Sárkányok tánca (123 page)

Cersei egyéves volt, amikor a nagyapja meghalt. Hatalomra kerülésekor Tywin nagyúr első intézkedése volt, hogy száműzte Casterly-hegyről apja mohó, alacsony sorból származó ágyasát. A Tytos nagyúrtól kapott selyem- és bársonyruhákat, valamint a saját magának vásárolt ékszereket elvették tők, és meztelenül kiküldték Lannisrév utcáira, hogy egész Nyugat lássa szégyenét.

Bár Cersei akkor még túl fiatal volt ahhoz, hogy végignézze a látványosságot, felnőve több történetet is hallott a mosónőktől és őröktől, akik ott voltak. Azt beszélték, az asszony sírt és könyörgött, elkeseredetten kapaszkodott a ruháiba, amikor megparancsolták neki, hogy vetkőzzön, és hiábavalóan próbálta takargatni magát, miközben csupaszon, meztelen talppal botorkált az utcán.

– Korábban büszke és hiú volt – mondta az egyik őr –, olyan magasan hordta az orrát, hogy el is feledkezett róla, honnan származik. Ám amint letéptük róla a ruhát, kiderült, hogy ő is csak egy szajha.

Ha Ser Kevan és a Főveréb azt hitték, vele is ez fog történni, nagyot tévedtek. Az ő ereiben Tywin nagyúr vére folyik.
Nőstény oroszlán vagyok. Nem ijedek meg tőlük!

A királynő ledobta köpenyét.

Egyetlen sima, sietség nélküli mozdulattal csupaszította le magát, mintha csak saját lakosztályában, szolgálólányai előtt készülődne fürdéshez. Amikor a hideg szél hozzáért bőréhez, hevesen megborzongott. Minden erejére szüksége volt, hogy ne próbálja takargatni magát a kezével, ahogy nagyapja szajhája tette. Keze ökölbe szorult, körmei a tenyerébe vájtak. Az éhes szemek őt bámulták. De vajon mit láthatnak?
Gyönyörű vagyok,
emlékeztette magát. Hány alkalommal mondta neki ezt Jaime? Ennyit még Robert is elismert, amikor elázva bemászott az ágyába, hogy a farkával rója le részeg tiszteletét.

Ugyanígy néztek Ned Starkra is.

Indulnia kellett. Csupaszon, megnyírva, meztelen talppal lépdelt le a széles márványlépcsőn. Karját és lábát libabőr borította el. Állát felszegve tartotta, ahogy egy királynőhöz illik, kísérete legyező alakban széthúzódott előtte. A Szegény bajtársak félrelökdösték az embereket, hogy utat nyissanak a tömegben, a Kardok pedig kétoldalt kísérték A három septa követte őket. Leghátul jöttek a fehérbe öltözött novíciák.

–
Szajha!
– kiáltotta egy női hang. Mindig a nők voltak a legkegyetlenebbek, ha egy másik nőről volt szó.

Cersei ügyet sem vetett rá.
Lesz még több is, sokkal rosszabbak. Ezeknek a férgeknek nincs nagyobb öröm az életükben, mint acsarogni a náluk előrébbvalókra.
Nem tudta elhallgattatni őket, ezért inkább úgy tett, mintha nem hallana semmit. Nem is fog rájuk nézni. Aegon

Hegyére szegezi a tekintetét a város másik szélén, ahol a Vörös Torony csillog a napfényben. Ott jön az ő igazi megváltása, ha Kevan nagybátyja betartja a szavát

Ő akarta ezt. Ő és a Főveréb. És persze a kis rózsa
,
nem is kétséges. Bűnt követtem el és vezekelnem kell megkell mutatnom szégyenemet a város összes koldusa előtt. Azt hiszik, megtörik a büszkeségem, hogy ezzel végem lesz, de tévednek.

Unella és Moelle septa lépést tartottak vele, míg Scolera septa mögöttük lépdelt egy csengettyűt rázva.

–
Szégyen!
– károgta a vén banya. –
Szégyen a bűnösre, szégyen, szégyen!

Valahol jobbra egy másik hang képezett ellensúlyt, az egyik péklegény kiabált:

– Meleg pite, három krajcár, meleg pite!

