Sárkányok tánca (135 page)

Lassan vánszorogtak az órák. A patak ide-oda kanyargott, Dany pedig követte, a korbáccsal verve az ütemet a combján, és megpróbált nem gondolni arra, milyen messzire kell mennie, a lüktetésre a fejében vagy üres gyomrára.
Csak egy lépés
.
Aztán a következő. Újabb. És újabb.
Mi mást tehetett volna?

Csend honolt a tengeren. Amikor a szél fújt, a fű sóhajtozott, ahogy a szálak egymáshoz dörzsölődtek, olyan nyelven susogtak,

amit csak az istenek érthettek. A patak időnként halkan csobogott, amikor körülfolyt egy követ. Dany lábujjai között sár buggyant. Rovarok dongták körül, lusta szitakötők, csillogó, zöld darazsak és apró, szinte alig látható szúnyogok. Oda sem figyelve csapta le őket, amikor a karjára szálltak. Egyszer egy ivó patkánnyal találkozott, de az állat azonnal elmenekült, amikor meglátta őt, egy pillanat alatt eltűnt a magas fűben. Néha madárdalt hallott. A hang hallatán megkordult a gyomra, de nem volt nála hurok, amivel megfoghatta volna őket, és eddig fészekre sem bukkant.
Egykor repülésről álmodtam, és most, hogy teljesült
,
tojáslopásról álmodozom.
Elnevette magát.

– Az ember őrült, de az istenek még őrültebbek – mondta a fűnek, és a fű egyetértően susogott.

Aznap három alkalommal pillantotta meg Drogont. Egyszer olyan messze volt, hogy akár sas is lehetett volna a távoli felhők között, de Dany mostanra már megtanulta felismerni akkor is, ha csak egy kis pont volt az égen. Másodszor pontosan a nap előtt repült el szélesre tárt, fekete szárnnyal, és a világ egy pillanatra elsötétedett. Harmadszor Dany fölött suhant el, olyan közel, hogy a királynő hallotta szárnyainak suhogását. Egy fél pillanatig azt hitte, őt keresi, de a sárkány ügyet sem vetett rá, továbbrepült, eltűnt valahol keleten.
És ez így van jól,
gondolta a lány.

Az este szinte váratlanul érte. Miközben a nap Sárkánykő távoli ormai felé süllyedt, Dany éppen egy alacsony, romos, fűvel benőtt kőfalon mászott át. Egykor talán egy templom része lehetett, vagy egy falu vezetőjének nagyterme. Mögötte további romokat talált – egy régi kutat, valamint néhány kört a fűben, ahol egykor a kunyhók álltak. Sárból és szénából építették őket, de a szél és az eső az évek folyamán teljesen eltüntette. Dany nyolcat is talált, mire a nap lement, de távolabb, a fű rejtekében még több is lehetett.

A kőfal jobban bírta a viszontagságokat. Bár sehol nem emelkedett három láb fölé, azokon a pontokon, ahol alacsonyabb falakkal találkozott, nyújtott némi védelmet az elemek elől, és az éjszaka gyorsan közeledett. Dany befészkelte magát a szegletbe, és kitépett fűből készített magának fészket. Nagyon fáradt volt, és új vízhólyagok jelentek meg a talpán, többek között rózsaszín lábujjain.
Biztosan amiatt, ahogy lépkedek,
kuncogott magában.

Miközben a világ elsötétedett, Dany lehunyta a szemét, de az álom elkerülte. Az éjszaka hideg volt, a föld kemény, a gyomra üres. Meereenre gondolt, Daarióra, a szerelmére, és Hizdahrra, a férjére, Irrire, Jhiquira és a drága kis Missandeire, Ser Barristanra, Reznakra és Tarfejü Skahazra.
Vajon félnek tőle, hogy meghaltam? Elrepültem egy sárkány hátán
.
Lehet, hogy azt hiszik, megevett?
Hizdahr még mindig király lehet? A koronáját tőle kapta, megtarthatja egyáltalán a távollétében?
Meg akarta ölni Drogont Hallottam.
„
Öljétek meg!” Ezt üvöltötte.
„
Öljétek meg a szörnyeteget!
”
És vágyteli kifejezés ült az arcán.
Erős Belwas pedig térdre esve, reszketve öklendezett.
Méreg. Biztosan méreg volt. A mézes sáskák. Hizdahr azt akarta, hogy megkóstoljam, de Belwas falta fel mind.
Királlyá tette Hizdahrt, az ágyába fogadta, megnyitotta a kedvéért a küzdővermeket, nem akarhatta a halálát. De akkor ki más? Reznak, a parfümös udvarnagy? A yunkaik? A Hárpia Fiai?

A távolban farkas üvöltött. A hang hallatán még szomorúbbnak és magányosabbnak érezte magát, de az éhsége nem csökkent. Amikor a hold a füves puszta fölé emelkedett, végre nyugtalan álomba merült.

Álmodott. Minden gondját és minden fájdalmát maga mögött hagyva szárnyalt a levegőben. Újra repült pörgött, nevetett, táncolt a csillagok forogtak körülötte, és titkokat sugdostak a fülébe.

– Ha északra akarsz menni, dél felé kell indulnod. Hogy elérj nyugatra, keletre kell menned. Ha előre akarsz jutni, hátrafelé kell menned, és ahhoz, hogy megérinthesd a fényt át kell haladnod az árnyék alatt

– Quaithe! – kiáltotta Dany. – Hol vagy, Quaithe?

Aztán meglátta.
Csillagfényből van a maszkja.

– Emlékezz, ki vagy, Daenerys – suttogták a csillagok a nő hangján. – A sárkányok tudják. És te?

Másnap reggel sajgó és elmerevedett tagokkal ébredt, arcán, karján és lábán hangyák nyüzsögtek. Amikor rájött mik azok, félrerúgta a fekhelyéül szolgáló barna fűcsomókat, és talpra ugrott. Egész testét apró, vörös, viszkető és égő csípések borították.
Honnan jött ez a rengeteg hangya?
Lesöpörte őket a karjáról és a hasáról. Végigfuttatta tenyerét leégett haja helyén, és ott is hangyákat érzett Az egyik a tarkóján mászott. Mindegyiket lerázta magáról, és csupasz lábbal eltaposta őket. Rengetegen voltak...

Kiderült, hogy a hangyaboly a fal másik oldalán emelkedik. Vajon a hangyák hogy másztak át a falon, és találtak rá? Számukra a kövek olyan magasak lehettek, mint az embereknek a westerosi Fal.
A legnagyobb fal a világon,
mondogatta Viserys bátyja olyan büszkén, mintha ő maga építette volna.

Viserys mesélt neki lovagokról, akik olyan szegények voltak, hogy a Hét Királyság útjai mentén növő ősi sövényfal alatt kellett aludniuk. Dany sok mindent megadott volna egy sűrű sövényért.
Lehetőleg hangyaboly nélkül.

A nap éppen felkelt, a kobaltkék égen még pislákolt néhány csillag.
Talán az egyik Khal Drogo, ott ül tüzes csődörén az éjszaka földjén
,
és mosolyogva néz le rám.
A füves síkságon még mindig látta Sárkánykőt.
Olyan közelinek tűnik. Mérföldekre lehet, mégis, mintha egy óra alatt vissza tudnék érni.
Szeretett volna lefeküdni, behunyni a szemét és átadni magát az alvásnak.
Nem! Tovább kell mennem. A patak. Csak kövesd a patakot.

Kellett néhány pillanat, hogy meghatározza az irányokat. Nem lett volna jó, ha rossz felé indul, és elveszti szem elől a vízfolyást.

– A barátom – mondta hangosan. – Ha a barátom mellett maradok, nem tévedhetek el. – Ha mert volna, a víz mellett alszik, de voltak állatok, amelyek éjszaka jártak inni. Látta a nyomaikat. Dany nem nyújtott volna bőséges lakomát egy oroszlánnak vagy farkasnak, de még a szegényes étek is jobb, mint a semmilyen.

Amint megállapította, merre van dél, számolni kezdte a lépteit. Nyolcnál meglátta a csermelyt. Ivott belőle. A víztől korgott a gyomra, de még mindig könnyebben el lehetett viselni a korgást, mint a szomjúságot. Másként csak a magas füvön csillogó reggeli párát ihatta volna, élelme pedig egyáltalán nem volt hacsak nem vetemedik rá a fűre.
Megpróbálhatnék hangyákat enni.
Az apró sárgákkal nem sokra ment volna, de voltak jóval nagyobb vörösök is a fűben.

– Tengeren vagyok elveszve – mondta a kanyargós patak mellett bicegve –, talán találok néhány rákot vagy egy szép, kövér halat – Ostora halkan csattogott a combján,
vapp, vapp, vapp.
Egyszerre egy lépés, és a patak hazavezeti.

Nem sokkal dél után egy bokorba botlott a víz mellett a göcsörtös ágakon kemény, zöld gyümölcsök lógtak. Dany gyanakodva szemlélte őket aztán letépte az egyiket, és óvatosan beleharapott. Húsa fanyar volt és rágós, de a kesernyés utóízt ismerősnek érezte.

– A
khalasar
ban hasonlóval ízesítették a húsokat. – Hangosan beszélt mert így sokkal kevésbé érezte magát bizonytalannak. Korgott a gyomra. Két kézzel esett a gyümölcsöknek, mohón tömte a szájába.

Egy óra múlva olyan hasfájás fogta el, hogy képtelen volt továbbmenni. A nap hátralévő részében zöld nyálkát öklendezett.
Ha itt maradok, meghalok. Lehet, hogy máris haldoklom
. Vajon a dothrakik lóistene szétválasztja a füvet, és elviszi őt égi
khalasar
jába, hogy együtt lovagolhasson Khal Drogóval az éjszaka földjén? Westeroson a Targaryen-ház halottait a tűznek adták, de itt ki gyújtana máglyát?
Farkasok és dögevő varjak lakmároznak majd a testemből,
gondolta szomorúan,
férgek fúrják át a méhemet.
Tekintete visszatért Sárkánykőhöz. Most már sokkal kisebbnek látszott. Látta, hogy a szélmarta csúcsról füst száll fel.
Drogon visszatért a vadászatból.

A napnyugta a fűben összekuporodva, keservesen nyöszörögve érte. Minden adag. felöklendezett nyálka hígabb volt, mint az előző, és orrfacsaróbb szagú. Mire felkelt a hold, barna vizet ürített. Minél többet ivott, annál több jött ki belőle, és annál szomjasabbá vált, ami arra késztette, hogy újra odamásszon a patakhoz inni Amikor végre sikerült lehunynia a szemét, nem tudta, másnap lesz-e elég ereje újra kinyitni.

Halott bátyjáról álmodott.

Viserys pont úgy nézett ki, mint amikor legutoljára látta. Szája szenvedő grimaszba torzult, haja leégett, arca fekete volt, és füstölt, ahol az olvadt arany lecsorgott a homlokán és az arcán, bele a szemébe.

– Te halott vagy – mondta neki Dany.

Meggyilkoltak.
Bár a szája nem mozgott, Dany mégis hallotta a hangját, belesusogott a fülébe.
Meg sem gyászoltál, húgom. Nem könnyü gyászolatlanul távozni.

– Régen szerettelek.

Régen,
jött a válasz olyan keserűen, hogy Dany beleborzongott.
Feleségül kellett volna jönnöd hozzám, ezüsthajú és ibolyaszín szemű gyermekeket szülnöd nekem, tisztán tartanod a sárkány vérét. Gondoskodtam rólad. Megtanítottalak rá, ki vagy. Etettelek. Eladtam anyánk koronáját, hogy legyen mit enned.

– Bántottál és félelemben tartottál.

Csak amikor felébresztetted a sárkányt. Szerettelek.

– Eladtál. Elárultál!

Nem, te voltál az áruló. Ellenem fordultál, a saját véred ellen. Becsaptak, a lószaros férjed és a bűzlő vademberei. Hazugok és csalók, egytől egyig. Aranykoronát ígértek, és ezt adták.
Megérintette az arcára csorgott olvadt aranyat, ujjaiból füst szállt fel.

– Megkaphattad volna a koronádat – felelte Dany. – Napom és csillagom megszerezte volna neked, ha kivárod.

Eleget vártant. Egész életemben csak vártam. Én voltam a királyuk, a jogszerinti királyuk. Nevettek rajtam.

– Pentosban kellett volna maradnod, Illyrio tanácsossal. Khal Drogónak be kellett engem mutatnia a
dosh khaleen
nek, de neked nem volt muszáj velünk lovagolnod. A te választásod, a te tévedésed volt

Fel akarod ébreszteni a sárkányt, te ostoba kis szajha? Drogo khalasarja az enyém volt! Megvásároltam tőle mind a százezer vademberét. A szüzességeddel fizettem nekik!

– Soha nem értetted. A dothrakik nem adnak el és nem vásárolnak. Ajándékoznak, és cserébe el is fogadnak. Ha vártál volna...

Vártam. A koronámra, a trónomra, rád. Az a rengeteg év, és mindezért csak egy korsó olvadt aranyat kaptam. Miért neked adták a sárkánytojásokat? Engem illettek volna. Ha lett volna egy sárkányom, megtanítottam volna a világot a szavaink jelentésére!
Viserys nevetett, míg az állkapcsa füstölve lehullott a fejéről, a szájából olvadt arany és vér csordult.

Dany zihálva riadt fel, a combja csupa vér volt.

Egy pillanatig fel sem ismerte, mit lát. Még éppen hogy csak kezdett világosodni, a magas fű lágyan susogott a szélben.
Ne, kérlek, hadd aludjak még egy kicsit!
Megpróbálta befúrni magát a fűpárna alá, amit elalvás előtt tornyozott fel magának. A szálak némelyike nedvesnek tűnt. Megint esett volna? Felült mert megijedt, hogy álmában összepiszkította magát. Amikor arcához emelte az ujjait, érezte rajtuk a vér szagát.
Haldoklom?
Aztán meglátta a holdsarlót magasan a pusztaság fölött, és csak akkor jutott eszébe, hogy ez holdvérzés.

Ha nem lett volna olyan beteg és fáradt talán még meg is könnyebbül. Ehelyett azonban vadul remegni kezdett. Ujjait a földbe törölte, és kitépett egy marék füvet, hogy megtisztogassa magát a lába között
A sárkány nem sír.
Vérzett, de ez asszonyvérzés.
Viszont még csak újhold van. Hogyan lehetséges ez
? Megpróbált visszaemlékezni az utolsó vérzésére. A legutóbbi teliholdkor? Vagy eggyel előtte? Még előtte?
Nem, olyan rég nem lehetett.

– A sárkány vére vagyok – mondta hangosan a fűnek.

Voltál
susogta vissza a fű,
amíg meg nem láncoltad a sárkányaidat a sötétben.

– Drogon megölt egy kislányt. Úgy hívták, hogy... hogy... – Dany nem emlékezett a gyermek nevére. Ettől annyira elszomorodott, hogy el is sírta volna magát, de a könnyei már rég elégtek. – Nekem soha nem lesz kislányom. Én voltam a Sárkányok Anyja.

Igen,
felelte a
fű, de a gyermekeid ellen fordultál

A gyomra üres volt, a lába sajgott és felsebződött, és a görcs is egyre kellemetlenebbé vált. Gyomra tele volt tekergő kígyókkal, melyek a zsigereit mardosták. Remegő kézzel merített egy kis vizet és sarat. D
élre a víz langyossá vált, a hajnali hűvösben azonban szinte hideg volt, és segített az ébren maradásban. Ahogy az arcát locsolta, észrevette, hogy friss vér csorog a combján, megfogta alsótunikájának szakadt szegélyét is. A sok vörös látványától megijedt.
Holdvérzés, csak holdvérzés,
de nem emlékezett rá, hogy valaha is ilyen erős lett volna.
Lehet, hogy a víztől
? Ha igen, akkor halálra van ítélve. Innia kell, különben szomjan hal.

– Indulj! – parancsolt saját magára Dany. – Kövesd a patakot, és elvezet a Skahazadhanhoz! Daario ott majd rád talál! – Ám ahhoz is minden erejére szüksége volt, hogy felálljon, és utána nem is volt másra képes, csak ott állni, lázasan és véresen. Tekintetét az üres, kék égre emelte, hunyorogva nézett a napba.
A fél délelőtt eltelt,
jött rá csalódottan. Kényszerítette magát, hogy tegyen egy lépést, aztán még egyet, és végül sikerült elindulnia, követte tovább a víz útját.

A levegő egyre melegebbé vált, a nap könyörtelenül sütötte fejét és haja égett maradványait. Felsebzett lábára víz fröccsent. A patakban lépdelt. Vajon mióta? A lágy, barna sár kellemes érzés volt lábujjai között, és valamelyest megnyugtatta vízhólyagos bőrét.
A vízben vagy mellette, de tovább kell mennem. A víz lefeléfolyik. A patak elvezet a folyóhoz, a folyó pedig haza.