Sárkányok tánca (104 page)

– A női részeidre gondolsz?

– A testemre. – Arcára szorította a kezét, válla rázkódott. Amikor újra felfedte arcát, könnyes volt a szeme. – Igen, a Szűz bocsásson meg nekem! Mindent a gyermekeimért, a birodalomért tettem, örömet nem találtam benne! A Kettleblackek... kemény és könyörtelen emberek, erőszakosan használtak, de mit tehettem volna? Tommennek olyan hívekre volt szüksége maga körül, akikben megbízhattam.

– Őfelségét a Királyi Testőrség védte.

– A Királyi Testőrség tehetetlenül állt, amikor Joffrey-t a saját esküvői lakomáján megölték. Végignéztem egy fiam halálát, a másikét nem lettem volna képes! Vétkeztem, szándékos paráznaságot követtem el, de csak Tommenért tettem! Bocsáss meg, szentséges uram, hogy ezt mondom, de Királyvár összes férfijának széttettem volna a lábam, ha ezzel garantálhatom gyermekeim biztonságát.

– Bocsánatot csak az istenek adhatnak. Mi van Ser Lancellel, aki kuzinod volt és nemes férjed fegyverhordozója? Őt is azért fogadtad az ágyadba, hogy elnyerd a hűségét?

– Lancel... – Cersei tétovázott,
óvatosan
, figyelmeztette magát,
Lancel valószínűleg mindent elmondott neki.
– Lancel szeretett. Félig még fiú volt de sosem kételkedtem az irántam és a fiam iránt érzett elkötelezettségében.

– Mégis megrontottad őt.

– Magányos voltam – nyelte vissza zokogását –, elvesztettem a férjemet, a fiamat, nemes atyámat. Régens voltam, de a királynő is csak asszony, és az asszonyok gyengék, könnyen elcsábulnak... szentséges uram is tudja, hogy ez így van. Még a szent septák is vétkeznek időnként. Lancelben nyugalmat találtam. Kedves volt, és udvarias, nekem pedig szükségem volt valakire. Tudom, tévedtem, de nem találtam mást... egy asszony
igényli,
hogy szeressék, kell mellé egy férfi, ő... ő... – Kitört belőle a zokogás.

A fősepton nem mozdult, nem próbálta megnyugtatni. Csak ült a helyén, rezzenéstelen tekintettel bámulta a zokogó királynőt, ugyanolyan merev arccal, mint a Hét szobrai a falakon. Hosszú pillanatok teltek el, de a könnyek végül felszáradtak. Cersei szeme addigra vörös volt a sírástól, még azt is fontolóra vette, hogy esetleg elájulhatna.

A Főveréb azonban még nem végzett vele.

– Ezek mindennapi bűnök – mondta. – Az özvegyek erkölcstelensége közismert, és a szíve mélyén minden asszony ledér, szépségüket és ravaszságukat használják fel a férfiember elcsábítására. Nincs ebben semmi bűnös, amennyiben nem voltál hűtlen a hitvesi ágyhoz még Robert király életében.

– Soha! – suttogta remegő hangon. –
Soha,
esküszöm!

A férfi ügyet sem vetett rá.

– Felséged ellen más vádak is vannak, sokkal súlyosabbak, mint holmi paráználkodás. Elismerted, hogy Ser Osney Kettleblack a szeretőd volt, Ser Osney pedig azt állítja, a te parancsodra végzett elődömmel. Azt is mondta, hamisan tanúskodott Margaery királyné és unokatestvérei ellen, amikor házasságtöréssel, erkölcstelenséggel és felségárulással vádolta őket a te utasításodra.

– Nem, ez nem igaz! Szeretem Margaeryt, mintha a lányom volna! Ami pedig a másik dolgot illeti... valóban panaszkodtam a főseptonra, ezt elismerem. Tyrion embere volt, gyenge és megvesztegethető, szennyes folt szent hitünkön. Szentséges uram ezt ugyanolyan jól tudja, mint én. Talán Osney úgy gondolta, örülnék a halálának, és ez esetben részben valóban engem terhel a felelősség... de hogy gyilkosság? Nem, abban ártatlan vagyok. Vigyél a szentélybe, hajlandó vagyok az Atya igazságszolgáltatása elé állni, és akár meg is esküdni rá!