A márványlapok hidegek voltak, és csúszósak, Cerseinek óvatosan kellett lépkednie, nehogy elveszítse az egyensúlyát. Útjuk elvezetett Áldott Baelor szobra mellett, az emlékmű egyenesen és nyugodtan állt talapzatán, arca maga volt a jóindulat. Ránézésre senki meg nem mondta volna, milyen ostoba volt. A Targaryen-dinasztia jó és rossz királyokat is adott a világnak, de senkit nem imádtak úgy, mint Baelort, az ájtatos, halk szavú septonkirályt, aki egyformán szerette a parasztokat és az isteneket, mégis bebörtönözte saját húgait. Csoda, hogy a szobor nem omlott le Cersei meztelen mellének látványától. Tyrion mindig azt mondta, Baelor király még a saját pöcsétől is rettegett Egy alkalommal az összes szajhát száműzte Királyvárból. A történetírók szerint imádkozott értük, miközben kihajtották őket a városkapun, de egyszer sem nézett rájuk.

– Szajha! – rikoltotta egy hang. Újabb nő. Valami kirepült a tömegből. Rothadt gyümölcs. A barna, nedvező termés elsuhant Cersei feje fölött, és az egyik Szegény Bajtárs lábánál ért földet.
Nem félek. Nőstény oroszlán vagyok.
Sétált tovább.

– Meleg pite! – kiabálta a péklegény. – Meleg pite, ide, ide!

Scolera septa csak rázta tovább a csengettyűjét.

–
Szégyen, szégyen, szégyen a bűnösre, szégyen, szégyen!

A Szegény Bajtársak előttük mentek, pajzsukkal nyitottak keskeny ösvényt a tömegben. Cersei követte őket mereven felszegett fejjel, tekintetét a távoli toronyra szegezve. Minden lépéssel közelebb jutott a Vörös Toronyhoz. Minden lépés közelebb vitte a fiához és a szabaduláshoz.

Mintha száz évig tartott volna, mire átért a téren, de a márvány végül átadta helyét az utcaköveknek, boltok, istállók és házak tűntek fel kétoldalt, és megkezdték az ereszkedést Visenya Hegyéről.

A menet itt lelassult Az utca keskeny volt és meredek, az emberek sokkal szorosabban zsúfolódtak össze. A Szegény Bajtársak félrelökték azokat akik az útjukban álltak, de nem volt hová menni, és a tömeg másik végéről viszonozták a nyomást Cersei megpróbált egyenesen előre nézni, de belelépett valami csúszósba és nedvesbe, és megbotlott. Elesett volna, de Unella septa elkapta a karját, és megtartotta.

– Felségednek a lába elé kellene figyelnie.

Cersei kiszabadította magát.

– Igenis, septa – felelte szelíd hangon, bár legszívesebben leköpte volna. A királynő libabőrbe és büszkeségébe öltözve folytatta útját. Tekintetével a Vörös tornyot kereste, de a magas cölöpházak eltakarták előle.

–
Szégyen, szégyen!
– kántálta Scolera septa a csengettyűvel.

Cersei megpróbált gyorsabban lépdelni, de hamar beleütközött a

Csillagokba, és újra le kellett lassítania. Egy férfi nyársra tűzött húsokat árult a kordéjáról, és meg kellett állniuk, hogy a Szegény Bajtársak eltávolítsák az útból. A hús Cersei szerint patkány lehetett, de az illata betöltötte a levegőt, és a bámészkodók fele már nyársat tartott a kezében, mire sikerült megtisztítani az utcát

– Kérsz belőle, felség? – kiáltotta oda neki az egyik férfi. Nagydarab, otromba fickó volt apró malacszemmel, hatalmas pocakkal és ápolatlan szakállal, amely Robert arcszőrzetét juttatta a királynő eszébe. Amikor undorodva elfordította a fejét a férfi hozzávágta a nyársat. A lábát találta el, lepattant róla a földre, és a félig megsült hús zsíros vérfoltot hagyott a combján.

A kiabálás itt sokkal hangosabbnak tűnt, mint a téren, talán mert a tömeg is jóval közelebb volt A „szajha” és a „bűnös” fordult elő leggyakrabban, de a „testvérrel baszó”, a „picsa” és az „áruló” is felhangzott időnként pedig valaki Stannis vagy Margaery nevét kiáltotta. Az utcakövek mocskosak voltak, és a szűk helyen a királynő nem tudta kikerülni a pocsolyákat
Még soha, senki nem halt bele, hogy nedves lett a lába,
biztatta magát Szerette volna hinni, hogy csak esővíz, de a lóhúgy is ugyanolyan valószínűnek tűnt.

