Sárkányok tánca (124 page)

–
Királynő leszel
– sziszegte –,
míg nem jön egy másik, fiatalabb és szebb
;
aki letaszít téged, és elvesz mindent, ami a szívednek kedves!

Képtelen volt tovább visszatartani a könnyeket. Savként csorogtak végig az arcán. Cersei élesen felsikoltott, egyik kajával eltakarta a mellét, másikkal a lába közét, és futásnak eredt, elrohant a Szegény Bajtársak mellett, mélyen előredőlve kaptatott fel az emelkedőn. Megbotlott és elesett, felkelt, majd tizenöt lépés után újra felbukott. A következő, amire emlékezett, hogy négykézláb mászik felfelé, akár egy kutya, miközben Királyvár népe gúnyolódva, nevetve és szitkozódva utat enged neki.

Aztán a tömeg kettévált és eltűnt, és ott találta magát a várkapu előtt, ahol aranyozott félsisakot és bíbor köpenyt viselő dárdás őrök álltak sorfalat Cersei nagybátyja mogorva, mély hangját hallotta, ahogy parancsokat vakkant, és meglátott két fehér foltot – Ser Boros Blount és Ser Meryn Trant igyekeztek felé világos páncéljukban és hószín köpenyükben.

– A fiam! – sírta. – Hol a fiam? Hol van Tommen?

– Nincs itt. Egy fiúnak nem szabad látnia anyja szégyenét – felelte érdes hangon Ser Kevan. – Takarjátok el!

Jocelyn hajolt fölé, puha, tiszta, zöld gyapjútakaróval fedte el meztelenségét. Árnyék esett rájuk, kioltva a nap fényét. A királynő érezte, hogy hideg acél csúszik alá, erős, fémbe öltöztetett karok emelik fel a magasba, olyan könnyedén, ahogy ő emelte fel Joffrey-t még csecsemőkorában.
Egy óriás,
gondolta kábán Cersei, miközben a férfi nagy léptekkel a kaputorony felé vitte. Hallotta, hogy a Falon túli istentelen erdőkben még élnek óriások.
Az csak egy mese. Álmodnék
?

Nem. A megmentője valódi volt. Nyolc láb magas lehetett, vagy talán még nagyobb, fatörzsnyi lábbal, igavonó lónak is becsületére váló mellkassal, ökörnyi vállal. Páncélja acéllemezekből állt, fehér volt mindegyik, akár egy szűz reménye, legfelül pedig aranyozott

mell vértet viselt. Arcát sisak takarta, forgóján hét selyemszalag lobogott a Hit szivárványszíneiben. Köpenyét hétágú csillag fogta össze a vállánál.

Egy fehér köpeny.

Ser Kevan megtartotta a szavát. Tommen, az ő drága kisfia kinevezte a bajnokot a Királyi Testőrségbe.

Cersei nem látta, honnan bukkant elő Qyburn, de hirtelen ott termett mellette, próbált igazodni a bajnok hatalmas lépteihez.

– Felség, annyira jó, hogy visszatértél! Enyém lehet a megtiszteltetés, hogy bemutassam a Királyi Testőrség legújabb tagját? Ő Ser Erős Robert.

– Ser Robert – suttogta Cersei, miközben beléptek a kapun.

– Ha felséged nem bánja, Ser Robert szent hallgatási fogadalmat tett – folytatta Qyburn. – Megesküdött, hogy nem szólal meg, amíg felséged összes ellensége meg nem halt, és ki nem űztük a gonoszt a birodalomból.

Igen,
gondolta Cersei.
Ó, igen!

Tyrion

A
pergamenhalom figyelemre méltóan nagy volt. Tyrion ránézett és felsóhajtott.

– Úgy tudtam, bajtársak vagyunk. Hát így szereti egyik testvér a másikat? Hová tűnt a bizalom? A barátság, a kedves elismerés, a mély elkötelezettség, melyet csak azok az emberek ismernek, akik valaha együtt harcoltak és véreztek?

