Sárkányok tánca (6 page)

– Megnyerte a tetszésedet a lány, akit küldtem? – érdeklődött Illyrio.

– Ha lányt akartam volna, kérek egyet.

– Ha nem tudott megfelelően...

– Mindent megtett, amit kértem tőle.

– Ebben reménykedtem. Lysben képezték ki, ahol művészetté fejlesztették a szerelmet. A király felettébb élvezte a társaságát.

– Én királyokat ölök, nem hallottad? – mosolyodott el Tyrion gonoszul a kupája pereme fölött.

– Ahogy gondolod. Lássunk hozzá az ételhez. – Illyrio tapsolt, és már siettek is be a szolgálók.

Kagylóból és ördöghalból készült erőlevessel kezdték, valamint hideg citromlevessel. Aztán mézben pácolt fürj következett, báránygerinc, libamáj vörösboros mártással, vajas paszternák és szopós malac. Tyrionnak már az ételek látványától is felfordult a gyomra, de udvariasságból leerőszakolt egy kanál levest, és onnantól már nem volt megállás. Lehet, hogy a szakácsnők öregek voltak, és kövérek, de értették a dolgukat. Soha nem evett ilyen jót, még a királyi udvarban sem.

Miközben egy fürjcsontot szopogatott, a reggeli gyűlésről kérdezte Illyriót. A kövér tanácsos megvonta a vállát.

– Keleten gondok vannak. Astapor elesett, akárcsak Meereen. A ghisi rabszolgavárosok már akkor is öregnek számítottak, amikor a világ még fiatal volt – A szopós malacot előre felszeletelték. Illyrio vett magának egy darab ropogós bőrt, belemártotta a szilvaszószba, és a kezéből megette. – A Rabszolga-öböl messze van Pentostól.

Tyrion a kése hegyére tűzött egy libamájat.
Nincs még egy olyan átkozott ember, mint a rokongyilkos,
mondta magában,
de egyre jobban kezdem megkedvelni ezt a poklot.

– Valóban – bólintott Illyrio –, de a világ egy nagy háló, és az ember nem érinthet meg egyetlen szálat sem anélkül, hogy a többi meg ne rezzenne. Még egy kis bort? – Illyrio bekapott egy paprikát. – Nem, inkább valami jobbat! – Újra tapsolt.

A hangra belépett egy szolga, letakart tállal a kezében. Tyrion elé helyezte, Illyrio pedig áthajolt az asztalon, hogy levegye a fedőt.

– Gomba! – jelentette be a tanácsos, ahogy az illat felcsapott a tálról. – Egy cseppnyi fokhagymával, olvasztott vajban. Azt mondták, mennyei az íze. Vegyél, barátom, akár kettőt is!

Tyrion a szájához emelte az egyik kövér, fekete gombát, de valami Illyrio hangjában megtorpanásra késztette.

– Csak utánad, tanácsos uram. – Vendéglátója felé tolta a tálcát.

– Nem, nem! – Illyrio tanácsos visszatolta, és egy pillanatra úgy tűnt, mintha egy csínytevő kisfiú leskelődne kifelé a sajtkereskedő felpuffadt ábrázata alól. – Először te, ragaszkodom hozzá! A szakács ezt külön neked készítette.

– Valóban? – Eszébe jutott a szakácsnő, a kezére tapadt liszt, a hatalmas mellek alatt kígyózva futó vastag, sötétkék erek. – Ez nagyon kedves tőle, de... inkább nem. – Visszatette a gombát a vajfürdőbe, ahonnan kivette.

– Túlságosan gyanakvó vagy – mosolygott Illyrio villás szakálla mögül. Biztosan minden reggel megolajozta, hogy aranyszínnel csillogjon. – Csak nem félsz? Nem ezt hallottam rólad.

– A Hét Királyságban a vendégjog durva megsértésének minősül a vacsoravendég megmérgezése.

– Akárcsak itt. – Illyrio Mopatis a kupája után nyúlt. – De amikor egy vendég láthatóan véget akar vetni az életének, a vendéglátónak segítenie kell neki, vagy nem? – Ivott egy kortyot – Ordello tanácsos alig fél éve gombamérgezésben halt meg. Azt mondják, nem jár nagy fájdalommal. Egy kis csikarás a gyomorban, hirtelen feszítés a homlok mögött, és már kész is. Jobb a gomba, mint eg
y pallos a nyakon, nem igaz? Miért halnál meg saját véred ízével a szádban, amikor fokhagymát és vajat is ízlelhetsz?

