Sárkányok tánca (47 page)

És voltak mások is, hasonlóan őrültek, vagy még rosszabbak: a Rezgőarcú Nagyúr, a Részeges Hódító, az Állatidomár, Pudingarc, a Nyúl, a Szekeres, a Parfümös Hős. Némelyik húsz katonának parancsolt, mások kétszáznak vagy kétezernek, rabszolgáknak, akiket maguk képeztek ki és fegyvereztek fel. Mindegyik gazdag volt, mindegyik arrogáns, és mindegyik kapitányi vagy parancsnoki rangot viselt, így nem felelt másnak, csak Yurkhaz zo Yunzaknak. Az egyszerű zsoldosokat lenézték, és vég nélkül azon vitatkoztak, ki a rangidős közöttük.

Mire a Szélfutták megtettek három mérföldet, a yunkaik két és fél mérfölddel lemaradtak mögöttük.

– Egy falkányi bűzös, sárga holdkóros – panaszkodott Paszuly. – Még mindig nem sikerült kitalálniuk, hogy a Viharvarjak és a Második Fiak miért álltak át a sárkánykirálynőhöz.

– Azt hiszik, aranyért – ingatta a fejét Könyvmoly. – Mit gondolsz, miért fizetnek meg ilyen bőségesen minket?

– Az arany jó dolog, de az élet még jobb – felelte Paszuly. – Astaporban csupán néhány nyomorékkal táncoltunk. Te komolyan ezzel a csőcselékkel az oldaladon akarsz szembenézni a Makulátlanokkal?

– Astaporban is voltak Makulátlanok – szólt közbe a nagy ember.

– Én
valódi
Makulátlanokról beszélek. Attól, hogy egy bárddal levágják a kölykök golyóit, és csúcsos sisakot nyomnak a fejükbe, még nem lesz belőlük Makulátlan. A sárkánykirálynő a valódiakat magával vitte, azok nem törnek meg, és nem futnak el, amikor rájuk szellentesz.

– Nem beszélve a sárkányokról. – Szalma Dick felnézett az égre, mintha már csak a sárkányok említése is elég lenne hozzá, hogy lecsapjanak rájuk a magasból. – Élezzétek meg a kardotokat, fiúk, mert nemsokára valódi harcban lesz részünk.

Valódi harc,
gondolta Béka. A szó a gyomrába mart. Neki már az Astapor falai alatt lezajlott harc is valódinak tűnt, bár tudta, hogy a zsoldosok nem így vélekednek.

– Az mészárlás volt, nem harc – jelentette ki utána Denzo D’han. a harcos bárd. Denzo kapitány volt, száz csata veteránja, míg Béka tapasztalata a gyakorlótérre és a lovagi tornákra korlátozódott, így nem hitte, hogy az ő dolga lenne vitába szállni egy sokat megért harcossal.

Amikor elkezdődött
,
valóban igazi csatának tűnt.
Eszébe jutott, hogyan szűkült össze a gyomra, amikor a nagy ember hajnalban egy rúgással felébresztette.

– Páncélt fel, hétalvó! – dörögte. – A Mészáros emberei előbújtak, harcolni akarnak. Fel, különben te leszel a reggelije!

– A Mészároskirály halott – tiltakozott álmosan Béka. Ez a hír fogadta őket, amikor leözönlöttek a zsoldosokat Ó-Volantisból ideszállító hajókról. Egy második Cleon király szerezte meg a koronát, aztán ő is gyorsan meghalt, és Astaporban most egy szajha és egy őrült borbély uralkodik, akiknek a hívei egymással harcolnak az utcákon a város irányításáért

– Lehet, hogy hazudtak – mondta a nagy ember. – Vagy ez egy másik Mészáros. Esetleg az első tért vissza üvöltve a sírjából, hogy végezzen néhány yunkaival. Rohadtul nem számít, Béka.
Vedd fel a páncélodat!

A sátorban tízen aludtak, és addigra mindenki más talpon volt, lázas igyekezettel rángatták magukra nadrágjukat és csizmájukat, öltötték fel láncingüket, csatolták fel mellvértjüket, húzták szorosra láb- és karvértjeik szíjait. Kapkodó kezek nyúltak sisakok, pajzsok, kardok után. A mindig gyors Gerris készült el elsőként, Arch nem sokkal lemaradva követte. Együtt segítették fel Quentynre a páncélját.

