Sárkányok tánca (97 page)

Dany összerezzent.

– Ki van ott?

– Csak Missandei. – A naathi írnok közelebb lépett az ágyhoz. – Ez hallotta, hogy sírsz.

– Sírok? Nem sírok. Miért sírnék? Megvan a békém, megvan a királyom... vagyis minden, amire a királynő vágyhat. Biztosan rosszat álmodtál.

– Ahogy gondolod, felség. – Missandei meghajolt, és távozni készült.

– Várj! Nem akarok egyedül lenni

– Őfelsége itt van veled – mondta a lány.

– Őfelsége alszik, de én nem tudok. Reggel vérben kell majd fürdenem. Ez a béke ára. – Elmosolyodott, és megveregette az ágyneműt – Gyere, ülj le, és beszélgessünk.

– Ha ezzel kedvedre tehetek. – Missandei leült mellé. – Miről beszélgessünk?

– Az otthonodról. Naathról. A pillangókról és a testvérekről. Mondd el, mi tesz boldoggá, mi nevettet meg, az összes édes emlékedet hallani szeretném. Emlékeztess rá, hogy még létezik jó ebben a világban!

Missandei minden tőle telhetőt megtett. Még akkor is beszélt, amikor Dany végül álomba szenderült, hogy félig megformálódott, füstről és tűzről szóló álmokat lásson.

A reggel túl hamar jött el.

Theon

A
nappal ugyanúgy lepte meg őket, ahogy Stannis: észrevétlenül. Deres már órák óta ébren volt, mellvédjein és tornyaiban nyüzsögtek a gyapjúba és páncélba öltözött emberek, várták a támadást, amely sosem következett be. Mire az ég kivilágosodott, a dobok hangja elhalt, bár a harci kürtök még három alkalommal felbőgtek, minden alkalommal egy kicsit közelebbről. És a hó továbbra is esett.

– A vihar ma véget ér – jelentette ki magabiztosan az egyik életben maradt istállófiú. – Hiszen még nincs is itt a tél!

Theon hangosan felnevetett volna, ha mer. Emlékezett a történetekre, melyeket Öreg Nan mesélt neki a negyven napon és negyven éjszakán vagy akár egy éven, tíz éven át tomboló viharokról, melyek várkastélyokat, városokat és egész királyságokat temettek száz láb vastag hótakaró alá.

A nagyterem hátsó részében ült, nem messze a lovaktól, és figyelte, amint Abel, Rowan és egy csendes, barna hajú, Mókus névre hallgató mosónő a szalonnazsírban sült száraz kenyérrel küzdenek Theon saját reggelijéhez egy korsó sört is megivott; az ital az élesztőtől sötétebb volt, és olyan sűrű, hogy szinte rágni lehetett Még néhány korsó, és Abel terve talán már nem is fog akkora őrültségnek tűnni.

Roose Bolton lépett be a terembe hatalmas ásítással, őt követte dundi, állapotos felesége, Kövér Walda. Velük együtt érkezett több nemes és kapitány is, köztük Szajhavész Umber, Aenys Frey és Roger Ryswell Valamivel lejjebb az asztalnál Wyman Manderly kolbászokat és főtt tojásokat pusztított, míg az öreg Locke nagyúr zabkását tömött fogatlan szájába.

Hamarosan Ramsay is felbukkant, a kardövét igazgatva vonult át a termen.
Rosszkedve van ma reggel
, állapította meg Theon.
A dobok egész éjjel ébren tartották, vagy valaki felbosszantotta.
Egyetlen rossz szó, egy helytelenül megválasztott pillantás vagy egy rosszul időzített nevetés is képes volt kiváltani a haragját, és az általában valakinek a bőrébe került.
Kérlek nagyuram, ne nézz erre!
Ramsay egyetlen pillantásból mindent tudna.
Rá van írva az arcomra. Tudni fogja! Mindig tudja.

Theon Abelhez fordult

– Nem sikerülhet. – Olyan halkan beszélt, hogy még a lovak sem hallhatták meg. – Elkapnak, mielőtt magunk mögött hagynánk a várat. És még ha sikerül is elszöknünk, Ramsay nagyúr utánunk jön Csontos Bennel és a lányokkal.

– Stannis itt van a falakon kívül, a hangok alapján nem is olyan messze. Csak annyi a dolgunk, hogy odaérjünk. – Abel ujjai a lant húrjain táncoltak. Az énekes szakálla barna volt, bár hosszú haja jórészt már megőszült. – Ha a Fattyú utánunk jön, talán él annyi ideig, hogy megbánja.

