Sárkányok tánca (105 page)

Qybum
, gondolta Cersei. Ez jó hír, egy szalmaszál, amibe kapaszkodhat. Qyburn nagyúr vigyáz rájuk, ő pedig képes csodákat tenni.
És szörnyűségeket. Igen, szörnyűségeket is.

– Vannak ennél rosszabb hírek is.
Biztosan
nem ülsz le?

– Leülni? – Cersei a fejét rázta. Mi lehet még ennél is rosszabb? Felségárulással vádolják, míg a kis királyné és a rokonai szabadok, mint a madár. Mondd, mi az?

– Myrcella. Rossz híreket kaptunk Dorne-ból.

–
Tyrion!
– sziszegte. Tyrion elküldte a kislányát Dorne-ba, Cersei pedig megbízta Ser Balon Swannt, hogy hozza vissza. Tudta, hogy minden dorne-i kígyó, a Martellek pedig még közülük is a legrosszabbak. A Vörös Vipera még az Ördögfíókát is megpróbálta védeni, és csak egy hajszálnyira volt a győzelemtől, ami lehetővé tette volna a törpének, hogy elszökjön a Joffrey halála miatti felelősségre vonás elől. – Ez az ő műve, mindvégig ott volt Dorne-ban, és most elrabolta a lányomat!

Ser Kevan mogorván nézte unokahúgát

– Myrcellát egy Gerold Dayne nevű dorne-i lovag támadta meg. Él, de megsebesült. Dayne felhasította az arcát és... sajnálom, de... levágta az egyik fülét.

– Az egyik fülét? – Cersei döbbenten meredt Kevanra.
Ő csak egy gyerek
,
az én drága kis hercegnőm! És olyan szép volt!
– Levágta az egyik fülét? És hol volt eközben Doran herceg meg a dorne-i lovagjai? Nem képesek megvédelmezni egy kislányt? Hol volt Arys Oakheart?

– Meghalt, miközben Myrcellát védelmezte. Állítólag Dayne levágta.

A Hajnal Kardja is egy Dayne volt, de ő már rég meghalt. Ki ez a Ser Gerold, és miért akarja bántani a lányát? Semmi értelmét nem látta az egésznek, kivéve...

– Tyrion elvesztette a fél orrát a feketevízi csatában. Végighasítani a lányom arcát, levágni a fülét... ebben az Ördögfíóka mocskos keze nyomát látom!

– Doran herceg semmit sem mondott az öcsédről, Balon Swann pedig azt írta, Myrcella Gerold Dayne-t nevezte meg. Éjcsillagnak is hívják.

Cersei keserűen felnevetett.

– Akárhogy is nevezik, biztosan az öcsém bérence. Tyrionnak vannak barátai a dorne-iak között. Az Ördögfíóka tervelte ki ezt az egészet ő jegyezte el Myrcellát Trystane herceggel. Most már látom, mi volt az ok!

– Te Tyriont látod minden árnyékban.

– Mert ő az árnyékok szülötte. Megölte Joffrey-t, aztán atyámat. Azt hitted, ennyivel megelégszik? Attól féltem, hogy az Ördögfíóka még itt van Királyvárban, és Tommen ellen tervez valamit, de ezek szerint Dorne-ba ment, hogy előbb Myrcellával végezzen. – Cersei járkálni kezdett a cellában. – Tommen mellett kell lennem! A Királyi Testőrség lovagjainak annyi hasznát venni, mint mellbimbónak a páncélingen! – Nagybátyjára nézett. – Azt mondtad, Ser Aryst megölték.

– Igen, Éjcsillag végzett vele.

–
Biztos
vagy benne, hogy halott?

– Ezt mondták.

– Akkor keletkezett egy hely a Királyi Testőrségben. Azonnal be kell tölteni, Tommennek védelmet kell biztosítani!

– Tarly nagyúr készít egy listát az arra méltó lovagokról, akik közül a testvéred választhat, de amíg Jaime vissza nem jön...

– A király bárkinek adhat fehér köpenyt. Tommen jó fiú, csak meg kell mondani neki a nevet, és ő engedelmeskedik.

– És kit választanál?

