Sárkányok tánca (23 page)

– Csak imádkoztam – felelte a naathi lánynak. – Nemsokára pirkad. Ennem kellene valamit a kérelmezők fogadása előtt.

– Hozok valamit, amivel elűzheted éhedet.

Miután egyedül maradt Dany körbesétált a piramisban, hátha megtalálja Quaithe-et. Ellépdelt a leégett fák és a felperzselt föld mellett, ahol az emberei megpróbálták elkapni Drogont. Ám az egyedüli hang a szél susogása volt a gyümölcsfák ágai között, és néhány sápadt színű molylepkén kívül semmilyen élőlényt nem talált.

Missandei dinnyével és egy tál keményre főtt tojással tért vissza, de Dany rájött, hogy valójában nem is éhes. Miközben az ég kivilágosodott, és a csillagok sorra kifakultak, Irri és Jhiqui felsegítették rá ibolyaszín selyemből készült, arannyal díszített
tokar
ját.

Reznak és Skahaz újbóli felbukkanásakor azon kapta magát, hogy a szeme sarkából a két férfit figyeli, és a három áruláson gondolkodik.
Óvakodj a parfümös udvarnagytól.
Gyanakodva szaglászott Reznak mo Reznak közelében.
Megparancsolhatnám a Tarfejűnek, hogy tartóztassa le és kérdezze ki.
Vajon ezzel elejét venné a próféciának? Vagy egy másik áruló lépne a helyére?
A próféciák csalókák
, emlékeztette magát,
és Reznak talán nem több annál, mint aminek látszik.

A bíbor teremben ébenfa ülőpadjára szaténpárnákat halmoztak. A látvány mosolyt csalt az arcára.
Ser Barristan műve,
rögtön tudta. Az öreg lovag jó ember volt, de időnként szó szerint vett mindent.
Csak tréfáltam, ser,
gondolta, de azért leült a párnákra.

Az ébren töltött éjszaka hamarosan megbosszulta magát. Minden erejével arra koncentrált, hogy elnyomja ásításait, miközben Reznak a kézművesek céhéről magyarázott. Úgy tűnt, a kőművesek dühösek rá. A téglavetők is. Az egykori rabszolgák egy része az ő üzletágukban kezdett dolgozni, elorozva a munkát a céh munkásai és mesterei elől.

– A felszabadítottak túlságosan olcsón dolgoznak, fényesség – mondta Reznak. – Egyesek mesterlegénynek mondják magukat, vagy akár mesternek, ám ezek a címek jog szerint csak a céhes kézműveseknek járnak. A kőművesek és a téglavetők tisztelettel arra kérnek, hogy erősítsd meg ősi jogaikat és szokásaikat.

– A felszabadítottak azért dolgoznak olcsón, mert éhesek – mutatott rá Dany. – Ha megtiltom nekik, hogy követ faragjanak vagy téglát vessenek, nemsokára már a szövők és az aranyművesek is a kapumon fognak kopogtatni azzal, hogy kiszorítják őket saját mesterségükből. – Egy pillanatra elgondolkodott. – Foglald írásba, hogy mostantól csak a céhek tagjai viselhetik a mesterlegény vagy mester címet... cserébe a céhek kötelesek befogadni soraik közé bárkit, aki bizonyítja mesterségbeli alkalmasságát.

– Kinyilváníttatott – bólintott Reznak. – Fényesség, fogadod a nemes Hizdahr zo Loraqot?

Hát sosem fogja elismerni a vereségét?

– Lépjen előre.

Hizdahr ma nem
tokar
t viselt, hanem egyszerű, szürke és kék köpenyt, és meg is nyíratta magát.
Leborotváltatta a szakállát, és rövidre vágatta a haját.
Nem lett teljesen kopasz, de legalább azok a nevetséges szárnyak eltűntek.

– A borbélyod jól szolgál téged, Hizdahr. Remélem, csak azért jöttél, hogy megmutasd a művét, és nem akarsz tovább gyötörni a küzdővermekkel.

A férfi mélyen meghajolt.

– Attól tartok, kénytelen vagyok, felség.

