Sárkányok tánca (29 page)

Bizonyos dolgok sosem változnak. Az Angolnában mintha megállt volna az idő. A boltozatos mennyezetet feketére festette a korom, a padló keményre döngölt föld volt, a levegőben füst, romlott hús és hányás szaga terjengett. Az asztalokra helyezett vastag faggyúgyertyák több füstöt adtak, mint fényt, és a Davos által rendelt bor is inkább barnának, mint vörösnek tűnt a félhomályban. Az ajtó közelében négy szajha iszogatott, az egyikük reménykedve rámosolygott a belépőre, de amikor Davos a fejét rázta, odaszólt valamit a társainak, akik nevettek. Attól kezdve egyikük sem nézett rá többet.

Davos a tulajdonoson és a szajhákon kívül magáért az Angolnáért látogatta az ivót. A pince nagy volt, tele beugrókkal és árnyas fülkékkel, ahol az ember egyedül lehetett. Bevitte a borát az egyikbe, leült háttal a falnak, és várakozott.

Rövidesen azon kapta magát, hogy a tüzet bámulja. A vörös asz-szony látta a jövőt a lángokban, de Tengerjáró Davos csupán a múlt árnyait tudta kivenni: a lángoló hajókat, az izzó láncot, a felhőkről visszaverődő kísérteties, zöld fényeket, a magasba törő Vörös tornyot. Davos egyszerű ember volt, csupán a szerencsének, a háborúnak és Stannisnek köszönhetően sikerült felemelkednie. Nem értette, az istenek miért vették el négy fiatal, életerős fiú életét, és miért kímélték meg fásult apjukat Néha eszébe jutott talán azért hagyták életben, hogy megmentse Viharos Edricet... de mostanra a fattyú biztonságban van a Lépőköveken, ő viszont még mindig él.
Vajon az istenek tartogatnak nekem még egy feladatot
? – töprengett.
Ha igen
,
annak talán Fehérrév is a része
. Megkóstolta a bort, aztán kiöntötte felét a lába mellé a földre.

Ahogy közeledett az alkonyat, az Angolna lassan kezdett megtelni tengerészekkel. Davos kért még egy kupával a csapostól. A férfi egy gyertyát is hozott mellé.

– Kérsz enni? – kérdezte. – Van húsos piténk.

– Miféle hús van benne?

– A szokásos. Ehető.

A szajhák felnevettek.

– Úgy érti, szürke – mondta az egyik.

– Fogd be a rohadt pofád! Te is azt zabálod!

– Én megeszek minden szart, de az nem jelenti azt, hogy szeretem is.

Davos azonnal elfújta a gyertyát, amint a kocsmaros távozott, és hátradőlt az árnyékban. A tengerészek voltak a világ legpletykásabb népsége, amikor folyt a bor – még ha ilyen rossz minőségű is, mint ez itt. Nem kellett mást tennie, mint fülelni.

Amit hallott, annak a nagyját már megtudta Nővérfalván, Godric nagyúrtól vagy a Bálna Hasa vendégeitől. Tywin Lannister meghalt, saját törpe fia mészárolta le; a holtteste annyira bűzlött, hogy utána napokig senki nem tudott belépni Baelor nagytemplomába; a Sasfészek úrnőjét megölte egy énekmondó; Kisujj uralkodott a Völgyben, de Bronz Yohn Royce megesküdött, hogy nem hagyja annyiban; Balon Greyjoy szintén meghalt, testvérei a Tengerkő Trónuson marakodnak; Sandor Clegane törvényen kívülivé vált, és a Három Folyó vidékén kezdett fosztogatni és gyilkolni; Myr, Lys és Tyrosh újabb háborúra készül; keleten rabszolgafelkelés tört ki.