Az ablakokból és erkélyekről is záporoztak a félig rothadt gyümölcsök, mások korsónyi sört öntöttek rá, a tojások pedig áporodott bűzt árasztva robbantak szét, amikor a földhöz csapódtak. Valaki egy döglött macskát dobott a Szegény Bajtársak és a Harcos Fiai közé. A tetem olyan erővel vágódott a kövezetnek, hogy szétloccsant, és a királynő lábszárára belek és férgek fröccsentek.

Cersei ment tovább.
Vak vagyok és süket, ezek pedig csak férgek
gondolta.

–
Szégyen, szégyen!
– énekelték a septák.

– Gesztenye! Friss, forró gesztenye! – kiabált egy árus.

– Picsakirálynő! – üvöltött le egy részeg férfi az egyik erkélyről, és gúnyos köszöntésre emelte kupáját – Köszöntsük a királyi csecseket!

A
szavak akár a szél A szavak nem árthatnak

A Visenya Hegyéről levezető út felénél esett el először, amikor a lába megcsúszott valamin, ami akár ürülék is lehetett. Amikor Unella septa felsegítette, vérzett a térde. Durva röhögés hullámzott végig a tömegen, és egy férfi készségesen felajánlotta, hogy megcsókolja, hátha attól meggyógyul. Cersei hátranézett. A hegy tetején még látta Baelor Nagy Szentélyének hatalmas kupoláját és hét tornyát.
Valóban ilyen keveset jöttem volna
? És ami még ennél is sokkal szörnyűbb volt elvesztette szem elől a Vörös tornyot.

– Hol... hol...?

– Felség. – A kíséret kapitánya lépett mellé. Cersei már elfelejtette a nevét. – Tovább kell menned. A tömeg egyre kiszámíthatatlanabb.

Igen,
gondolta.
Kiszámíthatatlan.

– Én nem félek...

– Pedig jobban tennéd. – A férfi megragadta a karját és maga után húzta.

Tovább ereszkedett lefelé a hegyről – lefelé, mindig csak lefelé –, minden lépésnél fájdalmasan elfintorodott, hagyta, hogy a kapitány vezesse.
Jaimenek kellene mellettem lennie
. Előhúzná aranykardját, és utat vágna a tömegben, kikaparná minden férfi szemét, aki rá meri emelni a tekintetét.

A kövek durvák voltak, és egyenetlenek, csúszósak, felmarták lábának puha bőrét. Sarkával valami élesre lépett, talán egy kőre vagy cserépdarabra. Fájdalmában felkiáltott.

– Kértem szandált! – sziszegte Unella septának. – Ennyit igazan megtehettél volna!

A lovag újra megszorította a karját, mintha csak holmi szolgálólány volna.
Talán elfelejtette, ki vagyok?
ö volt Westeros királynője, senki nem bánhatott így vele.

A hegy aljában az út már nem volt annyira meredek, az utca ki-szélesedett. Cersei újra megpillantotta a Vörös tornyot, bíbor fénnyel világított Aegon Hegyének tetején.
Tovább kell mennem!
Kiszabadította magát Ser Theodan szorításából.

– Nem kell vonszolnod, ser! – Sántikálva ment tovább, véres lábnyomokat hagyva maga után a kövön.

Vérezve, libabőrösen, bicegve gázolt a sárban és az ürülékben, körülvette a hangzavar.

– Az asszonyomnak szebb a melle, mint ezé itt! – kiáltotta egy férfi.

Egy fuvaros káromkodott, mert a Szegény Bajtársak leparancsolták a szekerét az útról

–
Szégyen, szégyen, szégyen a bűnösre!
– kántálták a septák.

– Ezt nézzétek! – szólt le egy szajha az egyik bordély ablakából, és fellebbentette a szoknyáját. – Feleannyi farok sem járt benne, mint az övében!

A harangok kongtak, kongtak, kongtak.

– Ez nem lehet a királynő! – mondta egy fiú. – Legalább úgy lóg a melle, mint az anyámé!

Ez a vezeklésem,
mondta magában Cersei.
Súlyosan vétkeztem, és most bűnhődöm. Nemsokára vége, nemsokára magam mögött hagyom, aztán elfelejtem az egészet.

