Sárkányok tánca (48 page)

– Úgy van – bólintott a Rongyos Herceg.

Quentyn Martell kis híján hangosan felnevetett.
Az istenek megőrültek!

A westerosiak kényelmetlenül feszengtek. Néhányan a boroskupájukba bámultak, mintha ott remélnének bölcsességet találni. Hugh Hungerford összevonta a szemöldökét

– Azt hiszed, Daenerys királynő el fogja hinni, hogy...

– Azt.

– És ha elhiszi, mi legyen? Kémek leszünk? Orgyilkosok?
Követek?
Az átállást fontolgatod?

Caggo komoran nézett rá.

– Ezt majd a herceg eldönti, Hungerford. A te feladatod, hogy azt tedd, amit mondanak.

– Mindig. – Hungerford felemelte kétujjú kezét.

– Beszéljünk nyíltan – mondta Denzo D’han, a harcos bárd. – A yunkaik nem túl bizalomgerjesztő népség. Bármi is lesz ennek a háborúnak a végkimenetele, a Szélfútták részesülni akarnak a győzelemből. Hercegünk bölcsen teszi, ha minden utat nyitva hagy.

– Meris lesz a parancsnok – mondta a Rongyos Herceg. – Ő ismeri az észjárásomat... és Daenerys Targaryen talán könnyebben elfogad egy másik nőt.

Quentyn Szép Merisre pillantott. Amikor a hideg, halott tekintet az övébe mélyedt, megborzongott.
Nem tetszik ez nekem.

Szalma Dicknek is maradtak kételyei.

– A lány bolond lenne, ha megbízna bennünk, még akkor is, ha ott van Meris. Sőt,
különösen,
ha ott van Meris! A pokolba, Merisben még én sem bízom, pedig néhányszor már megdugtam! – Elvigyorodott, de senki sem nevetett. Legkevésbé Szép Meris.

– Azt hiszem, ebben tévedsz, Dick – felelte a Rongyos Herceg. – Ti mindannyian westerosiak vagytok. Egymás földijei. Ugyanazt a nyelvet beszélitek, ugyanazokat az isteneket imádjátok. Ami az indokot illeti, rosszul bántam veletek. Dick, te több korbácsütést kaptál tőlem, mint bárki más a kompániában, csak rá kell nézni a hátadra. Hugh három ujját veszítette el miattam. Merist a fele kompánia megerőszakolta. Igaz, nem
ez
a kompánia, de ezt nem kell említeni. Erdei Will... nos, te egyszerűen csak söpredék vagy. Ser Orson engem hibáztat, amiért elküldtem az öccsét a Bánatba, Ser Lucifer pedig még mindig dühöng a rabszolgalány miatt, akit Caggo elvett tőle.

– Visszaadhatta volna, miután végzett vele – panaszkodott Hosszú Lucifer. – Nem volt oka megölni!

– Csúf volt – jegyezte meg tömören Caggo. – Ez elég ok.

A Rongyos Herceg folytatta, mintha közbe sem szóltak volna.

– Webber, te a Westeroson elveszített földjeid után vágyakozol. Lanster, megöltem a fiút, akit kedveltél. Ti hárman, dorne-iak, úgy gondoljátok, hazudtam nektek. Az astapori zsákmány jóval kevesebb volt, mint amit Volantisban megígértem, és a nagy részét eltettem magamnak.

– Az utolsó része igaz – dünnyögte Ser Orson.

– A legjobb hazugságokban mindig ott az igazság magva – mondta a Rongyos Herceg. – Mindegyikőtöknek jó oka van elhagyni engem, Daenerys Targaryen pedig tudja, hogy a zsoldosok szeszélyes népség. Az ő zsoldosai, a Második Fiak és a Viharvarjak szintén elfogadták a yunkaik aranyát, de nem haboztak csatlakozni hozzá, amikor úgy tűnt, ő kerül előnybe.

– Mikor induljunk? – kérdezte Lewis Lanster.

– Azonnal. Legyetek óvatosak a Macskákkal és a Hosszú Lándzsákkal, akikkel útközben találkoztok. Senki nem tudja, hogy a köpönyegfordításotok csak csel, egyedül mi, akik itt vagyunk a sátorban. Ha túl korán felfeditek a lapjaitokat, megnyomorítanak titeket dezertálásért, vagy megölnek árulásért

A három dorne-i csendben hagyta el a parancsnoki sátrat.
Húsz lovas, és mindegyik beszéli a közös nyelvet,
gondolta Quentyn.
A sug-dolózás sokkal veszélyesebbé válik.

