Sárkányok tánca (119 page)

A lovasok addigra odaértek.

Lidércekként bukkantak elő a viharból, nagy emberek apró lovakon, és még nagyobbá tették őket a vastag prémek, amit viseltek. Csípőjükön kard lógott, a pengék lágy acéldalt énekeltek, ahogy rázkódtak a hüvelyükben. Asha csatabárdot látott felszíjazva az egyik férfi nyergén, egy másik hátán pedig harci pörölyt. Pajzsuk is volt, de a hó és a jég olyan elmosódottá tette őket, hogy a címereket nem lehetett kivenni rajtuk. Asha még a sok-sok réteg bőr és prém alatt is meztelennek érezte magát.
Egy kürt
, gondolta.
Kellene egy kürt
,
hogy riasszam a tábort!

– Fuss, ostoba picsa! – üvöltött rá Clayton. – Fuss, és figyelmeztesd a királyt! Bolton nagyúr megérkezett! – Suggs kegyetlen és aljas ember volt, de bátorságban nem szenvedett hiányt. Karddal a kezében gázolt előre a hóban, elhelyezkedett a lovasok és a király tornya között, a jelzőtűz úgy izzott mögötte, akár val
ami idegen isten narancsszín szeme.

– Ki jön? Állj!
Állj!

A legelső lovas megrántotta a gyeplőt. Körülbelül tucatnyian követték. Ashának nem volt ideje megszámolni őket. A viharban még több százan érkezhettek utánuk. Lehet, hogy Roose Bolton teljes hadserege arra készül, hogy lecsapjon rájuk a hó és a sötétség fedezékében. Ezek viszont...

Túl sokan vannak
,
ahhoz, hogy felderítők legyenek előőrsnek viszont túl kevesen.
Ráadásul ketten fekete ruhát hordtak.
Az Éjjeli őrség! –
jött rá hirtelen.

– Kik vagytok? – kiáltotta.

– Barátok – felelt egy ismerős hang. – Deresnél kerestünk titeket, de csak Varjúbegy Umbert találtuk, aki veri a dobokat és fújja a kürtöket. Jó időbe telt, mire rátok bukkantunk – A lovas leszállt a nyeregből, hátrahúzta csuklyáját és meghajolt. A szakálla olyan sűrű volt, és annyi jég fagyott bele, hogy Asha meg sem ismerte rögtön. Aztán rájött, ki áll előtte.

–
Tris?

– Úrnőm. – Tristifer Botley fél térdre ereszkedett. – A Szűz is velünk van. Meg Roggon, Zordszavú, Ujjas, Csuhás... mind a hatan, akik meg tudtuk ülni a lovat. Cromm belehalt sérüléseibe.

– Mi ez? – kérdezte Ser Clayton Suggs. – Te az ő embere vagy? Hogy szöktél meg Erdőmélye börtönéből?

Tris felállt, lesöpörte a havat a térdéről.

– Sybelle Glovernek csinos váltságdíjat ajánlottak fel a szabadulásunkért, ő pedig a király nevében elfogadta.

– Miféle váltságdíjat? Ki fizetne bármennyit is holmi tengeri söpredékért?

– Én, ser. – Egy férfi lépdelt előrébb a lovával. Nagyon magas, nagyon vékony ember volt, olyan hosszú lábbal, hogy kis híján leért a földig. – Erős kíséretre volt szükségem, hogy biztonságban a királyhoz érjek, Sybelle úrnő pedig nem akart annyi éhes szájat etetni. – A magas férfi vonásait sál takarta el, de a fején a legkülönösebb kalap ült, amit Asha látott, mióta utoljára Tyroshban járt: mintha három karimátlan fejfedőt húztak volna egymásra. – Úgy értesültem, itt találom Stannis királyt, és igen fontos volna, hogy mielőbb beszéljek vele.

– És ki a hét bűzölgő pokol lennél te?

