Sárkányok tánca (58 page)

– Mindennap azt mondogattuk egymásnak, hogy a sárkánykirálynő visszatér. – Az elgyötört, beesett arcon Dany keskeny ajkat és tompa, halott szemet látott. – Azt beszélték, Qeon küldött neked üzenetet, és már közeledsz.

Küldött üzenetet,
gondolta Dany.
Ez a része igaz.

– A falainkon kívül a yunkaik felfalták a termésünket, és lemészárolták az állatainkat – folytatta a varga. – Odabent pedig éheztünk. Macskát, patkányt és bőrt ettünk. A lóhús lakomának számított. A Torokmetsző Király és a Szajhakirálynő azzal vádolták egymást, hogy az elesettek tetemén lakmároznak. A férfiak és nők titokban összegyűltek, hogy sorsot húzzanak, és felfalják azt, aki a fekete követ kapta. Nakloz piramisát kifosztották és felgyújtották azok, akik szerint Kraznys mo Nakloz volt a felelős minden bajunkért.

– Mások Daeneryst hibáztatták – szólt közbe a szövőnő –, de a legtöbben továbbra is szerettünk téged. „Már úton van, biztattuk egymást Hatalmas sereg élén közeledik, és elegendő élelmet hoz mindenkinek.

A sajátjaimat is alig tudom etetni. Ha Astaporba mentem volna, elveszítem Meereent.

A foltozóvarga beszámolt róla, hogy a Mészároskirály holttestét kiásták és rézpáncélba öltöztették, miután Astapor Zöld Kegye azt jövendölte, hogy így megszabadulhatnak a yunkaiktól. Nagy Qeon fémbe burkolt, bűzlő tetemét felkötötték egy éhező ló hátára, hogy rajtaütésre vezesse az új Makulátianokat, de egyenesen belelovagoltak egy új-ghisi légió fémfogaiba, és az utolsó szálig lemészárolták őket.

– A Zöld Kegyet azután karóba húzták a Büntetés Terén, és ott hagyták, amíg meg nem halt. A túlélők Ullhor piramisában hajnalig tartó lakomát csaptak, és az utolsó falatokat mérgezett borral öblítették le, így másnap reggel már senki nem kelt fel. Aztán jött a járvány, a vérfolyás, amely minden négy emberből hármat elvitt, míg végül a haldokló csőcselék megvadult, és lemészárolta a főkapu őreit.

Az öreg téglavető közbeszólt.

– Nem, azt az egészséges emberek tették, akik a vérfolyás elől menekültek.

– Számít? – vonta meg a vállát a varga. – Az őröket darabokra tépték, és a kaput kinyitották. Új-Ghis légiói beözönlöttek Astaporba, őket követték a yunkaik és a lovas zsoldosok. A Szajhakirálynő harcolva halt meg, átokkal az ajkán. A Torokmetsző Király megadta magát, és bedobták egy küzdőverembe, ahol kiéheztetett kutyák marcangolták szét.

– Néhányan még akkor is azt mondták, hogy jönni fogsz – mondta a szövőnő. – Esküdöztek, hogy láttak téged sárkányháton lovagolni, magasan a yunkaik tábora felett. Mindennap vártunk.

Nem mehettem,
gondolta a királynő.
Nem mertem.

– És miután a város elesett? – kérdezte Skahaz. – Akkor mi történt?

– Megkezdődött a mészárlás. A Kegyek Temploma tele volt betegekkel, akik az istenek segítségét kérték a gyógyulásukhoz. A légiók lezárták a kapukat, és felgyújtották a templomot. Egy órán belül tüzek égtek a város minden szegletében, folyamatosan terjedtek és összekapcsolódtak. Az utcák megteltek emberekkel, próbáltak elmenekülni a lángok elöl, de nem volt kiút. A yunkaik tartották a kapukat.

– Ti
mégis
megszöktetek. Hogyan?

Az öregember válaszolt.

– Téglavető vagyok, ahogy atyám és az ő atyja is az volt. Nagyapám a városfal mellé építette a házunkat, nem volt nehéz minden éjjel meglazítani néhány téglát. Amikor szóltam a barátaimnak, segítettek aládúcolni a járatot, hogy ne omoljon be. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy nem árt, ha van egy menekülőút.