Dany elfintorodott. Az ügyben még saját emberei sem hagyták nyugodni. Reznak mo Reznak az adókból befolyó pénzzel érvelt, a Zöld Kegy azt mondta, a vermek megnyitása tetszene az isteneknek, Tarfejű úgy vélte, a lépéssel támogatást nyerhetnének a Hárpia Fiaival szemben. „Hadd harcoljanak!” – morogta Erős Belwas, a vermek egykori bajnoka. Ser Barristan inkább tornát javasolt; az árvái sorompóba szállhatnának, és közelharci küzdelmet rendezhetnének tompa fegyverekkel, de Dany tudta, hogy a javaslat ugyanolyan reménytelen, mint amennyire jó szándékú. A meereenieket a vér érdekelte, nem a harci tudás, különben a harci rabszolgák is páncélt viseltek volna. Egyedül a kis írnok, Missandei osztozott a királynő ellenérzéseiben.

– Már hat alkalommal utasítottalak el – emlékeztette Dany Hizdahrt.

– Fényességednek hét istene van, így hetedik kérelmemre talán megengedőbben tekint. Ma nem egyedül jöttem. Meghallgatod a barátaimat? Ők is éppen heten vannak. – Egyesével előrevezette őket. – ő Khrazz. Ez itt a bátor Feketehajú Barsena. Halálos Camarron és óriás Goghor. Foltos Macska és Rettenthetetlen Ithoke. És végül Csonttörő Belaquo. Azért jöttek, hogy hangjukkal erősítsék az enyémet, és kérjék felségedtől a küzdővermek újbóli megnyitását.

Dany ismerte mindegyiket, ha nem is látásból, de névről. Meereen leghíresebb harcos rabszolgái közé tartoztak... és a város elfoglalását lehetővé tévő felkelést a harcos rabszolgák vezették, akiket az ő csatornapatkányai szabadítottak meg bilincseiktől. Véradóssága volt feléjük.

– Hallgatlak titeket – mondta kényszeredetten.

Sorban mindegyikük megkérte, hogy nyissa meg a küzdővermeket.

– Miért? – kérdezte, miután Ithoke befejezte. – Nem vagytok többé rabszolgák, nem kell meghalnotok a mesteretek kénye-kedve szerint. Felszabadítottalak titeket. Miért akartok véget vetni az életeteknek a skarlát homokon?

– Hároméves korom óta erre képeztek – felelte Óriás Goghor. – Hatéves korom óta ölök embereket. A Sárkányok Anyja azt mondja, szabad vagyok. Miért nem harcolhatok szabadon?

– Ha harcolni akarsz, harcolj értem. Ajánld fel kardodat az Anya Embereinek, a Szabad Testvéreknek vagy a Bátor Pajzsoknak. Tanítsd meg a felszabadítottjaimnak, hogyan harcoljanak.

Goghor a fejét csóválta.

– Azelőtt a mesterekért harcoltam. Azt mondod, most harcoljak érted. Én azt mondom, magamért akarok harcolni. – A hatalmas férfi a mellkasára ütött sonka nagyságú öklével. – Aranyért. Dicsőségért

– Goghor mindannyiunk szájával beszél. – Foltos Macska egyik vállán átvetve leopárdbőrt viselt. – Amikor legutóbb eladtak, háromszázezer aranyat értem. Rabszolgaként prémes bőrön aludtam és vörös húst ettem. Most, hogy szabad vagyok, csak szalma és sózott hal jut, ha egyáltalán tudok szerezni.

– Hizdahr megesküdött, hogy a győztesek megkapják a kapunál beszedett pénz felét – mondta Khrazz. – A
felét,
erre megesküdött, és Hizdahr becsületes ember.

Nem, inkább ravasz.
Daenerys csapdában érezte magát.

– És a vesztesek? Ők mit kapnak?

– Nevüket rávésik a Végzet Kapujára, a többi bátor elesett mellé – felelte Barsena. Állítólag nyolc éve minden más nőt megölt, akit ellene küldtek. – Minden férfinak meg kell halnia, és a nőknek is... de nem mindegyikre fognak emlékezni.

Dany erre nem tudott mit válaszolni.
Ha a népem valóban ezt akarja, van jogom megtagadni tőlük? Ez az ő városuk volt, mielőtt az enyém lett, és a saját életüket akarják kockára tenni, nem másét.

– Megfontolom mindazt, amit mondtatok. Köszönöm, hogy idefáradtatok. – Felállt. – Holnap reggel folytatjuk.

–
Térdeljetek le Viharbanszületett Daenerys, a Tűzjáró, Meereen királynője, az andalok, a rhoyniak és az Elsők királynője, a Nagy Fűtenger
khaleesi
je,
a Bilincsek Letörője, a Sárkányok Anyja előtt!
– csendült Missandei hangja.

