Sárkányok tánca (46 page)

– Néhányan – javította ki Hontalan Harry –, nem
rengetegen.
Rhaegar húgának
sárkányai
vannak. Rhaegar fiának nincsenek. Nem rendelkezünk elegendő erővel, hogy Daenerys és a hadserege nélkül elfoglaljuk a birodalmat. Kellenek a Makulátlanjai.

– Az első Aegon eunuchok nélkül hódította meg Westerost – mutatott rá Lysono Maar. – A hatodik miért ne tehetné meg ugyanezt?

– A terv...

– Miféle terv? – vágott közbe Folyami Tristan. – A kövér ember terve? Az, amelyik minden holdfordulóval változik? Először
Viserys
Targaryennek kellett volna csatlakoznia hozzánk ötvenezer dothrakival. Aztán a Kolduskirály meghalt, és a húga, egy könnyen befolyásolható kislány útra kelt Pentosba három frissen kikelt sárkánnyal. A lány azonban meggondolta magát, és a Rabszolga-öbölbe hajózott, ahol égő városokat hagyott maga után. A kövér ember ekkor úgy döntött, Volantisban találkozzunk vele. Most ez a terv is romba dőlt. Elegem van Illyrio terveiből! Robert Baratheon sárkányok nélkül foglalta el a Vastrónt, ugyanezt mi is meg tudjuk tenni. Ha tévedek, és a birodalom mégsem lázad fel értünk, még mindig visszavonulhatunk a Keskeny-tengeren át, ahogy egykoron Keserűacél is tette, és utána még oly sokan.

Strickland makacsul rázta a fejét.

– A kockázat...

–...már korántsem akkora, most, hogy Tywin Lannister halott. A Hét Királyság sosem lesz ennyire érett a hódításra! Újabb gyermekkirály ül a Vastrónon, ez még fiatalabb, mint az előző, a lázadók pedig annyian vannak a kontinensen, akár az őszi levelek.

– Akkor is – ellenkezett Strickland –, egyedül nem reménykedhetünk benne, hogy...

Griffnek elege lett a főkapitány gyávaságából.

– Nem leszünk egyedül. Dorne csatlakozik hozzánk, csatlakoznia
kell.
Aegon herceg ugyanúgy Elia gyermeke is, mint Rhaegaré.

– Így van – bólintott a fiú –, és ki maradt Westeroson, hogy szembeszálljon velünk? Egy asszony.

– Egy
Lannister
asszony – makacskodott a főkapitány. – Ráadásul a szajha oldalán ott áll a Királyölő, mögöttük pedig Casterly-hegy gazdagsága. Illyrio azt mondta, a gyermekkirályt eljegyezték a Tyrell lánnyal, vagyis Égikert haderejével is szembe kell néznünk.

Laswell Peake öklével az asztalra csapott

– Néhányunknak még egy évszázad után is vannak barátai a Síkvidéken. Égikert ereje korántsem olyan nagy, mint Mace Tyrell hiszi.

– Aegon herceg – nézett a fiúra Folyami Tristan –, mi a te embereid vagyunk. Az a kívánságod, hogy kelet helyett nyugatra hajózzunk?

– Az! – felelte Aegon lelkesen. – Ha a nagynéném Meereent akarja, legyen az övé. Én közben megszerzem magamnak a Vastrónt, a ti kardotok és szövetségetek segítségével. Lépjünk gyorsan, csapjunk le keményen, és arathatunk néhány könnyű győzelmet, mielőtt a Lannisterek tudomást szereznének róla, hogy egyáltalán partra szálltunk. Ez majd másokat is az ügyünk mellé állít.

Folyami helyeslően mosolygott, mások elgondolkodva néztek össze. Végül Peake szólalt meg.

– Szívesebben halnék meg Westeroson, mint a démonúton.

Marq Mandrake halk kuncogással felelt:

– Én inkább élnék, szereznék némi földet és egy várkastélyt.

Virágos Franklyn a kardhüvelyére csapva nyilvánította ki véleményét

– Ha megölhetek néhány Fossowayt, én is mellette vagyok!

