Sárkányok tánca (122 page)

–
Tolvaj!
– üvöltötte a férfi, és felemelte a botját, hogy lesújtson vele. A lány kirúgta alóla a rossz lábát, odébb táncolt, és miközben áldozata felbukott, ő eliramodott egy gyermekes anya mellett. Újabb érmék hullottak ki ujjai közül, háta mögött „
Tolvaj! Tolvaj!” kiáltások
harsantak. Egy pókhasú fogadós ügyetlen mozdulattal megpróbálta elkapni a karját, de a lány kitért előle, elszaladt egy nevető szajha mellett, és célba vette a legközelebbi sikátort.

A Csatornák Macskája jól ismerte ezeket a sikátorokat, a csúf kis

lány pedig emlékezett. Balra fordult, keresztüllendült egy alacsony falon, átszökkent egy keskeny csatornán, és egy nyitva hagyott ajtón át besurrant egy poros raktárhelyiségbe. Addigra az üldözés hangjai elhalkultak, de nem akart kockáztatni. Lekuporodott néhány láda mögé, és a térdét átkarolva várakozott. Csaknem egy órán át rejtőzött ott, mire úgy ítélte meg, biztonságosan távozhat. Felmászott az épület oldalán, és majdnem a Hősök Csatornájáig ugrált a tetőkön. A hajótulajdonos mostanra biztosan összeszedte a pénzét és a botját, és besántikált a kifőzdébe. Talán rendel egy forró levest, és elpanaszolja az öregembernek a csúf kislányt, aki megpróbálta ellopni az erszényét

A kedves ember a Fekete és Fehér Házában, a kút szélén ülve várt rá. A csúf kislány letelepedett mellé, és letett egy érmét kettejük közé, a kőperemre. Aranypénz volt, egyik oldalán sárkánnyal, a másikon egy király képmásávaL

– Westerosi aranysárkány – mondta a kedves ember. – Honnan szerezted? Mi nem vagyunk tolvajok.

– Nem loptam. Elvettem tőle egyet, de helyette otthagytam egy másikat.

A kedves ember értette.

– És azzal a pénzzel, meg az erszényében lévő többivel fog kifizetni egy bizonyos embert akinek a szíve nem sokkal később megáll. Tehát ez a módja? Nagyon szomorú. – A pap felvette a pénzt, és beledobta a vízbe. – Még rengeteget kell tanulnod, és még annál is többet, de nem vagy teljesen reménytelen.

Aznap éjjel visszaadták neki Arya Stark arcát.

Megajándékozták egy köpennyel is, az akolitusok lágy, vastag, fekete-fehér köpenyével.

– Amikor itt vagy, ezt viseld – mondta a pap –, de nem árt tudnod, hogy mostanában nem nagyon lesz rá szükséged. Holnap reggel Izembaróba utazol, hogy megkezdd első tanoncidőszakodat. Vigyél magaddal bármilyen ruhát a pincéből, amit megfelelőnek találsz. A városi őrség egy csúf kislányt keres, aki a Bíbor Kikötőben szokott előfordulni, ezért nem árt ha új arcot is veszel. – Megfogta a lány állát jobbra-balra fordította a fejét, végül bólintott – Ezúttal valami csinosabbat. Ugyanolyan csinosat mint a sajátod. Ki vagy te, gyermek?

– Senki – felelte.

Cersei

F
ogságának utolsó éjszakáján a királynő nem tudott aludni. Amikor lehunyta a szemét, fejét megtöltötték a másnappal kapcsolatos képek és képzelgések.
Lesznek körülöttem őrök,
gondolta.
Nem engedik, hogy bárki is hozzám érjen.
A fősepton erre ígéretet tett.

