ha elereszteném, és egyikük biztosan nem élné túl a találkozást.

– Borroq a legkisebb problémád. Ez a felderítés...

– Egyetlen szavaddal megingathattad volna a királynét.

– Selyse-nek igaza volt, Havas nagyúr.
Hagyd őket meghalni.
Nem mentheted meg őket. A hajóid elvesztek...

– Hat megmaradt. A flottának több mint a fele.

– A hajóid elvesztek.
Mindegyik.
Egyetlen ember sem fog visszatérni, láttam a lángjaimban.

– A lángjaid hazudnak, ez már kiderült.

– Követtem el hibákat, ezt el is ismertem, de...

– Egy szürke lány, haldokló lovon. Tőrök a sötétben. Egy füstben és sóban született herceg. Nekem úgy tűnik, mást sem követtél el,
csak
hibákat, úrnőm. Hol van Stannis? Mi van Zörgővérttel és a lándzsaasszonyaival?
Hol van a húgom?

– Minden kérdésedre választ fogsz kapni. Nézz az égre, Havas nagyúr, és amikor megvannak a válaszok, keress fel. A tél itt van a nyakunkon, és én vagyok az egyetlen reményed.

– Egy bolond reménye. – Jon sarkon fordult és távozott.

Bőrös az udvaron várta.

– Toregg visszajött – jelentette, amint meglátta parancsnokát. – Apja letelepítette az embereit Tölgyfapajzsban, és ma délután visszatér nyolcvan harcossal. Mit mondott a szakállas királyné?

– Őfelsége nem ad segítséget.

– Biztos túlságosan el van foglalva a szőrszálai tépkedésével – morogta Bőrös. – Nem számít, Tormund emberei és a mieink elegendőek lesznek.

Ahhoz talán elegendőek, hogy odajussunk.
Havas Jont inkább a visszaút aggasztotta. A sok ezer vad, akik közül rengeteg a beteg és az éhező, lelassítja a haladást.
Egy emberfolyam lassabban mozog, mint egy befagyott folyó.
Ez nagyon sebezhetővé teszi őket.
Élőholtak az erdőben. Élőholtak a vízben.

– Mennyi az az elegendő? – kérdezte Bőröst. – Száz? Kétszáz? Ezer? –
Több embert kéne vinnem, vagy kevesebbet
? Egy kisebb csapat gyorsabban elérné Rideghont... de mit érne a kardokkal élelem nélkül? Vakond Anya és a népe már saját halottaikat eszik. Ha ételt akar nekik adni, vinnie kell szekereket és igás állatokat – lovakat, ökröket, kutyákat. Ahelyett, hogy átsuhannának az erdőn, inkább csak vánszorogni fognak. – Még sok kérdés eldöntésre vár. Mindenesetre szólj az embereknek. Az összes parancsnokot és vezetőt a Pajzsteremben akarom látni az esti őrség kezdetekor. Addigra Tormund is visszaér. Hol találom Toregget?

– Valószínűleg a kis szörnyetegnél. Úgy hallottam, megkedvelte az egyik szoptatós dajkát.

Vagy talán Valt. A lány nővére királyné volt, ő miért ne lehetne?
Tormund egykor azon gondolkodott, hogy Falon Túli Királlyá koronázza magát, mielőtt Mance legyőzte. Magas Toregg talán ugyanezt az álmot dédelgeti.
Inkább ő, mint Királyvér Gerrick.

– Rendben, hagyd, majd később beszélek vele. – Felnézett a Király Tornyára. A Fal tompa fehérnek tűnt, az ég sokkal világosabb volt
Havas égbolt.
– Imádkozzunk, hogy ne kapjunk újabb vihart.

A kovácsműhely előtt Mully és a Bolha őrködtek dideregve.

– Nem kéne bemennetek a szél elől? – kérdezte Ion.

– Az nagyszerű lenne, uram – felelte Bolha Fulk –, de a farkasod ma nem kívánja a társaságot.

– Majdnem megharapott – bólintott Mully. – Bizony.

–
Szellem
? – kérdezte Jon döbbenten.

– Hacsak nincs másik farkasod, akkor ő volt az, uram. Még soha nem láttam ilyennek. Úgy értem, ilyen vadnak.

Nem tévedett, erre Jonnak is rá kellett jönnie, amikor belépett az ajtón. A hatalmas, fehér rémfarkas nem a helyén feküdt. Nyugtalanul járkált fel és alá, újra és újra elügetett a hideg kovácstűzhely mellett.

– Nyugalom, Szellem – mondta Jon. – Ül... Szellem,
ül!
– Ám amikor megérintette az állatot, a farkas morogva villantotta ki a fogát.
Biztosan az az átkozott vadkan. Szellem még itt is érzi a szagát.

Mormont hollója is izgatottnak tűnt.

–
Havas!
– rikácsolta megállás nélkül. –
Havas. Havas. Havas!

Jon elhessegette, szólt Selyemnek, hogy gyújtsa meg a tüzet, majd elküldte az intézőt Bowen Marshért és Othell Yarwyckért.

– Hozz egy kancsó forralt bort is.

– Három kupával, uram?

– Hattal. Mullyra és a Bolhára is ráfér, és te is ihatsz.

Selyem távozása után Jon leült, és újra átnézte a Faltól északra elterülő vidék térképeit. A leggyorsabb út Rideghonba a part mentén vezet... a Keleti Őrségből. A tenger mellett nem olyan sűrű az erdő, a terep nagyjából egyenes, síkságok, kisebb dombok és sós mocsárvidékek váltják egymást. Az őszi viharok a parton nem havat, hanem dermesztő szelet és jeges esőt hoztak.
Az óriások a Keleti őrségben vannak és Bőrös azt mondja, segíteni fognak.
A Fekete Várból indulva sokkal nehezebb út vár rájuk, át kell kelniük a Kísértetjárta Erdő szívén.
Ha a hó ilyen mély a Falnál, milyen lehet odafent?

Marsh szipogva, Yarwyck komor arccal érkezett.

– Újabb vihar – közölte a főépítő. – Hogyan dolgozzunk ilyen időben? Több építőre van szükségem.

– Használd a szabad népet – Javasolta Jon.

Yarwyck a fejét rázta.

– Több gondot okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak. Hanyagok, lusták, felületesek... van egy-két ember köztük, aki tud fával dolgozni, ezt nem tagadom, de kőművesek nincsenek, és kovács is alig. Erősek, mint a bivaly, de nem azt teszik, amit mondanak nekik. Nekünk pedig az összes romot használható erőddé kellene tennünk. Ez lehetetlen, uram, megmondom őszintén. Képtelenség.

– Márpedig a munkát el kell végezni – felelte Jon –, különben romokban fognak élni.

Egy parancsnoknak olyan emberekre volt szüksége maga körül, akiktől őszinte, becsületes tanácsokra számíthat. Marsh és Yarwyck nem voltak talpnyalók, ami jó... viszont segítséget is ritkán nyújtottak. Mostanában szinte mindig tudta, mit fognak mondani, mielőtt még megkérdezte őket