Sárkányok tánca (99 page)

– Öltöztesd fel, hideg van odakint

Mókus levetkőzött alsóruhára, és már egy faragott cédrusfa ládában kutakodott valami melegebb holmi után. Végül előszedte Ramsay nagyúr egyik bélelt zekéjét és egy viseltes nadrágot, amely úgy csapkodott a lába körül minden lépésnél, akár egy vitorla a szélben.

Theon Rowan segítségével belebújtatta Jeyne-t Mókus ruháiba.
Ha az istenek kegyesek és az őrök vakok, átjuthatunk.

– Most pedig kimegyünk az ajtón, és le a lépcsőn – mondta a lánynak. – Hajtsd le a fejed, és húzd a szemedbe a csuklyád. Kövesd Hollyt. Ne fuss, ne kiálts, ne beszélj, ne nézz senki szemébe!

– Maradj mellettem! – kérlelte Jeyne. – Ne hagyj magamra!

– Itt leszek melletted – ígérte Theon, miközben Mókus lefeküdt az ágyra, és magára húzta a prémeket.

Frenya kinyitotta az ajtót.

– Jól megmosdattad, Bűzös? – kérdezte Savanyú Alyn, amikor kiléptek. Morgó megtapogatta a mellette elhaladó Fűz mellét. Szerencsés választás volt. Ha Jeyne-t érinti meg, a lány talán felsikolt. Akkor Holly kénytelen lett volna elmetszeni az őr torkát a ruhája ujjába rejtett késsel. Fűz egyszerűen csak elfordította a felsőtestét, és odébb lépett.

Theon egy pillanatra mámorosán megszédült.
Rá se néztek! Nem gyanakodtak Az orruk előtt hoztuk ki a lányt!

Ám a lépcsőn visszatért a félelem. Mi van, ha találkoznak Nyúzóval, Táncolj Damonnal vagy Acéllábú Waltonnal? Vagy magával Ramsay-vel?
Az istenek kegyelmezzenek csak Ramsay-t ne! Akárkit, csak őt ne!
Egyébként is, mit érnek vele, hogy sikerült kicsempészniük a lányt a hálószobájából? Még mindig a vár foglyai, az összes kaput bezárták és elreteszelték, a falakon hemzsegnek az őrszemek. A katonák valószínűleg már a torony bejáratán kívül megállítják őket. Holly nem sokra megy a késével hat páncélos, karddal és dárdával felfegyverzett gyalogos ellen.

Ám a kinti katonák az ajtó mellett kuporogtak, a hátukat fordítva a jeges szél és a hófúvás felé. Még az őrmester sem méltatta őket egy gyors pillantásnál többre. Theon egy pillanatig sajnálatot érzett irántuk. Ramsay mindannyiukat meg fogja nyúzni, amikor megtudja, hogy a felesége eltűnt, és hogy Morgóval és Savanyú Alynnal mit művel majd, abba bele sem mert gondolni.

Rowan alig tízlépésnyire a kaputól eldobta üres vödrét, nővérei pedig követték a példáját. A Nagy Torony már most sem látszott a hátuk mögött. Az udvar fehér vadonná változott, a viharban különös visszhangot vetettek a hangok. A jégárkok ott emelkedtek körülöttük, térdig értek, majd derékig, végül a fejük fölé. Deres szívében jártak, egy vár közepén, de semmit nem láttak belőle. Lehettek volna akár az örök tél földjén is, a Faltól háromezer mérföldnyire északra.

– Hideg van! – nyüszítette a Theon oldalán botladozó Jeyne.

És nemsokára még hidegebb lesz.
A várfalon túl a tél várt rájuk jégfogaival.
Ha egyáltalán eljutunk odáig.

– Erre! – mondta, amikor elértek három árok találkozásáig.

– Frenya, Holly, menjetek velük! – adta ki az utasítást Rowan. – Mi majd Abellel követünk titeket. Ne várjatok ránk! – Azzal belevetette magát a hóesésbe, és elindult a nagyterem felé. Fűz és Myrtle a szélben csapkodó köpennyel követték.

