Sárkányok tánca (35 page)

Rosszabb halálnemek is vannak a fulladásnál.
Igazság szerint ő már rég meghalt, még Királyvárban. Csupán egy kísértet maradt belőle, egy apró bosszúálló szellem, aki megfojtotta Shaet, és számszeríj vesszőt eresztett Tywin nagyúr beleibe. Senki nem gyászolná azt a lényt, akivé vált.
Kísérteni fogom a Hét Királyságot,
gondolta süllyedés közben.
Nem szerettek engem élőként, hát majd rettegni fognak tőlem halálomban.

Amikor kinyitotta a száját, hogy megátkozza őket, mindannyiukat, fekete víz töltötte meg a tüdejét, és a sötétség összezárult körülötte.

Davos

– U
runk most fogad, csempész.

A lovag ezüstszín páncélt viselt, lábszárvédőjét és kesztyűjét tengeri hínárra emlékeztető, festett mintázat borította. A karja alatt tartott sisak a sellőkirály fejét formázta, igazgyöngy koronával és apró, hegyes, gagátból és jádéból kialakított szakállal. A férfi saját szakálla szürke volt, akár a téli tenger.

– Megtudhatom a neved, ser?

– Ser Marlon Manderly. – Egy fejjel lehetett magasabb Davosnál, és vagy harminc fonttal nehezebb. Palaszürke szemével megvetően nézett a Hagymalovagra, és a hangjából is megvetés csendült. – Wyman nagyúr unokatestvére vagyok, és a helyőrség parancsnoka. Kövess!

Davos követként érkezett Fehérrévbe, de fogolyként kezelték. Szállása nagy, szellös és kényelmesen berendezett volt, de az ajtaja előtt őrök álltak. Ablakából a várfalon kívül látta Fehérrév utcáit, de ki nem engedték. A kikötőre is rálátott, végignézhette a
Vidám Bába
távozását. Casso Mogat három helyett négy napot várt, mielőtt elindult Azóta két hét telt el.

Manderly nagyúr házi testőrségének tagjai kékeszöld gyapjúköpenyt viseltek, és dárda helyett háromágú ezüstszigonyt hordtak. Előtte és mögötte is lépdelt egy, valamint mindkét oldalán. Elsétáltak száznyi ősi győzelem kifakult zászlai, törött pajzsai és rozsdás kardjai, valamint számos repedezett, féregrágta fafigura mellett, melyek valaha valószínűleg hajók orrát díszíthették.

A város urának nagytermét az ajtónál két márványsellő vigyázta, Halláb kisebb unokatestvérei. Ahogy az őrök kinyitották az ajtót, egy herald az öreg deszkapadlóhoz koppintottá botja végét.

–
Ser Davos, a Tengerjáró-házból! –
jelentette be csengő hangon.

Akárhányszor is járt Fehérrévben, Davos még soha nem jutott be az Újvárba, még kevésbé a Sellőcsarnokba. A terem falait és mennyezetét ravaszul összeillesztett deszkák alkották, melyeket a tenger lényeinek festett ábráival díszítettek. Miközben az emelvény felé közeledtek, Davos megcsodálta a tengeri hínár fekete nyúlványai és megfulladt tengerészek csontjai között rejtőző festett rákokat, kagylókat és tengeri csillagokat. Az oldalsó falakon fakó cápák cirkáltak a festett kékeszöld mélységben, a sziklák és a hajóroncsok között pedig angolnák és polipok bújtak meg. A magas, boltíves ablakok között heringek és tőkehalak rajai úszkáltak. Még magasabban, ahol a szarufákról régi halászhálók lógtak, a tenger felszínét ábrázolták. Jobbra egy hadigálya úszott a felkelő nap előtt, balra tépett vitorlájú, öreg kogga sodródott a viharban. Az emelvény mögött, a festett hullámok alatt egy kraken és egy leviatán vívott élethalálharcot.

Davos abban reménykedett, hogy négyszemközt beszélhet Wyman Manderlyvel, de tele volt a terem. A falak mentén legalább ötször annyi nő állt, mint férfi; a férfiak hosszú, szürke szakállat viseltek, vagy még túl fiatalnak tűntek a borotválkozáshoz. Voltak köztük septonok is, valamint fehér és szürke köpenyes szent nővérek. A helyiség túlsó végében tucatnyi férfi csoportosult a Frey-ház kék és ezüstszürke ruháiban. A hasonlóságot köztük még egy vak ember is könnyedén meg tudta volna állapítani; néhányan az Ikrek címerét viselték, a híddal összekötött két tornyot.

