Sárkányok tánca (5 page)

– A megállapodás értelmében, melyet a braavosiak kényszerítettek ránk száz évvel ezelőtt, Pentosban tilos rabszolgát tartani. Ennek ellenére nem fognak visszautasítani – folytatta Illyrio nehézkes meghajlással. – De most meg kell bocsátanod, van szerencsém ennek a nagyszerű városnak az egyik tanácsosa lenni, és a herceg gyűlésre hívott minket. – Elmosolyodott, kivillantva töredezett, sárga fogait. – Fedezd fel a villát és a birtokot kedved szerint, de semmiképp se menj a falon kívülre. A legjobb, ha senki sem tudja meg, hogy itt voltál.

–
Voltam?
Netán megyek valahová?

– Este elég időnk lesz beszélgetni. Apró termetű barátommal eszünk, iszunk és terveket szövögetünk. Rendben?

– Rendben, kövér barátom – felelte Tyrion.

Hasznot akar húzni belőlem.
A Szabad Városok kereskedőhercegeinél minden a haszonról szólt. Apja megvetően csak „fűszerkatonáknak” és „sajturaknak” nevezte őket. Ha felvirrad a nap, amikor Illyrio Mopatis nagyobb hasznot lát egy halott törpében, mint egy élőben, Tyrion könnyen egy másik boroshordóban találhatja magát.
El kell tűnnöm, mire eljön az a nap.
Mert hogy el fog jönni, abban nem kételkedett; Cersei nem felejt, és még Jaime is bosszús lehetett, mikor egy számszeríjvesszőt talált apjuk hasában.

Könnyű szellő borzolta fel a lenti medence felszínét a meztelen bajvívó körül. Arra emlékeztette, ahogy Tysha kócolta össze a haját házasságuk hajnalán, mielőtt Tyrion segített volna apja katonáinak megerőszakolni őt. Menekülése közben sokat gondolt azokra a katonákra, megpróbálta felidézni, hányan lehettek. Azt hitte, könnyen fog menni, de nem. Öten? Tucatnyian? Százan? Nem tudta volna megmondani. Mindannyian felnőtt férfiak voltak, magasak és erősek... bár egy tizenhárom éves törpe számára mindenki magas. Tysha tudta, hányan voltak. Mindegyik adott neki egy ezüstszarvast, csak meg kellett számolnia a pénzt.
Egy ezüst mindegyiktől, és egy arany tőlem.
Apja ragaszkodott hozzá, hogy ő is fizessen.
Egy Lannister mindig megfizeti a tartozását.

„Ahová a szajhák mennek
”, hallotta ismét apja hangját, majd a számszeríj húrjának pendülését.

A tanácsos megengedte, hogy felderítse a villát. Egy lapis és igazgyöngy berakású cédrusládában talált tiszta ruhát. Fiúméretre készültek, jött rá öltözködés közben. Az anyaguk megfelelő volt, ha egy kicsit dohszagú is, viszont a lábrész túl hosszúnak bizonyult, az ujj pedig túl rövidnek. Ha a gallért is magára erőltette volna, bizonyára úgy elfeketedik a feje, mint Joffrey-é. A szövetet már a molyok is megrágták.
De legalább nem bűzlik a hányástól.

A felfedezőutat a konyhában kezdte, ahol két kövér asszonyság és egy mosogatófiú gyanakodva figyelte, amint kiszolgálja magát kenyérrel, sajttal és fügével.

– Szép reggelt, gyönyörű hölgyeim – hajolt meg feléjük. – Ti tudjátok, hová mennek a szajhák? – Amikor nem válaszoltak, újra feltette a kérdést nemes valyr nyelven, bár a
szajha
helyett kénytelen volt
kurtizánt
mondani. A fiatalabb és kövérebb szakács ezúttal megvonta a vállát.

Elgondolkodott, vajon mit tennének, ha kézen fogná és a hálószobájába vonszolná őket.
Egyik sem mer visszautasítani
, állította Illyrio, de Tyrionnak az volt az érzése, házigazdája nem éppen erre a kettőre gondolt. A fiatalabbik nő is elég idős volt ahhoz, hogy az anyja lehessen, az idősebbik pedig éppenséggel az
ő
anyja lehetett. Mindketten majdnem olyan kövérek voltak, mint Illyrio, keblük mérete Tyrion fejével vetekedett.
Húsba fullaszthatnám magam.
Rosszabb módja is létezett a halálnak. Például ahogy nagyságos apja távozott.
Rávehettem volna, hogy szarjon némi aranyat
,
mielőtt kimúlik.
Tywin nagyúr talán fukarkodott a jó szóval és a dicsérettel, de ha pénzről volt szó, mindig bőkezűnek mutatkozott.
Egy orr nélküli törpénél csak egy szánalmasabb dolog van: egy orr és arany nélküli törpe.

