Sárkányok tánca (83 page)

Vajon Hizdahrral is hasonló lesz?
Nem. Már nem vagyok az a lány, aki voltam, ő pedig nem a napom és csillagom.

Missandei lépett ki a piramisból.

– Reznak és Skahaz könyörögnek a kegyért, hogy ők kísérhessék át felségedet a Kegyek Templomába. Reznak már parancsot adott a gyaloghintód előkészítésére.

A meereeniek ritkán lovagoltak a városon belül. Jobban szerették a gyaloghintókat és a hordszékeket, melyeket rabszolgák cipeltek a vállukon.

– A lovak összerondítják az utcákat – magyarázta neki a Zakh család egyik tagja. – A rabszolgák nem.

Dany felszabadította a rabszolgákat, a hordszékek és gyaloghintók mégis ugyanúgy hemzsegtek az utcákon, mint korábban, és egyiket sem a mágia tartotta a levegőben.

– Túl meleg van ma a gyaloghintóhoz – mondta Dany. – Nyergeljétek fel az ezüstömet, nem más emberek vállán fogok férjuram elé járulni.

– Felség – felelte Missandei –, ez nagyon sajnálja, de
tokar
ban nem lovagolhatsz.

A kis írnoknak igaza volt, mint oly sokszor. A
tokar
t nem lovaglásra találták ki. Dany elfíntorodott.

– Rendben, de a gyaloghintó akkor sem kell, megfulladok a függönyök mögött. Egy könnyű, nyitott hordszék elég lesz. – Ha már viselnie kell a nagy füleket, hadd lássa a többi nyúl is.

Amikor Dany lelépdelt a nagyterembe, Reznak és Skahaz térdre borultak.

– Hatalmasságod úgy ragyog, hogy el fog vakítani minden férfit, aki ráemeli a tekintetét! – hízelgett Reznak. Az udvarnagy vörösesbarna, arannyal átszőtt brokátselyem
tokar
t viselt, aranyrojtokkal. – Hizdahr zo Loraqnak nagy szerencséje van veled... és neked is vele, ha szabad bátorkodnom ezt mondani. Ez a házasság megmenti városunkat, meglásd!

– Imádkozzunk érte. El akarom ültetni az olajfáinkat,
és látni szeretném, ahogy gyümölcsöt hoznak. –
Számít, hogy Hizdahr csókja semmit nem ébreszt fel bennem
? A
békével elégedett leszek. Királynő vagyok, vagy csak egy egyszerű asszony
?

– A tömeg sűrű lesz ma, akár egy légyraj. – A Tarfejű díszes, fekete csataszoknyát és bordázott mellvértet viselt, egyik karja alatt kígyófej alakú bronzsisakot tartott.

– Félnem kellene a legyektől? A Bronz Bestiáid majd távol tartják tőlem a bajt.

A Nagy Piramis aljában mindig alkonyat volt. A harminc láb magas falak elnyelték a kinti zsibongást, és kívül tartották a hőséget, így belül csend volt és hűvös. A nyugati falban őrizték a lovakat, a szamarakat és az öszvéreket, a keletiben az elefántokat. Dany a piramissal együtt szert tett három példányra a hatalmas állatokból. Szőrtelen, szürke mamutokra emlékeztették, bár az agyaraik rövidek voltak és aranyozottak, a szemük pedig szomorú.

Erős Belwas éppen szőlőt evett, Barristan Selmy pedig figyelte, ahogy az egyik istállófiú felszerszámozza a lovát. Vele volt a három dorne-i is, beszélgettek, de azonnal abbahagyták, amikor a királynő megjelent. A herceg fél térdre ereszkedett előtte.

– Felség, még egyszer kérlek... atyám ereje fogyóban, de elkötelezettsége ügyed mellett ugyanolyan erős, mint valaha. Ha személyemmel vagy viselkedésemmel megsértettelek, őszintén sajnálom, de...

– Ser, ha megkérhetlek, légy boldog ma a kedvemért – mondta neki Dany. – Ez az esküvőm napja. –
A Sárga Városban biztosan táncolnak.
Felsóhajtott – Kelj fel, hercegem, és mosolyogj. Egy nap visszatérek Westerosra, hogy megszerezzem atyám trónját, és számítok majd Dorne segítségére. Ma azonban a yunkaik acélgyűrűje veszi körül városomat Lehet, hogy meghalok, mire viszontlátom a Hét Királyságot. Hizdahr is meghalhat, vagy Westerost elnyelik a hullámok. – Dany csókot lehelt a fiatalember arcára. – Gyere, ideje férjhez mennem.

