Sárkányok tánca (18 page)

Tyrion

A
mikor felébredt, egyedül volt, és a hintó állt.

Illyrio fekhelyét csak néhány összegyűrt párna jelezte. A törpe torka kiszáradt és kapart. Álmában... miről is álmodott? Nem emlékezett.

Odakint emberek beszélgettek ismeretlen nyelven. Tyrion kidugta a lábát az ajtót takaró függönyön, és leugrott a földre. Illyrio tanácsos a lovak mellett állt, és két lovas magasodott fölé. Sötétbarna gyapjúköpenyük alatt mindketten kopott bőrpáncélt viseltek, de a kardjuk a hüvelyben pihent, és a kövér ember szemlátomást nem volt veszélyben.

– Pisálnom kell – jelentette be a törpe. Lesétált az útról, kioldotta a nadrágját, és könnyített magán a tüskés bokrok között. Meglehetősen hosszú ideig tartott.

– Hugyozni legalább jól tud – szólalt meg egy hang.

Tyrion lerázta az utolsó cseppeket, és megigazgatta a nadrágját.

– És ez csak egy a képességeim közül, mégpedig a leggyengébb. Látnod kéne egyszer, ahogy szarok. – Illyrióra nézett. – Ez a két fickó ismer téged, tanácsos? Törvényen kívülieknek tűnnek. Hozzam a csatabárdomat?

– A
csatabárdodat
? – nevetett a nagyobbik lovas, egy megtermett, bozontos szakállú, narancssárgás hajú férfi. – Hallottad ezt, Haldon? A kis ember harcolni akar velünk!

Társa idősebb volt nála, borotvált arccal és aszketikus alkattal. Haját hátrasimítva, a tarkóján csomóba fogva viselte.

– A kis emberek gyakran érzik úgy, hogy üres hősködéssel kell bizonyítaniuk bátorságukat – mondta. – Kétlem, hogy akár egy kacsát is meg tudna ölni.

Tyrion megvonta a vállát.

– Ide azzal a kacsával!

– Ha ragaszkodsz hozzá... – A lovas a társára nézett.

A megtermett férfi előhúzott egy másfél kezes kardot.

– A nevem Kacsa, te nagyszájú kis hugyosvödör.

Ó, az istenek legyenek velem.

– Én valami kisebb kacsára gondoltam.

A nagy ember harsányan felnevetett.

– Hallottad ezt, Haldon? Egy
kisebb
Kacsát akar!

– Én megelégednék egy csendesebbel is. – A Haldon nevű hideg, szürke szemével hosszan tanulmányozta Tyriont, mielőtt visszafordult Illyrióhoz. – Hoztál nekünk ládákat?

– És öszvéreket is a szállításukhoz.

– Az öszvérek túl lassúak. Vannak málháslovaink, átrakjuk rájuk a ládákat. Kacsa, intézd el!

– Miért mindig Kacsának kell elintéznie mindent? – A behemót visszadugta a kardját a hüvelybe. – És mit intézel
te,
Haldon? Ki itt a lovag, te vagy én? – Ennek ellenére elindult a teherhordó öszvérek felé.

– Hogy van a fiunk? – kérdezte Illyrio, miközben átrakodták az árut.

Tyrion hat, vashevederekkel megerősített tölgyfa ládát számolt meg. Kacsa szemlátomást minden megerőltetés nélkül cipelte őket a vállán.

Már olyan magas, mint Griff. Három nappal ezelőtt belökte Kacsát egy vályúba.

– Nem
belökött!
Csak azért estem bele, hogy megnevettessem!

– Sikerült a terved – bólintott Haldon. – Én is jót nevettem.

– Az egyik ládában ajándék van a fiúnak, cukrozott gyömbér. Mindig is szerette. – Illyrio különös módon szomorúnak tűnt. – Azt hittem, továbbmehetek veletek Ghoyan Drohéba, és rendezhetünk egy búcsúlakomát, mielőtt elindultok lefelé a folyón...