Tyrion otthagyta a kövér asszonyokat a cipóikkal és az üstjeikkel, és elindult megkeresni a pincét, ahol Illyrio előző este lefejtette őt a hordóból. Nem volt nehéz rábukkanni. Annyi bort tároltak odalent, amennyiből akár száz évig folyamatosan részeg lehetett volna; édes vörösöket a Síkvidékről, savanykás vörösöket Dorne-ból, halvány borostyánszín pentosiakat, Myr zöld nektárját, három tucat hordó arbori aranyat, és még a mesés keletről, Quarthból, Yi Tiből és Asshaiból is voltak italok. Tyrion végül egy olyan hordót választott, amelyik a felirata szerint Runceford Redwyne nagyúr, Arbor jelenlegi ura nagyapjának saját készletéből származott. Az íze mámorító volt, a színe pedig olyan mély bordó, hogy a félhomályos pincében szinte feketének látszott. Tyrion megtöltött egy kupát, majd a biztonság kedvéért egy kancsót is, és felvitte az egészet a kertbe, hogy az ablakból látott cseresznyefák alatt megiszogassa.

Véletlenül nem a megfelelő ajtón ment ki, és így egyáltalán nem találta meg a medencét a fákkal, de ez igazából nem számított. A villa mögötti kert ugyanolyan szép volt, és jóval nagyobb. Jó ideig sétálgatott, időnként belekortyolt a borba. A falak bármilyen várkastélynak becsületére váltak volna, a tetejükön lévő díszes vastüskék furcsamód csupasznak tűntek a díszként rájuk tűzött fejek nélkül. Tyrion elképzelte, hogyan festene ott a nővére feje, aranyhajában szurokkal, a szájába ki-be röpködő legyekkel.
Igen, és Jaimeé lenne a mellette lévő tüske. Soha semmi nem állhat a nővérem és a bátyám közé.

Egy kampóval és egy kötéllel átjuthatna a falon. A karja erős volt, a súlya pedig kicsi. Át tudna mászni, ha nem nyársalná fel magát a tüskéken.
Holnap reggel keresek egy kötelet,
döntötte el.

Sétája során három kaput fedezett fel – a főbejáratot az őrházzal, egy kiskaput a kennelek mellett, illetve egy kerti kaput a bozontos vadborostyán mögött. Az utóbbit leláncolták, a többit őrizték. Az őrök gömbölydedek voltak, arcuk sima, akár a csecsemők feneke, és mindannyian csúcsos bronzsisakot viseltek. Tyrion már látásból felismerte az eunuchokat, ismerte a hírüket. Állítólag nem féltek semmitől, nem ismertek fájdalmat, és a halálukig hűségesek maradtak gazdájukhoz.
Hasznát tudnám venni néhány száznak,
elmélkedett.
Kár, hogy nem azelőtt gondoltam erre, hogy koldussá váltam.

Végigsétált egy oszlopos galérián, át egy csúcsíves ajtón, és egy mozaikkal kirakott udvarban találta magát, ahol egy nő ruhákat mosott a kútnál. Körülbelül olyan idős lehetett, mint ő, fakó, vörös hajjal és szeplős, széles arccal.

– Kérsz egy kis bort? – kérdezte tőle Tyrion.

A nő bizonytalanul nézett rá.

– Nem hoztam másik kupát, osztoznunk kell.

A mosónő visszatért a ruhák kicsavarásához és teregetéséhez. Tyrion letelepedett a kancsójával az egyik kőpadra.