Negyed mérfölddel távolabb Astapor új Makulátlanjai özönlöttek ki a kapun, és rendeződtek alakzatba a város omladozó, vörös falai alatt A hajnali napfény megcsillant csúcsos bronzsisakjukon és hosszú dárdáik hegyén.

A három dorne-i együtt rohant ki a sátorból, hogy csatlakozzanak a lovak felé igyekvő harcosokhoz.
Csata.
Quentynt azóta oktatták a kard, a dárda és a pajzs használatára, mióta járni tudott, de ez most semmit sem jelentett.
Harcos, adj nekem bátorságot!
– fohászkodott, miközben a távolban megszólaltak a dobok:
BUMM, bumm, BUMM, bumm, BUMM, bumm.
A nagy ember megmutatta neki a Mészároskirályt; a férfi merev tartásban ült páncéllal fedett lován, rézszín pikkelyvértje fényesen csillogott a reggeli napfényben. Gerris a harc kezdete előtt még odalépett hozzá.

– Bármi is történjék, maradj Arch mellett! Ne feledd, te vagy az egyetlen közöttünk, aki feleségül veheti a lányt.

Addigra az astaporiak megkezdték az előrenyomulást.

Akár halott volt, akár élt, a Mészároskirálynak sikerült meglepnie a Bölcs Mestereket. A yunkaik még lobogó
tokar
ban szaladgáltak fel-alá, megpróbálva alakzatba rendezni félig kiképzett katonáikat, amikor a Makulátlanok dárdái szétzilálták az arcvonalukat. Ha nincsenek ott a szövetségeseik és a megvetett zsoldosok, könnyen pórul járhattak volna, de a Szélfútták és a Macska Kompániája perceken belül nyeregben termett, és rázúdult az astaporiak szárnyára, miközben az egyik új-ghisi légió a másik oldalról áttört a yunkai táboron, és szemtől szemben, dárdával és pajzzsal csapott össze a Makulátlanokkal.

A többi már valóban mészárlás volt, de ezúttal a Mészároskirály került a bárd rosszabbik oldalára. Végül Caggo vágta le, miután átküzdötte magát a király testőrségén a csataménig, és íves valyriai
arakh
jának egyetlen csapásával válltól csípőig felnyitotta az uralkodó testét. Béka nem látta, de akik ott voltak, azt állították, Qeon rézpáncélja széthasadt, akár a selyem, és a nyílásból borzalmas bűzt árasztva száznyi tekergő féreg mászott elő. Qeon tehát mégis halott volt. A kétségbeesett astaporiak kiásták a sírjából, páncélt adtak rá, és felkötözték a lovára, hátha ezzel bátorságot önt Makulátlanjaiba.

A halott Cleon eleste véget vetett a reményeiknek. Az új Makulátlanok dárdájukat és pajzsukat eldobálva futottak, ám Astapor kapuja bezárult mögöttük. Béka is részt vett az ezt követő mészárlásban, a többi Szélfuttával együtt rohanta le a rémült eunuchokat Mindvégig a nagy ember mellett maradt, jobbra-balra csapkodott, ahogy az ék dárdahegyként tört át a Makulátlanok sorain. Amikor a másik oldalon kiértek a tömegből, a Rongyos Herceg vezetésével megfordultak, és újabb rohamra indultak. Béka csak akkor nézte meg jobban a csúcsos bronzsisak alatti arcokat, és rá kellett jönnie, hogy a legtöbben nem idősebbek nála.
Az anyjuk után sikoltozó zöldfülű kölykök,
gondolta, de ugyanúgy gyilkolta őket tovább. Mire maga mögött hagyta a harcmezőt, kardja vöröslött a vértől, és úgy elfáradt a karja, hogy alig bírta felemelni.

Ez mégsem volt valódi harc,
gondolta.
Az csak ezután jön
,
és addigra már nem lehetünk itt, különben a rossz oldalon találjuk magunkat.

Aznap éjjel a Szélfutták a Rabszolga-öböl partján vertek tábort Béka húzta az első őrséget, neki kellett vigyáznia a lovakra. Gerris ott találkozott vele naplemente után, amikor már a félhold ragyogott a víz fölött.

– A nagy embernek is itt kéne lennie – mondta Quentyn.

– Meglátogatta Vén Csont Billt, hogy a maradék ezüstjét is elveszítse – telelte Gerris. – Hagyjuk ki ebből. Úgyis azt teszi, amit mondunk, még ha nem is tetszik neki.

