Sárkányok tánca (53 page)

– Vagy anyánké után. –
Cerseinek ez tetszeni fog. Különösen
,
amikor Mormont átadja neki a fejem.
– Úgy látom, jól ismered a várost.

– Majdnem egy évet töltöttem itt. – A lovag felrázta a sör alját.

– Amikor Stark száműzött, Lysbe menekültem a második feleségemmel. Braavos talán jobban megfelelt volna nekem, de Lynesse meleg helyre akart menni. Ahelyett, hogy a braavosiakat szolgáltam volna, ellenük harcoltam a Rhoyne-on, de minden megszerzett ezüst után a feleségem tízet költött el. Mire visszatértem Lysbe, szert tett egy szeretőre, aki vidáman közölte velem, hogy rabszolgasorba fognak vetni a tartozásaim miatt, hacsak nem hagyom ott a feleségemet, és távozom a városból. Így kerültem Volantisba... egy lépéssel a rabszolgasors előtt, vagyontalanul, mindössze egy karddal és a hátamon cipelt ruháimmal

– És most haza akarsz menni

A lovag felhajtotta a söre maradékát.

– Reggel keresek magunknak egy hajót. Az ágy az enyém, neked ott az a padlórész, amit a láncaid engednek. Aludj, ha tudsz. Ha nem, számláld meg a bűneidet, az biztos eltart reggelig.

Neked is van bűnöd
,
amiért számot kell adnod, Jorah Mormont
, gondolta a törpe, bár bölcsebbnek tűnt megtartani magának a gondolatot.

Ser Jorah felakasztotta a kardövét az egyik ágylábra, lerúgta a csizmáját, megszabadult láncingétől, majd levetette magáról az összes gyapjút, bőrt és átizzadt alsóruházatot, felfedve forradásos, izmos, sötét szőrrel borított testét
Ha megnyúznám
,
eladhatnám az irháját szőrmebundának,
gondolta Tyrion, miközben Mormont elhelyezkedett az enyhén szagló derékalj kényelmében.

A lovag hamarosan már hortyogott, magára hagyva zsákmányát láncaival. Mivel mindkét ablakot nyitva hagyta, a fogyó hold fénye beomlott a szobába. A térről felhallatszott minden hang: részeg gajdolás, egy üzekedő macska nyávogása, valamivel távolabbról acél csengése.
Valaki hamarosan meghal,
gondolta Tyrion.

Csuklóján sajgott a felhorzsolt bőr, és láncai miatt nem tudott leülni, főleg nem elnyújtózni a földön. A legtöbb, amit tehetett, hogy oldalra fordulva a falnak dőlt, de egy idő után már így sem érezte a kezét. Amikor megmozdult, hogy enyhítse a nyomást, a vér fájdalmas hullámokban tódult vissza végtagjaiba, össze kellett szorítania a fogát, nehogy felkiáltson. Azon töprengett, mennyire fájhatott az apjának, amikor a számszeríjvessző a beleibe hatolt, és mit érzett Shae, amikor összeszorította a láncot hazug torka körül, vagy éppen Tysha, amikor megerőszakolták. Szenvedése nem volt az övékéhez mérhető, de ettől semmit nem csökkent a fájdalma.
Akard, hogy elmúljon!

Ser Jorah az oldalára fordult, így Tyrion csak egy széles, izmos, szőrös hátat látott.
Még ha ki is tudnék bújni ezekből a láncokból, át kellene másznom rajta, hogy elérjem a kardövét. Talán a tőrt ki tudnám szabadítani...
Vagy megpróbálkozhatna a kulccsal, kinyithatná az ajtót, lelopakodhatna a lépcsőn, át az ivón...
és aztán hová mennék? Nincsenek barátaim, nincs pénzem, még a helyi nyelvet sem beszélem.

A kimerültség végül úrrá lett a fájdalmon, és Tyrion nyugtalan álomba merült. De minden alkalommal, amikor újabb görcsök kapták el a lábát, a törpe reszketve kiáltott fel álmában. Sajgó izmokkal ébredt, a fény olyan aranylóan ömlött be az ablakon, mint a Lannisterek oroszlánja. Lentről a halárusok kiáltásait hallotta, és a vasalt kerekek zörgését a kockaköveken.

Jorah Mormont állt ott fölötte.

– Ha leveszlek a gyűrűről, azt teszed, amit mondok?

– Táncolnom is kell? Mert az nehezen fog menni, ugyanis nem érzem a lábam. Lehet, hogy már nincs is. A tiéd vagyok, ezt Lannister becsületszavamra mondom.

– A Lannistereknek nincs becsületük. – Ser Jorah ennek ellenére eloldotta a láncát.

Tyrion két ügyetlen lépés után felbukott. A kezébe visszatérő vér könnyeket csalt a szemébe. Az ajkába harapva morogta:

– Akárhová is megyünk, kordén kell tolnod odáig.

A vállas lovag inkább a csuklói közt feszülő láncnál fogva cipelte.

A Kereskedőház közös ivója egy központi térség köré épült alkóvok és grották félhomályos labirintusa volt, ahol a virágos indák lugasa bonyolult mintázatokat rajzolt a kőre és az azok réseiben tenyésző zöld és bíbor mohára. Rabszolgalányok sürgölődtek a fényben és az árnyékban, sört, bort és valami zöld színű, mentás illatú, jeges italt vittek a vendégeknek. Ebben a korai órában minden húsz asztalból mindössze egynél ültek.

Az egyiknél éppen egy törpe foglalt helyet. A simára borotvált arcú, rózsaszín bőrű férfinak mogyoróbarna haja, vastag szemöldöke és lapos orra volt, egy magas széken trónolt fakanállal a kezében, és véreres szemével gyanakodva méregette az előtte lévő lilás masszát.
Csúf kis fattyú,
gondolta Tyrion.

A másik törpe megérezte magán a tekintetét. Amikor felemelte a fejét, és meglátta Tyriont, a kanál kicsúszott a kezéből.

– Észrevett – figyelmeztette Tyrion a lovagot.

– És?

–
Ismer engem.
Tudja, ki vagyok.

– Netán dugjalak be egy zsákba, hogy senki ne lásson? – Mormont megérintette kardja markolatát. – Ha meg akar szerezni, próbálkozzon csak.

Úgy érted, ha meg akar halni,
gondolta Tyrion.
Miféle veszélyt jelenthetne egy magadfajta megtermett emberre
?
Ez csak egy törpe.

Ser Jorah leült egy csendes sarokba, ennivalót és italt rendelt. Reggelijük puha, meleg süteményből, rózsaszín halikrából, mézes szószból és pirított sáskából állt, amit keserédes barna sörrel öblítettek le. Tyrion úgy evett, mint aki az éhhalál szélén áll.

– Jó étvágyad van ma reggel – jegyezte meg a lovag.

– Azt hallottam, a pokolban pocsék az étel. – Tyrion az ajtóra pillantott, ahol éppen ekkor lépett be valaki: a magas, görnyedt férfi foltos lilára maszatolta hegyes szakállát.
Valami tyroshi kereskedő.
Vele együtt a hang is bejött a térről; a sirályok rikoltása, egy nő nevetése, a halárusok kiáltásai. Egy fél pillanatig azt hitte, Illyrio Mopatist látja odakint, de csak az egyik fehér elefánt bandukolt el az ajtó előtt.

Mormont halikrát kent az egyik kenyérre, és beleharapott.

– Netán vársz valakit?

Tyrion megvonta a vállát.

– Sosem lehet tudni, kit fúj ide a szél. Az igaz szerelmemet, az apám szellemét, esetleg egy kacsát. – Bekapott egy sáskát, és elropogtatta. – Nem is rossz. Ahhoz képest, hogy rovar.

– Múlt éjjel mindenki Westerosról beszélt. Valami száműzött nagyúr felbérelte az Arany Kompániát, hogy visszavegye a földjeit. A volantisi kapitányok fele fölfelé igyekszik a folyón Volon Therysbe, hogy felajánlja nekik a hajóját.

Tyrion éppen lenyelt egy újabb sáskát, és kis híján torkán akadt a falat.
Most gúnyolódik velem? Mennyit tud Griffről és Aegonról?

– A piszok – felelte. – Én akartam felbérelni az Arany Kompániát Casterly-hegy visszafoglalására. –
Talán Griff cselvetése lehet? Hamis híreket terjeszt? Vagy...
vagy a kis herceg bekapta a csalit? Nyugat felé fordult kelet helyett, és feladta a házassági tervét Daenerys királynővel?
Otthagyja a sárkányokat... vajon Griff engedi ezt neki? –
Téged is örömmel felfogadnálak, ser. Atyám széke jog szerint engem illet. Ajánld fel nekem a kardod, és amint megszerzem a jussom, aranyba fojtalak.

– Láttam egyszer egy embert aranyba fulladni, nem volt szép látvány. Te legfeljebb a beleiden át kaphatod meg a kardomat.

– A székrekedés legjobb gyógymódja – bólintott Tyrion. – Kérdezd csak meg atyámat. – Felvette a kupáját, és lassan kortyolt belőle, hogy elrejtse az arckifejezését. Lehet, hogy ez csak valami csel, amivel el akarják altatni a volantisiak gyanakvását.
Hamis ürüggyel hajóra szállnak, aztán átveszik az irányítást, amikor a flotta már a tengeren jár. Ez lenne Griff terve?
Beválhat. Az Arany Kompánia tízezer erős, harcedzett és fegyelmezett katonából áll.
Viszont egyik sem tengerész. Griffnek minden toroknál ott kell tartania egy kardot, amennyiben azt akarja, hogy a kapitányok a Rabszolga-öbölbe menjenek harcolni...

A felszolgálólány visszatért

– Az özvegy vár, nemes ser. Hoztál neki ajándékot?

– Igen. Köszönöm. – Ser Jorah egy érmét csúsztatott a lány tenyerébe, és útjára engedte.

Tyrion a szemöldökét összevonva figyelte a jelenetet.

– Kinek az özvegye?

– A folyópart özvegye. A Rhoyne-tól keletre még mindig Vogarro szajhájának nevezik, de a szemébe soha nem mondanák.

A törpének ez semmit sem mondott.

– Vogarro pedig...?

– Egy elefánt. Hétszer választották triarkának, nagyon gazdag volt, a dokkokban övé volt a hatalom. Míg más emberek hajókat építenek és használják őket, ő mólókat és raktárházakat épített, árut közvetített, pénzt váltott, biztosította a hajósokat a tenger veszedelmeivel szemben. És természetesen rabszolgákkal is kereskedett. Amikor beleszeretett az egyik ágyasrabszolgájába, akit Yunkaiban képeztek ki a hét sóhaj művészetére, hatalmas botrány támadt belőle... és még nagyobb, amikor felszabadította és feleségül vette. Amikor meghalt, az asszony vitte tovább az üzletet. A Fekete Falon belül nem lakhat felszabadított, ezért el kellett adnia Vogarro villáját, és a Kereskedőházba költözött. Ennek már harminckét esztendeje, és azóta is itt él Egyébként ott ül mögötted, az udvarra vezető ajtó mellett fogadja az ügyfeleit. Ne nézz oda, valaki épp van nála. Ha végeztek, mi következünk.

– És ez a vén satrafa fog neked segíteni?

Ser Jorah felállt

– Csak hallgass, és figyelj. Most már mehetünk.

Tyrion hangos lánccsörgéssel ugrott le a székéről.
Ez érdekes lesz.

Volt valami rókaszerű abban, ahogy az asszony a sarokban gubbasztott, és valami hüllőre emlékeztető a szemében. Fehér haja annyira elvékonyodott, hogy látszott rajta keresztül fejének rózsaszín bőre. Egyik szeme alatt fel lehetett ismerni a hegeket, ahol a kés kivágta a bőrből a tetovált könnyeket. Az asztalon reggelijének maradéka hevert – szardíniafejek, olívamagok, kenyérdarabkák. Tyrion figyelmét nem kerülte el, milyen jól választotta meg az asztalát; erős kő a háta mögött, leveles alkóv az egyik oldalon az érkezéshez és a távozáshoz, tökéletes rálátás a fogadó bejáratára, mégis olyan mélyen bent az árnyékban, hogy ő maga szinte láthatatlan maradt.

Amikor meglátta, az öregasszony elmosolyodott.

– Egy törpe – búgta lágy, ugyanakkor baljóslatú hangon. Enyhe akcentussal beszélte a közös nyelvet. – Úgy tűnik, Volantist mostanában elözönlötték a törpék. Tud trükköket?

Igen,
válaszolta volna legszívesebben Tyrion.
Adj egy számszeríjat, és megmutatom a kedvencemet.

– Nem – felelte Ser Jorah.

– Milyen kár! Volt egyszer egy majmom, az többet is tudott. A törpéd rá emlékeztet. Ő az ajándék?

– Nem. Inkább ezt hoztam neked. – Ser Jorah elövette a hídon vásárolt kesztyűt, és letette a többi ajándék mellé, amit az özvegy aznap reggel kapott. Volt ott egy ezüstkupa, egy nagyon vékony, szinte már átlátszó, jádeköves legyező, valamint egy rúnákkal díszített ősi bronztőr. A többi ajándék mellett a kesztyű olcsónak és szegényesnek tűnt.

– Kesztyű a vén, ráncos kezemre. Milyen kedves! – Az özvegy meg sem mozdult, hogy közelről is szemügyre vegye.

– A Hosszúhídon vásároltam.

– Az ember szinte bármit megkap a Hosszúhídon. Kesztyűt, rabszolgát, majmot. – Az évek meggörbítették a gerincét, és púpot növesztettek a hátára, de az özvegy szeme továbbra is élénken, feketén csillogott. – Most pedig mondd el szépen ennek a vénasszonynak, miben lehet a segítségedre.

– Minél gyorsabban el kell jutnunk Meereenbe.

Egyetlen szó, és Tyrion Lannisterrel megfordult a világ.

Egyetlen szó.
Meereen.
Vagy rosszul hallotta?

Egyetlen szó.
Meereen, Meereent mondott
,
Meereenbe akar vinni!
Meereen az életet jelentette, vagy legalább az élet reményét.

– Miért hozzám jöttél? – kérdezte az özvegy. – Nekem nincsenek hajóim.

– Sok kapitány tartozik neked.

Azt mondta, elvisz a királynőhöz. Igen
,
de melyikhez? Nem ad el Cerseinek! Daenerys Targaryenhez visz. Ezért nem vágta le a fejem. Keletre megyünk, Griff és a hercege pedig nyugatra... az átkozott bolondok!

Túl sok minden történt.
Cselszövés a cselszövésen belül, de végül minden út a sárkány gyomrába vezet.
Halk prüszkölés szaladt ki a száján, és a következő pillanatban már hangosan nevetett.

– A törpéd rohamot kapott – jegyezte meg az özvegy.

– A törpém elhallgat, különben megfojtom.

Tyrion a szája elé kapta a kezét.
Meereen!

A folyópart özvegye úgy döntött, ügyet sem vet rá.

– Iszunk egyet? – kérdezte.

Porszemcsék kavarogtak a levegőben, ahogy a felszolgálólány megtöltött két zöld üvegkupát Ser Jorah-nak és az özvegynek. Tyrionnak is kiszáradt a toka, de ő nem kapott inni. Az özvegy kortyolt egyet, megforgatta a bort a szájában, majd lenyelte.

– Ahogy ez az öreg fül hallotta, az összes száműzött nyugatra hajózik. A nekem tartozó kapitányok egymást előzgetve rohannak, hogy a fedélzetükre vegyék őket, és kisajtoljanak egy kis aranyat az Arany Kompánia hadipénztárából. Nemes triarkáink tucatnyi hadigályát különítettek el, hogy a hajók biztonságosan elérjenek a Lépőkövekig. Még a vén Doniphos is a jóváhagyását adta a dicső vállalkozáshoz. Te mégis keletre szeretnél menni, ser.

– Ott van dolgom.

– És vajon miféle dolog lehet az? Biztosan nem rabszolgákkal kapcsolatos, hiszen az ezüstkirálynő véget vetett a kereskedelemnek. Bezáratta a küzdővermeket, tehát nem is a vérszomj vezérel. Mi mást nyújthat Meereen egy westerosi lovagnak? Téglát? Olívát?
Sárkányokat
? Ó, szóval erről van szó! – Az öregasszony arcán ragadozómosoly terült szét. – Azt hallottam, az ezüstkirálynő újszülöttek húsával eteti őket, míg ő maga szűz leányok vérében fürdik, és minden éjjel más szeretővel hál.

Ser Jorah álla megfeszült

– A yunkaik mérget öntenek a füledbe. Úrnőmnek nem volna szabad elhinnie ezeket az ostobaságokat.

– Nem vagyok úrnő, de még Vogarro szajhája is megérzi a hamisságot. Egy dolog viszont igaz: a sárkánykirálynőnek sok ellensége van... Yunkai, Új-Ghis, Tolos, Qarth... igen, és nemsokára Volantis is. Meereenbe szeretnél utazni? Csak várj egy keveset, ser. Hamarosan kardokat toboroznak, és a hadihajók keletre indulnak, legyőzni az ezüstkirálynőt. A tigrisek szeretik villogtatni az agyaraikat, és még az elefántok is ölnek, ha fenyegetik őket. Malaquo dicsőségre szomjazik, Nyessos vagyonának jó részét pedig a rabszolga-kereskedelemnek köszönheti. Ha Alios, Parquello vagy Belicho triarka lesz...