– Annak is eljön az ideje – mondta a fősepton. – Azzal is vádolnak, hogy összeesküvést szőttél nemes férjurad, a mi szeretett Robert királyunk ellen, aki első volt ezen a néven.

Lancel
gondolta Cersei.

– Robertet egy vadkan ölte meg. Most már azt mondják, bőrváltó vagyok? Varg? Netán elsőszülött fiam, Joffrey megölésével is vádolnak?

– Nem, csak a férjedével. Tagadod?

– Igen, tagadom! Tagadom istenek és emberek előtt!

A pap bólintott.

– Végül, és ez a legrosszabb mind közül, egyesek azt állítják, gyermekeid nem Robert királytól vannak, hanem egy vérfertőzó és házasságtörő kapcsolatból.

– Ezt Stannis állítja – vágta rá Cersei. – Hazugság, hazugság, alávaló hazugság! Stannis magának akarja a Vastrónt, de bátyja gyermekei az útjában állnak, ezért azt kell mondania, hogy nem tőle valók. Az a szégyenletes levél... egyetlen igaz szó sincs benne! Tagadom!

A fősepton mindkét tenyerét az asztalra helyezte, és felállt.

– Lehet. Stannis nagyúr elfordult a Hét igazságától, hogy egy vörös démont szolgáljon, és hamis hitének nincs helye a Hét Királyságban.

Ez szinte már megnyugtató volt. Cersei bólintott.

– Ennek ellenére ezek szörnyűséges vádak – folytatta őszentsége –, és a birodalomnak meg kell tudnia az igazságot. Ha igaz, amit felséged mondott, nem kétséges, hogy egy tárgyalás bizonyítani fogja ártatlanságodat

Tehát mégis tárgyalás lesz.

– Megvallottam...

–...bizonyos bűnöket igen. Másokat tagadtál. A tárgyalás majd elválasztja a hazugságot az igazságtól. Kérni fogom a Hetet, hogy bocsássa meg bevallott bűneidet, és imádkozom azért is, hogy ártatlannak találjanak a többi vádban.

Cersei lassan felállt.

– Meghajlok szentséges uram bölcsessége előtt, de ha könyöröghetek az Anya irgalmának még egy cseppjéért, én... nagyon régen nem láttam a fiamat, kérem...

Az öregember szeme olyan volt, mint két apró kovakő.

– Nem lenne helyénvaló a király közelébe engedni téged, amíg meg nem tisztultál minden bűnös szennytől. Azonban megtetted az első lépést a tisztaság felé vezető úton, ezért engedélyezek számodra más látogatókat. Mindennap egyet.

A királynő újra sírva fakadt, de a könnyek ezúttal igaziak voltak.

– Annyira jóságos vagy! Köszönöm!

– Az Anya a könyörületes, köszönd meg neki.

Moelle és Scolera már vártak rá, hogy visszakísérjék toronycellájába. Unella mögötte lépdelt.

– Mindannyian imádkoztunk felségedért – árulta el Moelle septa a lépcsőn.

– Igen – tette hozzá Scolera septa –, és most bizonyára te is könnyebbnek érzed magad, tisztának és ártatlannak, akár egy szűz a házassága reggelén.

A házasságom reggelén Jaimevel dugtam,
emlékezett vissza a királynő.

– Igen – felelte –, mintha újjászülettem volna, vagy mintha felszakadt volna egy meggyűlt seb, és végre elkezdődne a gyógyulás. Szinte repülni tudnék! – Elképzelte, milyen jó érzés volna Scolera septa arcába könyökölni, és lelökni a csigalépcsőn. Ha az istenek kegyesek, a ráncos, vén picsa magával rántaná Unellát is.

– Jó látni, hogy újra mosolyogsz – jegyezte meg Scolera.

– Őszentsége azt mondta, fogadhatok látogatókat.

– Valóban – bólintott Unella. – Ha felséged megmondja, hogy kit szeretne látni, üzenünk neki.

Jaime, Jaimere van szükségem.
De ha a testvére a városban van, miért nem jött már érte? Bölcsebb lesz várni Jaimere, amíg meg nem tudja, mi történik Baelor Szentélyének falain kívül.

– A nagybátyám – mondta végül. – Ser Kevan Lannister, atyám testvére. A városban tartózkodik?

– Igen – felelte Unella. – A régens a Vörös Toronyban rendezkedett be. Azonnal érte küldetünk.

– Köszönöm. –
Tehát régens?
Egyáltalán nem lepődött meg.

