Sárkányok tánca (43 page)

Egyáltalán nem ellenszenves,
gondolta Dany,
és királyi módon beszél

– Csókolj meg! – parancsolta.

A férfi megfogta a kezét, és csókot lehelt az ujjaira.

– Ne úgy! Csókolj meg, mintha a feleséged lennék.

Hizdahr megfogta a vállát, gyengéden, mintha csak egy kismadár volna. Előrehajolt, ajkát a lányéhoz nyomta. Csókja könnyű volt, száraz és gyors. Dany semmit nem érzett.

– Esetleg... még egyszer? – kérdezte a férfi.

– Ne. – A teraszon, a fürdőmedencéjében a kis halak mindig megcsipkedték a lábát mosakodáskor. Még azok is több szenvedéllyel csókoltak, mint Hizdahr zo Loraq. – Nem szeretlek.

Hizdahr megvonta a vállát.

– Idővel az is megjön. Tudott, hogy így szokott történni.

De nem velünk. Addig nem, amíg Daario ilyen közel van. Én őt akarom, nem téged.

– Egy nap vissza akarok térni Westerosra, hogy a magaménak követeljem apám egykori Hét Királyságát.

– Egy nap mindenkinek meg kell halnia, de nincs értelme a halálon rágódni. Én jobban szeretek mindig csak az adott napra gondolni.

Dany összekulcsolta a kezét.

– A szavak olyanok, akár a szél, még az olyan szavak is, mint a
szerelem
és a
béke.
Sokkal több bizodalmam van a tettekben. Az én Hét Királyságomban a lovagok küldetést vállalnak, hogy bizonyítsanak a szeretett szűz előtt. Varázskardot keresnek, elrejtett aranyat, vagy ellopnak egy koronát valamelyik sárkány kincseskamrájából.

Hizdahr felvonta a szemöldökét.

– Én csak a te sárkányaidat ismerem, varázskardot pedig még annyit se. Ha arra vágysz, boldogan hozok neked gyűrűket, koronákat és kincsekkel teli ládákat.

– Én csupán békére vágyom. Te azt mondod, segíthetsz megfékezni az éjszakai mészárlásokat az utcáimon. Én azt mondom:
tedd meg!
Vess véget ennek az árnyháborúnak, nagyuram. Ez a te küldetésed. Biztosíts nekem kilencven, gyilkolástól mentes nappalt és éjszakát, és tudni fogom, hogy méltó vagy a trónra. Képes vagy rá?

Hizdahr elgondolkodott.

– Kilencven nap és kilencven éjszaka halottak nélkül, és a kilencvenegyediken egybekelünk?

– Talán – felelte Dany szemérmesen. – Bár a fiatal lányok a szeszélyességükről híresek. Lehet, hogy kérni fogok egy varázskardot is.

Hizdahr nevetett.

– Akkor azt is megkapod, fényesség. A kívánságod számomra parancs. Megmondhatod az udvarnagyodnak, hogy elkezdheti az esküvői előkészületeket

– Semmi nem okozna nagyobb örömet a nemes Reznaknak. – Ha Meereen megtudja, hogy esküvő készülődik, az már önmagában hozhat néhány nap megnyugvást, még akkor is, ha Hizdahr erőfeszítései hiábavalónak bizonyulnak.
A Tarfejű nem fog örülni
,
de Reznak mo Reznak táncra perdül a boldogságtól.
Dany nem tudta, melyik miatt aggódjon jobban. Szüksége volt Skahazra és a Bronz Bestiákra, és mostanában nem nagyon bízott Reznak tanácsaiban,
óvakodj a parfümös udvarnagytól. Lehet
,
hogy Reznak szövetkezett Hizdahrral és a Zöld Keggyel
,
és együtt eszeltek ki valami csapdát számomra
?

Nem sokkal Hizdahr zo Loraq távozása után megjelent Ser Barristan hosszú, fehér köpenyében. A Királyi Testőrségben eltöltött hosszú évek megtanították a lovagot, hogyan húzódjon a háttérbe, de sosem távozott messzire.
Tudja,
állapította meg azonnal Dany,
és helyteleníti.
A férfi szája körül elmélyültek a ráncok.

– Nos, úgy tűnik, újra férjhez megyek. Te is örülsz neki, ser?

– Ha ezt parancsolod, felség.

