Sárkányok tánca (98 page)

– Közeleg a tél...

Rowan éles pillantást vetett rá.

– Nincs jogod Eddard nagyúr szavait a szádra venned. Neked nincs. Soha nem is lesz. Azok után, amit tettél...

– Ti is megöltetek egy fiút

– Nem mi voltunk, mondtam már.

– A szavak, akár a szél. – Ő
k sem jobbak nálam. Ugyanolyanok vagyunk. –
A többieket megöltétek, őt miért nem? Sárga Dick...

–...legalább úgy bűzlött, mint te. Igazi disznó volt.

– Kis Walder pedig egy malac. A megölésével egymásnak ugrasztottátok a Freyeket és a Manderlyket. Ügyes húzás volt, ti...

– Nem
mi
voltunk! – Rowan torkon ragadta, és nekiszorította a barakk falának. Arca alig egyhüvelyknyire volt az övétől. – Csak mondd még egyszer, és kitépem azt a hazug nyelved, rokongyilkos!

Theon rámosolygott törött fogaival.

– Nem fogod. Szükséged van a nyelvemre, hogy átjussunk az Őrökön. Szükséged van a hazugságaimra.

A nő az arcába köpött, aztán elengedte, és kesztyűs kezét a nadrágjába törölte, mintha beszennyeződött volna az érintéstől.

Theon tudta, hogy nem kellene provokálnia. Ez a nő a maga módján ugyanolyan veszélyesnek tűnt mint Nyúzó vagy Táncolj Damon. Ő viszont fáradt volt és fázott a feje lüktetett és nem aludt napok óta.

– Szörnyű dolgokat cselekedtem... elárultam a sajátjaimat, köpönyeget fordítottam, olyan emberek halálát rendeltem el, akik bíztak bennem... de nem vagyok rokongyilkos!

– Igen, hiszen Stark fiai soha nem voltak a rokonaid. Tudjuk.

Ez is igaz volt, de Theon nem erre gondolt.
Nem az én véreim voltak, de akárhogy is
,
sosem ártottam nekik. Egy molnár fiait öltük meg.
Theon nem akart az anyjukra gondolni. Évek óta ismerte a molnár feleségét, még ágyba is vitte.
Hatalmas, nehéz kebel nagy, sötét bimbóval
,
édes ajak, vidám nevetés. Soha többé nem kóstolhatom.

De nem lett volna értelme mindezt elmondani Rowannek. Soha nem hinne neki, mint ahogy ő sem hitte el a nő egyetlen szavát sem.

– Vér tapad a kezemhez, de nem a testvéreim vére – mondta fáradtan. – És megbüntettek érte.

– Nem eléggé. – Rowan hátat fordított neki.

Ostoba nőszemély
. Talán nem több egy emberroncsnál, de még mindig viselte a tőrét. Mi sem lenne egyszerűbb, mint előrántani, és a lapockái közé szúrni. Erre még mindig képes lett volna, töredezett és hiányzó fogai ellenére. Talán még jót is tett volna vele – gyorsabb és tisztább vég, mint amivel neki és nővéreinek szembesülniük kell, amikor Ramsay elkapja őket.

Bűzös képes lett volna rá. Meg is tette volna, abban a reményben, hogy a kedvére tesz Ramsay nagyúrnak. Ezek a szajhák el akarják rabolni Ramsay feleségét; Bűzös ezt nem engedheti. De az ősi istenek felismerték őt, Theonnak nevezték.
A vas szülötte. A vas szülötte voltam, Balon Greyjoy fia és Pyke jog szerinti örököse.
Ujjcsonkjai viszkettek és bizseregtek, de nem húzta elő a tőrét

Amikor Mókus visszatért a másik négy mosónő is vele volt a hórihorgas, szürke hajú Myrtle, Rontószemű Fűz hosszú, fekete copfjával, a vastag derekú, hatalmas mellű Frenya és Holly a késével. A szolgálólányok durva, szürke vászonruháját viselték, valamint fehér nyúlszőrrel szegélyezett, barna gyapjúköpenyt.
Nincs kardjuk,
gondolta Theon.
Sem fejsze vagy pöröly, csak kések.
Holly köpenyét ezüstcsat fogta össze, Frenya pedig vastag kenderkötelet tekert a derekára a csípőjétől a melléig, amitől még vastagabbnak tűnt.

Myrtle Rowannek is hozott szolgálóruhát.

– Az udvaron hemzsegnek a bolondok – figyelmeztette a nővérét. – Ki akarnak lovagolni.