Ser Barristan felsegítette a hordszékbe, Quentyn pedig csatlakozott a többi dorne-ihoz. Erős Belwas kiáltására kinyitották a kaput és Daenerys Targaryent kicipelték a napra. Selmy foltos, szürke lován odahúzódott mellé.

– Mondd csak – kérdezte tőle Dany miközben a menet ráfordult a Kegyek Templomához vezető útra –, ha atyám és anyám szabadon követhették volna, amit a szívük diktál, kivel házasodnak össze?

– Annak már nagyon hosszú ideje, felséged nem ismerheti őket.

– Te viszont igen. Mondd el!

Az öreg lovag biccentett.

– Édesanyád, a királynő mindig is tisztában volt a kötelességével.

– Selmy pompásan festett arany és ezüst páncéljában, a válláról lógó fehér köpenyben, de fájdalmas hangon beszélt, mintha minden szó egy kő lett volna, amit át kell ugrania. – Lányként viszont... egyszer elbűvölte egy ifjú lovag a viharvidékről, aki az egyik tornán érte küzdött, és őt nevezte meg a szerelem és szépség királynőjének. Ennyi volt az egész.

– Mi történt a lovaggal?

– Azon a napon, amikor anyád hozzáment atyádhoz, letette a kopját. Vallásos ember lett belőle, azt beszélik, csak a Szűz volt képes elfoglalni Rhaella királyné helyét a szívében. Természetesen mindez képtelenség volt. Egy földbirtokos lovag nem illő pár egy királyi vérből származó hercegnőnek.

Daario Naharis pedig csak egy zsoldos, arra sem méltó, hogy csat legyen egy földbirtokos lovag sarkantyúján.

– És atyám? Volt asszony, akit jobban szeretett a királynénál?

Ser Barristan megmoccant a nyeregben.

– Nem... nem szerette. Talán az
akarta
megfelelőbb szó, de... ez csak konyhai pletyka volt, mosónők és istállófiúk szóbeszéde...

– Tudni akarom. Sosem ismertem atyámat. Mindent tudni akarok róla. A jót és a... többit.

– Ahogy parancsolod. – A fehér lovag óvatosan válogatta meg szavait. – Aerys herceg... ifjúként összeszűrte a levet Casterly-hegy egyik nemes hölgyével, Tywin Lannister kuzinjával. Amikor ő és Tywin összeházasodtak, atyád túl sok bort ivott a menyegzői lakomán, és állítólag azt mondta, nagyon sajnálja, hogy eltörölték a hübérúr jogát az első éjszakához. Csupán egy részeg tréfa, nem több, de Tywin Lannister nem az az ember volt, aki elfelejt ilyen szavakat, vagy... azt, amit atyád az ágyba vitelnél megengedett magának. – Elvörösödött az arca. – Túl sokat beszéltem, felség. Én...

–
Hát itt vagy, gyönyörű királynőm!
– Egy másik menet csatlakozott hozzájuk, és saját hordszékéből Hizdahr zo Loraq mosolygott rá.
A királyom.
Azon gondolkodott, hol lehet, Daario Naharis, és mit művelhet éppen.
Ha ez egy mese volna, bevágtatna közénk, amikor odaérünk a templomhoz, hogy felszólítsa Hizdahrt, küzdjön meg vele a kezemért.

A királynő és Hizdahr menete egymás mellett vonult át Meereenen, amíg fel nem tűnt előttük a Kegyek Temploma a napfényben fürdő aranykupolákkal.
Milyen csodálatos!
– próbálta győzködni

magát Dany, de a benne élő ostoba kislány még mindig Daarióra várt.
Ha szeret, eljön, és karddal szerez meg magának mint Rhaegar azt az északi lányt,
makacskodott a kislány, de a királynő tudta, hogy ez butaság. Még ha a kapitány elég őrült is hozzá, hogy megpróbálja, a Bronz Bestiák levágnák, mielőtt százlépésnyire távolodna vele.