Ez egyre nagyobb őrültség
gondolta Theon Greyjoy. A szökés csupán valószínűtlennek tűnt Abel mind a hat mosónőjével; kettővel egyenesen lehetetlennek látszott. Viszont most már túl messzire mentek ahhoz, hogy visszavigyék a lányt a hálószobájába, és úgy tegyenek, mintha mi sem történt volna. Inkább karon fogta Jeyne-t, és elindult vele az Oromkapu felé.
Csak félkapu,
emlékeztette magát.
Az
őrök át fognak engedni, mert a külső falon nem lehet átjutni.
A katonák más alkalmakkor mindig átengedték Theont, de akkor egyedül volt. Három szolgálólánnyal talán már nem lesznek ilyen engedékenyek, és ha benéznek Jeyne csuklyája alá, és felismerik Ramsay nagyúr feleségét...

Az árok balra kanyarodott, és már ott ásított előttük az Oromkapu, alig látszott a szakadó hó fátyola mögött. Két őr strázsált az átjárónál, a rengeteg bőr és prém ala
tt akkoráknak tűntek, mint egy medve. Kezükben nyolc láb hosszú dárdát tartottak.

– Ki az?! – kiáltotta az egyik. Theon nem ismerte fel a hangot, és a férfi arcvonásait is sál takarta, csak a szeme látszott. – Bűzös, te vagy?

Igen,
akarta mondani, de inkább másként felelt:

– Theon Greyjoy. Én... hoztam nektek néhány szajhát.

– Szegény fiúk, biztosan fáztok – mondta Holly. – Gyertek, majd mi felmelegítünk titeket! – Elsiklott az őr dárdájának hegye mellett, és felnyúlt az arcához, hogy lehúzza a félig keményre fagyott sálat, és megcsókolja a száját. Abban a pillanatban, ahogy összeért az ajkuk, tőre a férfi nyakába hatolt a füle alatt. Theon látta, hogy a katona szeme elkerekedik. Vér csillogott Holly ajkán, amikor hátralépett, és vér csordult az őr szájából is, miközben összeesett.

Társa még akkor is bénult döbbenettel figyelte a jelenetet, amikor Frenya megragadta a dárdája nyelét. Egy pillanatig küzdöttek a fegyverért, de a nő végül kicsavarta a kezéből, és a katona halántékára sújtott vele, majd megfordította a fegyvert, és hegyét az összeroskadó őr mellébe döfte.

Jeyne Poole éles hangon felsikoltott.

– A véres pokolba! – sziszegte Holly. – Ránk hozza az összes térdeplőt!
Futás!

Theon egyik kezét Jeyne szájára tapasztotta, a másikkal megragadta a derekát, és átrángatta a halott őrök között, át a kapun, keresztül a befagyott vizesárkon. Az ősi istenek talán még mindig figyeltek rájuk, mert a csapóhíd le volt eresztve, hogy a védők gyorsabban elérhessék a külső mellvédet. Valahol hátul kiabálás és futó lábak dobogása hallatszott. Majd trombitaszó a belső fial mellvédjéről.

Frenya a csapóhídon megtorpant és hátrafordult.

– Tovább, én itt feltartom a térdeplőket! – Hatalmas kezében még mindig ott szorongatta a véres dárdát.

Theon már támolygott, mire elérték a lépcső alját A vállára dobta

a lányt, és megkezdte a kapaszkodást. Jeyne addigra már nem küzdött, és egyébként is olyan aprócska teremtés volt... ám a lépcsők síkosak voltak a porhó alatti jégtől. Félúton járhatott, amikor elvesztette a lába alól a talajt, és térdre bukott. A fájdalomtól kis híján elejtette a lányt, és egy pillanatra belehasított a félelem, hogy ennél tovább nem jutnak. Ám Holly segített neki talpra állni, és ketten együtt végül felrángatták Jeyne-t a mellvédre.

Miközben a pártázatnak támaszkodva megpróbálta kifújni magát, hallotta a kiáltásokat lentről, ahol Frenya küzdött fél tucat katonával.

– Merre? – kérdezte Hollyt. – Hová menjünk?
Hogy jutunk ki?

Holly arcán a düh átadta helyét a rémületnek.

– A véres pokolba is, a kötél! – Hisztérikusan felnevetett. –
Frenyánál maradt a kötél!
– A következő pillanatban felnyögött, és a gyomrához kapott. Egy számszeríjvessző hegye állt ki a testéből. Amikor megmarkolta, ujjai közül vér buggyant ki. – Térdeplők a belső falon! – lehelte, mielőtt egy újabb lövedék ütötte át a mellét. Holly megpróbálta elérni a falat, de megcsúszott és elesett. A felvert hó tompa puffanással temette be a mosónőt.