A magas férfi elegánsan lesiklott a nyeregből, levette különös kalapját, és mélyen meghajolt.

– Engedelmeddel, Tycho Nestoris vagyok, a braavosi Vasbank alázatos szolgálója.

Az összes furcsaság közül, ami előlovagolhatott az éjszakából,

Asha Greyjoy legkevésbé
egy
braavosi bankárra számított. Annyira képtelen volt a helyzet, hogy hangosan elnevette magát.

– Stannis király az őrtoronyban rendezkedett be. Biztos vagyok benne, hogy Ser Clayton örömmel odavezet.

– Az nagyon kedves volna. Az idő sürget. – A bankár hosszan tanulmányozta Ashát ravasz, sötét szemével. – Ha nem tévedek, te a Greyjoy-házból való Asha úrnő vagy.

– Igen, Asha vagyok a Greyjoy-házból. Hogy úmő-e, arról megoszlanak a vélemények.

A braavosi elmosolyodott.

– Ajándékot hoztunk neked. – Intett a mögötte álló lovasnak. – Arra számítottunk, hogy a királyt Deresnél találjuk, ám ugyanez a vihar a várat is betemette. A falak alatt ráleltünk Mors Umberre egy csapatnyi zöldfülű kölyökkel, akik a király érkezésére vártak. Adtak nekünk valamit

Egy lány és egy öregember
, gondolta Asha, ahogy a két idegent durván előrelökdösték. A lány hevesen reszketett még a prémek alatt is. Ha nem félt volna ennyire, talán még csinosnak is lehetett volna mondani, bár orra hegye elfeketedett a fagytól. Az öregember pedig... nos, őt senki nem nevezte volna jóképűnek. Látott már nála kövérebb madárijesztőket is. Arca vékony bőrrel borított koponya volt, haja csontfehér és ritkás. És
bűzlött.
Ashát már a látványától is undor fogta el.

Az öreg ráemelte tekintetét.

– Nővérem. Látod, ezúttal megismerlek.

Asha szíve kihagyott egy ütemet.

–
Theon?

Öccse ajka torz vigyorra húzódott. Fogainak fele hiányzott, a maradék is töredezett és csorba volt

– Theon – ismételte rekedten. – A nevem Theon. Mindig emlékezned kell a
nevedre.

Victarion

A
tenger fekete volt, a hold pedig ezüst, amikor a Vasflotta lecsa pott prédájára.

A Cédrusok Szigete és az astapori partvidék közötti szorosban pillantották meg, ahogy a fekete pap, Moqorro megjósolta.

– Ghisi! – kiáltotta le Hosszúvíz Pyke az árbockosárból. Victarion Greyjoy az első felépítményről figyelte az egyre nagyobbá váló vitorlát. Nemsokára már az emelkedő-süllyedő evezőket is ki tudta venni, és a hosszú, fehér nyomdokvíz úgy csillogott a holdfényben, akár egy sebhely a tenger felszínén.

Nem igazi hadihajó
, jött rá.
Kereskedőgálya, méghozzá nagy.
Pompás zsákmány lesz. Jelzett a kapitányainak, hogy vegyék üldözőbe, ők majd megcsáklyázzák és elfoglalják.

Addigra a gálya kapitánya is felismerte a veszélyt. Azonnal nyugatnak fordult, a Cédrusok Szigete felé, talán abban a reményben, hogy elrejtőzhet valami eldugott öbölben, vagy a sziget északkeleti partjánál húzódó zátonyokra csalhatja üldözőit. Hajója azonban nehéz rakományt vitt, és a szél a vas szülötteit segítette. A
Bánat
és
Vasdiadal
elvágta az útját, míg a
Karvaly
és a fürge
Ujjtáncos
mögé kerültek. A ghisi kapitány még ekkor sem vonta le a zászlaját. A
Sirám
addigra az áldozat mellé siklott, és darabokra törte az evezőit. A hajók közben olyan közel kerültek Ghozai kísértetjárta romjaihoz, hogy már hallották a majmok zajongását a város romba dőlt piramisait elárasztó hajnali fényben.

