Sárkányok tánca (16 page)

– Ezt mind tudjuk. A kérdés, hogyan harcoljunk ellenük?

– A Mások páncélja ellenáll a legtöbb átlagos pengének, amennyiben a meséknek hinni lehet, saját kardjuk pedig annyira hideg, hogy darabokra töri az acélt. A tűztől viszont félnek, és az obszidián is megsebzi őket. Találtam egy beszámolót a Hosszú Éjszaka időszakából, amely szerint az utolsó hős sárkányacél pengével ölte a Másokat. Úgy tűnik, az ellen nem tudnak védekezni.

– Sárkányacél? – A kifejezés új volt Jon számára. –
Valyriai
acél?

– Nekem is ez volt az első gondolatom.

– Tehát egyszerűen csak meg kell győznöm a Hét Királyság nemeseit, hogy adják át nekünk a valyriai pengéiket, és máris meg vagyunk mentve? Az nem lesz nehéz. –
Nem nehezebb, mint arra kérni őket, hogy adják át a vagyonukat és a váraikat.
Keserűen felnevetett. – Megtudtad, kik ezek a Mások, honnan jönnek, mit akarnak?

– Még nem, de talán csak nem a megfelelő könyveket olvastam.

Még több száz van, amibe bele sem néztem. Adj időt, és mindent kiderítek, amit ki lehet.

– Nincs több időnk, össze kell szedned a holmidat, Sam. Szegfűvel együtt te is elmész.

– Elmegyek? – Sam tátott szájjal meredt rá, mintha nem ismerné a szó jelentését. – Elmegyek? A Keleti őrségbe? Vagy... hová akarod...

– Óvárosba.

–
Óvárosba?
– ismételte Sam éles sikollyal.

– És Aemon is.

– Aemon? Aemon
mester?
De... ő száz és két éves, parancsnok, ő nem tud... elküldesz engem,
és
őt is? Ki gondozza majd a hollókat? Ha valaki megbetegszik vagy megsebesül, ki...

– Clydas. Évek óta szolgál Aemon mellett.

– Clydas csak egy intéző, és a szeme is egyre rosszabb! Neked egy
mesterre
van szükséged! Aemon mester annyira törékeny, egy tengeri utazás... akár... ő nagyon öreg, és...

– Igen, kockára teszem az életét, tudatában vagyok, Sam. Itt viszont sokkal nagyobb veszélyben van. Stannis tudja, kicsoda Aemon. Ha a vörös asszony királyi vért akar a varázslataihoz...

– Ó! – Sam kövér arcából kifutott a vér.

– Dareon a Keleti őrségben csatlakozik hozzád. Abban reménykedem, hogy a dalaival sikerül embereket szereznie nekünk délen. A
Feketerigó
elvisz titeket Braavosba, onnan már nektek kell megoldani az utazást óvárosba. Ha továbbra is fenntartod, hogy fattyúként a magadénak akarod Szegfű gyermekét, küldd el őt és a csecsemőt Szarvhegyre. Ha nem, Aemon majd talál neki valami szolgálói helyet a Fellegvárban.

– Az én f-f-fattyam. Igen, az... anyám és a nővéreim majd segítenek Szegfűnek a kicsivel. Óvárosba viszont Dareon is ugyanúgy el tudja vinni, mint én. Én... én minden délután gyakorlom az íjászatot Ulmerrel, ahogy parancsoltad... vagyis mindig, amikor nem a pincében vagyok, de te mondtad, hogy nézzek utána a Másoknak. Az íjtól fáj a vállam, és vízhólyagok nőttek az ujjaimon. – Megmutatta Jonnak a kezét. – De akkor is csinálom! Most már többször találom el a célt, mint ahányszor elvétem, de ettől függetlenül én vagyok a legrosszabb íjász, aki valaha íjat fogott a kezébe. Ulmer történeteit viszont szeretem. Valakinek le kellene írnia és könyvbe foglalnia őket.

– Majd te megteszed. A Fellegvárban van pergamen és toll, ahogy íj is. Elvárom tőled, hogy folytasd a gyakorlást. Sam, az Éjjeli őrségben több százan vannak, akik képesek kilőni egy nyílvesszőt, de csak maroknyian, akik tudnak írni és olvasni. Azt akarom, hogy te légy az új mesterem.

– Uram, én... az itteni munkám, a könyvek...

–...ugyanitt lesznek, amikor visszatérsz.