– Mindent a maga idejében – felelte Barna Ben Plumm.

– Az aláírásod után – tette hozzá a tollat hegyező Kalamáris.

Ravasz Kasporio megérintette kardjának markolatát.

– Ha már most el akarod kezdeni a vérzést, örömmel teljesítem kívánságodat.

– Milyen kedves! – nézett rá Tyrion –, de inkább nem élek vele.

Kalamáris megérintette a Tyrion előtti pergament, és átadta neki a tollat.

– Tessék, a tinta. Ó-Volantisból való. Nem sokban marad el a rendes fekete mestertintától. Csak alá kell írnod őket, és odaadnod nekem, a többit én elintézem.

Tyrion ferde vigyort villantott rá.

– Elolvashatom először?

– Ha akarod. Nagyjából mindegyik ugyanaz, kivéve a legalsót, de arra majd időben rátérünk.

Ó, abban biztos vagyok.
A legtöbb ember számára semmibe sem került csatlakozni egy szabad kompániához, ám ő nem olyan, mint a legtöbb ember. Belemártotta a tollat a tintába, az első pergamen fölé hajolt majd kis szünet után felnézett.

–
Y ollóként
vagy
Hegyi Hugorként
írjam alá?

Barna Ben rákacsintott.

– Az attól függ, mit szeretnél jobban: hogy visszaküldjünk Yezzan örököseihez, vagy egyszerűen csak lefejezzünk.

A törpe felnevetett, és odakanyarította a nevét:
Lannister-házi Tyrion.
Utána odaadta az iratot Kalamárisnak, és átpörgette ujjai között a maradékot.

– Mennyi lehet ez... ötven, hatvan? Azt hittem, a Második Fiak vannak vagy ötszázan.

– Jelen pillanatban ötszáztizenhárman – felelte Kalamáris. – Ha aláírod a könyvünket, ötszáztizennégyen leszünk.

– Vagyis csak minden tizedik kap ebből? Ez nem tűnik tisztességesnek. Azt hittem, a szabad kompániákban mindenen tisztességesen megosztoztok. – Aláírta a következőt.

Barna Ben kuncogott.

– ó, persze, hogy megosztozunk, de nem egyenlően. A Második Fiak kompániája voltaképpen olyan, mint egy család...

–...és minden családban vannak fekete bárányok. – Tyrion aláírt még egy papírt. A pergamen halkan ropogott, ahogy továbbította a pénzmesternek. – Casterly-hegy gyomrában rengeteg cella van, ahol nemes atyám ezeket a rokonokat tartotta. – Belemártotta a tollat a tintába.
Lannister-házi Tyrion,
írta alá a papírt, melyben ígéretet tett rá, hogy átadójának száz aranysárkányt fizet.
Minden tollvonással egyre szegényebb leszek... vagyis lennék, ha nem volnék már eleve koldus.
Egy nap még meg fogja bánni ezeket az aláírásokat.
De az nem a mai nap lesz.
Ráfújt a nedves tintára, továbbadta a pergament, és aláírta az alatta lévőt. Majd újra, és újra, és újra. – Meg kell mondanom, őszintén bánt ez a dolog – mondta két aláírás között – Westeroson egy Lannister szava az arannyal egyenértékű.

Kalamáris megvonta a vállát.

– Ez itt nem Westeros. A Keskeny-tenger innenső partján papírra vetik az ígéreteket. – Finom homokot szórt az aláírásokra, hogy felitassa a tintát, majd lerázta és félretette a papírokat. – A szélbe írt adósságok hajlamosak... hogy is mondjam, feledésbe merülni.

– De nem a miénk. – Tyrion aláírt még egy papírt. És még egyet. Kezdte megtalálni a ritmust. – Egy Lannister mindig megfizeti az adósságát.

– Lehet, de egy zsoldos szava semmit sem ér – kuncogott Plumm.

A
tiéd biztosan nem,
gondolta Tyrion,
és ezért hálát adok az isteneknek.

– Ez igaz, de nem leszek zsoldos, amíg alá nem írom a könyveteket.