– Nincs időnk lakomára, nagyuram – felelte Haldon. – Griff indulni akar, amint visszaértünk. A folyó felső folyásáról hírek érkeztek, és egyik sem kedvező. A Tőr-tótól északra dothrakikat láttak, az öreg Motho
khalasar
jának felderítőit, és Khal Zekko sem marad el messze mögötte, már a Qohori erdőben jár.

A tanácsos undorodó horkantást hallatott.

– Zekko minden harmadik-negyedik évben meglátogatja Qohort.

Az ottaniak adnak neki egy zsák aranyat, mire visszafordul kelet felé. Ami Mothót illeti, az emberei csaknem olyan öregek, mint ő maga, és évről évre kevesebben vannak. A fenyegetést...

–...Khal Pono jelenti – fejezte be a mondatot Haldon. – Motho és Zekko menekülnek előle, ha hinni lehet a történeteknek. Az utolsó jelentések szerint Pono a Selhoru forrásvidékén jár harmincezres
khalasar
jával. Griff nem akarja kockáztatni, hogy átkelés közben lepjenek meg minket, ha Pono esetleg úgy döntene, hogy megpróbálkozik a Rhoyne-nal. – A férfi Tyrionra pillantott. – A törpéd lovagol olyan jól, mint ahogy hugyozik?

– Lovagol – szólt közbe Tyrion, mielőtt a sajtok ura válaszolhatott volna –, bár sokkal jobban megy neki a különleges nyereggel és egy olyan lóval, amit jól ismer. Sőt beszélni is tud.

– Valóban. Haldon vagyok, a mi kis bajtársi szövetségünk gyógyítója. Néhányan Félmesternek szólítanak. A társam Ser Kacsa.

– Ser
Rolly
– morogta a nagy ember. – Kacsamezei Rolly. Bármelyik lovag felavathat új lovagokat, és Griff engem avatott fel. És te, törpe?

Illyrio gyorsan közbeszólt.

– A neve Yollo.

Yollo? Ilyen neveket a majmoknak szoktak adni.
Ráadásul pentosi név volt, és még a bolond is láthatta, hogy Tyrion nem pentosi.

– Pentosban Yollónak hívnak – tette hozzá sietve, hogy mentse a menthetőt –, de anyám a Hegyi Hugor nevet adta nekem.

– Tehát egy kis király vagy, vagy egy kis fattyú? – kérdezte Haldon.

Tyrion rájött, hogy Félmester Haldon közelében jó lesz óvatosnak lennie.

– Az apja szemében minden törpe fattyú.

– Az már igaz. Nos, Hegyi Hugor, válaszolj nekem valamire. Hogyan ölte meg Tükörpajzsú Serwyn Urraxot, a sárkányt?

– A pajzsa mögé húzódva megközelítette, így Urrax csak a saját tükörképét látta. Aztán beledöfte a szemébe a dárdáját.

Haldont nem győzte meg.

– A mesét még Kacsa is ismeri. Meg tudod mondani annak a lovagnak a nevét, aki ugyanezt próbálta meg Vhagarral szemben a Sárkányok táncában?

Tyrion elvigyorodott.

– Ser Byron Swann. Meg is sült szerencsétlen... de a sárkány Syrax volt, nem Vhagar.

– Attól tartok, rosszul tudod.
A Sárkányok tánca
–
az igaz történetben
Munkun mester azt írja...

– ...hogy Vhagar volt. Csakhogy Munkun nagymester téved. Ser Byron apródja látta meghalni urát, és megírta a lovag lányának a történteket. A beszámolója szerint pedig Syrax volt az, Rhaenyra nőstény sárkánya, ami sokkal logikusabbnak tűnik, mint Munkun változata. Swann egy határvidéki nemes fia volt, Viharvégen pedig Aegon uralkodott. Vhagart Aemond herceg, Aegon testvére lovagolta. Swann miért akarta volna megölni őt?

Haldon az ajkába harapott.

– Próbálj nem leesni a lóról. Ha mégis sikerül, jobban teszed, ha visszatotyogsz Pentosba. A mi szende szüzünk nem vár sem emberre, sem törpére.

– A szende szűz a kedvenc fajtám, ha nem számoljuk az odaadó szüzeket. Mondd csak, hová mennek a szajhák?