Sam a nyakára tette a kezét.

– Parancsnok, a Fellegvár... ott holttesteket kell felnyitni! Én nem vagyok képes láncot viselni!

– De igen, és fogsz is. Aemon mester öreg és vak, az ereje lassan elhagyja. Ki veszi át a helyét, ha meghal? Mullin mester az Árnyéktoronyban sokkal inkább harcos, mint tudós, Harmune mester a Keleti őrségben pedig gyakrabban részeg, mint józan.

– Ha kérsz újabb mestereket a Fellegvártól...

– Az a célom. Szükségünk van minél többre, de Aemon Targaryent nem könnyű pótolni. –
Ez nem úgy megy, ahogy terveztem.
Tudta, hogy Szegfűvel nehéz dolga lesz, de remélte, hogy Sam szívesen felcseréli a Fal veszélyeit Óváros kényelmére. – Biztos voltam benne, hogy örülni fogsz neki – mondta értetlenül. – A Fellegvárban annyi a könyv, hogy nincs ember, aki mindet elolvashatná. Nagyon jól elleszel ott, Sam, tudom!

– Nem! Igen, a könyveket elolvashatom, de... egy m-mestemek gyógyítónak is kell lennie, én p-pedig rosszul vagyok a vértől. – Reszkető keze bizonyította mondatainak igazát. – Én Rettegő Sam vagyok, nem Gyilkos Sam!

– Rettegsz? Mitől? Öreg emberek korholásától? Sam, te láttad a lidérceket, amint elözönlik az Öklöt, a fekete kezű élőholtakat kéken világító szemmel! Megöltél egy Mást!

– Az a s-s-sárkányüveg volt, nem én.

– Ó, hallgass már! – csattant fel Jon. Szegfű után nem volt türelme a kövér fiú félelmeihez. – Hazudtál, összeesküvést szőttél és csaltál, hogy én lehessek a parancsnok. Engedelmeskedni
fogsz
nekem! Elmész a Fellegvárba, megszerzed a láncot, és ha ehhez holttesteket kell felszeletelned, megteszed! Az óvárosi hullák legalább nem fognak tiltakozni!

– Parancsnok, az a-a-apám, Randyll Tarly nagyúr, ő, ő, ő... a mester élete a
szolgálatról
szól. A Tarly-házban még soha senki nem viselt láncot. A Szarvhegy háza népe nem hajlong mindenféle uraságok előtt. Jon, én nem mondhatok ellent az
apámnak!

Öld meg a fiút,
gondolta Ion.
A fiút benned és a fiút benne, öld meg mindkettőt
,
te átkozott fattyú!

– Neked nincs apád, csak testvéreid. Csak mi vagyunk. Az életed az Éjjeli őrségé, úgyhogy menj, csomagold össze a ruháidat, és minden mást, amit el akarsz vinni Óvárosba. És van még egy parancsom. Ettől a naptól fogva
nem
nevezheted magad gyávának! Az elmúlt évben több mindennel néztél szembe, mint a legtöbb ember egész életében. Szembe tudsz nézni a Fellegvárral is, de ezt az Éjjeli őrség felesküdött testvéreként kell megtenned. Nem utasíthatlak, hogy légy bátor, de
arra
igen, hogy rejtsd el a félelmedet! Elmondtad a szavakat, Sam, emlékszel?

– Én... megpróbálom.

– Nem megpróbálod, hanem engedelmeskedsz!

–
Engedelmeskedsz!
– Mormon hollója meglebbentette hatalmas, fekete szárnyát.

Sam szinte összement ültében.

– Ahogy parancsolod! És... Aemon mester tudja?

– Legalább annyira volt az ő ötlete, mint az enyém. – Jon kinyitotta az ajtót. – Nem lesz látványos búcsú. Minél kevesebben tudnak róla, annál jobb. Napkelte előtt egy órával, a temetőnél.

Sam ugyanúgy menekült ki, ahogy nem sokkal előtte Szegfű.

Jon kimerült.
Aludnom kellene.
A fél éjszakát ébren töltötte, térképek fölé görnyedt, leveleket írt, terveket szőtt Aemon mesterrel. Az álom még azután sem jött könnyen, hogy bezuhant keskeny ágyába. Tudta, mivel kell ma szembenéznie, és éberen hánykolódott, miközben Aemon mester utolsó szavai jártak a fejében.

