Sárkányok tánca (92 page)

– A király azért megbocsátott nekünk. Elvesztettem ellenetek az unokaöcsémet és a természetes fiamat. A Hegy ellopta a termésemet, és felgyújtott mindent, amit nem tudott magával vinni. Porig égette a váramat, és megerőszakolta az egyik lányomat. Megérdemlem a jóvátételt.

– A Hegy halott, ahogy atyám is – felelte Jaime –, és egyesek azt is mondhatnák, elég jóvátételt kaptál. Elvégre felesküdtél Starkra, és ki is tartottál mellette, amíg Frey nagyúr meg nem ölte.

– Meggyilkolta, és vele együtt tucatnyi jó emberemet – Jonos nagyúr elfordította a fejét és köpött egyet – Igen, kitartottam az Ifjú Farkas mellett Ahogy mellettetek is ki fogok, ha tisztességes bánásmódban részesülök Azért hajtottam térdet mert nem láttam értelmét meghalni a holtakért, vagy Bracken-vért ontani egy vesztett ügyért

– Egy megfontolt férfiú. –
Bár sokan becsületesebbnek tartják Blackwood nagyurat.
– Megkapod a földjeidet, legalábbis egy részüket, mivel részt vállaltál a Blackwoodok legyőzésében.

Úgy tűnt ez kielégíti Jonos nagyurat.

– Megelégszünk azzal, amit nagyuram tisztességesnek talál. Ha szolgálhatok egy tanáccsal, nem érdemes túlzottan kesztyűs kézzel bánni ezekkel a Blackwoodokkal. Az árulás a vérükben van. Mielőtt az andalok Westerosra jöttek, a Bracken-ház uralta ezt a folyót. Királyok voltunk, a Blackwoodok pedig a vazallusaink, de elárultak minket és megszerezték a koronát. Minden egyes Blackwood köpönyegforgatónak születik. Emlékezz erre, amikor előállsz nekik a feltételeiddel.

– Ó, biztosan nem felejtem el – ígérte Jaime.

Amikor kilovagolt Bracken ostromtáborából Hollófa kapujához, Peck is vele tartott békezászlóval a kezében. Mire odaértek a várhoz, már húsz szempár figyelte őket a kapu feletti mellvédről. Megállította Becsületet a kőperemmel ellátott mély vizesárok szélénél. A zöld víz tele volt szeméttel. Jaime már éppen parancsot akart adni Ser Kennosnak, hogy fújja meg Herrock Kürtjét, amikor a felvonóhíd ereszkedni kezdett.

Tytos Blackwood nagyúr a külső udvarban fogadta, az ösztövér nemes hasonlóan sovány csatalovon ült. Hollófa feltűnően magas és vézna urának kampós orra, hosszú haja és bozontos, deres szakálla volt, melyben több ősz szál látszott, mint fekete. Csiszolt, skarlátvörös páncéljának ezüstvésete halott, fehér fát ábrázolt, fekete hollókkal körbevéve. A férfi vállán hollótollakat borzolt a szél.

– Tytos nagyúr – biccentett]aime.

– Ser.

– Köszönöm, hogy beengedtél.

– Nem mondom, hogy szívesen látott vendég vagy, de azt sem tagadom, hogy reménykedtem a látogatásodban. A kardomért jöttél.

– Azért jöttem, hogy véget vessek ennek az egésznek. Az embereid bátran harcoltak, de a háborútok elveszett. Felkészültél rá, hogy megadd magad?

– A királynak, nem Jonos Brackennek.

– Megértettem.

Blackwood egy pillanatig habozott

– Kívánod, hogy leszálltak a lóról, és térdet hajtsak előtted itt és most?

Száz szempár szegeződött rájuk.

– Hideg szél fúj, az udvar pedig sáros – felelte Jaime. – Letérdelhetsz a saját szobád szőnyegére is, miután megegyeztünk a feltételekben.

– Ez igen nagylelkű tőled. Jöjj velem, ser. Váram talán hiányt szenved ennivalóban, de udvariasságban soha.

Blackwood szállása a hatalmas rönkerőd második szintjén volt. A kandallóban lobogott a tűz. A nagy, szellős helyiség magas mennyezetét vastag, sötét tölgygerendák tartották. A falakat gyapjúszőnyegek borították, és széles, rácsozott ajtók néztek az istenerdőre. A vastag, sárga, gyémánt alakú üveglapokon át Jaime megpillantotta annak a fának az ágait, amelyről a vár a nevét kapta. Hatalmas, ősi varsafát látott, tízszer akkorát, mint a Casterly-hegyi Kőkertben lévő. Ez a fa azonban csupasz volt, és halott.

