Sárkányok tánca (116 page)

– Néhányan talán tudjátok, ki vagyok – folytatta –, a többiek majd megismernek Ellenségeim bizonyára azt mondták nektek, meghaltam. A történetek nem igazak, mint ti is láthatjátok. Szolgáljatok ugyanolyan hűségesen, ahogy a rokonomat szolgáltátok, és egyikőtöknek sem esik bántódása.

Egyesével szólította őket, mindenkinek megkérdezte a nevét, majd térden állva hűségesküt kellett tenniük. Minden zökkenőmentesen zajlott. A helyőrség katonái – csupán négyen élték túl a támadást, a vén őrmester és három fiatal fiú – a lába elé helyezték kardjukat. Senki nem vitézkedett. Senki nem halt meg.

A győztesek aznap éjjel lakomát tartottak a nagyteremben, sült húst és frissen fogott halat ettek, amit a vár pincéjéből felhozott jóféle vörössel öblítettek le. Jon Connington a Grifítrónusról szemlélte az ünnepséget, megosztotta asztalát Hontalan Harry Stricklanddel, Fekete Balaqkal, Virágos Franklynnel és a három ifjú griffel, akiket fogságba ejtett A kölykök az ő vérei voltak, és úgy érezte, ismernie kellene őket, de amikor a fattyú fiú közölte, hogy „atyám meg fog ölni”, úgy döntött, ennyi ismeretség éppen elég. Visszaküldte őket a cellájukba, majd kimentette magát

Félmester Haldon is távol maradt a lakomától. Connington a mester tornyában talált rá, egy halom pergamen fölé görnyedve, körülötte kiterített térképekkel.

– Megpróbálod kideríteni, hol lehet a kompánia többi része? – kérdezte Connington.

– Bárcsak tudnám, nagyuram!

Tízezer ember hajózott ki Volon Therysből, fegyverekkel, lovakkal, elefántokkal. Eddig majdnem a felük érkezett meg Westerosra a tervezett partraszáilási pontokon vagy azok közelében, az esőerdőt szegélyező hosszú partszakaszon. Ezt a részt Connington jól ismerte, hiszen egykor az övé volt

Néhány évvel ezelőtt még nem mert volna partra szállni a Harag-fokon; a viharurak túlságosan hűségesek voltak a Baratheon-házhoz és Robert királyhoz. Ám mióta Robert és Renly meghaltak, minden megváltozott. Stannis túlságosan szigorú és rideg úr volt ahhoz, hogy hűséget ébresszen maga iránt, még ha nem is lett volna fél világgal távolabb, és a viharvidéken nem nagyon szerették a Lannistereket. Ráadásul Jon Conningtonnak is voltak itt barátai.
Az idősebb urak közül sokan még emlékeznek rám
,
és a fiaik is biztosan hallották a történeteket. És mindegyikük ismerte Rhaegart, valamint a fiát
,
akinek a fejét szétloccsantották a hideg kőfalon.

Szerencsére az Ő hajója az elsők között érte el célját. Onnan már csak idő kérdése volt táborhelyet létesíteni, összegyűjteni a partra-szállókat, és gyorsan elindulni, mielőtt a helyi urak megsejtenék a szándékát. Az Arany Kompánia bizonyította rátermettségét. A zűrzavarnak, amely elkerülhetetlenül késleltette volna a haladást egy lovagokból és helyi önkéntesekből álló hadsereg esetében, itt nyomát sem látta. Ezek az emberek Keserűacél örökösei voltak, a fegyelmet az anyatejjel szívták magukba.

– Ha minden jól megy, holnap ilyenkorra három várat fogunk birtokolni – mondta. A Griff-fészket elfoglaló sereg a rendelkezésükre álló haderő egynegyedét tette ki; Ser Folyami Tristan ugyanakkor támadta meg a Morrigen-ház székhelyét Varjúfészeknél, Laswell Peake pedig Esőházat, a Wylde-ok erődjét, nagyjából hasonló létszámú egységekkel. A többiek a kompánia volantisi pénzmestere, Gorys Edoryen parancsnoksága alatt a táborban maradtak, hogy védjék a partraszállás helyét és a herceget. Connington reménykedett benne, hogy a számuk folyamatosan gyarapszik, ahogy mindennap egyre újabb hajók érkeznek. – Még mindig túl kevés a lovunk.