Balról kiáltások harsantak. Jeyne Poole kővé dermedve figyelte, ahogy a hótakaró fehérről rózsaszínre változik Holly testén. Theon tudta, hogy a belső falon a számszeríjászok újratöltenek. Jobbra indult, de onnan is emberek közeledtek karddal a kezükben. Messze északon harci kürt harsant.
Stannis!
– gondolta kétségbeesetten.
Stannis az egyetlen reményünk, ha el tudunk jutni odáig.
A szél üvöltött, ők pedig csapdába estek a lánnyal.

Számszeríj húrja pattant. A lövedék alig egylábnyival kerülte el, és megrepesztette a pártázat réseibe fagyott jégtömbök egyikét. Abel, Rowan és a többiek sehol sem voltak.
Ha élve kapnak el, egyenesen Ramsay-hez visznek minket.

Theon megragadta Jeyne derekát, és ugrottak.

Daenerys

A
z ég könyörtelenül kék volt, egyetlen apró felhőpamacs sem látszott rajta.
A téglák nemsokára megsülnek a napon
, gondolta Dany.
Odalent a homokon a harcosok a szandáljuk talpán keresztül fogják érezni a forróságot.

Jhiqui levette róla selyemköpenyét, Irri pedig besegítette a fürdő-medencébe. A víz csillogott a felkelő nap fényében, de a datolyaszilvafa árnyéka valamelyest védte a sugaraktól.

– Ha meg is nyitják a vermeket, felségednek biztosan oda kell mennie? – kérdezte Missandei, miközben a királyné haját mosta.

– Fél Meereen ott lesz, hogy lásson engem, drága szív.

– Felség, ez könyörög neked, hagyd, hogy Meereennek az a fele inkább a vérző és haldokló embereket nézze.

Igaza van
, gondolta a királynő,
de ez most nem számít.

Amikor elég tisztának érezte magát, halk csobbanással felállt. A vízcseppek végigfutottak a lábán, gyöngyözve csillogtak a mellén. A nap felkapaszkodott az égre, és a népe hamarosan összegyűlik. Szívesebben áztatta volna magát egész nap a ragyogó medencében, hideg gyümölcsöt szemezgetve egy ezüsttálról, a vörös ajtós házról álmodozva, de egy királynő a népéért él, nem saját magáért.

Jhiqui puha törülközővel szárazra törölte.

–
Khaleesi,
melyik
tokar
t szeretnéd ma viselni?

– A sárga selymet. – A nyulak királynőjét nem láthatják a nagy fülei nélkül. A sárga selyemruha könnyű volt, és szellős, és a vermeknél biztosan fojtogató lesz a hőség. A
vörös homok égeti a meghalni készülők talpát.
– És a hosszú, vörös fátylat. – A fátyol megakadályozza, hogy a szél homokot fújjon a szájába.
És a vörösön nem látszanak a vércseppek.

Miközben Jhiqui a királynő haját fésülte, Irri pedig a körmét festette, gondtalanul csacsogtak az aznapi viadalokról. Hamarosan újra megjelent Missandei.

– Felség, a király szeretné, ha csatlakoznál hozzá, miután felöltöztél, és Quentyn herceg is eljött a dorne-iakkal Szót váltana veled, ha neked is megfelel.

A mai napon nem sok dolog lesz, ami megfelel

– Majd máskor.

A Nagy Piramis aljában Ser Barristan várta őket egy díszes, nyitott gyaloghintóban, melyet Bronz Bestiák vettek körül.
Ser Nagyapa,
gondolta Dany. A férfi éltes kora ellenére magasnak és jóképűnek látszott a tőle kapott páncélban.

– Jobban örülnék, ha Makulátlan őrök vigyáznának rád, felség – mondta az idős lovag, miközben Hizdahr a rokonát üdvözölte. – Ezeknek a Bronz Bestiáknak a fele képzetlen felszabadított. –
A másik fele pedig megkérdőjelezhető hűségű meereeni,
tehette volna hozzá. Selmy egyik meereeniben sem bízott, még a tarfejűekben sem.

– És képzetlenek is maradnak, ha nem próbáljuk ki őket.

