Sárkányok tánca (41 page)

Haldon megállt az ajtóban.

– Ott, az a kettő.

Az alkóvban két férfi görnyedt egy kőből faragott cyvasse-asztal fölé, egy vörös gyertya fényénél meredtek a bábukra. Az egyik sovány volt, és beesett arcú, gyérülő fekete hajjal és késpenge vékonyságú orral, a másik széles vállú és pocakos, csigákba göndörödő hajfürtjei a vállára omlottak. Egyik sem nézett fel a játékból, amíg Haldon oda nem húzott melléjük egy széket, és megszólalt:

– A törpém jobb
cyvasse
játékos, mint ti ketten együttvéve.

A nagyobb férfi felemelte a fejét, undorodva végignézett a betolakodókon, és mondott valamit ó-volantisi nyelven, de túl gyorsan ahhoz, hogy Tyrion követni tudja. A vékonyabb hátradőlt a székén.

– Eladó? – kérdezte Westeros közös nyelvén. – A triarka szörny-gyűjteményéből éppen hiányzik egy
cyvasse
-t játszó törpe.

– Yollo nem rabszolga.

– Milyen kár! – A vékony férfi lépett egy ónixelefánttal.

Az alabástromsereget vezető ellenfele helytelenítően biggyesztette le az ajkát, és odébb tolta a nehézlovasságát.

– Baklövés – jegyezte meg Tyrion. Ő is játszotta a szerepét.

– Úgy van. – A vékony férfi válaszképpen saját nehézlovasságával mozgott. Gyors lépések következtek, majd kisvártatva elmosolyodott.

– Meghaltál, barátom.

A vállas játékos egy ideig haragosan meredt a táblára, aztán felállt, és morgott valamit saját nyelvén. Ellenfele elnevette magát.

– Ugyan már, a törpe nem is annyira büdös. – Intett Tyrionnak, hogy foglalja el az üres széket. – Te jössz, kis ember. Tedd az ezüstödet az asztalra, és meglátjuk, mennyire vagy jó a játékban.

Melyik játékban?
– kérdezhette volna Tyrion. Felmászott a székre.

– Jobban játszom tele hassal, és egy kupa borral a kezem ügyében.

A vékony férfi engedelmesen szólt a rabszolgalánynak, hogy hozzon nekik italt és ennivalót

– A nemes Qavo Nogarys a város vámintézője – mondta Haldon.

– Még sosem sikerült legyőznöm.

Tyrion megértette.

– Talán nekem több szerencsém lesz. – Kinyitotta az erszényét, és elkezdte kirakni az ezüstjeit, egyiket a másik után, amíg Qavo el nem mosolyodott.

Amikor mindketten elrendezték a bábuikat a táblán, Haldon megkérdezte:

– Mi hír a folyó alsó folyásáról? Háború készül?

Qavo megvonta a vállát.

– A yunkaik azt akarják. Szeretik magukat Bölcs Mestereknek nevezni. Hogy mennyire bölcsek, azt nem tudom, de ravaszságban nem szenvednek hiányt. A követük egy láda arannyal és drágakővel érkezett hozzánk, valamint kétszáz rabszolgával, fiatal nőkkel és sima bőrű fiúkkal, akiket kiképeztek a hét sóhaj művészetére. Azt hallottam, hatalmas lakomákat ad, és bőkezűen szólja a pénzt megvesztegetésre.

– A yunkaik megvásárolták a triarkáitokat?

– Csak Nyessost kellett. – Qavo felemelte az elválasztó falat, és szemügyre vette Tyrion hadseregének elhelyezkedését. – Malaquo talán öreg és fogatlan, de még mindig vérbeli tigris, Doniphos pedig nem akarja újraválasztatni magát. A város háborúra szomjazik.

– Miért? – kérdezte Tyrion. – Meereen nagyon messze van, még tengeri úton is. Mivel sértette meg ez a kedves gyermekkirálynő Ó-Volantist?

– Kedves? – nevetett Qavo. – Ha a Rabszolga-öbölből érkező történeteknek csak a fele igaz, ez a
gyermek
egy szörnyeteg. Azt mondják, a vérszomja határtalan, és aki ellene szól, azt karóba húzatja, hogy lassú kínhalált haljon. Állítólag boszorkány, aki újszülöttek húsával eteti a sárkányait, és emellett esküszegő, gúnyolódik az isteneken, felbontja a szövetségeit, fenyegeti a követeket, és azok ellen fordul, akik eddig hűségesen szolgálták. Csillapíthatatlan a vágya, ezért párzik férfiakkal, nőkkel, eunuchokkal, még kutyákkal és gyermekekkel is, és jaj annak a szerencsétlennek, aki nem tudja kielégíteni. A testét adja a férfiaknak, hogy így hajtsa rabszolgaságba a lelküket.