Egy tanácsot hagytam ott, hogy vezessen titeket,
gondolta Dany.
Egy gyógyítót, egy írnokot és egy papot.
Még mindig úgy emlékezett a Vörös Városra, ahogy először látta, szárazon és porosan a vörös téglafalak mö

gött, tele kegyetlen álmokkal, ám ugyanakkor élettel is.
Voltak szigetek, ahol a szerelmesek csókolóztak, de a Büntetés Terén csíkokban nyúzták le az emberek bőrét, és ott hagyták őket meztelenül a legyeknek

– Jól tettétek, hogy idejöttetek. Meereenben biztonságban lesztek.

A foltozóvarga köszönetet mondott, az öreg téglavető pedig megcsókolta a lábát, de a szövőnő kőkemény pillantással nézett a szemébe.
Tudja, hogyhazudok. Tudja
,
hogy nem garantálhatom a biztonságukat. Astapor már lángol
,
és Meereen lesz a következő.

– Többen is jönnek – mondta Barna Ben, miután elvezették az astaporiakat. – Ezeknek volt lovuk, de a többség gyalog jön.

– Hányan lehetnek? – kérdezte Reznak.

Barna Ben megvonta a vállát.

– Százak, talán ezrek. Sokan közülük betegek, megégtek vagy sebesültek. A Macskák és a Szélfutták elözönlötték a dombvidéket, északra hajtják őket, a lemaradozókkal pedig végeznek.

– Újabb szájak. És azt mondod,
betegek
is? – Reznak a kezét tördelte. – Felséged nem engedheti be őket a városba!

– Én sem tenném – értett egyet vele Barna Ben Plumm. – Ugyan nem vagyok mester, de annyit tudok, hogy a rothadt almát el kell választani az egészségestől.

– Ők nem almák, Ben – mutatott rá Dany. – Férfiak és nők, betegek, éhesek és félnek. –
A gyermekeim.
– El kellett volna mennem Astaporba.

– Felséged nem menthette volna meg őket – mondta Ser Barristan. – Te figyelmeztetted Cleon királyt, hogy ne kezdjen háborúba Yunkai ellen. Az az ember ostoba volt, és vérrel szennyezte be a kezét.

Az én kezem tisztább?
Dany visszaemlékezett Daario szavaira, miszerint minden király vagy mészáros, vagy hús.

– Cleon az ellenségünk ellensége volt. Ha csatlakoztam volna hozzá Hazzat Szarvainál, összezúzhattuk volna a yunkaikat.

A Tarfejű nem értett egyet.

– Ha délre vitted volna a Makulátlanokat, a Hárpia Fiai...

– Tudom,
tudom!
Egy újabb Eroeh.

Barna Ben Plumm értetlenül nézett rá.

– Ki az az Eroeh?

– Egy lány, akiről azt hittem, sikerül megmentenem az erőszaktól és a kínzástól, pedig végül sokkal rosszabb lett neki. Astaporban sem tettem mást, csak teremtettem tízezer Eroeh-t.

– Felséged nem tudhatta...

– Én vagyok a királynő. Az én dolgom lett volna tudni.

– Ami történt, megtörtént – jelentette ki Reznak mo Reznak. – Felség, könyörgöm neked, haladéktalanul tedd királyoddá a nemes Hizdahrt! Ő beszélhet a Hatalmas Mesterekkel, békét hozhat nekünk!

– Milyen feltételekkel? –
Óvakodj a parfümös udvarnagytól
figyelmeztette Quaithe. A maszkos asszony előre megjósolta a fakó kanca érkezését, talán a nemes Reznakkal kapcsolatban sem tévedett? – Lehet, hogy fiatal lányként nem értek a háborúhoz, de nem vagyok birka, aki önként sétál a hárpia fészkébe. Még itt vannak a Makulátlanjaim, valamint a Viharvarjak és a Második Fiak meg három kompánia felszabadított

– És a sárkányok – tette hozzá vigyorogva Ben Plumm.

– A veremben, megláncolva! – jajongott Reznak mo Reznak. – Mire jók az irányíthatatlan sárkányok? Még a Makulátlanok is félnek, amikor ki kell nyitni az ajtót, hogy megetessék őket!

– Mi van a királynő házi kedvenceivel? – kérdezte Barna Ben vidám hunyorítással. A Második Fiak megtermett kapitánya a szabad kompániák szülötte volt, vagy tucatnyi nép vére folyt az ereiben, de a sárkányokat mindig is kedvelte, akárcsak azok őt.

– Kedvencek? – nyüszítette Reznak. – Inkább szörnyetegek! Gyermekeket zabáló szörnyetegek! Nem tudjuk...