– Egy maszk sok mindent eltakarhat, felség. Az ember a bagoly álarc mögött ugyanaz a bagoly, aki tegnap és azelőtt őrzött téged? Honnan tudhatnánk?

– Hogyan bízhatna Meereen a Bronz Bestiákban, ha én sem teszem? Jó és bátor emberek vannak a maszkok mögött, a kezükbe teszem az életemet. – Dany elmosolyodott. – Túl sokat aggódsz, ser. Itt vagy te mellettem, milyen más védelemre lenne szükségem?

– Én már öregember vagyok, felség.

– Erős Belwas is velem lesz.

– Ahogy gondolod. – Ser Barristan lehalkította a hangját – Felség, szabadon engedtük a Meris nevű nőt, ahogy parancsoltad. Mielőtt elment, még kérte, hogy beszélhessen veled, de én mentem el hozzá. Azt állítja, a Rongyos Herceg már a kezdetektől a te ügyed mellé akart állni a Szélfúttákkal. Azért küldte őt ide, hogy titokban egyezkedjen veled, de a dorne-iak lebuktatták és elárulták, mielőtt felkereshetett volna.

Árulás az áruláson belül,
gondolta fáradtan a királynő.
Hát már sosem lesz vége?

– Mennyire hiszel neki, ser?

– Nem igazán, felség, de ezt mondta.

– Szükség esetén átállnának hozzánk?

– Azt mondta, a megfelelő összegért igen.

– Fizesd ki. – Meereennek vasra volt szüksége, nem aranyra.

– A Rongyos Herceg nem csak aranyat szeretne, felség. Meris szerint Pentost akarja.

– Pentost? Hogy adhatnám neki Pentost? Egy fél világ választ el tőle!

– Meris azt mondta, hajlandó várni, amíg elindulunk Westerosra.

És ha soha nem indulok el?

– Pentos a pentosiaké, ráadásul Illyrio Pentosban tanácsos, ő szervezte meg a házasságkötésemet Khal Drogóval, és tőle kaptam a sárkánytojásaimat, ő küldött ide téged, Belwast és Groleót. Nagyon sokkal tartozom neki.
Nem fogom
azzal meghálálni a jószívűségét, hogy átadom a városát holmi zsoldosnak! Nem!

Ser Barristan biccentett.

– Felséged bölcsen döntött

– Értél már ilyen ígéretes napot szerelmem? – kérdezte Hizdahr zo Loraq, amikor csatlakozott hozzájuk. Felsegítette Danyt a gyaloghintóba, melyben két magas támlájú trónszéket helyeztek el egymás mellett.

– Neked talán ígéretes, de azoknak nem, akik még napkelte előtt meg fognak halni.

– Mindenkinek meg kell halnia – felelte Hizdahr –, de nem mindenki távozik dicsőséggel, miközben az egész város őt ünnepli. – Intett az ajtónál álló katonáknak. – Nyissátok ki!

A piramis előtti teret színes téglákkal kövezték ki, a levegő forró hullámokban emelkedett fel róluk. Mindenhol emberek tülekedtek. Egyesek gyaloghintókban vagy hordszékekben utaztak, mások szamárháton, de a legtöbben gyalog. Tíz emberből kilenc nyugat felé mozgott, a Daznak Verméhez vezető széles főutcán. Amikor megpillantották a piramisból előbukkanó gyaloghintót, a legközelebbi emberek éljenzésben törtek ki, és a kiabálás hamarosan a tér másik felére is átterjedt.
Milyen különös,
gondolta a királynő.
Ugyanazon a téren éltetnek, ahol karóba húzattam százhatvanhárom Hatalmas Mestert.

A királyi menet hangos dobszóra vonult végig az utcákon. A döndülések között egy fényezett réz lemezpáncélt viselő, borotvált fejű herold harsány kiáltásokkal választotta szét a tömeget.
BUMM.
„Itt jönnek!”
BUMM.
„Utat!”
BUMM.
„A királynő!
BUMM.
„A király!”

BUMM.
Adobos mögött meneteltek négyes oszlopban a Bronz Bestiák. Némelyik husángot szorongatott, mások pörölyt, de mindannyian csataszoknyát viseltek, bőrszandált és többféle anyagból összevarrt köpenyt, melyek Meereen sokszínű tégláit jelképezték Maszkjuk csillogott a napfényben: vaddisznók és bikák, héják és gémek, oroszlánok, tigrisek és medvék, villás nyelvű kígyók és rémisztő baziliszkuszok.