Gondold csak ezt. Higgy benne. Beszéld be magadnak, hogy így van.

– Ramsay prédának tekinti majd a lányaidat – mondta. – Elfogja és megerőszakolja őket, a tetemüket pedig megeteti a kutyáival. Ha jó vadászatot biztosítanak neki, akkor a következő alom szukáit róluk nevezi el. Téged pedig megnyúz. Ő, Nyúzó és Táncolj Damon eljátszadoznak veled, míg a végén már könyörögni fogsz, hogy megöljenek. – Csonka kezével megragadta az énekes karját. – Megesküdtél, hogy nem hagysz még egyszer a kezébe kerülni! A szavadat adtad! – Újra hallania kellett.

– Abel szava erős, akár a tölgy – mondta Mókus. Abel csak megvonta a vállát. – Akármiről legyen szó, hercegem.

Az emelvényen Ramsay az apjával vitatkozott Túlságosan távol voltak Theontól, hogy értse a szavaikat de a Kövér Walda rózsaszín arcáról sütő félelem mindent elárult. Hallotta, hogy Wyman Manderly újabb adag kolbászt kér, Roger Ryswell pedig a félkarú Harwood Stout egyik tréfáján nevetett.

Theon azon töprengett, vajon meglátja-e valaha a Vízbe Fúlt Isten víz alatti csarnokait, vagy a szelleme örökre itt fog kísérteni Deresben.
A halott az halott. Jobb halottnak lenni, mint Bűzösnek.
Ha Abel terve nem sikerül, Ramsay hosszú és kegyetlen halálban részesíti őket.
Ezúttal tetőtől talpig megnyúz, és semmilyen könyörgés nem vet véget a szenvedésnek.
Semmilyen fájdalom nem volt hasonlítható ahhoz a kínhoz, amit Nyúzó képes volt előidézni apró késével. Nemsokára

Abel is megismeri. És mindezt miért?
Jeyne, a neve Jeyne, és a szeme színe nem megfelelő.
Egy hasonmás, aki eljátszotta a szerepét.
Bolton nagyúr tudja, és Ramsay is, de a többiek vakok, még ez az átkozott bárd is a ravasz mosolyával. Ráfáztál, Abel, és a gyilkos szajháid is. Nem a megfelelő lányért fogtok meghalni.

Majdnem elárulta nekik az igazságot, amikor Rowan elvitte őt Abelhez a Leégett Torony romjai közé, de az utolsó pillanatban mégis tartotta a száját. Úgy tűnt, a dalnok nagyon el akar menni innen Eddard Stark lányával. Ha megtudná, hogy Ramsay nagyúr felesége csak az intéző kölyke, akkor...

A nagyterem ajtaja hangos nyikorgással nyílt ki.

Hideg szél tört a helyiségbe, jégkristályok kék-fehér felhője csillant meg a levegőben. Ser Hosteen Frey lépett be félig hóval fedve, karjában egy testtel. A padokon az emberek letették kupáikat és kanalaikat, és meredt szemmel figyeltek. A terem elcsendesedett.

Újabb gyilkosság.

Hó potyogott Ser Hosteen köpenyéről, ahogy az emelvény felé vonult, léptei visszhangot vertek a padlón. Mögötte tucatnyi Frey-lovag és gyalogos érkezett. Az egyik fiatal fiút Theon is ismerte – Nagy Walder volt, a kisebbik, rókaképű, cingár kölyök. Mellét, karját és köpenyét vér pettyezte.

A lovak idegesen nyerítettek, amint megérezték a vérszagot, a kutyák szimatolva bújtak elő az asztalok alól. Férfiak keltek fel a padokról. A Ser Hosteen karjában fekvő test csillogott a fáklyafényben, rózsaszín fagypáncélt viselt. A kinti hideg megfagyasztotta a vérét.

– Merrett fivérem fia. – Hosteen Frey az emelvény előtt a padlóra helyezte a holttestet. – Lemészárolták, akár egy disznót, és elrejtették az egyik hóbucka alá.
Még gyerek volt!

Kis Walder,
gondolta Theon.
A nagyobbik.
Rowanre pillantott.
Hatan vannak,
jutott eszébe.
Bármelyikük tehette.
A mosónő megérezte, hogy őt nézi

– Ez nem a mi munkánk – súgta.

– Csend legyen! – figyelmeztette Abel.

Ramsay nagyúr lelépett az emelvényről a halott fiúhoz. Apja jóval lassabban követte, sápadt szemmel, rezzenéstelen arccal, komoran.

– Gonosz tett. – Roose Bolton hangját most mindenki hallotta. – Hol találtátok meg?

– A romba dőlt torony alatt, nagyuram – felelte Nagy Walder. –

Ahol a régi vízköpők vannak. – A fiú kesztyűjét átitatta kuzinja vére. – Mondtam neki, hogy ne menjen ki egyedül, de azt felelte, találkoznia kell valakivel, aki ezüsttel tartozik neki.

– Kivel? – kérdezte Ramsay. – A nevet kérem! Mutass rá, kölyök, és köpenyt készíttetek neked a bőréből!

– Nem mondta a nevét, uram, csak hogy kockán nyerte a pénzt. – A Frey fiú tétovázott. – Fehérréviek tanították kockázni. Nem tudom, pontosan kik, de odavalósiak voltak.

– Nagyuram! – harsogta Hosteen Frey. – Pontosan tudjuk, ki tette, hogy ki ölte meg ezt a fiút és a többieket! Nem, nem a saját kezével, az igaz, hiszen túl kövér és gyáva ahhoz, hogy ő maga öljön! A szavaival tette! – Wyman Manderlyhez fordult. – Talán tagadod?

Fehérrév ura leharapta az egyik kolbász felét.

– Bevallom... – Ruhája ujjával megtörölte zsíros ajkát. – Bevallom, nem nagyon ismertem szegény fiút Ramsay nagyúr apródja, igaz? Hány éves volt a kölyök?

– Kilenc volt a legutolsó névnapján.

– Milyen fiatal – csóválta a fejét Manderly. – Bár talán így járt jól Ha életben marad, Freyként kellett volna felnőnie.

Ser Hosteen lába meglendült, belerúgott az asztallapba, és az egészet ráborította Wyman nagyúr hatalmas potrohára. Kupák és tányérok repkedtek, a kolbászok szétszóródtak, tucatnyi Manderly-katona pattant fel káromkodva. Néhányan kések, kupák, kancsók után nyúltak, fegyverként használható tárgyakat ragadtak meg.

Ser Hosteen Frey előrántotta kardját és Wyman Manderly felé szökkent. Fehérrév ura megpróbált odébb húzódni, de az asztallap a székéhez szegezte. A penge négy tokájából hármat átvágott, élénkpiros vér fröccsent. Walda úrnő felsikoltott, és kétségbeesetten kapaszkodott férje karjába.

– Elég! – kiáltotta Roose Bolton. –
Elég ebből az őrültségből!

Emberei előrerohantak, miközben Manderly katonái átugráltak az

asztalokon, hogy hozzáféljenek a Freyekhez. Egyikük tőrrel támadt Ser Hosteenre, de a vállas lovag megperdült, és tőből levágta a karját. Wyman nagyúr végre talpra állt, de rögtön össze is esett. A vén Locke mesterért kiáltott, miközben Manderly úgy tekergett a földön saját vérében, akár egy leütött rozmár. Körülötte kutyák harcoltak a kolbászokért.

Két tucat rémvári dárdás kellett hozzá, hogy szétválasszák a küzdőket, és véget vessenek a zűrzavarnak. Addigra hat fehérrévi ember és két Frey-katona feküdt holtan a földön. Vagy tucatnyian megsebesültek, és a Fattyú Fiainak egyike, Luton is üvöltve haldokolt; az anyja után sírt, miközben fényesen csillogó beleit próbálta visszatömködni a gyomrán tátongó lyukon. Végül Ramsay nagyúr hallgattatta el; elvette Acéllábú egyik emberének dárdáját, és átdöfte vele Luton mellét. A helyiségben még akkor is visszhangoztak a kiáltások, imák és átkok, a rémült lovak nyerítése és Ramsay szukáinak morgása. Acéllábú Waltonnak vagy tucatnyi alkalommal kellett a földhöz ütnie dárdájának nyelét, mire a zaj annyira elcsendesedett, hogy hallani lehessen Roose Boltont.

