Sárkányok tánca (52 page)

Amikor az alku megköttetett, a lovag a vállára vetette fegyverét, pajzsát és nyeregtáskáját, és útmutatást kért a legközelebbi kovácsműhelyhez. Az is zárva volt, de némi kiabálás után viszonylag gyorsan kinyitották. A kovács sanda pillantást vetett Tyrionra, aztán bólintott, és elfogadott egy maréknyi pénzt.

– Gyere! – utasította foglyát a lovag. Előhúzta a tőrét, és elvágta a törpe kötelékeit.

– Köszönöm. – Tyrion megdörzsölte a csuklóját, de a lovag csak nevetett.

– Tartogasd a háládat olyasvalakinek, aki rászolgált, Ördögfióka. Ami most jön, azt egyáltalán nem fogod szeretni.

Nem tévedett.

A bilincsek fekete vasból készültek, vastagok voltak, és nehezek, Tyrion becslése szerint mindegyik jó két fontot nyomott. A lánc tovább növelte a súlyt.

– Sokkal félelmetesebb lehetek, mint gondoltam – dünnyögte, miközben az utolsó láncszemeket is összekovácsolták. Mindegyik ütésre bizsergés szaladt fel a karján, majdnem a válláig. – Vagy attól tartasz, hogy elfutok a görbe lábammal?

A kovács fel sem nézett a munkájából, de a lovag komoran nevetett.

– Engem csak a szád aggaszt, nem a lábad. Bilincsben csupán egy rabszolga leszel. Így senki nem fog figyelni rád, még azok sem, akik beszélik Westeros nyelvét.

– Erre semmi szükség! – tiltakozott a törpe. – Engedelmes kis fogoly leszek, ígérem, ígérem!

– Máris bizonyíthatod. Fogd be a szád.

Így hát lehajtotta a fejét, és a nyelvébe harapva tűrte, hogy a kovács rögzítse a láncokat: csuklót a csuklóhoz, csuklót a bokához, bokát a bokához.
Ezek a rohadt vasak nehezebbek, mint én.
Legalább lélegezni még tudott. Fogvatartója könnyedén levághatta volna a fejét is, elvégre Cerseinek csak arra volt szüksége. A lovag akkor követte el az első nagy hibát, amikor nem tette meg rögtön. Volantist és Királyvárat egy fél világ választja el egymástól.

Az út hátralévő részét gyalog tették meg, Tyrion hangos lánccsörgés közepette próbált igazodni fogvatartója hosszú, türelmetlen lépteihez. Amikor túlságosan lemaradt, a lovag durván megrántotta béklyóit, fájdalmas bukdácsolásra és ugrálásra késztetve a törpét.
Lehetne rosszabb is. Például ösztökélhetne korbáccsal.

Volantis városa körülölelte a Rhoyne torkolatát, ahol a folyó megcsókolta a tengert, és a két városrészt a Hosszúhíd kötötte össze. Az öregebb, gazdagabb kerületek a keleti parton helyezkedtek el, de a zsoldosokat, barbárokat és egyéb bárdolatlan külhoniakat ott nem látták szívesen, ezért át kellett menniük a nyugati partra.

A Hosszúhíd kapuja egy fekete kőív volt, faragott szfinxekkel, mantikórokkal, sárkányokkal és még különösebb lényekkel díszítve. Az ív mögött kezdődött maga a híd, melyet a valyrok dicsőségük csúcsán építettek; az összeolvasztott kövekből készült utat masszív lábak tartották. Az átjáró éppen csak annyira volt széles, hogy két szekér elférjen egymás mellett, ezért amikor egy nyugatra és egy keletre tartó kocsi találkozott, mindkettőnek le kellett lassítania.

Jól tették, hogy gyalog jöttek. A híd harmadánál összeakadt egy dinnyét és egy selyem faliszőnyegeket szállító szekér kereke, és az egész kocsiforgalom megtorpant. A gyalogosok is megálltak, érdeklődve figyelték az egymással üvöltöző és káromkodó kocsisokat, de a lovag megfogta Tyrion láncait, és utat tört maguknak a tömegben. A zűrzavarban egy kölyök megkísérelte ellopni az erszényét, ám egy kemény könyökütés meghiúsította a kísérletet, és véres masszává lapította a tolvaj orrát.

