Sárkányok tánca (95 page)

– Ráadásul még soha nem főztem esküvői lakomára, uram. A fekete testvérek nem vesznek feleséget. Benne van az átkozott eskünkben, a pokolba is!

Jon éppen leöblítette a sültet egy korty forralt borral, amikor Clyde jelent meg a könyöke mellett.

– Madár jött – közölte, és egy darab pergament csúsztatott Jon kezébe. Az üzenetet fekete viasszal zárták le.
A Keleti őrség.
Jon azonnal tudta, mielőtt még feltörte volna a pecsétet. A levelet Harmune mester írta, mert Cotter Pyke nem tudott sem írni, sem olvasni. A szavak azonban az ő szavai voltak, nyersek és lényegre törők, ahogy beszélt.

Ma nyugodt a tenger. A reggeli dagállyal tizenegy hajó kifut Rideghon felé. Három braavosi, négy lysi, négy saját. Két lysi alig úszik. Lehet, hogy több vadat fojtunk vízbe, mint amennyit megmentünk. A te utasításodra. A fedélzeten húsz holló és Harmune mester, ő küld híreket. Én vezetem a flottát a
Karom
ról, Sósrongy a helyettesem a
Feketerigón.
SerGlendon tartja a Keleti őrséget

– Sötét szárnyak, sötét szavak? – érdeklődött Alys.

– Nem, úrnőm. Ezt a hírt már régen vártam. –
Bár a vége nyugtalanitó.
Glendon Hewett harcedzett és erős felderítő volt, értelmes választás a parancsnoki posztra Cotter Pyke távollétében. Ugyanakkor szoros barátságot ápolt Alliser Thorne-nal, és rövid ideig Janos Slynt talpát is nyalta. Jon még emlékezett rá, amikor Hewett kirángatta az ágyából, és a bordái közé rúgott.
Én soha nem választottam volna őt.
összetekerte a pergament, és bedugta a kardövébe.

Következett a halfogás, és amint lecsontozták a csukát, Alys úrnő a tánctér közepére vonszolta Sigornt. A férfi mozgásából látszott, hogy még soha nem táncolt, de elég sok forralt bort ivott ahhoz, hogy ez már ne is számítson.

– Egy északi szűz és egy vad harcos, a Fény Urának áldásával összeadva. – Ser Axell Florent elfoglalta Alys úrnő üres helyét. – Őfelsége helyesli a döntést. Elég közel állok hozzá, parancsnok, ismerem a gondolkodását. Stannis király is helyeselni fogja.

Kivéve, ha Roose Bolton egy dárdára tűzte a fejét.

– De úgy látom
, nem mindenki ért egyet vele. – Ser Axell szakálla tépett bozót volt erőtlen állán; füléből és orrából szintén durva szőrszálak álltak ki. – Ser Patrek úgy érzi, ő megfelelőbb pár lett volna Alys úrnő számára. Elveszítette a földjeit amikor északra jött.

– Sokan vannak ebben a teremben, akik jóval többet veszítettek nála – felelte Jon –, és még többen, akik az életüket adták fel, hogy a birodalmat szolgálják. Ser Patrek szerencsésnek tarthatja magát

Axell Florent elmosolyodott.

– A király is ugyanezt mondaná, ha itt lenne. Mégis kellene valami kárpótlást adni őfelsége hűséges lovagjainak, nemde? Követték őt ilyen messzire, és nagy árat fizettek érte. A vadakat pedig a királyhoz és a birodalomhoz kell kötni. Ez a házasság nagyon jó első lépésnek, de a királyné örülne, ha a vad hercegnőt is férjhez adnánk.

Jon sóhajtott. Már belefáradt, hogy állandóan el kell magyaráznia, Val nem igazi hercegnő. Úgy tűnt, akárhányszor mondja el, nem fogják fel.

– Kitartó vagy, Ser Axell, meg kell hagyni.