A törpe szemügyre vette a tálcát maga előtt A fokhagyma és a vaj illatától összefutott a szájában a nyál. Egy része akarta azokat a gombákat, még ha tudta is, mi lesz a hatásuk. Nem volt elég bátor hozzá, hogy hideg acélt döfjön saját hasába, de egy falatnyi gomba lenyelése nem lehet olyan nehéz. A gondolat mégis páni félelemmel töltötte el.

– Félreértesz – hallotta a saját hangját.

– Valóban? Nahát. Ha inkább borba akarod fojtani magad, csak szólj, és nagyon gyorsan elintézzük. Ha kupánként adagolod, azzal csak az időt és a bort pocsékolod.

– Félreértesz – ismételte Tyrion, most már jóval hangosabban. A vajas gomba sötéten és hívogatóan csillogott a lámpások fényében.

– Nem akarok meghalni, elhiheted. Nekem... – Bizonytalanul elhallgatott.
Mim van nekem? Felnevelendő gyermekek, gondozandó földek, szerető feleség?

– Neked semmid sincs – fejezte be a gondolatot Illyrio tanácsos.

– De ezen változtathatunk. – Kivett egy gombát a vajból, és jóízűen elmajszolta. – Csodálatos!

– A gomba nem mérges – állapította meg ingerülten Tyrion.

– Nem. Miért lenne érdekem, hogy megbetegedj? – Illyrio bekapott egy újabb gombát. – Nem ártana egy kis bizalmat mutatnunk egymás iránt, neked és nekem. Egyél csak. – Összecsapta a tenyerét. – Hosszú még az este, és apró barátomnak vissza kell nyernie az erejét.

A szolgálók fügével töltött gémet hoztak, mandulatejben előfőzött borjúbordát, heringpástétomot, kandírozott hagymát, ijesztő szagú sajtokat, tálakon csigát és borjúmirigyet, valamint egy fekete hattyút teljes tollazatában. Tyrion a hattyút visszautasította, mert a nővérével elköltött vacsorára emlékeztette. A gémből és a heringből azonban szedett, és az édes hagymából is. A szolgálók minden alkalommal újratöltötték a kupáját, amikor kiürült.

– Apró méretedhez képest igen sokat iszol.

– A rokongyilkosság kiszárít, megszomjazik tőle az ember.

A kövér ember szeme úgy csillogott, mint az ékkövek az ujjain.

– Vannak Westeroson, akik azt mondanák, a Lannister nagyúr megölése pusztán kiváló kezdet.

– Jobban teszik, ha ezt nem a nővérem előtt mondják, különben azon veszik észre magukat, hogy megrövidültek egy nyelvvel. – A törpe kettétört egy karéj kenyeret – És te is jobban teszed, ha meggondolod, mit mondasz a családomról, tanácsos. Rokongyilkos vagy sem, még mindig oroszlán vagyok.

Úgy tűnt, a sajtkereskedő ezt roppantmód mulatságosnak tartja. Húsos combjára csapott, és azt mondta:

– Ti, westerosiak mind ugyanolyanok vagytok. Ráhímeztek valami állatot egy darab selyemre, és hirtelen oroszlánok, sárkányok vagy sasok lesztek. Elvihetlek egy valódi oroszlánhoz, apró barátom, a herceg nagyon büszke a gyűjteményére. Szeretnél beköltözni a ketrecébe?

Tyrionnak el kellett ismernie, hogy a Hét Királyság nemesei valóban túl sokat gondolnak a címereikről

– Rendben – bólintott –, egy Lannister még nem oroszlán, de az apám fia vagyok, tehát Cerseit és Jaimet nekem kell megölnöm.

– Ha már szépséges nővéredet említed – mondta Illyrio két csiga közt –, a királynő nagyúri címet ajánlott fel bárkinek, származástól függetlenül, aki elviszi hozzá a fejed.

Tyrion ennél kevesebbre nem is számított.

– Ha ezen gondolkodsz, követeld azt is, hogy tárja szét a lábát neked. Az én legjobb részemet az ő legjobb részéért, ez így tisztességes.