– Térdeplők! – horkantotta megvetően Rowan. – Uruk szólt, nekik engedelmeskedniük kell.

– Meghalni mennek – csicseregte vidáman Holly.

– És mi is – morogta Theon. – Még ha át is jutunk az őrökön, hogyan csempésszük ki Arya úrnőt?

Holly elmosolyodott.

– Hat nő megy be, hat jön ki. Ki nézi a szolgálólányokat? A Stark lányt Mókus ruhájába öltöztetjük.

Theon Mókusra pillantott.
Majdnem ugyanakkorák. Sikerülhet.

Mókus maga válaszolt.

– Ki az ablakon, egyenesen le az istenerdőbe. Tizenkettő voltam, amikor a bátyám először vitt fosztogatni a Fal déli oldalára. Ott szereztem a nevem. A bátyám azt mondta, olyan voltam, mint egy fára felfutó mókus. Azóta hat alkalommal keltem át a Falon, oda és vissza. Szerintem le tudok ereszkedni holmi kőtornyon.

– Most boldog vagy, Köpönyegforgató? – kérdezte Rowan. – Lássunk hozzá!

Deres hatalmas konyhája önmaga elfoglalt egy teljes épületet, melyet a vár nagytermétől és erődjétől biztonságos távolságban húztak fel, gondolva a tüzesetekre. Odabent a szag óráról órára változott – sült hús, póréhagyma, vöröshagyma, frissen sült kenyér illata alkotott folyamatosan átalakuló elegyet. Roose Bolton őröket állított a konyha bejáratához. Amikor ennyi szájat kellett etetni, minden morzsa számított. Még a szakácsokat és mosogatófiúkat is folyamatosan figyelték. Az örök azonban ismerték Bűzöst, szerették gúnyolni, amikor forró vízért jött Arya úrnő fürdőjéhez. Ennél messzebb azonban egyikük sem merészkedett. Mindenki tudta, hogy Bűzös Ramsay nagyúr játékszere.

– Bűz herceg forró vízért jött! – jelentette be az egyik őr, amikor Theon és a szolgálólányok megjelentek a bejáratnál. Kinyitotta nekik az ajtót. – Gyorsan, mielőtt kiszökik az összes meleg!

Odabent Theon megragadta az egyik mosogatófiú karját.

– Forró vizet az úrnőmnek, kölyök! – utasította. – Hat teli vödörrel, de jó forró legyen ám! Ramsay nagyúr rózsásan és tisztán szeretné látni az asszonyát!

– Igenis, uram! – vágta rá a fiú. – Máris, uram!

A „máris” valamivel tovább tartott, mint Theon szerette volna. A nagy üstök egyike sem volt tiszta, ezért a mosogatófiúnak előbb el kellett súrolnia az egyiket, hogy vizet tölthessen bele. Aztán egy örökkévalóságnak tűnt, mire a víz felforrt, és kétszer annyinak, mire megtöltöttek hat favödröt. Abel lányai komor arccal várakoztak.
Nagyon rosszul játszanak.
A valódi szolgálók ugratnák a mosogatófiúkat, incselkednének a szakácsokkal, belekóstolnának ebbe-abba. Rowan és bajkeverő nővérei nem akarták magukra vonni a figyelmet, de feszült hallgatásukkal éppen hogy felkeltették az őrök kíváncsiságát.

– Hol van Maisie, Jez és a többi lány? – kérdezte az egyik Theont. – Akik mindig jönni szoktak.

– Arya úrnő nem volt megelégedve velük – hazudta. – A legutóbbi alkalommal kihűlt a víz, mire odaért a dézsához.

A forró víz gőzfelhőkkel töltötte meg a levegőt, és megolvasztotta a lehulló hópelyheket. A jégfalú árkok labirintusában mentek vissza.

A víz minden vánszorgó lépésnél egyre jobban kihűlt. A járatokat megtöltötték a katonák: páncélos lovagok gyapjúpalástban és prémköpenyben, gyalogosok a vállukon átvetett dárdával, felajzatlan íjakat és tegezeket markoló íjászok, szabadlovasok, csataméneket vezető lovászok. A Freyek emberei a két torony címerét viselték, a fehérréviek férfisellőt és szigonyt. Ellenkező irányba igyekeztek a viharban, és gyanakodva figyelték egymást, de senki nem rántott kardot. Itt nem.
Az erdőben majd másként lesz.

A Nagy Torony bejáratát fél tucat harcedzett rémvári katona őrizte.