– Tán hibáztatsz érte, nagyuram? Egy ilyen jutalmat nem könnyű elnyerni. Azt hallottam, a lány megérett a házasságra, és szemre is tetszetős. Jó csípő, jó kebel, gyermekszülésre termett.

– És ki lenne az apja azoknak a kölyköknek? Ser Patrek? Vagy te?

– Tudsz jobbat? A Florentek ereiben a régi Gardener királyok vére csörgedez. Melisandre úrnő levezethetné a szertartást, ahogy Alys úrnő és a Magnar esetében is tette.

– Már csak a menyasszony hiányzik.

– Azon könnyen segíthetünk. – Florent mosolya olyan hamis volt, hogy Jonnak szinte már fájt. – Hová dugtad, Havas nagyúr? Elvitetted valamelyik másik váradba? Szürkelesbe vagy az Árnyéktoronyba? Esetleg Szajhahantba a többi némberrel? – Közelebb hajolt. – Néhányan azt beszélik, a saját szórakoztatásodra rejtetted el. Nekem nem számít, ha nem várandós. A saját fiaimat akarom beleültetni. Ha betörted, nos... mindketten az életet szerető férfiak vagyunk, nem igaz?

Jon eleget hallott.

– Ser Axell, ha te valóban a Királyné Segítője vagy, akkor sajnálom őfelségét.

Florent képe elvörösödött a haragtól.

– Tehát igaz! Meg akarod tartani magadnak! Most már értem, a fattyú az apja helyére vágyik!

A fattyú visszautasította az apja helyét. Ha a fattyú Valt akarta volna
,
csak kérnie kell.

– Bocsáss meg, ser, szívnom kell egy kis friss levegőt. –
Itt büdös van.
Hirtelen felkapta a fejét. – Kürtszó!

Mások is meghallották. A zene és a nevetés azonnal elhalt, a táncosok mozdulatlanná dermedve hallgatóztak. Még Szellem is a fülét hegyezte.

– Hallottátok? – kérdezte Selyse királyné a lovagjait.

– Harci kürt, felség – felelte Ser Narbert.

A királyné a nyakához emelte reszkető kezét.

– Megtámadtak minket?

– Nem, felség – mondta Királyerdei Ulmer. – Ezek a Fal őrei voltak

Egy kürtszó,
gondolta Jon. Hazatérő felderítők.

Aztán újra felhangzott, a hang betöltötte a pincét.

– Két kürtszó – motyogta Mully.

Fekete testvérek, északiak, a szabad nép gyermekei, thennek, a királyné emberei, mindenki elhallgatott, figyelt. Eltelt öt szívdobbanásnyi idő. Tíz. Húsz. Fajankó Owen megmoccant, Jon fellélegzett.

– Két kürtszó – jelentette be. – Vadak.

Val!

Óriásvész Tormund végre megérkezett.

Daenerys

A
csarnok visszhangzott a yunkai nevetéstől, a yunkai daloktól, a yunkai imáktól. A táncosok táncoltak, a zenészek különös dallamokat játszottak csengőkön, sipokon és dudákon; az énekesek ősi szerelmes dalokat zengtek Ó-Ghis érthetetlen nyelvén. Patakokban folyt a bor – nem a Rabszolga-öböl híg, savanyú lőréje, hanem az Arbor édes nedűje és Qarth egzotikus fűszerekkel ízesített álombora. A yunkaik Hizdahr király meghívására érkeztek, hogy aláírják a békét, és szemtanúi legyenek Meereen messze földön híres küzdővermei újbóli megnyitásának. Nemes férje kitárta előttük a Nagy Piramist.

Gyűlölöm ezt az egészet!
– gondolta Daenerys Targaryen.
Hogyan történhetett, hogy olyan emberekkel iszom és nevetgélek, akiket legszívesebben megnyúznék?