Más hírek már sokkal inkább érdekelték. Robett Glover a városban járt, és megpróbált embereket toborozni, kevés sikerrel. Manderly nagyúrnál süket fülekre talált a könyörgése. Állítólag azt mondta neki, Fehérrév belefáradt a háborúba. Nem jó hír. A Ryswellek és a Dustinok meglepték a vasembereket a Lázfolyónál, és felgyújtották a hosszúhajóikat. Még rosszabb hír. Bolton Fattya pedig dél felé lovagolt Hother Umberrel, hogy csatlakozzon hozzájuk, és együtt indítsanak támadást a Cailin-árok ellen.

– Maga a Szajhavész – állította egy folyami hajós, aki fát és prémeket hozott le a Fehér Tőrön –, háromszáz dárdással és száz íjásszal. Hornwood emberei is csatlakoztak hozzájuk, meg a Cerwynek.

Ez volt a legrosszabb hír.

– Wyman nagyúr is okosan teszi, ha küld néhány embert, ha jót akar magának – mondta egy idősebb tengerész az asztal túlsó végén. – Most Roose nagyúr az őrző, Fehérrévnek pedig becsületbeli kötelessége felelni a hívására!

– Mit tudott valaha is Bolton a becsületről? – morogta az Angolna tulajdonosa, miközben mindenkinek újratöltött a barna borból.

– Wyman nagyúr nem megy sehová sem, túl kövér hozzá.

– Azt hallottam, gyengélkedik. Úgy beszélik, csak alszik és zokog. Annyira beteg, hogy már csak ritkán kel fel az ágyból.

– Talán azt akartad mondani, annyira
kövér.

– Ehhez semmi köze a kövérségének – szólt közbe ismét a tulajdonos. – Az oroszlánok elfogták a fiát.

Stannis királyról senki sem beszélt. Mintha senki nem tudott volna róla, hogy őfelsége északra jött, segíteni megvédeni a falat.

A Keleti őrségben másról sem volt szó, mint vadakról, lidércekról és óriásokról, itt azonban szemlátomást senki nem törődött a Falnál történtekkel.

Davos előrehajolt, hogy a tűz fénye ráessen az arcára.

– Én úgy tudtam, a Freyek megölték a fiát Nővérfalván ezt beszélik.

– Ser Wendelt ölték meg – felelte a tulajdonos. – A csontjai a Havak Templomában nyugszanak, gyertyákkal körülrakva, ha esetleg meg akarod nézni. Ser Wylis viszont még mindig fogoly.

Ez egyre csak rosszabb lesz.
Tudta, hogy Wyma
n nagyúrnak két fia volt, de azt hitte, mindketten halottak.
Ha a Vastrónnak van egy túsza...
Davos hét fiút nemzett, ebből négyet elveszített a Feketevízen. Tudta, hogy a maradék három védelmében bármit hajlandó lenne megtenni, amit isten vagy ember kívánhat tőle. Steffon és Stannis több ezer mérföldnyire voltak a harcoktól, teljes biztonságban, Devan viszont a Fekte Várban szolgált a király apródjaként.
A király, akinek az ügye Fehérrévvel együtt élhet vagy bukhat el.

Ivócimborái már a sárkányokról vitatkoztak.

– Te megőrültél! – legyintett a
Vihartáncos
egyik evezőse. – A Kolduskirály évekkel ezelőtt meghalt, valami dothraki lovasúr vágta le a fejét.

– Azt beszélik – bólintott az öreg tengerész –, de talán hazudnak. Fél világgal odébb halt meg, ha meghalt egyáltalán. Ki tudná megmondani? Ha egy király azt akarná, hogy halott legyek, talán engedelmeskednék, és játszanám a hullát Egyikünk sem látta a holttestet.

– Joffrey-ét sem láttam, meg Róbertét sem – mordult rá a tulajdonos. – Talán ők is élnek. Talán Áldott Baelor is csak pihent egy kicsit az elmúlt években.

Az idősebb férfi elfintorodott.

– Viserys herceg nem az egyetlen sárkány volt, vagy igen? Biztosan megölték Rhaegar herceg fiát? Akkor még csecsemő volt.

– És mintha valami hercegnő is lett volna ott – kotyogott közbe az egyik szajha, ugyanaz, aki azt mondta, hogy a hús szürke.