A hajó neve
Ghisi Hajnal,
árulta el a hajó kapitánya, amikor láncra verve Victarion elé kísérték. Új-Ghisből indult, és oda is kellett volna visszatérnie Yunkai érintésével, miután árut cserélt Meereenben. A kapitány nem beszélt más nyelvet, csak a torokhangú, mordulásokkal és sziszegésekkel teli ghisit, aminél csúfabbat Victarion Greyjoy még soha életében nem hallott. Moqorro fordította le a fogoly szavait Westeros közös nyelvére. A kapitány elmondta, hogy a Meereen elleni háború véget ért, a sárkánykirálynő meghalt, és jelenleg egy Hizdahr nevű ghisi uralkodik a városban.

Victarion kitépette a nyelvét, amiért hazudott. Daenerys Targaryen
nem
halt meg, erről Moqorro biztosította; vörös istene, R’hllor megmutatta neki a királynő arcát szent tüzében. A kapitány nem állhatta a hazugságot, ezért összeköttette a ghisi tengerész kezét és lábát, majd a Vízbe Fúlt Istennek szánt áldozatként bedobatta a tengerbe.

– A te vörös istenednek is megvan a maga birodalma – mondta Moqorrónak –, de a tengerben a Vízbe Fúlt Isten az úr.

– Nincs más isten, csak R’hllor és a Másik, akinek a nevét nem szabad kiejteni. – A varázslópap komor, fekete öltözéket viselt, a nyakánál, az ujjánál és a szegélynél aranysávval. A
Vasdiadalon
nem találtak vörös ruhát, de nem viselhette tovább azokat a sómarta rongyokat, amelyekben a Pocok kihalászta a tengerből, ezért Victarion utasította Uszadék Tomot, hogy varrjon neki új köpenyt a rendelkezésére álló anyagokból, és erre a célra saját ruhái közül is feláldozott néhányat. Ezek természetesen fekete és arany ruhadarabok voltak, mivel a Greyjoy-ház címere aranykrakent ábrázolt fekete háttér előtt, és a hajó vitorláinál és zászlóinál is ez a párosítás köszönt vissza. A vörös papok skarlát és karmazsin köpenyei ismeretlenek voltak a vas szülöttei számára, de Victarion reménykedett benne, hogy az emberei könnyebben elfogadják Moqorrót, ha a Greyjoy-színeket viseli.

Mindhiába. A tetőtől talpig feketébe öltözött, tetovált vörös-narancs lángmaszkot viselő pap így még fenyegetőbben festett, mint korábban. A legénység ellenségesen bámulta, amikor átsétált a fedélzeten, az emberek köptek egyet, ha az árnyéka rájuk esett. Még a papot a tengerből kihalászó Pocok is arra biztatta Victariont, hogy adja,őt a Vízbe Fúlt Istennek.

Csakhogy Moqorro a vas szülötteivel ellentétben ismerte ezeket az idegen partokat, és a sárkányokról is sok mindent tudott. A
Varjúszemű is tart varázslókat, én miért ne tehetném
? Az ő fekete varázslója ráadásul sokkal nagyobb hatalommal rendelkezett, mint Euron hárma együttvéve. A Hínárhajú biztosan nem értett volna egyet vele, de Aeron és a kifogásai most messze voltak.

Victarion tehát ökölbe szorította megégett kezét, és azt mondta:

– A
Ghisi Hajnal
nem méltó név a Vasflotta hajójához. Varázsló, a te tiszteletedre
Vörös Isten Haragjának
fogom nevezi.

A pap fejet hajtott.

– Ahogy kívánod, kapitány. – És ezzel a Vasflotta hajóinak száma újra négy és ötvenre emelkedett.