Legalább tucatnyi különféle hús- és halételt szolgáltak fel: tevét, krokodilt, éneklő tintahalat, fűszeres kéregben sült kacsát, tüskés légylárvákat, illetve kecskét, sonkát és lovat a kevésbé egzotikus ízlésű vendégeknek. És persze kutyát. Egyetlen ghisi lakoma sem lehetett teljes kutyafogás nélkül. Hizdahr szakácsai négy különféle kutyaételt készítettek.

– A ghisiek elfogyasztanak mindent, ami úszik, repül vagy mászik, kivéve az embert és a sárkányt – figyelmeztette Daario –, de fogadni mernék, hogy ha lenne rá lehetőségük, a sárkányt is megennék.

A hús önmagában azonban még nem tette teljessé az étkezést, ezért volt bőséggel zöldség, gyümölcs és gabona is. A levegőben sáfrány, fahéj, bors és más drága fűszerek illata keveredett.

Dany alig evett valamit.
Béke van,
mondta magában.
Ezt akartam, ezért dolgoztam, ezért mentem hozzá Hizdahrhoz. Miért érzem mégis úgy, mintha vereséget szenvedtem volna?

– Már nem tart sokáig, szerelmem – próbálta megnyugtatni Hizdahr. – A yunkaik nemsokára elmennek, és vele együtt a szövetségeseik és bérenceik is. Nekünk pedig meglesz minden, amire vágytunk: béke, élelem, kereskedelem. A kikötőnk újra nyitva áll, a hajók szabadon jöhetnek-mehetnek.

– Igen, valóban
megengedték
nekik – felelte Dany –, de a hadihajóik itt maradnak. Akkor szorítják össze az ujjaikat a torkunkon, amikor csak akarják.
A falaim mellett rabszolgapiacot nyitottak!

– A falainkon
kívül
drága királynőm. Ez volt a béke feltétele, hogy a yunkaik szabadon kereskedhessenek, ugyanúgy, mint régen.

– A saját városukban, nem ott, ahol én is látom! – A Bölcs Mesterek a Skahazadhantól délre állították fel a rabszolgakarámokat és az árverési emelvényt, ahol a széles, barna folyó beleömlött a Rabszolga-öbölbe. – Gúnyosan az arcomba nevetnek, nyíltan kimutatják, mennyire nincs hatalmam bármit is tenni ellenük!

– Színjáték és magamutogatás – legyintett nemes férje. – Előadás, ahogy magad is céloztál rá. Hadd legyen meg az örömük. Ha elmennek, nyitunk egy gyümölcspiacot abból, amit itt hagynak.

– Ha elmennek – ismételte Dany. – És mikor mennek el? Lovasokat láttak a Skahazadhan túlsó partján, Rakharo szerint dothraki felderítők, egy egész
khalasar
ral a hátuk mögött. Foglyok is vannak velük, férfiak, asszonyok és gyermekek, ajándékok a rabszolgatartóknak. – A dothrakik nem adtak el és nem vásároltak, de az ajándékok cseréjétől nem zárkóztak el. – A yunkaik ezért állították fel itt ezt a piacot. Több ezer új rabszolgájuk lesz.

Hizdahr zo Loraq megvonta a vállát.

– De elmennek, ez a legfontosabb, szerelmem. Yunkai kereskedhet rabszolgákkal, Meereen nem, ebben állapodtunk meg. Bírd ki még egy kicsit, hamarosan vége lesz.

Daenerys így némán ülte végig a lakomát, karmazsinvörös
tokar
jába, és sötét gondolataiba burkolózva, és csak akkor beszélt, amikor szóltak hozzá. A városfal mellett eladott és megvásárolt embereken merengett, miközben idebent folyt az ünneplés. Hagyta, hogy nemes férje tósztokat mondjon, és nevessen az ostoba yunkai tréfákon. Ez volt a király joga és kötelessége.