Erős Belwas, aki nem kedvelte a lovakat, előttük gyalogolt szegecselt mellényében, forradásos, barnára sült pocakja minden lépésénél jobbra-balra ringott. Irri és Jhiqui őt követték lóháton, Aggóval és Rakharóval, majd Reznak következett díszes hordszékben, napvédő tetővel. Ser Barristan Selmy Dany oldalán lovagolt, páncéljáról visszaverődtek a nap sugarai. Válláról hosszú, csontfehér köpeny lógott, bal karján nagy, fehér pajzsot tartott. Valamivel hátrébb kapott helyet Quentyn Martell, a dorne-i herceg két kísérőjével.

Az oszlop lassan vonult végig a hosszú téglautcán. BUMM. „Itt jönnek!” BUMM. „A királynőnk! A királyunk!” BUMM. „Utat!”

Dany hallotta a háta mögött vitatkozni a szolgálólányokat, a téma a nap végső összecsapásának győztese volt Jhiqui a gigantikus Goghorra fogadott volna, aki sokkal inkább hasonlított bikára, mint emberre, még bronzkarika is volt az orrában. Irri biztos volt benne, hogy Csonttörő Balquo cséphadarója az óriás vesztét okozza. A
szolgálólányaim dothrakik. A halál ott lovagol minden
khalasarral. Aznap, amikor feleségül ment Khal Drogóhoz, az
arakh
ok megvillantak az esküvői lakomán, és emberek haltak meg, miközben mások ittak és párosodtak. Az élet és a halál kéz a kézben jár a lovasuraknál, és a spriccelő vér szerintük áldást jelent a frigyre. Dany nem érezte magát áldottnak.

BUMM, BUMM, BUMM, BUMM, BUMM, BUMM, szólt a dob, jóval gyorsabban, mint korábban, dühösen és türelmetlenül. Ser Barristan kardot, rántott, amikor az oszlop váratlanul megtorpant Pahl rózsaszín-fehér és Naqqan zöld-fekete piramisa között.

Dany megfordult.

– Miért álltunk meg?

Hizdahr felállt.

– Eltorlaszolták az utat.

Az úton felfordult egy gyaloghintó, mert az egyik rabszolga a hőségben rosszul lett és elájult.

– Segítsetek annak az embernek! – parancsolta Dany. – Húzzátok le az útról, mielőtt összetapossák, és adjatok neki enni-inni! Úgy fest, mintha két hete nem evett volna!

Ser Barristan nyugtalanul nézelődött. A teraszokról ghisiek figyelték őket hideg, együttérzés nélküli tekintettel.

– Felség, nem tetszik ez a megállás. Lehet, hogy csapda. A Hárpia Fiai,..

–...megszelídültek – fejezte be a mondatot Hizdahr zo Loraq. –Miért akarnák bántani a királynőmet, amikor maga mellé vett királynak és hitvesnek? Segítsetek annak az embernek, ahogy az én édes királynőm parancsolta! – Mosolyogva megfogta Dany kezét.

A Bronz Bestiák engedelmeskedtek. Dany figyelte, ahogy dolgoznak

– Azok a székhordók rabszolgák voltak, mielőtt idejöttem. Én szabadítottam fel őket, de az a gyaloghintó nem lett könnyebb.

– Igaz – bólintott Hizdahr –, de azokat az embereket most megfizetik a cipekedésért. Mielőtt idejöttél, itt állt volna fölötte egy felügyelő, és az ostorával lenyúzta volna a bőrt a hátáról. Ehelyett most segítséget kap.

Valóban. Az egyik Bronz Bestia vizestömlőt nyújtott a férfinak.

– Azt hiszem, hálásnak kellene lennem az apró győzelmekért – tűnődött a királynő.

– Egyszerre mindig csak egy lépést, és nemsokára már futni fogunk. Együtt egy új Meereent teremtünk. – Végre sikerült megtisztítani az utcát. – Mehetünk tovább?

Mi mást tehetett volna, mint hogy bólint?
Egyszerre mindig csak egy lépés
,
de vajon hová tartok?