Amikor mindannyian egyszerre kezdtek beszélni, Griff tudta, hogy megfordult az árhullám.
Aegonnak ezt az oldalát még sosem láttam.
Persze nem ez volt a legmegfontoltabb döntés, de már belefáradt az állandó gondolkodásba, rosszul volt a titkoktól, kimerült a várakozásban. Győzzenek vagy veszítsenek, újra látni fogja Griff-fészket, mielőtt meghal, és az apja mellé lesz eltemetve.

Az Arany Kompánia tisztjei sorra felálltak, térdet hajtottak, és iíjú hercegük lába elé helyezték a kardjukat. Utolsóként a vízhólyagos lábú Hontalan Harry Strickland.

A nap már vörösre festette a nyugati eget, és skarlát árnyékokat vetett a dárdák hegyére tűzött aranykoponyákra, amikor elhagyták a főkapitány sátrát. Virágos Franklyn felajánlotta, hogy körbevezeti a herceget a táborban, és bemutatja őket
a fiúknak.
Griff beleegyezett.

– De ne feledd, az emberek számára ő továbbra is Ifjú Griff marad, amíg át nem kelünk a keskeny tengeren. Westeroson majd megmossuk a haját, és magára öltheti a páncélját.

– Megértettem. – Virágos megveregette Ifjú Griff hátát. – Gyere, kezdjük a szakácsoknál. Érdemes megismerkedni velük.

Miután távoztak, Griff a Félmesterhez fordult.

– Lovagolj vissza a
Szende Szűz
höz, hozd ide Lemore-t é
s Ser Rollyt. Szükségünk lesz Illyrio ládáira is, az összes pénzre és a páncélra. Yandrynak és Ysillának köszönj meg mindent a nevemben is, az ő szerepük itt véget ért. Nem lesznek elfelejtve, amikor őfelsége elfoglalja a királyságát.

– Ahogy kívánod, nagyuram.

Griff otthagyta társát, és belépett a sátorba, melyet Hontalan Harry bocsátott a rendelkezésére.

Tudta, hogy az előttük álló út tele van veszedelemmel, de mit számít most már? Mindenkinek meg kell halnia. Ő mindössze egy kis időt kért. Nagyon sokáig várt, az istenek bizonyára adnak neki még néhány évet, elég időt ahhoz, hogy lássa trónra lépni a kölyköt, akit eddig a fiának nevezett. Hogy visszaszerezze földjeit, nevét, becsületét. Hogy elcsendesítse a harangokat, melyek oly hangosan zúgtak álmaiban minden alkalommal, amikor lehunyja a szemét.

Odabent a sátor magányában, miközben a lenyugvó nap arany és skarlát sugarai betűztek a nyitott bejáraton, Jon Connington lerázta magáról farkasbőr köpenyét, a fején át lehúzta páncélingét, letette egy padra, és végül a jobb kezét takaró kesztyűtől is megszabadult Középső ujján a köröm már teljesen feketére színeződött, és a szürkeség kezdett felkúszni az első ujjpercig. Gyűrűsujja hegye is sötétebb árnyalatúvá vált, és amikor megérintette tőre hegyével, nem érzett semmit

Halál,
tudta jól.
De lassú halál. Egy év, két év, talán öt. Némelyik kőember tíz évig is él. Elég idő, hogy átkeljek a tengeren, és újra lássam Griff-fészket. Hogy egyszer és mindenkorra végezzek a Bitorló vérvonalával és Rhaegar fiát ültessem a Vastrónra.

Jon Connington akkor már békében halhat meg.

A szélfútta

A
hír forró szélként söpört át a táboron.
Közeledik! A hadserege elindult. Délre jön, Yunkaiba, hogy felgyújtsa a várost és kardélre hányja a lakosokat, mi pedig északra menetelünk, hogy találkozzunk vele.

Béka Szalma Dicktől hallotta, ő Vén Csont Billtől, az pedig egy Myrio Myrakis nevű pentositól, akinek az egyik unokatestvére a Rongyos Herceg pohárnokaként szolgált.