– Arra is sor kerül – ígérte Barna Ben. – Amint ezzel végeztél.

– Olyan gyorsan táncolok, ahogy csak tudok. – Legszívesebben elnevette volna magát, de nem akarta tönkretenni a játékot. Plumm láthatóan nagyon élvezte, és Tyrionnak esze ágában sem volt elrontani az örömét.
Hadd higgye, hogy sikerült fólém kerekednie, és jól seggbedugott
,
miközben én pergamensárkányokkal vásároltam acélpengéket.
Ha valaha visszajut Westerosra, hogy birtokba vegye örökségét, Casterly-hegy minden aranya a rendelkezésére fog állni, hogy eleget tegyen ígéreteinek. Ha nem... nos, akkor meghal, és új testvérei kitörölhetik a seggüket ezekkel a papírokkal. Néhányan talán elvetődnek Királyvárba abban a reményben, hogy rávehetik az ő kedves nővérét, legyen jó hozzájuk.
Bárcsak csótány lehetnék valamelyik zugban, amikor ez megtörténik!

A paksaméta felétől megváltozott az írás a pergameneken. A száz arany csak az őrmesterek papírjain szerepelt, az alattuk lévőkön hirtelen megnőtt az összeg. Tyrion most ezer aranyat ígért a papír átadójának. Nevetve csóválta a fejét, és aláírta. És újra. És újra.

– És mi lesz a dolgom a kompániában? – kérdezte.

– Ahhoz is túl csúf vagy, hogy Bokkoko szolgálója legyél – felelte Kasporio –, de talán csali célpontként jó leszel az íjászok elé.

– Nem is hinnéd, milyen jó. – Tyrion nem volt hajlandó lépre menni. – Egy kis ember nagy pajzzsal az őrületbe kergetheti az íjászokat. Ezt egyszer egy nálad bölcsebb embertől hallottam.

– Kalamárissal fogsz dolgozni – mondta Barna Ben Plumm.

– Kalamárisnak fogsz dolgozni – javította ki parancsnokát a pénzmester. – Listakönyveket vezetsz, pénzt számolsz, szerződéseket és leveleket írsz.

– Örömmel. Szeretem a könyveket.

– Mi másra lennél alkalmas? – horkantotta Kasporio. – Nézz magadra, harcolni nem tudsz.

– Egyszer megbíztak Casterly-hegy csatornáinak felügyeletével – mondta Tyrion szelíden. – Némelyik már évek óta el volt dugulva, de hamarosan megint vígan működtek. – Újra belemártotta a tintába a tollat. Még tucatnyi papír, és készen lesz. – Talán felügyelhetném a táborkísérőket. Elvégre nem hagyhatjuk, hogy az embereink is elduguljanak, nem igaz?

Ez a tréfa nem tetszett Barna Bennek.

– Maradj távol a szajháktól – figyelmeztette a törpét. – A legtöbben vérbajosak, és túl sokat beszélnek. Nem te vagy az első szökött rabszolga, aki csatlakozik a kompániához, de ez nem azt jelenti, hogy világgá kellene kürtölnünk a jelenlétedet. Nem hagyom, hogy ott bóklássz, ahol megláthatnak. Maradj bent, amennyit csak tudsz, és szarj egy vödörbe. A latrináknál túl sok a szem. És soha ne hagyd el a tábort az engedélyem nélkül. Fegyverhordozónak való páncélt adunk rád, mintha Jorah embere lennél, de lesznek, akik átlátnak a szitán. Ha elfoglaltuk Meereent, és továbbindultunk Westerosra, felőlem aztán aranyban és bíborban is parádézhatsz. Addig azonban...

–...egy kő alatt fogok élni, és meg sem nyikkanok. Szavamat adom. –
Lannister-házi Tyrion
, írta alá cirkalmasan a következő pergament Már csak három maradt, de ezek különböztek az előzőektől. Kettőt nagyon finom pergamenre írtak, és meg is nevezték a tulajdonosát. Ravasz Kasporiónak tízezer aranysárkány járt. Ugyanennyit kapott Kalamáris is, akinek a valódi neve Tybero Istarion volt

–
Tybero?
– kérdezte Tyrion. – Ez majdnem úgy hangzik, mint a Lannister. Netán valami távoli rokon?