Másnap hirtelen vihar támadt, de Moqorro ezt is látta előre. Amikor az eső odébbállt, három hajót nem találtak Victarion nem tudta, hogy elsüllyedtek, zátonyra futottak vagy egyszerűen csak elsodródtak.

– Tudják, hová tartunk – mondta a legénységének. – Ha nem süllyedtek el, majd utolérnek. – A vaskapitány nem várhatott a lemaradozókra, miközben a menyasszonyát ellenség veszi körül. A
világ leggyönyörűbb asszonyának sürgősen szüksége van a fejszémre.

Emellett Moqorro is megnyugtatta, hogy a három hajó nem veszett el. A varázslópap minden éjjel tüzet gyújtott a
Vasdiadal
első felépítményén, és imákat kántálva járkált körülötte. Fekete bőre a tűz fényében csiszolt ónixként fénylett, és Victarion meg mert volna esküdni rá, hogy időnként még az arcára tetovált lángnyelvek is táncolnak, tekeregnek és lobognak, egymásba olvadnak, színük változik a pap minden fejmozdulatára.

– A fekete pap démonokat idéz ránk – mondta az egyik evezős. Amikor ezt jelentették Victarionnak, addig korbácsoltatta a tengerészt, amíg a hátát nyaktól fenékig el nem borította a vér. És amikor Moqorro azt mondta, „elveszett bárányaid a Yaros nevű szigetnél visszatérnek hozzád”, a kapitány így felelt: „Imádkozz, hogy így legyen, pap, különben legközelebb te kóstolod meg a korbácsot.”

A tenger kék volt, és zöld, a nap kíméletlenül tűzött a tiszta, kék égről, amikor a Vasflotta az Astaportól északra és nyugatra elterülő vizeken megszerezte második zsákmányát.

Ezúttal egy
Galamb
nevű myri kogga volt, Új-Ghis érintésével Yunkaiba tartott szőnyegekkel, édes zöldborral és myri csipkével megrakva. Kapitánya egy myri látószemet birtokolt, amely sokkal közelebb hozta a távoli dolgokat – az üveglencséket gondosan csiszolt, egymásba csúsztatható rézcsövekbe helyezték, így az egész alig volt nagyobb egy tőrnél. Victarion a sajátjának nyilvánította a kincset, a koggát pedig átnevezte
Gébics
nek. Úgy döntött, a legénységet fogva tartják, és később váltságdíjat kérnek értük. Nem voltak sem rabszolgák, sem rabszolgatartók, csak szabad myriek és veterán tengerészek Az ilyen emberek mindig jó pénzt értek. Mivel Myrből hajózott ki, a
Galamb
nem hozott új híreket Meereenról vagy Daenerysről, csak a Rhoyne mentén mozgolódó dothraki lovasokról, a kihajózó Arany Kompániáról, és egyéb dolgokról, amelyekről Victarion már tudott.

– Mit látsz? – kérdezte a kapitány aznap éjjel a tüze mellett álló fekete papot – Mi vár ránk holnap? Újabb eső? – A levegőnek esőszaga volt.

– Szürke ég és erős szél – felelte Moqorro. – Eső nem lesz. Mögötted tigrisek jönnek, elöl a sárkányod vár rád.

A
sárkányod.
Victarionnak tetszett a hangzása.

– Olyasmit mondj, amit nem tudok, csuhás.

– A kapitány parancsol, én engedelmeskedem – hajtott fejet Moqorro. A legénység mostanában Fekete Lángnak hívta; a nevet Hebegő Steffar ragasztotta rá, aki nem tudta kimondani, hogy „Moqorro”. Bárhogy is hívták, a pap jelentős hatalommal bírt. – A partvonal itt kelet-nyugati irányban fut Ahol északnak fordul, újabb két préda vár rád. Gyorsak, sok lábbal.