Galazza Galare a templom ajtajában várt rájuk, körülvéve fehérbe, rózsaszínbe, vörösbe, kékbe, aranyba és bíborba öltözött nővéreivel.
Kevesebben vannak, mint voltak.
Tekintete Ezzarát kereste, de nem találta.
A vérfolyás vele is végzett volna
? Bár a királynő hagyta éhezni az astaporiakat a falakon kívül, nehogy elterjesszék a járványt, a kór ennek ellenére betört a városba. Sokan megbetegedtek: felszabadítottak, zsoldosok, Bronz Bestiák, dothrakik, a Makulátlanok közül viszont senki. Imádkozott érte, hogy a legrosszabbon már túl legyenek.

A Kegyek előhoztak egy elefántcsont széket és egy aranytálat. Óvatosan tartva
tokar
ját, nehogy ráüljön a rojtokra, Daenerys Targaryen letelepedett a szék puha bársony ülőrészére, Hizdahr zo Loraq pedig fél térdre ereszkedett, kioldozta Dany szandálját, és megmosta a lábát, miközben ötven eunuch énekelt, és tízezer szempár figyelte őket.
Finom keze van,
gondolta a királynő, miközben meleg, illatos olajok csorogtak a lábujjai között.
Ha a szíve is ilyen, egyszer talán még meg is kedvelem.

Amikor tiszta lett a lába, Hizdahr puha törülközővel megszárította, visszafűzte a szandálját, és segített neki felállni. Kéz a kézben követték a Zöld Kegyet a templomba; ahol a levegő sűrű volt a füstölőktől, és Ghis istenei árnyékba burkolózva álltak alkóvjaikban.

Négy órával később férjként és feleségként bukkantak elő újra, csuklójuknál és bokájuknál sárgán fénylő aranyláncokkal összekötve.

Jon

S
elyse királyné lányával, annak bolondjával, szolgálóival és társalkodónőivel, valamint felesküdött kardjaival és ötven gyalogossal érkezett meg a Fekete Várba.
Mind a királyné embere,
gondolta Jon.
Selyse-nek segítenek, de valójában Melisandre szolgálatában állnak.
A vörös papnő figyelmeztette a jövetelükre majdnem egy nappal azelőtt, hogy a Keleti Őrségből ugyanezzel az üzenettel holló érkezett.

Az istállónál fogadta a királyné kíséretét, az oldalán Selyemmel, Bowen Marshsal és féltucatnyi fekete köpenyes testvérrel. Ha csak a fele igaz annak, amit beszélnek, a királyné előtt nem szabad megjelenni saját kíséret nélkül. Még a végén összetévesztené őt holmi istállófiúval, és a kezébe nyomná a lova kantárszárát.

A hóesés végre elvonult dél felé, és a vár felszabadult a nyomás alól. Még némi melegség is érződött a levegőben, amikor Havas Jon térdre ereszkedett a délvidéki királyné előtt.

– Felség, kíséreteddel együtt üdvözöllek a Fekete Várban.

Selyse királyné lenézett rá.

– Köszönöm. Kérlek, kísérj a parancsnokodhoz.

– Testvéreim engem választottak erre a megtisztelő posztra. Havas Jon vagyok.

– Te? Mondták, hogy fiatal vagy, de... – A királyné arca sápadt volt, de rózsaszínre csípte a fagy. Vörös aranyból készült, lángnyelveket formázó koronát viselt, hasonlót Stanniséhez. – Felkelhetsz, Havas nagyúr. Ő a lányom, Shireen.

– Hercegnő. – Jon fejet hajtott. Shireen csúnyácska kislány volt, és még csúfabbá tette a szürkehám, amelytől nyaka és arca egy része merevvé, szürkévé és repedezetté vált. – Én és testvéreim állnak szolgálatodra.

Shireen elpirult.

– Köszönöm, nagyuram.

– Talán ismered a rokonomat, Ser Axell Florentet – mondta a királyné.

– Csupán hollók által. –
És a jelentésekből
A Tengermelléki Keleti Őrségből érkezett levelekben többször is szó esett Axell Florentről, de nem sok jót mondtak róla. – Ser Axell.

– Havas nagyúr. – Florent zömök, rövid lábú, széles mellkasú férfi volt. Arcát és állát durva szőrzet borította, de még orrából és füléből is göndörödött kifelé.

– És hűséges lovagjaim – folytatta a királyné. – Ser Narbert, Ser Benethon, Ser Brus, Ser Patrek, Ser Dorden, Ser Malegom, Ser Lambert, Ser Perkin. – A bemutatottak sorban fejet hajtottak. A bolond megnevezésével nem fáradt, de az agancsos sisakra aggatott csengettyűk, és a pufók arcon lévő tetoválás egyértelművé tették kilétét.
Foltosképű.
Cotter Pyke a leveleiben róla is említést tett, azt írta, félkegyelmű.