Az asztalnál főként a másnapi viadal volt a téma. Feketehajú Barsena egy vaddisznóval fog megküzdeni, agyar a tőr ellen. Khrazz is színre lép, akárcsak Foltos Macska, az utolsó párosításban pedig óriás Goghor harcol Csonttörő Belaquo ellen. Egyikük halott lesz, mire a nap lenyugszik.
Tiszta kezű királynő nem létezik
gondolta Dany. Doreah-ra gondolt, Quaróra, Eroeh-ra... és egy Hazzea nevű kislányra, akivel soha nem találkozott.
Jobb, ha néhányan meghalnak a vermekben, mint ha több ezren a kapunál. Ez a béke ára, önként fizettem meg. Ha visszanézek elvesztem.

A yunkai főparancsnok, Yurkhaz zo Yunzak a kinézete alapján már Aegon hódításakor is élhetett. A hajlott hátú, ráncos, fogatlan vénembert két keménykötésü rabszolga cipelte az asztalhoz. A többi yunkai nagyúr sem tett rá sokkal mélyebb benyomást. Az egyik apró volt, és torz, míg a rabszolgaharcosai lehetetlen módon magasak és vékonyak. Egy másik fiatal volt, erős és jóképű ugyan, de olyan részeg, hogy Dany szinte egyetlen szavát sem értette.
Hogyan voltak képesek ezek az emberek rám erőltetni az akaratukat?

A zsoldosokat egészen más fából faragták. A yunkaikat szolgáló négy szabad kompánia parancsnokai mind megjelentek. A Szélfuttákat egy Rongyos Herceg néven ismert pentosi nemes képviselte, a Hosszú Lándzsákat Gylo Rhegan, aki sokkal inkább nézett ki cipőfoltozónak, mint katonának, és mindig motyogva beszélt, Véresszakáll, a Macska Kompániája vezetője viszont tucatnyi ember helyett is zajongott. A hatalmas termetű, bozontos szakállú, a bor és a nők iránt is rettenetes étvágyat mutató zsoldos bömbölt, böfögött, óriásikat szellentett, és belecsípett minden szolgálólányba, aki a közelébe ment Időnként az ölébe húzta valamelyiket, hogy megtapogassa a mellét, és benyúljon a lába közé.

A Második Fiak is képviseltették magukat.
Ha Daario itt lenne, a lakoma vérfürdőbe fúlna.
Kapitányát semmiféle béke ígéretével nem tudta volna rávenni, hogy hagyja Barna Benn Plummot Meereenbe jönni, majd élve távozni. Dany megesküdött, hogy a hét küldöttnek és parancsnoknak nem esik bántódása, bár a yunkaik ezzel nem elégedtek meg, túszokat akartak. A három yunkai nemesért és a négy kapitányért cserébe Meereen elküldte saját embereit az ostromtáborba: Hizdahr húgát és két kuzinját, Dany vérlovasát, Jhogót, Groieo admirálist, Hőst, a Makulátlanok kapitányát, valamint Daario Naharist.

– A lányaimat itt hagyom neked – mondta a kapitánya, és átadta neki kardövét az aranyozott asszonyokkal. – Őrizd meg őket, szerelmem, nem szeretném, ha valami véres huncutságot művelnének a yunkaik között.

A Tarfejű sem volt jelen. Hizdahr első dolga volt a megkoronázása után, hogy eltávolítsa a Bronz Bestiák éléről, és saját rokonát ültesse a helyére, a kövér és puhány Marghaz zo Loraqot.
Így lesz a legjobb. A Zöld Kegy azt mondja, viszály dúl a Loraqok és a Kandaqok között, a Tarfejű soha nem is titkolta, mennyire megveti nemes férjemet. Daario pedig...

Daario az esküvő óta egyre jobban elvadult. Dany békéje nem tetszett neki, a házasság még kevésbé, és azért is dühös volt, mert a dorne-iak megtévesztették. Amikor Quentyn herceg elmondta nekik, hogy a többi westerosi a Rongyos Herceg utasítására állt át a Viharvarjakhoz, csupán Szürke Féreg és Makulátlanjai közbelépése akadályozta meg, hogy Daario mindannyiukkal végezzen. A hamis dezertőröket elzárták a piramis belsejébe... de Daario haragja így is csak fokozódott.