– És nincs egyetlen elefántunk sem – emlékeztette a Félmester. Az elefántokat szállító nagy koggák közül még egy sem futott be. Utoljára Lysnél látták őket, mielőtt a vihar szétszórta a flotta felét – Lovakat találhatunk Westeroson, az elefántok viszont...

–...nem számítanak. – A hatalmas szörnyetegeknek jó hasznát vennék szabályos csatában, ez nem kétséges, de még rengeteg idő, mire akkora erővel fognak rendelkezni, hogy szemtől szemben odaállhassanak ellenségük elé. – Találtál valami használhatót azokban a pergamenekben?

– Sok mindent, nagyuram – felelte Haldon halvány mosollyal. – A Lannisterek könnyen szereznek ellenségeket, de úgy tűnik, annál nehezebben tartják meg a barátaikat. A Tyrellekkel kötött szövetségük egyre gyengébb lábakon áll, legalábbis a levelek alapján. Cersei királynő és Margaery királynő úgy harcolnak egymással a kis királyért, mint két szuka a csirkecsont felett, miközben mindkettejüket csalárdsággal és erkölcstelenséggel vádolják. Mace Tyrell felhagyott Viharvég ostromával, és visszatért Királyvárba, hogy megmentse a lányát, csupán egy jelzésértékű haderőt hagyott hátra, amelyik bent tartja Stannis embereit a várban.

Connington leült.

– Folytasd!

– Északon a Lannisterek a Boltonokra támaszkodnak, a folyóvi-déken pedig a Freyekre, mindkét ház a kegyetlenségéről és a megbízhatatlanságáról híres. Stannis Baratheon továbbra is nyíltan ellenszegül, és a szigetek vasemberei is királyt választottak. Senki nem említi a Völgyet, ami azt sugallja, hogy az Arrynok nem vesznek részt az egészben.

– És Dorne? – A Völgy messze volt; Dorne közel.

– Doran herceg fiatalabb fia eljegyezte Myrcella Baratheont, ami azt jelzi, hogy a Martell-ház szövetségre lépett a Lannisterekkel, de közben egy hadseregük a Csontúton áll, egy másik pedig a Herceg-hágónál várakozik.

– Várakozik. – Jon összevonta a szemöldökét. – Mire? – Daenerys és a sárkányai nélkül leginkább Dorne-ba vethették reményüket. – Írj Napdárdába. Doran Martellnek tudnia kell, hogy a húga fia életben van, és hazajött, hogy elfoglalja apja trónját.

– Ahogy óhajtod, uram. – A Félmester belenézett egy másik pergamenbe. – Nem is időzíthettük volna jobban az érkezésünket Mindenhol lehetséges szövetségesek és barátok várnak ránk.

– De nem sárkányok – mutatott rá Connington. – Vagyis ha meg akarjuk nyerni őket az ügyünknek, valamit fel kell ajánlanunk nekik.

– Az arany és a föld kipróbált fizetőeszközök.

– Bárcsak volna nekünk valamelyikből. A föld és az arany ígérete talán elegendő egyeseknek, de Strickland és az emberei elvárják, hogy ők kapják a legzsírosabb földeket és a legjobb várakat, amelyeket az őseiktől vettek el, amikor száműzték őket. Nem, ez nem lesz jó.

– Nagyuramnak van valamije, amit felajánlhat. – Félmester Haldon kimutatott az ablakon. – Aegon herceg keze. Egy házassági szövetséggel a zászlónk alá hívhatnánk valamelyik nagy házat.

Egy menyasszony a mi ragyogó hercegünknek.
Jon Connington nagyon is jól emlékezett Rhaegar herceg esküvőjére.
Elia soha nem volt méltó hozzá. Törékeny
,
beteges lány volt, és a gyermekszülés még jobban legyengítette.
Rhaenys herceg születése után fél évig nyomta az ágyat, Aegon herceg születésébe pedig kis híján belehalt. A mesterek később elmondták Rhaegar hercegnek, hogy a felesége több gyermek kihordására képtelen lenne.

– Daenerys Targaryen egy nap talán hazajön – mondta Connington. – Aegonnak szabadnak kell maradnia, hogy feleségül vehesse.

– Nagyuram jobban tudja – vonta meg a vállát a Félmester. – Ebben az esetben egy kisebb ajándékot kellene felajánlanunk jövendőbeli barátainknak.

– Mit javasolsz?

