Sárkányok tánca (40 page)

Ezzel felkeltette a fiú figyelmét.

– Hogyan másként?

– Ha a helyedben lennék? Kelet helyett nyugat felé indulnék. Partra szállnék Dorne-ban, és zászlót bontanék. A Hét Királyság még soha nem volt ennyire érett a hódításra, mint manapság. A Vastrónon egy gyerekkirály ül. Északon zűrzavar tombol, a folyóvidék romokban, Viharvéget és Sárkánykőt egy lázadó tartja. Amikor jön a tél, a birodalom éhezni fog. És ki marad, hogy megoldja ezeket a problémákat, ki uralkodik a Hét Királyságot kormányzó király fölött? Nem más, mint az én drága nővérkém, egyedül ő. Jaime bátyám harcra szomjazik, nem hatalomra. Megfutamodik minden alkalommal, amikor uralkodhatna. Kevan nagybátyám talán jó régens lenne, ha valaki rátestálná ezt a kötelességet, de magától sosem kapkodna érte. Az istenek alárendeltnek teremtették, nem vezetőnek. –
Az istenek és nemes atyám.
– Mace Tyrell örömmel a kezébe kaparintaná a jogart, de a rokonaim nem hajlandók utat engedni neki, Stannist pedig mindenki gyűlöli. Ki marad? Csak Cersei. Westeros vérzik, és nem kétlem, hogy az én drága nővérem ezekben a pillanatokban is kezelni próbálja a sebeket... egy kis sóval. Cerseibe körülbelül annyi finomság szorult, mint Maegor királyba, olyan önzetlen, mint Méltatlan Aegon, és olyan bölcs, mint Őrült Aerys. Soha nem felejt el semmilyen sérelmet, legyen az vélt vagy valós. Ráadásul mohó. Éhezik a hatalomra, a megbecsülésre, a szeretetre. Tommen uralmát azok a szövetségek támasztják alá, melyeket nemes atyám gondos munkával felépített, de Cersei hamarosan mindegyiket lerombolja, kivétel nélkül. Szállj partra, bonts zászlót, és az emberek özönleni fognak hozzád. Nagyobb és kisebb urak, de a köznép is. A lényeg, hogy ne várj túl sokáig, hercegem, mert a megfelelő pillanat elmúlik. Az árhullám, amelyik a magasba emelt, hamarosan elsimul. E1 kell érned Westerost, mielőtt a nővérem elbukik, és egy alkalmasabb ember foglalja el a helyét.

– De Daenerys és a sárkányai nélkül hogyan bízhatnánk a győzelemben? – kérdezte Aegon herceg.

– Neked nem kell győznöd – felelte Tyrion. – Csak bontsd ki a zászlód, hívd össze a támogatóidat, és tarts ki, amíg megérkezik Daenerys a saját seregével.

– Azt mondtad, talán nem is kellek neki.

– Lehet, hogy túloztam. Lehet, hogy mégis megszán, amikor odamész könyörögni a kezéért. – A törpe vállat vont. – Egy nő szeszélyére akarod bízni a trónodat? Viszont ha Westerosra mennél... nos, akkor már felkelő lennél, nem koldus. Bátor, merész, a Targaryen-ház igazi sarja, aki Hódító Aegon nyomában jár. Egy
sárkány.
Mint mondtam, én ismerem a mi kis királynőnket. Ha meghallja, hogy Rhaegar bátyja meggyilkolt fia mégis él, hogy ez a bátor fiú újra a magasba emelte ősei sárkányos lobogóját Westeroson, hogy elkeseredett háborút vív atyja megbosszulásáért és a Vastrón visszaszerzéséért a Targaryen-ház számára, hogy minden oldalról szorongatják... nos, akkor olyan gyorsan a segítségedre fog sietni, ahogy csak a szél és a hullámok repíthetik. Te vagy a vérvonal utolsó sarja, a Sárkányok Anyja, a Bilincsek Letörője pedig egy született
megmentő.
A lány, aki vérbe fojtotta a rabszolgatartó városokat ahelyett, hogy sorsukra hagyta volna az idegen rabszolgákat, nem fog hátat fordítani bátyja fiának a szükség órájában. És amikor odaér Westerosra, egyenlő félként fogtok találkozni, mint férfi és nő, nem pedig mint kérvényező és királynő. Hogy is történhetne akkor, hogy nem szeret beléd? – Mosolyogva megfogta a sárkányát, és a tábla másik végébe lépett vele. – Remélem, megbocsátasz nekem, felség. A királyod csapdába esett. Négy lépés, és halott vagy.

