Sárkányok tánca (50 page)

– Cromm és Hagen vették észre, hogy másznak át a falon – jelentette Zordszavú.

– Csak ez a kettő?

– Öt. Kettőt megöltünk, mielőtt átjutottak volna, Harl levágott még egyet a mellvéden. Ez a kettő eljutott az udvarig.

Az egyik férfi halott volt, vére és agyveleje Lorren csatabárdját szennyezte, a másik azonban szaggatottan lélegzett, bár Zordszavú dárdája a földhöz szegezte, és a vértócsa egyre nagyobbra nőtt alatta. Mindketten keményített bőrpáncélt és tarka mintás, barna, zöld és fekete köpenyt viseltek. Fejüket és vállukat ágakkal és levelekkel álcázták.

– Ki vagy? – kérdezte Asha a sebesültet.

– Flint. Te ki vagy?

– Asha a Greyjoy-házból. Ez az én váram.

– Erdőmélye Galbart Glover székhelye, tintahalaknak itt semmi keresnivalója.

– Hányan vagytok? – folytatta a kérdezősködést Asha. Amikor nem kapott választ, megragadta Zordnyelv dárdáját, és csavart rajta egyet. Az északi felüvöltött, sebéből még több vér bugyogott elő. – Mit kerestek itt?

– Az úrnőt! – nyögte remegve a férfi. – Az istenekre, hagyd abba! Az úrnőért jöttünk. Megmenteni... csak öten vagyunk!

Asha a szemébe nézett, és amikor meglátta a hamis csillanást, teljes súlyával a dárdára nehezedett.

–
Hányan?
– követelte. – Beszélj, különben hajnalig elnyújtom a haldoklásodat!

– Sokan! – jött a zokogó felelet két sikoly között. –
Több ezren!
Háromezer vagy négy...
áááiiii...
könyörgöm...

Asha kitépte belőle a dárdát, és két kézzel belevágta a hazug torkába. Galbart Glover mestere azt mondta, a hegyi klánokat túlságosan lekötik a torzsalkodások ahhoz, hogy egy Stark vezetése nélkül összefogjanak.
Talán nem hazudott
,
csak tévedett.
A nagybátyja királyválasztásán ő is megízlelhette, milyen az, amikor téved.

– Ezt az ötöt azért küldték, hogy kinyissák a kaput a főseregnek – mondta. – Lorren, Harl, hozzátok ide az úrnőt és a mesterét!

– Egészben vagy véresen? – kérdezte Csatabárd Lorren.

– Egészben és sértetlenül. Zordnyelv, menj fel abba a háromszor elátkozott toronyba, és mondd meg Cromméknak, hogy tartsák nyitva a szemüket. Ha csak egy nyulat is látnak, tudni akarok róla!

Erdőmélye udvara hamarosan megtelt rémült helyiekkel. A vas szülöttei a páncéljukat öltötték, vagy már úton is voltak a falakra. Galbart Glover alattvalói ijedten nézelődtek, halk szavakat váltottak egymással. Glover intézőjét a pincéből kellett előhozni, mert elveszítette az egyik lábát, amikor Asha elfoglalta a várat. A mester hangosan tiltakozott, amíg Lorren vaskesztyüs öklével az arcába nem sújtott. Glover úrnő szolgálója karjába kapaszkodva bukkant elő az istenerdőből.

– Figyelmeztettelek, hogy el fog jönni ez a nap, hölgyem – mondta, amikor meglátta a holttesteket a földön.

A mester előrelépett, törött orrából vér csöpögött.

– Asha úrnő, könyörgöm, vond be a zászlóidat, és hagyd, hogy tárgyaljak az életedért! Tisztességesen és becsülettel bántál velünk, ezt is elmondom nekik.

– Kicserélünk téged a gyermekekre. – Sybelle Glover szeme vörös volt a sírástól és az átvirrasztott éjszakáktól. – Gawen most négyéves, nem láthattam a névnapján. És az én édes kislányom... add vissza a gyermekeimet, és nem esik bántódásod, sem az embereidnek!

Asha tudta, hogy az utolsó rész hazugság.
Őt
talán valóban elcserélik valakire, és visszaküldik a Vas-szigetekre, férje szerető karjába. A rokonaiért is váltságdíjat kérnek, valamint Tris Botley-ért és másokért, akiknek a rokonai elég gazdagok, hogy visszavásárolják őket A többieknek azonban bárd, hurok vagy a Fal jut
Akkor is joguk van a választáshoz.