– Inkább kérném a súlyomat aranyban. – A sajtkereskedő olyan erősen nevetett, hogy Tyrion attól félt, mindjárt szétreped. – Casterly-hegy összes aranyát, miért is ne?

– Az arany a tiéd lehet – felelt a törpe, megkönnyebbülten látva, hogy nem fogja teljesen beteríteni a félig megrágott csigák és édességek zápora –, de a Szikla az enyém.

– Úgy legyen. – A magiszter hatalmasat böffentett szája elé emelt kezébe. – Szerinted Stannis király neked fogja adni? Azt hallottam, nagyon szigorú a törvények tekintetében. A bátyád fehér köpenyt visel, vagyis Westeros összes törvénye szerint te vagy az örökös.

– Lehet, hogy Stannis nekem adja Casterly-hegyet – mondta a törpe –, de ott van az a két apróság, a király– és a rokongyilkosság. Azokért biztosan megrövidít egy fejjel, pedig már így is elég kurta vagyok De miért gondolod, hogy csatlakozni akarok Stannis nagyúrhoz?

– Mi másért mennél a Falra?

– Stannis a Falon van? – Tyrion megdörzsölte az orrát. – Mi a hét kénköves poklot művel Stannis a Falon?

– Ha jól sejtem, didereg. Dorne-ban melegebb van, talán oda kellett volna hajóznia.

Tyrion kezdte gyanítani, hogy a szeplős mosónő jobban értette a közös nyelvet, mint ahogy mutatta.

– Myrcella unokahúgom Dorne-ban van, és megfordult a fejemben, hogy ki kellene kiáltani királynővé.

Illyrio elmosolyodott, miközben a szolgák édes krémmel leöntött fekete cseresznyét tálaltak fel nekik apró tálkákban.

– Mit tett ellened az a szegény gyermek, amiért a halálát kívánod?

– Még egy rokongyilkos sem akarja megölni az
összes
rokonát – sértődött meg Tyrion. – Azt mondtam, királynővé teszem, nem megölöm.

A sajtkereskedő lassan kanalazta a cseresznyéjét.

– Volantisban olyan érmét használnak, aminek az egyik oldalán korona, a másikon halálfej van. Mégis ugyanaz a pénz. Királynővé tenni annyi, mint megölni. Dorne talán hadra kel Myrcelláért, de Dorne önmagában még nem elegendő. Ha valóban olyan okos vagy, ahogy közös barátunk állítja, akkor ezt te is tudod.

Tyrion újonnan kelt érdeklődéssel nézett a kövér emberre.
Mindkettőben igaza van. Királynővé tenni annyi, mint megölni. És valóban tudom.

– Akkor hát nem maradt más számomra, mint a hiábavaló ugrálás. A nővérem már ettől is keserű könnyeket fog hullatni, ami voltaképpen nem rossz.

Illyrio magiszter kövér kezének hátával letörölte az édes krémet a szájáról.

– Az út Casterly-hegyre nem Dorne-on keresztül vezet, apró barátom, és nem is a Fal alatt fut. De azért létezik ilyen út, nekem elhiheted.

– Elítélt áruló, királygyilkos és rokongyilkos vagyok. – Ez a beszéd az utakról ingerültté tette.
Azt hiszi
,
ez valami játék?

– Amit az egyik király tesz, a másik eltörölheti. Pentosban van egy hercegünk, barátom. Az asztalfőn ül minden bálon és lakomán, arany és elefántcsont gyaloghintóban parádézik az utcákon. Három herold megy előtte a kereskedelem aranymérlegével, a háború vaskardjával és az igazság ezüstkorbácsával. Minden év első napján le kell szakítania a földek és a tengerek szűzének virágját. – Illyrio könyökét az asztalra támasztva előrehajolt. – Mégis elég egyetlen rossz aratás vagy elvesztett háború, hogy az istenek kiengesztelése érdekében elvágjuk a torkát, és új herceget válasszunk a negyven családból.

– Majd emlékeztess rá, hogy soha ne legyek Pentos hercege.

– A ti Hét Királyságotok olyan sokban különbözik? Westeroson nincs béke, nincs igazság, nincs hit... és nemsokára élelem sem lesz. Amikor az emberek éheznek, megbetegszenek és félnek, akkor egy megváltó után néznek.