Nagyobb biztonságban lesz túszként. Az én kapitányom nem békére termett.
Dany nem kockáztathatta, hogy Daario levágja Barna Ben Plummot, és az udvar szeme láttára gúnyt űzzön Hizdahrból, provokálja a yunkaikat, vagy más módon felrúgja az egyezményt, amelynek megkötéséért oly sok mindent kellett feladnia. Daario egyet jelentett a háborúval és a bánattal, így távol kellett tartania az ágyától, a szívétől, önmagától. Ha a kapitány nem árulja el őt, akkor uralkodni akar fölötte. Dany nem tudta, melyiktől fél jobban.

Amikor véget ért a lakoma, és a félig elfogyasztott ételeket elvitték, hogy a királynő kérésének megfelelően szétosszák a lent összegyűlt szegények között, magas, vékony üvegpoharakat hoztak, tele Qarth borostyánszín, fűszeres italával, és megkezdődött a szórakozás.

Yurkhaz zo Yunzak yunkai heréitekből álló színtársulata dalokat énekelt a régi birodalom ősi nyelvén, hangjuk magas volt, és bizsergető, elképesztően tiszta.

– Hallottál már valaha ilyen éneket, szerelmem? – kérdezte Hizdahr. – Akár az istenek hangjai, nem gondolod?

– Igen – felelte –, bár azon gondolkodom, talán jobban örülnének, ha nem vesztették volna el férfiúi díszeiket.

Az összes előadó rabszolga volt. Ez is a béke részét képezte – a rabszolgatartók behozhatták Meereenbe rabszolgáikat, és nem kellett attól félniük, hogy felszabadítják őket. Cserébe a yunkaik megígérték, hogy tiszteletben tartják a Dany által felszabadított egykori rabszolgák jogait és szabadságát. Tisztességes üzlet mondta Hizdahr, bár a királynő szája ize megkeseredett tőle. Megivott még egy kupa bort, hátha az segít.

– Ha neked is megfelel, Yurkhaz biztosan szeretné nekünk ajándékozni az énekeseket – mondta nemes férje. – Hogy ezzel is megpecsételje a békét, és udvarunk díszeiként szolgáljanak.

Nekünk adja a kasztráltakat,
gondolta Dany,
aztán hazamegy
,
és újakat rendel magának. A világ tele van fiatal fiúkkal.

Az utánuk következő erőművészek ugyanúgy nem mozdítottak meg benne semmit, még akkor sem, amikor kilenc emelet magas emberi piramissá álltak össze, a tetején egy meztelen kislánnyal.
Ezzel az én piramisomra akarnak utalni
? – tűnődött
A kislány a tetején én lennék
?

Ezt követően férje levezette a vendégeket az alsó teraszra, hogy a Sárga Városból érkezett látogatók megtekinthessék az éjszakai Meereent A yunkaik boroskupával a kezükben, kisebb csoportokba verődve sétálgattak a kertben, a citromfák és az éjszaka virágzó növények alatt és Dany egyszer csak szembetalálta magát Barna Ben Plumm-mal.

A férfi mélyen meghajolt

– Hatalmasság, csodálatosan festesz, mint mindig. A yunkai asszonyok feleennyire sem gyönyörűek. Arra gondoltam, hozok neked nászajándékot, de a licit túl magasra kúszott az öreg Barna Ben lehetőségeihez mérve.

– Nem kell az ajándékod.

– Ez kellett volna. Egy régi ellenség feje.

– A sajátod? – kérdezte ártatlanul Dany. – Elárultál.