A nagy ember kedélyesen hátba verte.

– Ez aztán a kaland, Béka. Sárkányvadászat!

Az önfejű hitves

A
sha Greyjoy Galbart Glover csarnokában ülve itta Galbart Glover borát, amikor Galbart Glover mestere behozta neki a levelet.

– Úrnőm. – A mester hangja feszült volt, mint mindig, amikor vele beszélt. – Madár érkezett Hantvégről. – Úgy adta át a pergament, mintha már alig várta volna, hogy megszabaduljon tőle. Szorosan összetekert papír volt, kemény, rózsaszín pecséttel lezárva.

Hantvég.
Asha megpróbált visszaemlékezni, ki uralkodik Hantvégen.
Valami északi úr, nem a barátom.
És ez a pecsét... Rémvár Boltonjai vonultak csatába vércseppekkel pettyezett rózsaszín zászlók alatt. Bizonyára nem véletlenül használtak rózsaszín viaszt.

Mérget tartok a kezemben,
gondolta.
El kellene égetnem.
Ehelyett feltörte a pecsétet. Egy bőrfoszlány hullott az ölébe. Amikor elolvasta a száraz, barna szavakat, addig is komor hangulata még sötétebbé vált.
Sötét szárnyak, sötét szavak.
A hollók sosem hoztak jó híreket. Az utolsó üzenet Erdőmélyére Stannis Baratheontól érkezett, aki a vár behódolását követelte. Ez annál sokkal rosszabb volt.

– Az északiak elfoglalták a Cailin-árkot.

– Bolton Fattya? – kérdezte Qarl.

–
Ramsay Bolton, Deres ura,
így írta alá. De vannak itt más nevek is.

Dustin úrnő, Cerwyn úrnő, és négy Ryswell írta még oda a nevét.

Mellettük egy óriás elnagyolt rajza, valamelyik Umber jele.

Ezeket egy mester koromból és kőszénkátrányból készült tintájával írták le, de a fölötte lévő üzenetet nagy, barna, szálkás kézírással vetették papírra. A Cailin-árok elestéről adott hírt, valamint Észak Őrzőjének diadalmas hazatéréséről saját földjére, és egy tervezett házasságról. Így kezdődött:
„Ezt a levelet vasemberek vérével írom,
és így végződött:
Mindenkinek elküldök egy darabot a hercegből. Ha a földemre merészkedtek, osztoztok sorsában”

Asha halottnak hitte az öccsét.
Ennél még a halál is jobb.
Az ölébe hullott bőrdarabot a gyertya lángjába tartotta, és figyelte a felszálló füstöt, amíg az utolja is el nem égett, és a láng már az ujját nyaldosta.

Galbart Glover mestere várakozva nézett rá.

– Nem lesz válasz – mondta neki Asha.

– Megoszthatom a hírt Sybelle úrnővel?

– Ha akarod.

Hogy Sybelle Glover örömet talál-e a Cailin-árok elestében, Asha nem tudhatta. Az asszony gyakorlatilag az istenerdejében élt, gyermekei és férje hazatéréséért imádkozva.
Újabb megválaszolatlan imák. A szívfája ugyanolyan süket és vak, mint a mi Vízbe Fúlt Istenünk.
Robett Glover és fivére, Galbart az Ifjú Farkassal lovagoltak délre. Ha a Vörös Nászról hallott mesék csak félig igazak, nem fognak visszatérni északra.
A gyermekei legalább élnek, és ezt is nekem köszönheti.
Asha Tíztoronyban hagyta őket, nagynénjei gondoskodása alatt. Sybelle úrnő csecsemő kislánya még csecsszopó korban volt, ezért úgy döntött, nem teszi ki egy újabb viharos átkelés veszélyeinek. Asha visszaadta a levelet a mesternek.

– Nesze. Talán talál benne némi megnyugvást. Elmehetsz.

A mester főhajtás kíséretében távozott. Miután becsukódott mögötte az ajtó, Tris Botley Ashára nézet.