– Engedd meg, hogy még egy utolsó tanácsot adjak – mondta az öregember. – Ugyanazt a tanácsot, amit egykor a testvéremnek adtam, amikor utoljára váltak szét útjaink. Harminc és három éves volt, amikor a Nagytanács kiválasztotta a Vastrónra. Felnőtt ember, saját utódokkal, valahogy mégis kölyök maradt. Eggben volt valami ártatlanság, valami kedvesség, amit mindannyian szerettünk,
öld meg magadban a fiút,
mondtam azon a napon, amikor felszálltam a Falhoz induló hajóra.
Ez kell hozzá, hogy az ember uralkodhasson. Aegonra van szükség, nem Eggre. Öld meg a fiút, és hagyd megszületni a férfit.
– Az öreg megtapogatta Jon arcát. – Feleolyan idős vagy, mint Egg volt akkor, de attól tartok, a te terhed sokkal nagyobb és komorabb. Kevés örömet fogsz találni a pozíciódban, de azt hiszem, rendelkezel az erővel, hogy megtedd, amit kell. Öld meg a fiút, Havas Jon! Nyakunkon a tél. Öld meg a fiút, és hagyd megszületni a férfit!

Jon magára kapta a köpenyét, és kisétált az ajtón. Mindennap körbesétálta a Fekete Várat, meglátogatta az őrségben állókat, első kézből hallgatta meg jelentéseiket, figyelte Ulmert és tanítványait az íjászok gyakorlóterén, beszélt a király és a királyné embereivel, végiglépdelt a Fal tetejét borító jégen, vetett egy pillantást az erdőre. Szellem fehér árnyként loholt a nyomában.

Fehérszemű Kedge volt őrségben, amikor felért. Kedge több mint negyven névnapot számlált, ebből harmincat a Falon töltött. Bal szemére megvakult, de a jobbal tökéletesen látott. A vadonban, a fejszéjével és a lovával ugyanolyan jó felderítő volt, mint bárki más az őrségben, de sosem jött ki jól a többiekkel.

– Csendes nap – mondta Jonnak. – Nincs jelentenivaló, kivéve az eltévedt felderítőket.

– Eltévedt felderítők? – kérdezte Jon.

Kedge elvigyorodott.

– Két lovag. Egy órával ezelőtt távoztak, dél felé lovagoltak a királyi úton. Amikor Dywen látta őket elmenni, azt mondta, a déli bolondok rossz felé lovagolnak.

– Értem – mondta Jon.

Dywentől már többet megtudott. Az öreg erdészt a barakkban találta, éppen árpalevest evett.

– Igen, parancsnok uram, láttam őket. Horpe és Massey. Azt mondták, Stannis küldte ki őket, de nem árulták el hová, miért, vagy hogy mikor jönnek vissza.

Ser Richard Horpe és Ser Justin Massey mindketten a királyné emberei voltak, és magas helyet foglaltak el a király tanácsadói között.
Ha Stannis csak felderíteni akarna, két szabadlovas is megtette volna,
gondolta Jon,
követnek vagy hírvivőnek viszont alkalmasabbak a lovagok.
Cotter Pyke üzenetet küldött a Keleti Őrségből, hogy a Hagymalovag és Salladhor Saan útra keltek Fehérrévbe, tárgyalni Manderly nagyúrral. Ésszerűnek tűnt, hogy Stannis más követeket is szétküldjön. Őfelsége nem volt türelmes ember.

Hogy az „eltévedt felderítők” visszajönnek-e, az már más kérdés. Lehet, hogy lovagok voltak, de nem ismerték Északot.
A királyi út
mentén figyelni fogják őket, és nem csak barátok.
Igazából ez nem Jon problémája volt. Hadd titkolózzon Stannis.
Az istenek a tanúi, én is azt teszem.

Szellem aznap éjjel az ágy lábánál aludt, és Jon most az egyszer nem azt álmodta, hogy farkassá változott. Ennek ellenére nyugtalan éjszakája volt, órákig hánykolódott, és utána is csak rémálmot látott. Szegfű szerepelt benne, sírva könyörgött neki, hogy hagyja békén a gyermekeit, de ő kitépte a kicsiket a karjából, levágta a fejüket, megfordította, és azt mondta a lánynak, varrja vissza őket.

Amikor felébredt, Edd Tollett tornyosult fölé a hálószoba sötétjében.

– Parancsnok, itt az idő. A farkas órája. Utasítottál, hogy ébresszünk fel.

