Sárkányok tánca (94 page)

– Ugyanazt. Félek. Csak havat látok.

Havat.
Jon tudta, hogy délen hóvihar tombol. Alig kétnapi lovaglásra a királyi út már járhatatlanná vált.
Ezt Melisandre is tudja.
Keleten, a Fóka-öböl környékén szintén viharok dúltak. Az utolsó jelentés szerint a szedett-vedett flotta, amellyel ki akarta menekíteni a vadakat Rideghonból, még mindig a Keleti őrségnél vesztegelt, a hajók a mostoha időjárás miatt nem tudtak kifutni.

– A pernye táncát látod a léghuzatban.

– Koponyákat látok. És téged. A te arcodat látom minden alkalommal, amikor a lángokba nézek. A veszély, amire figyelmeztettelek, már nagyon közel jár.

– Tőrök a sötétben, tudom. Bocsásd meg a kételyeimet, úrnőm.
Szürke lány haldokló lovon, aki egy házasság elől menekül,
ezt mondtad.

– Nem is tévedtem.

– Tévedtél. Alys nem Arya.

– A látomás az igazságot mutatta, csak én értelmeztem félre. Ugyanolyan halandó vagyok, mint te, Havas Jon. Minden halandó tévedhet

– Még a Fal parancsnoka is. – Mance Rayder és lándzsaasszonyai nem tértek vissza, és Jon önkéntelenül is arra gondolt, hogy a vörös asszony talán nem ok nélkül hazudott neki.
Vajon a saját játékát játssza?

– Mindig tartsd magad mellett a farkasodat, nagyuram.

– Szellem ritkán megy messzire. – A rémfarkas nevének említésére felkapta a fejét Jon megvakarta a füle tövét – Most azonban meg kell bocsátanod. Szellem, gyere!

A Fal alapjából kivájt nehéz faajtókkal lezárt jégcellák apró börtönök voltak. Némelyikben egy ember akár járkálhatott is néhány lépést de a legtöbben csak ülni lehetett, a legkisebben pedig még azt sem.

Jon fő foglyának adta a legnagyobb cellát, egy vödörrel, amibe a dolgát végezhette, elég takaróval, hogy ne fagyjon meg, és egy tömlő borral. Az öröknek kellett egy kis idő, hogy kinyissák az ajtót, mert a zárban is jég képződött. A rozsdás zsanérok elátkozott lelkekként sikoltottak fel, amikor Botfaragó Wick kinyitotta az ajtót annyira, hogy Jon befurakodhasson. Enyhe ürülékszag fogadta, bár sokkal gyengébb, mint várta. Ilyen hidegben még a szar is keményre fagyott Havas Jon látta saját képét visszatükröződni a jégfalakon.

A cella egyik sarkában prémeket halmoztak fel csaknem embermagasságig.

– Karstark, ébresztő!

A prémek megmoccantak. Néhány összefagyott, és a bőröket borító dér megcsillant minden apró mozdulatnál. Egy kéz emelkedett ki alóluk, aztán egy arc – barna, gubancos, őszülő haj, ádáz tekintetű szempár, orr, szakáll, száj. A fogoly bajszában jéggé fagyott az orrából kicsorgó váladék.

– Havas. – Lélegzete párafelhővé alakult, egy pillanatra elhomályosította a jégfalat. – Nincs jogod itt tartani engem! A vendéglátás törvénye...

– Nem vagy a vendégem. Az engedélyem nélkül jöttél a Falhoz, fegyveresen, hogy akarata ellenére elhurcold az unokahúgodat. Alys úrnő kapott kenyeret és sót, ő vendég. Te fogoly vagy. – Jon hagyott egy pillanatot a férfinak, hogy megeméssze. – Az unokahúgod férjhez ment.

Cregan Karstark ajka hátrahúzódott a fogáról.

– Alysát nekem ígérték! – Bár már ötven is elmúlt, még mindig erős férfi volt amikor belökték a cellába. A hideg azóta kiszívta belőle az erőt, merevvé és gyengévé tette tagjait. – Nemes atyám...

– Atyád várnagy, és egy várnagynak nincs joga házassági szerződést jóváhagyni.

– Atyám, Arnolf Karhold ura!

– Minden általam ismert törvény szerint a fiú megelőzi a nagybácsit.

Cregan talpra küszködte magát, és félrerúgta a bokája köré tekeredett prémet.

– Harrion halott!