– Igaz,

Egyre több dolog volt, ami Quentynnek sem tetszett ebben az egészben. Egy túlzsúfolt hajóban utazni, kitéve a szél és a tenger szeszélyének, kemény, zsizsikes kenyeret enni és fekete kátrányrumot inni az áldott feledésig, dohos szalmán aludni idegenek szagával az orrában... mindezekre számított, amikor Volantisban aláírta azt a pergament, és egy évre felajánlotta kardját és elkötelezettségét a Rongyos Hercegnek. Ezeket a nehézségeket ki lehetett bírni, hiszen minden nagyobb kaland velejárói voltak.

Amire azonban most készültek, az egyértelmű árulásnak minősült. A yunkaik elhozták őket ide Ó-Volantisból, hogy harcoljanak a Sárga Városért, de a dorne-iak köpönyeget akartak fordítani, és átállni a másik oldalra. Ami azt jelenti, hogy cserben kell hagyniuk a bajtársaikat is. A Szélfútták nem olyan harcostársak voltak, akiket Quentyn önként választott volna magának, de átkelt velük a tengeren, osztozott ételükön és sörükön, az oldalukon harcolt, történeteket cserélt azokkal, akiknek megértette a beszédét. És ha a történetek nem is voltak igazak... nos, ez volt a meereeni utazás ára.
„Ez nem olyasmi, amit te becsületes megoldásnak neveznél
” figyelmeztette Gerris még a Kereskedőházban.

– Daenerys talán már félúton jár Yunkai felé, egy hadsereggel a háta mögött – mondta Quentyn a lovak között sétálva.

– Lehet – bólintott Gerris –, de az is lehet, hogy nem. Hallottunk már hasonló szóbeszédet korábban is. Az astaporiak meg voltak győződve róla, hogy Daenerys délre jön a sárkányaival, és megtöri az ostromot. Akkor nem jött, és talán most sem jön.

– Nem tudhatjuk biztosan. El kell tűnnünk, mielőtt kénytelenek lennénk harcba szállni azzal a nővel, akit feleségül kell vennem.

– Várjunk, amíg odaérünk Yunkaiba. – Gerris a dombokra mutatott. – Ez az ő területük. Senki nem akar etetni vagy bújtatni három dezertőrt. Yunkaitól északra az már senki földje.

Igaza volt, de Quentyn nem nyugodott meg.

– A nagy ember túl sok barátot szerzett. Tudja, hogy a terv kezdettől fogva az volt, hogy elszökünk, és egyedül jutunk el Daeneryshez, de nem szívesen hagyja majd hátra a barátait, akikkel együtt harcolt. Ha túl sokáig várunk, úgy fog tűnni, mintha a csata előestéjén hagytuk volna cserben őket. Arra sosem lesz képes. Te is ugyanolyan jól ismered, mint én.

– Ez dezertálás, akármikor is kerítünk rá sort – vitatkozott Gerris –, és a Rongyos Herceg nem nézi jó szemmel a dezertőröket. Vadászokat fog utánunk küldeni, és a Hét könyörüljön rajtunk, ha elkapnak. Ha szerencsénk van, csak az egyik lábunkat csapják le, hogy soha többé ne futhassunk. Ha nincs szerencsénk, odaadnak Szép Merisnek.

Quentynnek erre elakadt a szava. Szép Meristől még ő is félt A westerosi asszony magasabb volt nála, egy ujj híján elérte a hat lábat. Miután húsz évig szolgált a szabad kompániákban, semmi szép nem maradt benne, sem belül, sem kívül.

Gerris megfogta a karját

– Várjunk még néhány napot. Átkeltünk a fél világon, legyünk türelemmel még pár mérföldig. Valahol Yunkaitól északra eljön a megfelelő pillanat.

– Ha te mondod – dünnyögte kétkedve Béka.

Ám ez egyszer az istenek megszánták őket, és a lehetőség sokkal hamarabb eljött, mint várták.

Két nappal később Hugh Hungerford lépett a tábortüzükhöz.

– A dorne-it várják a parancsnoki sátorban.

– Melyiket? – kérdezte Gerris. – Mind azok vagyunk.

– Akkor mindőtöket. – A savanyú és mogorva, fél kezére nyomorék Hungerford jó ideig a kompánia pénzmestere volt, amíg a Rongyos Herceg lopáson nem kapta, és levágta három ujját. Azóta őrmesterként szolgált.