– A Brackenek megmérgezték – mondta vendéglátója. – Ezer éve nem hozott egyetlen levelet sem. Még ezer év, és kővé változik, azt mondják a mesterek. A varsafa soha nem rothad el.

– És a hollók? – kérdezte Jaime. – Azok hol vannak?

– Alkonyatkor jönnek, és egész éjjel itt ülnek. Több százan. Fekete levelekként lepik el a fát, minden ágat, minden gallyat. Állítólag több ezer éve járnak ide. Hogy miért, ember meg nem mondhatja, mégis itt vannak minden éjjel. – Blackwood leült egy magas támlájú székbe.

– A becsület kötelez, hogy érdeklődjem hűbéruram felől.

– Ser Edmure a foglyomként úton van Casterly-hegy felé. Felesége az Ikrekben marad, amíg meg nem szüli gyermekét, utána mindketten csatlakoznak hozzá. Ha nem próbál megszökni vagy lázadást szítani, Edmure hosszú életre számíthat.

– Hosszú és keserű életre. Becsület nélküli életre. Az emberek halála napjáig azt fogják mondani, félt harcolni.

Igazságtalanul,
gondolta Jaime.
A gyermekét féltette. Tudta, kinek a fia vagyok, jobban, mint a saját nagynéném.

– Az ő választása volt. A nagybátyja súlyos veszteségeket okozhatott volna nekünk.

– Ebben egyetértünk. – Blackwood hangja semmit nem árult el. – Megkérdezhetem, mit tettetek Ser Bryndennel?

– Felajánlottam neki, hogy öltsön feketét, de ő inkább elmenekült.

– Jaime elmosolyodott. – Egészen véletlenül nincs itt?

– Nincs.

– Megmondanád, ha itt volna?

Most Tytos Blackwood mosolyodott el.

Jaime összeérintette kezeit, az aranyujjakat a hús-vér tenyérbe rejtette.

– Talán itt az ideje, hogy beszéljünk a feltételekről.

– Most kell letérdelnem?

– Ha úgy tetszik. Vagy mondhatjuk, hogy megtetted.

Blackwood nagyúr ülve maradt. Hamarosan megegyezésre jutottak a főbb pontokban: beismerés, hűbéreskü, bizonyos mennyiségű arany és ezüst megfizetése.

– Melyik földeket kéred? – kérdezte Tytos nagyúr. Amikor Jaime átadta neki a térképet, csak egyetlen pillantást vetett rá, és halkan felkuncogott. – Sejtettem. A köpönyegforgatónak jár a jutalom.

– Igen, de kisebb szolgálatért kevesebb, mint amit vár. Ezek közül melyiktől válnál meg legkönnyebben?

Tytos nagyúr rövid ideig töprengett.

– Erdősövény, Számszeríj-gerinc, Kapocsfalva.

– Egy rom, egy gerinc és néhány kunyhó? Ugyan, nagyuram. Szenvedned kell az árulásodért. Legalább az egyik malmot is akarja.

– A malmok értékes adóforrásnak számítottak, a nemesek az összes megőrölt gabona tizedére igényt tarthattak.

– Akkor legyen Úrmalom. Kukoricamalom a miénk.

– És még egy falu. Esetleg Kőhalom?

– Kőhalom alatt az őseim nyugszanak. – Blackwood újra a térképre nézett. – Legyen Mézfa a kaptárakkal. Talán elhízik és megrothad a foga annyi édestől.

– Legyen hát. És még egy dolog.

– A túsz.

– Igen, nagyuram. Úgy tudom, van egy lányod.

– Bethany – bólintott lehangoltan Tytos nagyúr. – Valamint két fivérem és egy húgom. Két elözvegyült nagynéném. Unokahúgok, unokaöccsök, kuzinok. Azt gondoltam, talán megelégszel...

– A saját véredből való gyermek kell.

– Bethany csak nyolcéves. Kedves gyermek, csupa nevetés. Soha nem járt egynapi lovaglásnál messzebb a váramtól.

– Miért nem engeded el megnézni Királyvárat? Őfelsége majdnem egyidős vele. Örülne egy újabb barátnak.

– Akit fel lehet lógatni, amennyiben a barát atyja csalódást okoz? – horkantott Tytos nagyúr. – Van négy fiam. Nem választanál inkább közülük egyet? Ben tizenkét esztendős, és kalandra szomjazik. Lehetne a fegyverhordozód, ha neked is megfelelne.

– Így is több fegyverhordozóm van a kelleténél. Akárhányszor csak hugyozok egyet, összeverekednek a megtiszteltetésért, hogy tarthassák a farkam. Neked pedig hat fiad van, nagyuram, nem négy.

– Csak volt. Robert volt a legfiatalabb, gyengécske fiú. Kilenc nappal ezelőtt vitte el a hasmenéses láz. Lucast a Vörös Nászon mészárolták le. Walder Frey negyedik felesége Blackwood volt, de az Ikrekben mára a rokoni kötelék is annyit számít, mint a vendéglátás szentsége. Szerettem volna a fa alá temetni Lucast, de a Freyek még arra sem találtak érdemesnek, hogy visszaküldjék a csontjait.

– Majd gondoskodom róla, hogy megtegyék Ő volt a legidősebb fiad?

– A második. Brynden a legidősebb, az örökösöm. Utána jön Hoster, de attól tartok, ő inkább a könyvekhez vonzódik.

– Királyvárban is vannak könyvek, emlékszem, az öcsém nagyon sokat olvasta őket. Talán a fiadnak is tetszenének. Elfogadom Hostert túsznak.

Blackwood megkönnyebbülése szinte tapintható volt.

– Köszönöm, nagyuram. – Egy pillanatig tétovázott. – Ha lehetek oly merész, azt javasolnám, Jonos nagyúrtól is kérj túszt, az egyik lányát. Akármennyit üzekedik, nem elég férfi ahhoz, hogy fiút nemzzen.

– A háborúban meghalt egy fattyú fia.

– Valóban? Harry tényleg fattyú volt, de hogy Jonos nemzette-e, az bizony fogós kérdés. Szőke hajú, jóképű kölyök volt, és Jonosról egyik sem mondható el. – Tytos nagyúr felállt. – Megtisztelnél azzal, hogy velem vacsorázol?

– Talán majd máskor, nagyuram. – A vár védői éheztek, nem lett volna tisztességes az ő szájuktól elvonni az ételt. – Nem maradhatok, Zúgóban várnak.

– Zúgóban? Vagy Királyvárban?

– Mindkét helyen.

Tytos nagyúr nem próbálta marasztalni.

– Hoster egy órán belül készen áll az indulásra.

Így is volt A fiú az istállónál várta Jaimet, vállán összetekert derékaljjal, hóna alatt tekercsekkel. Nem lehetett idősebb tizenhatnál, ám már így is magasabbra nőtt az apjánál csaknem hétlábnyi lábszár, térd és könyök; langaléta, ösztövér kölyök volt, rakoncátlan hajtincsekkel.

– Parancsnok, Hoster vagyok, a túszod. A többiek Hosnak hívnak. – Elvigyorodott.

Azt hiszi, ez valami tréfa?

– Ha nagyon szépen megkérlek, elárulod, kik azok a
többiek
?

– A barátaim. A testvéreim.

– Én nem vagyok sem a barátod, sem a testvéred. – Ezzel sikerült letörölnie a vigyort a fiú képéről. Jaime Tytos nagyúrra nézett. – Nagyuram, szeretném, ha tisztáznánk egy-két dolgot. Beric Dondarrion nagyúr, a myri Thoros, Sandor Clegane, Brynden Tully, ez a Kőszív nevű asszony... ők mind lázadók és törvényen kívüliek, a király és hűséges alattvalóinak ellenségei. Ha megtudom, hogy te vagy az embereid rejtegetitek vagy védelmezitek őket, bármilyen segítséget nyújtotok nekik, akkor nem habozok elküldeni neked a fiad fejét. Remélem, megértettük egymást. Én nem Ryman Frey vagyok.

– Nem. – Blackwood nagyúr hangjából kiveszett minden melegség. – Tudom, kivel van dolgom. A Királyölővel.

– Helyes. – Jaime nyeregbe pattant, és a kapu felé fordult Becsülettel. – Jó aratást kívánok, és élvezd a király békéjét.

Nem lovagolt messzire. Jonos Bracken a vár közelében várta, éppen csak számszeríjlövésnyi távolságon kívül. Egy páncélozott csataménen ült, teljes vértezetben, lószőr forgóval ellátott, szürke acélsisakban.