– Ha a Cailin-árok elesett, Torrhen Mezeje is követi nemsokára. Aztán mi következünk.

– Egy ideig még nem. A Hasítottajkú majd kivérezteti őket.

Torrhen Mezejét nem lehetett a romos Cailin-árokhoz hasonlítani, Dagmer pedig a csontja velejéig a vas szülötte volt. Előbb hal meg, minthogy megadja magát.

Ha apám még élne, a Cailin-árok sosem esett volna el.
Balon Greyjoy tisztában volt vele, hogy Észak megtartásának kulcsa az Árok. Persze Euron is tudta, csak nem törődött vele. Mint ahogy azzal sem, mi történik Erdőmélyével vagy Torrhen Mezejével.

– Euront nem érdeklik Balon hódításai. A nagybátyám inkább sárkányokat kerget. – A Varjúszemű a Vas-szigetek teljes haderejét összehívta Ó-Wykbe, és kihajózott a napnyugati tengerre, Victarion öccse pedig kullogott utána, akár egy megvert kutya. Senki nem maradt Pyke-on, akitől segítséget kérhetett volna, kivéve saját férjurát. – Egyedül maradtunk.

– Dagmer szétzúzza őket – bizonygatta Cromm, aki még sohasem találkozott olyan asszonnyal, akit akár feleannyira szeretett volna, mint a harcot. – Azok csak farkasok.

– A farkasokat mind megölték. – Asha hüvelykujja körmével felszúrta az egyik rózsaszín viaszdarabot – Ezek a nyúzók ölték meg őket

– Csatlakozhatnánk a harchoz Torrhen Mezejénél – javasolta Quenton Greyjoy, az egyik távoli unokatestvére, a
Sószajha
kapitánya.

– Igen – helyeselt Dagon Greyjoy, egy még távolibb unokatestvér. Az emberek Iszákos Dagonnak nevezték, de részegen és józanul egyaránt szerette a harcot. – Miért legyen az összes dicsőség a Hasítottajkúé?

Galbart Glover két szolgálója jelent meg a sülttel, de a lenyúzott bőrdarab elvette Asha étvágyát
Az embereim elvesztették a győzelembe vetett hitüket,
ismerte fel gyászosan.
Már csak a dicső halált keresik.
Nem kétséges, a farkasok ezt meg fogják adni nekik.
Előbb vagy utóbb ezt a várat is visszafoglalják.

A nap már lefelé ereszkedett az istenerdő magas fenyőfái mögött, amikor Asha felkapaszkodott a falépcsőn a szállására, ahol egykor Galbart Glover lakott. Túl sok bort ivott, lüktetett a feje. Szerette az embereit, a kapitányokat és a legénységet egyaránt, de jó részüket ostobának tartotta. Bátor bolondok, de akkor is bolondok.
Menjünk el a Hasítottajkúhoz, persze, mintha képesek lennénk rá...

Erdőmélyét hosszú mérföldek választották el Dagmertől, magas hegyláncok, sűrű erdők, vad folyók, és annyi északi, amennyit megszámolni sem tudott. Asha mindössze négy hosszúhajóval és nem egészen kétszáz emberrel rendelkezett... beleértve Tristifer Botley-t is, akire nem lehetett számítani. Akárhogy is bizonygatta szerelmét, Asha nem tudta elképzelni, hogy Tris Torrhen Mezejére siessen meghalni Hasítottajkú Dagmerrel.

Qarl követte őt Galbart Glover hálószobájába.

– Kifelé! – förmedt rá a lány. – Egyedül akarok lenni.

– Nem, te engem akarsz. – A férfi megpróbálta megcsókolni, de Asha ellökte magától.

– Ha még egyszer hozzám érsz...

– Akkor? – Qarl előhúzta a kését. – Vetkőzz, te lány!

– Baszd meg magad, csupasz képű kölyök!

– Előbb baszlak meg téged. – Egyetlen gyors vágással megszabadította zekéjétől. Asha a fejszéje után kapott, de Qarl elengedte a kését, megfogta a csuklóját, és addig csavarta a karját, amíg a fegyver ki nem esett a kezéből. Aztán rálökte Glover ágyára, keményen megcsókolta, és letépte róla a zubbonyát. Amikor Asha megpróbált az ágyékába térdelni, a férfi oldalra fordult, és a térdével szétfeszítette a lábát. – Most az enyém leszel!