– Ha nem haragszol, ez kissé éles megfogalmazás. – Barna Ben megvakarta szürkésfehér szakállát. – Átálltunk a győztes oldalra, ennyi az egész. Korábban is tettünk már hasonlót. Nemcsak az én döntésem volt, az embereimé is.

– Vagyis ők árultak el engem, ezt akarod mondani? Miért? Rosszul bántam a Második Fiakkal? Becsaptalak titeket a fizetséggel?

– Soha – felelte Barna Ben –, de ez nem csak a pénzről szól, hatalmas fényesség. Ezt már nagyon régen, az első csatámnál megtanultam. A harc utáni reggelen a halottak között sétáltam zsákmányt keresve, amikor rátaláltam egy csatabárdos harcos holttestére, akinek tőből levágták a karját. Legyek lepték a testét, de jófajta, teljesen épnek tűnő bőrzekét viselt. Úgy gondoltam, pont illeni fog rám, ezért elhesseget

tem a legyeket. és leszedtem róla a zekét. Ám a holmi sokkal súlyosabb volt mint amilyennek lennie kellett volna. Mint kiderült egy kisebb vagyont varrt a belsejébe. Aranyat, hatalmasság, édesen csengő, sárga aranyat. Eleget ahhoz, hogy egy ember élete végéig úrként élhessen belőle. Mégis, mire ment vele? Ott feküdt azzal a rengeteg pénzzel a sárban, saját vérébe fulladva, levágott karral. Ez a tanulság, értesz engem? Az ezüst jó, az arany még jobb, de ha meghaltál, annyit sem érsz, mint a szar, amit a haláltusád közben kipréseltél magadból. Egyszer már mondtam neked: vannak öreg zsoldosok és vannak bátor zsoldosok, de öreg és bátor zsoldosok nincsenek. A fiaim nem akarnak meghalni, ennyi az egész, és amikor mondtam nekik, hogy nem vagy hajlandó ráengedni a yunkaikra a sárkányaidat nos...

Legyőzöttnek láttatok,
gondolta Dany,
és ki vagyok én, hogy azt mondjam
,
tévedtetek
?

– Értem. – Ezzel le is zárhatta volna az ügyet de feltámadt benne a kíváncsiság. – Azt mondtad, annyi aranyat találtál, amennyiből életed végéig úrként élhettél volna. Mit tettél a vagyonnal?

Barna Ben nevetett

– Amilyen ostoba kölyök voltam, elmondtam valakinek, akit a barátomnak tartottam, ő pedig az őrmesterünknek, aztán a bajtársaim megszabadítottak a tehertől. Az őrmester azt mondta, túl fiatal vagyok, és csak elszórnám szajhákra és hasonlókra. A bőrzekét viszont megtarthattam. – Köpött egyet. – Soha ne bízz meg egy zsoldosban, úrnőm.

– Ezt már megtanultam. Egy nap majd biztosan megköszönöm neked a leckét

Barna Ben szeme megvillant.

– Nincs rá szükség. Tudom, miféle köszönet jár a fejedben. – Azzal újra meghajolt és távozott

Dany kinézett a városra. A falakon túl a yunkaik sárga sátrai rendezetten sorakoztak a tenger partján, a rabszolgák által ásott árkok védelmében. Északon, a folyó túlsó partján Új-Ghis két vaslégiója táborozott, azokat a katonákat ugyanúgy képezték ki és fegyverezték fel, mint a Makulátlanokat. Két másik ghisi légiót keleten szállásoltak el, elzárták az utat a Khyzai-hágóhoz. Délen a szabad kompániák sorban kikötött lovai és tábortüzei látszottak. Nappal halvány, szürke fustszalagok kígyóztak az ég felé, éjszaka a távoli tüzek fénypontjait lehetett látni. Az öböl partján építették fel azt a förtelmet, a rabszolgapiacot, szinte közvetlenül az ö küszöbén. Most, napnyugta után ugyan nem látta, de tudta, hogy ott van, és ettől még dühösebb lett.