Sárkányok tánca (100 page)

– Hallod, hogy szeretnek, fényesség?

Nem
,
ők a halálos művészetüket szeretik.
Amikor az éljenzés alábbhagyott, végre ő is leülhetett. A páholy árnyékban volt, de a feje ennek ellenére megfájdult.

– Jhiqui, adnál egy kis vizet? Kiszáradt a torkom.

– Khrazzé a dicsőség, hogy először ölhessen a mai napon – mondta Hizdahr. – Sosem létezett nála jobb harcos.

– Erős Belwas jobb volt – jelentette ki Erős Belwas.

Khrazz meereeni harcos volt szegény sorból származott, a magas férfi koponyája tetején rövidre nyírt, fekete-vörös taréj pompázott. Ellenfele, a Nyár-szigetek egyik ébenfekete bőrű dárdása döféseivel egy időre sikeresen tartotta távol magától Khrazzt, de amikor annak rövid kardjával sikerült félreütnie a dárdát, már csak a mészárlás maradt hátra. Khrazz utána kivágta fekete bőrű ellenfele szívét, a feje fölé emelte a vörös, vértől csöpögő szervet, és beleharapott.

– Khrazz úgy hiszi, a bátor embere szíve erősebbé teszi őt – magyarázta Hizdahr. Jhiqui egyetértően mormogott.

Dany egyszer megevett egy csődörszívet hogy erőt adjon még meg nem született fiának... de az sem mentette meg Rhaego életét, amikor a
maegi
meggyilkolta őt anyja méhében.
Három árulást fogsz megismerni. Ő volt az első, Jorah a második Barna Ben Plumm a harmadik.
Vajon ezzel vége az árulásoknak?

– Ó! – sóhajtotta örömmel Hizdahr. – Most jön a Foltos Macska! Nézd, hogy mozog, királynőm! Egy két lábon járó költemény!

Az ellenfél, akit Hizdahr talált a két lábon járó költeménynek, legalább olyan magas volt mint Goghor, és olyan széles, mint Belwas, de túlságosan lassú. Alig hatlábnyira lehettek Dany páholyától, amikor a Foltos Macska átvágta a térdinát. Amint a férfi elzuhant, a Macska a hátára lépett, felrántotta a fejét, és fültől fülig átvágta a torkát. A vörös homok beitta a vérét, a szél elvitte utolsó szavait. A tömeg elismerően tombolt

– Rossz harc, jó halál – véleményezte Erős Belwas. – Erős Belwas gyűlöli, amikor sikoltoznak. – Végzett a mézes sáskákkal, böfögött egy hatalmasat, és meghúzta a borostömlőt.

Sápadt bőrű qarthiak, fekete nyár-szigetekiek, rézszín dothrakik, kékszakállú tyroshiak, bárányemberek, Jogos Nhaiok, komor braavosiak, tarka félemberek Sothoros dzsungeléiból – a világ minden részéről jöttek, hogy meghaljanak Daznak Vermében.

– Ígéretesnek tűnik, kedvesem – jegyezte meg Hizdahr egy lysi ifjúra, akinek hosszú, szőke haja hullámzott a szélben... ám ellenfele megragadta lobogó tincseit, kibillentette az ifjút egyensúlyából, és kibelezte. Halálában még fíatalabbnak látszott, mint pengével a kezében.

– Egy fiú – mormolta Dany. – Csak egy fiú volt.

– Hat és tíz éves – felelte Hizdahr. – Felnőtt férfi, aki a maga akaratából tette kockára az életét aranyért és dicsőségért. Ma egyetlen gyermek sem hal meg Daznaknál, ahogy bölcs királynőm elrendelte.

Újabb apró győzelem. Talán nem tudom jóvá tenni a népemet, de megpróbálhatom elérni, hogy kevésbé legyenek rosszak.
Daenerys megtilthatta volna a nők közötti viadalokat is, de Feketehajú Barsena közölte, hogy neki is ugyanannyi joga van kockára tenni az életét, mint bármelyik férfinak. A királynő a mulatságos álviadalokat sem akarta látni, ahol nyomorékok, törpék és vénasszonyok csépelték egymást hússzeletelő bárdokkal fáklyákkal és kalapácsokkal (úgy gondolták, minél képzetlenebb a harcos, annál nagyobb a mulatság), de Hizdahr azt mondta, a népe sokkal jobban fogja szeretni őt, ha együtt nevet velük, és azzal érvelt, hogy ilyen mutatványok nélkül a nyomorékok, törpék és vénasszonyok éheznének Dany végül engedett neki

Szokás volt az elítélt bűnözőket is a vermekbe küldeni, ezt némi vonakodás után engedélyezte, de csak bizonyos bűntettek esetében.