Ennek ellenére félt. Azon a napon, amikor Myrcella elhajózott Dorne-ba, a kenyérlázadás napján aranyköpenyesek posztoltak végig az úton, de a tömeg áttört rajtuk. Darabokra tépték az öreg, kövér főseptont, és vagy félszázszor megerőszakolták Lollys Stokewortht. És ha az a sápadt, féleszű teremtés felöltözve is ezt váltotta ki azokból az állatokból, miféle vágyat kelthet bennük egy királynő?

Cersei nyugtalanul járkált cellájában, akár azok a ketrecbe zárt oroszlánok, amelyek Casterly-hegy gyomrában éltek még lány korában – egyfajta örökség nagyapja idejéből. Jaimevel mindig hergelték egymást, hogy másszanak be a ketrecbe, és egy alkalommal összeszedte a bátorságát, és a rácsok között benyúlva megsimogatta az egyik hatalmas, homokszínű bestiát. Kettejük közül mindig is ő volt a bátrabb. Az oroszlán odafordította a fejét, és ránézett nagy, aranyszín szemével, aztán megnyalta Cersei ujját. Érdes volt a nyelve, akár a ráspoly, de a lány még akkor sem húzta vissza a kezét, csak amikor Jaime megragadta a vállát, és elrángatta őt a ketrec mellől.

– Most te jössz – mondta Cersei utána. – Nem mered meghúzni a sörényét! –
Soha nem merte. Nekem kellett volna kardot kötnöm, nem neki.

Mezítláb és reszketve járkált, vállára vékony takarót terített. Ideges volt az előtte álló nap miatt. Estére véget ér az egész.
Egy kis séta, és már otthon is leszek
,
Tommen mellett, saját lakosztályomban Maegor Erődjében.
Nagybátyja azt mondta, ez az egyetlen módja, ha meg akarja menteni magát. Vajon igazat beszélt? Nem bízott Kevanban, nem jobban, mint a főseptonban.
Még mindig vissza tudnám utasítani. Ragaszkodhatnék az ártatlanságomhoz, és megkockáztathatnám a tárgyalást.

Ám nem hagyhatta, hogy a Hit ítélkezzen felette, ahogy Margaery Tyrell-lel tette. A kis rózsának az megfelelő volt, de Cersei nem sok barátot tudhatott maga mögött a septák és az új fősepton verebei közül. Egyedüli reménye a harc általi ítélet lehetett, de ahhoz előbb kerítenie kellene egy bajnokot.

Ha Jaime nem veszítette volna el a kezét...

Ez az út azonban sehová sem vezet. Jaime kardforgató kezét levágták, és valahol a folyóvidéken ő maga is eltűnt azzal a Brienne nevű nővel. A királynőnek új védelmezőt kell találnia, különben a mai megpróbáltatás lesz a legkisebb gondja. Ellenségei árulással vádolták. El kell érnie Tomment, mindegy, milyen áron.
Ő szeret engem. Nem fogja visszautasítani a saját anyját. Joff makacs volt, és kiszámíthatatlan, de Tommen jó kisfiú, jó kis király. Azt fogja tenni, amit mondanak neki.
Ha itt marad, akkor mindennek vége, a Vörös Toronyba pedig csak úgy térhet vissza, ha végigsétál a városon. A Főveréb hajthatatlan volt, Ser Kevan pedig egyetlen ujját sem mozdította érte.

– Semmi bántódás nem ér ma – biztatta magát Cersei, amikor a hajnal első fénye beszüremlett az ablakon. – Legfeljebb a büszkeségemen esik csorba. – A szavak saját maga számára is üresen csengtek
Jaime még megérkezhet.
Elképzelte, ahogy ikertestvére a reggeli ködben belovagol, aranypáncélján megcsillannak a felkelő nap sugarai.
Jaime, ha valaha szerettél...

Amikor megérkeztek érte börtönőrei, Unella, Moelle és Scolera septák vezették a menetet. Jött velük négy novicia és két csendes nővér is. A szürke köpenyes csendes nővérek látványa rémülettel töltötte el a királynőt.
Miért vannak itt
?
Megfogok halni
? A csendes nővéreket általában a halottakhoz hívták.