– Téged. Te még nem vagy nős. Egy neves nagyúr, férfiereje teljében, utódok nélkül, kivéve ezeket az unokaöcsöket, akiket épp most zártunk be. Egy ősi ház sarja, szép és erős várkastéllyal, gazdag földekkel, melyet egy hálás király minden bizonnyal kibővítene és visszaszolgáltatna a győzelem után. Harcosként nevet szereztél magadnak, és Aegon király Segítőjeként szólhatsz és uralkodhatsz a nevében. Szerintem bármelyik becsvágyó nagyúr örömmel adná a lányát egy ilyen emberhez. Talán még Dorne hercege is.

Jon Connington válasza csak egy hosszú, fagyos pillantás volt. A Félmester néha majdnem annyira fel tudta bosszantani, mint a törpe.

– Nem hiszem. –
A halál felfelé kúszik a karomon. Ezt soha senki nem tudhatja meg, még egy feleség sem.
Felállt. – Készítsd elő a levelet Doran hercegnek.

– Ahogy nagyuram parancsolja.

Connington aznap éjjel a vár urának hálószobájában aludt, abban az ágyban, amelyik egykor az apjáé volt, egy vörös-fehér, poros bársonybaldachin alatt. Hajnalban esőcseppek kopogására ébredt, és nemsokára udvariasan érdeklődött egy szolga, mit szeretne enni reggelire.

– Főtt tojást, pirított kenyeret, babot. És egy kancsó bort, a pince legrosszabb borát.

– A... a
legrosszabbat,
nagyuram?

– Jól hallottad.

Amikor meghozták az ételt és az italt, bezárta az ajtót, a korsó tartalmát átöntötte egy mosdótálba, és belelógatta a kezét. Az ecet-fürdő és az ecetes borogatás volt a két gyógymód, amit Lemore úrnő a törpének ajánlott, amikor még attól félt, hogy Tyrion elkapta a szürkehámot, de elárulta volna magát, ha minden reggel kér egy korsó ecetet. Megteszi a bor is, bár nem látta értelmét pazarolni a jó minőségű nedűt. Mostanra négy ujján elfeketedett a köröm, de a hüvelykujja egészséges maradt. A középső ujján a szürkeség már a második percig felkúszott.
Levághatnám őket,
gondolta, de hogyan magyaráznám meg a hiányzó ujjakat?
Nem akarta, hogy mindenki tudjon róla. Bármilyen különösnek is tűnt, azok az emberek, akik vidáman indultak csatába, és bármikor farkasszemet néztek a halállal, hogy megmentsék egy bajtársukat, egyetlen pillanat alatt hátat fordítanának ugyanannak a bajtársnak, ha kiderülne, hogy szürkehámja van.
Hagynom kellett volna megfulladni azt az átkozott törpét!

Később, immár újra felöltözve és kesztyűben körbejárt a várban, majd üzenetet küldött Hontalan Harry Stricklandnek és kapitányainak, hogy csatlakozzanak hozzá. A toronyszobában kilencen gyűltek össze a haditanácsra: Connington és Strickland, Félmester Haldon, Fekete Balaq, Ser Virágos Franklyn, Malo Jayn, Ser Brendel Byrae, Dick Cole és Lymond Pease. A Félmester jó híreket hozott.

– A táborba üzenet érkezett Marq Mandrake-től. A volantisiak Estermonton tették partra, közel ötszáz emberrel. Elfoglalta Zöldkőt.

Estermont egy sziget nem messze a Harag-foktól, de nem tartozott a célpontjaik közé.

– Az átkozott volantisiak annyira meg akarnak szabadulni tőlünk, hogy azonnal kitesznek minket, amint meglátnak egy darab földet – bosszankodott Virágos Franklyn. – Le merném fogadni, hogy a fiaink szétszóródtak az egész átkozott Lépőköveken!

– Az elefántjaimmal együtt – tette hozzá gyászosan Harry Strickland. A Hontalannak láthatóan hiányoztak az elefántok.

– Mandrake-nek nincsenek íjászai – mondta Lymond Pease. –Vajon Zöldkőből küldtek hollót, mielőtt a vár elesett?