– Látom, mindannyian vért akartok – mondta Rémvár ura. Rhodry mester már ott állt mellette, a karján hollóval. A madár fekete tollazata olajosan világított a fáklyafényben.
Nedves,
jött rá Theon.
És Bolton nagyúr kezében ott egy pergamen, az is vizes. Sötét szárnyak, sötét szavak.
– Ahelyett, hogy egymásét ontanátok a kardotokkal, talán nem ártana Stannis ellen fordítanotok őket. – Széttekerte a pergament. – A főserege nem egészen háromnapi lovaglásra vesztegel a hó fogságában, kiéhezve, és megmondom őszintén, belefáradtam a várakozásba. Ser Hosteen, sorakoztasd fel a lovagjaidat és a gyalogosaidat a főkapunál. Mivel annyira szomjazol a harcra, te mérheted az első csapást. Wyman nagyúr, a te embereid a keleti kapunál gyűljenek össze. Szintén elöl fognak harcolni.

Hosteen Frey kardja szinte a markolatáig véres volt, arcát szeplőként pettyezték a vércseppek.

– Ahogy nagyuram parancsolja – felelte a pengéjét leeresztve. – De miután átadtam neked Stannis Baratheon fejét, Szalonna uraságé következik.

Négy fehérrévi lovag őrködött Wyman nagyúr körül, akinek Medrick mester próbálta elállítani a vérzését.

– Ahhoz előbb rajtunk kell átjutnod, ser – figyelmeztette Freyt a legidősebb, egy szürke szakállú, szikár arcú veterán, akinek véres köpenyén három ezüstös férfisellő látszott ibolyaszín alapon.

– Örömmel. Egyszerre vagy egyesével, nem számít.

– Elég! – bömbölte Ramsay, és meglendítette a véres dárdát. – Még egy fenyegetés, és én magam belezlek ki titeket! Nemes atyám szólt! Tartogassátok haragotokat a trónkövetelő Stannisnek!

Roose Bolton egyetértően bólintott.

– Pontosan. Lesz elég idő egymással viaskodni, miután végeztünk Stannisszel. – Elfordította a fejét, sápadt tekintete végigsöpört a termen, amíg rá nem talált a Theon mellett ülő Abelre. – Dalnok uram! Gyere, énekelj valami nyugtató dalt!

Abel meghajolt.

– Nagyuram kívánságára. – A lanttal a kezében odasétált az emelvényhez, ügyesen átszökkent a holttesteken, és keresztbe tett lábbal letelepedett a főasztalra. Ahogy elkezdett játszani, egy szomorú, lágy dalt adott elő, Theon Greyjoy nem ismerte, Ser Hosteen, Ser Aenys és a többi Frey megfordultak, és kivezették lovaikat a teremből.

Rowan megragadta Theon karját.

– A fürdő! Itt az idő!

Kiszabadította magát a szorításból.

– Fényes nappal? Meglátnak.

– A hó majd elrejt. Süket vagy? Bolton kiküldi a kardjait! Előttük kell odaérnünk Stannis királyhoz!

– De... Abel...

– Abel tud magáról gondoskodni – mormolta Mókus.

Ez őrület! Reménytelen, ostoba és halálra ítélt ötlet.
Theon megitta maradék sörét, és vonakodva felállt.

– Keresd meg a nővéreidet. Az úrnő dézsájának megtöltéséhez sok víz kell.

Mókus távozott, halk léptekkel, mint mindig. Rowan Theonnal együtt hagyta el a termet Mióta ő és a nővérei az istenerdőben rátaláltak, egyikük mindig ott járt a nyomában, soha nem tévesztették szem elől. Nem bíztak benne.
Miért is bíznának? Előtte Bűzös voltam, és ismét Bűzös lehetek. Bűzös, Bűzös, rímel arra, hogy bűnös.

Odakint továbbra is esett a hó. A fegyverhordozók hóemberei ijesztő, tíz láb magas, eltorzult óriásokká alakultak. Fehér falak tornyosultak föléjük minden oldalról, ahogy Rowannel az istenerdő felé tartottak; az utak az erőd, a torony és a csarnok között jeges árkok labirintusává váltak, melyeket óránként tisztogattak, hogy járhatóak maradjanak. Az útvesztőben könnyen el lehetett tévedni, de Theon Greyjoy minden kanyart és szegletet ismert.

Még az istenerdő is fehérbe öltözött. A szívfa alatti tavon vékony jégkéreg képződött, és a sápadt törzsbe vésett arc apró jégcsapokból álló bajuszt növesztett. Ebben az órában nem reménykedhettek az ősi istenek segítségében. Rowan odébb vonta Theont a fa alatt imádkozó északiaktól, és behúzódtak egy rejtett zugba a barakk falához, egy záptojásszagú, meleg sárral teli tó mellé. Theon látta, hogy még a sárgöröngyök is télig megfagytak.