– A fősepton azt ígérte, nem esik bántódásom!

– Nem is fog. – Unella septa intett a novíciáknak, akik lúgos szappant, egy teknőben meleg vizet, ollót és egy hosszú pengét hoztak magukkal. Cersei az acél látványára megborzongott.
Meg akarnak borotválni. Még egy kis megaláztatás, egy adag só a sebemre.
Nem fogja megadni nekik azt az elégtételt, hogy könyörögni hallják.
Cersei vagyok a Lannister-házból, a Szikla oroszlánja, a Hét Királyság jog szerinti királynője, Tywin Lannister édes lánya. A haj pedig visszanő.

– Lássatok hozzá!

Az idősebbik csendes nővér kézbe vette az ollót. Nem kétséges, gyakorlott borbély lehetett; rendje gyakran tisztogatta meg a nemesen születettek holttesteit, mielőtt visszaszolgáltatták rokonaiknak, és a szertartás részét képezte a haj és a szakáll nyírása is. A nő először a királynő fejét vette kezelésbe. Cersei mozdulatlanul ült, miközben az olló csattogott. Arany hajfürtök hullottak a padlóra. A cellában nem tisztálkodhatott megfelelőképpen, de tincsei még mosatlanul és gubancosan is csillogtak, amikor rájuk esett a fény. A
koronám,
gondolta a királynő. A
másikat már elvették tőlem, és most ezt is ellopják.
Amikor a haj feltornyosult a lába körül, az egyik novicia beszappanozta a fejét, a csendes nővér pedig a pengével lekapargatta a maradék hajat.

Cersei reménykedett benne, hogy ezzel vége, de tévedett.

– Vedd le a ruhádat, felség – utasította Unella septa.

– Itt? – kérdezte a királynő. – Miért?

– Meg kell nyírnunk.

Nyírnunk
gondolta.
Mint egy birkát.
Kibújt a ruhájából, és ledobta a földre.

– Tegyétek, amit kell.

Újból jött a szappan, a meleg víz és a penge. Következett a hónaljszőrzete, aztán a lába, majd végül selymes, aranyszín szeméremszőrzete. Amikor a csendes nővér benyúlt a lába közé a pengével, Cerseinek eszébe jutott, hányszor térdelt ott Jaime, ahol most a nő, csókokat nyomva combja belső oldalára, amíg be nem nedvesedett. A csókjai mindig forrók voltak, a penge viszont jéghideg.

Mire végeztek, olyan meztelen és sebezhető volt, amilyen egy asszony csak lehet.
Egyetlen szőrszál sincs, amely mögé elrejtőzhetnék
Komor, keserű kacaj szakadt ki a torkából.

– Felséged ezt mulatságosnak tartja? – kérdezte Scolera septa.

– Nem, septa – felelte Cersei.
De egy nap tüzes fogóval tépetem ki a nyelved, és azt nagyon mulatságosnak fogom tartani.

Az egyik novicia hozott neki köpenyt, puha, fehér septaköpenyt, hogy legyen mivel eltakarnia magát, amíg lemennek a lépcsőn és át a szentélyen, megkímélendő a hívőket a meztelen test látványától. A
Hét irgalmazzon nekünk micsoda álszentség!

– Kaphatnék egy szandált? – kérdezte. – Az utcák mocskosak.

– Nem annyira, mint a bűneid – felelte Moelle septa. – Őszentsége azt az utasítást adta, úgy küldjünk ki, ahogy az istenek megteremtettek. Volt szandál a lábadon, amikor előbújtál jó anyád méhéből?

– Nem, septa – válaszolta kelletlenül a királynő.

– Akkor megkaptad a választ

Megszólalt egy harang. A királynő hosszú rabsága véget ért. Cersei szorosabbra húzta magán a köpenyt hálás volt a ruha melegéért.