Nagyszerű
, gondolta Tyrion.
Ha nekem adja a testét, övé lehet a lelkem
,
ha egy kissé kicsi és torz is.

– Azt mondják – mormolta Haldon. – Mármint a rabszolgatartók, a száműzöttek, akiket elkergetett Astaporból és Meereenből. Ez mind hamis rágalom.

– A legjobb rágalmak igazsággal vannak fűszerezve – mutatott rá Qavo –, de a lány igazi bűnét kár is tagadni. Ez az arrogáns gyermek a fejébe vette, hogy felszámolja a rabszolga-kereskedelmet, csakhogy az sosem korlátozódott kizárólag a Rabszolga-öbölre. Része volt a világot mozgató tengeri kereskedelemnek, és a sárkánykirálynő most árnyékot borított a vizekre. A Fekete Fal mögött az ősi urak sarjai nem tudnak aludni, hallgatják, hátha a konyhai rabszolgák már a késeiket fenik. Rabszolgák termelik meg az élelmünket, takarítják az utcáinkat, tanítják a gyermekeinket, ők őrzik a falainkat, hajtják a gályáinkat, vívják meg a csatáinkat. És most, ha kelet felé néznek, ott látják ennek az ifjú királynőnek, a
bilincsek letörőjének
ragyogását. A Régiek ezt nem tűrhetik. A szegény emberek sem kedvelik. Még a legutolsó koldus is előrébb való egy rabszolgánál, a sárkánykirálynő pedig megfosztaná őket ettől a megkülönböztetéstől.

Tyrion előrenyomult a dárdásaival, válaszként Qavo a könnyűlovassággal mozgott. A törpe egyetlen mezőt lépett a számszeríjászaival, és csak aztán válaszolt

– A vörös pap odakint úgy véli, Volantisnak az ezüstkirálynő mellett kellene harcolnia, nem ellene.

– A vörös papok jobban tennék, ha befognák a szájukat – mordult fel Qavo Nogarys. – Már voltak összecsapások a követőik és más istenek hivei között. Benerro csak a saját fejére vonja mások haragját az ostoba fecsegésével.

– Miféle fecsegés? – kérdezte Tyrion a gyalogosokkal játszadozva.

A volantisi legyintett.

– Volantisban minden éjjel több ezer rabszolga és felszabadított gyűlik össze a templomtéren, hogy meghallgassák, amint Benerro a vérző csillagokról és a tűz kardjáról szónokol, amelyik majd megtisztítja a világot. Azt prédikálja, hogy Volantis égni fog, ha a triarkák fegyvert fognak az ezüstkirálynő ellen.

– Ezt a próféciát akár én is elmondhattam volna. Ó, az ennivaló!

Az étel sült kecskehús volt szeletelthagyma-ágyon. A hús illatos volt, és fűszeres, kívül ropogós, belül vörös és szaftos. Tyrion vett magának egy darabot. Forró volt, égette az ujját, de annyira ízlett, hogy azonnal újabbért nyúlt, majd leöblítette a halványzöld volantisi itallal – hosszú idő óta ez volt az egyetlen folyadék, ami legalább valami távoli rokonságban állt a borral.

– Nagyon jó. – Felemelte a sárkányát. – A játék legerősebb figurája – jelentette be, és leütötte Qavo egyik elefántját. – Ha jól tudom, Daenerys Targaryennek három is van belőle.

– Három – bólintott Qavo –, háromszor háromezer ellenséggel szemben. Grazdan mo Eraz nem az egyetlen követ volt, akit a Sárga Városból küldtek. Amikor a Bölcs Mesterek megindulnak Meereen ellen, Új-Ghis légiói ott fognak küzdeni mellettük. Ezenkívül a tolosiak, az elyriaiak, de még a dothrakik is.

– A ti kapuitok előtt is hemzsegnek a dothrakik – mutatott rá Haldon.

– Khal Pono – legyintett lekicsinylően Qavo. – A lovasurak jönnek, mi adunk nekik ajándékokat, a lovasurak mennek. – Újból a katapulttal lépett, és eltávolította Tyrion alabástromsárkányát a tábláról.