Mi
történhetett
? Békának mostanáig fogalma sem volt róla, hogy a parancsnok egyáltalán tud a létezésükről. Hungerford azonban rögtön távozott is, így nem maradt idő kérdésekre. Nem tehettek mást, összeszedték a nagy embert, és engedelmeskedtek a parancsnak.

– Ne valljatok be semmit, és készüljetek a harcra – súgta Quentyn a barátainak.

– Én mindig készen állok – mondta a nagy ember.

A nagy, szürke vitorlavászon pavilon, melyet a Rongyos Herceg előszeretettel nevezett az ő vászonkastélyának, tömve volt a dorne-iak megérkezésekor. Quentyn egy pillanat alatt rájött, hogy az összegyűltek zöme a Hét Királyságból érkezett, vagy legalábbis westerosi származásúnak vallotta magát.
Száműzöttek vagy száműzöttek fiai.
Sza
lma Dick szerint három tucat westerosi szolgált a kompániában, ennek jó harmada most itt volt, beleértve magát Dicket is, valamint Hugh Hungerfordot, Szép Merist és az aranyhajú Lewis Lanstert, a kompánia legjobb íjászát.

Denzo D’han szintén jelen volt, mellette Caggo tornyosult. Az emberek mostanában
Hullaölő Caggónak
nevezték, persze csak a háta mögött; meglehetősen hirtelen haragú harcosként ismerték, és az ívelt, fekete kard legalább olyan komisz volt, mint a gazdája. Több száz valyriai hosszúkard létezett a világon, de valyriai
arakh
ból alig néhány. Caggo és D’han nem Westerosról érkeztek, de kapitányként élvezték a Rongyos Herceg bizalmát.
A jobb és a bal keze. Valami jelentős dolog készülődik.

Maga a Rongyos Herceg törte meg a csendet.

– Parancs érkezett Yurkhaztól. Úgy tűnik, az életben maradt astaporiak előbújtak az üregeikből. Astaporban nem maradt semmi, csak tetemek, ezért elözönlötték a vidéket, százával vagy talán ezrével, betegen és éhesen. A yunkaik nem akarják a Sárga Városuk közelében látni őket. Utasítást kaptunk, hogy fogdossuk össze, és vigyük vissza mindet Astaporba, esetleg Meereenbe. Ha a sárkánykirálynő be akarja fogadni őket, csak tegye. Jó részük vérfolyásban szenved, és a többi is csak újabb éhes szájat jelent.

– Yunkai közelebb van, mint Meereen – jegyezte meg Hugh Hungerford. – Mi van, ha nem jönnek önszántukból?

– Ezért van kardotok és dárdátok, Hugh. Bár az íjak talán jobb szolgálatot tesznek. Akiken a vérfolyás jeleit látjátok, azoktól maradjatok távol. A haderő felét a dombok közé küldöm, ötven őrjárat, mindegyikben húsz lovas. Véresszakáll ugyanezt a parancsot kapta, így a Macskák is kiküldik az embereiket

Az emberek összenéztek, többen halkan mormoltak valamit. Bár a Szélfútták és a Macska Kompániája jelenleg egyaránt Yunkai szolgálatában álltak, egy évvel korábban, a Vitatott Földeken még a harcmező ellentétes oldaláról néztek farkasszemet egymással, és az ellenségeskedés azóta is kísértett. Véresszakáll, a Macskák ádáz vezére harsány óriás volt elképesztő vérszomjjal, aki nem is csinált titkot belőle, mennyire megveti a „rongyokba öltözött vénembert”.

Szalma Dick megköszörülte a torkát.

– Bocsánatodat kérem, de mi itt mindannyian a Hét Királyság szülöttei vagyunk. Azelőtt soha nem csoportosítottál minket vér vagy nyelv szerint Most miért mégis ezeket az embereket küldöd?

– Jogos kérdés. Ti keletre fogtok lovagolni, mélyen be a dombok közé, aztán nagy ívben megkerülitek Yunkait, és Meereen felé indultok. Ha útközben astaporiakkal találkoztok, hajtsátok őket északnak, vagy végezzetek velük... de ne feledjétek el, hogy a ti valódi feladatotok nem ez. A Sárga Városon túl már beleakadhattok a sárkánykirálynő őrjárataiba. Második Fiakba vagy Viharvarjakba. Bármelyik megfelel. Álljatok át hozzájuk.

– Álljunk át hozzájuk? – kérdezte meglepetten Ser Szikla Orson, a fattyú lovag. – Azt akarod, hogy köpönyeget fordítsunk?