– Menjünk – mondta végül. Fia a város másik végében vár rá. Minél előbb indul, annál hamarabb láthatja.

A lépcső durva köve bántotta a talpát ahogy elindult lefelé. Királynőként, gyaloghintón érkezett Baelor szentélyébe, és kopaszon, mezítláb távozik.
De legalább távozom. Csak ez számít.

A torony harangjai zúgtak, összehívva az egész várost megszégyenülése végignézésére. Baelor Nagy Szentélye tele volt a hajnali istentiszteletre érkezett emberekkel, imájuk visszaverődött a boltíves mennyezetről, de amikor a királynő kísérete megjelent hirtelen csend ereszkedett a csarnokra, és ezernyi szempár követte, ahogy leereszkedett az emelvényről, és elsétált a hely mellett, ahol nemes atyja feküdt közszemlére téve, miután meggyilkolták. Cersei elvonult közöttük, nem nézett se jobbra, se balra. Meztelen talpa csattogott a hideg márványon. Érezte magán a tekinteteket. Mintha még a Hét is őt figyelte volna az oltár mögül.

A Lámpások Csarnokában a Harcos Fiai közül tucatnyian vártak rá. Vállukon szivárványszín köpeny lógott, a sisakjukat díszítő kristályok csillogtak a lámpások fényében. Páncéljuk tükörfényesre csiszolt ezüst volt, de Cersei tudta, hogy alatta szőringet viselnek. Pajzsukon ugyanaz a címer állt: egy sötétben fénylő kristálykard, a köznép által csak Kardoknak nevezett szervezet ősi szimbóluma.

Kapitányuk letérdelt előtte.

– Felséged talán emlékszik rám. Ser Theodan vagyok, az Igaz, és őszentsége engem bízott meg a kíséreted vezetésével. Testvéreim és én biztonságban átkísérünk a városon.

Cersei tekintete végigsöpört a mögötte álló embereken. Felfedezte Lancelt a kuzinját, Ser Kevan fiát, aki egykor szerette őt, mielőtt még úgy döntött, hogy sokkal jobban szereti az isteneket.
Vérem és árulóm.
Nem fogja elfelejteni neki.

– Felkelhetsz, Ser Theodan. Készen állok.

A lovag felállt, megfordult, felemelte a kezét. Két embere a kapu

hoz lépett, kitárták az ajtószárnyakat, és Cersei kisétált a friss levegőre. Úgy pislogott a napfényben, akár egy földből kifordított vakond.

Élénk szél fújt, köpenyének alja csapkodott és tekergett a lába körül. A reggeli levegőt megtöltötték Királyvár ismerős bűzei. Belélegezte a savanyú bor, a sülő kenyér, a rothadó hal, az ürülék, a füst, a verejték és a lóhúgy szagát. Soha virágot nem érzett még ilyen édes illatúnak Köpenyébe burkolózva megtorpant a márványlépcső tetején, miközben a Harcos Fiai alakzatba álltak körülötte.

Hirtelen eszébe jutott, hogy pontosan ugyanezen a helyen állt azon a napon, amikor Eddard Stark elvesztette a fejét.
Annak nem lett volna szabad megtörténnie. Joffnak meg kellett volna kímélnie az életét, és elküldenie a Falra.
Akkor Stark legidősebb fia lép a helyébe, mint Deres ura, Sansa viszont túszként az udvarban maradt volna. Varys és Kisujj kidolgozták a feltételeket, Ned Stark pedig elfojtotta becsületét, és bevallotta árulását, hogy megmentse lánya üres kis fejét.
Jó házasságot ütöttem volna nyélbe Sansának. Lannister-házasságot. Természetesen nem Joff-fal de Lancel megfelelt volna, vagy valamelyik öccse.
Petyr Baelish felajánlotta, hogy maga veszi el a lányt, de erről természetesen szó sem lehetett, mivel túl alacsony származású volt hozzá.
Ha Joff azt teszi, amit mondtam neki, Deres soha nem vonul háborúba, atyám pedig elbánt volna Robert fivéreivel

Ehelyett Joff parancsot adott Stark lefejezésére, Slynt nagyúr és Ser Ilyn Payne pedig sietve engedelmeskedtek.
Ott történt,
gondolta a királynő a helyet bámulva. Janos Slynt a hajánál fogva felemelte Ned Stark fejét, miközben az áldozat vére végigfolyt a lépcsőn, és onnan már nem volt visszaút.