Úgy tűnt, az alázatos és bűnbánó szívnek más előnyei is vannak a

lélek megtisztulásán kívül. A királynő aznap éjjel egy nagyobb cellába költözött, két szinttel lejjebb, ahol ki tudott nézni az ablakon, és ahol az ágyon meleg, puha takaró várta. Amikor eljött a vacsora ideje, száraz kenyér és zabkása helyett sült kappant kapott, őrölt dióval megszórt friss zöldségeket, valamint vajjal meglocsolt, szétnyomkodott főtt répát. Aznap éjjel – fogságba esése óta első alkalommal – tele hassal feküdt le, és zavartalanul aludta át az éjszakát.

Másnap reggel eljött hozzá a nagybátyja.

Cersei még a reggelijét fogyasztotta, amikor az ajtó kitárult, és Ser Kevan Lannister lépett a cellába.

– Hagyjatok magunkra – szólt a börtönőröknek a régens.

Unella septa kiterelte Scolerát és Moellét, majd becsukta mögöttük az ajtót. A királynő felállt.

Ser Kevan idősebbnek tűnt, mint amikor legutóbb látta. Nagy testű férfi volt, széles vállal és vastag derékkal, rövidre nyírt, szőke szakálla követte erős állának vonalát, világos haja kezdett visszahúzódni a homlokáról.

– Köszönöm, hogy eljöttél – szólalt meg Cersei.

Nagybátyja összevonta a szemöldökét.

– Ülj le, el kell mondanom néhány dolgot.

Ám a királynő nem akart leülni.

– Még mindig dühös vagy rám, hallom a hangodon. Bocsáss meg nekem, nagybácsi! Hibáztam, amikor rád öntöttem a boromat, de...

– Azt hiszed, az a kupa bor bosszant? Lancel a
fiam
, Cersei! Az unokaöcséd! Ha dühös vagyok rád, hát ez az oka! Gondoskodnod kellett volna róla, irányítanod, találnod neki egy jó családból származó, kedves lányt. Ehelyett...

– Tudom, tudom! –
Lancel jobban akart
,
mint én őt valaha. És még mindig akar, le merném fogadni.
– Egyedül voltam, elgyengültem. Kérlek, nagybácsi! Annyira jó látni az arcod, azt a kedves arcod! Bűnös dolgokat cselekedtem, tudom, de nem bírnám elviselni, ha gyűlölnél! – Átkarolta a férfit, és megcsókolta az arcát. – Bocsáss meg, bocsáss meg nekem!

Ser Kevan mozdulatlanul tűrte az ölelést néhány szívverésnyi ideig, aztán ő is felemelte a kezét, és viszonozta a mozdulatot. Szorítása rövid volt, és suta.

– Elég ebből – mondta továbbra is hűvös, színtelen hangon. – Megbocsátottam. Most pedig ülj le, mert nem jó híreket hozok, Cersei.

A férfi szavai megrémítették.

– Tommennel történt valami? Könyörgöm, ne! Annyira féltettem őt! Senki nem mondott semmit, kérlek, mondd, hogy jól van!

– Őfelségével minden rendben. Gyakran kérdezősködik utánad. – Ser Kevan Cersei vállára helyezte a kezét, és karnyújtásnyira tartotta magától.

– Akkor Jaime? Vele történt valami?

– Nem. Jaime még mindig valahol a folyóvidéken kószál.

– Valahol? – Rossz előérzete támadt.

– Elfoglalta Hollófát, és elfogadta Blackwood nagyúr kapitulációját, de útközben Zúgó felé letért az útjáról, és eltűnt valami nővel.

– Egy nővel? – Cersei értetlenül nézett nagybátyjára. – Miféle nővel? Miért? Hová mentek?

– Senki nem tudja, több hírt nem kaptunk róla. A nő talán Esthajnalcsillag lánya, Brienne úrnő lehetett.

Szóval ő.
A királynő jól emlékezett Tarth Szüzére, a hatalmas, csúf behemótra, aki férfipáncélt hordott.
Jaime soha nem hagyna el engem egy ilyenért. A hollóm talán el sem jutott hozzá, máskülönben idejött volna.