A többi már mészárlás volt, bár a törpe még vagy egy tucat lépésig tartotta magát.

– Elérkezett a keserű könnyek ideje – közölte végül Qavo, és felmarkolta az ezüstöt. – Egy visszavágót?

– Nem lesz rá szükség – felelte Haldon. – A törpém leckét kapott alázatból. Azt hiszem, a legjobb lesz, ha visszamegyünk a hajónkra.

Odakint a téren még mindig égett a máglya, de a pap már eltűnt, és a tömeg is szétoszlott. A gyertyák fénye ragyogott a bordély ablakában, bentről egy nő nevetése hallatszott.

– Fiatal még az este – mondta Tyrion. – Qavo talán nem mondott el nekünk mindent, a szajhák pedig sokkal több mindent hallanak a vendégeiktől.

– Ennyire szükséged van egy nőre, Yollo?

– Az ember belefárad, ha az ujjain kívül nincs szeretője. –
Lehet, hogy Selhorys az, ahová a szajhák mennek. Tysha talán most is itt van, az arcára tetovált könnycseppekkel. –
Kis híján megfulladtam, egy ilyen élmény után a férfinak nő kell. Emellett meg kellene bizonyosodnom róla, hogy nem változott kővé a farkam.

A Félmester nevetett.

– A kapu melletti kocsmában megvárlak. Csak ne tartson túl sokáig.

– Ó, attól ne félj. A legtöbb nő szeret minél gyorsabban végezni velem.

A bordély meglehetősen szerénynek tűnt azokhoz képest, amelyeket Királyvárban és Lannisrévben látogatott. A tulajdonos a volantisin kívül nem beszélt semmilyen nyelven, de az ezüst csörgését elég jól megértette, és bevezette Tyríont egy hosszú, füstölőktől illatozó szobába, ahol négy unatkozó rabszolgalány múlatta az időt a felöltözöttség különböző állapotában. Ketten közülük már a negyvenedik névnapjukon is túl járhattak, a legfiatalabb talán tizenöt vagy tizenhat lehetett. Egyik sem tűnt olyan visszataszítónak, mint a kikötői szajhák, bár a széptől is messze álltak. Az egyik láthatóan terhes volt, a másik egyszerűen csak kövér, és mindkét mellbimbójában vaskarikákat viselt Mind a négynek könnycsepp tetoválás volt az egyik szeme alatt

– Van olyan lányod, aki beszéli Westeros nyelvét? – kérdezte Tyrion.

A tulajdonos értetlenül nézett rá, ezért megismételte a kérdést nemes valyr nyelven. Ezúttal úgy tűnt, a férfi megértett egy-két szót, és felelt valamit a saját nyelvén. Tyrion a válaszból csak annyit értett, hogy „napnyugat lánya”. Valószínűleg egy olyan lányról beszélt, aki a Napnyugati Királyságból származott.

Csupán egy ilyen volt a házban, és nem Tysha. Szeplős arca és vörös fürtjei arra utaltak, hogy a melle is pöttyös, és a lába között szintén vörös a szőr.

– Megfelel – bólintott Tyrion –, és kérek egy kancsót is. Vörös húshoz vörösbort – A szajha undorodva bámulta a törpe orr nélküli arcát. – Bánt a látványom, édesem? Én már csak ilyen fickó vagyok, jó atyám is megmondhatná, ha nem holtan rothadna valahol.

Bár a lány westerosinak tűnt, egyetlen szót sem beszélt a közös nyelven.
Valószínűleg gyerekkorában hurcolta el egy rabszolga-kereskedő.

A szobája apró volt, de a padlót myri szőnyeg borította, és szalma helyett tollal töltött derékaljra lehetett feküdni.
Láttam már rosszabbat is.

– Elárulod a neved? – kérdezte, miközben elfogadott tőle egy kupa bort. – Nem? – A bor erős volt, savanyú, és nem kellett hozzá tolmácsolás. – Azt hiszem, meg kell elégednem a punciddal. – Megtörölte a száját. – Feküdtél már le szörnyeteggel? Ez is van olyan jó alkalom, mint a többi. Dobd le a ruhád, és feküdj a hátadra, ha nincs ellenedre. Ha ellenedre van, akkor is.

A lány csak nézett bambán, amíg a törpe ki nem vette a kezéből a kancsót, és felhajtotta a szoknyáját. Akkor már felfogta, mit akarnak tőle, bár nem ő volt a létező legodaadóbb társ. Tyrion olyan régen nem volt nővel, hogy a harmadik lökésre végzett is.