– Kettő – bólintott az öreg. – Az egyik Rhaegar lánya volt, a másik a húga.

– Daena – mondta a folyami hajós. – Úgy hívták a húgát Sárkánykői Daena. Vagy Daera?

– Daena az öreg Baelor király felesége volt – magyarázta az evezős. – Eveztem egyszer egy róla elnevezett hajón, a
Daena hercegnőn.

– Ha ő volt a király felesége, akkor királyné volt.

– Baelor sosem vett maga mellé királynét, szent ember volt.

– Az még nem jelenti, hogy nem vette feleségül a húgát – vélekedett a szajha. – Egyszerűen csak nem vitte ágyba. Amikor királlyá koronázták, bezárta a feleségét egy toronyba, és a többi húgát is. Összesen hárman voltak.

– Daenela – mondta hangosan a tulajdonos. – Ez volt a neve. Úgy értem, az örült Király lányáé, nem Baelor átkozott feleségéé.

–
Daenerys –
szólalt meg Davos. – Arról a Daenerysről nevezték el, aki hozzáment Dorne hercegéhez II. Daeron uralkodása alatt. Nem tudom, mi lett vele.

– Én igen – mondta az a férfi, aki felhozta a sárkányos témát. Egyszerű gyapjúmellényt viselő braavosi evezős volt. – Amikor Pentosban jártunk, egy
Kökényszemű Szűz
nevű kereskedőhajó mellett horgonyoztunk le, és együtt ittam a kapitány hajósinasával. Elmondott egy csinos kis mesét valamiféle lányról, aki Qarthban felment a fedélzetre, és megpróbált helyet vásárolni magának és a három sárkányának Westerosra. Ezüsthaja volt, és ibolyaszín szeme. „Magam kísértem a kapitányhoz – esküdözött –, de ő hallani sem akart róla. Azt mondta, sokkal több haszon van a szegfűszegben és a sáfrányban, ráadásul a fűszerek nem gyújtják fel a vitorlákat.”

Nevetés töltötte be a helyiséget, de Davos nem csatlakozott hozzájuk. Tudta, mi történt a
Kökényszemű
Szűzzel. Gonoszok az istenek, amikor hagyják az embert áthajózni a fél világon, hogy aztán az otthona közelében vegyék rá egy hamis fény követésére.
Az a kapitány bátrabb ember volt nálam,
gondolta a kijárat felé indulva. Egyetlen út keletre, és az ember élete végéig úrként élhet. Amikor fiatalabb volt, Davos is álmodozott egy ilyen utazásról, de az évek odébb táncoltak, akár a lepkék a mécses körül, és valahogy sosem tűnt megfelelőnek az időpont.
Majd egyszer,
mondta magában.
Majd egyszer, amikor a háború véget ér, Stannis király ül a Vastrónon, és már nem lesz szükség többé hagymalovagokra. Magammal viszem Devant is, meg Steffet és Stannyt, ha elég idősek lesznek addigra. Megnézzük a sárkányokat meg a világ összes csodáját.

Odakint erős széllökések fogadták, a teret megvilágító lámpások lángja meg-megrebbent. Mióta a nap lement, sokkal hűvösebb lett a levegő, de Davosnak eszébe jutott a Keleti őrség, és a Falon át éjjelenként sikoltva támadó szél, amely még a legvastagabb ruházaton is áthatolt, és megfagyasztotta a vért az ember ereiben. Ahhoz képest Fehérrév kifejezetten meleg hely volt.

Más helyekre is mehetett volna hallgatózni: egy orsóhalas lepényéről híres kocsmába, a sörházba, ahová a gyapjúkereskedők és a vámintézők jártak, vagy a mutatványosok csarnokába, ahol néhány krajcárért lehetett erkölcstelen szórakozásban részesülni. Ám Davos úgy érezte, eleget hallott.
Elkéstem.
A régi ösztönök arra késztették, hogy a melléhez nyúljon, ahol régebben egy bőrszíjra fűzött tasakban az ujjcsontjait tartotta. Persze semmi nem volt ott. Elvesztette a szerencséjét a Feketevízen tomboló tűzben, amikor a hajója és a fiai is odalettek.