Ser Barristan kísérte vissza a lakosztályába.

– Mondj nekem egy mesét, ser – kérte Dany, miközben felfelé lépdeltek a lépcsőn. – Aminek boldog a befejezése, és a bátorságról szól.

– Nagy szükségét érezte egy ilyen történetnek. – Elmondhatnád, hogy sikerült megszöknöd a trónbitorlótól.

– Felség, abban nincs semmi dicső, ha az ember az életéért fut.

Dany letelepedett egy párnára, keresztbe tette a lábát, és felnézett a lovagra.

– Kérlek! Az ifjú bitorló bocsátott el téged a Királyi Testőrségből...

– Igen, Joffrey. A korommal indokolta, bár az igazság teljesen más volt. A kölyök fehér köpenyt akart adni a kutyájára, Sandor Cleganera, a királynő pedig azt akarta, hogy a Királyölő legyen a parancsnoka. Amikor közölték velem a döntést, én... levettem a köpenyemet, ahogy parancsolták, Joffrey lába elé hajítottam a kardomat, és meggondolatlanul mondtam valamit.

– Mit mondtál?

– Az igazságot... de abban az udvarban az igazság sosem volt szívesen látott vendég. Felszegett fejjel sétáltam ki a trónteremből, bár nem tudtam, hová fogok menni. Nem volt más otthonom, csak a Fehér Kard Tornya. Tudtam, hogy az unokatestvéreim találtak volna helyet nekem Aratócsarnokban, de nem akartam a fejükre idézni Joffrey haragját. A holmim összeszedése közben döbbentem rá, hogy mindezt saját magamnak köszönhetem, amiért elfogadtam Robert kegyelmét. Jó lovag volt, de rossz király, mert semmi joga nem volt ahhoz a trónhoz, amelyen ült. Akkor jöttem rá, csak úgy vezekelhetek, ha felkeresem az igaz királyt, és hűségesen szolgálom minden erőmmel, ami még megmaradt.

– Viserys bátyámat

– Ez volt a szándékom. Amikor odaértem az istállóhoz, az aranyköpenyesek megpróbáltak elfogni. Joffrey felajánlott egy tornyot ahol meghalhatok, de én visszautasítottam az ajándékát ezért már csak a tömlöc várt rám. A Városi őrség parancsnoka maga állt elém, felbátorította üres kardhüvelyem, de csupán három embert hozott magával, és a tőröm még nálam volt. Az egyik őr arcát végighasítottam, amikor hozzám ért, a többieken pedig áttörtem. A kapu felé vágtatva hallottam, ahogy Janos Slynt utánam küldi őket. A Vörös Torony mellett tömve voltak az utcák, máskülönben könnyedén elszökhettem volna. Így viszont a Folyami Kapunál feltartóztattak. Az utánam futó aranyköpenyesek kiabáltak a kapuőröknek, akik keresztbe tették a dárdáikat, hogy elzárják az utam.

– És nem volt nálad a kardod? Akkor hogyan jutottál át rajtuk?

– Egy jó lovag felér tíz városi őrrel. Sikerült meglepnem a kapunál állókat. Az egyiket legázoltam, elragadtam a dárdáját, és átdöftem vele a legközelebbi üldözőm torkát. A többiek szétfutottak, amint áttörtem rajtuk, én pedig megsarkantyúztam a lovam, és csak vágtattam a folyó mentén, amíg el nem tűnt mögöttem a város. Aznap éjjel eladtam a hátasomat néhány krajcárért meg rongyos ruháért, és másnap reggel csatlakoztam a Királyvárba áramló tömeghez. A Sárkapun távoztam, ezért az Istenek Kapuján mentem vissza, mocskos arccal, borostásan, fegyver helyett csupán egy bottal a kezemben. Az aranyköpenyesek némi pénz fejében átengedtek. Királyvárat megtöltötték a menekültek, akik a harcok elől kerestek menedéket. Beleolvadtam a sokaságba. Maradt némi ezüstöm, de szükségem volt rá, hogy átkeljek a Keskeny-tengeren, ezért templomokban és mellékutcákban aludtam, és kocsmákban étkeztem. Hagytam megnőni a szakállamat, és a korommal álcáztam magam. Ott voltam aznap, amikor Stark nagyurat lefejezték. Utána elmentem a Nagy Szentélybe, és köszönetet mondtam a hét istennek, amiért Joffrey megfosztott a köpenyemtől.