– Hizdahr nem az a férj, akit te választottál volna számomra.

– Nem az én dolgom férjet választani neked.

– Ez igaz – bólintott Dany –, de nagyon fontos nekem, hogy megértsd. A népem vérzik. Haldoklik. Egy királynő nem magáért van, hanem a birodalomért. Házasság vagy pusztítás, ezek a lehetőségeim. Esküvő vagy háború.

– Felség, beszélhetek őszintén?

– Mindig.

– Van egy harmadik lehetőség is.

– Westeros?

A lovag bólintott.

– Felesküdtem felséged szolgálatára és arra, hogy megóvlak minden veszélytől, bárhová is mész. Melletted a helyem, itt, vagy Király-várban... a te helyed viszont Westeroson van, a Vastrónon, amely egykor atyádé volt. A Hét Királyság soha nem fogadná el Hizdahr zo Loraqot királyának.

– Nem jobban, mint ahogy Meereen elfogadja királynőjének Daenerys Targaryent. A Zöld Kegynek igaza van. Szükségem van magam mellé egy királyra, egy ghisi származású királyra, különben örökre mosdatlan barbárnak fognak tekinteni, aki betört a városukba, karóba húzatta a földijeiket, és ellopta a vagyonukat.

– Westeroson te leszel az elveszett gyermek, aki visszatér, hogy örömet lopjon apja szívébe. A néped éljenezni fog, amikor belovagolsz, és minden jó ember szeretettel tekint majd rád.

– Westeros messze van.

– Ha itt vesztegeted az időt, nem is jut közelebb. Minél előbb elhagyjuk ezt a helyet...

– Tudom.
El fogok indulni.
– Dany nem tudta, hogy értesse meg a lovaggal. Legalább annyira vágyott Westerosra, mint a férfi, de először meg kell gyógyítania Meereent. – Kilencven nap hosszú idő, Hizdahr talán kudarcot vall, de a próbálkozással is időt nyer nekem. Időt, hogy szövetségeket kössek, hogy megerősítsem a védelmet, hogy...

– És ha nem vall kudarcot? Akkor mit teszel, felség?

– A kötelességemet. – Hidegnek érezte a szót a nyelvén. – Te láttad Rhaegar bátyám esküvőjét. Mondd meg nekem, szerelemből vagy kötelességből házasodott meg?

Az öreg lovag habozott.

– Elia hercegnő jó asszony volt, felség. Kedves és okos, jószívű és szeretetre méltó. Tudom, hogy a herceg nagyon kedvelte.

Kedvelte,
gondolta Dany. A szó mindent elmondott.
Idővel én is megkedvelném Hizdahr zo Loraqot. Talán.

– Miért házasodtak össze, ha nem szerették egymást?

– Nagyatyád parancsolta így. Egy erdei boszorkány azt mondta neki, hogy a megjósolt herceg az ő vérvonalukból származik majd.

– Egy erdei boszorkány? – kérdezte meglepetten Dany.

– Ódonkői Jennyvel érkezett az udvarba. Töpörödött kis öregasszony volt, ránézni is fájt. Sokan azt mondták, törpe, bár Jenny úrnő mindig azt állította, egyike az erdő gyermekeinek.

– Mi lett vele?

– Nyárodú. – A névben maga a végzet csengett.

Dany sóhajtott

– Hagyj most magamra, nagyon fáradt vagyok.

– Ahogy kívánod. – Ser Barristan meghajolt és távozott, de az ajtóban megtorpant. – Bocsáss meg, felség, elfelejtettem említeni, látogatód érkezett. Mondjam meg neki, hogy jöjjön vissza holnap?

– Ki az?

– Naharis. A Viharvarjak visszatértek a városba.

Daario.
Megdobbant a szíve.

– Mióta... mikor...? – Nem találta a szavakat, de Ser Barristan így is értette.

– Felséged a Keggyel beszélgetett, amikor megérkezett. Tudtam, hogy nem szeretnéd, ha zavarnának. A kapitány hírei várhatnak holnapig.

– Nem! –
Hogyan is aludhatnék, tudván, hogy a kapitányom ilyen közel van
? – Küldd be haladéktalanul. És... ma este már nem lesz rád szükségem. Daarióval biztonságban leszek. Ó, és légy oly kedves, küldd ide Irrit és Jhiquit... és Missandeit is. –
Át kell öltöznöm, hogy gyönyörű legyek.