Mit tegyek?
Összehúzta magán a köpenyét.
Másszak fel a dombra, és jelentkezzem az Újvár kapujánál, hogy előadhassam hiábavaló kérelmemet? Térjek vissza Nővérfalvába? Vagy menjek vissza Maryához és a fiúkhoz? Vegyek egy lovat, és a királyi úton vágtassak Stannishez, megmondani neki, hogy Fehérrévben nincsenek barátai, és oda minden reményünk?

Selyse királyné a flotta indulása előtti estén lakomára látta vendégül Sallát és kapitányait. Cotter Pyke is csatlakozott hozzájuk, valamint az Éjjeli őrség másik négy magas rangú tisztje. Shireen hercegnőnek is engedélyezték, hogy jelen legyen. Miközben felszolgálták a lazacot, Ser Axell Florent egy Targaryen hercegecskéről szóló mesével szórakoztatta asztaltársaságát, aki majmot tartott háziállatként. A herceg szerette halott fia ruháiba öltöztetni az állatot, és úgy tett, mintha ő lenne a gyermeke. Időről időre még feleséget is próbált neki szerezni. A figyelmével kitüntetett nemesek ilyenkor udvariasan elhárították az ajánlatot, mert nem is tehettek mást.

– Egy majom selyembe és bársonyba öltöztetve is majom marad – állapította meg Ser Axell. – Egy bölcsebb herceg biztosan tudta volna, hogy egy majommal nem lehet elvégeztetni egy férfi munkáját

A királyné emberei nevettek, néhányan Davosra vigyorogtak.
Nem vagyok majom,
gondolta.
Ugyanolyan nemes vagyok, mint te, csak jobb nálad.
Ám az emlék akkor is fájt.

A Fókakaput éjszakára bezárták, Davos hajnalig nem térhetett vissza a
Vidám Bábára.
Itt kellett töltenie az éjszakát. Felnézett a törött szigonyú Vén Hallábra.
Átjöttem esőn, viharon és pusztuláson
.

Nem fogok visszamenni dolgom végezetlenül
,
akármilyen reménytelennek is látszik az ügyem.
Lehet, hogy elvesztette az ujjait, és vele a szerencséjét, de akkor sem bársonyba öltöztetett majom, ő a Király Segítője.

A Várlépcső egy széles, lépcsőzetesen emelkedő, fehér kővel burkolt utca volt, amely a víz mellé épült Farkasodútól indulva vezetett a dombtetőn álló Újvárig. Márványsellők világították be az utat Davos előtt, a figurák égő bálnaolajjal teli tálat tartottak a karjukban. Amikor felért, megfordult és visszanézett. Innen jól látta mindkét kikötőt. A hullámtörő gát mögötti belső kikötőt megtöltötték a hadigályák. Huszonhármat számolt meg. Lehet, hogy Wyman nagyúr kövér ember, de a jelek szerint nem sokat lustálkodik.

Az Újvár kapuja csukva volt, de kiáltására kinyílt egy mellékajtó, és az előbukkanó őr megkérdezte, mi járatban van. Davos megmutatta neki a királyi pecsétekkel ellátott fekete-arany szalagot.

– Azonnal találkoznom kell Manderly nagyúrral. Beszédem van vele, és csak vele.

Daenerys

A
táncosok karcsú, borotvált testén fénylett a vékony olajréteg.

Égő fáklyák röppentek egyik kézből a másikba, a dübörgő dobok és a trillázó furulya ritmusára. Amikor két fáklya elsuhant egymás mellett a levegőben, egy meztelen lány szökkent közéjük pörögve. A fáklyafény megcsillant az olajozott végtagokon, melleken, fenekeken.