– Stark áruló volt, akinek az árulók sorsa jutott.

– Felség, Eddard Stark valóban fontos szerepet játszott atyád bukásában, ám irántad nem viseltetett rosszindulattal. Amikor Varys, az eunuch tudomásunkra hozta, hogy gyermeket vársz, Robert azonnal a halálodat akarta, de Stark nagyúr szembeszállt vele. Nem volt hajlandó részt venni egy gyermek meggyilkolásában, ezért felszólította Robertet, hogy válasszon helyette másik Segítőt.

– Netán elfeledkeztél Rhaenys hercegnőről és Aegon hercegről?

– Soha. Az a Lannisterek műve volt, felség.

– Lannister vagy Stark, mi a különbség? Viserys mindig a
Bitorló kutyáinak
nevezte őket. Ha egy gyermekre rátámad egy falkányi kopó, nem mindegy, melyik tépi fel a torkát? Mindegyik kutya ugyanolyan bűnös. A bűn... – A szó a torkán akadt.
Hazzea,
gondolta, és meglepve hallotta saját, gyermekien halk és vékony hangját amint azt mondja: – Látnom kell a vermet... kísérj el, ser, ha nincs ellenedre.

Az öregember arcán helytelenítés suhant át, de nem kérdőjelezhette meg királynőjét.

– Ahogy kívánod.

A szolgálók, keskeny, meredek és nyílegyenes lépcsője volt a legrövidebb út lefelé. Ser Barristan hozott egy lámpást, máskülönben lezuhantak volna. Különböző színű téglák zárultak össze körülöttük, de a lámpás fénykörén túl mindegyik szürkének és feketének látszott. Háromszor haladtak el Makulátlan őrök mellett, akik úgy álltak a posztjukon, mintha kőből faragták volna ki őket. Az egyedüli zajt lépteik halk nesze keltette.

Meereen Nagy Piramisának alsó szintjén volt egy csendes, porral és árnyakkal teli hely. A külső fala harminc láb vastag lehetett. Odabent hosszan visszhangzott minden zaj a különféle színű téglákból rakott boltíveken, az istállók, pajták és raktárépületek között. Útjuk három masszív boltív alatt vezetett el, majd egy fáklyával megvilágított rámpán át elérték a piramis alatti pincerendszert, és elsiettek a ciszternák, börtönök és kínzókamrák mellett ahol nemrég még rabszolgákat nyúztak, korbácsoltak és égettek vörösen izzó vasakkal. Végül megérkeztek egy hatalmas, rozsdás sarokvasú vasajtó elé, ahol szintén Makulátlanok őrködtek.

A királynő parancsára egyikük elővett egy vaskulcsot. Az ajtó csikorogva kilnyílt. Daenerys Targaryen belépett a sötétség forró szívébe, és megállt a mély verem szélén. Negyven lábbal lejjebb sárkányai felemelték a fejüket. Négy szem izzott az árnyak között – két olvadt aranyszínű és két bronz.

Ser Barristan megfogta a karját.

– Ne menj közelebb!

– Szerinted bántanának
engem?

– Nem tudom, felség, de nem tenném kockára az életedet, hogy megtudjam a választ.

Amikor Rhaegal felüvöltött, egy sárga lángcsóva fél szívverésnyi ideig nappallá változtatta a sötétséget. A tűz végignyalta a falakat, és Dany érezte a hőjét az arcán, akár egy kemence melegét. A verem túlsó oldalán Viserion kitárta szárnyát, és megkavarta a fülledt levegőt. Megpróbált odarepülni hozzá, de a láncai megfeszültek, amikor
z
levegőbe emelkedett, és visszazuhant a hasára. Lábait férfiököl nagyságú láncszemek rögzítették a talajhoz, a nyakán lévő örvet pedig a falhoz erősítették. Rhaegal hasonló láncokat viselt. Selmy lámpásának fényében pikkelyei jádekövekként csillogtak, fogai közül füst gomolygott. Lábánál, a földön csontok hevertek szétszórva, darabokra törve és megperzselődve. A levegő kényelmetlenül forró volt, kéntől és égett hústól bűzlött.

– Nagyobbak lettek. – Dany hangja visszhangot vert a kormos kőfalakról. Homlokáról verejtékcsepp gördült le, és a mellére hullott – Igaz, hogy a sárkányok soha nem állnak meg a növésben?