– Valószínűleg igen – felelte Connington –, de milyen üzenetet vihetett? Legjobb esetben is csak egy zavaros beszámolót a tengerről érkező fosztogatókról. – Mielőtt kihajóztak volna Volon Therysből, utasította kapitányait, hogy az első támadások során ne bontsanak zászlót, sem Aegon herceg háromfejű sárkányát, sem saját griffjeit, sem a kompánia arany harci lobogóját. Hadd gyanakodjanak a Lannisterek Stannis Baratheonra, a Lépőkövek kalózaira, az erdőben élő törvényen kívüliekre vagy bárki másra, akit éppen hibáztatni akarnak. Minél ellentmondásosabb hírek érkeznek Királyvárba, annál jobb. Ha a Vastrón lassan reagál» több idejük lesz összevonni az erejüket, és szövetségeseket gyűjteni. Estermonton bizonyára vannak hajók, hiszen egy
sziget.
– Haldon, üzenj Mandrake-nek, hogy hagyjon hátra helyőrséget, a többi emberét pedig hozza a Harag-fokhoz a nemesi túszokkal együtt.

– Ahogy parancsolod, nagyuram. Az Estermont-ház vérrokonságban áll mindkét királlyal, jó foglyok lesznek.

– Az jó váltságdíjat jelent – vigyorodott el Hontalan Harry.

– Ideje elküldenünk Aegon hercegért is – közölte Jon. – Nagyobb biztonságban lesz itt, Griff-fészek falai mögött, mint a táborban.

– Azonnal küldök egy lovast – bólintott Virágos Franklyn –, de a kölyöknek nem fog tetszeni az ötlet, hogy biztonságos helyen maradjon, annyit előre mondhatok. Szeretne a dolgok sűrűjében lenni.

Mint mi mindannyian az ő korában
, gondolta Connington visszaemlékezve.

– Eljött az idő, hogy kibontsuk a zászlaját? – kérdezte Pease.

– Még nem. Hadd gondolják Királyvárban, hogy csak egy száműzött nemes tért haza a zsoldosaival, visszaszerezni a születése jogán őt illető javakat. Régi családi ügy. Ezt meg is írom Tommen királynak, kegyelmet kérek tőle, valamint földjeim és címeim visszaadását. Ezen egy darabig elrágódhatnak. És amíg gondolkodnak, titokban üzenetet küldünk lehetséges viharvidéki és folyóvidéki szövetségeseinknek, és persze Dorne-ba. – Ez volt a létfontosságú lépés. A jelentéktelenebb nemesek csatlakozhatnak hozzájuk félelemből vagy a haszonszerzés reményében, de csak Dorne hercege rendelkezik elegendő hatalommal, hogy szembeszálljon a Lannister-házzal és szövetségeseivel. – Mindenekelőtt Doran Martellt kell megnyernünk magunknak.

– Arra nincs sok esélyünk – vélekedett Strickland. – A dorne-iak a saját árnyékuktól is félnek. Bátornak éppen nem nevezném őket.

Ahogy én sem téged.

– Doran herceg óvatos ember, ez igaz. Soha nem fog csatlakozni hozzánk, hacsak nincs meggyőződve róla, hogy győzhetünk. A meggyőzéséhez éppen ezért meg kell mutatnunk az erőnket.

– Ha Peake és Folyami sikerrel járnak, miénk lesz a Harag-fok nagyobbik része – mondta Strickland. – Négy vár ugyanannyi nap alatt, ez kiváló kezdés, de egyelőre csak a haderőnk fele van itt. Meg kell várni a többi emberünket is, valamint a lovakat és az elefántokat. Én azt mondom, várjunk. Gyűjtsünk erőt, nyerjünk meg néhány kisebb nemest az ügyünknek, és hagyjuk, hogy Lysono Maar kiküldje a kémeit, és mindent megtudjon az ellenségeinkről, amit lehet.

Connington hűvös tekintettel mérte végig a kövérkés főkapitányt.
Ez az ember nem Feketeszív, nem Keserűacél, nem Maelys. Várakozna, amíg mind a hét pokol befagy, minthogy újabb vízhólyagokat kockáztasson.

– Nem azért keltünk át a fél világon, hogy várakozzunk. Akkor van a legtöbb esélyünk a sikerre, ha gyorsan és keményen lecsapunk, mielőtt még Királyvárban megtudnák, kik vagyunk. El akarom foglalni Viharvéget. Majdnem bevehetetlen erődítmény, Stannis Baratheon utolsó vára délen. Ha elfoglaljuk, lesz egy biztonságos erődünk, ahová szükség esetén visszavonulhatunk, és a bevételével megmutatjuk, milyen erősek vagyunk.

Az Arany Kompánia kapitányai összenéztek.

– Ha Viharvéget még a Stannishez hű emberek tartják, akkor tőle foglaljuk el, nem a Lannisterektől – tiltakozott Brendel Byme. – Miért nem szövetkezünk vele a Lannisterek ellen?