Davos már jóval azelőtt megtanult olvasni az emberek arcáról, hogy Pylos mestertől elsajátította az írás tudományát.
Ezek a Freyek legszívesebben holtan látnának,
állapította meg egyetlen pillantásból.

Wyman Manderly halványkék szeméből sem olvasott ki semmi jót. Az uraság párnázott trónja elég széles volt hozzá, hogy három átlagos termetű ember is elférjen benne, Manderly azonban még így is majdnem kifolyt belőle. A nemes leeresztett vállal, széttárt lábbal süppedt a székébe, kezei a trón karfáján nyugodtak, mintha nem bírná el a súlyukat.
Kegyes istenek,
gondolta Davos, amikor megpillantotta Wyman nagyúr arcát,
ez az ember félig halott.
Bőre fakó, szürkés árnyalatú volt.

A királyok és a tetemek mindig vonzzák a látogatókat, tartotta a régi mondás. Manderly esetében sem volt ez másként. A trónszék bal oldalán egy pirospozsgás arcú, húsos ajkú, aranyszőke mester állt, kövérségben nem sokban maradt el urától. Ser Marlon elfoglalta az őt megillető helyet Manderly nagyúr jobbján. A szék előtt, egy párnázott padon gömbölyded, rózsás arcú nemeshölgy foglalt helyet, mögötte pedig két fiatalabb nő állt, a kinézetük alapján testvérek. Az idősebbik hosszú lófarokba fogta barna haját, húga pedig, aki nem lehetett több tizenöt évesnél, ízléstelen zöldre festette fürtjeit.

Senki nem tisztelte meg Davost azzal, hogy a nevén szólítsa. A mester szólalt meg elsőként.

– Wyman Manderly, Fehérrév ura, a Fehér Tőr őre, a Hit Pajzsa, a Kisemmizettek Védelmezője, a Mander grófja, a Zöld Kéz Rendjének lovagja előtt állsz. A Sellőcsarnokban az a szokás, hogy a vazallusok és kérelmezők letérdelnek.

A Hagymalovag bizonyára térdet hajtott volna, de a Király Segítője ezt nem tehette meg, hiszen azzal elismerné, hogy a király, akit szolgál, alacsonyabb rangú, mint ez a kövér nagyúr.

– Nem kérelmezőként jöttem – felelte –, és ha kell, én is sorolhatok néhány címet. Záporerdő ura, a Keskeny-tenger Admirálisa, a Király Segítője.

A telt hölgy a padon a szemét forgatta.

– Egy admirális hajók nélkül, egy segítő kéz, ujjak nélkül, egy trón nélküli király szolgálatában. Vajon lovag áll előttünk, vagy csupán egy gyermeteg talányra adott válasz?

– Ő üzenethozó, lányom – felelte Wyman nagyúr –, egy romlott szagú hagyma. Stannisnek nem tetszett a válasz, amit a hollók vittek neki, ezért küldte ezt a...
csempészt.
– Zsírpárnáiba süppedt szemével Davosra sandított. – Azt hiszem, már jártál a városunkban, pénzt vettél el a zsebünkből, és ételt az asztalunkról. Tőlem vajon mennyit loptál?

Nem eleget ahhoz, hogy egyetlen étkezésed is kimaradjon.

– Viharvégen megfizettem a csempészmúltamért, nagyuram. – Davos lehúzta a kesztyűjét, és felemelte megrövidített ujjú bal kezét.

– Négy ujjhegy egy egész életen át tartó tolvajlásért? – kérdezte a padon ülő nő. Haja sárga volt, arca kerek, húsos és rózsaszín. – Olcsón megúsztad, Hagymalovag.

Davos ezt nem is tagadhatta.

– Ha nagyuramnak is megfelel, szeretnék magánkihallgatást kérni.

A nagyúrnak nem felelt meg.

– Nincsenek titkaim sem rokonaim, sem hűséges nemeseim és lovagjaim előtt, akik mindannyian jó barátaim.

– Nagyuram – erősködött Davos –, nem szeretném, ha szavaimat Őfelsége ellenségei is hallanák... vagy a tieid.