– Csak csináld! – köpte a lány. – De akkor álmodban végzek veled!

Már elöntötte a nedvesség, amikor a férfi beléhatolt.

– Légy átkozott!

Qarl addig szívta a mellbimbóit, amíg félig a fájdalomtól, félig a gyönyörtől fel nem kiáltott. A világ leszűkült az ágyékára. Elfeledkezett a Cailin-árokról, Ramsay Boltonról és a kis bőrdarabról, a királyválasztásról, a kudarcáról, száműzetéséről, ellenségeiről és férjéről. Csak szeretője keze számított, a szája, a karja maga körül, a férfiassága odabent. Addig hágta, amíg fel nem sikoltott, aztán tovább, amíg sírva nem fakadt, míg végül a méhébe ürítette magját.

– Férjes asszony vagyok – mondta neki Asha utána. – Megszégyenítettél, te csupasz képű kölyök. Férjuram levágja a golyóidat, és női ruhába öltöztet.

Qarl legördült róla.

– Ha fel tud állni a székéből.

A szoba hűvös volt. Asha felkelt Galbart Glover ágyáról, és megszabadult tépett ruháitól. A zekébe új szíjakat kellett fűzni, de a zubbonya végképp tönkrement.
Egyébként sem kedveltem.
Bedobta a tűzbe, a többit pedig halomba gyűjtötte az ágy mellett. Sajgott a melle, combján Qarl magja csorgott. Főznie kell holdteát, különben azt kockáztatja, hogy újabb krakent hoz a világra.
Mit számít? Atyám halott, anyám haldoklik, az öcsémet megnyúzták, és egyik ellen sem tudok tenni semmit. Ráadásul férjhez mentem. Elvettek és ágyba vittek... bár nem ugyanaz a férfi.

Mire visszabújt a bőrök alá, Qarl már aludt.

– Most az enyém az életed. Hová tettem a tőrömet? – Asha a férfi hátához bújt, és szorosan átkarolta. A szigeteken Szűz Qarl néven ismerték, részben hogy megkülönböztessék Pásztor Qarltól, Hóbortos Qarl Kenningtől, Gyorsfejsze Qarltól és Jobbágy Qarltól, de főként rózsás arca miatt. Amikor Asha először találkozott vele, Qarl éppen megpróbált szakállt növeszteni.

– Barackpihék – gúnyolódott rajta nevetve.

Qarl bevallotta, hogy még sosem látott barackot, ő pedig megígértette vele, hogy csatlakozik hozzá a következő déli útján.

Akkor még nyár volt; Robert ült a Vastrónon, Balon a Tengerkő Trónuson, és a Hét Királyságban béke uralkodott. Asha a part mentén kereskedett a
Fekete Szél
lel
.
Megálltak a Szép-szigeten, Lannisrévben és tucatnyi kisebb kikötőben, mielőtt behajóztak az Arborba, ahol mindig nagy és édes őszibarackot lehetett kapni.

– Látod? – kérdezte, amikor első alkalommal nyomott egy gyümölcsöt Qarl orra alá.

A fiatalember beleharapott, a lé lefolyt az álián, és Ashának csókkal kellett megtisztítania.

Aznap éjjel barackot habzsoltak és egymást, és mire felkelt a nap, Asha kielégült volt, ragacsos és boldog, mint korábban még soha.
Hat vagy hét éve lehetett?
A nyár halványuló emlékké vált, és Asha már három éve nem kóstolt barackot. Qarlt azonban továbbra is élvezte. A kapitányok és a királyok talán nem akarták őt, de a férfi igen.

Asha más szeretőket is ismert; voltak, akik fél évig osztoztak az ágyán, mások csupán fél éjszakán át Qarl jobban kielégítette, mint a többiek együttvéve. Lehet, hogy kéthetente csak egyszer borotválkozott, de nem a bozontos szakáll teszi a férfit Szerette sima, puha bőrének érintését az ujjai alatt Szerette, ahogy hosszú, egyenes haja végigsimít a vállán. Szerette, ahogy csókol. Szerette, ahogy vigyorog, amikor hüvelykujjával megsimogatja a mellbimbóját. A szőr a lába közében sötétebb árnyalatú homokszín volt, mint a fején a haj, de sokkal finomabb, mint az ő durva, fekete szőrzete. Azt is szerette. Qarl teste olyan volt, akár egy úszóé, hosszú és karcsú, egyetlen forradás sem csúfította.