A herceg értetlenül meredt a táblára.

– A sárkányom...

– ...túl messze van ahhoz, hogy megmentsen. A csata közepére kellett volna mozgatnod.

– De azt mondtad...

– Hazudtam.
Ne bízz senkiben!
És mindig tartsd a közeledben a sárkányodat.

Ifjú Griff felugrott, és belerúgott a táblába. Cyvosse-bábuk röpködtek minden irányba, végigpattogtak és gurultak a
Szende Szűz
fedélzetén.

– Szedd össze őket! – parancsolta a fiú.

Talán mégis Targaryen.

– Ha felséged úgy kívánja. – Tyrion négykézlábra ereszkedett, és nekiállt összeszedni a bábukat.

Már majdnem alkonyodon, mire Yandry és Ysilla visszatértek a
Szende Szűzre.
Egy felbérelt hordár lépdelt a nyomukban, taligáján magasra tornyozva a friss készletek: só és liszt, frissen köpült vaj, vászonba csomagolt sonkadarabok, naranccsal, almával és körtével teli zsákok. Yandry borostömlőt cipelt a vállán, míg Ysilla egy hatalmas csukát hozott. A hal akkora volt, mint Tyrion.

Amikor meglátta a törpét a feljáró végén, Ysilla olyan hirtelen torpant meg, hogy Yandry beleütközött, és a csuka kis híján lecsúszott a hátáról, bele a folyóba. Kacsa segített megmenteni a zsákmányt. Ysilla Tyrionra meredve jellegzetes mozdulatot tett három kinyújtott ujjával.
A gonosz elűzése.

– Hadd segítsek azzal a hallal – mondta Kacsának.

– Nem! – csattant fel Ysilla. – Maradj távol tőle! Ne érints ételt, csak amit megeszel!

A törpe mindkét kezét felemelte.

– Ahogy kívánod.

Yandry ledobta a borostömlőt a fedélzetre.

– Hol van Griff? – kérdezte Haldont.

– Alszik.

– Akkor ébreszd fel. Híreket hoztunk, hallania kell őket. Selhorysban mindenki a királynőről beszél. Azt mondják, még mindig Meereenben időzik, és minden irányból szorongatják. Ha a piaci beszédnek hinni lehet, nemsokára Ó-Volantis is csatlakozik az ellene folytatott háborúhoz.

Haldon az ajkába harapott.

– A halárusok pletykáiban nem lehet megbízni, de ennek ellenére Griff biztosan hallani akarja. Te is tudod, milyen. – A Félmester a lépcső felé indult.

A lány el sem indult nyugatnak.
Nem kétséges, jó oka volt rá. Meereent és Volantist ötszáz mérföldnyi sivatag, hegy, mocsár és rom választja el egymástól, nem beszélve a rossz hírű Mantarysról.
Szörnyetegek városának mondják, de ha szárazföldi úton jön
,
hová
máshová fordulhatna élelemért és vízért? Hajóval gyorsabb volna, de ha nincsenek hajói...

Mire Griff megjelent a fedélzeten, a csuka már sercegve sült a parázstartó fölött, és Ysilla citrommal locsolgatta. A zsoldos mellvértet és farkasbőr köpenyt viselt, puha bőrkesztyűt és sötét gyapjúnadrágot. Ha meg is lepődött, hogy talpon látja Tyriont, szokásos ellenséges arckifejezésén kívül nem mutatta jelét. Visszasétált Yandryval a kormányrúdhoz, ahol halkan beszélgettek – túl halkan ahhoz, hogy a törpe hallja őket.

Griff végül Haldonhoz lépett.

– Tudnunk kell, mi igaz ezekből a pletykákból. Szállj partra, és tudj meg mindent, amit csak lehet. Qavo tudni fogja, ha sikerül megtalálnod. Próbálkozz a
Folyami Hajóssal
és a
Tarka Teknőssel.
Tudod, hol szokott még előfordulni.

– Igen. Viszem a törpét is, négy fül többet hall, mint kettő. És tudod, mennyire szereti Qavo a
cyvasse
-t.

– Ahogy akarod. Érjetek vissza napkelte előtt. Ha valami közbejön, jussatok el az Arany Kompániához.