– Talán. Én is mindig megfizetem az adósságomat. Ezt várják el egy pénzmestertől. Írd alá!

Aláírta.

Barna Ben irata volt az utolsó, ezt báránybőr tekercsre körmölték
Százezer aranysárkány
,
ötventeleknyi termékeny föld, egy várkastély és egy nagyúri cím. Nem rossz. Ez a Plumm nem adja olcsón magát.
Tyrion megvakarta a forradását, és azon töprengett, tegyen-e úgy, mintha méltatlankodna.
Mikor csőbe húzol valakit elvárható egy-két panaszos sirám.
Átkozódhatna, rablást emlegethetne, vonakodhatna az aláírással tiltakozhatna. Csakhogy már belefáradt a színjátékba, ezért csak elfintorodott, aláírta, és visszaadta a tekercset Barna Bennek

– A farkad valóban akkora, mint a legendákban említik – mondta. – Tekintsd úgy, hogy jó alaposan megdugtál, Plumm nagyúr.

Barna Ben megfujta a tintát.

– Örömmel, Ördögfíóka. Most pedig befogadunk magunk közé. Kalamáris, hozd a könyvet!

A könyv egy bőrkötéses, vas forgópánttal ellátott példány volt olyan nagy, hogy akár enni is lehetett volna róla. A nehéz fa előlap alatt nevek és időpontok sorakoztak, több mint egy évszázadra visszamenőleg.

– A Második Fiak az egyik legrégebbi zsoldos kompánia – mondta Kalamáris lapozgatás közben. – Ez a negyedik könyvünk. Itt megvan minden ember neve, aki valaha nálunk szolgált. Mikor csatlakoztak, hol harcoltak, mennyi ideig szolgáltak, hogyan haltak meg... minden itt van benne. Találsz itt híres neveket, még a Hét Királyságból is. Folyami Aegor egy évig volt nálunk, mielőtt elment, hogy megalapítsa az Arany Kompániát. Nálatok Keserűacélnak nevezik. Aerion Targaryen, a Fényes Herceg szintén a Második Fiaknál harcolt, akárcsak Rodrik Stark, a Vándor Farkas. Nem, ne azzal a tintával. Ezt használd. – Kinyitott egy másik üvegcsét.

Tyrion meghökkent.

– Vörös tinta?

– A kompánia hagyománya – magyarázta Kalamáris. – Volt idő, amikor mindenki a saját vérével írta fel a nevét, csakhogy a vér átkozottul gyenge minőségű a tintához képest.

– A Lannisterek imádják a hagyományokat. Kérem a késedet.

Kalamáris felvonta a szemöldökét, aztán megrántotta a vállát, előhúzta tőrét a hüvelyéből, és markolattal előre átnyújtotta.
Még mindig fáj, Félmester, köszönöm neked,
gondolta Tyrion, amikor megszúrta a hüvelykujja hegyét. Belenyomott egy kövér vércseppet a tintába, tollra cserélte a tőrt, és lendületes betűkkel odaírta Jorah Mormont sokkal szerényebb kézjele alá:
Lannister-házi Tyrion, Casterly-hegy ura.

És kész.
A törpe hátradőlt a tábori széken.

– Kívántok még valamit tőlem? Nem kell esküt tennem? Megölnöm egy csecsemőt? Bekapnom a kapitány farkát?

– Azt kapsz be, amit akarsz. – Kalamáris maga felé fordította a könyvet, és finom homokot szórt a tintára. – Legtöbbünk számára az aláírás is megteszi, de nem szeretnék csalódást okozni egy új bajtársnak. Légy üdvözölve a Második Fiaknál, Tyrion nagyúr!