A királynő magához intette kísérete egy másik furcsa szerzetét: a pálcikavékonyságú, hórihorgas férfi magasságát még jobban hangsúlyozta bíbor filcből készült külhoni, többemeletes nemezkalapja.

– Ő pedig a tiszteletre méltó Tycho Nestoris, a braavosi Vasbank követe, aki Stannis királlyal szeretne tárgyalni.

A bankár lekapta kalapját, és széles karlendítéssel meghajolt.

– Parancsnok, köszönöm neked és testvéreidnek a vendéglátást. – Hibátlanul, csupán egészen enyhe akcentussal beszélte a közös nyelvet A Jonnál fél lábbal magasabb braavosi álláról kötél vastagságú szakáll lógott majdnem a derekáig. Komor, bíbor köpenyét hermelinprém szegélyezte, keskeny arcát magas, kemény gallér fogta keretbe. – Remélem, nem alkalmatlankodunk túlzottan.

– Egyáltalán nem, nagyuram. Örömmel látunk. –
Hogy őszinte legyek, nagyobb örömmel, mint a királynét.
Cotter Pyke előreküldött egy hollót, és tudatta vele a bankár érkezését, de Havas Jonnak azóta nem jutott ideje ezen gondolkodni. Visszafordult a királynéhoz. – A Király Tornyában előkészítettük felséged számára a királyi lakosztályt, annyi időre, ameddig itt kívánsz maradni. A főintézőnk, Bowen Marsh majd gondoskodik az embereid elszállásolásáról.

– Milyen kedves tőled, hogy előkészítetted számunkra a szállást! – A királyné szavai udvariasak voltak, bár a hangsúlya azt mondta:
ez a
kötelességed, és reménykedj benne
,
hogy a szoba kedvünkre való lesz.
– Nem maradunk sokáig, legfeljebb néhány napot. Tovább szeretnénk menni új székhelyünkre, az Éjvárba, amint kipihentük magunkat. Az utazás a Keleti Őrségből meglehetősen fárasztó volt.

– Ahogy kívánod, felség – bólintott Jon. – Biztosan átfagytatok és éhesek vagytok. A közös étkezőben meleg étel vár titeket.

– Nagyszerű. – A királyné körülnézett az udvarban. – Előbb azonban beszélni szeretnénk Melisandre úrnővel.

– Természetesen, felség. A szállása szintén a Király Tornyában van. Erre parancsoljatok.

Selyse királyné bólintott, megfogta lánya kezét, és előreengedte a parancsnokot. Ser Axell, a braavosi bankár és a kíséret többi tagja követte, akár egy csapatnyi bőrbe és gyapjúba öltözött kacsafióka.

– Felség – szólalt meg Jon –, az építőim mindent megtettek, hogy előkészítsék számotokra az Éjvárat, de ennek ellenére az erőd egy része még mindig romos. Hatalmas vár, a legnagyobb a Falon, és még csak egy darabját állítottuk helyre. Talán nagyobb kényelemben éreznéd magad a Keleti őrségben.

Selyse királyné megvetően fújtatott

– Végeztünk a Keleti őrséggel. Nem tetszik az a hely. Egy királynénak úrnőnek kell lennie saját házán belül. A te Cotter Pyke-odat mosdatlan, udvariatlan, állandóan vitatkozó és zsugori embernek ismertük meg.

Hallanod kellene, Cotter mit mondott rólatok.

– Ezt sajnálattal hallom, de attól tartok, felséged még kevésbé fogja kedvére valónak találni az éjvári körülményeket Egy erődről beszélünk, nem palotáról. Komor és hideg hely, míg a Keleti őrség...

– A Keleti őrség
nem biztonságos.
– A királyné lánya vállára tette a kezét. – ő a király örököse. Shireen egy nap a Vastrónra ül, és a Hét Királyságot fogja kormányozni. Távol kell tartani minden veszélytől, márpedig a támadás a Keleti őrségnél fog bekövetkezni. Férjem az Éjvárat jelölte ki székhelyünknek, ezért mi oda megyünk. Mi...
ó!

A Parancsnok tornyának romjai mögül hatalmas árnyék bukkant elő. Shireen hercegnő sikoltott, a királyné három lovagja egyszerre szisszent fel. Egy negyedik káromkodott.