– Stannisnek talán vannak ellenségei ebben a csarnokban, nekem nincsenek.

– Azok sem, akik lemészárolták a fiadat? Ezek a Freyek ott voltak a vendéglátók között a Vörös Nászon.

Az egyik Frey előrelépett, egy magas, karcsú lovag, simára borotvált arccal, de olyan vastag bajusszal, mint egy myri tör.

– A Vörös Nász az Ifjú Farkas műve volt. A szemünk előtt változott fenevaddá, és szétmarcangolta szegény, féleszű Csengettyűs kuzinom torkát. Nemes atyámat is megölte volna, ha Ser Wendel nem áll az útjába.

Wyman nagyúr a könnyeit nyeldeste.

– Wendel mindig is bátor fiú volt. Nem lep meg, hogy hősként ment el.

Davost elképesztette az arcátlan hazugság.

– Tehát azt állítod,
Robb Stark
ölte meg Wendel Menderlyt? – kérdezte a Freyt.

– És másokat is. Köztük volt a fiam, Tytos is, valamint a lányom férje. Amikor Stark farkassá változott, az északiak is átalakultak. Mindegyikükön rajta volt a fenevad jele. Köztudott, hogy a vargok harapással új vargokat teremthetnek. A testvéreimmel nem tehettünk mást, megöltük őket, mielőtt ők végeztek volna mindannyiunkkal.

A fickó gúnyosan
vigyorgott
a meséje előadása közben. Davos legszívesebben késsel faragta volna le az arcáról.

– Megtudhatom a neved, ser?

– Ser Jared a Frey-házból.

– Jared a Frey-házból, hazugnak nevezlek!

Ser Jaredet ez láthatóan szórakoztatta.

– Sokan sírnak, amikor hagymát vágnak, de én sosem voltam ilyen gyenge. – Acél súrlódott a bőrhöz, ahogy előhúzta a kardját. – Ha valóban lovag vagy, ser, védd meg a rágalmadat!

Wyman nagyúr szeme felpattant.

– A Sellőcsarnokban nem lesz vérontás! Tedd el a pengéd, Ser Jared, különben távoznod kell a színem elöl!

Ser Jared engedelmeskedett.

– Uraságod házában uraságod szava a törvény... de még a távozása előtt elszámolok ezzel a hagymaúrral.

–
Vér!
– rikoltotta a nő a padról. – Ezt akarja ez a romlott hagyma, uram! Látod, milyen zűrzavart okozott máris? Könyörgöm, küldd el! A néped vérét akarja, bátor fiaid vérét!
Küldd el!
Ha a királynő megtudja, hogy meghallgattad ezt az árulót, megkérdőjelezheti a hűségünket. Lehet, hogy... ő... hogy ő...

– Arra nem kerül sor, lányom – nyugtatta meg Wyman nagyúr. – A Vastrónnak nem lesz oka kételkedni bennünk.

Davosnak ez nem tetszett, de nem azért utazott ennyit, hogy csomót kössön a nyelvére.

– A Vastrónon ülő fiú egyszerű trónbitorló, én pedig nem áruló vagyok, hanem Stannis Baratheon Segítője, aki első ezen a néven, és mellesleg Westeros igaz királya!

A kövér mester megköszörülte a torkát.

– Stannis Baratheon néhai Robert királyunk öccse, az Atya ítélkezzen felette igazságosan. Tommen viszont Robert testéből fogant. Ilyen esetben az öröklési sorrend egyértelmű. A fiú mindig a testvér előtt következik.

– Theomore mester igazat beszél – bólintott Wyman nagyúr. – Ilyen kérdésekben roppant bölcsességgel rendelkezik, és mindig jó tanácsot ad.

– Egy
tiszta vérű
fiú valóban a testvér előtt következik – értett egyet Davos –, de a Baratheonnak nevezett Tommen fattyú, ahogy előtte Joffrey is az volt. A Királyölő nemzette őket, az istenek és az emberek törvényeit megszegve.

Most egy másik Frey szólalt meg.

– Amit beszél, az színtiszta árulás, nagyuram. Stannis elvette a tolvaj ujjait, neked a hazug nyelvét kellene kivágnod!

– Inkább vedd a fejét – javasolta Ser Jared. – Vagy hagyd, hogy a becsület mezején ütközzem meg vele.

– Mit tudhat egy Frey a becsületről? – vágott vissza Davos.