– Gyilkosok és erőszaktevők harcolhatnak, és azok is, akik rabszolgákat tartottak, de a tolvajok és adósok nem.

A vadállatokat azonban továbbra is engedték. Dany végignézte, ahogy egy elefánt rövid úton elintéz egy hattagú vörös farkasfalkát Utána egy bivaly bonyolódott véres csatába egy medvével, és a végén mindketten haldokolva feküdtek a homokon.

– A hús nem megy kárba – mondta Hizdahr. – A mészárosok a tetemekből ízletes sültet készítenek a szegényeknek. Aki megjelenik a Végzet Kapujánál, kaphat egy tállal.

– Jó törvény – felelte Dany.
Olyan kevés van belőle nektek.
– Biztosítanunk kell, hogy ez a hagyomány folytatódjon.

Az állatok csatája után kosztümös viadal következett, hat gyalogos hat lovas ellen, az előbbiek karddal és pajzzsal felfegyverkezve, az utóbbiak dothraki
arakh
okkal. Az állovagok fémpáncélt viseltek, az áldothrakik semmit. Először úgy tűnt, a lovasok vannak előnyben, sikerült legázolniuk két ellenfelüket, egy harmadiknak pedig levágták az egyik fülét, de a túlélő lovagok rájöttek, hogy inkább a lovakra kell összpontosítani, és egyesével végeztek az állatokkal, majd a lovasaikkal is. Jhiqui undorodva nézte a kavarodást.

– Ez nem igazi
khalasar
volt – mondta.

– Remélem, ezek a tetemek nem kerülnek bele a ragutokba – jegyezte meg Dany, miközben elvonszolták a holttesteket.

– A lovak igen, az emberek nem – válaszolta a férje.

– A lóhús és a hagyma erőssé tesz – közölte Belwas.

Ezután jött a nap első komédiás előadása, egy lovagi párbaj két törpe között, akiket a Hizdahr által meghívott yunkai nagyurak egyike hozott magával. Az egyik kutyán lovagolt, a másik malacon. Fapáncéljukat frissen festették, az egyiken jól ki lehetett venni a trónbitorló Robert Baratheon szarvasos címerét, a másikon a Lannister-ház oroszlánját Nyilvánvalóan az ő kedvéért viselték ezeket a címereket. Csetlés-botlásuk láttán Belwas hamarosan már harsogva nevetett, Dany mosolya azonban erőltetett volt. Amikor a vörös ruhás törpe leesett a nyeregből, és kergetni kezdte a malacát a homokban, a kutyán lovagló törpe pedig üldözőbe vette, és egy fakarddal csapkodta a hátsóját a királynő felsóhajtott

– Ez kedves és esetlen, de...

– Várj csak, édesem – vágott közbe Hizdahr. – Mindjárt kieresztik az oroszlánokat!

Dany értetlenül nézett rá.

– Oroszlánokat?

– Hármat. A törpék nem számítanak rájuk.

A királynő, a homlokát ráncolta.

– A törpéknek fakardjaik vannak és fapáncéljuk. Hogyan harcolhatnának oroszlánok ellen?

– Rosszul – felelte Hizdahr –, bár talán sikerül meglepniük minket. Ám valószínűbb, hogy sikoltozva rohangálnak majd, és megpróbálnak kimászni a veremből Az lesz az igaz átverés!

Dany ennek nem örült annyira.

– Megtiltom!

– Drága királynőm, ugye nem akarsz csalódást okozni a népednek?

– Megesküdtél, hogy a harcosok felnőtt emberek lesznek, akik önként kockáztatják az életüket, aranyért és dicsőségért. Ezek a törpék nem harcolhatnak oroszlánok ellen fakarddal! Meg kell állítanod, mégpedig most azonnal!

A király ajka körül megfeszültek az izmok. Dany egy pillanatra mintha dühöt látott volna megvillanni a nyugodt szempárban.

– Ahogy parancsolod. – Hizdahr odaintette magához a verem-mestert. – Nem lesznek oroszlánok – mondta neki, amikor a férfi korbáccsal a kezében odaért.

– Egy sem, hatalmasság? Mi ebben a szórakozás?

– A királynőm beszélt. A törpéknek nem eshet bántódásuk.

– A közönségnek nem fog tetszeni.