Vagy nemsokára az lesz.

– A lány is a nagybácsi előtt következik. Ha a bátyja valóban halott, akkor Karhold Alys úrnőé, ő pedig feleségül ment Sigornhoz, a thennek Magnarjához.

– Egy vadhoz! Egy mocskos, gyilkos vadhoz! – Cregan keze ökölbe szorult. Bőrkesztyűt viselt, melynek prémszegélye tökéletesen illett a széles vállra vetett gyűrött, merev köpeny díszítéséhez. Fekete gyapjúpalástjára házának fehér nap-szimbólumát hímezték. – Tudom, mi vagy. Havas. Félig farkas, félig magad is vad, egy áruló és egy szajha balkézről való kölyke! Valami ocsmány vadember ágyába küldtél egy nemesi származású szüzet. Tán előbb bele is kóstoltál? – Felnevetett. – Ha meg akarsz ölni, csak tedd, és légy átkozott rokongyilkosságért! A Starkok és a Karstarkok egy vérből valók!

– Az én nevem Havas.

–
Fattyú!

– Ebben egészen biztosan vétkes vagyok.

– Engedd el ezt a Magnart Karholdba, levágjuk a fejét, és beletömjük egy árnyékszékbe, hogy a szájába hugyozhassunk!

– Sigorn kétszáz thenn vezére – mutatott rá Jon –, és Alys úrnő úgy véli, Karhold neki majd kinyitja kapuját. Két embered máris felesküdött a szolgálatára, és megerősítették, amit ő is mondott atyád és Ramsay Bolton szövetségéről. Úgy hallottam, közeli rokonaid élnek Karholdban. Egyetlen szavaddal megmenthetnéd az életüket. Add fel a várat, Alys úrnő pedig megbocsát az asszonyoknak, akik elárulták őt, és engedi a férfiaknak, hogy feketét öltsenek.

Cregan a fejét rázta. Gubancos hajában jégrögök képződtek, és minden mozdulatnál halk csilingeléssel űtődtek össze.

– Soha! – jelentette ki – Soha, soha, soha!

Odaadhatnám a fejét nászajándékként Alys úrnőnek és a Magnarjának,
gondolta Jon, de nem merte megkockáztatni. Az Éjjeli őrség nem vesz részt a birodalom háborúiban; némelyek már így is azt mondhatják, túl sok segítséget nyújtott Stannisnek.
Ha lefejezem ezt a bolondot, azt fogják mondani, északiakat ölök, hogy a földjüket a vadaknak ajándékozzam
.
Ha elengedem, mindent megfog tenni, hogy lerombolja, amit Alys úrnővel és a Magnarral véghezvittem.
Jon azon töprengett, mit tenne az apja, vagy hogyan oldaná meg a problémát a nagybátyja. Ám Eddard Stark halott, Benjen Stark pedig eltűnt a Fal mögött, a fagyott vadonban.
Nem tudsz te semmit, Havas Jon.

– A soha hosszú idő – bólintott végül. – Talán másként fogod gondolni holnap vagy egy év múlva. Stannis király azonban hamarosan visszatér a Falhoz, és akkor biztosan halálra ítél... kivéve, ha akkor már fekete köpenyt viselsz. Amikor egy ember felölti a feketét, minden bűne feledésbe merül. –
Még egy magadfajtáé is. – És
most, ha megbocsátasz... részt kell vennem egy lakomán.

A jégcellák maró hidege után a zsúfolt borospince olyan forrónak tűnt, hogy Jon szinte fuldokolni kezdett, amint lesétált a lépcsőn. A levegőben füst, sült hús és forralt bor szaga terjengett. Axell Florent éppen pohárköszöntőt mondott, amikor Jon elfoglalta helyét az emelvényen.

– Stannis királyra és feleségére, Selyse királynéra, Észak Fényére! – bömbölte a lovag. – R’hllorra, a Fény Urára, védelmezzen meg mindannyiunkat! Egy föld, egy isten, egy király!

–
Egy föld, egy isten
,
egy király!
– ismételték a királyné emberei.

Jon együtt ivott a többiekkel. Hogy Alys Karstark talál-e valami örömöt a házasságában, nem tudhatta, de a mai éjszaka az ünneplésé.