Négy Frey azonnal elindult felé, de Wyman nagyúr felemelt kézzel megállította őket.

– Ne tovább, barátaim! Meg akarom hallgatni, mielőtt... mielőtt a magam módján elbánok vele.

– Van bizonyítékod erre a vádra, ser? – kérdezte Theomore mester, puha kezét a pocakjára helyezve.

Viharos Edric,
gondolta Davos,
de elküldtem őt jó messzire, hogy biztonságban legyen Melisandre tüzétől.

– Stannis Baratheon a szavával felel érte, hogy amit mondok, igaz.

– A szavak olyanok, mint a szél – szólalt meg a Wyman nagyúr széke mögött álló lány, a kettő közül a csinosabbik, a barna lófarokkal. – A férfiak pedig hazudnak, hogy elérjék a céljukat, ezt bármelyik szűz igazolhatja.

– Hitelesebb bizonyíték kell, mint holmi nagyúr megalapozatlan állítása – közölte Theomore mester. – Nem Stannis Baratheon lenne az első ember, aki hazugságba keveredik egy trón megszerzéséért

A rózsaszín arcú nő kövér ujjával Davosra mutatott

– Nem akarunk részt vállalni az árulásodból! Fehérrévben becsületes emberek élnek, törvénytisztelő és hűséges emberek! Ne csepegtess több mérget a fülünkbe, különben atyám a Farkasodúba vitet!

Őt vajon mivel sértettem meg?

– Megtisztelnél a neveddel, úrnőm?

A rózsás arcú nő megvetően lebiggyesztette az ajkát, és hagyta, hogy a mester válaszoljon.

– Leona úrnő Ser Wylisnek a felesége, Wyman nagyúr fiának, akit fogságban tartanak a Lannisterek.

Félelemből beszél.
Ha Fehérrév Stannis mellé állna, az a férje életébe kerülne.
Hogyan kérhetném meg Wyman nagyurat, hogy ítélje halálra a saját fiát? Mit tennék a helyében, ha Devan lenne túsz
?

– Nagyuram, én nem kívánok bajt sem a fiadnak, sem Fehérrév más lakosának.

– Újabb hazugság! – csattant fel Leona úrnő.

Davos úgy döntött, ügyet sem vet rá.

– Amikor Robb Stark fegyvert fogott a Baratheonnak nevezett Joffrey fattyú ellen, Fehérrév az oldalán harcolt. Stark nagyúr elesett, de a háborúja tovább folytatódik.

– Robb Stark a hűbéruram volt – felelte Wyman nagyúr –, de ki ez a Stannis? Miért nem hagy minket békén? Ha emlékezetem nem csal, korábban sosem érezte szükségét, hogy északra jöjjön. Most mégis itt van, mint valami kivert kutya, és a sisakját nyújtogatva alamizsnáért könyörög.

– Azért jött, hogy megmentse a birodalmat, uram – állította Davos. – Hogy megvédje a földjeiteket a vas szülötteitől és a vadaktól.

A szék mellett álló Ser Marion Manderly megvetően horkantott.

– Fehérrévben évszázadok óta nem láttak vadakat, a vasemberek pedig nem háborgatták partjainkat. Stannis nagyúr netán a sárkányoktól és a snarkoktól is meg akar védeni minket?

A Sellőcsarnokban nevetés harsant, de a Wyman nagyúr lábánál ülő Leona úrnő zokogni kezdett.

– Vasemberek a szigetekről, vadak a Falon túlról... és most ez az áruló nagyúr a törvényen kívüliekkel, lázadókkal, varázslókkal. – Davosra szegezte az ujját. – Hallottunk a vörös boszorkányotokról, ó, igen! A Hét ellen fordítana minket, és egy tűzdémon előtt kellene hajbókolnunk!

Davos nem kedvelte a vörös papnőt, de nem merte válasz nélkül hagyni Leona úrnőt.

– Melisandre úrnő a vörös isten papnője. Selyse királyné átvette a hitét, és sokan mások is, de őfelsége embereinek többsége továbbra is a Hetet követi. Ahogy én magam is. – Magában imádkozott, hogy senki ne kérjen magyarázatot a sárkánykői templommal vagy a viharvégi istenerdővel kapcsolatban.
Ha megkérdik, el kell mondanom nekik. Stannis nem akarná, hogy hazudjak.