– Úgy nézek én ki, mint aki szajhákhoz jár?

Kacsa jókedvűen nevetett

– Nem mer, mert Lemore rávenné, hogy bűnbocsánatért imádkozzon, a kölyök vele akarna menni, Griff pedig levágná a farkát, és lenyomná a torkán.

– Egy mesternek nincs szüksége farokra – mutatott rá Tyrion.

– Haldon csak félig mester.

– Úgy látom, szórakoztatónak találod a törpét, kacsa – jegyezte meg Haldon. – Akkor lovagolhat veled. – Azzal megfordította a lovát, és távozott.

Kacsának további néhány percbe került, hogy a három málhás ló hátára rögzítse Illyrio ládáit. Addigra Haldon eltűnt, de Kacsa szemlátomást nem aggódott. Fellendült a nyeregbe, megragadta Tyrion gallérját, és felrántotta maga elé a kis embert.

– Kapaszkodj erősen a nyeregszarvba, és nem lesz semmi baj. A kanca nem dobál, a sárkányút pedig sima, akár egy szűz segge. – A gyeplőt a jobb kezébe fogta, és elindultak.

– Sok szerencsét! – kiáltott utánuk Illyrio. – Mondjátok meg a fiúnak, mennyire sajnálom, hogy nem lehetek ott az esküvőjén! Westeroson találkozunk, ígérem az én édes kis Serrám kezére!

Tyrion Lannister hátranézve még annyit látott, hogy Illyrio

Mopatis tanácsos meggörnyedt vállal, brokátköpenyben áll a gyaloghintón. Ahogy alakját elnyelte a por, a sajtok ura szinte aprónak tűnt.

Kacsa negyed mérfölddel odébb érte utol Félmester Haldont, onnantól a két lovas egymás mellett haladt tovább. Tyrion görcsösen kapaszkodott a nyeregszarvba, a lábát sután széttárta, és tudta, hogy tele lesz vízhólyagokkal, zúzódásokkal és kék foltokkal.

– Azon gondolkodom, a Tőr-tó kalózai mit fognak kezdeni a mi törpénkkel – szólalt meg Haldon.

– Törperagu? – találgatott Kacsa.

– Mosdatlan Urho a legrosszabb köztük – folytatta Haldon. – Már a szagával is meg tud ölni egy embert.

Tyrion megvonta a vállát.

– Szerencsére nincs orrom.

Haldon keskeny mosollyal nézett rá.

– Ha találkozunk Korra úrnő
Hárpiafog
ával, más testrészeidet is elveszítheted. Kegyetlen Korrának is hívják. A hajója legénysége gyönyörű, fiatal szüzekből áll, akik kiherélnek minden férfit, akit fogságba ejtenek.

– Félelmetes. Lehet, hogy mindjárt össze is csinálom magam.

– Inkább ne – figyelmeztette komoran Kacsa.

– Ahogy óhajtod. Ha találkozunk ezzel a Korra úrnővel, majd szoknyába bújok, és azt mondom, én vagyok Cersei, Királyvár híres szakállas szépsége.

Kacsa nevetett, Haldon összevonta a szemöldökét.

– Mulatságos kis fickó vagy, Yollo. Azt mondják, a Leples Nagyúr ajándékot ad mindenkinek, aki megnevetteti. Talán a Szürke Kegy majd téged választ ki dísznek köves udvarához.

Kacsa idegesen pillantott társára.

– Nem jó gúnyolódni rajta, amikor ilyen közel járunk a Rhoyne-hoz. Meghallhatja.

– Egy bölcs kacsa – bólintott Haldon. – Bocsánatodat kérem, Yollo. Nem kell úgy elsápadnod, csak játszom veled. A Szomorúság Hercege nem osztogatja olyan könnyen szürke csókját.

Szürke csók.
A gondolattól viszketni kezdett a bőre. A halál már rég nem rémisztette meg Tyrion Lannistert, de a szürkehám egészen más lapra tartozott.
A Leples Nagyúr csupán legenda, nem valóságosabb, mint Eszes Lann szelleme, aki egyesek szerint Casterly-hegyen kísért.
Ennek ellenére inkább befogta a száját.