A királynő elkezdett ismerős arcokat látni. Egy kopasz, dús oldalszakállas férfi apja homlokráncolásával nézett le rá egy ablakból, és egy pillanatra annyira emlékeztette Tywin nagyúrra, hogy kis híján elbodott. Egy kút tövében fiatal lány ült, és Melara Hetherspoon vádló tekintetével bámulta. Látta Ned Starkot, és mellette a kis Sansát aranybarna hajával, valamint egy bozontos, szürke kutyát, amelyik talán a farkasa lehetett. A tömegben furakodó gyermekek Tyrionná váltak, ugyanolyan gúnyosan nézték, mint Joffrey-t a halálakor. És ott volt Joff is, a fia, elsőszülött gyermeke, a gyönyörű kisfiú aranyfürtökkel és kedves mosollyal, szépséges ajkával...

Ekkor esett el másodszor.

Remegett, akár a nyárfalevél, amikor ismét talpra állították.

– Kérlek! – rebegte. – Az Anya könyörüljön! Mindent bevallottam!

– Valóban – bólintott Moelle septa. – És most vezekelsz.

– Már nincs sok hátra – mondta Unella septa. – Látod? – Előremutatott. – Csak fel kell menni a hegyre.

Csak fel a hegyre. Ennyi az egész.
És valóban. Már Aegon Hegyének tövében jártak, a vár ott magasodott felettük.

– Szajha! – sikoltotta valaki.

– Testvérrel baszó! – tette hozzá egy másik hang. – Szörnyszülött!

– Ezt nem akarod bekapni, felség? – Egy henteskötényes férfi széles vigyorral húzta elő a nadrágjából nemi szervét. Nem számított Már majdnem otthon volt

Cersei nekivágott a kaptatónak.

Ha lehet, a kiabálások és gúnyolódások itt még durvábbak voltak. Sétája során nem kellett áthaladnia Bolhavégen, így a kerület lakosai megszállták Aegon Hegyének oldalát hogy részesüljenek a látványosságból. A Szegény Bajtársak pajzsai és dárdái mögül rábámuló gúnyos arcok torznak, vadállatinak, ijesztőnek tűntek. Mindenhol malacok és meztelen gyermekek szaladgáltak, nyomorék koldusok és zsoldosok mozogtak a tömegben. Látott embereket, akik hegyesre csiszolták a fogaikat, öregasszonyokat emberfej méretű golyvával, egy szajhát, aki csíkos kígyót tekert a vállára és mellére, és egy férfit, akinek az arcát nyílt, szürke nedvet eresztő fekélyek borították. Vigyorogtak, az ajkukat nyalogatták és huhogtak, ahogy a mászástól zihálva elbicegett előttük. Néhányan illetlen ajánlatokat kiabáltak felé, mások sértegették. A
szavak, akár a szél, a szavak nem árthatnak. Szép vagyok, a legszebb asszony Westeroson, Jaime is ezt mondta, és Jaime soha nem hazudna nekem. Robert sosem szeretett, de még ő is látta, milyen gyönyörű vagyok, és kívánt.

Most azonban nem érezte magát gyönyörűnek, sokkal inkább öregnek, mocskosnak, csúfnak. A hasán a gyermekszülések következtében keletkezett csíkok húzódtak, és a keblei is sokkal jobban lógtak, mint fiatalabb korában – fűző nélkül a mellkasára lapultak
Nem kellene ezt tennem. A királynőjük voltam, de most látják, látják, látják. Soha nem lett volna szabad hagynom, hogy lássák.
Ruhában és koronával ő volt a királynő. Meztelenül, véresen, sántikálva csak egy asszony, nem sokban különbözik ezeknek az embereknek a feleségétől, inkább hasonlít az anyjukra, mint csinos, szűz kislányaikra.
Mit tettem
?

Valami belement a szemébe, csípte, elhomályosította a látását. Nem tudott sírni, nem sírhat, a férgek nem láthatják, hogy sír. Kézfejével megdörzsölte a szemét. Hideg fuvallat támadt, megborzongott.

És hirtelen ott termett előtte a vénasszony, ott állt
a tömegben lógó mellével és bibircsókos, zöldes bőrével. Ott gúnyolódott rajta a többiekkel együtt, váladékos, sárga szeméből rosszindulat sütött.