–
Csend!
– csattant fel Daenerys. – Erről nem beszélünk!

Reznak szinte összezsugorodott, megrettent Dany dühös hangjától.

– Bocsáss meg, fényesség, én nem...

Barna Ben Plumm közbevágott:

– Felség, a yunkaiknak három szabad kompániájuk van a mi kettőnk ellen, és állítólag követet menesztettek Volantisba, hogy felbéreljék az Arany Kompániát is. Azok a fattyak tízezer embert tudnak kiállítani. Yunkainak ezenkívül van négy ghisi légiója, vagy talán több, és azt hallottam, a dothraki tengeren is küldtek át lovasokat, akik talán ránk uszíthatnak néhány
khalasart.
Ahogy látom,
mindenképpen
szükségünk van azokra a sárkányokra.

Dany sóhajtott.

– Sajnálom, Ben, nem merem szabadon ereszteni őket. – Látta, hogy a férfi nem erre a válaszra számított.

Plumm megvakarta tarka pofaszakállát

– Ha nincsenek sárkányok, akkor viszont... nos, el kéne vonulnunk, mielőtt a yunkai fattyak bezárják a csapdát. Csak előbb fizettessük meg velük az árát, hogy a hátunkat lássák. A khaloknak is fizetnek, hogy békén hagyják a városaikat, nekünk miért ne fizethetnének? Add el nekik Meereent, és vonulj el nyugatra, arannyal, drágakövekkel és más értékekkel telerakott szekereken.

– Azt javaslod, hogy fosszam ki Meereent, és meneküljek? Nem, azt nem teszem meg! Szürke Féreg, a felszabadítottjaim készen állnak a harcra?

Az eunuch összefonta a karját a mellkasán.

– Nem Makulátlanok, de nem hoznak szégyent rád, ez megesküszik a kardjára és a dárdájára, fényesség.

– Helyes, nagyon jó. – Daenerys végignézett az arcokon.

A Tarfejű, savanyú ábrázattal. Ser Barristan, ráncos arccal és szomorú, kék szemmel. Reznak mo Reznak sápadtan, verejtékezve. A fehér hajú, hatalmas termetű Barna Ben, szívósan, akár a cserzett bőr. A sima arcú Szürke Féreg, egykedvűen, kifejezéstelen arccal.
Daariónak is itt kellene lennie, és a vérlovasaimnak,
gondolta.
Ha harcra kerül sor, véreimnek a véremből itt a helyük.
Ser Jorah Mormontot is hiányolta.
Hazudott nekem
,
kémkedett utánam
,
de ő is szeretett, és mindig jó tanácsokat adott
.

– Egyszer már legyőztem a yunkaikat, legyőzöm őket újra. De hol és hogyan?

– Ki akarsz vonulni a városból? – hitetlenkedett a Tarfejű. – Ostobaság volna! A falaink magasabbak
és vastagabbak, mint Astaporé, és a védőink is sokkal bátrabbak. A yunkaik ezt a várost nem veszik be egykönnyen.

Ser Barristan nem értett egyet vele.

– Szerintem nem volna szabad hagynunk, hogy körülzárjanak. A hadseregük legjobb esetben is szedett-vedett kompánia. Ezek a rabszolga-kereskedők nem katonák. Ha sikerül meglepnünk őket...

– Erre nincs sok esély – vágott közbe a Tarfejű. – A yunkaiknak sok barátjuk van a városban. Tudni fognak mindent.

– Mekkora sereget tudunk összeszedni? – kérdezte Dany.

– Bocsáss meg, királyi felség, de nem elég nagyot – felelte Barna Ben Plumm. – Mit mond Naharis? Ha harcolunk, mindenképpen szükségünk van a Viharvarjakra.

– Daario még nem ért vissza. – Ó
, istenek, mit tettem? A halálába küldtem? –
Ben, a Második Fiak derítsék fel az ellenséges erőket. Hol vannak, milyen gyorsan közelednek, hány emberük van, és hogyan helyezkednek el.

– Készletekre és pihent lovakra lesz szükségünk.

– Rendben, Ser Barristan gondoskodik róla.

Barna Ben megvakarta az állát.

– Talán néhányat meg is győzhetünk, hogy álljanak át. Ha felséged tudna nélkülözni néhány zsák aranyat és drágakövet... csak, hogy mutassunk valamit a kapitányaiknak... ki tudja?