– Megint egy átkozott fürdő? – kérdezte az őrmester, amikor meglátta a gőzölgő vízzel teli vödröket. A hideg ellen a hóna alá dugta mindkét kezét – Múlt éjjel fürdött. Mennyire mocskolódhat be egy asszony a saját ágyában?

Jobban
,
mint gondolnád, ha azt az ágyat Ramsay-vel osztja meg
gondolta Theon, felidézve magában a nászéjszakát, és mindazt, amit neki és Jeyne-nek meg kellett tenniük.

– Ramsay nagyúr parancsa.

– Akkor igyekezzetek, mielőtt megfagy a víz – intett az Őrmester. Két őr kinyitotta a kaput.

A bejárati folyosó levegője majdnem olyan hideg volt, mint a kinti. Holly lerugdosta a havat a csizmájáról, és hátrahajtotta köpenye csuklyáját.

– Azt hittem, nehezebb lesz. – Lélegzete megfagyott a levegőn.

– A nagyúr hálószobájánál is vannak őrök – figyelmeztette Theon. – Ramsay saját emberei. – Nem merte a Fattyú Fiainak hívni őket, itt nem. Sosem lehetett tudni, ki hallgatózik. – Tartsátok lehajtva a fejeteket, és fent a csuklyátokat.

– Tedd, amit mond, Holly – bólintott Rowan. – Néhányan ismerik az arcodat, nincs szükségünk fölösleges bonyodalomra.

Theon vezette a menetet fel a lépcsőn.
Ezernyi alkalommal tettem már meg ezt az utat.
Kölyökként felfutott, lefelé pedig hármasával vette a lépcsőket. Egyszer pont ráugrott öreg Nanra, és a földre döntötte az öregasszonyt, amivel kiérdemelte deresi gyermekkora legnagyobb verését, bár igazán semmiség volt ahhoz képest, amit a bátyjai tettek vele Pyke-on. Ő és Robb számos hősies csatát vívtak ezeken a lépcsőkön, fakardokkal csépelve egymást. Jó gyakorlás volt, megtanította rá, mennyire nehéz csigalépcsőn felfelé harcolni, főként egy el

tökélt ellenféllel szemben. Ser Rodrik gyakran mondta, hogy egyetlen jó ember százat is feltarthat, ha felülről harcol.

Ez azonban már nagyon régen történt. Mostanra mind meghaltak. Jory, az öreg Ser Rodrik, Eddard nagyúr, Harwin és Hullen, Cayn, Desmond és Kövér Tom, Alyn a lovagságról szőtt álmaival, Mikken, akitől az első valódi kardját kapta. Még öreg Nan is.

És Robb. Robb, aki sokkal inkább volt testvére Theonnak, mint bármelyik fiú Balon Greyjoy ágyékából.
Meggyilkolták a Vörös Nászon
,
lemészárolták a Freyek. Nekem is ott kellett volna lennem vele. Hol is voltam? Az oldalán kellett volna meghalnom.

Theon olyan hirtelen torpant meg, hogy Fűz kis híján beleütközött. Ott volt előtte Ramsay hálószobájának ajtaja, és a Fattyú Fiai őrizték – Savanyú Alyn és Morgó.

Az ősi istenek meghallgattak minket.
Mint Ramsay nagyúr oly gyakran hangoztatta, Morgónak a nyelve hiányzott, Savanyú Alynnak pedig az esze. Az egyik erős volt, a másik fenyegető, de életük nagy részét mindketten Rémvár szolgálatában töltötték. Mindig azt tették, amit mondtak nekik.

– Forró vizet hoztam Arya úrnőnek – mondta nekik Theon.

– Mosd meg magad is, Bűzös! – röhögött Savanyú Alyn. – Úgy bűzlesz, mint a lóhúgy!

Morgó egyetértően felmordult, de lehet, hogy a hang nevetés akart lenni. Alyn kinyitotta az ajtót, és Theon intett a mosónőknek, hogy bemehetnek.

A napfény nem szüremlett be a szobába, minden árnyékba borult. A kandallóban, a halódó zsarátnokok között egy utolsó fahasáb pattogott félszegen, az összetúrt, üres ágy mellett álló asztalon gyertya pislákolt.
A lány eltűnt,
gondolta Theon.
Kétségbeesésében kivetette magát az ablakon.
Csakhogy az ablaktáblákat becsukták a vihar miatt, a résekbe belefagyott a hó.

