Sárkányok tánca (28 page)

Tyrion a sárkányáért nyúlt.

A törpe három órával később került elő, amikor felkapaszkodott a fedélzetre kiüríteni a hólyagját Kacsa segített Yandrynak bevonni a vitorlát, miközben Ysilla a kormányt kezelte. A nap már alacsonyan függött a nyugati part nádasai fölött, és kezdett feltámadni a szél.
Kell egy tömlő bor,
gondolta Tyrion. Lába elzsibbadt a sámlin való kuporgástól, és olyan kótyagosnak érezte magát, hogy csak a csodával határos módon nem esett bele a folyóba.

– Yollo! – kiáltott oda neki Kacsa. – Hol van Haldon?

– Lefeküdt, nem érzi jól magát. Teknősbékák másztak ki a seggéből – Otthagyta az értetlenül bámuló lovagot, és felmászott a létrán a kabintetőre. Keleten, egy sziklás sziget mögött már gyülekezett a sötétség.

Lemore septa itt talált rá.

– Érzed a vihart a levegőben, Hegyi Hugor? Előttünk a Tőr-tó, tele kalózokkal, azon túl pedig a Bánat.

De nem az enyém. Én magammal cipelem a saját bánatomat, bárhová is megyek.
Eszébe jutott Tysha, és azon töprengett, vajon hová mehetnek a szajhák.
Miért ne Volantisba? Talán ott megtalálom. Soha nem szabad feladni a reményt
. És mit mondana neki?
Sajnálom, hogy hagytalak megerőszakolni, szerelmem. Azt hittem, szajha vagy. Meg tudsz nekem bocsátani
?
Vissza szeretnék menni a kis falunkba, ahogy elterveztük, amikor még férj és feleség voltunk

A sziget elmaradt mögöttük. Tyrion a keleti part mentén romokat látott: düledező falakat és leomlott tornyokat, hiányos kupolákat és rothadó fa oszlopsorokat sárban fuldokló és lilás mohával borított utcákat. Egy újabb halott város, tízszer akkora, mint Ghoyan Drohe. Teknősök laknak ott most, hatalmas csontroppantók. A törpe látta őket napozni a parton, barna és fekete halmok, recés páncélszegély-lyel. Némelyik a
Szende Szüzei
megpillantva belecsússzam a vízbe, csak a hullámfodrok mutatták, hol merültek el. Itt biztosan nem lehet kellemes úszni.

A göcsörtös, félig vízbe fúlt fákon és a széles, nedves utcákon túl vízfelületen csillant meg a nap fénye.
Egy másik folyó, beletorkollik a Rhoyne-ba.
A romok egyre magasabbak, a szárazföld egyre keskenyebb lett, míg végül a város véget ért egy földnyelven, ahol gigantikus, rózsaszín és zöld márványból épült palota maradványai álltak beomlott kupolákkal, és a boltíves folyosók fölé magasodó karcsú tornyokkal. A mólóknál, ahol egykor félszáz hajó is kiköthetett, teknősök heverésztek. Most jött rá, hol vannak.
Ez volt Nymeria palotája, és ennyi maradt a városából, Ny Sarból

– Yollo! – kiáltotta oda neki Yandry, ahogy a hajó elsiklott a földnyelv mellett. – Most mondd, hogy a westerosi folyók nagyobbak, mint Rhoyne Anya!

– Tévedtem! – kiáltott vissza. – A Hét Királyságban a legnagyobb folyók is csak feleekkorák!

Az új folyó, amelyik beletorkollott az övékbe, szinte ikertestvére volt a másiknak, és egymagában majdnem versenyre kelhetett a Manderrel vagy a Három Folyóval.

– Ez Ny Sar, ahol az Anya magához hívja Vad Lányát, Noyne-t – mondta Yandry –, de nem éri el a legszélesebb pontját, amíg a többi lányt is be nem gyűjti. A Tőr-tónál érkezik meg a Qhoyne, a Sötét Lány, tele arannyal és borostyánnal a Bárdból, és fenyőtobozokkal a qohori erdőből. Onnan délre az anya találkozik Lhoruluval, az Arányló Mezőkről érkező Mosolygó Lánnyal. Az összefolyásnál fekszik Chroyane, a fesztiválok városa, ahol az utcák vízből vannak, a házak pedig aranyból. Aztán tovább kanyarog dél és kelet felé sok-sok mérföldön át, míg végül beleömlik a Selhoru is, a Szégyenlős Lány, aki nádasok közt kanyarogva rejtőzködik. Rhoyne Anya ott már olyan széles, hogy a közepéről nem lehet látni a partjait. Majd meglátod, kis barátom!