– Coz a parancsnoki sátorban hallotta, Caggo szájából! – bizonygatta Szalma Dick. – Egy napon belül úton leszünk, majd meglátjátok!

Ez igaznak bizonyult. A parancs a Rongyos Hercegtől érkezett kapitányain és őrmesterein keresztül: sátrakat lebontani, öszvéreket felpakolni, lovakat felnyergelni, és hajnalban indulás Yunkai irányába.

– Nem mintha a Yunkai fattyúk szeretnék, hogy a Sárga Városukban sündörögjünk a lányaik körül – mondta Baqq, a kancsal myri számszeríjász, akinek a neve
babot
jelentett. – Yunkaiban csak feltöltjük a készleteket, esetleg pihent lovakat kapunk, aztán indulunk is tovább Meereenbe, táncolni egyet a sárkánykirálynővel. Pattanj, Béka, élezd meg szépen az urad kardját, hátha rövidesen szüksége lesz rá!

Quentyn Martell Dorne-ban herceg volt, Volantisban egy kereskedő szolgája, de a Rabszolga-öböl partján csak Béka, a zsoldosok által Zöldzsigernek nevezett hatalmas termetű, tar fejű dorne-i lovag fegyverhordozója. A Szélfútták olyan neveket használtak, amilyet akartak, és azt is bármikor megváltoztathatták. Quentynen azért ragadt rajta a
Béka,
mert azonnal ugrott, amikor a nagy ember valamilyen parancsot harsogott.

Még a Szélfútták parancsnoka is titokban tartotta a valódi nevét. Egyes szabadcsapatok a Valyria végzetét követő, véres és zűrzavaros században jöttek létre, mások csak tegnap alakultak, és holnap meg is fognak szűnni. A Szélfútta kompánia harmincéves múltra tekinthetett vissza, és mindeddig csupán egyetlen parancsnoka volt, a halk beszédű, szomorú szemű pentosi nemes, akit Rongyos Hercegnek hívtak. Haja és páncélja egyforma ezüstszürke volt, de rongyos, foltozott köpenye többféle színben pompázott: kék és szürke, vörös, arany és zöld, bíbor, karmazsin és égszínkék, de a nap már mindegyiket kifakította. Amikor a Rongyos Herceg húsz és három éves volt – ahogy Szalma Dick mesélte a történetet –, Pentos tanácsosai őt választották meg új hercegüknek, alig néhány órával a régi lefejezése után. Ő azonban felkötötte kardját, kedvenc lova nyergébe pattant, elmenekült a Vitatott Földekre, és soha nem tért vissza. Együtt lovagolt a Második Fiakkal, a Vaspajzsokkal és a Szűz Katonáival, majd öt bajtársával létrehozták a Szélfuttákat. A hat alapító közül már csak ő él.

Békát nem érdekelte, hogy mindebből mennyi az igazság. Mióta Volantisban jelentkeztek a Szélfutták közé, csak a távolból látta a Rongyos Herceget. A dorne-iak újoncok voltak, friss sorozottak, töltelékek, három ember a kétezer között. Parancsnokuk sokkal emelkedettebb társaságban időzött.

– Én nem vagyok fegyverhordozó! – tiltakozott Quentyn, amikor Genis Drinkwater felvetette a javaslatot. Őt itt Dorne-i Gerrold néven emlegették, hogy megkülönböztessék Vöröshátú Gerroldtól és Fekete Gerroldtól, vagy egyszerűen csak „Ivó”-nak hívták, mióta egy alkalommal a nagy ember is ezt tette. – Dorne-ban kiérdemeltem a sarkantyúmat, legalább annyira lovag vagyok, mint te!

Ám Gerrisnek igaza volt: ő és Arch azért vannak itt, hogy megvédjék Quentynt, vagyis állandóan a nagy ember mellett kell tartani őt.

– Arch a legjobb harcos hármunk közül – mutatott rá Drinkwater –, a sárkánykirálynőt viszont csak te veheted el.