Úgy beszél, mint egy nagyúr.
Tyrion megtartotta magának a gondolatot.

Haldon csuklyás köpenyt öltött, Tyrion pedig egyszerű, szürke ruhára cserélte tarka öltözékét. Griff mindkettejüknek adott egy zacskó ezüstöt Illyrio ládájából.

– Ezzel könnyebb lesz megoldani a nyelveket.

Az alkonyat már átadta helyét az estének, amikor végigsétáltak a folyóparton. Némelyik hajó elhagyatottnak tűnt, pallójukat felhúzták. Másokon hemzsegtek a fegyveresek, akik gyanakvó tekintettel méregették őket. A városfal alatt pergamenlámpások világították meg a bódékat, színes fénykörök vetültek a kövezett útra. Tyrion figyelte, ahogy Haldon arca zöldre színeződik, aztán vörösre, majd bíborra. Az idegen nyelvek zűrzavarában zenét hallott leszűrődni valahonnan fontról, az éles furulyaszóhoz dobok mély dübörgése társult. Mögöttük kutya ugatott

Természetesen a szajhák sem hiányozhattak. Tenger vagy folyó, a kikötő az kikötő, és ahol tengerészek vannak, ott szajhák is.
Erre gondolt az apám? Oda mennek a szajhák? A tengerre?

Lannisrév és Királyvár szajhái szabad nők voltak, selhorysi nővéreik azonban rabszolgák, kötődésüket a jobb szemük alá tetovált könnycseppek mutatták.
A legtöbbjük öreg, mint a bűn
,
és legalább
kétszer olyan csúf.
A férfiember a láttukra szinte le is mondott az élvezetekről. Tyrion érezte magán a tekintetüket, ahogy elhaladtak előttük, hallotta suttogásukat, és látta, ahogy vihogva összesúgnak a kezük takarásában.
Mintha még soha nem láttak volna törpét.

Egy szakasznyi volantisi dárdás állt őrt a folyami kapunál. A kesztyűjükből előmeredő karmokon fáklyafény csillant. Sisakjuk tigrismaszk volt, arcuk mindkét oldalára zöld sávokat tetováltak. Volantis rabszolgakatonái büszkék voltak tigriscsíkjaikra.
Vajon vágynak a szabadságra? Mit tennének, ha ez a gyermekkirálynő felszabadítaná őket? Mik lennének, ha nem tigrisek? Mi vagyok én, ha nem oroszlán?

Az egyik tigris alaposan szemügyre vette a törpét, és mondott valamit a társainak, amin jót nevettek. Amikor odaértek a kapuhoz, az őr levette karmos kesztyűjét és az alatta lévő szövetkesztyűt, egyik karját Tyrion nyaka köré fonta, és durván belekócolt a hajába. Tyrion annyira meglepődött, hogy az ellenállásról is megfeledkezett. Mindez egyetlen szívverésnyi idő alatt történt.

– Ez mi volt? – kérdezte a Félmestert.

– Úgy tartják, egy törpe fejének megdörzsölése szerencsét hoz – felelte Haldon, miután váltott néhány szót az őrökkel saját nyelvükön.

Tyrion kipréselt magából egy mosolyt.

– Mondd meg neki, hogy egy törpe farkának a bekapása még nagyobb szerencsét jelent

– Inkább nem. A tigrisek az éles fogaikról híresek.

Egy másik őr fáklyájával türelmetlenül intett, hogy menjenek át a kapun. Félmester Haldon lépett be elsőként Selhorys városába, nyomában az óvatos Tyrionnal.

Egy hatalmas térre jutottak. Még ebben az órában is fényárban úszott, megtöltötte a tömeg és a zaj. A kocsmák és gyönyörházak ajtói fölött vasláncra akasztott lámpások lógtak, de idebent már színezett üvegből készültek, nem pergamenből. Jobbra, egy vörös kőből épült templom előtt máglya égett. Az épület erkélyén skarlátszín köpenyes pap állt, és a tűz körül összegyűlteknek szónokolt. Az egyik fogadó előtt utazók ültek a
cyvasse-
asztalok mellett, egy nyilvánosházba ki-be járkáltak a részeg katonák, egy istálló előtt pedig egy asszony ütötte az öszvérét. Kétkerekű kordé gurult el mellettük hangos zörgéssel, a kocsit két fehér törpeelefánt húzta.
Ez egy másik világ,
gondolta Tyrion,
de nem sokban különbözik attól, amit én ismerek.