– Mondd csak, mennyire bízhatok Illyrio tanácsosban? – A nő a név hallatán felnézett. – Ennyire? – Tyrion kuncogott, keresztbe rakta görbe lábát, és ivott egy kortyot. – Nem szívesen játszom el semmilyen szerepet, amit ez a sajtkereskedő rám szabott, de hogy utasíthatnám vissza? A kapukat őrzik. Esetleg kicsempészhetnél a szoknyád alatt. Hálás lennék, talán még feleségül is vennélek. Már volt két feleségem, miért ne lehetne három? Hm, de hol fogunk élni? – Olyan kedvesen mosolygott rá, amennyire egy félorrú törpétől tellett. – Mondtam már, hogy van egy unokahúgom Napdárdában? Myrcella mellett rengeteg csínyt követhetnék el Dorne-ban. Például háborút robbanthatnék ki az unokahúgom és az unokaöcsém között, hát nem lenne mulatságos? – A mosónő kiakasztotta Illyrio egyik tunikáját, amely akár vitorlának is beillett volna. – Igazad van, szégyenkeznem kellene az ilyen gonosz gondolatok miatt. Jobb lenne, ha inkább a Falra mennék. Azt mondják, amikor az ember csatlakozik az Éjjeli őrséghez, minden bűnét elfelejtik, de attól tartok, téged nem tarthatnálak meg, kedvesem. Az őrségben nincsenek nők, kedves kis szeplős feleségek, akik melegítik éjjel az ágyad, csak hideg szelek, sózott tőkehal és kevés sör. Mit gondolsz, feketében magasabbnak látszanék, hölgyem? – Újra megtöltötte a kupáját. – Tehát mit mondasz? Észak vagy dél? Vezekeljek a régi bűneimért, vagy inkább kövessek el újakat?

A mosónő vetett rá egy utolsó pillantást, aztán felkapta a kosarát, és távozott.
Úgy tűnik, egy feleséget sem tudok hosszabb ideig megtartani,
gondolta Tyrion. A kancsó időközben kiürült
Talán vissza kéne támolyognom a pincébe.
Az erős bortól azonban szédelgett, a pince lépcsője pedig túlságosan meredek volt

– Hová mennek a szajhák? – kérdezte a kötélen száradó ruháktól. Talán meg kellett volna kérdeznie a mosónőt.
Nem arra akarok célozni, hogy te is szajha vagy, kedvesem, de talán tudod, hová mennek.
Vagy még jobb lett volna, ha az apjától kérdezi meg. „Ahová a szajhák mennek”, mondta Tywin nagyúr.
Szeretett engem. Csak egy paraszt lánya volt, de szeretett, feleségül jött hozzám, és megbízott bennem.

Az üres kancsó kicsúszott a kezéből, és végiggurult az udvaron. Tyrion lekászálódott a padról, és elindult utána, de útközben észrevette, hogy a kövek repedéseiben gombák nőnek. Sápadt, fehér színük volt, a tetejükön pöttyök, az alsó részük vérvörös. A törpe leszakított egyet és megszaglászta.
Csodálatos,
gondolta,
és halálos.

Összesen hét gombát talált. Talán a Hét próbált valamit közölni vele. Leszedte mindet, elvett egy kesztyűt a szárítókötélről, óvatosan becsomagolta őket, és a csomagot a zsebébe süllyesztette. Már ettől az erőfeszítéstől is elfogta a szédülés, ezért visszamászott a padra, összegömbölyödött rajta, és behunyta a szemét.

Amikor felébredt, újra a hálószobájában feküdt, ugyanabban a lúdtollas ágyban, és egy szőke lány rázta a vállát.

– Uram, a fürdőd készen áll. Illyrio tanácsos egy órán belül vár az asztalánál.

Tyrion kitámasztotta magát a párnával, és megdörzsölte az arcát.

– Álmodom, vagy valóban beszéled a közös nyelvet?

– Igen, nagyuram. Azért vásároltak, hogy a király kedvére tegyek. – Kék szemű volt, és szőke, fiatal és karcsú.

– Biztos vagyok benne, hogy sikerült. Kellene egy kupa bor.

A lány töltött neki.

– Illyrio tanácsos azt mondta, mossam meg a hátad, és melegítsem az ágyad. A nevem...

–...egyáltalán nem érdekel. Tudod, hová mennek a szajhák?

A lány elvörösödött.

– A szajhák pénzért árulják magukat.

– Vagy ékszerekért, ruhákért, várkastélyokért. De hová mennek?

A lány nem értette a kérdést

– Ez valami rejtvény, nagyuram? Nem vagyok jó a rejtvényekben. Elmondod a megoldást?

Nem,
gondolta.
Én is utálom a rejtvényeket.