Oly távolinak tűntek az emlékek. Joffrey immár halott, akárcsak Stark fiai. Nemes atyja is eltávozott. És most újra ott áll a Nagy Szentély lépcsőjén, ám a tömeg ezúttal őt bámulja, nem Eddard Starkot.

A tágas, márvánnyal borított tér ugyanolyan zsúfolt volt, mint Stark halálának napján. A királynő bárhová nézett, szemeket látott. A sokaságban egyforma számban voltak férfiak és nők, némelyikük hátán gyermekek kapaszkodtak. Koldusok és tolvajok, fogadósok és kereskedők, bőrcserzők, istállófiúk és komédiások, szegényebb szajhák – az egész söpredék eljött megnézni, ahogy egy királynőt megaláznak. Közöttük vegyültek el a Szegény Bajtársak, mocskosan és borotválatlanul, dárdákkal és fejszékkel felfegyverezve, rozsdás és kopott páncélba, kirepedezett bőrbe öltözve. Durva, nyersfehér köpenyükre a Hit hétágú csillagát hímezték. A Főveréb koszlott hadserege.

Egy kicsit még mindig reménykedett benne, hogy Jaime feltűnik, és megmenti ettől a szégyentől, de ikertestvére nem bukkant elő. Mint ahogy a nagybátyját sem látta sehol, ami viszont nem lepte meg. Ser Kevan legutóbbi látogatásakor egyértelművé tette véleményét: unokahúga szégyene nem szennyezheti be Casterly-hegy becsületét. Ma nem fog oroszlán sétálni mellette, ez a próbatétel egyedül az övé.

Unella septa a jobbján állt, Moelle septa a balján, Scolera pedig a háta mögött Ha a királynő menekülni próbálna, a három boszorkány visszarángatná a templomba, és ezúttal gondoskodnának róla, hogy soha többé ne hagyhassa el a celláját.

Cersei felemelte a fejét. A téren, az éhes szemeken, a tátogó szájakon, a mocskos arcokon és a városon túl, a távolban ott emelkedett Aegon Hegye, a Vörös Torony bástyái rózsaszínben derengtek a felkelő nap fényében.
Nincs is olyan messze.
Amint eléri a kaput megpróbáltatásának legrosszabb része véget ér. Újra ott lesz a fia mellett, és kiválaszthatja bajnokát. A nagybátyja megígérte.
Tommen vár rám. Az én kis királyom. Meg tudom tenni! Meg kell tennem!

Unella septa előrelépett.

– Egy bűnös lélek járul elétek! – jelentette be. – Ő Cersei a Lannister-házból, az özvegy királynő, őfelsége Tommen király anyja, őfelsége Robert király hitvese, aki szörnyűséges hazugságok és paráználkodások vétkébe esett.

Moelle septa vette át a szót

– A bűnös bevallotta vétkeit, és megbocsátásért, feloldozásért esdekelt. Őszentsége megparancsolta neki, hogy vezeklésképpen feledkezzen meg büszkeségéről és fondorlatairól, és úgy jelenjen meg a város igaz emberei előtt, ahogy az istenek megteremtették

Scolera septa fejezte be a szózatot.

– A bűnös most elétek járul alázatos szívvel, titkok és rejtélyek nélkül, istenek és emberek szeme előtt mezítelenül, hogy lefolytassa vezeklő sétáját!