Úgy is történt Az áldozat ezúttal két hosszú, karcsú, gyors gálya volt Sánta Ralf pillantotta meg őket elsőként, ám gyorsan lehagyták a
Gyászt
és a
Reménysugár
t, ezért Victarion utánuk küldte a
Vasszárnyat,
a
Karvalyt
és a
Kraken Csókját
, három leggyorsabb hajóját. Az üldözés a nap nagy részét igénybe vette, de a végén rövid, ám annál hevesebb harc után mindkét gályát megszerezték. A hajók raktere üres volt, mivel Új-Ghisbe tartottak, hogy készleteket és fegyvereket rakodjanak be a Meereen alatt táborozó ghisi légiók számára... és hogy új légiósokat vigyenek a háborúba a halottak pótlására.

– A harcban elesettek helyére? – kérdezte Victarion, de a tengerészek azt felelték, a vérfolyás miatt. És akárcsak a
Ghisi Hajnal
kapitánya, a gályák parancsnokai is elismételték a hazugságot Daenerys Targaryen haláláról.

– Akkor csókoljátok meg a nevemben, akármelyik pokolban is bukkantok rá. – Victarion a csatabárdjáért küldetett, és ott helyben lefejezte mindkettőt. Utána a legénységet is halálra ítélte, csak az evezőkhöz láncolt rabszolgákat kímélte meg. Saját kezűleg törte le a láncokat, és közölte velük, hogy mostantól szabad emberek, és abban a megtiszteltetésben részesülnek, amire a Vas-szigeteken a fiúk már gyermekkoruktól vágynak: a Vasflottának evezhetnek. – A sárkány-királynő felszabadítja a rabszolgákat, tehát én is azt teszem! – jelentette ki.

A gályákat átnevezte
Szellemre
és
Kísértette.

– Azért, mert vissza fognak térni, hogy a yunkaikat kísértsék – mondta aznap éjjel a sötét bőrű asszonynak, miután kedvét lelte benne. Kapcsolatuk napról napra egyre szorosabbá vált. – Villámként fogunk lecsapni rájuk – közölte, és megszorította a nő mellét. Vajon Aeron fivére is ezt érezte, amikor a Vízbe Fúlt Isten beszélt hozzá? Szinte hallotta istene hangját a mélyből.
Szolgálj hűségesen, kapitányom,
a hullámok mintha ezt susogták volna.
Ezért teremtettelek.

De jól kellett lakatnia a vörös istent is, Moqorro tűzistenét. Meggyógyított karja félelmetesen festett, könyökétől az ujjhegyéig ropogott. Néha, amikor ökölbe szorította a kezét, bőre szétnyílt és füst szállt fel belőle, mégis erősebbnek érezte, mint korábban bármikor.

– Az istenek most már mellettem állnak – közölte a sötét bőrű asszonnyal. – Két istennel szemben senki nem állhat meg. – Azzal a hátára fordította a nőt, és ismét a magáévá tette.

Amikor balra feltűntek Yaros sziklái, a három elveszett hajó már ott várt rá, ahogy Moqorro megígérte. Victarion arany nyaklánccal ajándékozta meg a papot.

Most viszont választás előtt állt: megkockáztatja a szorost, vagy megkerüli a Vasflottával a szigetet? A Szép-sziget emléke még mindig ott kísértett a vaskapitány elméjében. Stannis Baratheon északról és délről egyszerre lepte meg a flottát, amikor a sziget és a szárazföld közötti csatornán hajózott, és Victarion ezzel elszenvedte élete legmegsemmisítőbb vereségét Csakhogy Yaros megkerülésével értékes napokat veszítene. A yunkaik közelsége miatt a szoros kockázatos vállalkozás lehetett, de valójában nem számított yunkai hadihajókra, amíg Meereen közelébe nem ér.

Mit tenne a Varjúszemű?
Ezen egy darabig elmélázott, aztán jelzett a kapitányainak: „Behajózunk a szorosba.”