Ennyit mondott szolgálólányainak is, amikor megérkeztek.

– Mit szeretne viselni felséged? – kérdezte Missandei.

Csillagfényt és hullámtajtékot,
gondolta Dany,
egy leheletnyi selymet, ami szabadon hagyja a bal mellem
,
hogy Daario legeltethesse a
tekintetét. Ó, és persze virágokat a hajamba.
A kapitány kezdetben virágot hozott neki mindennap, Yunkáitól egészen Meereenig.

– Hozzátok a szürke lenvászon ruhámat a gyöngyökkel, és a fehér oroszlán bőrét. – Mindig nagyobb biztonságban érezte magát Drogo oroszlánbőrébe burkolózva.

Daenerys a teraszon fogadta kapitányát, a körtefa alatti faragott kőpadon üldögélve. A város felett félhold lebegett, ezernyi csillag gyűrűjében. Daario Naharis páváskodva lépett ki a teraszra.
Akkor is páváskodik, ha meg sem mozdul.
A kapitány csikós nadrágot viselt betűrve bíbor bőrcsizmájába, fehér selyeminget és aranygyűrűkből álló mellényt. Háromágú szakállát bíborszínűre festette, kackiás bajszát aranyra, hajfürtjeire pedig bőségesen jutott mindkét színből. Egyik csípőjén hosszú tőr lógott, a másikon dothraki
arakh.

– Ragyogó királynőm – köszöntötte –, távozásom óta még csodálatosabb lettél! Hogy lehetséges ez?

A királynő már hozzászokott az efféle hízelgéshez, a dicséret valahogy mégis többet jelentett Daariótól, mint Reznaktól, Xarótól vagy Hizdahrtól.

– Azt beszélik, jól szolgáltál engem Lhazarban, kapitány. –
Annyira hiányoztál!

– Kapitányod azért él, hogy szolgálja kegyetlen királynőjét.

– Kegyetlen?

A holdfény megcsillant a férfi szemében.

– Messze megelőzte embereit, hogy előbb láthassa a gyönyörű arcot, és a királynő cserébe megvárakoztatja, miközben ő maga bárányt és fügét eszik valami kiszáradt vénasszonnyal.

Meg sem mondták, hogy itt vagy,
gondolta Dany,
különben adtam volna az ostobát, és azonnal érted küldetek.

– A Zöld Keggyel étkeztem. – Úgy döntött, jobb, ha nem említi Hizdahrt. – Azonnal szükségem volt bölcs tanácsára.

– Nekem csak egyvalamire van azonnal szükségem: Daenerysre.

– Küldessek ételért? Bizonyára éhes lehetsz.

– Két napja nem ettem, de most, hogy itt vagyok, bőségesen elegendő lakmároznom gyönyörűségedből.

– A gyönyörűségem nem tölti meg a hasad. – Leszakított egy körtét, és odadobta a férfinak. – Legalább ezt edd meg.

A benne lakozó lány annyira szerette volna megcsókolni, hogy szinte már fájt.
A csókjai kemények lennének és követelőzőek,
ábrándozott,
és az sem érdekelné, ha felkiáltok, vagy ráparancsolok, hogy hagyja abba.
A királynő azonban tudta, hogy ez ostobaság volna.

– Mesélj nekem az utadról.

A férfi közömbösen megvonta a vállát.

– A yunkaik felbérelt zsoldosokat küldtek a Khyzai-hágóhoz. Hosszú Lándzsáknak nevezik magukat. Éjszaka ütöttünk rajtuk, és néhányat a pokolra küldtünk. Lhazarban megöltem két őrmesteremet, mert el akarták lopni az ékköveket és aranytálakat, melyeket királynőm küldött ajándékként a bárányembereknek. Ezektől eltekintve minden a tervek szerint alakult.

– Hány embert vesztettél a harcban?

– Kilencet, de tucatnyi Hosszú Lándzsa döntött úgy, hogy inkább jobb Viharvarjúnak lenni, mint halottnak. Megmondtam nekik, hogy tovább élnek, ha a sárkányaiddal harcolnak, mint ha ellenük, és felismerték a bölcsességet szavaimban.

Dany azonnal óvatossá vált.

– Lehet, hogy Yunkainak kémkednek.