Meglátom,
gondolta a törpe, egy apró hullámfodrot figyelve a hajó oldalától alig hatlábnyira. Éppen fel akarta rá hívni Lemore figyelmét, amikor valami a felszínre emelkedett, olyan magas hullámot vetve, amely még a
Szende Szüzet
is megbillentette.

Egy újabb teknős volt, hatalmas méretű, szarvas példány, sötétzöld páncélját vastag rétegben borította a barnás vízi moha és a rengeteg apró, fekete kagyló. Felemelte a fejét, és mély torokhangon elbődült, hangosabban, mint bármilyen harci kürt, amit Tyrion életében hallott.

– Áldottak vagyunk! – kiáltott fel Ysilla könnyektől csillogó arccal. – Áldottak, áldottak vagyunk!

Kacsa boldogan rikoltozott, akárcsak Ifjú Griff. Haldon felbukkant a fedélzeten, hogy megnézze, mi ez a ricsaj... de elkésett. Az óriási teknős addigra újra eltűnt a víz alatt.

– Mi volt ez a zaj? – kérdezte a Félmester.

– Egy teknősbéka – felelte Tyrion. – Nagyobb, mint ez a lélekvesztő.

– Ő volt! – kiabálta izgatottan Yandry. – A Folyó Öregje!

Miért is ne?
Tyrion elvigyorodott.
A királyok születésénél mindig is csodák történnek, és megjelennek az istenek.

Davos

A
Vidám Bába
az esti dagállyal lopózott be Fehérrév kikötőjébe, foltozott vitorlája hevesen csapkodott a szélben.

Vén kogga volt, de már fiatalkorában sem mondták szépnek. Az orrszobor nevető nőt ábrázolt, aki egyik lábánál fo|va egy újszülöttet tartott, de az alak arcát és a gyermek fenekét féregrágta lyukak csúfították el. A hajótestet számtalan rétegben borította a szürkésbarna festék, vitorlái koszosak voltak, és szakadozottak. Soha nem keltette fel a figyelmet, az emberek legfeljebb azon csodálkoztak el időről időre, miként képes még mindig a víz szinén maradni. A
Vidám Bábát
jól ismerték Fehérrévben. Évek óta bonyolított szerény haszonnal kecsegtető kereskedelmet a város és Nővérfalva között.

Tengerjáró Davos nem ilyesfajta érkezésre számított, amikor kihajózott Salla flottájával. Akkor még olyan egyszerűnek tűnt minden. A hollók nem hozták a Stannis király és Fehérrév közötti szövetséget biztosító levelet, ezért őfelsége követet küldött Manderly nagyúrhoz. Hogy erőt demonstráljanak, Davosnak Salla
Valyriai
nevű gályáján kellett volna befutnia, háta mögött a teljes lysi flottával. Mindegyik hajót csíkosra festették: fekete-sárga, rózsaszín-kék, zöld-fehér, bíbor-arany. A lysiek szerették a rikító színeket, és Salladhor Saan volt közöttük a legrikítóbb.
Tündöklő Salladhor,
gondolta Davos.
Csakhogy a viharok keresztülhúzták a számításainkat.

Ehelyett úgy csempészte be magát a városba, akárcsak húsz évvel ezelőtt. Amíg fel nem térképezi a helyzetet, bölcsebbnek tűnt az egy szerű tengerészt játszania.

Fehérrév fehérre meszelt kőfalai ott emelkedtek előtte, a Fehér Tőr torkolatának keleti oldalán. Mióta Davos úgy fél tucat esztendeje itt járt, jelentős mértékben megerősítették a város védelmét. A belső és külső kikötőt elválasztó hullámtörő gátra harminc láb magas, és csaknem egy mérföld hosszú kőfalat építettek, százlábanként tornyokkal. A Zárókőről, ahol egykor csupán romok álltak, most füst szállt fel.
Ez lehet jó vagy rossz hír, attól függően, melyik oldalra áll Wyman nagyúr.

Davos mindig is kedvelte a várost, mióta első alkalommal, még hajósinasként itt járt a
Tengeri Macska
fedélzetén. Bár méretben össze sem lehetett hasonlítani óvárossal vagy Királyvárral, tiszta, rendezett település volt széles, kockaköves utcákkal, melyeken az ember könnyen eljutott a céljához. A házak kőfalait fehérre meszelték, a meredeken lejtő tetők sötétszürke palából épültek. Roro Uhoris, a
Tengeri Macska
szeszélyes, öreg kapitánya azt állította, már a szaguk alapján képes megkülönböztetni egymástól a kikötőket. Mint mondta, a városok olyanok, mint az asszonyok; mindegyiknek megvan a maga jellegzetes illata, óváros virágos illatot árasztott, akár egy méltóságteljes, parfümözött nagyasszony, Lannisrév fejőnő volt, üde és egyszerű, füstszagú hajjal, Királyvár pedig bűzlött, mint egy mosdatlan szajha. Fehérrév illata azonban erős volt, és sós, némi halszaggal vegyülve.

