Sárkányok tánca (32 page)

–
Ezért
akarja a fejet – bólintott Harwood Fell.

– Meg lehet bízni ebben a Morsban? – kérdezte Stannis.

Mors Umber térdet hajtott volna?

– Felségednek előbb meg kéne kérnie, hogy tegyen esküt a szívfája előtt.

Óriásölő Godry felhorkant.

– El is felejtettem, hogy ti, északiak a fákat istenítitek.

– Miféle isten engedi, hogy a kutyák ráhugyozzanak? – tette hozzá Clayton Suggs, Farring talpnyalója.

Jon úgy döntött, nem figyel rájuk.

– Felség, megkérdezhetem, hogy az Umberek hajlandóak behódolni neked?

– Az egyik felük, és ők is csak akkor, ha megfizetem ennek a Varjúbegynek az árat – felelte Stannis ingerülten. – Mance Rayder koponyáját akarja ivókupának, valamint bűnbocsánatot a testvérének, aki délre lovagolt, hogy csatlakozzon Boltonhoz. Valami Szajhavész, vagy mi a neve.

Ser Godry ezen is jót derült.

– Micsoda neveik vannak ezeknek az északiaknak! Ez meg valami ribancnak harapta le a fejét?

Jon fagyos tekintettel végigmérte a lovagot.

– Úgy is mondhatjuk. Egy ribancnak, aki ötven évvel ezelőtt, Óvárosban megpróbálta kirabolni. – Bármilyen különösen is hangzott, az öreg Fagyos Umber egykor úgy gondolta, legfiatalabb fiából egyszer majd mester lesz. Mors szeretett kérkedni a varjúval, amelyik megfosztotta a szemétől, de Hither történetét csak suttogva terjesztették... leginkább azért, mert a szajha, akit lefejezett, valójában férfi volt. – Más nemesek is csatlakoztak Boltonhoz?

A vörös papnő közelebb húzódott a királyhoz.

– Láttam egy várost fából épített falakkal és utcákkal, tele emberekkel. A falakon zászlók lobogtak: egy jávorszarvas, egy csatabárd, három fenyőfa, keresztbe rakott fejszék egy korona alatt, egy lófej tüzes szemekkel.

– Homwood, Cerwyn, Tallhart, Ryswell és Dustin – sorolta Ser Clavton Sluggs. – Mind áruló, a Lannisterek ölebei.

– A Ryswellek és a Dustinok házasság révén kötődnek a Bolton-házhoz – tájékoztatta Jon. – A többiek elvesztették az urukat a harcokban. Fogalmam sincs, jelenleg ki vezeti őket. Varjúbegy viszont nem öleb, felséged elfogadhatná a feltételeit.

Stannis a fogát csikorgatta.

– Azt is mondta, hogy Umber nem fog más Umber ellen harcolni.

Jon ezen nem lepődött meg.

– Ha harcra kerül a sor, nézd meg, hol lobog Hother zászlaja, és Morsot helyezd a másik szárnyra.

Az óriásölő nem értett egyet.

– Azt akarod, hogy őfelsége gyengének tűnjék? Én azt mondom, mutassuk meg az erőnket! Égessük porig Végső Menedéket, és Varjúbegy fejét dárdára tűzve lovagoljunk háborúba, hogy példát statuáljunk a következő nagyúrnak, aki csak fél szívvel áll mellénk.

– Csodás terv, ha az a célod, hogy Északon mindenki ellenetek forduljon. A fél is több a semminél. Az Umberek nem kedvelik a Boltonokat. Ha Szajhavész csatlakozott a Fattyúhoz, csak azért tette, mert a Lannisterek fogva tartják a Nagyhordót.

– Ez csupán kifogás, nem magyarázat – szögezte le Ser Godry. – Ha az unokaöcs láncra verve hal meg, a nagybácsik megszerezhetik maguknak a földjeit és a címét.

– A Nagyhordónak vannak fiai és lányai is. Északon még mindig az elhunyt gyermekei örökölnek a nagybácsik előtt, ser.

– Kivéve, ha meghalnak. A halott gyermekek mindig az utolsók a sorban.

– Hangoztasd ezt Mors Umber előtt, Ser Godry, és jóval többet megtudsz a halálról, mint szeretnéd.

– Én megöltem egy óriást, fiú! Miért félnék holmi koszlott északitól, aki a pajzsára festett egyet?

– Az óriás menekült. Mors nem fog.