– Túl ostobák ahhoz, hogy kémek legyenek. Nem ismered őket.

– De te sem. Megbízol bennük?

– Minden emberemben megbízom. – Kiköpött egy magot, és elmosolyodott királynője gyanakvásán. – Hozzam el neked a fejüket? Ha kéred, megteszem. Az egyik kopasz, kettőnek lófarka van, és van egy, amelyik négyféle színűre festi a szakállát. Miféle kém visel ilyen szakállat, kérdem én? A parittyás negyven lépésről kidobja egy szúnyog szemét, a rondaság pedig jól ért a lovakhoz, de ha királynőm azt mondja, meg kell halniuk...

– Ezt nem mondtam, csak... tartsd rajtuk a szemed, ennyi az egész. – Ostobának érezte magát, miközben kimondta. Igazából kicsit mindig ostobának érezte magát Daario társaságában.
Esetlen vagyok, gyerekes és lassú felfogású
.
Mit gondolhat rólam
? Inkább témát váltott – A bárányemberek küldenek nekünk élelmet?

– Bárkákon jön le a gabona a Skahazadhanon, királynőm, a többi árut pedig karavánok hozzák a Khyzain át

– A Skahazadhan nem jó, a folyót lezárták, a tengert úgyszintén. Biztosan láttad a hajókat az öbölben. A qarthiak a halászflottánk harmadát szétkergették, a másik harmadát elfogták. A maradék nem meri elhagyni a kikötőt. Elvágták a kereskedelmi útvonalakat.

Daario eldobta a körte csutkáját.

– A qarthiaknak tej folyik az ereikben. Mutasd meg nekik a sárkányaidat, és menekülni fognak.

Dany nem akart a sárkányokról beszélni. A földművesek továbbra is érkeztek megégett csontokkal, és panaszkodtak a hiányzó bárányok miatt, bár Drogon nem tért vissza a városba. Néhányan állítólag látták a folyótól északra, a dothraki fűtenger fölött. Odalent a gödörben Viserion elroppantotta az egyik láncát; ő és Rhaegal napról napra vadabbá válnak. A Makulátlanok egy alkalommal jelentették, hogy a vasajtó felizzott, és egy napig senki nem mert hozzáérni.

– Astapor is ostrom alatt áll.

– Arról tudok. Az egyik Hosszú Lándzsa még a halála előtt elmondta, hogy a Vörös Városban egymást eszik az emberek. Azt állította, nemsokára Meereen következik, ezért kivágtam a nyelvét, és odaadtam egy sárga kutyának. A hazugok nyelvét semmil
yen kutya nem eszi meg, ezért amikor felfalta, tudtam, hogy igazat beszél.

– A városban szintén háború dúl. – Dany beszámolt neki a Hárpia Fiairól és a Bronz Bestiákról, a kövekre kiömlő vérről. – Körülvesznek az ellenségek, a városon belül és kívül egyaránt.

– Támadj! – mondta habozás nélkül Daario. – Egy körbekerített ember nem tud védekezni. Ha megpróbálja, egy fejsze beleáll a hátába, miközben egy kardcsapást hárít. Nem, ha több ellenséggel állsz szemben, válaszd ki a leggyengébbet, öld meg, ugorj át a holtteste fölött és menekülj.

– Hová menekülhetnék?

– Az ágyamba, a karomba, a szívembe. – Daario
arakh
jának és tőrének markolata arany nőalakokat formázott, mindkettő meztelen volt, és buja. A férfi obszcén mozdulattal simogatta őket hüvelykujjával, arcán kihívó vigyor terült szét.

Dany elpirult. Szinte mintha őt cirógatta volna.
Vajon engem is kéjvágyónak tartana, ha berángatnám az ágyamba?
A férfi tett róla, hogy máris annak érezze magát.
Soha nem lett volna szabad egyedül fogadnom. Túlságosan veszélyes ahhoz, hogy mellettem legyen.

– A Zöld Kegy azt mondta, magam mellé kellene vennem egy ghisi királyt – mondta kábán. – Arra biztat, hogy menjek hozzá a nemes Hizdahr zo Loraqhoz.

– Pont hozzá? – Daario kuncogott. – Miért nem Szürke Féreghez, ha már mindenképpen egy eunuchot szeretnél az ágyadba? Egyáltalán,
akarsz
te egy királyt?