Mindkét oldalon épületek sorakoztak: boltok és templomok, kocsmák és fogadók,
cyvasse
-házak és bordélyok. Mindegyik három- vagy négyszintes volt, az egyes emeletek felfelé szélesedtek, a legfelsők szinte összeértek. A hídon átkelni olyan érzés volt, mint végigmenni egy fáklyafényes alagútban. Végig sátrak és bódék álltak egymás mellett; csipkeverők és szövők kínálták portékájukat fej-fej mellett üvegfúvókkal és gyertyaöntőkkel, a halaskofák angolnát és osztrigát árultak. Mindegyik aranyműves ajtajában őr állt, és mindegyik fűszeráruséban kettő, mivel az árujuk kétszer annyit ért. Néhol, a boltok között az utazó megpillanthatta a folyót. Északon a Rhoyne széles, fekete szalag volt ragyogó csillagokkal, körülbelül ötször olyan széles, mint a Feketevíz Királyvárnál. A hídtól délre a folyó a sós tengerbe ömlött.

A híd ívének közepén, a vas támasztóelemeken tolvajok és zsebmetszők levágott kezei lógtak, akár a hagymafüzérek. Három fejet is kiakasztottak, két férfiét és egy nőét, bűnüket az alájuk fellógatott táblára írták. Két fényes sisakot és ezüst mellvértet viselő őr posztolt előttük, arcukon jádezöld tigriscsíkokkal. Az őrök időnként meglendítették dárdájukat, hogy elzavarják a halottak iránt érdeklődő vércséket, sirályokat és varjakat, de a madarak néhány perc múlva mindig visszatértek.

– Mit követtek el? – kérdezte ártatlanul Tyrion.

A lovag a feliratokra pillantott.

– Az asszony rabszolga volt, aki kezet emelt az úrnőjére. Az idősebb férfit lázadás szításával vádolják, és állítólag a sárkánykirálynőnek kémkedett.

– És a fiatalabb?

– Megölte az apját

Tyrion még egy pillantást vetett a rothadó fejre.
Szinte már úgy tűnik, mintha mosolyogna.

Valamivel odébb a lovag megállt, hogy szemügyre vegyen egy bíbor bársonypárnán közszemlére tett ékköves diadémot. Végül továbbment, de néhány lépés után újra megtorpant, és alaposan megvizsgált egy bőrkesztyűt az egyik árus pultján. Tyrion hálás volt a pihenőkért. A rohanás miatt kifulladt, csuklóját véresre dörzsölték a bilincsek.

A Hosszúhíd túlsó végétől még sétáltak egy keveset, átvágtak a nyüzsgő folyóparti részen, végigmentek néhány tengerészekkel, rabszolgákkal és részeg mulatozókkal teli utcán. Egy alkalommal elefánt billegett el mellettük, a hátán lévő pavilonból félmeztelen rabszolgalányok integettek, keblük látványával és hangos „Malaquo, Malaquo!” kiáltásokkal csábítva a járókelőket Olyan ígéretes látványt nyújtottak, hogy Tyrion kis híján belegyalogolt az elefánt által hátrahagyott ürülékhalomba. A lovag az utolsó pillanatban rántotta félre, amitől a törpe elvesztette az egyensúlyát és felbukott.

– Meddig megyünk még? – kérdezte.

– Csak ide, a Halárusok Terére.

Végcéljuk valójában a Kereskedőház volt, egy négyszintes épület, amely úgy terpeszkedett a folyóparti raktárházak, bordélyok és kocsmák szomszédságában, akár egy elképesztően kövér macska a kölykei között. A közös ivó nagyobb volt, mint a westerosi várak többségének nagyterme, gyengén megvilágított útvesztő száznyi apró beugróval és rejtett alkóvval, ahol a megfeketedett gerendák és a repedezett mennyezet alatt visszhangot vert a tengerészek, kereskedők, kapitányok, pénzváltók, hajósok, rabszolga-kereskedők összes átka és hazugsága, ahogy félszáz különféle nyelven próbálták átverni egymást.

Tyrion meg volt elégedve a lovag választásával. A
Szende Szűz
előbb vagy utóbb megérkezik Volantisba. Ez volt a város legnagyobb fogadója, a hajósok, kapitányok és kereskedők első választása. A közös ivó hatalmas labirintusában rengeteg üzlet köttetett, ennyit még ő is tudott Volantisról. Ha Griff felbukkan Kacsival és Haldonnal, egykettőre szabad lesz.