Újabb három hajót zsákmányoltak, mire maguk mögött hagyták Yarost Egy kövér gályát a Pocok fogott el a
Bánattal,
egy kereskedőhajót pedig Manfryd Merlyn a
Vörös Kányáv
al. Rakterük tele volt áruval, borral, selyemmel és fűszerekkel, ritka faragásokkal és még ritkább parfümökkel, de a valódi értéket maguk a hajók jelentették Még ugyanazon a napon a
Hét Koponya
és a
Jobbágy Végzete
utolértek egy halászhajót. A lassú, ingatag jármüvet szinte még megcsáklyázni sem volt érdemes. Victarion csalódottan hallgatta, hogy két hajó kellett a bárka elfogásához. Ám a legértékesebb hírt a fekete sárkány visszatéréséről mégis tőlük hallotta.

– Az ezüstkirálynő eltűnt – mondta a hajó kapitánya. – Elrepült a sárkányával a dothraki tengeren túlra.

– Hol az a Dothraki-tenger? – kérdezte Victarion. – Áthajózok rajta a Vasflottámmal, és megkeresem a királynőt, akárhol is legyen.

A halász felnevetett.

– Azt bizony megnézném. A dothrakik tengerét fű borítja, ostoba!

Ezt nem kellett volna mondania. Victarion torkon ragadta megégett kezével, és felemelte a levegőbe. Hozzácsapta az árbochoz, és addig szorította, amíg a yunkai arca ugyanolyan feketévé nem vált, mint a bőrébe mélyedő ujjak. Egy ideig rángatózott és kapálózott, hiábavalóan próbált kiszabadulni a kapitány szorításából.

– Senki nem éli túl, ha ostobának nevezi Victarion Greyjoyt! – Amikor kinyitotta a kezét, a halász ernyedt teste a fedélzetre zuhant. Hosszúvíz Pyke és Uszadék Tom átdobták a korláton – újabb áldozat a Vízbe Fúlt Istennek.

– A te Vízbe Fúlt Istened egy démon – jegyezte meg később Moqorro. – Nem több mint a Másik szolgája, a sötét istené, akinek a nevét nem szabad kiejteni.

– Vigyázz a szádra, csuhás! – figyelmeztette Victarion. – Ezen a hajón istenfélő emberek szolgálnak, akik kitépik a nyelvedet ilyen szentségtelen szavakért. Elismerem, a te vörös istened sem gyenge, de az én szavam a vas szava, kérdezz csak meg bárkit.

A fekete pap fejet hajtott.

– Nincs rá szükség. A Fény Ura már megmutatta nekem a haragodat, kapitány. A lángokban minden éjjel a rád váró diadalt látom.

Szavai elégedettséggel töltötték el Victariont, és ezt aznap éjjel el is mondta a sötét bőrű asszonynak.

– Balon fivérem nagy ember volt, de én megteszem, ami neki nem sikerült A Vas-szigetek újra szabadok lesznek, és az ősi Rend visszaáll. Erre még Dagon sem volt képes. – Majdnem száz esztendő telt el, mióta Dagon Greyjoy ült a Tengerkő Trónuson, de a vas szülöttei még ma is legendákat meséltek fosztogatásairól és csatáiról. Dagon idejében gyenge király foglalta el a Vastrónt, gyulladt szemét a Kes-keny-tengeren túlra szegezte, ahol a fattyak és a száműzöttek lázadást terveztek. Dagon nagyúr pedig kihajózott Pyke-ról, és birtokba vette a Napnyugati-tengert. – Szembeszállt az oroszlánnal a saját barlangjában, és csomót kötött a rémfarkas farkára, de a sárkányokat még ő sem tudta legyőzni.
Én viszont a magamévá teszem a sárkánykirálynőt. Osztozni fog az ágyamon
,
és sok erős fiút szül nekem.