– Nézhetnek, de ha rájönnek, hogy Stannis...

– Nem Stannis. Nem is Myrcella. – A sárga mosoly kiszélesedett. –
Más.
Erősebb, mint Tommen, szelídebb, mint Stannis, és megalapozottabb a követelése, mint Myrcellának. A tengeren túlról egy megváltó érkezik, hogy bekötözze a vérző Westeros sebeit.

– Szép szavak. – Tyriont egyáltalán nem hatották meg. – Csakhogy a szavak olyanok, mint a szél. Ki lenne ez az átkozott megváltó?

– Egy sárkány. – A sajtkereskedő a törpe arckifejezését látva elnevette magát. – Egy háromfejű sárkány.

Daenerys

H
allotta a halott embert feljönni a lépcsőn. Léptek lassú, kimért koppanásai adták hírül közeledtét, a zaj visszhangot vert csarnokának bíbor oszlopai között. Daenerys Targaryen a trónjának kinevezett ébenfa széken ülve várt rá. Tekintete még lágy volt az alvástól, ezüst-arany hajának tincsei összekuszálódtak.

– Felség – szólalt meg Ser Barristan Selmy, a Királynő Testőrségének parancsnoka –, ezt nem szükséges látnod.

– Értem halt meg. – Dany a melléhez szorította az oroszlánbőrt. Alatta csupán egyszerű, fehér vászontunika takarta combja közepéig. Egy vörös ajtós házról álmodott, amikor Missandei felébresztette. Nem maradt ideje felöltözni.

–
Khaleesi
– suttogta Irri –, nem szabad megérintened a halott embert! Egy halott megérintése balszerencsét jelez!

– Kivéve, ha magad ölted meg. – Jhiqui erősebb csontú lány volt Irrinél, széles csípővel és súlyos mellel. – Ez tudott.

– Ez tudott – értett egyet Irri.

A dothrakik bölcsnek számítottak, ha lovakról volt szó, de minden másban határtalanul ostobán tudtak viselkedni.
Egyébként is, ők még csak lányok.
Szolgálólányai vele egyidősek voltak; ránézésre már felnőtt nők fekete hajjal, rézszín bőrrel és mandulavágású szemmel, de belül akkor is csak gyermekek. Akkor kapta őket, amikor feleségül ment Khal Drogóhoz. Akárcsak a bőrt, a
hrakkar,
a dothraki tenger fehér oroszlánjának fejét és prémjét. Túlságosan nagy volt rá, és dohos szagot árasztott magából, mégis úgy érezte magát tőle, mintha napja és csillaga ott lenne mellette.

Szürke Féreg tűnt fel elsőként a lépcső tetején, fáklyával a kezében. Bronzsisakja tetejét három tüske díszítette. Mögötte érkezett négy Makulátlanja, vállukon cipelve a halottat. Az ő sisakjukon csak egy tüske volt, arcuk oly kevés érzelmet tükrözött, mintha szintén bronzból öntötték volna őket. Letették a holttestet királynőjük lába elé. Ser Barristan felhajtotta a vérrel szennyezett leplet, Szürke Féreg pedig lejjebb eresztette a fáklyát, hogy Dany láthassa.

A halott ember bőre sima volt és szőrtelen, bár arcát fültől fülig felhasították. Életében magas férfi volt, kék szemű és jóképű.
Egy gyermek Lysből vagy az ősi Volantisból akit kalózok ragadtak el hajójukon, hogy aztán rabszolgának adják a vörös Astaporban.
Bár szeme nyitva volt, mégis a sebei könnyeztek. Meg sem tudta számolni őket.

– Felség – mondta Ser Barristan –, a sikátor tégláira, ahol rátaláltunk, egy hárpiát rajzoltak...

–...a saját vérével. – Daenerys mostanra már ismerte a módszerüket. A Hárpia Fiai éjszaka végezték mészárosmunkájukat, és minden gyilkosság színhelyén otthagyták a jelüket. – Szürke Féreg, miért volt egyedül ez az ember? Nem volt társa?

Amikor a Makulátlanok éjjelente Meereen utcáit járták, mindig párosával mentek.