Addig azonban türelemmel kell lennie. El fog jönni a lehetőség.

Az emeleti szobák már nem bizonyultak annyira barátságosnak, különösen a legolcsóbbak a negyedik szinten. Az épület sarkába, a rézsútos tető alá beékelődött hálószobában, melyet fogvatartója választott, az alacsony mennyezet alatt mindössze egy kellemetlen szagú, elnyűtt, tollas derékaljú ágy kapott helyet, a ferde, deszkázott padló pedig a Sasfészekben átélt megpróbáltatásokat juttatta Tyrion eszébe
Ennek a szobának legalább vannak falai.
És ablakai is voltak; valójában azok jelentették az egyetlen kényelmi engedményt, nem beszélve a falban elhelyezett vaskarikákról, ahová a rabszolgákat lehetett rögzíteni. A lovag csak annyi időre torpant meg, hogy meggyújtson egy faggyúgyertyát, mielőtt az egyik gyűrűhöz láncolta Tyriont.

– Muszáj ezt? – kérdezte panaszosan a törpe, hiábavalóan csörgetve láncait. – Hová mehetnék, kiugranék az ablakon?

– Esetleg.

– A negyedik szinten vagyunk, és nem tudok repülni.

– Leeshetsz. Nekem élve kellesz.

Igen
,
de miért
?
Cersei nem törődik vele.
Tyrion ismét megcsörgette a láncokat.

– Tudom, ki vagy, ser. – Nem jelentett nagy nehézséget kitalálnia. A medve a köpenyen, a címer a pajzson, az elvesztett nagyúri cím, amit említett. – És tudom,
mi
vagy. És ha te is tudod, én ki vagyok, akkor azt is tudnod kell, hogy a Király Segítője voltam, és egy tanácsban ültem a Pókkal. Érdekelne, ha azt mondanám, hogy az eunuch küldött el engem erre az utazásra? –
Ő és Jaime, de a bátyámat inkább most nem említem. –
Ugyanúgy az ő szülötte vagyok, mint te. Nem kellene ellenségeskednünk egymással.

Úgy tűnt, a lovagot ezzel nem győzte meg.

– Elfogadtam a Pók pénzét, nem tagadom, de soha nem voltam az ő szülötte. És jelenleg már máshoz vagyok hűséges.

– Cerseihez? Akkor még ostobább vagy. A nővéremnek csak a fejem kell, és láttam nálad egy szép, éles kardot. Miért nem vetsz véget ennek a színjátéknak, és kímélsz meg mindkettőnket?

A lovag felnevetett.

– Ez valami törpe trükk? Halálért könyörögsz abban a reményben, hogy talán életben hagylak? – Elindult az ajtóhoz. – Hozok valamit a konyháról.

– Milyen kedves tőled! Azt hiszem, én itt megvárlak.

– Biztos voltam benne. – Ennek ellenére egy nagy vaskulccsal gondosan bezárta maga mögött az ajtót. A Kereskedőház híres volt a zárjairól.

Biztonságos, akár egy tömlöc,
gondolta keserűen a törpe,
de legalább vannak ablakok.

Tyrion tisztában volt vele, mekkora esélye van megszabadulni a láncoktól, de ennek ellenére kötelességének érezte megpróbálni. Abbéli erőfeszítésével, hogy megpróbálja kihúzni a kezét a bilincsből, csak még több bőrt horzsolt le a csuklójáról, és a végén már az egész kézfeje vérben úszott, a falba vert vasgyűrű pedig meg sem moccant.
A pokolba vele!
– gondolta, és amennyire csak a lánc engedte, összekuporodott a fal tövében. Lába máris elkezdett zsibbadni. Átkozottul kellemetlen éjszaka várt rá.
Az első a sok közül,
gondolta.

A szobában rekkenő hőség uralkodott, ezért a lovag kinyitotta az ablaktáblákat, hogy beengedjen egy kis friss levegőt. Az épület sarkába, a tető alá szorult kis szobának szerencsére két ablak is jutott. Az egyik a Hosszúhídra nézett és Ó-Volantis fekete fallal elválasztott szívére a folyó túloldalán, a másik a lenti térre. Mormont a Halárusok Terének nevezte. A szoros béklyók ellenére Tyrion rájött, hogy az utóbbira kilát, ha oldalra dől, és hagyja, hogy a láncok tartsák a súlyát.
Nem olyan hosszú zuhanás, mint Lysa Arryn égi celláiból, de ugyanúgy meghalnék. Talán ha részeg volnék...