Elveszem vagy harcolok ellene; így vagy úgy, hamarosan találkozunk.
Minél többet hallott Daenerys Targaryenről, annál jobban félt a találkozástól. A yunkaik azt állították, emberhússal eteti a sárkányait, és szüzek vérében fürdik, hogy sima és rugalmas maradjon a bőre. A Paszuly nevű zsoldos ezen csak nevetett, viszont az ezüstkirálynő kielégíthetetlenségéről szóló történeteknek hitelt adott.

– Az egyik kapitánya olyan vérvonalból származik, ahol a férfiaknak lábnyi hosszú a szerszámuk – mondta –, de neki még ez sem elég nagy. Együtt lovagolt a dothrakikkal, és megszokta, hogy csődörök dugják, így a férfiak már nem tudják kitölteni.

Könyvmoly, a ravasz volantisi kardforgató, aki mintha mindig valamilyen szakadozott pergament olvasott volna elmélyülten, kegyetlennek és őrültnek vélte a sárkánykirálynőt.

– A khalja megölte a bátyját, hogy királynővé tegye őt. Aztán ő ölte meg a khalt, hogy
khaleesi
legyen belőle. Véráldozatokat mutat be, rezzenéstelen tekintettel hazudik, és ha úgy tartja kedve, a sajátjai ellen fordul. Megállapodásokat szegett meg, követeket kínzott halálra... az apja is őrült volt. Benne van a vérükben.

Benne van a vérükben.
II. Aerys király
valóban
őrült volt, ezt egész Westeros tudta. Két Segítőjét is száműzte, a harmadikat pedig megégette.
Vajon akkor is el kell vennem Daeneryst, ha ugyanolyan vérengző fenevad, mint az apja
? Doran herceg erről a lehetőségről soha nem beszélt.

Béka örült, hogy maga mögött tudhatta Astaport. A Vörös Várost nem sok választotta el attól, amit ő a pokolról gondolt. A yunkaik lezárták a betört kaput, hogy a halottakat és a haldoklókat a városon belül tartsák, de a látvány, ami a vörös téglás utcákon végiglovagolva a szeme elé tárult, örökre kísérteni fogja Quentyn Martellt. Egy halottakkal elzárt folyó. A papnők tépett köpenyükben, karóba húzva, csillogó, zöld legyek felhőjével borítva. Haldokló, véres és mocskos emberek tántorognak az utcán. Félig megsütött kutyakölykökért harcoló gyermekek. Astapor utolsó szabad királya, amint meztelenül üvölt egy veremben, ahol ráengedtek fél tucat kiéhezett kutyát. És tüzek, mindenhol tüzek. Ha behunyta a szemét, még mindig látta őket: lángok csapnak fel az eddig látott várkastélyoknál sokkal nagyobb piramisokból, az olajos füst vastag, fekete kígyóként tekereg az ég felé.

Amikor a szél dél felől fújt, még itt, a várostól hárommérföldnyire is érezni lehetett a füstöt. Az omladozó, vörös téglafalak mögött Astapor még mindig parázslott, bár a legnagyobb tüzek mostanra kitombolták magukat. A hamu zsíros, szürke hópelyhekként kavargott a levegőben. Jó lesz továbbindulni.

Ezzel a nagy ember is egyetértett.

– Épp időben – morogta, amikor Béka rátalált. Kockát vetett Paszullyal, Könyvmollyal és Vén Csont Bill-lel, és szokás szerint veszített. A zsoldosok kedvelték Zöldzsigert, aki ugyanolyan rettenthetetlenül fogadott, mint ahogy harcolt, csak korántsem akkora szerencsével. – Szükségem van a páncélomra, Béka. Levakartad a vért a mellvértemről?

– Igen, ser.

Zöldzsiger mellvértje öreg és súlyos, többször is foltozott, agyonhasznált darab volt. Ugyanezt el lehetett mondani a sisakjáról is, valamint a nyakvédőről, a lábvédőről, a kesztyűről, és szedett-vetett páncéljának többi részéről. Béka felszerelése csak kicsivel festett jobban, Ser Gerrisé pedig a legrosszabb volt az összes közül.
Zsoldosacél,
a páncélkovács így nevezte. Quentyn nem kérdezte meg, hányan hordták előtte, hányan haltak meg benne. Saját, jó minőségű páncéljukat Volantisban hagyták, aranyukkal és valódi nevükkel együtt. A nemes házak gazdag lovagjai nem keltek át a keskeny tengeren, hogy áruba bocsássák kardforgató kezüket, kivéve, ha valami gonosztett miatt száműzték őket.