– Királynőm – felelte a kapitány –, szolgád, Bátor Pajzs múlt éjjel nem volt szolgálatban. Elment egy... bizonyos helyre... inni és társat keresni.

– Egy bizonyos helyre? Mit jelentsen ez?

– A gyönyörök házába, felség.

Egy bordélyba.
Felszabadítottjainak legalább a fele Yunkaiból jött, ahol a Bölcs Mesterek messze földön híres ágyasrabszolgákat képeztek.
A hét sóhaj útja.
A bordélyok gombaként szaporodtak el egész Meereenben.
Ez minden
,
amit tudnak. Nekik is túl kell élniük.
Az élelem ára napról napra emelkedett, a hús örömeié pedig csökkent. Tudta, hogy a Meereen rabszolgatartó nemessége által emelt lépcsős piramisok közötti szegénynegyedekben a nyilvánosházak mindenfajta erotikus ízlést kielégítettek.
Mégis...

– Mit keresett egy eunuch egy nyilvánosházban? – kérdezte.

– Még akik nélkülözik a férfiszervet, azok sincsenek híján a férfiszívnek, felség – felelte Szürke Féreg. – Ennek azt mondták, Bátor Pajzs szolgád időnként pénzt adott a bordélyok asszonyainak, hogy feküdjenek le vele és öleljék.

A sárkány vére nem sír.

– Bátor Pajzs – mondta száraz szemmel. – Ez volt a neve?

– Felséged engedelmével.

– Jó név. – Astapor Bölcs Mesterei még azt sem engedték rabszolgáiknak, hogy nevük legyen. A Makulátlanok némelyike felvette régi nevét, miután Dany felszabadította őket; mások új nevet választottak maguknak. – Tudni lehet, hányan voltak Bátor Pajzs támadói?

– Ez nem tudja. Sokan.

– Legalább hatan – szólt közbe Ser Barristan. – A sebei alapján minden oldalról egyszerre rontottak rá. Üres kardhüvellyel találtunk rá. Könnyen lehet, hogy néhány támadóját megsebezte.

Dany magában azért fohászkodott, hogy egyikük ezekben a pillanatokban is haldokoljon, kezét a gyomrára szorítva, a fájdalomtól rángatózva.

– Miért vágták így fel az arcát?

– Kegyes királynőm – felelte Szürke Féreg –, gyilkosai egy kecske nemzőszerveit erőszakolták le Bátor Pajzs szolgád torkán. Ez eltávolította őket, mielőtt idehoztuk.

Sajátjával nem etethették volna meg. Az astaporiak nem hagyták meg sem a gyökeret, sem a törzset.

– A Fiak egyre merészebbé válnak – jegyezte meg. Támadásaikat eddig fegyvertelen felszabadítottakra korlátozták, akiket az utcán vágtak le, vagy a sötétség leple alatt betörtek otthonaikba, hogy saját ágyukban végezzenek velük. – ő az első harcosom, akit megöltek

– Az első – figyelmeztette Ser Barristan –, de nem az utolsó.

Még mindig háborúban állok,
ismerte fel Dany,
csak most árnyak
ellen harcolok.
Reménykedett benne, hogy távol maradhat a gyilkolástól, hogy jut némi ideje a felépülésre és a gyógyulásra.

Ledobta magáról az oroszlánbőrt, letérdelt a holttest mellé, és a felszisszenő Jhiquira ügyet sem vetve lezárta a halott ember szemét.

– Sosem feledjük Bátor Pajzsot. Mosdassátok meg, és öltöztessétek harchoz, azután temessétek el sisakjával, pajzsával és lándzsájával együtt.

– Úgy lesz, ahogy felséged parancsolja – bólintott Szürke Féreg.

– Küldjetek egy tucat embert a Kegyek Templomába, és kérdezzétek ki a Kék Kegyet, hogy érkezett-e hozzájuk bárki kard okozta sebekkel. Terjesszétek el a hírt, hogy jó pénzt fizetünk Bátor Pajzs kardjáért. Kérdezzétek ki a henteseket és pásztorokat is, tudjátok meg, ki herélt mostanában kecskét. – Talán szerencséjük lesz, és egy ijedt pásztor elmondja, amit tud. – Ezentúl egyetlen emberem sem sétálhat egyedül sötétedés után.

– Ezek engedelmeskednek.

Daenerys hátrasöpörte a haját.