Legördült a lányról, sokkal inkább szégyent érzett, mint kielégültséget.
Hiba volt. Micsoda ocsmány szörnyeteggé váltam!

– Ismersz egy Tysha nevű nőt? – kérdezte a lányt, miközben figyelte, ahogy a magja visszafolyik belőle a derékaljra. A szajha nem felelt. – Tudod, hová mennek a szajhák? – Most sem kapott választ. A lány hátát forradások csúfították el.
Olyan, mintha halott lenne. Megdugtam egy rohadt hullát.
Még a szeme is halottnak tűnt.
Már ahhoz sincs ereje, hogy megvessen.

Borra volt szüksége. Sok borra. Mindkét kezével megragadta a kancsót, és a szájához emelte. A bor lefolyt a torkán, az állán, lecsöpögött a szakálláról, átáztatta a derékaljat. A gyertyafényben ugyanolyan sötétnek tűnt, mint az a bor, amivel megmérgezték Joffrey-t. Amikor végzett, félredobta az üres kancsót, és az éjjeliedény után tapogatózva félig legurult, félig leesett a padlóra. Sehol nem találta. Felkavarodott a gyomra, és a következő pillanatban már négykézláb állva öklendezett arra a csodálatos, puha myri szőnyegre.

A szajha ijedten sikoltott.
Saját magát hibáztatja,
gondolta a törpe megszégyenülten.

– Vágd le a fejem, és küldd el Királyvárba – biztatta. – A nővérem úrnőt csinál belőled, és soha többé nem mer megkorbácsolni senki.

A lány persze ezt sem értette, ezért inkább szétfeszítette a lábát, bemászott közé, és újra a magáévá tette. Ezt legalább felfogta.

Miután végzett, felmarkolta a szajha ruháját, és az ajtóhoz vágta. A lány megértette, mit akar, ott hagyta őt a sötétben, belesüppedve a tollal kitömött derékaljba.
Tökrészeg vagyok.
Nem merte behunyni a szemét, mert félt, hogy elalszik. Az álom fátylán túl ott várt rá a Bánat. Kőlépcsők vezettek fel végtelenül, meredekek, csúszósak és bizonytalanok, és valahol a teteje közelében ott állt a Leples Nagyúr.
Nem akarok találkozni a Leples Nagyúrral
Tyrion valahogy magára öltötte a ruháit, és támolyogva a lépcső felé indult
Griff meg fog nyúzni. Nos, miért is ne? Ha létezik törpe, amelyik megérdemel egy kiadós nyúzást, az én vagyok.

Félúton lefelé kicsúszott a lába alól a talaj. A kezével valahogy sikerült fékeznie zuhanását, és ügyetlen szánkázássá szelídítenie a bukdácsolást. Amikor leért a lépcső aljára, a szajhák a szobában meglepetten néztek fel. Tyrion egy bukfenccel felpattant, és mélyen meghajolt feléjük.

– Részegen sokkal mozgékonyabb vagyok. – A tulajdonoshoz fordult. – Attól tartok, összerondítottam a szőnyegedet. Ne a lányt hibáztasd, és engedd, hogy kifizessem. – Elővett egy marék érmét, és a férfi kezébe nyomta.

–
Ördögfióka!
– mordult egy mély hang a háta mögött.

A szoba árnyékos sarkában, ölében az egyik szajhával egy férfi ült.
Ezt a lányt nem is láttam, különben őt vittem volna fel a szeplős helyett.
Fiatalabb volt, mint a többiek, karcsú és csinos, hosszú, ezüstös hajjal. Ránézésre lysi... a férfi viszont a Hét Királyságból érkezett. Izmos volt, és széles vállú, lehetett vagy negyvenéves, talán idősebb is. Erősen kopaszodott, de arcát és állát durva borosta fedte, karján pedig végig sűrű szőr nőtt, egészen az ökléig.

Tyrionnak nem tetszett a kinézete, és még kevésbé a köpenyén lévő nagy, fekete medve.
Gyapjú. Gyapjút visel ebben a melegben. Ki más lenne ilyen megveszekedett őrült, mint egy lovag?

– Milyen kellemes meglepetés a közös nyelvet hallani ilyen messze az otthonomtól – mondta –, de attól tartok, összetévesztesz valakivel. A nevem Hegyi Hugor. Meghívhatlak egy kupa borra, barátom?