– Inkább tettetem magam szegénynek, mint gonosznak – jelentette ki Quentyn, amikor Gerris elmondta, mit talált ki.

A Szélfutták alig egy óra alatt tábort bontottak.

– Elindulunk! – jelentette be a Rongyos Herceg hatalmas testű, szürke csataménje hátáról nemes valyr nyelven, amit a kompánián belül leginkább használtak. Lova foltos mellső lábára rongydarabokat tekert azoknak az embereknek a köpenyéből, akiket megölt. Saját köpenye szintén ilyen darabokból állt. Öregember volt, hatvan is elmúlt már, azonban még mindig egyenesen ült a nyeregben, és a hangja is elég erős volt hozzá, hogy a mező legtávolabbi részén is hallani lehessen. – Astapor csak ízelítő volt, Meereen lesz az igazi lakoma!

A zsoldosok üdvrivalgásban törtek ki. A dárdákon kék selyemszalagok lengtek, a magasban pedig kék-fehér csíkos szövetek, a Szélfutták zászlai lobogtak.

A három dorne-i a többiekkel együtt éljenzett. Ha csendben maradnak, csak magukra vonják a figyelmet. Ám ahogy a Szélfútták észak felé indultak a parti úton, szorosan Véresszakáll és a Macska Kompániája mögött. Béka odahúzódott Dorne-i Gerrold mellé.

– Hamarosan – mondta Westeros közös nyelvén. Voltak más westerosiak is az egységben, de nem sokan, és nem a közelükben. – Nemsokára cselekednünk kell.

– Ne itt – mormolta Gerris üres mosollyal. – Este, ha tábort vertünk, mindent megbeszélünk.

A régi ghisi parti úton száz mérföld választotta el Astaport

Yunkaitól, és újabb ötven Yunkait Meereentől. A lovakkal jól ellátott szabad kompániák erőltetett menetben hat nap alatt elérhetik Yunkait, vagy nyolc alatt valamivel kényelmesebb tempóban. A gyalogos ó-ghisi légióknak másfélszer annyi ideig fog tartani az út, ami pedig Y unkait és rabszolgahadseregét illeti...

– Azokkal a tábornokokkal csoda, hogy nem menetelnek bele egyenesen a tengerbe – vélekedett Paszuly.

A Yunkaik nem szűkölködtek parancsnokokban. Egy Yurkhaz zo Yunzak nevű öreg hős volt a főparancsnokuk, bár a Szélfútták csak távolról látták; állandóan egy hatalmas gyaloghintón közlekedett, ami olyan óriási volt, hogy negyven rabszolga kellett a cipeléséhez.

Alárendeltjeivel azonban sajnálatos módon jóval többször találkoztak. A yunkai nemesek úgy hemzsegtek mindenütt, akár a csótányok. A felét Ghazdannak, Grazdannak, Mazdhannak vagy Ghaznaknak hívták; a ghisi nevek megkülönböztetése olyan művészet volt, amit nem sok Szélfútta tudott elsajátítani, ezért inkább gúnyneveket aggattak rájuk.

Az egyik legfeltűnőbb közülük a Sárga Bálna volt, egy gyomorforgatóan kövér férfi, aranyrojtokkal díszített sárga selyem
tokar
ban. Segítség nélkül még állni és vizelni sem tudott, ezért mindig húgyszagot árasztott, amit még a rengeteg parfüm sem tudott elnyomni. Állítólag ő a leggazdagabb ember Yunkaiban, és kedvelte a rendellenes dolgokat: a rabszolgái között volt kecskelábú és kecskepatájú fiú, egy szakállas asszony, egy kétfejű szörnyeteg Mantarysból, és egy kétnemű, aki éjjelente az ágyát melegítette.