– Találtátok meg nekem ezeket a gyávákat! Találjátok meg, hogy megmutassam a Hárpia Fiainak, mit jelent felébreszteni a sárkányt!

Szürke Féreg tisztelgett. Makulátlanjai visszahajtották a leplet, a vállukra emelték a halott embert, és kivitték a teremből. Ser Barristan Selmy hátramaradt. Az öreg lovag haja teljesen fehér volt, halványkék szeme sarkában szarkalábak sorakoztak. Gerince mégsem hajolt meg, s az évek nem fosztották meg fegyveres tudásától.

– Felség, attól tartok, az eunuchok nem alkalmasak a feladatra, amit adtál nekik.

Dany elhelyezkedett székében, és újra a válla köré kanyarította az oroszlánbőrt.

– A Makulátlanok a legjobb harcosaim.

– Katonák, nem harcosok, ha felséged megengedi. A harcmezőre teremtették őket, ahol vállt vállnak vetve, előreszegezett dárdával küzdhetnek. Kiképzésük arra tanítja őket, hogy félelem nélkül, tökéletesen, gondolkodás vagy habozás nélkül engedelmeskedjenek... nem arra, hogy titkokat leplezzenek le és kérdéseket tegyenek fel.

– A lovagok tán jobb szolgálatot tennének? – Selmy lovagokat képzett számára, a rabszolgák fiait lándzsával és hosszúkarddal, westerosi módon tanította harcolni... de mire jó a lándzsa az árnyakból támadó, gyáva gyilkosok ellen?

– Ez esetben nem – ismerte el az öregember. – Ráadásul felségednek rajtam kívül nincsenek lovagjai. Évek kellenek még, mire a fiatalok készen állnak.

– Akkor kik, ha nem a Makulátlanok? A dothrakik még náluk is alkalmatlanabbak. – A dothrakik lóhátról harcoltak, márpedig a lovasoknak sokkal nagyobb hasznukat lehetett venni a nyílt mezőkön és a dombok között, mint egy város szűk utcáiban és sikátoraiban. Meereen színes téglákból emelt falain túl Dany uralmát jó esetben is legfeljebb a „bizonytalan” jelzővel lehetett illetni. A dombokon lévő hatalmas birtokokon még mindig rabszolgák ezrei termelték a búzát és az olajbogyót, terelték a bárányokat és a kecskéket, bányászták a sót és a rezet. Meereen raktárépületeiben még volt megfelelő mennyiségű gabona, olaj, olíva, szárított gyümölcs és sózott hús, de a készletek gyors ütemben apadtak. Dany ezért megbízta
khalasarját,
hogy három vérlovasának parancsnoksága alatt hódítsa meg a környező vidéket, miközben Barna Ben Plumm délre vitte a Második Fiakat, hogy felkészüljön egy esetleges támadásra Yunkai irányából.

Mind közül a legfontosabb feladatot Daario Naharisra bízta, a sima beszédű, aranyfogú és villás szakállú Daarióra, aki állandóan pajzánul mosolygott bíbor bajusza alatt. A keleti dombokon túl húzódott egy lekerekített homokkő hegyvonulat, a Khyzai-hágó, és ott terült el Lhazar. Ha Daario meg tudná győzni a Ihazariakat, hogy újra nyissák meg a szárazföldi kereskedőutakat, bármennyi gabonát behozhatnának a folyón vagy a dombokon keresztül... csakhogy a bárányembereknek semmi okuk nem volt kedvelni Meereent.

– Ha a Viharvarjak visszatérnek Lhazarból – mondta Ser Barris-tannak –, talán fel tudom őket használni az utcákon. Addig azonban csak a Makulátlanokra támaszkodhatom. – Felállt. – Bocsáss meg, ser, de a kérelmezők nemsokára megérkeznek a kapumhoz. Fel kell öltenem a hosszú füleket, és újra a királynőjüknek lennem. Hívd Reznakot és a Tarfejűt; ha felöltöztem, fogadom őket.

– Ahogy felséged parancsolja – hajolt meg Selmy.