–
A Hét irgalmazzon!
– Az egyik lovag döbbenetében egy pillanatra megfeledkezett új, vörös istenéről.

– Ne féljetek – mondta Jon. – Nem bánt senkit, felség, ő Wun Wun.

– Wun Weg Wun Dar Wun. – Az óriás hangja morajlott, akár egy hegyoldalon legördülő kőszikla. Fél térdre ereszkedett, de még így is magasabb volt mindenkinél. – Térdel királynő. Kis királynő. – A szavakat Bőrös tanította neki.

Shireen hercegnő szeme levesestálnyira kerekedett.

– Egy
óriás!
Egy igazi óriás, mint a mesékben! De miért beszél ilyen mókásan?

– Egyelőre még csak néhány szót ismer a közös nyelven – magyarázta Jon. – Az óriások saját földjükön az ősi nyelvet beszélik.

– Megérinthetem?

– Inkább ne – figyelmeztette az anyja. – Nézz csak rá, milyen mocskos! – A királyné rosszalló arckifejezéssél fordult Jonhoz. – Havas nagyúr, mit keres ez a szörnyeteg a Fal innenső oldalán?

– Wun Wun az Éjjeli őrség vendége, akárcsak te.

A királynénak nem tetszett a válasz, sem a lovagjainak. Ser Axell undorodva fintorgott, Ser Brus idegesen vihogott, Ser Narbert pedig azt mondta:

– Én azt hallottam, az óriások már kihaltak.

– Majdnem mind. –
Ygritte megsiratta őket.

– A sötétben holtak táncolnak. – Foltosképű groteszk tánclépéssel előrecsúsztatta a lábát. – Én tudom, én tudom, ó, ó, ó! – A Keleti őrségben valaki varrt neki egy köpenyt hód–, bárány– és nyúlbőrből. A sisakján lévő agancsokról csengők és hosszú, barna mókusbőrök lógtak, minden lépését hangos csilingelés kísérte.

Wun Wun lenyűgözve figyelte, de amikor az óriás kinyújtotta felé a kezét, a bolond fürgén hátraszökkent

– Ó, nem, ó, nem, ó, nem!

Az óriás felállt, mire a királyné magához vonta Shireen hercegnőt lovagjai pedig a kardjukhoz kaptak. Foltosképű riadtan menekült de elvétette a lépést, és fenékre esett a hóban.

Wun Wun elnevette magát. Az óriás nevetése mellett még a sárkányüvöltés is elbújhatott volna. A bolond befogta a fülét, Shireen anyja köpenyébe temette arcát és a bátrabb lovagok acéllal a kezükben előreléptek. Jon felemelt kézzel állta útjukat.

– Higgyétek el,
nem
akarjátok feldühíteni. Tegyétek el a pengét, urak. Bőrös, vidd vissza Wun Wunt Hardin Tornyához!

– Wun Wun eszik most? – kérdezte az óriás.

– Eszik – bólintott Jon, és Bőrösre nézett. – Küldetek neki zöldséget, neked pedig húst. Rakjatok tüzet.

Bőrös elvigyorodott.

– Úgy lesz, uram, de a Hardin jéghideg. Esetleg kaphatnánk egy kis bort is, hogy felmelegítsen?

– Te igen, ő nem. – Wun Wun soha nem kóstolt bort, amíg meg nem érkezett a Fekete Várba, de azóta nagyon megkedvelte.
Túlságosan is.
Jonnak elég problémája volt, nem akart még egy részeg óriással is bajlódni. Visszafordult a királyné lovagjaihoz. – Nemes atyám mindig azt mondta, az ember soha ne húzzon kardot, csak ha használni is akarja.

– Ez volt a szándékom – morogta egy simára borotvált, szélcserzett arcú lovag. Fehér prémköpenye alatt ezüstpalástot viselt, rajta kék, ötágú csillaggal. – Eddig úgy tudtam, az Éjjeli őrség az ilyen szörnyetegek ellen védi a birodalmat. Senki nem mondta, hogy háziállatként tartják őket

Egy újabb átkozott déli bolond.

– Megtudhatnám a neved?

– Királyhegyi Ser Patrek, nagyuram.

– Nem tudom, a hegyeteken hogy bánnak a vendégekkel, ser, de itt északon nagy becsben tartják őket. Wun Wun a vendégünk.

Ser Patrek elmosolyodott.