– Ilyen illata van egy sellőnek – mondta Roro. – Ez a tenger illata.

Még mindig olyan,
gondolta Davos a Zárókő felől sodródó tőzeg-füstbe szagolva. Az ötven láb magas, zöldesbarna sziklaszirt uralta a külső kikötőbe vezető tengeri útvonalakat. Tetejét viharvert kövek koronázták – az Elsők sziklaerődje, amely évszázadokon át elfeledetten és elhagyatva várakozott. Most viszont újra rátaláltak. Davos a kövek mögött skorpiókat és tűzköpőket látott, valamint járőröző számszeríjászokat.
Hideg lehet odafent, és nyirkos.
Előző látogatásai alkalmával mindig fókák heverésztek a lenti, sziklás parton. A Vak Fattyú rendszeresen megszámoltatta őket, amikor a
Tengeri Macska
elhagyta a kikötőt; mint mondta, minél több a fóka, annál nagyobb szerencséjük lesz az úton. Most egyetlen fókát sem látott, a katonák és a füst elüldözték őket
Egy bölcsebb ember ebben meglátná az előjelet. Ha lett volna egy kis eszem, Sallával tartok.
Visszamehetett volna délre, Maryához és a fiaihoz.
Négy fiút veszítettem a király szolgálatában, az ötödik az apródjaként szolgál. Minden jogom megvolna a maradék kettő mellett lennem. Túl régóta nem láttam őket.

A fekete testvérek a Keleti őrségben azt mondták neki, a fehérrévi Manderlyk és Rémvár Boltonjai között nem jó a viszony. A Vastrón Roose Boltont tette meg Észak őrzőjének, így Wyman Manderlynek minden oka meglett volna rá, hogy Stannis mellé álljon.
Fehérrév
nem maradhat egyedül. A városnak szövetségesre van szüksége, egy védelmezőre. Wyman nagyúrnak ugyanannyira szüksége van Stannis királyra, mint Stannisnek rá.
Legalábbis a Keleti őrségben még így látszott.

Nővérfalva alaposan aláásta a reményeit. Ha igaz, amit Borrell nagyúr mondott, akkor a Manderlyk csatlakoznak a Boltonokhoz és a Freyekhez... nem, ezen nem szabad rágódnia. Hamarosan megtudja az igazságot. Fohászkodott, hogy ne érkezzen túl későn.

A hullámtörő eltakarja a belső kikötőt,
elmélkedett, miközben a
Vidám Bába
bevonta a vitorláját. A külső kikötő nagyobb volt, de a belső jobb horgonyzóhelyet kínált, mivel egyik oldalról a városfal, a másikról a Farkasodú magasra tornyosuló tömbje védte, a hullámtörő gátról nem is beszélve. Cotter Pyke a Tengermelléki Keleti őrségben azt mondta Davosnak, Wyman nagyúr hadigályákat épít A falak mögött akár tucatnyi hajó is rejtőzhetett, a kifutási parancsra várva.

A város vastag, fehér fala mögött büszkén magasodott a dombtetőn álló Újvár. Davos ki tudta venni a Havak Templomának kupolás tetejét, melyet a Hét szobrai vettek körül. A Manderlyk magukkal hozták északra a hitüket, amikor elkergették őket a Síkvidékről. Fehérrévben is volt istenerdő, ágak és gyökerek kusza dzsungele a most már csak börtönnek használt ősi erőd, a Farkasodú omladozó, fekete falai mögött, ám a hit itteni urai a septonok voltak.

A Manderly-ház férfisellőt ábrázoló címere mindenhol jól látható volt, ott lobogott az Újváron, a Fókakapu fölött és a falakon. A Keleti őrségben egy északi váltig állította, hogy Fehérrév soha nem mondaná fel a szövetséget Deressel, de Davos a Starkok rémfarkasát sehol sem látta.
Igaz, oroszlán sincs. Wyman nagyúr még nem tette le a voksát Tommen mellett, különben felhúzta volna a királyi lobogót.