A tér még ebben az órában is zsúfolt volt, tengerészek lármáztak, szajhák kerestek kuncsaftokat, kereskedők intézték ügyeiket. Egy vörös papnő sietett valahová, a nyomában tucatnyi akolitus fáklyákkal, köpenyük örvénylett a bokájuk körül. Valamivel odébb, egy kocsma előtt két
cyvasse
-játékos háborúzott egymással. Asztaluk mellett egy rabszolga tartott lámpást az asztal fölé. Valahol egy nő énekelt. A szavak idegennek hangzottak, a dallam lágy volt és szomorú.
Ha érteném, mit énekel, talán sírnék.
A Kereskedőházhoz közelebb kisebb sokaság gyűlt két mutatványos köré, akik égő fáklyákat dobáltak egymásnak.

Fogvatartója rövidesen visszatért két fedeles korsóval és egy sült kacsával. Egy rúgással becsukta maga mögött az ajtót, kettétépte a kacsát, és az egyik felét odalökte Tyrionnak. A törpe érte nyúlt, de láncai megakadályozták, amikor felemelte volna a kezét. A madár így a halántékának csapódott, forrón és zsírosan lecsúszott az arcán, és végül a földről kellett összeszednie, de még így is alig érte el. A harmadik próbálkozásra végre sikerült, és boldogan mélyesztette bele a fogát.

– Szívesen leöblíteném egy kis sörrel.

Mormont odaadta neki az egyik korsót.

– Fél Volantis részeg, te miért ne lehetnél?

A sör édes volt, íze gyümölcsre emlékeztetett. Tyrion derekasan meghúzta, majd hangosat böfögött. A korsó ónötvözetből készült, nehéz volt.
Kiürítem és a fejéhez vágom,
gondolta.
Ha szerencsém van, betöröm a koponyáját. Ha kivételes szerencsém van, elhibázom és agyonver.
Ivott még egy kortyot.

– Ma valami szent nap van?

– A választások harmadik napja. Tíz napig fognak tartani. Tíz nap őrület. Fáklyafényes felvonulások, beszédek, komédiások, énekesek és táncosok,
bravó
k vívnak egymással élet-halál párbajokat jelöltjük becsületéért, elefántok vonulnak, oldalukra festve a reménybeli triarkák nevével. Azok a mutatványosok odalent Methysónak toboroznak szavazókat.

– Remek indok, hogy valaki másra szavazzak. – Tyrion lenyalta a zsírt az ujjairól. Odalent az emberek pénzérméket dobáltak a zsonglőröknek. – Mindegyik triarkajelölt rendez ilyen parádét?

– A szavazatokért mindent megtesznek, amit szükségesnek gondolnak – felelte Mormont. – Étel, ital, látványosság... Alios száz gyönyörű rabszolgalányt küldött ki az utcákra, hogy háljanak a szavazókkal.

– Ő az én emberem – közölte Tyrion. – Hozz nekem egy rabszolgalányt!

– Ők a szabad volantisiaké, akik rendelkeznek elég vagyonnal, hogy szavazhassanak. A folyótól nyugatra nem sok szavazót találsz.

– És ez tíz napig eltart? – Tyrion nevetett. – Élvezni fogom, bár három király kettővel több a kelleténél. Megpróbálom elképzelni, ahogy drága nővéremmel és bátor bátyámmal együtt uraljuk a Hét Királyságot. Egyikünk egy éven belül végezne a másik kettővel. Meglep, hogy ezek a triarkák nem tesznek így.

– Néhányan megpróbálták. Talán a volantisiak a ravaszak, és mi, westerosiak vagyunk az ostobák. Volantis sem mentes az ostobaságtól, de még sosem szenvedett egy kölyökkirály uralmától. Ha egy őrültet választanak meg, a másik kettő visszafogja a kezét a következő választásig. Gondolj a halottakra, akik még mindig élnének, ha őrült Aerys két másik királlyal osztozott volna a hatalmon.

Ehelyett megkapta az apámat
gondolta Tyrion.

– Néhányan a Szabad Városokban azt gondolják, mi mindannyian barbárok vagyunk a Keskeny-tenger túlpartján – folytatta a lovag.

– De csak azok, akik nem hisznek minket atyánk erős karja után síró gyermekeknek.