– Akkor küldjétek be Barsenát, az majd megnyugtatja őket.

– Felséged jobban tudja. – A veremmester megcsördítette korbácsát, és harsány parancsszavakat kiáltott. A törpéket elvezették, a kutyával és a malaccal együtt, miközben a nézők elégedetlenkedve kiabáltak, és kövekkel, rothadt gyümölcsökkel dobálták őket.

Azonban harsány üdvrivalgás csapott fel, amikor Feketehajú Barsena egy ágyékkötőtől és egy szandáltól eltekintve teljesen meztelenül kilépdelt a homokra. A harminc év körüli magas, sötét bőrű nő egy párduc kecsességével mozgott.

– Barsenát nagyon szeretik – árulta el Hizdahr, miközben az éljenzés betöltötte a vermet. – A legbátrabb nő, akit valaha láttam.

– Lányokkal harcolni nem bátor dolog – szólt közbe Erős Belwas. – Erős Belwasszal harcolni az.

– Ma vaddisznóval küzd – mondta Hizdahr.

Igen,
gondolta Dany,
mert nem találtál olyan nőt, aki kiállna vele, akármennyire is dagad az az erszény.

– És ha jól látom, nem fakarddal.

A vadkan hatalmas bestia volt, alkarnyi agyarakkal és haragtól izzó, apró szemmel. Dany elgondolkodott vajon a Robert Baratheont megölő állat is volt-e ekkora.
Ijesztő vad, ijesztő halál.
Egy pillanatig szinte sajnálta a Bitorlót.

– Barsena nagyon gyors – mondta Reznak. – Táncolni fog a vadkannak, fényesség, aztán megvágja, amikor elfut mellette. A bestia vérben fog úszni, mire kidől, majd meglátod!

Pontosan úgy kezdődött, ahogy mondta. Barsena félreperdült, pengéje ezüstösen villant a napon.

– Dárdára lenne szüksége – jegyezte meg Ser Barristan, amikor Barsena kitért a második roham elől is. – Így nem lehet vadkan ellen küzdeni. – Úgy beszélt, mint egy folyton akadékoskodó nagyapó, ahogy Daario is mindig mondta.

Barsena pengéje már vörösre színeződött, de a vadkan egy idő után megtorpant.
Okosabb egy bikánál,
jött rá Dany.
Nem fog még egyszer rohamozni.
Erre Barsena is rájött. Hangos kiáltásokkal araszolt közelebb, kését egyik kezéből a másikba dobálta. Amikor az állat elhátrált előle, átkozódva vágott az orra felé, megpróbálta provokálni... és sikerrel járt. Ezúttal azonban egy pillanattal később ugrott a kelleténél, és az egyik agyar térdtől ágyékig felhasította a lábát.

Harmincezer torokból szállt fel hangos nyögés. Barsena a sebéhez kapva eldobta a kését és megpróbált távolabb sántikálni, de mielőtt két lépést tehetett volna, a vadkan újra odaért. Dany elfordította az arcát.

– Ez elég bátor volt? – kérdezte Erős Belwast, miközben sikoly szállt fel a homokról.

– Malacokkal harcolni bátor dolog, de ilyen hangosan sikoltani nem az. Bántja Erős Belwas fülét. – Az eunuch megsimogatta duzzadt sebhelyekkel teli pocakját. – Erős Belwasnak még a gyomra is felfordul tőle.

A vaddisznó Barsena gyomrába tolta az orrát, és elkezdte kitúrni a beleit. A királynő nem bírta elviselni a szagot. A hőség, a legyek, a tömeg kiabálása...
nem kapok levegőt!
Felemelte a fátylát, és hagyta, hogy a szél elfújja. Nekiállt levenni a
tokar
ját is. A gyöngyök halk csi-lingeléssel ütődtek egymáshoz, ahogy kioldotta a selymet.

– Khaleesi! – szörnyülködött Irri. – Mit művelsz?

– Leveszem a nyúlfüleimet. – Odalent vadászdárdákkal felfegyverzett férfiak futottak ki a homokra, hogy elhajtsák a vadkant a holttest mellől, vissza a karámjába. Velük volt a veremmester is, a kezében hosszú, szöges korbáccsal. Miközben a vaddisznó felé csattogtatott vele, a királynő felállt – Ser Barristan, visszakísérnél a kertembe?

Hizdahr zavartnak tűnt.

– De hiszen még nincs vége! Jön egy mulatságos viadal hat öregasszonnyal, aztán még három párbaj. Belaquo és Goghor!