Tyrion nagyúr.
A törpének tetszett a hangzása. A Második Fiak talán nem olyan híresek és makulátlanok, mint az Arany Kompánia, de az évszázadok során arattak néhány fényes diadalt.

– Más nemesek is szolgáltak a kompániában?

– Föld nélküliek – felelte Ben. – Mint te, Ördögfíóka.

Tyrion leszökkent a székről.

– Az előző fivéremmel nem voltam megelégedve, az újakban sokkai nagyobb a bizodalmam. Hol kaphatok fegyvert és páncélt?

– Disznó is kell, amin lovagolhatsz? – kérdezte Kasporio.

– Nem tudtam, hogy a feleséged is itt van – vágott vissza Tyrion. – Nagyon kedves tőled, hogy felajánlod, de inkább választanék egy lovat.

A
bravo
elvörösödött, Kalamáris viszont tele torokból kacagott, és még Barna Ben is kuncogott.

– Kalamáris, vezesd a szekerekhez, válasszon a fegyverek közül. A lány is. Tegyetek rá sisakot és valami páncélt, hogy fiúnak lehessen nézni.

– Tyrion nagyúr, kövess. – A pénzmester félrehajtotta a sátorponyvát, és előreengedte Tyriont. – Kampós majd odavezet a szekerekhez. Hozd az asszonyodat, és a szakácsok sátránál találkozzatok.

– Nem az asszonyom. Talán neked kéne elvenned. Mostanában csak alszik, vagy haragosan bámul rám.

– Jobban meg kell verni, és gyakrabban megdugni – nevetett Kalamáris. – Hozd vagy hagyd ott, nekem mindegy, és Kampóst sem érdekli. Ha szereztél páncélt, keress meg, és bevezetlek a lajstromok titkaiba

– Ahogy óhajtod.

Krajcár a sátruk sarkában aludt összekuporodva, egy vékony szalma derékaljon és néhány koszos takarón. Amikor csizmája orrával megbökte, átgördült a másik oldalára, pislogott néhányat, és ásított egy nagyot.

– Hugor? Mi az?

– Nocsak, újra beszélünk? – Ez sokkal jobb volt, mint a megszokott, nyomasztó csend.
Mindez egy otthagyott kutya és egy malac miatt. Megmentettem kettőnket a rabszolgaságtól talán egy kis hálát nem ártana mutatni.
– Ha tovább alszol elmulasztod a háborút

– Szomorú vagyok. – A lány újra ásított – És fáradt. Nagyon fáradt

Fáradt vagy beteg
? Tyrion letérdelt a derékalj mellé.

– Sápadtnak tűnsz. – Megtapogatta a lány homlokát
Csak itt bent van meleg, vagy valóban belázasodott?
Nem merte hangosan feltenni a kérdést. Még az olyan kemény emberek, mint a Második Fiak is féltek felülni a fakó kancára. Ha úgy gondolják, hogy Krajcár beteg, pillanatnyi habozás nélkül elkergetik.
Talán még vissza is küldik Yezzan örököseihez, az aláírt papír ellenére.
– Aláírtam a könyvüket, a régi módon, vérrel. Mostantól én is Második Fiú vagyok

Krajcár felült, kidörzsölte az álmot a szeméből.

– És mi van velem? Én is aláírhatom?

– Nem hiszem. Némelyik szabad kompánia alkalmaz nőket, de... nos, ezek itt nem a Második Lányok.

–
Mi
– javította ki Krajcár. – Ha közéjük tartozol, nem mondhatod, hogy
ezek.
Látta valaki Csinos Malacot? Kalamáris azt mondta, keresni fogja. És Ropogtató? Róla sincs hír?

Hacsak nem hiszel Kasporiónak.
Plumm nem is olyan ravasz helyettese azt állította, három yunkai rabszolgavadász kérdezősködött a táborban két szökött rabszolga után. Egyikük állítólag kutyafejet tűzött a dárdájára. Ezzel a hírrel azonban biztosan nem lehetett volna kiugrasztani az ágyból Krajcárt.