– Farok és punci egyszerre – mondta Szalma Dick. – A Bálnának volt egy óriása is, szerette nézni, ahogy megdugja a rabszolgalányait. Aztán meghalt. Azt hallottam, a Bálna egy zsák aranyat ígért egy újért.

Aztán ott volt a Lánytábornok, aki vörös sörényű, fehér lovon közlekedett, és száz izmos rabszolgakatonának parancsolt. Mindegyiket ő maga tenyésztette és képezte, fiatalok voltak, és karcsúak, duzzadó izmúak, és egy ágyékkötőtől, sárga köpenytől és érzéki vésetekkel ellátott bronzpajzstól eltekintve teljesen meztelenek. Úrnőjük nem lehetett több tizenhat évesnél, és Yunkai saját Daenerys Targaryenének képzelte magát.

A Kisgalamb igazából nem volt törpe, de gyenge fényben könnyen annak lehetett nézni. Ennek ellenére úgy járt-kelt, mintha óriás volna, görbe kis lábait szétvetette, lapos mellkasát kidüllesztette. Az ő katonái voltak a legmagasabbak, akiket a Szélfútták valaha láttak; a legkisebb is legalább hét láb lehetett, a legmagasabb pedig közelítette a nyolcat. Mindannyian hosszúkás arcú, hosszú lábú férfiak voltak, és díszes páncéljuk lábrészének magasítása még nagyobbnak mutatta őket. Felsőtestüket rózsaszínre festett pikkelypáncél borította, fejükön hegyes acélcsőrrel ellátott, rózsaszín tollforgós sisakot viseltek. Mindegyikük hosszú, görbe kardot hordott a csípőjén, és saját magasságukkal megegyező hosszúságú, mindkét végén levél alakú pengével ellátott dárdát forgattak.

– A Kisgalamb tenyészti őket – árulta el Szalma Dick. – Magas rabszolgákat vásárol a világ minden tájáról, pároztatja a nőket a férfiakkal, és a legmagasabbakból Gémeket képez. Abban reménykedik, hogy egy nap elhagyhatja a lábmagasítót.

– Néhány óra a kínpadon felgyorsítaná a folyamatot – jegyezte meg a nagy ember.

Gerris nevetett.

– Félelmetes csapat. Semmi nem rémít meg jobban, mint néhány magasított lábon járó rabszolga, rózsaszín pikkelyekkel és tollakkal. Ha az egyik rám támadna, összehugyoznám magam a röhögéstől.

– Vannak, akik szerint a gémek királyi látványt nyújtanak – mondta Vén Csont Bill.

– Ha a királyod békákat eszik fél lábon állva, akkor biztosan.

– A gémek gyávák – szögezte le a nagy ember. – Egyszer Ivó, Qetus és én vadászni indultunk, és belebotlottunk néhány gémbe, éppen a sekélyesben csipegették a békaporontyokat és a kishalakat. Valóban szépek voltak a szemnek, de aztán elrepült odafent egy héja, és rögtön szárnyra kaptak, mintha sárkányt láttak volna. Akkora szelet kavartak, hogy lefújt a lovamról, de Cletus felajzotta az íját, és lelőtte az egyiket. Az íze, mint a kacsáé, csak nem olyan zsíros.

Ám még a Kisgalamb és a Gémek is elhalványultak a Láncos Nagyurak gúnynevet kiérdemlő testvérpár ostobasága mellett. A legutolsó alkalommal, amikor Yunkai rabszolgaharcosai találkoztak a sárkánykirálynő Makulátlanjaival, fejvesztett menekülés lett a vége. A Láncos Nagyurak megoldották, hogy ez többé ne történhessen meg; tízesével összeláncolták a katonáikat, csuklót a csuklóhoz, bokát a bokához.

– Szegény ördögök nem tudnak elfutni, csak ha mindegyik fut – mesélte nevetve Szalma Dick. – És akkor sem lesznek túl gyorsak.

– Nem mintha a gyaloglás olyan rohadt gyorsan menne nekik – mutatott rá Paszuly. – Ráadásul tíz mérföldről hallani a csörömpölésüket.