A három férfi merevedése jól látható volt Az ő izgalmuk látványa izgatóan hatott, de Daenerys Targaryen egyben komikusnak is érezte. Mindhárman ugyanolyan magasak voltak, hosszú lábbal és lapos hassal, minden izmuk élesen kirajzolódott, mintha kőből faragták volna ki. Valahogy még az arcuk is hasonlónak tűnt... amit Dany kissé különösnek talált, mivel az egyiknek ébenfa sötétségű volt a bőre, a másodiknak tejfehér, a harmadiké pedig rezesen fénylett.

Tűzbe akarnak hozni?
Dany kényelmetlenül fészkelődön selyempárnái között. Makulátlanjai az oszlopok mellett szobrokként álltak csúcsos sisakjukban, sima arcuk mindvégig kifejezéstelen maradt Nem úgy a többieké. Reznak mo Reznak tátott szájjal bámult, ajka nedvesen csillogott. Hizdahr zo Loraq mondott valamit a mellette álló férfinak, de tekintetét egy pillanatra sem vette le a táncoslányokról. A Tarfejű csúf, olajos arca ugyanolyan merev volt, mint mindig, de semmit nem mulasztott el.

Hogy megbecsült vendége mire gondolt, azt már sokkal nehezebben tudta volna kitalálni. A sápadt, vékony, karvalyképű férfi, akit a saját asztalához ültetett, vörösesbarna selyemköpenyt viselt aranybrokát díszítéssel, kopasz feje szinte világított a fáklyák fényében, miközben apró, precíz, harapásokkal elegánsan majszolt egy fügét. Xaro Xhoan Daxos orrán megcsillantak az opálok, ahogy követte a táncosok mozgását.

Tiszteletére Daenerys qarthi ruhát öltött, az arannyal átszőtt, iboivaszínü, nehéz brokátselyem szabadon hagyta bal mellét. Ezüst-arany haját lazán átvetette a vállán, a tincsek majdnem a mellbimbójáig értek. A helyiségben tartózkodó férfiak fele időnként vetett rá egy-egy lopott pillantást, de Xaro nem.
Qarthban is ugyanez volt.
Ezzel a módszerrel nem befolyásolhatta a kereskedőherceget.
Pedig valahogy hatnom kell rá.
A férfi Qarthból érkezett a
Selyemfelhő
kereskedőgályán, tizenhárom másik gálya kíséretében, mintegy válaszul a városlakók imáira. A meereeni kereskedelem gyakorlatilag leállt, mióta véget vetettek a rabszolgaságnak, Xaro viszont rendelkezett az eszközökkel ahhoz, hogy újra mozgásba hozza.

A dobok egyre hangosabban szóltak, a csúcsponton három lány a lángok fölé szökkent, és átfordult a levegőben. A férfi táncosok a derekuknál fogva elkapták őket, és rögtön beléjük is hatoltak. Dany figyelte, ahogy a lányok ívben hátrafeszítik a hátukat, lábukat pedig partnerük derekára kulcsolják, miközben a furulyák sírnak, és a férfiak a zene ütemére mozognak bennük. Korábban látott már hasonlót, hiszen a dothrakik is olyan nyíltan párzottak, mint a kancáik és csődöreik. Azonban ez volt az első alkalom, hogy a szeme előtt öntötték zenébe a vágyat

Égett az arca.
A bor,
győzködte magát ám valamiért mégis egyfolytában Daario Naharis járt a fejében. A férfi hírvivője aznap reggel érkezett meg. A Viharvarjak elindultak vissza Lhazarból. A kapitánya már közeledett és hozta magával a bárányemberek barátságát.
Élelem és kereskedelem,
emlékeztette magát.
Nem hagyott cserben, és nem is fog. Daario majd segít megmenteni a városomat.
A királynő már nagyon vágyott rá, hogy újra lássa az arcát, megsimogassa háromágú szakállát, meséljen neki a problémáiról... de a Viharvarjak még többnapi járóföldre voltak, a Khyzai-hágón túl, neki pedig egy birodalmat kellett kormányoznia.

A bíbor pillérek között füst terjengett. A táncosok lehajtott fejjel térdre ereszkedtek.

– Lenyűgöző előadás volt – dicsérte meg őket Dany. – Ritkán tapasztalok ilyen kecsességet ilyen szépséget. – Intett Reznak mo Reznaknak, az udvarnagy odasietett hozzá. Kopasz, ráncos fején verejtékcseppek csillogtak. – Kísérd vendégeinket a fürdőbe, hogy felfrissíthessék magukat aztán vitess nekik italt és ennivalót.

– Ahogy parancsolod, fényesség.

Daenerys felemelte a kupáját, hogy Irri újratölthesse. A bor édes volt, és erős, illatában keleti fűszerek keveredtek. Sokkal jobb volt, mint azok a ghisi lőrék, amiket mostanában ivott. Xaro alaposan szemügyre vette a tányért, melyet Jhiqui nyújtott felé, és végül elvett róla egy datolyaszilvát. A gyümölcs narancsszínű bőre harmonizált az orrában lévő korállal. Beleharapott, és hosszan ízlelgette a falatot.

– Fanyar.

– Nagyuram jobban szeretne valami édeset?

– Az édestől felkavarodik a gyomrom. A fanyar gyümölcsök és a fanyar asszonyok ízesítik meg az életet. – Xaro harapott még egy falatot, megrágta, lenyelte. – Daenerys, drága királynőm, el sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy ismét társaságod fényében sütkérezhetem. Egy elveszett, ám gyönyörűséges gyermek hagyta el Qarthot. Féltem, hogy a végzetébe hajózik, ám most itt találom uralkodóként, egy ősi város úrnőjeként, hatalmas sereggel körbevéve, melyet az álmaiból hívott életre.

Nem, inkább vérből és tűzből.

– Megtiszteltél azzal, hogy eljöttél. Jó újra látni téged, barátom. –
Nem bízom benned, de szükségem van rád. Szükségem van a Tizenhármadra, szükségem van a hajóidra. Szükségem van a mesterségedre.

Meereen és testvérvárosai, Yunkai és Astapor évszázadokon át a rabszolga-kereskedelem gócpontjai voltak. A dothraki khalok és a Baziliszkusz-szigetek kalózai itt adták el foglyaikat, és az egész világ ide járt vásárolni. Rabszolgák nélkül Meereen nem sok mindent nyújthatott a külvilágnak. A ghisi dombok között rengeteg volt ugyan a réz, de a fém már korántsem ért annyit, mint amikor a bronz uralta a világot. A parton egykor magasra növő cédrusok már nem léteztek, kidöntötték őket a régi birodalom fejszéi, vagy elemésztette őket a sárkánytűz, amikor Ghis Valyria ellen háborúzott. Amint a fák eltűntek, a földet keményre perzselte a nap, és a por sűrű, vörös felhőkben ülte meg a levegőt.

– Ezek a sorscsapások tették rabszolgatartóvá a népemet – mondta neki Galazza Galare a Kegyek Templománál.
És én leszek az a sorscsapás, amelyik újra emberré változtatja a rabszolgatartókat
, fogadta meg magában Dany.

– Jönnöm kellett – felelte Xaro egykedvűen. – Még a messzi Qarthban is eljutottak hozzám a rémisztő történetek. Zokogtam, amikor végighallgattam őket. Azt beszélték, ellenségeid gazdagságot, dicsőséget és száz szűz rabszolgalányt ígérnek annak, aki végez veled.

– A Hárpia Fiai. –
Honnan tudja
? – Éjszaka a falakon osonnak, és álmukban vágják el a becsületes felszabadítottak torkát, nappal pedig rejtőznek, akár a csótányok. Félnek a Bronz Bestiáimtól. – Skahaz mo Kandaq felállította neki az új őrséget, amit kért tőle, egyenlő arányban felszabadítottakból és tarfejű meereeniekből. Éjjel-nappal járták az utcákat sötét csuklyában, bronzmaszkban. A Hárpia Fiai kegyetlen halált ígértek minden árulónak, aki szolgálni meri a sárkánykirálynőt, ezért a Tarfejű emberei sakált, baglyot és más állatokat ábrázoló maszkokat viseltek, hogy elrejtsék arcvonásaikat. – Talán lenne is okom félni tőlük, ha meglátnának egyedül az utcán, de csakis éjszaka, meztelenül és fegyvertelenül. Gyáva féreg mind.

– Egy gyáva féreg kése ugyanolyan könnyen megölhet egy királynőt, mint egy bátor hősé. Sokkal nyugodtabban aludnék, ha tudnám, hogy szívem gyönyörűsége maga körül tartja ádáz lovasurait. Qarthban három vérlovas volt veled, akik sosem tágítottak mellőled. Hová lettek?

– Aggo, Jhoqo és Rakharo továbbra is engem szolgálnak. –
Játszik velem.
Ám ezt a játékot Dany is ismerte. – Én csak egy fiatal lány vagyok, és keveset tudok ezekről a dolgokról, de öregebb, bölcsebb emberek azt mondták, hogy ha meg akarom tartani Meereent, uralnom kell a Lhazartól nyugatra fekvő területeket is, egészen a délen húzódó yunkai dombokig.

– A környező területek nem értékesek számomra, te viszont az vagy. Ha bármi baj történne veled, a világ elvesztené zamatát.

– Hálás vagyok, amiért nagyuram ennyit törődik velem, de a védelmemről megfelelőképpen gondoskodnak. – Dany Barristan Selmyre mutatott, aki egyik kezét kardja markolatán nyugtatva állt a közelben. – Bátor Barristannak hívják, eddig kétszer mentett meg az orgyilkosoktól.

Xaro érdeklődve mérte végig a Selmyt.

– Talán Vén Barristant akartál mondani? A medvelovagod jóval fiatalabb volt, és hűen követett téged.

– Nem szeretnék Jorah Mormontról beszélni.

– Ahogy kívánod. Egyébként is, az az ember közönséges volt, és szőrös. – A kereskedőherceg előrehajolt az asztal fölött. – Beszéljünk inkább szerelemről, a világ legszebb asszonya, Daenerys álmairól és vágyairól. Már a látványod is megrészegít.

Dany már hozzászokott Qarth túláradó szívélyességéhez.

– Ha részeg vagy, csak a bort okolhatod.

– Nincs bor, ami fele olyan részegítő lenne, mint a te szépséged. Birtokom üres, akár egy sírbolt, mióta Daenerys távozott, és a Városok Királynőjének összes élvezete hamuvá válik a számban. Miért hagytál el engem, mondd?

Az életemet féltve menekültem a városodból.

– Mert ideje volt. Qarth nem akart engem.

– Kik? A Tisztavérűek? Azoknak víz folyik az ereikben. A Fűszerkereskedők? Nekik aludttej van a füleik között. A Halhatatlanok pedig mind halottak. El kellett volna fogadnod engem férjedül. Biztos vagyok benne, hogy megkértem a kezed, talán még könyörögtem is.

– Csupán félszáz alkalommal – incselkedett Dany. – Túl könnyen feladtad, nagyuram. Abban mindketten egyetértünk, hogy férjhez
kell
mennem.

– Egy
khaleesi
nek szüksége van khalra – szólt közbe Irri, miközben újratöltötte a királynő kupáját. – Ez tudott.

– Talán meg kéne kérdeznem újra? – tűnődött Xaro. – Nem, ismerem ezt a mosolyt. Kegyetlen királynő vagy, aki játszik a férfiak szívével. A magamfajta egyszerű kereskedők csupán kavicsok ékköves szandálod talpa alatt. – Egyetlen könnycsepp gördült le a sápadt arcon.

Dany túl jól ismerte a férfit ahhoz, hogy meghatódjon. A qarthiak akármikor képesek voltak könnyeket hullatni.

– Ó, hagyd már ezt! – Felkapott egy szem cseresznyét az asztalon lévő tálból, és orron dobta vele a kereskedőt. – Lehet, hogy fiatal lány vagyok, de olyan ostoba nem lehetek, hogy feleségül menjek valakihez, aki izgalmasabbnak találja a gyümölcsöstálat a keblemnél. Láttam, melyik táncosokat figyelted.

Xaro letörölte a könnycseppet.

– Ha jól sejtem, ugyanazokat, akiket felséged. Látod, hasonlóak vagyunk. Ha nem fogadsz magad mellé férjnek, hajlandó vagyok a rabszolgád is lenni.

– Nem akarok rabszolgákat. Felszabadítalak. – A férfi ékköves orra csábító célpontot kínált. Dany ezúttal egy kajszibarackkal dobta meg.

Xaro a levegőben elkapta a gyümölcsöt, és beleharapott.

– Honnan jött ez az őrültség? Talán szerencsésnek kellene tartanom magam, amiért nem szabadítottad fel a rabszolgáimat, amikor a vendégem voltál Qarthban?

Én kolduskirálynő voltam
,
te pedig Xaro a Tizenhármakból
gondolta Dany,
és a sárkányaimon kívül semmit nem akartál tőlem.

– A rabszolgáid elégedettnek tűntek, és jól tartottad őket. Egészen Astaporig nem nyílt fel a szemem. Tudod, hogyan képezik ki a Makulátlanokat?

– Kegyetlen módon, ez nem is kétséges. Amikor egy kovács kardot készít, a tűzbe tartja a pengét, kalapáccsal üti, majd jeges vízbe mártja, hogy megeddze az acélt. Ha meg akarod ízlelni egy gyümölcs édességét, locsolnod kell a fát.

– Ezt a fát vérrel locsolták.

– Mi egyéb módon lehetne, ha harcost kell nevelni belőle? Fényességednek tetszettek a táncosaim. Meglepődnél, ha azt mondanám, hogy rabszolgák, akiket Yunkaiban neveltek és képeztek ki? Táncolnak, mióta csak járni tudnak. Másként hogyan érhetnének el ilyen
tökéletességet?
– Ivott egy korty bort. – Az összes erotikus művészetben is képzettek. Arra gondoltam, odaajándékozom őket felségednek.

Dany ezen nem lepődött meg.

– Fel fogom őket szabadítani.

A férfi elfintorodott.

– És mit kezdenének a szabadsággal? Mintha páncélt akarnál adni egy halra, őket táncra teremtették.

– Ki teremtette? A mestereik? A táncosaid talán jobban szeretnének építkezni, kenyeret sütni vagy földet művelni. Megkérdezted őket valaha?

– És talán az elefántjaid is szívesebben lennének fülemülék. Akkor Meereen éjszakái édes dallal telnének meg harsány trombitálás helyett, a fáid pedig összeroskadnának a hatalmas, szürke madarak súlya alatt. – Xaro felsóhajtott – Daenerys, szívem öröme, tudom, hogy az édes, fiatal kebel alatt egy törődő szív dobog... de fogadd el egy öregebb, bölcsebb ember tanácsát. A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak. Sok minden jó, ami gonosznak tűnik. Gondolj csak az esőre.

– Az esőre? –
Bolondnak néz
,
vagy csak gyermeknek?

– Átkozzuk az esőt, amikor a fejünket veri, nélküle mégis éheznénk. A világnak
szüksége
van esőre... és rabszolgákra is. Látom, hogy fintorogsz, pedig ez az igazság. Vegyük például Qarthot. Zenében, művészetben, mágiában, kereskedelemben, egyszóval mindenben, ami az állatok elé helyez minket, Qarth ugyanúgy az emberiség többi része fölött áll, ahogy te ennek a piramisnak a tetején trónolsz. Ám a Városok Királynője minden nagyszerűségével együtt nem téglákon, hanem
rabszolgák
hátán nyugszik. Tedd fel magadnak a kérdést: ha minden embernek a földet kell túrnia ennivalóért, ki fogja felemelni a tekintetét, és gyönyörködni a csillagokban? Ha mindannyiunknak kunyhók építése közben kell megroppantanunk a gerincünket, ki fog templomokat emelni az istenek dicsőítésére? Egyes embereknek a felemelkedés a sorsuk, másoknak a rabszolgaság.