– Megvásárolni őket? Miért is ne? – Tudta, hogy a Vitatott Földek szabad kompániáinál ez megszokott dolog. – Jó ötlet. Reznak, intézkedj. Amint a Második Fiak kilovagoltak, zárjátok be a kapukat, és dupla őrséget minden falra.

– Úgy lesz, nagyságos úrnőm – felelte Reznak mo Reznak. – Mi legyen az astaporiakkal?

A gyermekeim.

– Segítségért jönnek hozzánk, támaszért és védelemért. Nem fordíthatunk hátat nekik.

Ser Barristan a homlokát ráncolta.

– Felség, a vérfolyás a múltban egész hadseregeket pusztított el, amikor hagyták korlátok nélkül terjedni. Az udvarnagynak igaza van. Nem engedhetjük be az astaporiakat Meereenbe.

Dany tehetetlenül nézett a lovagra.
Még jó, hogy a sárkányok nem sírnak.

– Legyen, ahogy akarjátok. A falakon kívül tartjuk őket, amíg ez a... ez az átok véget nem ér. A folyó mellett, a várostól nyugatra létesítsetek tábort számukra. Küldünk nekik élelmet, amennyit tudunk. Talán el tudjuk különíteni a betegeket az egészségesektől. – Mindenki őt nézte. – Kétszer kell mondanom? Menjetek, és tegyétek, amit mondtam! – Felpattant, elviharzott Barna Ben mellett, és felkaptatott a lépcsőn teraszának édes magányába.

Kétszáz mérföld választotta el Meereent Astaportól, mégis úgy tűnt, az ég sötétebb délnyugaton, füstös és párás a Vörös Város pusztulásától.
Tégla és vér építette fel Astaport
,
téglából és vérből valók a lakói is.
A régi rím visszhangzott a fejében.
Astapor, hamu és por.
Megpróbált visszaemlékezni Eroeh arcára, de a halott lány vonásai állandóan füstté váltak.

Amikor végül hátrafordult, Ser Barristan már ott állt mellette, fehér köpenyébe burkolózva az esti hideg ellen.

– Harcolhatunk? – kérdezte a lovagot.

– Az ember mindig harcolhat, felség. Inkább azt kérdezd, győzhetünk-e. Meghalni könnyű, a győzelem annál nehezebben jön. A felszabadítottjaid csak félig vannak kiképezve, és még nem láttak harcot. A felbérelt kardjaid egykor az ellenségeidet szolgálták, és ha valaki egyszer köpönyeget fordít, máskor is megteheti. Van két sárkányod, akiket nem lehet irányítani, és egy harmadik, amelyik elveszett A falakon kívül az egyetlen barátaid a lhazariak, akik nem szeretnek háborúzni.

– Viszont a falaim erősek.

– Nem erősebbek, mint amikor mi voltunk odakint. A Hárpia Fiai pedig itt vannak bent, velünk. Akárcsak a Hatalmas Mesterek, azok is, akiket nem öltél meg, és azoknak a fiai is, akiket igen.

– Tudom – sóhajtott a királynő. – Mit tanácsolsz, ser?

– Vonuljunk a harcmezőre. Meereen túlságosan zsúfolt, tele van éhes szájakkal, és az ellenséged is túl sok idebent. Attól tartok, nem tudunk huzamosabb ideig ellenállni egy ostromnak. Hagyd, hogy fogadjam az ellenséget, amint megérkezik északra, mégpedig az általam kiválasztott helyen.

– Fogadni akarod az ellenséget – visszhangozta Dany. – A felszabadítottakkal, akiket képzetlennek és tapasztalatlannak neveztél.

– Mindannyian voltunk azok, felség. A Makulátlanok majd segítenek megacélozni őket. Ha volna ötszáz lovagom...

– Vagy öt. És ha neked adom a Makulátlanokat, csak a Bronz Bestiák maradnak Meereen védelmére. – Amikor Ser Barristan nem szállt vitába vele, Dany lehunyta a szemét.
Istenek,
fohászkodott magában,
elvettétek Khal Drogót, napomat és csillagomat. Elvettétek bátor fiamat, mielőtt egyetlen lélegzetet vehetett volna. Kivéreztettetek. Könyörgöm, most az egyszer segítsetek nekem! Adjatok bölcsességet hogy lássam magam előtt az utat, és erőt, hogy meg tudjam tenni, amit szükséges, hogy a gyermekeim biztonságban élhessenek.