A teret egy fej nélküli, lenyűgözően díszes páncélt viselő, pompás lovon ülő férfi fehér márványból faragott szobra uralta.

– Ki lehet ez? – töprengett Tyrion.

– Horonno triarka. Volantisi hős a Vér Évszázadából. Negyven éven át minden évben megválasztották triarkának, amíg bele nem fáradt a választásokba, és kikiáltotta magát örökös uralkodónak. A volantisiaknak ez nem tetszett, és hamarosan halálra ítélték. Két elefánt közé kötötték, és szétszakították.

– A szobrának hiányzik a feje.

– Tigris volt. Amikor az elefántok hatalomra kerültek, követőik tombolni kezdtek, és leverték a fejet minden olyan embernek a szobráról, akit a háborúkért és a rengeteg halálért okoltak. – Megvonta a vállát. – Az egy másik kor volt. Gyere, hallgassuk meg a papot! Meg mernék rá esküdni, hogy az imént Daenerys nevét mondta.

Csatlakoztak a vörös templom előtti, egyre növekvő tömeghez. Mivel a helyiek kivétel nélkül magasabbak voltak nála, a törpe a fenekükön kívül nem sok mindent látott. A pap minden szavát hallotta ugyan, de nem sokat értett belőle.

– Te érted, amit mond? – kérdezte Haldont a közös nyelven.

– Érteném, ha egy törpe nem csipogna a fülembe.

– Nem
csipogok!
– Tyrion összefonta melle előtt a karját, és hátranézett, tanulmányozta a beszédet hallgató férfiak és nők arcát. Akármerre fordította a fejét, tetoválásokat látott.
Rabszolgák, öt emberből négy rabszolga.

– A pap háborúba küldi a volantisiakat – mondta a Félmester –, de a jó oldalon, a Fény Ura, R’hllor katonáiként, aki a napot és a csillagokat teremtette, és aki örök harcban áll a sötétséggel. Azt mondja, Nyessos és Malaquo elfordultak a fénytől, szívüket elsötétítették a kelet sárga hárpiái. Azt mondja...

–
Sárkányok!
Ezt megértettem. Azt mondta,
sárkányok.

– Igen. A sárkányok azért jöttek, hogy dicsőségre vezessék őt.

– Mármint Daeneryst?

Haldon bólintott.

– Benerro Volantisból üzent. A királynő eljövetele beteljesít egy ősi próféciát. Füstből és sóból születik, és megújítja a világot. Ő az újjászületett Azor Ahai... és a sötétség felett aratott diadala elhozza az örökké tartó nyarat... maga a halál is térdet hajt előtte, és akik az ügyéért küzdve halnak meg, szintén újjászületnek...

– Nekem ugyanebben a testben kell majd újjászületnem? – kérdezte Tyrion. A tömeg egyre nagyobb lett, érezte a nyomását minden oldalról. – Ki az a Benerro?

Haldon felvonta a szemöldökét.

– A volantisi vörös templom főpapja. Az Igazság Lángja, a Bölcsesség Fénye, a Fény Urának Első Szolgája, R’hllor rabszolgája.

Az egyetlen vörös pap, akivel Tyrion valaha találkozott, a myri Thoros volt, a potrohos, jó kedélyű, borvirágos orrú szájhős, aki állandóan Robert udvarában henyélt, itta a király legjobb borait, és a küzdelmekre tűzbe borította a kardját.

– Én olyan papokat ismerek, akik kövérek, korruptak és cinikusak – mondta Haldonnak –, akik selyempárnákon ülnek, édességeket csipegetnek és kisfiúkat cirógatnak. Mindig azok okozzák a legnagyobb kavarodást, akik hisznek az istenekben.

– Ebből a kavarodásból talán előnyt kovácsolhatunk. Tudom, hol találhatunk válaszokat. – Haldon visszatért a fejetlen hős szobra mellett az egyik ivóhoz, egy nagy kőépülethez a tér elülső részén. Az ajtó felett hatalmas, bordázott, rikító színekre festett teknőspáncél lógott. Odabent vagy száz tompa fényű, vörös gyertya égett távoli csillagokként. A levegőt megtöltötte a sült hús és a fűszerek illata, egy arcán teknős tetoválást viselő rabszolgalány halványzöld bort töltött a pultnál.