Asha felmászott egy hordóra, hogy mindenki jól lássa.

– A farkasok villogó fogakkal, vicsorogva jönnek ránk, még napkelte előtt a kapunál lehetnek! Eldobjuk dárdáinkat és fejszéinket, és könyörgünk nekik, hogy kíméljék meg az életünket?

– Nem! – Szűz Qarl kardot rántott.

– Nem! – visszhangozta Csatabárd Lorren.

– Nem! – bömbölte Törpe Rolfe, egy hatalmas termetű vasember, aki egy fejjel magasodott a többiek fölé. –
Soha!

Hagen kürtje ismét megszólalt a toronyban, hangja végigsöpört az udvaron és a falakon.

Ahúúúúúúúúúúúúú! –
sírta a harci kürt mélyen és hosszan, vérfagyasztó hangon. Asha már kezdte meggyűlölni a kürtöket. Ó-Wyken nagybátyja pokolkürtje megmérgezte álmait, Hagené pedig most úgy szól, mintha ez lenne az utolsó órájuk ezen a világon.
Ha meg kell halnom, fejszével a kezemben és átokkal az ajkamon fogok meghalni

– A falakra! – utasította Asha az embereit, ő maga is elindult felfelé az őrtoronyba, a sarkában Tris Botley-val.

A fa őrtorony volt a legmagasabb pont a hegyek innenső oldalán, húsz lábbal emelkedett a környező erdők legnagyobb fenyőfái fölé.

– Kapitány, ott! – mutatott ki Cromm, amikor Asha felért

Csupán fákat látott, és árnyakat, holdsütötte dombokat és havas hegycsúcsokat. Aztán rájött, hogy a fák egyre közelebb araszolnak.

– Hohó! – nevetett. – Ezek a hegyi kecskék fenyőcsemetéknek álcázták magukat!

Az egész erdő mozgott, fokozatosan kúszott a vár felé, akár egy lassú, zöld áradat. Eszébe jutottak a gyermekkorában hallott mesék az erdő gyermekeiről és az Elsőkkel vívott csatáikról, amikor a zöldlátók harcossá változtatták a fákat

– Nem harcolhatunk ilyen túlerő ellen – vélekedett Tris Botley.

– Annyi ellen harcolunk, ahányan jönnek, kölyök – torkolta le Cromm. – Minél többen vannak, annál nagyobb a dicsőség. Énekeket költenek majd rólunk.

Igen, de vajon a ti bátorságotokról vagy az én ostobaságomról dalolnak majd
? A tengertől öt hosszú mérföld választotta el őket. Vajon jól teszik, ha itt maradnak, és Erdőmélye mély árkai és cölöpkerítése mögül harcolnak?
Ez a cölöpkerítés nem sokat segített a Glovereknek sem
,
amikor bevettem a várukat,
emlékeztette magát.
Miért tennének jobb szolgálatot nekem
?

– Reggelre már a tenger alatt lakomázunk. – Cromm úgy simogatta a fejszéjét, mintha már alig várná.

Hogan leeresztette a kürtjét.

– Ha száraz lábbal halunk meg, hogyan találjuk meg az utat a Vízbe Fúlt Isten tenger alatti csarnokáig?

– Ezek az erdők tele vannak apró patakokkal – nyugtatta meg Cromm. – Mindegyik egy folyóba ömlik, azok pedig a tengerbe.

Asha nem állt készen a halálra, most és itt nem.

– Egy élő ember könnyebben megtalálja a tengert, mint egy holt. Hadd kapják vissza a farkasok komor erdeiket, mi a hajók felé vesszük az irányt.

Azon gondolkodott ki vezetheti az ellenséget.
Ha én volnék a helyében, először elfoglalnám a partot, felgyújtanám a hosszúhajókat, és csak azután támadnám meg Erdőmélyét
A farkasok azonban nem bukkanhattak olyan könnyen a hajókra, saját járművek nélkül főleg nem. Asha mindig csak a hajói felét futtatta partra, a másik fele most is a tengeren várakozott azzal az utasítással, hogy ha az északiak megszállják a partot, bontsanak vitorlát és induljanak a Tengersárkány-fokhoz.

– Hagen, fújd meg a kürtöt, remegjen bele az egész erdő! Tris, ölts páncélt, ideje kipróbálnod azt a csinos kardot. – Amikor látta, hogy a fiatalember elsápad, belecsípett az arcába. – Onts velem egy kis vért a holdfényben, és egy csókot kapsz minden megölt ellenség után.