– Hozz valami forrót! – Jon ledobta magáról a takarót.

Mire felöltözött, Edd is visszatért, és egy gőzölgő kupát nyomott a kezébe. Jon forralt borra számított, de meglepve tapasztalta, hogy levest kapott, valami hagyma- és répaszagú, híg löttyöt, de nem látott benne sem hagymát, sem répát.
A szagok sokkal erősebbek a farkasálmaimban, és az étel is ízesebb. Szellem sokkal élőbb, mint én.
Az üres kupát a kovácstűzhelyen hagyta.

Ezen a reggelen Bödön őrködött az ajtaja előtt.

– Beszélni akarok Bedwyckkel és Janos Slynttel – mondta neki Jon. – Napkeltére mindketten legyenek itt.

Odakint minden sötét és csendes volt.
Hideg, de nem veszélyesen hideg. Még nem. És még melegebb lesz, ha felkel a nap. Ha az istenek kegyesek, a Fal könnyezni fog.
Mire odaértek a kapuhoz, a menet már összeállt. Jon átadta a parancsnokságot Fekete Jack Bulwernek, akire tucatnyi lovas felderítőt és két szekeret bízott. Az egyikre az úti készleteket tartalmazó ládákat, dobozokat és zsákokat tornyozták fel, a másikra keményített bőrből ponyvát feszítettek ki, hogy az utasok védve legyenek a széltől. Aemon mester már fent ült, a vastag medvebőr alatt kuporogva olyan aprónak tűnt, mint egy gyermek. Sam és Szegfű a közelben álldogáltak. A lány szeme vörös és duzzadt volt, de a fiút ott tartotta a karjában, melegen bebugyolálva. Hogy Daliáét vagy a sajátját, azt Jon nem tudta megállapítani, mert csak néhány alkalommal látta őket együtt. Szegfű fia idősebb volt, Daliáé erősebb, de életkorban és méretben is elég közel álltak egymáshoz, hogy bárki összekeverje őket, aki nem ismeri közelebbről mindkettőt.

– Havas parancsnok – szólt le a szekérről Aemon mester –, hagytam neked egy könyvet a szállásomon, a
Jáde kompendiumot.
Egy Colloquo Votar nevű volantisi kalandor írta, aki keleti utazásai során bejára az egész Jáde-tengert. Van benne egy rész, amit talán érdekesnek találsz majd. Szóltam Clydasnak, hogy jelölje be.

– Biztosan elolvasom.

Aemon mester megtörölte az orrát

– A tudás fegyver, Jon. Fegyverkezz fel jól, mielőtt csatába indulsz.

– Úgy lesz. – Jon valami hideget és nedveset érzett az arcán. Amikor felnézett, látta, hogy havazik.
Baljós előjel.
Fekete Jack Bulwerhez fordult. – Haladjatok, amilyen gyorsan tudtok, de ne vállaljatok felesleges kockázatot. Egy öregembert és egy csecsszopót visztek. Gondoskodj róla, hogy mindig melegen legyenek, és kapjanak elég ételt

– Te is tedd ezt, nagyuram. – Szegfű nem sietett felmászni a szekérre. – Te is tedd ezt a másikkal. Keress másik szoptatós dajkát, ahogy ígérted. A fiú... Dalla fia... úgy értem, a kis herceg... találj neki megfelelő asszonyt, hogy nagyra és erősre nőjön.

– Szavamat adom.

– Ne adj neki nevet, csak ha eléri a kétéves kort. Balszerencsét jelent elnevezni, amikor még szopik. Ti, varjak ezt talán nem tudjátok, de így van.

– Ahogy kívánod, hölgyem.

– Ne nevezz így! Anya vagyok, nem úrnő. Craster felesége, Craster lánya, és
anya.
– Átadta a gyermeket Bánatos Eddnek, amíg felmászott, és betakargatta magát prémekkel. Amikor Edd visszaadta neki a csecsemőt, Szegfű azonnal a mellére vonta. Sam vöröslő arccal fordult el, és feltornászta magát a kancájára.

– Vágjunk neki! – adta ki a parancsot Bulwer, és csattintott az ostorával.

A szekerek elindultak.

Sam még hátramaradt.

– Hát... ég veletek!

– Veled is, Sam – mondta Bánatos Edd. – Nem hiszem, hogy a hajód elsüllyed. A hajók csak akkor süllyednek el, ha én is a fedélzeten vagyok.