A Nagy Piramis magassága elérte a nyolcszáz lábat a hatalmas, négyzet alakú alaptól a fenséges csúcsig, ahol a királynő zöld növényzet és illatos tavak között rendezte be lakosztályát. Amikor beköszöntött a hűvös, kék hajnal, Dany kisétált a teraszra. Nyugatra napsugarak csillantak a Kegyek Templomának aranykupoláiról, a hatalmas lépcsős piramisok árnyékában pedig feketeség honolt.
A piramisok némelyikében a Hárpia Fiai ezekben a pillanatokban is új gyilkosságokat tervezgetnek, és nekem nem áll hatalmamban megállítani őket.

Viserion megérezte nyugtalanságát. A fehér sárkány egy körtefa köré tekeredve pihent, feje a farkán nyugodott. Amikor Dany elhaladt mellette, felnyitotta olvadt aranytóra emlékeztető szemét. Szarvai szintén aranyszínűek voltak, akárcsak a hátán, a fejétől a tarkáig végigfutó pikkelyek.

– Lusta vagy – korholta meg a lány az állát vakargatva. Pikkelyei érintésre forrónak tűntek, mint a túl sokáig a napon hagyott páncélruha.
A sárkányok húsa tűzben teremtődött.
Ezt az egyik könyvben olvasta, amit Ser Jorah ajándékozott neki nászajándékul. – A testvéreiddel kellene vadásznod. Megint Drogonnal harcoltál?

Sárkányai az utóbbi időben egyre vadabbakká váltak. Rhaegal egy alkalommal belekapott Irribe, Viserion pedig a legutóbbi alkalommal, amikor magához hívatta az udvarnagyát, lángra lobbantotta Reznak
tokar
ját
. Túl sokat hagytam őket magukra, de honnan lelhetnék időt rájuk
?

Viserion farka kicsapott oldalra, és olyan erővel ütközött a fa törzsének, hogy az egyik körte Dany lábához hullott. A sárkány kitárta szárnyát, és félig repülve, félig szökellve a mellvédre ugrott.
Növekszik
gondolta a lány, miközben a sárkány a levegőbe vetette magát.
Mindhárman növekednek. Nemsokára elég nagyok lesznek, hogy elbírják a súlyomat.
Akkor majd ugyanúgy szárnyalhat, mint Hódító Aegon, egyre feljebb és feljebb, amíg Meereen olyan kicsi nem lesz alatta, hogy a hüvelykujjával eltakarhatja.

Figyelte az egyre nagyobb körökben emelkedő Viseriont, amíg el nem vesztette szem elől a Skahazadhan sáros vizén túl. Csak ekkor ment vissza a piramisba, ahol Irri és Jhiqui vártak rá, hogy kifésüljék a haját, és Meereen királynőjéhez illő módon, ghisi
tokar
ba öltöztessék.

A ruha ormótlan darab volt, hosszú, laza, alaktalan lepedő, melyet a csípője köré tekerve át kellett bújtatni az egyik karja alatt, majd keresztülvetnie a vállán; a lecsüngő rojtokat gondosan elrendezték és kisimították, hogy mindegyik jól látszódjék. Ha túl bőre fűzték, hajlamos volt leesni; ha túl szűkre, alig lehetett benne mozogni. A
tokar
még tökéletesen felvéve is megkövetelte viselőjétől, hogy bal kezével folyamatosan a helyén tartsa. A járás a
tokar
ban kizárólag apró léptekkel, az egyensúly tökéletes megtartásával volt lehetséges, különben az ember könnyen ráléphetett a lecsüngő rojtokra. Kétségkívül nem a dolgozó emberek viselete volt. A
tokar
t a mesterek hordták, így mutatták vagyonukat és hatalmukat.

Dany be akarta tiltatni a ruhadarabot, amikor elfoglalta Meereent, tanácsnokai azonban jobb belátásra bírták.

– A Sárkányok Anyjának viselnie kell a
tokar
t
,
különben örökre meggyűlölik – figyelmeztette a Zöld Kegy, Galazza Galare. – Egy westerosi gyapjúruhában vagy myri csipkében fényességed mindvégig idegen maradna közöttünk, egy furcsa külhoni, barbár hódító. Meereen királynőjének Ó-Ghis úrnőjének kell lennie.

Barna Ben Plumm, a Második Fiak kapitánya ezt sokkal egyszerűbben fogalmazta meg:

– Ha az ember a nyulak királya akar lenni, legjobb, ha egy pár hosszú fület visel.