– Királynőm – felelt Tristifer –, itt védenek minket a falak, de ha elérjük a tengert, és kiderül, hogy farkasok őrzik a partot, vagy elkergették a hajóinkat...

–...akkor meghalunk – fejezte be vidáman Asha. – De legalább vizes lábbal tesszük. A vas szülöttei jobban harcolnak, ha sós permet csap az orrukba, és hallják a hátuk mögött a hullámok moraját.

Hagen gyors egymásutánban háromszor megfújta a kürtöt, ez jelezte a vasembereknek, hogy térjenek vissza a hajóikhoz. Alulról kiabálás hallatszott acélcsörgés és lovak nyerítése. Túl kevés ló, és túl kevés lovas. Asha a lépcsőhöz indult. Az udvarban már várt rá Szűz Qarl pej lovával, harci sisakjával és dobófejszéivel. A vasemberek kivezették a lovakat Galbart Glover istállójából.

–
Faltörő kos!
– jött egy kiáltás a falról. –
Van faltörő kosuk!

– Melyik kapunál? – szólt vissza Asha, miközben nyeregbe szállt.

– Az északinál!

Erdömélye mohával borított cölöpfalainak túloldalán trombiták harsantak.

Trombiták? Farkasok trombitákkal
? Valami itt nem volt rendben, de Ashának nem maradt ideje ezen töprengeni.

– Déli kaput kinyitni! – harsogta, miközben az északi kapu megremegett a faltörő kos első rohama alatt A vállán átvetett szíjból előhúzta az egyik dobófejszét – A bagoly órája véget ért testvéreim! Most a dárda, a kard és a fejsze órája jött el! Felzárkózni! Hazamegyünk!

Száz torokbók harsant a
„Haza!”
és
„Asha!”
kiáltás. Tris Botley odaléptetett mellé nagy testű aranyderes ménjén. Az emberek összetömörültek az udvarban, felemelték pajzsukat és dárdájukat. Szűz Qarl a gyakorlatlan lovas Zordszavú és Csatabárd Lorren között helyezkedett el. Amikor Hagen elindult lefelé az őrtorony lépcsőjén, az egyik farkas nyílvesszője a mellébe fúródott, és a férfi fejjel előre zuhant a földre. Lánya sírva rohant oda hozzá.

– Hozzátok! – parancsolta Asha. Ez most nem a gyász ideje volt.

Törpe Rolfe felrakta a vörös hajú lányt a lovára. Az északi kapu hangos nyögéssel tiltakozott, ahogy a faltörő kos újra nekizúdult
Lehet, hogy át kell vágnunk magunkat rajtuk,
gondolta, ahogy a déli kapu kitárult. Az út szabad volt.
De vajon meddig
?

– Indulás! – Asha megsarkantyúzta a lovát

Az emberek és az állatok már futottak, mire elérték a fákat a felázott rét túlsó felén, ahol a téli búza elszáradt szálai rothadtak a holdfényben. Asha visszatartotta a lovasait utóvédként, hogy igyekvésre serkentse a lemaradozókat, és megbizonyosodjon róla, senkit nem hagynak hátra. Magas katonafenyők és göcsörtös tölgyek fala zárult össze körülöttük. Erdőmélyére tökéletesen illett a neve. A fák hatalmasak voltak, és sötétek, szinte fenyegetőek. Ágaik egymásba fonódtak, a szél minden rezdülésére megnyikordultak, legfelső gallyaik behálózták a hold arcát.
Minél előbb kiérünk innen
,
annál jobban fogom érezni magam
, gondolta Asha.
Faszívük legmélyén ezek a fák gyűlölnek minket.

Délnek és délnyugatnak haladtak, amíg Erdőmélye fatornyai el nem maradtak mögöttük, és a trombiták harsogását is elnyelte az erdő.
A farkasok visszakapták a várukat. Talán megelégednek vele, és hagynak minket távozni.

Tris Botley zárkózott fel mellé.

– Rossz irányba megyünk – közölte, és felmutatott a lombtakarón keresztül rájuk ragyogó holdra. – A hajókhoz észak felé kell tartanunk.

– Először nyugatnak megyünk – mondta Asha –, egészen napkeltéig. Csak utána fordulunk északnak. – Törpe Rolféhoz és Rozsdaszakállú Roggonhoz, legjobb lovasaihoz fordult. – Menjetek előre, bizonyosodjatok meg róla, hogy szabad az út. Nem akarok meglepetéseket, amikor elérjük a partot. Ha farkasokba ütköztök, azonnal térjetek vissza.