A törpe szótlanságára senki nem figyelt fel, mert Kacsa belekezdett saját élettörténetébe. Apja kovács volt Keserűhídon, ezért az acél csengesével a fülében született, és már nagyon fiatalon gyakorolni kezdte a kardvívást. Egy ilyen nagy és talpraesett kölyök természetesen felkeltette Caswell nagyúr figyelmét, aki helyet ajánlott neki a katonái közt, de a fiú ennél többre vágyott. Figyelte, ahogy Caswell gyengécske fiából előbb apród, majd fegyvernök, végül lovag lesz.

– Cingár, ragyás képű kis fajankó volt, de az öregnek négy lánya mellé csak ez az egy fia született, így senki nem mondhatott rá egyetlen rossz szót sem. A többiek a gyakorlótéren szinte kezet sem mertek emelni rá.

– Te viszont nem voltál ilyen tartózkodó. – Tyrion már látta, hová fog kifutni a történet.

– Apám a tizenhatodik névnapomra készített nekem egy kardot, de Lorentnek annyira megtetszett, hogy magának követelte, apám pedig nem mert ellentmondani neki. Amikor tiltakoztam, Lorent azt vágta a képembe, hogy a kezembe kalapács való, nem kard. Így fogtam egy kalapácsot, és addig ütöttem vele, amíg mindkét karja és a bordái fele el nem tört. Utána viszont nagyon gyorsan el kellett hagynom a Síkvidéket. Átkeltem a vízen, hogy csatlakozzam az Arany Kompániához. Néhány évig inasként kovácsmunkát végeztem, aztán Ser Harry Strickland maga mellé vett fegyvernöknek. Amikor Griff elterjesztette a hírt, hogy szüksége van valakire, aki fegyverforgatásra tanítja a fiát, Harry engem küldött.

– És Griff ütött lovaggá?

– Egy évvel később.

Félmester Haldon halványan elmosolyodott.

– Mondd el a kis barátunknak azt is, hogyan tettél szert a nevedre.

– Egy lovagnak nem lehet csupán egyetlen neve – magyarázta a nagy ember –, és éppen egy mezőn voltunk, amikor lovaggá ütött. Felnéztem, megláttam a kacsákat, és... hé, ez nem nevetséges!

Nem sokkal napnyugta után letértek az útról, és egy régi kőkút mellett, elvadult növényzettel benőtt udvarban pihentek meg. Tyrion leugrott, hogy megmozgassa elgyötört tagjait, míg Kacsa és Haldon megitatták a lovakat. A kövek közeiben vastag szálú, barna fű és kisebb bokrok nőttek, a rég elhagyott, hatalmas villa kőfalait moha borította. A lovasok az állatok ellátása után megosztották vele sózott disznóhúsból és hideg fehérbabból álló vacsorájukat, amit sörrel öblítettek le. Tyrion az egyszerű ételt üdítő változatosságnak találta Illyrio pazar lakomái után.

– Ezek a ládák – mondta evés közben. – Először azt hittem, arany az Arany Kompániának, amíg meg nem láttam, hogy Ser Rolly milyen könnyedén cipeli őket. Egy ládányi érmét nem emelgetne ilyen könnyen.

– Csak páncélok – vonta meg a vállát Kacsa.

– És ruhák – tette hozzá Haldon. – Udvari ruházat az egész csapatunknak. Köpenyek finom gyapjúból, bársonyból, selyemből. Rongyosan nem lehet egy királynő elé állni... sem üres kézzel. A bőkezű tanácsos ellátott minket megfelelő ajándékokkal.

Mire a hold felkelt, már ismét nyeregben ültek, és a csillagos ég alatt kelet felé baktattak. Az ősi valyriai út úgy csillogott előttük, akár egy ezüstszalag, melyet átfűztek az erdőkön és völgyeken. Tyrion Lannister egy ideig szinte békességet érzett.

– Hosszúléptű Lomas igazat mondott. Az út maga a csoda.

– Hosszúléptű Lomas? – vonta fel a szemöldökét Kacsa.