– Belaquo fog győzni – jelentette ki Irri. – Ez tudott.

– Ez
nem
tudott! – vitatkozott vele Ihiqui. – Belaquo meghal!

– Egyik vagy a másik meghal – zárta le a vitát Dany. – És aki életben marad, az majd máskor hal meg. Ez óriási hiba volt

– Erős Belwas túl sok sáskát evett. – Belwas széles, barna arcán kétségbeesett kifejezés ült – Erős Belwasnak tejre van szüksége.

Hizdahr ügyet sem vetett az eunuchra.

– Fényesség, Meereen népe azért jött ma el, hogy ünnepelje egyesülésünket! Hallottad, hogy éljeneztek! Ne dobd el magadtól a szeretetüket!

– A nyúlfüleimet ünnepelték, nem engem. Vigyél el erről a vágóhídról! – Hallotta a vadkan horkantását, a dárdások kiáltásait, a gödörmester korbácsának csattanását.

– Drága úrnőm, ne! Csak egy kicsit maradj még! A mulatságra, aztán egy utolsó viadalra! Csukd be a szemed, senki nem fogja látni, úgyis Belaquót és Goghort nézik. Ez nem a megfelelő idő... – Árnyék suhant át az arcán.

A kiabálás és zűrzavar egy pillanat alatt elhalt. Tízezer ember hallgatott el, minden tekintet az ég felé fordult. Meleg szél simított végig Dany bőrén, és szíve dobbanásain át szárnyak suhogását hallotta. Két dárdás fedezékbe rohant, a gödörmester kővé dermedt. A vadkan röfögve ügetett vissza Barsena holttestéhez. Erős Belwas felnyögött, lebillent a székéről, és térdre esett.

Az aréna fölött a sárkány sötét árnya elkanyarodott. Pikkelyei feketék voltak, szeme, szarva és gerinclemezei vérvörösek Mindig is a legnagyobb volt a három közül, de a szabadban Drogon még hatalmasabbra nőtt. Éjfekete szárnyai széttárva húsz láb távolságot is átfogtak. Csapott egyet velük, ahogy átsuhant a homok fölött, és mintha az ég dördült volna meg. A vadkan felnézett... és a következő pillanatban elnyelték a vörösesbe hajló, fekete lángok. Dany harminc láb távolságból is érezte a hőhullámot. Az állat halálsikolya szinte emberinek tűnt. Drogon leszállt a tetemre, karmait a füstölgő húsba mélyesztette. Ahogy enni kezdett, már nem lehetett különbséget tenni a vadkan és Barsena között.

– Az istenekre! – nyögte Reznak. –
Megeszi!
– Az udvarnagy a szája elé kapta a kezét, Erős Belwas zajosan öklendezett. Hizdahr zo Loraq hosszú, sápadt arcán különös kifejezés suhant át – egyszerre volt ijedt, vágyódó és vadállatias. Megnyalta az ajkát. Dany látta, hogy a Pahlok felfelé igyekeznek a lépcsőn,
tokar
jukat összefogva, nehogy átessenek a rojtokon. Mások is követték őket. Sokan a többieket lökdösve menekültek. Még többen a helyükön maradtak.

Csupán egyetlen ember akart hős lenni.

Az egyik dárdás, akit azért küldtek ki, hogy visszahajtsa a vaddisznót a karámjába. Talán részeg volt vagy őrült. Talán szerette Fekete-hajú Barsenát, vagy hallott valamit egy Hazzea nevű lányról. Talán csak egy egyszerű ember volt, aki azt akarta, hogy a dalnokok énekeljenek róla. A vadászdárdával a kezében előrelendült. Vörös homok csapódott a magasba a sarka alól, a nézők felkiáltottak. Drogon felemelte a fejét, fogairól vér csöpögött. A hős a hátára ugrott, és a vas dárdahegyet mélyen a sárkány hosszú, pikkelyes nyakába vágta.

Dany és Drogon egyszerre sikoltottak fel.

A hős ránehezedett a dárdára, saját súlyával nyomta mind mélyebbre a hegyet Drogon fájdalmas sziszegéssel kapta hátra a fejét, farka oldalra csapódott Dany figyelte, ahogy a fej elindul hátrafelé a kígyószerű nyak mentén, a hatalmas szárnyak kibomlottak A sárkányölő elvesztette a támasztékát, és visszazuhant a homokba. Éppen megpróbált
feltápászkodni, amikor a tűhegyes fogak összezárultak a karján.