– Ha muszáj – morogta Roggon dús, vörös szakálla mögül.

A felderítők távozása után a vasemberek folytatták menetelésüket, de nagyon lassan haladtak. A fák elrejtették a holdat és a csillagokat, az erdő talaja a lábuk alatt fekete volt és csalóka. Alig tettek meg fél mérföldet, amikor Quenton kuzinja kancája belelépett egy gödörbe, és eltörte a mellső lábát. Quentonnak el kellett vágnia a torkát, hogy abbahagyja a fájdalmas nyerítést.

– Fáklyákat gyújthatnánk – vetette fel Tris.

– A tűz idevezetné az északiakat. – Asha magában káromkodott; talán mégis hiba volt elhagyni a várat.
Nem. Ha maradunk és harcolunk, mostanra mind halottak lennénk.
Ám a sötétben való botorkálás sem volt sokkal jobb.
Ezek a fák megölnének minket, ha tudnának.
Levette a sisakját, és hátrasimította átizzadt haját. – A nap néhány óra múlva felkel. Itt megállunk, és hajnalig lepihenünk.

A megállás könnyű volt, a pihenés már jóval nehezebb. Senki nem aludt, még Bágyadtszemű Dale sem, az egyik evezős, aki arról volt híres, hogy a csapások között is tudott aludni. Néhányan megosztoztak egy Galbart Glover almaborával teli tömlőn, az ital kézről kézre járt. Akik hoztak magukkal ennivalót, adtak belőle azoknak, akik nem. A lovasok megetették és megitatták hátasaikat. Asha kuzinja, Quenton Greyjoy felküldött három embert a fákra, hogy figyeljék a fáklyafényeket az erdőben. Cromm a fejszéjét élezte, Szűz Qarl a kardját. A lovak az elszáradt füvet és töviseket rágták. Hagen vörös hajú lánya kézen fogta Tris Botley-t, hogy behúzza maga után az erdőbe. Amikor Tris ellenállt, Hatujjú Harllal ment el.

Bárcsak én is megtehetném ugyanezt!
Szép volna még egyszer, utoljára elveszni, Qarl ölelésében. Ashának rossz előérzete támadt. Vajon fogja még a lába alatt érezni a
Fekete Szél
fedélzetét? És ha igen, merrefelé hajózik majd?
A szigetek bezárultak előttem, kivéve, ha meghajtom a térdem, széttárom a lábam, és elviselem Vasöntő Erik ölelését, Westeros kikötőiben pedig nem látják szívesen a kraken lányát.
Kereskedőnek is állhatna, ahogy Tris javasolta, vagy elmehet a Lépőkövekhez, csatlakozni az ottani kalózokhoz.
Vagy...

– Mindenkinek elküldök egy darabot a hercegből – mormolta.

Qarl elvigyorodott

– Én előbb kérnék egy darabot belőled – suttogta. – Méghozzá azt az édes kis darabot a...

Valami kirepült a bokrok közül, és halk puffanással, pattogva és pörögve csapódott közéjük. Kerek volt, sötét és nedves, hosszú haja csapkodott körülötte gurulás közben. Amikor az egyik tölgyfa gyökerébe akadva megállt, Zordszavú megjegyezte:

– Törpe Rolfe már nem olyan magas, mint volt.

Az emberek fele addigra felpattant, kezek nyúltak a dárdák, kardok, pajzsok után.
Ők sem gyújtottak fáklyát,
gondolta Asha,
és jobban ismerik ezt az erdőt
,
mint mi valaha fogjuk.
Aztán a fák életre keltek körülöttük, és az északiak üvöltve rontottak rájuk.
Farkasok. Üvöltenek, akár az átkozott farkasok. Észak csatakiáltása.
Vasemberei visszaüvöltöttek, és megkezdődött a harc.

Ezt az összecsapást egy énekmondó sem énekelhette meg. Egy mester sem írhatott róla beszámolót Könyves szeretett köteteinek egyikébe. Nem lobogtak zászlók, nem hívta nagyúr maga köré az embereit, hogy hallják utolsó szavait A hajnal előtti félhomályban harcoltak, árnyék az árnyék ellen, gyökerek és kövek között botladozva, sárral és rothadó levelekkel a talpuk alatt. A vasemberek fémpáncélt és sófoltos bőrvértet viseltek, az északiak bőröket, prémeket és fenyőágakat. A hold és a csillagok letekintettek a küzdelemre, sápadt fényük átszüremlett a göcsörtös faágak között.