Az intézők máris hozták az első fogást, hagymalevest kecskehús-darabokkal és sárgarépával. Nem kimondottan királyi étek, de tápláló; az íze jó volt, és átmelegítette a gyomrot. Fajankó Owen kézbe vette a hegedűjét, a szabad nép tagjaiból többen is csatlakoztak hozzá furulyákkal és dobokkal.
Ugyanezek a furulyák és dobok szóltak, amikor Mance Rayder támadást indított a Fal ellen.
Valahogy most sokkal kellemesebbnek tűnt a hangjuk Jon számára. A leveshez cipókat és barna korpakenyeret is hoztak, egyenesen a kemencéből. Az asztalokra sót és vajat készítettek. A látványtól Jon elkomorult. Bowen Marsh szerint jól el voltak látva sóval, de a vajuk egy holdfordulón belül elfogy.

Öreg Flint és a Norrey a legjobb helyet kapták az emelvény alatt Túl öregek voltak már ahhoz, hogy Stannisszel tartsanak, fiaikat és unokáikat küldték maguk helyett. Annyira azonban még tudtak mozogni, hogy eljöjjenek a Fekete Várba az esküvőre, és mindketten hoztak magukkal szoptatós dajkát is. A Norrey asszony negyvenesztendős lehetett, akkora keblekkel, amihez foghatót Jon még életében nem látott. A Flint lány tizennégy körül járhatott, fiúsan lapos mellű teremtés volt, de tejben ő sem szűkölködött. Val gyermeke valósággal kivirult kettejük gondoskodása alatt.

Mindezért Jon igen hálás volt... de egy pillanatig sem hitte, hogy két ilyen tiszteletre méltó, ősz harcos csak ezért ereszkedett le a hegyekből. Hoztak magukkal egy csapatnyi kísérőt is – öreg Flint ötöt, a Norrey tizenkettőt. Mindegyikük rongyos prémeket és szegekkel kivert bőrpáncélt viselt, és félelmetes látványt nyújtottak, akár a tél maga. Némelyik szakállat viselt, mások forradásokat, és volt, aki mindkettőt; Észak ősi isteneit szolgálták, ugyanazokat, akiket a szabad nép a Falon túl. Most mégis itt ültek, és egy olyan házasságra ittak, melyet valami idegen, tengerentúli vörös isten szentesített.

Még mindig jobb, mintha nem lennének hajlandóak inni.
Sem Flint, sem a Norrey nem öntötték ki a borukat a földre, ami bizonyos mértékű belenyugvást jelzett.
Vagy csak nem akarják pazarolni a jóféle déli bort. A sziklás hegyek között nem sok hasonlót kóstolhatnak.

A fogások között Ser Axell Florent táncba vitte Selyse királynét. Mások is követték őket, elsőként a királyné lovagjai az udvarhölgyekkel. Ser Brus először Shireen hercegnőt kérte fel, majd az anyjára is sort kerített Ser Narbert a királyné összes hölgykísérőjét megtáncoltatta.

A királyné kíséretének férfitagjai háromszor annyian voltak, mint a nők, így még a legszégyenlősebb szolgálólányoknak is táncolniuk kellett. Néhány dal után a fekete testvérek is felidézték a lépéseket melyeket az udvarban és a várkastélyokban tanultak meg, mielőtt még bűneik a Falra száműzték volna őket, és szintén kiperdültek a tánctérre. Az öreg Királyerdei Ulmer ugyanolyan jó táncosnak bizonyult mint íjásznak, és elkápráztatta partnereit a Királyerdei Testvériségről szóló történeteivel, amikor még együtt lovagolt Simon Toyne-nal és Nagyhasú Bennel, és segítettek Wendának, a Fehér Őznek beleégetni a nő jelét nemesi származású foglyai fenekébe. Selyem maga volt az elegancia, sorban három szolgálólánnyal is táncolt, de a nemes hölgyeket egyszer sem közelítette meg, amit Jon bölcs döntésnek talált. Nem tetszett neki, ahogy a királyné lovagjai az intézőt nézték, különösen Királyhegyi Ser Patrek tekintete aggasztotta,
ő ma vért akar ontani,
gondolta.
Alig várja, hogy valaki provokálja.

Amikor Fajankó Owen táncra perdült Foltosképűvel, harsány nevetés csapott fel a teremben. A látványra még Alys úrnő is elmosolyodott

– Gyakran táncoltok a Fekete Várban?

– Minden alkalommal, amikor esküvő van, úrnőm.

– Táncolhatnál velem, puszta udvariasságból. Máskor is táncoltunk már.