Daznak Vermének kapujánál két hatalmas bronzharcos vívott egymással élet-halál küzdelmet. Az egyik kardot viselt, a másik fejszét; a szobrász azt a pillanatot örökítette meg, amikor végeznek egymással. Pengéik és testük ívet formált a kapu fölött.

A halálos művészet
, gondolta Dany.

A teraszáról számtalan alkalommal látta a küzdővermeket. A kisebbek himlőhelyként pettyezték Meereen arcát, a nagyok inkább vérző, nedvedző, nyers sebeknek tűntek. Azonban egyiket sem lehetett ehhez hasonlítani. Erős Belwas és Ser Barristan két oldalról kísérték Danyt, miközben férjével áthaladtak a bronzív alatt, és előbukkantak a hatalmas téglateknő peremén, melyet különféle színűre festett padsorok vettek körbe.

Hizdahr zo Loraq levezette őket a fekete, bíbor, zöld, fehér, sárga és narancs sorok között a vörösig, melynek skarlátszín téglái hasonlítottak a lenti homokra. Körös-körül árusok kínáltak kutyakolbászt, sült hagymát, meg nem született kutyakölyköt apró nyárson, de Dany nem volt éhes. Hizdahr megtöltette a díszhelyet több kancsó hűvös borral és édesvízzel, fügével, datolyával, dinnyével és gránátalmával, pekándióval és paprikával, valamint egy nagy tál mézes sáskával.

–
Sáska!
– bömbölte Erős Belwas, azzal magához vette a tálat, és marékszám tömte a szájába a csemegét.

– Nagyon ízletes – mondta Hizdahr. – Neked is ki kellene próbálnod, szerelmem. A méz előtt fűszerben forgatják meg őket, ezért egyszerre édesek és csípősek.

– Ez megmagyarázza, miért izzad Belwas – felelt Dany. – Azt hiszem, én inkább maradok a fügénél és datolyánál.

A verem másik oldalán a Kegyek ültek különféle színű köpenyeikben, Galazza Galare szigorú alakja körül, aki egyedül viselt zöldet közülük. Meereen Hatalmas Mesterei foglalták el a vörös és narancs sorokat. A nők fátyolt viseltek, a férfiak fésűvel és lakkal szarvakat, kezeket és tüskéket formáztak a hajukból.

Hizdahr rokonai, az ősi Loraq család leszármazottai a bíbor, indigó és lila
tokaro
kat részesítették előnyben, míg a Pahlok rózsaszínt és fehéret viseltek. Yunkai küldöttei mindannyian sárgába öltöztek, és megtöltötték a királyi páholy melletti állást rabszolgáikkal és szolgálóikkal együtt. Az alacsonyabb származású meereeniek a felső sorokban szorongtak, jóval távolabb a küzdelem helyszínétől. A legfelső és legtávolibb, fekete és bíbor sorokat felszabadítottak és egyéb közemberek töltötték meg. A zsoldosokat is ott helyezték el, a kapitányok a katonáik között ültek. Dany megpillantotta Barna Ben viharvert arcát és Véresszakáll lángvörös arcszőrzetét, hosszú hajfonatait.

Férjura felállt, és a magasba emelte a kezét

–
Hatalmas Mesterek!
Királynőm eljött a mai napon, hogy megmutassa szeretetét, amit irántatok, a népe iránt érez. Támogatásával és beleegyezésével ezennel átnyújtom nektek a halálos művészetet!
Meereen!
Hadd hallja Daenerys királynő, mennyire szeretitek!

Tízezer torokból szállt fel a köszöntő kiáltás, majd húszezerből, végül mindegyikből. Nem a nevét mondták, hiszen sokan ki sem tudták ejteni. „
Anya!”
– üvöltötték inkább; Ghis régi, halott nyelvén ez volt a
Mhysa.
A lábukkal doboltak, a hasukat csapkodták, és úgy üvöltötték:
„Mhysa, Mhysa, Mhysa!”,
míg az egész verem beleremegett. Dany hagyta, hogy a hangorkán átcsapjon rajta.
Nem a ti anyátok vagyok
kiáltotta volna legszívesebben,
hanem a rabszolgák anyja
,
minden fiúé, aki valaha meghalt ezen a homokon
,
amíg ti mézes sáskát tömtetek magatokba!
A háta mögött álló Reznak odahajolt a füléhez: