Sárkányok tánca (57 page)

– A Fattyú mészárolta le Ser Rodrikot és az embereit Deresnél – mondta Wyman nagyúr –, és ő végzett Greyjoy vasembereivel is. Wex látta, hogy azokat is levágják, akik megpróbálták megadni magukat. Amikor megkérdeztük, hogyan menekült meg, fogott egy krétát, és lerajzolt egy fát, rá pedig egy arcot.

Davos elgondolkodott.

– A régi istenek mentették meg?

– Voltaképpen igen. Felmászott a szívfára, és elrejtőzött az ágak között. Bolton emberei kétszer is átkutatták az istenerdőt, és megöltek mindenkit, akit ott találtak, de a fákra nem kapaszkodtak fel. Így történt, Wex?

A fiú feldobta Glover tőrét, elkapta, bólintott.

– Hosszú ideig rejtőzött a fán – folytatta Glover. – Az ágak között aludt, nem mert leereszkedni. Egyszer csak hangokat hallott lentről.

– A holtak hangját – tette hozzá Manderly.

Wex felemelte öt ujját, mindegyiket megérintette a tőrrel, aztán négyet behajlított, és az utolsót ismét megérintette.

– Hatan voltak – bólintott Davos.

– És ketten közülük Ned Stark meggyilkolt fiai.

– Hogy tudta ezt elmondani egy néma kölyök?

– Krétával. Két fiút rajzolt... és két f
arkast.

– A kölyök a vas szülötte, ezért jobbnak látta nem mutatkozni – mondta Glover. – Figyelt és hallgatózott. Azok hatan nem sokáig időztek a romok között. Négyen az egyik irányba indultak, ketten a másikba. Wex az utóbbiak, egy nő és egy gyermek után ment. Végig úgy helyezkedett, hogy a farkas ne érezze meg a szagát.

– És tudja, hová mentek – mondta nyomatékosan Wyman nagyúr.

Davos megértette.

– A fiút akarod.

– Roose Boltonnál van Eddard nagyúr lánya. Ha keresztezni akarjuk a terveit, szükségünk van Ned fiára... és a rémfarkasra. A farkas bizonyítani fogja, hogy a fiú valóban az, akinek mondjuk, máskülönben Rémvár megpróbálná csalónak nyilvánítani. Ez az ár, Davos nagyúr. Csempészd vissza nekem a hűbéruramat, én pedig elismerem királyomnak Stannis Baratheont.

A régi ösztönök arra késztették Davost, hogy a nyakához nyúljon. Az ujjcsontjai jelentették a szerencséjét, és valamiért úgy érezte, nagyon sok szerencsére lesz szüksége, ha meg akarja tenni, amire Wyman Manderly kéri. A csontok azonban már nem voltak ott, ezért így válaszolt:

– Nálam sokkal jobb emberek is állnak a szolgálatodban. Lovagok, nemesek és mesterek. Miért pont egy csempészre van szükséged? Neked is vannak hajóid.

– Hajók igen – bólintott Wyman nagyúr –, de az embereim folyami hajósok és halászok, akik soha nem hagyták el a Harapást. Ehhez a feladathoz olyan emberre van szükségem, aki már hajózott a sötétebb vizeken, és tudja, hogyan kerülje ki sértetlenül és észrevétlenül a veszélyeket.

– Hol van a fiú? – Davos érezte, hogy nem fog tetszeni neki a válasz. – Hová kell mennem, nagyuram?

– Wex, mutasd meg neki – mondta Glover.

A néma kölyök feldobta a tőrt, elkapta, majd gyors mozdulattal belevágta a báránybőrre festett térképbe. A penge remegve állt meg a falban. A fiú elvigyorodott

Davos egy pillanatig fontolóra vette, hogy megkéri Manderlyt, küldje vissza a Farkasodúba Ser Bartimushoz és a történeteihez, meg Garthhoz és a halálos hölgyeihez. Az Odúban még a foglyok is zabkását esznek reggelire. Ám léteztek olyan helyek a világon, ahol az emberek állítólag emberhússal táplálkoztak.

Daenerys

A
királynő a nyugati erődfalról minden reggel megszámolta a vitorlákat a Rabszolga-öböl vizén.

Ma ötöt és húszat számolt, bár némelyik nagyon távol volt, és mozgott, így nem lehetett teljesen biztos a végeredményben. Néha valamelyiket kihagyta, vagy egy másikat kétszer számolt.
Mit számít
?
Egy fojtogatónak csak tíz ujjra van szüksége.
Minden kereskedelem leállt, a halászok nem mertek kimenni az öbölbe. A bátrabbak kitettek néhány hálót a folyón, de ez is kockázatos volt; a legtöbb halászhajó ott horgonyzott Meereen sokszínű téglafalai alatt.

Meereeni hajók is voltak az öbölben, hadihajók és kereskedőgályák, melyek kapitányai tengerre szálltak, amikor Dany serege ostrom alá vette a várost, és most visszatértek erősíteni a qarthi, tolosi és új-ghisi flottát

Admirálisa tanácsa tökéletesen használhatatlannak bizonyult.

– Mutasd meg nekik a sárkányaidat – javasolta Groleo. – Hadd kóstolják meg a yunkaik a tüzet, és a kereskedelem újra megindul.

– Azok a hajók megfojtanak minket, és az admirálisom csak sárkányokról tud beszélni! – bosszankodott Dany. – Ugye
valóban
te vagy az admirálisom?

– Egy hajó nélküli admirális.

– Akkor
építs
hajókat!

– Téglából nem lehet hadihajót építeni. A rabszolga-kereskedők húsz mérföldön belül minden gerendát elégettek.

– Akkor lovagolj ki huszonegy mérföldre! Adok szekereket, munkásokat, öszvéreket, amit csak kell!

– Én tengerész vagyok, nem hajóács. Azért küldtek, hogy visszavigyem felségedet Pentosba. Ehelyett idehoztál, és darabokra szedted a
Saduleon
omat néhány szegért és deszkáért. Soha többe nem fogom látni a hajómat. Talán az otthonomat sem, meg a vén feleségemet.

Nem én utasítottam vissza Daxos hajóit. Halászcsónakokkal nem harcolhatok a qarthiak ellen!

A férfi keserűsége megdöbbentette, olyannyira, hogy elgondolkodott rajta, vajon a megtermett pentosi is a három árulója között lehet-e.
Nem, ő csak egy öregember, aki messzire szakadt az otthonától, és honvágya van.

– Biztosan van
valami
, amit tehetünk!

– Igen, és már el is mondtam neked. Ezek a hajók kötélből, kátrányból és vászonból állnak, valamint qohori fenyőből, sothorosi teakfából, nagy-norvosi vén tölgyből, kőrisből és lucból. Vagyis fából, felség. A fa ég. A sárkányok...

– Nem akarok többet hallani a sárkányokról! Hagyj magamra! Menj, imádkozz a pentosi isteneidhez egy viharért, amelyik elsüllyeszti ellenségeinket!

– Tengerész nem imádkozik viharért, felség.

– Belefáradtam azt hallgatni, amit nem tudsz megtenni! Menj!

Ser Barristan viszont maradt.

– Készleteink egyelőre elegendőek – emlékeztette a királynőt –, felséged parancsára pedig ültettek babot, szőlőt, és vetettek búzát. A dothrakik elkergették a rabszolgatartókat a dombok közül, és letörték a rabszolgák bilincseit, ők is vetettek gabonát, és a terményt a meereeni piacra hozzák. Ezenkívül szövetséget kötöttél Lhazarral.

Daario műve, bármennyit is érjen.

– A bárányemberek. Bárcsak lenne foga a bárányoknak!

– Nem kétséges, abban az esetben a farkasok sokkal óvatosabbak lennének.

Dany akaratlanul is elnevette magát.

– Hogy állnak az árváid, ser?

Az öreg lovag elmosolyodott.

– Nagyszerűen, felség. Jó, hogy kérded. – A fiúk voltak a büszkeségei. – Négy vagy öt egyszer majd lovag lehet, de talán egy tucat is.

– Egy is elég, ha olyan hűséges, mint te. – Eljön a nap, amikor minden lovagra szüksége lesz. – Megvívnának a kedvemért? Nagyon szeretném! – Viserys sokat mesélt a Hét Királyságban rendezett tornákról, de ő maga még egyet sem látott.

– Még nem állnak készen, felség. Ha eljön az idő, örömmel bemutatják fejlődésüket.

– Remélem, már nem kell sokáig várni. – Legszívesebben arcon csókolta volna a jó lovagot, ám ekkor Missandei jelent meg a boltíves ajtónyílásban. – Missandei?

– Felség, Skahaz szeretne beszélni veled.

– Küldd fel.

A Tarfejűhöz két Bronz Bestia is csatlakozott. Egyikük karvaly-maszkot viselt, a másik sakálra emlékeztetőt. A bronz álarc mögött csak a szemük látszott.

– Fényesség, Hizdahrt tegnap este látták belépni Zhak piramisába. Csak jóval sötétedés után távozott.

– Hány piramist látogatott meg? – kérdezte Dany.

– Tizenegyet.

– És hány nap telt el a legutóbbi gyilkosság óta?

– Hat és húsz. – A Tarfejű szemében lángolt a harag. Az ő ötlete volt, hogy a Bronz Bestiák kövessék Dany jegyesét, és számoljanak be minden lépéséről.

– Vagyis Hizdahr eddig állja a szavát.

– De
hogyan?
A Hárpia Fiai letették a kést, de miért? Mert a nemes Hizdahr olyan szépen kérte őket? Én azt mondom, ő is közülük való! Ezért engedelmeskednek neki. Talán ő maga a Hárpia.

– Ha létezik egyáltalán a Hárpia. – Skahaz meg volt róla győződve, hogy valahol Meereenben a Hárpia Fiainak van egy nemesi származású vezetője, egy titkos tábornoka, aki az árnyak hadseregét vezeti. Dany nem osztozott a véleményében. A Bronz Bestiák már több tucatnyit elfogtak a Hárpia Fiai közül, és akik túlélték az őrizetbe vételt, a határozott kérdésekre készséggel sorolták a neveket... szinte már túl sokat is. Kényelmes gondolat volt, hogy az összes gyilkosság egyetlen ellenség műve, akit el lehet fogni és megölni, de Dany gyanította, hogy nem ez az igazság.
Légiónyi ellenségem van.

– Hizdahr zo Loraq befolyásos ember, rengeteg baráttal. Ráadásul gazdag. Talán arannyal vásárolta meg nekünk a békét, vagy meggyőzte a többi nemest, hogy a házasságunk az ő érdekeiket szolgálja.

– Ha nem ő a Hárpia, akkor ismeri. Ezt könnyen kideríthetem. Adj engedélyt, hogy kikérdezzem Hizdahrt, és elhozom neked a vallomását.

– Nem. Nem bízom ezekben a vallomásokban. Már túl sok hasonlót hoztál nekem, és mindegyik értéktelen volt.

– Fényesség...

– Azt mondtam,
nem!

A Tarfejü grimasza még csúfabbá tette az egyébként sem vonzó arcot.

– Hibát követsz el. Hizdahr, a Hatalmas Mester bolondot csinál felségedből. Kígyót akarsz az ágyadba fogadni?

Daariót akarom az ágyamba fogadni, de miattad és a többiek miatt elküldtem őt.

– Folytasd Hizdahr zo Loraq megfigyelését, de ne essen bántódása, megértetted?

– Nem vagyok süket, fényesség. Engedelmeskedem. – Skahaz előhúzott egy pergament a ruhája ujjából. – Felségednek meg kellene néznie ezt. A blokád meereeni hajóinak listája, a kapitányok nevével együtt. Mindegyik Hatalmas Mester.

Dany végigtanulmányozta a tekercset. Rajta volt Meereen minden uralkodócsaládja: Hazkar, Merreq, Quazzar, Zhak, Rhazdar, Ghazeen, Pahl, még a Reznak és a Loraq is.

– Mit kezdjek egy listával?

– Az itt szereplő embereknek rokonaik élnek a városban. Fiúk és fivérek, feleségek és lányok, anyák és apák. A Bronz Bestiáim begyűjthetik őket, és az életükkel visszaszerezheted azokat a hajókat.

– Ha beküldöm a Bronz Bestiákat a piramisokba, azzal nyílt háborút robbantok ki a városban. Meg kell bíznom Hizdahrban. Reménykednem kell a békében. – Dany a gyertya lángjába tartotta a pergament, és figyelte, ahogy a nevek füstté válnak. Skahaz haragosan meredt rá.

Valamivel később Ser Barristan közölte, hogy Rhaegar bátyja büszke lenne rá. Danynek eszébe jutott, mit mondott neki Ser Jorah Astaporban:
Rhaegar vitézül küzdött
,
Rhaegar nemesen küzdött, Rhaegar becsülettel küzdött. És Rhaegar meghalt

Amikor leereszkedett a bíbor márványcsarnokba, a helyiséget csaknem teljesen üresen találta.

– Ma nincsenek kérelmezők? – kérdezte Reznak mo Reznakot. – Senki nem akar igazságot, vagy némi ezüstöt a birkájáért?

– Nem, felség. A város fél.

– Nincs mitől félni.

Ám estére rá kellett jönnie, hogy nagyon is van mitől félni. Miközben legfiatalabb túszai, Miklaz és Kezmya őszi zöldségekből és gyömbérlevesből álló egyszerű vacsoráját szolgálták fel, Irri megjelent és közölte, hogy Galazza Galare visszatért a templomból három Kék Kegy kíséretében.

– Szürke Féreg is itt van,
Khaleesi.
Sürgősen szeretne szót váltani veled.

– Kísérd őket a fogadóterembe, aztán hívd Reznakot és Skahazt. A Zöld Kegy nem mondta, miről van szó?

– Astaporról – felelte Irri.

Szürke Féreg kezdte.

– A lovas a reggeli ködből bukkant fel fakó lovon, és haldokolt. A kanca tántorogva jött a városkapu felé, bőre rózsaszín volt a vértől és tajtéktól, szeme rémülten forgott. A lovas annyit kiáltott, hogy „Lángol, lángol!”, és lebukott a nyeregből. Elküldettek ezért, és ez parancsot adott, hogy a lovast azonnal vigyék a Kék Kegyek elé. Amikor szolgáid behozták a kapun, újra felkiáltott: „Lángol!”
Tokar
ja alatt csupa csont és lázban égő bőr volt.

Az egyik Kék Kegy vette át a szót.

– A Makulátlanok a templomba hozták, ahol levetkőztettük és hideg vízben megfürdettük. A ruhái mocskosak voltak, és a nővéreim találtak a combjában egy fél nyílvesszőt. Bár sikerült eltörnie a szárat, a hegy benne maradt, és a seb elfertőződött, megtöltötte a testét méreggel. Tíz órán belül meghalt, de folyamatosan azt kiabálta, hogy valaki vagy valami lángol.

– Lángol – ismételte Daenerys. – De mi?

– Astapor, fényesség – felelte egy másik Kék Kegy. – Egyszer azt is mondta. „
Astapor
lángol!”

– Lehet, hogy csak félrebeszélt a láztól.

– Bölcs megállapítás, fényesség – bólintott Galazza Galare –, de Ezzara valami mást is látott.

Az Ezzarának nevezett Kék Kegy összefonta a karját.

– Királynőm – mormolta –, a lázat nem a nyílvessző okozta. A férfi összepiszkította magát, nem egyszer, de többször. A széklet egészen a térdéig ellepte, és alatta megszáradt vért találtunk.

– Szürke Féreg azt mondta, a lova is vérzett.

– Így igaz, felség – erősítette meg az eunuch. – A fakó kanca véres volt a sarkantyútól.

– Lehetséges, fényesség – bólintott Ezzara –, de a vér összekeveredett az ürülékkel. Még az alsóruháját is bemocskolta.

– Vagyis a belei véreztek – állapította meg Galazza Galare.

– Nem lehetünk biztosak benne – mondta Ezzara –, de lehetséges» hogy Meereennek nem csak Yunkai dárdáitól kell tartania.

– Imádkozni fogunk – jelentette ki a Zöld Kegy. – Az istenek küldték hozzánk ezt az embert. Hírnökként jött. Jelként.

– Minek a jeleként? – kérdezte Dany.

– A harag és a pusztulás jeleként.

Dany ezt nem akarta elhinni.

– Ez csak egyetlen ember, egyetlen beteg ember nyílvesszővel a lábában. Egy ló hozta ide, nem az istenek. –
Egy fakó kanca.
Felállt. – Köszönöm a tanácsaitokat, és hogy gondját viseltétek annak a szerencsétlennek.

A Zöld Kegy távozás előtt megcsókolta Dany ujjait.

– Imádkozni fogunk Astaporért.

És értem. Értem is imádkozzatok, hölgyem.
Ha Astapor elesett, semmi nem gátolja meg a yunkaikat abban, hogy északnak forduljanak.

Ser Barristanra nézett.

– Küldj lovasokat a dombok közé, keressék meg a vérlovasaimat. Hívd vissza Barna Bent és a Második Fiakat is.

– És a Viharvarjakat, felség?

Daario.

– Igen. Igen, őket is. – Három napja azt álmodta, hogy Daario holtan fekszik az út mellett, halott szeme az égre mered, és varjak lakmároznak a tetemén. Más éjszakákon azzal a gondolattal feküdt az ágyába, hogy a férfi elárulta, ahogy korábban a Viharvarjak többi kapitányát.
Elhozta nekem a fejüket.
Mi van, ha visszavitte a zsoldosait Yunkaiba, és elárulta őt egy korsó aranyért?
Nem tenné meg. Vagy mégis?
– Azonnal küldd a lovasokat!

A Második Fiak tértek vissza leghamarabb, nyolc nappal azután, hogy a királynő kiadta a parancsot. Amikor Ser Barristan közölte, hogy a kapitánya szót kíván váltani vele, az első gondolata az volt, hogy Daario jött vissza, és megdobbant a szíve. Ám a kapitány Barna Ben Plumm volt

Barna Bennek barázdált, viharvert arca volt, az öreg teakfára emlékeztető bőrszíne, fehér haja, és ráncok a szeme sarkában. Danyi annyira megörült a cserzett, barna arcnak, hogy megölelte a férfit. A zsoldos szeme vidáman csillant.

– Hallottam, hogy felséged férjhez megy – mondta –, de egy pillanatig sem gondoltam volna, hogy én leszek a kiválasztott.

Együtt nevettek, miközben Reznak valamit magyarázott, de azonnal elkomorodtak, amikor Barna Ben közölte a hírt:

– Elfogtunk három astaporit. Felségednek meg kellene hallgatnia a mondandójukat.

– Hozzátok be őket!

Daenerys a csarnokában fogadta az astaporiakat, a márványoszlopok között magas gyertyák világítottak. Amikor meglátta, milyen állapotban vannak a menekültek, azonnal ennivalóért küldetett. Ők hárman maradtak abból a tucatból, akik együtt hagyták el a Vörös Várost: egy téglavető, egy szövőnő és egy foltozóvarga.

– Mi történt a többiekkel? – érdeklődött a királynő.

– Megölték őket – felelte a varga. – Yunkai zsoldosok járják a dombokat Astaportól északra, azokra vadásznak, akik megmenekültek a lángoktól.

– A város tehát elesett? Pedig vastag falai voltak.

– Úgy van – bólintott a hajlott hátú, reumás szemű téglavető –, de ugyanakkor öregek és gyengék is.

A szövőnő felemelte a fejét.