A dokkoknál nagy volt a forgalom. A halpiacnál egymás mellett álltak kikötve a halászhajók és csónakok, éppen folyt a kirakodás. Három folyami hajó is feltűnt, a hosszú, karcsú testű járműveket úgy építették, hogy megállják a helyüket a Fehér Tőr gyors áramlataiban és sziklazátonyai között. Davost azonban leginkább a tengerjáró hajók érdekelték; két karakk, ugyanolyan csúfak és viharvertek, mint a
Vidám Bába;
a
Vihartáncos
kereskedőgálya; a
Bátor Tanácsos
és a
Bőségszaru
koggák; egy háromárbocos hadigálya Braavosból, bíbor törzzsel és vitorlákkal...

...és mögöttük a hadihajó.

A hajó látványa véget vetett minden reményének. Törzse arany volt, és fekete, az orrszobor felemelt mancsú oroszlánt ábrázolt.
Oroszláncsillag,
hirdette a felirat a taton, a Vastrónon ülő gyermekkirály zászlaja alatt. Egy évvel ezelőtt még nem tudta volna elolvasni a nevet, de Pylos mester Sárkánykőn megtanított neki néhány betűt. Ezúttal viszont nem talált örömet az olvasásban. Davos mindvégig abban reménykedett, hogy a gálya talán odaveszett ugyanabban a viharban, amelyik megtépázta Salla flottáját, de az istenek nem voltak ilyen kegyesek. A Freyek megérkeztek, és neki szembe kell szállnia velük.

A
Vidám Bába
egy viharvert famóló mellé állt be a külső kikötőben, jó messze az
Oroszláncsillagtól
Miközben a legénység fürgén rögzítette a hajót, és leengedte a pallót, a kapitány odasétált Davoshoz. Casso Mogat a Keskeny-tenger korcsa volt, az egyik nővérfalvai szajhának nemzette egy ibbeni bálnavadász. Az alig öt láb magas, bozontos férfi mohazöldre festette a haját és a pofaszakállát, amitől úgy nézett ki, mint egy sárga csizmába állított fatörzs. Megjelenése ellenére jó tengerész volt, bár kissé keményen bánt a legénységével.

– Mennyi ideig leszel távol?

– Legalább egy napig, talán még tovább. – Davos már megtapasztalta, hogy az urak szeretik megvárakoztatni az embert. Gyanította, csak azért teszik, hogy elbizonytalanítsák, és hogy demonstrálják a hatalmukat.

– A
Bába
három napig marad itt, nem tovább. Nővérfalván várnak.

– Ha minden jól megy, reggelre visszaérek.

– És ha nem megy minden jól?

Akkor talán egyáltalán nem jövök.

– Nem kell rám várnod.

A pallón szembetalálkozott két vámintézővel, de azok ügyet sem vetettek rá. A kapitányhoz jöttek, és ellenőrizni az árukészletet; az egyszerű tengerészek nem érdekelték őket, márpedig Davosnál senki nem tűnt egyszerűbbnek. Átlagos termetű volt, ravasz parasztarcát kicserzette a nap és a szél, dús szakállába és barna hajába ősz szálak vegyültek. Ruhája ugyancsak hétköznapi volt: régi csizma, barna nadrág és kék zubbony, valamint testetlen gyapjúból varrt köpeny, a nyakánál facsattal összefogva. Csonka kezének hiányzó ujjperceit sómarta bőrkesztyűvel takarta el. Davos nem látszott nemesnek, még kevésbé a Király Segítőjének. Mindez nagyon megfelelt neki, amíg ki nem deríti, mi a helyzet a városban.

Végigment a mólón, és átvágott a halpiacon. A
Bátor Tanácsosba
éppen mézsört rakodtak, a hordók négyes oszlopokba tornyozva álltak a part mentén. Az egyik hordótorony mögött három tengerész kockázott Távolabb halaskofák kínálták portékájukat, egy fiú a dobját ütötte, mellette bozontos medve táncolt néhány folyami hajósnak. A Fókakapunál két dárdás őr posztolt mellükön a Manderly-ház címerével, de túlságosan lefoglalta őket egy kikötői szajha, így ügyet sem vetettek Davosra. A kapu nyitva volt a csapórács felhúzva. Csatlakozott a befelé tartó emberáramlathoz.

Odabent kövezett tér fogadta, a közepén kúttal. A vízből kő férfisellő emelkedett ki, lehetett vagy húsz láb magas a farka végétől a feje tetejéig. Göndör szakállát zöldre és fehérre színezték a zuzmók, szigonyának egyik ágát pedig már Davos születése előtt letörték, mégis lenyűgöző látványt nyújtott. A helyiek a
Vén Halláb
nevet aggatták rá. A teret egy rég halott nagyúrról nevezték el, de mindenki csak Halláb udvarnak nevezte.

A tér ezen a délutánon tömve volt emberekkel. Egy asszony alsóneműt mosott a kútban, a ruhákat a szigonyra akasztotta ki száradni. A kereskedők kolonnádja alatt írnokok és pénzkölcsönzők üzleteltek egy kóbor varázsló, egy gyógyfüves nő és egy nagyon tehetségtelen fazekas társaságában. Egy férfi almát árusított a kordéjáról, egy nő pedig heringet kínált szeletelt vöröshagymával. Mindenhol gyermekek és csirkék szaladgáltak. A Régi Pénzverde hatalmas, tölgyfából és vasból készült kapuja eddig mindig zárva volt, amikor Davos erre járt, de ma kinyitották. Odabent több száz nő, férfi és öregember kuporgott a földre terített bőrökön. Néhányan apró tábortüzet gyújtottak.

Davos belépett a kolonnád alá, és fél krajcárért vett egy almát.

– A Régi Pénzverdében emberek élnek? – kérdezte az árust.

– Nincs hol lakniuk. A legtöbben egyszerű emberek a Fehér Tőr partjáról, meg Szarverdő népe. Amíg Bolton Fattya szabadon garázdálkodik, szeretnének a falakon belül lenni. Fogalmam sincs, nagyurunk mit fog velük kezdeni. A legtöbben alig néhány ronggyal a hátukon érkeztek.

Davos bűntudatot érzett.
Menedékért jöttek ide, egy városba, melyet nem érintettek a harcok, én pedig vissza akarom rángatni őket a háborúba.
Beleharapott az almába, de annak is bűntudat íze volt.

– Mit esznek?

Az almaárus megvonta a vállát.

– Néhányan kéregetnek, mások lopnak. A fiatal lányok magukat árulják, ahogy a lányok szokták, amikor nincs mit eladniuk. Az öt lábnál magasabb fiúk meg mindig találnak helyet maguknak nagyurunk barakkjaiban, ha elbírják a dárdát.

Vagyis toborzás folyik
Ez jó hír... vagy rossz, attól függ. Az alma száraz volt, és kásás, de Davos harapott még egyet.

– Wyman nagyúr csatlakozik a Fattyúhoz?

– Ha nagyurunk legközelebb erre jár, hogy almát vegyen, biztosan megkérdem.

– Azt hallottam, a lánya férjhez megy valami Freyhez.

– Az unokája. Én is hallottam, de elfelejtett meghívni az esküvőre. Befejezted? Mert ha végeztél, visszakérném a maradékot. A magja még jó lesz.

Davos visszaadta neki a csutkát.
Rossz alma
,
de fél krajcárt megért, hogy megtudjam
,
Manderly embereket toboroz.
Megkerülte a Vén Hallábat, és elhaladt egy fiatal lány mellett, aki friss kecsketejet árult kis kupákban. Most, hogy újra itt volt, egyre jobban emlékezett a részletekre. A szobor szigonya egy mellékutcára mutat, ahol kívül ropogós aranybarnára sütött, belül réteges, fehér húsú tőkehalat árulnak. Valamivel odébb volt egy nyilvánosház, tisztább a többinél, ahol a tengerésznek nem kellett attól tartania, hogy kirabolják vagy megölik. A másik oldalon, a kagylókként a Farkasodú falához tapadó házak között volt egy sörfőzde, ahol olyan sűrű és ízes barna sört készítettek, amelyik Braavosban és Ibben kikötőjében felvehette volna a versenyt az arbori arannyal is, amennyiben a helyiek hagyják, hogy a sörfőző máshol árulja a portékáját.

Ő azonban most borra vágyott – savanyúra, vörösre és borongósra. Átvágott a téren, és lesétált egy lépcsőn a Lusta Angolna nevű ivóba, amelyik egy báránybőrökkel teli raktárépület alatt kapott helyet. Amikor még csempész volt, az Angolnában lehetett hozzájutni a legöregebb szajhákhoz és a legrosszabb borhoz egész Fehérrévben, és olyan zsíros és porcogós lepényt adtak, amelyet még akkor sem lehetett megenni, ha jól sikerült – ha rosszul, akkor a mérgezésre is jó esély volt. A legtöbb helyi ezért messzire elkerülte, csak azok a tengerészek jártak oda, akik nem tudtak jobbat. A Lusta Angolnában soha nem lehetett vámintézőt vagy városi őrt látni.