– Jelentették, hogy délen több helyen zsoldosok szálltak partra – folytatta Ser Kevan. – Tarthnál, a Lépőköveknél, a Harag-foknál... nagyon szeretném tudni, honnan szedte a pénzt Stannis a szabad kompániák felfogadásához. Nincs haderőm, hogy szembeszállhassak velük, itt nincs. Mace Tyrellnek van, de nem hajlandó megmozdulni, amíg ez az ügy a lányával le nem rendeződik.

Egy bakó gyorsan le tudná rendezni Margaery ügyét.
Cersei nem törődött Stannisszel és a zsoldosaival.
A Mások vigyék el őt és a Tyrelleket is! Hadd mészárolják le egymást, a birodalomnak csak jobb lesz tőle.

– Kérlek, nagybácsi, vigyél ki innen!

– Hogyan? Fegyverrel és erőszakkal? – Ser Kevan az ablakhoz sétált, és komor arccal nézett kifelé. – Vágóhíd lenne ebből a szent helyből. Ráadásul nincs is elég emberem. Haderőnk nagy része Zúgóba ment a testvéreddel, és nincs időm felállítani egy új sereget. – Visszafordult az unokahúgához. – Beszéltem őszentségével Nem enged el, amíg nem vezekeltél a vétkeidért.

– Mindent bevallottam!

–
Vezeklésről
beszélek. A város előtt. Végigmész...

– Nem! – Tudta, mit akar mondani a nagybátyja, de hallani sem akart róla. – Soha! Megmondhatod neki, ha újra beszéltek. Királynő vagyok, nem holmi kikötői szajha!

– Nem esik bántódásod, senki nem ér hozzád...

– Nem! – csattant fel újra, immár sokkal élesebben. – Inkább meghalok!

Ser Kevant ez nem hatotta meg.

– Ha ez a kívánságod, hamarosan teljesülhet, őszentsége eltökélt szándéka, hogy törvényszék elé állítson királygyilkosság, vérfertőzés, istengyilkosság és felségárulás vádjával.

– Istengyilkosság? – Kis híján felnevetett. – Mikor öltem meg egy istent?

– A fősepton a Hét e világi képviselője. Ha neki ártasz, az olyan, mintha az istenekre emelnél kezet. – Nagybátyja felemelte a kezét, mielőtt tiltakozhatott volna. – Semmi értelme ezen vitatkozni. Itt nem. Erre való a tárgyalás. – Körülnézett a cellában, mindent le lehetett olvasni az arcáról.

Valaki hallgatózik.
Még itt sem beszélhetnek nyugodtan. Cersei vett egy mély lélegzetet.

– Ki lesz a bírám?

– A Hit, kivéve, ha harc általi ítéletet kérsz. Ebben az esetben a Királyi Testőrség egyik lovagja lesz a bajnokod. Bármi is legyen a végeredmény, az uralmadnak vége. Én leszek Tommen régense, amíg el nem éri a megfelelő kort. Mace Tyrellt neveztem ki a Király Segítőjévé. Pycelle nagymester és Ser Harys Swift folytatják a munkájukat, de Pexter Redwyne lett a főadmirális, Randyl Tarly pedig a főbírói feladatokat látja el

Mindkettő Tyrell zászlóhordozója.
A birodalom teljes kormányzását átengedték az ellenségeinek, Margaery királyné rokonainak és barátainak.

– Margaeryt szintén megvádolták, az unokatestvéreivel együtt. Hogy lehet, hogy a verebek őt elengedték, de engem nem?

– Randyll Tarly ragaszkodott hozzá, ő ért elsőként Királyvárba, amikor kitört a vihar, és hozta magával a hadseregét is. A Tyrell lányok ügyében tárgyalni fognak, de a vád gyenge, ezt még őszentsége is elismeri. A királyné szeretőjeként megnevezett férfiak visszautasították a vádat, vagy visszavonták a vallomásukat, kivéve a megcsonkított dalnokodat, aki a jelek szerint félig megőrült. A fősepton így Tarly őrizetére bízta a lányokat, Randyll nagyúr pedig szent esküvel fogadta, hogy amikor eljön az idő, megjelennek a tárgyaláson.

– És a vádlóik? – kérdezte a királynő. – őket ki tartja fogva?

– Osney Kettleblack és a Kék Bárd itt vannak, a szentély alatt. A Redwyne ikreket ártatlannak nyilvánították, Hárfás Hamish pedig meghalt. A többiek a Vörös Torony alatti börtönben várakoznak az embered, Qyburn felügyelete alatt.