– Láttam, hogy leeresztették a rémfarkasos lobogót – mondta, amikor Jaime odaért. – Vége?

– Vége. Menj haza, és vesd el a magot.

Bracken nagyúr feltolta a sisakrostélyát.

– Remélem, nagyobb területen vethetem el, mint mielőtt idejöttem.

– Kapocsfalva, Erdősövény, Mézfa a kaptárokkal. – Az egyik csak nehezen jutott eszébe. – Ó, és a Számszeríj-nyereg.

– És egy malom – tette hozzá Bracken. – Kell egy malom is.

– Úrmalom.

Jonos nagyúr horkantott

– Igen, így megfelel. Egyelőre. – A Peck társaságában közeledő Hoster Blackwoodra mutatott. – Ezt adta túsznak? Bolonddá tettek, ser. A kölyök puhány, vér helyett víz folyik az ereiben. Akármilyen magas is, bármelyik lányom elroppantaná, akár egy száraz gallyat.

– Hány lányod is van, nagyuram? – kérdezte]aime.

– Öt. Kettő az első feleségemtől, és három a harmadiktól. – Későn fogta fel, hogy túl sokat árult el.

– Az egyiket küldd el az udvarba. Abban a megtiszteltetésben lesz része, hogy a régenskirályné kísérője lehet.

Bracken arca elkomorodott, ahogy rájött a szavak jelentőségére.

– Így fizetitek meg Kősövény barátságát?

– Nagy kegy a királyné udvarában szolgálni – emlékeztette Jaime a nemest –, ezt talán nem ártana tudatosítanod benne is. Az év vége előtt számítunk a lányra. – Nem várta meg Bracken válaszát, aranysarkantyújával könnyedén megérintette Becsület oldalát, és ellovagolt. Emberei alakzatba fejlődve, lobogó zászlókkal követték. A vár és a tábor hamarosan eltűnt a hátuk mögött, mindkettő beleveszett a paták által felvert porba.

Sem a törvényen kívüliek, sem a farkasok nem zaklatták őket Hallófáig, ezért Jaime úgy döntött, most másik utat választ. Ha az istenek kegyesek, talán beleakad a Fekete Halba, vagy meggondolatlan támadásra csábíthatja Beric Dondarriont.

Az Özvegymosdató partján érte őket az alkonyat. Jaime előrehívta túszát, és megkérdezte tőle, hol találják a legközelebbi gázlót, a fiú pedig odavezette őket. Miközben a csapat átgázolt a sekély vizen, a nap is lebukott két füves dombhát mögé.

– A Csecsek – mutatta Hoster Blackwood.

Jaime gondolatban felidézte Bracken nagyúr térképét.

– Van köztük egy falu.

– Krajcárfa – bólintott a kölyök.

– Ott éjszakázunk. – Ha élnek ott emberek, talán tudnak valamit Ser Bryndenről vagy a törvényen kívüliekről. – Jonos nagyúr mondott valamit a dombokról – mondta a fiúnak, miközben elindultak a dombok, és a nap utolsó sugarai felé. – A Brackenek így hívják őket, a Blackwoodok úgy.

– Igen, uram, már vagy száz esztendeje. Azelőtt az Anya Csecsei voltak, vagy egyszerűen csak Csecsek. Mivel kettő van belőle, és egyesek szerint erősen emlékeztetnek...

– Tudom, mire emlékeztetnek. – Jaimenek eszébe jutott a lány a sátorban, és ahogy megpróbálta elrejteni nagy, barna mellbimbóit. – Mi változott meg száz éve?

– Méltatlan Aegon a szeretőjévé tette Barba Brackent – felelte a sokat olvasott fiú. – Azt beszélik, gömbölyded némber volt, és egy nap, amikor a király meglátogatta Kősövényt, kilovagolt vadászni. Amint meglátta a Csecseket...

–...elnevezte őket az ágyasáról. – Negyedik Aegon jóval Jaime születése előtt meghalt, de eleget hallott az uralkodásáról ahhoz, hogy kitalálja a történet folytatását. – Csakhogy később eldobta maga mellől a Bracken lányt, és összeállt e
gy Blackwooddal, jól sejtem?

– Melissa úrnővel – bólintott Hoster. – Missynek is hívták, az istenerdőben van róla egy szobor.
Sokkal
szebb volt Barba Brackennél, viszont karcsú, és Barba egyszer állítólag azt mondta rá, hogy lapos, akár egy fiú. Amikor Aegon király ezt meghallotta...