A megtermett lovag elvörösödött.

– Bátor a nyelved a király toronyszobájában, kölyök! Az udvaron biztosan másként dalolnál!

– Hagyd már, Godry – szólt közbe Ser Justin Massey, egy hanyag tartású, testes, lenszőke hajú és előzékeny mosolyú lovag, ő volt az egyik „eltévedt felderítő.” – Mindannyian tudjuk, milyen óriási a kardod. Nem kell, hogy megint itt lengesd az arcunk előtt.

– Itt csak a te nyelved leng, Massey!

–
Csend legyen! –
csattant fel Stannis. – Havas nagyúr, rám figyelj! Azért időztem itt, mert reménykedtem benne, hogy a vadak elég ostobák lesznek, és újabb támadást indítanak a Fal ellen. Mivel nem teljesítik a kívánságomat, ideje leszámolnom a többi ellenségemmel.

– Értem – bólintott óvatosan Jon.
Mit akar tőlem?
– Magam sem kedvelem Boltont és a fiát, de az Éjjeli őrség nem foghat fegyvert ellenük. Eskünk tiltja, hogy...

– Mindent tudok az eskütökről. Kímélj meg a feddhetetlenségetek szajkózásától, Havas nagyúr, nélkületek is megfelelő haderő áll rendelkezésemre. Rémvár ellen akarok vonulni. – Amikor meglátta a döbbenetet Jon arcán, elmosolyodott. – Meglepődtél? Helyes. Ami az egyik Havast meglepi, talán a másikat is meg fogja. Bolton Fattya délre vonult, és magával vitte Hother Umbert, ebben Mors Umber és Arnolf Karstark is egyetértenek. Le akar csapni a Cailin-árokra, hogy megnyissa az utat északra tartó atyja előtt A fattyú bizonyára azt gondolja, túlságosan lefoglalnak a vadak, így nem okozhatok neki gondot. Helyes. A fiú megmutatta a torkát, én pedig át is harapom. Roose Bolton talán vissza tud térni északra, de addigra a vára, a jószága és minden készlete az enyém lesz. Ha sikerül meglepnem Rémvár védőit...

– Az kizárt – bukott ki Jonból.

Mintha megpiszkált volna egy darázsfészket. A királyné egyik embere felnevetett, egy másik csak köpött egyet, a harmadik halk átkot mormolt, a többiek pedig egyszerre kezdtek beszélni.

– A fiúnak tej folyik az ereiben – jelentette ki Ser Godry, az óriásölő.

– Aki gyáva, az minden fűszál mögött törvényen kívülieket sejt – tette hozzá Sweet nagyúr.

Stannis felemelt kézzel parancsolt csendet.

– Kifejtenéd?

Hol kezdjem?
Jon a térképhez lépett. A sarkokra gyertyákat helyeztek, nehogy magától összetekeredjen. A Fóka-öblön vékony viaszujj nyúlt keresztül, lassan mozogva, akár egy gleccser.

– Felség, ha el akarod érni Rémvárat, végig kell vonulnod a királyi úton az Utolsó Folyón túlra, majd keletnek fordulnod, és átkelned a Magányos Hegyeken. – Megmutatta. – Ezek Umber-földek, az ottaniak minden fát és követ ismernek. A királyi út a határaik mentén fut vagy száz mérföld hosszan. Mors darabokra szabdalja a seregedet, hacsak nem egyezel bele a feltételeibe, és nem nyered meg őt szövetségesednek.

– Értem. Tegyük fel, hogy megteszem.

– Akkor eljuthatsz Rémvárig – folytatta Jon –, de hacsak a sereged nem gyorsabb, mint a jelzőtüzek fénye vagy a holló röpte, a várban tudni fognak a közeledésedről. Ramsay Bolton aztán már könnyen elvághatja a visszavonulásod útját, és te ott maradsz a Faltól távol, élelem és menedék nélkül, ellenségekkel körülvéve.

– Csak ha feladja a Cailin-árok ostromát.

– A Cailin-árok elesik, mielőtt egyáltalán odaérnél Rémvárhoz. Ha Roose nagyúr egyesíti seregét Ramsay-ével, ötszörös túlerőben lesznek veled szemben.

– A bátyám nagyobb túlerő ellen is győzött.

– Ráadásul azt feltételezed, hogy a Cailin-árok gyorsan elesik, Havas – vitatkozott Justin Massey –, csakhogy a vasemberek szívós harcosok, és azt hallottam, az árkot még sosem vették be.