– Máskor? – vigyorgott pimaszul Jon.

– Amikor gyerekek voltunk. – A lány letört egy darab kenyeret és megdobta vele a parancsnokot – Te is tudod!

– Hölgyem, neked a férjeddel kellene táncolnod

– Attól tartok az én Magnarom nem az a táncos fajta. Ha nem táncolsz velem, legalább töhs egy kis forralt bort

– Ahogy óhajtod. – Intett, hogy hozzanak oda egy kancsót.

– Tehát férjezett asszony lettem – mondta Alys, miközben Jon töltött neki. – Van egy vad férjem, neki pedig egy kis vad hadserege.

– Ők szabad népnek hívják magukat, legalábbis a többségük. A thennek azonban más nép. Ősi nép. – Ezt Ygritte mondta neki
Nem tudsz te semmit, Havas Jon.
– A Jégagyarak északi részéről, egy rejtett völgyből jöttek, melyet magas hegycsúcsok vesznek körül Több ezer éven át szorosabb kapcsolatot ápoltak az óriásokkal, mint az emberekkel. Ettől mások.

– Mások, de mégis hasonlítanak ránk.

– Igen, úrnőm. A thenneknek vannak uraik és törvényeik. –
Tudják, hogyan kell letérdelni.
– Ónt és rezet bányásznak a bronzkészítéshez, saját maguk kovácsolják a fegyvereiket és a páncéljaikat, nem lopják őket. Büszke és bátor nép. Mance Raydernek háromszor kellett legyőznie a régi Magnart, mielőtt Styr elfogadta őt Falon Túli Királyként.

– És most itt vannak, a Fal innenső oldalán. Kiűzték őket hegyi rejtekükből, hogy végül az én hálószobámban kössenek ki. – Alys keserűen elmosolyodott. – Az egész az én hibám. Nemes atyám hiába mondta nekem, hogy bűvöljem el Robbot, még csak hatéves voltam, nem tudtam, hogyan kell.

Igen, de most már majdnem hat és tíz vagy, és mindannyian azért imádkozunk, hogy el tudd bűvölni az új férjedet.

– Úrnőm, mi a helyzet a Karholdi tartalékokkal?

– Nem állunk jól – sóhajtotta a lány. – Atyám olyan sok embert vitt magával délre, hogy csak az asszonyok és a gyerekek maradtak a termés betakarítására, meg persze az öregek és a nyomorékok, akik már nem tudtak volna harcolni. A gabona a mezőn száradt el, vagy az őszi esők verték le, most pedig már itt a hó. Kemény telünk lesz. Az öregek közül kevesen élik túl, és sok gyermek is bele fog halni.

Ezt a történetet Északon jól ismerték.

– Atyám anyai nagyanyja hegyi Flint volt – mondta Jon. – Az első Flintek, így nevezték magukat. Azt mondják, a többi Flint már a fiatalabb fiúk vérei, akiknek el kellett hagyniuk a hegyeket, hogy ennivalót, földet és asszonyt keressenek maguknak. Odalent mindig is kemény volt az élet. Amikor leesett a hó, és megfogyatkozott az élelem, a fiatalok elmentek a városokba, hogy valamelyik nagyúr szolgálatába álljanak, az öregek pedig összegyűltek, és bejelentették, hogy elmennek vadászni. Néhányukat megtalálták a következő tavasszal, de a legtöbbet sosem látták újra.

– Karholdban is hasonló a helyzet.

Jont ez nem lepte meg.

– Ha kezdenek apadni a készletek, jussunk eszedbe, úrnőm. Küldd el az öregeket a Falra, hagyd nekik letenni az eskünket. Itt legalább nem egyedül fognak meghalni a hóban, és nem csak az emlékekkel melegíthetik magukat. Küldj fiúkat is, ha tudjátok őket nélkülözni.

– Ahogy akarod. – A lány megérintette Jon kezét – Karhold nem felejt.

Közben felszeletelték a jávorantilopot. Sokkal jobb illata volt, mint amire Jon számított. Elküldött egy adagot Bőrösnek Hardin Tornyához, valamint három nagy tál sült zöldséget Wun Wunnak, majd magának is vágott egy derekas szeletet.
Háromujjú Hobb kitett magáért.
Pedig aggódott, mert Hobb két nappal korábban meglátogatta, és elpanaszolta, hogy vadakat ölni jött az Éjjeli őrséghez, nem azért, hogy főzzön rájuk.