– Nem mondok neked semmit, és te is tedd meg nekem ugyanezt a szívességet. –
Az egyetlen dolog, ami érdekel belőled, az a lábad között van,
mondta ki majdnem. A szavak már a nyelve hegyén voltak, de valahogy sosem hagyták el az ajkát.
Ő nem Shae,
figyelmeztette magát a törpe,
csak valami buta kislány, aki azt hiszi, talányokban beszélek.
Igazság szerint még a lába köze sem érdekelte igazán.
Biztosan beteg vagyok, vagy halott.
– Fürdőt említettél? Nem várakoztathatjuk meg a nagy sajtkereskedőt.

A lány megmosta a lábát és a hátát, megfésülte a haját, majd a fürdő után édes illatú olajat masszírozott a lábába, hogy enyhítse a fájdalmat, és ismét fiúruhát adott rá, ezúttal egy dohos szagú, borvörös nadrágot és kék, arannyal hasított bársonyzekét.

– Nagyuram kíván engem evés után? – kérdezte a lány, miközben ráadta a törpére a cipőjét.

– Nem. Végeztem a nőkkel. –
A szajhákkal.

A lány túlságosan jól fogadta kiábrándultságát.

– Ha nagyuram jobban szereti a fiúkat, gondoskodom róla, hogy várja egy az ágyában.

Nagyurad jobban szeretné a feleségét. Nagyurad jobban szeretne egy Tysha nevű lányt.

– Csak ha tudja, hová mennek a szajhák.

A lány ajka megfeszült.

Megvet engem,
jött rá Tyrion,
de nem jobban
,
mint én saját magamat.
Nem volt kétsége afelől, hogy már rengeteg olyan nővel hált, akik a látványától is undorodtak, de legalább volt bennük annyi tartás, hogy vonzalmat színleljenek.
Némi őszinte megvetés még üdítő is lehet, akár egy kis fanyar bor a túl sok édes után.

– Meggondoltam magam, mégis várj rám az ágyban. Ha lehet, meztelenül, túl részeg leszek hozzá, hogy a ruháddal bajlódjam. A szádat tartsd csukva, a combodat pedig nyitva, és nagyszerűen ki fogunk jönni egymással. – Gúnyosan kacsintott, abban reménykedve, hogy belekóstolhat a lány félelmébe, de csak undort kapott.
Senki nem fél egy törpétől.
Még Tywin nagyúr sem félt, hiába tartott Tyrion egy számszeríjat a kezében. – Szoktál nyögdécselni, amikor basznak? – kérdezte az ágymelegítőt.

– Ha nagyuramnak úgy tetszik.

– Lehet, hogy a nagyurad megfojt, mert neki úgy tetszik. Így bántam el az utolsó szajhámmal is. Szerinted a mestered tiltakozna? Biztosan nem. Száznyi hozzád hasonló szolgálója akad, belőlem viszont csak egy van. – Elvigyorodott, és ezúttal megkapta a félelmet, amire vágyott.

Illyrio egy nagy, párnázott székben terpeszkedett, és egy fatálból csípős paprikát és gyöngyhagymát majszolt. Homlokát verejtékcseppek pöttyözték, malacszeme fényesen csillogott kövér arca fölött. Az ékkövek táncra keltek, amikor megmozdította a kezét; ónix, opál, tigrisszem, turmalin, rubin, ametiszt, zafír, smaragd, gagát, jáde, fekete gyémánt és egy zöld igazgyöngy.
A gyűrűiből évekig elélhetnék,
mélázott Tyrion,
bár ha meg akarnám szerezni őket, szükségem volna egy bárdra.

– Foglalj helyet, apró barátom – intette közelebb Illyrio.

A törpe felmászott az egyik székre. Túlságosan nagy volt számára, a párnázott trónt nyilvánvalóan a tanácsos hatalmas hátsójához méretezték, és a masszív lábak is azt a célt szolgálták, hogy megtartsák Illyrio súlyát. Tyrion Lannister az egész életét egy hozzá képest túlságosan nagy világban élte le, de Illyrio Mopatis villájában ez az aránytalanság egészen groteszk méreteket öltött.
Egér vagyok a mamut barlangjában,
tűnődött,
bár ennek a mamutnak legalább jó a borospincéje.
Már a gondolatra is megszomjazott, rögtön kért is bort.