– Ha a Mások felbukkannak, őket is megvendégelnéd, parancsnok? – A lovag a királynéra nézett. – Felség, ha nem tévedek, az ott a Király Tornya. Megengeded, hogy segítsek?

– Ahogy óhajtod. – A királyné belekapaszkodott a férfi karjába, és ellépdelt az Éjjeli őrség tagjai előtt pillantásra sem méltatva őket.

A koronáján lévő lángnyelvekben is több melegség van
,
mint benne.

– Tycho nagyúr! – szólt Jon a bankár után. – Egy pillanatra, ha megkérhetlek.

A braavosi megtorpant.

– Nem vagyok nagyúr, csak a braavosi Vasbank egyszerű szolgálója.

– Cotter Pyke tájékoztatott hogy három hajóval érkeztél a Keleti őrségbe. Egy háromárbocossal, egy gályával és egy koggával.

– Így van, uram. Az átkelés veszélyes lehet ebben az évszakban. Egyetlen hajó zátonyra futhat míg három képes segítséget nyújtani egymásnak. A Vasbank mindig nagyon ügyel az ilyesmire.

– Esetleg válthatnánk néhány szót, mielőtt távozol?

– Állok rendelkezésedre, parancsnok. Braavosban az a mondás járja, soha nincs megfelelőbb időpont a mostaninál. Megfelel?

– Tökéletesen. Menjünk a szállásomra, vagy szeretnéd látni a Fal tetejét?

A bankár felnézett az égre meredő vastag, sápadt jégfalra.

– Attól tartok, odafent nagyon hideg van.

– Igen, és a szél is fuj. Az ember megtanulja, hogy ne a perem közelében sétáljon, hacsak nem akarja, hogy lefújja a szél. Ezzel együtt a Fal egyedülálló építmény egész Északon. Talán soha nem lesz még egy lehetőséged, hogy megnézd.

– Nem kétséges, hogy a halálos ágyamon eszembe fognak jutni a szavaid, de egy nyeregben töltött, hosszú nap után jobban örülnék egy meleg szobának.

– Akkor a szállásomra megyünk. Selyem, hoznál nekünk egy kis forralt bort?

Jon szobája a kovácsműhely mögött elég csendes volt, még ha nem is különösebben meleg. A tűz egy ideje már kialudt; Selyem korántsem volt olyan lelkiismeretes intéző, mint korábban Bánatos Edd. Mormont hollója harsány
„Kukorica!”
rikoltással üdvözölte őket. Jon felakasztotta a köpenyét.

– Tehát Stannishez jöttél, ugye?

– Így van, nagyuram. Selyse királyné azt javasolta, küldjünk neki üzenetet hollóval Erdőmélyére, hogy tudassuk őfelségével, itt várok rá. Ám az ügy, amiben járok, túlságosan kényes ahhoz, hogy levélre bízzuk.

– Egy adósság. –
Mi más lenne
? – A saját adóssága? Vagy a testvéréé?

A bankár összeérintette ujjhegyeit.

– Nem lenne illő, ha Stannis nagyúr adósságáról vagy éppen annak hiányáról beszélnék másokkal. Ami Robert királyt illeti... valóban örömmel segítettünk őfelségének, amikor szüksége volt rá, és amíg Robert élt, nem is volt semmi baj. A Vastrón azonban egy ideje abbahagyta a törlesztést.

A Lannisterek valóban ennyire ostobák lennének?

– Ugye nem Stannist akarjátok felelősségre vonni a bátyja tartozása miatt? – kérdezte Jon.

– A tartozás a Vastróné – jelentette ki Tycho –, és akárki ül a trónon, annak kell fizetnie. Mivel az ifjú Tommen király és a tanácsadói hajthatatlanok, meg kell tárgyalnunk a problémát Stannis királlyal.

Amennyiben méltóbbnak bizonyul a bizalmunkra, örömmel adjuk meg neki a szükséges segítséget.

–
Segítség!
– károgta a holló. –
Segítség segítség, segítség!

Jon ezt jórészt sejtette már akkor, amikor megtudta, hogy a Vasbank követet küld a Falhoz.

– Amikor legutoljára hallottunk róla, őfelsége Deres felé menetelt, hogy megütközzön Bolton nagyúrral és szövetségeseivel. Ha gondolod, keresd fel őt ott, bár ez nem kevés kockázattal jár. Lehet, hogy egy háború kellős közepén találod magad.