– Hol van? – kérdezte Holly, miközben nővérei beleöntötték a vödrök tartalmát a nagy, kerek dézsába. Frenya becsukta az ajtót, és a hátával nekitámaszkodott. –
Hol van?
– ismételte Holly. Odakint felbődült egy kürt.
Vagy inkább trombita. A Freyek csatához gyülekeznek.
Theon érezte a viszketést hiányzó ujjhegyeiben.

Aztán meglátta a lányt A helyiség legsötétebb sarkában, a földön kuporgott labdává gömbölyödve, néhány farkasbőr alatt. Theon soha nem vette volna észre, ha nem reszket olyan hevesen. Jeyne magára húzta a bőröket, így próbált elrejtőzni.
Elölünk
?
Vagy nemes férjurára számított
? A gondolattól, hogy Ramsay is bármikor betoppanhat, legszívesebben maga is üvöltött volna.

– Úrnőm. – Theon nem bírta rávenni magát, hogy Aryának nevezze, de nem merte Jeyne-nek sem hívni. – Nem kell elbújnod, barátok vagyunk.

A prémek megmoccantak, kikandikált egy könnyektől csillogó szempár.
Sötét, túl sötét. Barna szem.

– Theon?

– Arya úrnő. – Rowan közelebb lépett. – Velünk kell jönnöd, mégpedig azonnal. Azért vagyunk itt, hogy elvigyünk a bátyádhoz.

– A bátyámhoz? – A lány arca előbukkant a farkasbőrök alól. – Nekem... nekem nincs bátyám.

Elfelejtette
,
ki ő. Elfelejtette a nevét.

– Lehet – mondta gyorsan –, de régen voltak fiútestvéreid, három is. Robb, Bran és Rickon.

– Ők halottak. Most nincs bátyám.

– De van egy féltestvéred – mondta Rowan. – Varjú nagyúr.

– Havas Jon?

– Elviszünk hozzá, de most rögtön jönnöd kell.

Jeyne az álláig húzta a farkasbőrt.

– Nem, ez valami csel! Ez az ő műve, a... az én uramé, az én drága férjuramé, ő küldött titeket, hogy próbára tegye a szerelmemet! De én szeretem, szeretem őt, jobban, mint bármit! – Könnycsepp csörgött végig az arcán. – Mondjátok meg, mondjátok meg neki! Megteszem, amit kíván... amit akar... vele, vagy... vagy a kutyával, vagy... könyörgöm... nem kell levágnia a lábamat, nem próbálok menekülni, soha, és fiúkat szülök neki, esküszöm, esküszöm!

Rowan halkan füttyentett.

– Az istenek verjék meg ezt az embert!

– Én
jó
lány vagyok! – nyöszörögte Jeyne. –
Kitanítottak!

Fűz összevonta a szemöldökét.

– Valaki vegye rá, hogy abbahagyja a sírást. Az őr néma volt, nem süket. Meg fogják hallani.

– Állítsd fel, Köpönyegforgató! – Hollynak a kezében termett a kés. – Állítsd fel, vagy én teszem meg!
Mennünk kell!
Állítsd fel a kis picsát, és verj bele némi bátorságot!

– És ha sikoltozni kezd? – kérdezte Rowan.

Akkor mind meghalunk,
gondolta Theon.
Mondtam nekik, hogy ez őrültség, de egyikük sem hallgatott rám.
Abel halálra ítélte őket. Minden dalnok félig őrült. A dalokban a hős mindig kimenti a szüzet a szörnyeteg várából, de az élet nem dal, ahogy Jeyne sem Arya Stark.
A szeme színe nem megfelelő. És itt nincsenek hősök, csak szajhák.
Ennek ellenére letérdelt a lány mellé, lehúzta a bőröket, és megérintette az arcát

– Ismersz engem, Theon vagyok, emlékszel? Én is ismerlek téged. Tudom a neved.

– A nevem? – A lány megrázta a fejét. – A nevem... az én...

Theon az ajkára szorította az ujját.

– Ezt majd később megbeszéljük. Most csendben kell maradnod. Gyere velünk, velem. Elviszünk innen. Elviszünk tőle.

A lány szeme elkerekedett.

– Kérlek! – suttogta. – ó, kérlek!

Theon belekarolt, hiányzó ujjai bizseregtek, ahogy talpra segítette. A farkasbőr lecsúszott, a lány alatta meztelen volt, apró, sápadt mellét fognyomok borították. Hallotta, hogy az egyik mosónő felszisszen. Rowan a kezébe nyomott egy halom ruhát.