Félénk mosoly, erős kar, fürge ujjak és két jó kard. Mi mást kívánhatna egy asszony?
Hozzámehetett volna Qarlhoz, örömmel meg is tette volna, de ő Balon nagyúr lánya volt, a férfi pedig közemberek fia, egy egyszerű jobbágy unokája.
Ahhoz túl alacsony származású, hogy feleségül menjek hozzá, de ahhoz nem, hogy a farkát a számba vegyem.
Vigyorogva bebújt a takaró alá, és meg is tette. Qarl megmoccant álmában, és egy pillanat múltán már merevedni is kezdett. Mire újra megkeményedett, teljesen felébredt, és Asha is benedvesedett. A lány csupasz vállára terítette a szőrmetakarót, és meglovagolta a férfit; olyan mélyen fogadta magába, hogy nem tudta volna megmondani, kié a női, és kié a férfi rész. Ezúttal együtt értek fel a csúcsra.

– Drága úrnőm – mormolta Qarl még mindig álomittas hangon. – Én édes királynőm.

Nem,
gondolta Asha,
nem vagyok királynő, soha nem is leszek.

– Aludj! – Megcsókolta szeretője arcát, aztán átvágott Galbart Glover szobáján, és kinyitotta az ablak zsaluit. Majdnem telihold volt, a tiszta éjszakában jól látta a hegyek hó koronázta csúcsait.
Hideg, komor és ellenséges, de holdfényben gyönyörű.
A csúcsok sápadtan csillogtak, akár egy hegyes fogsor. A hegylábak és a kisebb dombok belevesztek az árnyakba.

A tenger sokkal közelebb volt, mindössze ötmérföldnyire északra, de Asha innen nem láthatta, túl sok hegy emelkedett közöttük.
És fák, rengeteg fa.
Az északiak Farkaserdőnek nevezték a vadont. Éjszakánként majdnem mindig hallotta a farkasokat, ahogy egymást hívták a sötétben.
Levelek óceánja. Bárcsak inkább víz volna ez is!

Erdőmélye ugyan közelebb feküdt a tengerhez, mint Deres, de még mindig túl távol az ő ízlésének. A levegőnek só helyett fenyőillata volt. A komor, szürke hegyektől északkeletre húzódott a Fal, ahol Stannis Baratheon kibontotta zászlaját.
Az ellenségem ellensége a barátom,
tartotta a mondás, ugyanakkor a másikat sem volt szabad elfelejtenie:
a barátom ellensége az én ellenségem.
A vas szülöttei harcban álltak az északi urakkal, akikre ennek a Baratheon trónkövetelőnek nagy szüksége volt.
Felajánlhatnám neki a csodálatos, fiatal testem,
gondolta, és kisöpört a szeméből egy hajtincset, ám Stannis már házas volt, akárcsak ő, ráadásul régi ellenségeskedés választotta el a vas szülötteitől. Apja első lázadása idején Stannis szétzúzta a Vasflottát a Szép-szigetnél, és bátyja nevében megszállta Nagy-Wyket.

Erdőmélye mohos falai terjedelmes, lapos tetejű dombot vettek közre, melyen hatalmas csarnok állt, az egyik végén ötven láb magasra emelkedő őrtoronnyal. A domb aljában volt a várudvar az istállóval, a pajtával, a kovácsműhellyel, a kúttal és a birkakarámmal, és az egészet mély árok, ferde földsánc és cölöpkerítés védte. A külső védelem oválist alkotott, követte a terep hullámzását. Mindkét kaput két-két négyszögletes fatorony védte, a falon mellvéd futott körbe. A vár déli részén a kerítést vastagon benőtte a moha, és félig már a tornyokra is felkúszott. Keletre és nyugatra üres mezők terültek el. Amikor Asha elfoglalta a várat, még zabot és árpát növesztettek ott, de a támadás során letaposták a terményt. Néhány nagyobb fagy teljesen tönkretette a következő vetéseket, így mostanra csupán sár, hamu és rothadó kórók maradtak a földeken.