–
Délről
A Cailin-ároknál egy kis helyőrség is borzalmas pusztítást tud véghezvinni bármely seregben, amelyik az úton közeledik, de a romok északról és keletről nagyon könnyen megtámadhatóak. – Jon visszafordult Stannishez. – Uram, ez nagyon merész vállalkozás, de a kockázat... –
Az Éjjeli őrség nem avatkozik bele. Baratheon vagy Bolton, nekem mindegy.
– Ha Roose Bolton rajtatok üt a főerejével a falai alatt, mindannyian ott veszhettek.

– A kockázat a háború része – jelentette ki Ser Richard Horpe. Karcsú, viharvert arcú lovag volt, párnázott zekéjén a címer három halálfejes lepkét ábrázolt egy csont- és hamumezőn. – Minden csata szerencsejáték, Havas. Az is kockázatot vállal, aki nem tesz semmit.

– Kockázat és kockázat közt is van különbség, Ser Richard. Ez... ez túl sok, túl korai, túl távoli. Ismerem Rémvárat. Erős kővár, vastag falakkal és masszív tornyokkal. Mivel közeleg a tél, biztosan rengeteg készletet halmoztak fel. A Bolton-ház évszázadokkal ezelőtt fellázadt Észak királya ellen, és Harlon Stark ostrom alá vette Rémvárat. Két év kellett, mire kiéheztette őket. Ha el akarod foglalni, felség, szükséged lesz ostromgépekre, tornyokra, feltörő kosokra...

– Ostromtornyokat szükség esetén építhetünk – legyintett Stannis. – Ha faltörő kosok kellenek, ahhoz is találunk fát. Arnolf Karstark szerint alig ötven ember maradt Rémvárban, ennek fele szolgáló. Egy gyengén védett erős vár végeredményben gyenge vár.

– Ötven ember egy várban felér ötszáz ostromlóval.

– Az az emberektől is függ – vitatkozott Richard Horpe. – Ezek öregek és zöldfülű kölykök, olyanok, akiket a fattyú nem tartott alkalmasnak a csatára. A mieink a Feketevízen edződtek, ráadásul lovagok vezetik őket

– Te is láthattad, hogy vágtuk át magunkat a vadakon. – Ser Justin hátravetett egy lenszőke hajtincset. – A Karstarkok megígérték, hogy csatlakoznak hozzánk Rémvárnál, és ott lesznek a mi vadjaink is, háromszáz hadra fogható férfi. Harwood nagyúr megszámolta őket, amikor áthaladtak a kapun. És az asszonyaik is harcolnak.

Stannis ingerülten pillantott a lovagra.

– Csak nem értem, ser. Nem akarom, hogy özvegyek jajveszékeljenek a nyomomban. A nők itt maradnak, az öregekkel, sebesültekkel és gyermekekkel együtt. Túszként biztosítani fogják férjük és atyjuk hűségét. A vadak alkotják majd az elővédet. A Magnar vezeti az egységet, saját főnökeivel és őrmestereivel. Először azonban fel kell fegyvereznünk őket.

Ez a fegyverraktárunk kifosztását jelenti
, jött rá Jon.
Élelem és ruha, föld és kastélyok, most pedig a fegyverek Minden nappal egyre mélyebbre ránt magával.
A szavak talán valóban nem kardok, de a
kardok
azok kardok.

– Összeszedhetek háromszáz dárdát – mondta vonakodva –, és sisakokat is, bár régiek, horpadtak és rozsdásak.

– Páncél? – kérdezte a Magnar. – Lemezvértek? Láncingek?

– Amikor Donal Noye meghalt, elvesztettük a páncélkovácsunkat. – Jon nem folytatta, anélkül is mindenki értette.
Ha fémpáncélt adunk a vadaknak, kétszer akkora veszélyt fognak jelenteni a birodalomra.

– Megfelel a keményített bőr is – mondta Ser Godry. – Az első csata után a túlélők elszedhetik a halottak felszerelését.

Már aki életben marad addig.
Ha Stannis a szabad népet küldi előre, a legtöbben gyorsan el fognak hullani.

– Lehet, hogy Mors Umbernek örömére válna, ha Mance Rayder koponyájából ihatna, de azt biztosan nem nézi jó szemmel, ha vadak kelnek át a földjén. A szabad nép az idők hajnala óta fosztogatja az Umbereket, a Fóka-öblön átkelve aranyat, birkákat és asszonyokat zsákmányolnak. Az egyik elrabolt nő Varjúbegy
lánya
volt. Felség, hagyd hátra a vadakat. Ha magaddal viszed őket, azzal csak magadra haragítod atyám zászlóhordozóit.

– Atyád zászlóhordozóinak egyébként sincs kedvükre a jelenlétem. Azt kell feltételeznem, hogy engem is csak egy... hogy is neveztél engem, Havas nagyúr?
Újabb halálraítélt trónkövetelőnek
látnak? – Stannis a térképre nézett, hosszú pillanatokig csak a fogcsikorgatása hallatszott. – Távozzatok, mindannyian. Havas nagyúr, te maradj.

A nyers elbocsátás láthatóan nem esett jól Justin Massey-nek, de nem volt más választása, mint mosolyogva engedelmeskedni. Horpe követte, de előbb jelentőségteljesen Jonra pillantott. Clayton Suggs kiürítette a kupáját, és mormolt valamit Harwood Fellnek, amire a fiatalabb férfi felnevetett. Suggs felkapaszkodott kóbor lovag volt, legalább olyan faragatlan, mint amilyen erős. Utolsóként Zörgővért távozott. Az ajtóban még gúnyosan meghajolt Jon felé, és rávigyorgott barna, töredezett fogaival.

A
mindannyian
a jelek szerint nem vonatkozott Melisandre úrnőre. A
király vörös árnyéka.
Stannis kért még citromos vizet Daventől, és miután ivott, Jonra nézett.

– Horpe és Massey kinézték maguknak atyád helyét. Massey a vad hercegnőt is akarja. Egykor Robert bátyám mellett szolgált apródként, és átragadt rá a fehérnép utáni étvágya. Horpe is elveszi Valt, ha parancsolom, de ő inkább harcra vágyik. Apródként a fehér köpenyről álmodozott, de Cersei Lannister kifogást támasztott vele szemben, ezért Robert nem nevezte ki. Talán jól is tette. Ser Richard túlságosan is kedveli az öldöklést. Melyiket szeretnéd jobban Deres urának, Havas? A mosolygót vagy a gyilkost?

– Deres Sansa húgomé – felelte Jon.

– Mindent hallottam Lannister úrnőről és az igényeiről, amit csak kell. – A király félrerakta a kupát. –
Te
megszerezhetnéd nekem Északot. Atyád zászlóhordozói azonnal jönnének Eddard Stark fiának hívására. Még Túl-Kövér-A-Lovagláshoz nagyúr is. Fehérrév elláthatna engem megfelelő mennyiségű utánpótlással, és lenne egy biztos táborom, ahová szükség esetén visszavonulhatnék. Még nem késő felhagyni ezzel az ostobasággal, Havas! Térdelj le, és fogadj hűséget azzal a fattyúkarddal, aztán kelj fel Jon Starkként, Deres uraként és Észak örzőjeként!

Hányszor kell még kimondanom
?

– Én az Éjjeli őrségnek fogadtam hűséget

Stannis undorodva nézett rá.

– Apád is makacs ember volt. Ő ezt
becsületnek
nevezte. Nos, a becsületnek ára van, mint arra Eddard nagyúr is kénytelen volt rájönni. Ha ez vigasztal valamelyest Horpe és Massey csalódni fognak. Hajlok rá, hogy Arnolf Karstarknak adjam Derest. Ő egy becsületes északi.

– Egy északi. –
Még mindig jobb egy Karstark, mint egy Bolton vagy egy Greyjoy,
gondolta, de egyáltalán nem lett nyugodtabb. – A Karstarkok cserbenhagyták a bátyámat.

– Miután a bátyád Rickard nagyúr fejét vette. Arnolf ezermérföldnyire volt onnan. Benne is Stark vér folyik, DeresVére.

– Nem jobban, mint másik fél tucat északi ház népében.

– Azok a házak nem tettek hűségesküt nekem.

– Arnolf Karstark öreg, hajlott hátú ember, és fiatalkorában sem volt Rickard nagyúrhoz mérhető harcos. Talán ki sem bírja a hadjárat nehézségeit.

– Neki legalább vannak örökösei – vágta rá Stannis. – Két fiú, hat unoka, néhány lány. Ha Robert törvényes fiakat nemzett volna, sokan élnének még ma is azok közül, akik meghaltak.

– Felséged jobban járna Varjúbegy Morsszal.