Cerseinek erre a kérdésre még nem volt válasza.
A bajnokomnak új név és új arc kell

– Qyburn tudni fogja, ezt bízd rá. Bácsikám, voltak köztünk nézeteltérések, de most közös őseinkre és az atyám iránt érzett szeretetedre kérlek, hogy Tommen és szegény, megcsonkított
nővére érdekében tedd, amire kérlek! Menj el Qyburn nagyúrhoz, vigyél egy fehér köpenyt, és mondd meg neki, hogy azt üzenem, eljött az idő!

A királynő testőre

T
e a királynő embere voltál – mondta Reznak mo Reznak. – A király viszont a saját embereit akarja maga mellett, amikor meghallgatást tart.

Még mindig a királynő embere vagyok. Ma, holnap, mindig, az utolsó leheletemig vagy az övéig.
Barristan Selmy nem volt hajlandó elhinni, hogy Daenerys Targaryen halott.

Talán ezért is állították félre.
Hizdahr sorban, egyesével mindnyájunkat eltávolít.
Erős Belwas a halál küszöbén egyensúlyozott a templomban, a Kék Kegyek gondoskodása alatt... bár Selmy úgy gondolta, ők csak befejezik a munkát, amit a mézes sáskák elkezdtek. Tarfejű Skahazt eltávolították a posztjáról. A Makulátlanokat visszavonták a barakkjaikba. Jhogo, Daario Naharis, Groleo admirális és a Makulátlan Hős a yunkaik foglya maradt. Aggót, Rakharót és a királynő
khalasarjának
többi tagját átküldték a folyó túlsó partjára, hogy keressék elveszett uralkodónőjüket. Még Missandeit is lecserélték; a király nem tartotta illőnek, hogy egy gyermek legyen a herold, főleg nem egy egykori naathi rabszolga.
És most jövök én.

Régebben egy ilyen elbocsátást a becsületén esett foltnak tekintett volna. Ám az még Westeroson történt. Ebben a Meereen nevű kígyó-fészekben a becsületet holmi komédiástréfának tekintették. Ráadásul a bizalmatlanság kölcsönös volt. Hizdahr zo Loraq lehetett a királynője hitvese, de sosem lesz az ő királya.

– Ha őfelsége azt kívánja, hogy távozzam az udvarból...

– Őfényessége – javította ki az udvarnagy. – Nem, nem, nem, félreértesz. Őhatalmassága küldöttséget fogad a yunkaiktól, tárgyalni akar velük a hadseregeik visszavonásáról. Valószínűleg, khm... kártérítést követelnek majd azokért az emberekért, akiket a sárkány haragja emésztett el. Nagyon kényes a helyzet, és a király úgy érzi, jobb, ha a küldöttek egy meereeni uralkodót látnak a trónon, meereeni harcosokkal körülvéve. Biztosan megérted, ser.

Jobban, mint gondolnád.

– Megtudhatom, őfelsége kiket jelölt ki a saját védelmére?

Reznak mo Reznak behízelgő mosollyal válaszolt.

– Félelmetes harcosokat, akik szeretik őhatalmasságát. Óriás Goghor, Khrazz, a Foltos Macska, Csonttörő Belaquo. Hősök egytől egyig.

Veremharcosok egytől egyig.
Ser Barristan meg sem lepődött. Hizdahr zo Loraq kényelmetlenül ült új trónján. Meereennek ezer esztendeje nem volt királya, és az ősi családok közt még mindig voltak, akik úgy gondolták, létezett volna nála jobb választás. A város mellett ott táboroztak a yunkaik zsoldosaikkal és szövetségeseikkel; idebent a Hárpia Fiai álltak lesben.

És a király védelmezői napról napra fogytak. Hizdahr ostoba viselkedése Szürke Féreggel szemben a Makulátlanok elvesztését eredményezte. Amikor őfelsége megpróbálta egyik unokatestvére parancsnoksága alá vonni őket, ahogy a Bronz Bestiákkal is tette, Szürke Féreg közölte a királlyal, hogy ők szabad emberek, akik csak az anyjuktól fogadnak el parancsnokot. Ami a Bronz Bestiákat illeti, egyik felük felszabadított rabszolga volt, a másik tarfejű, akik még mindig Skahaz mo Kandaq iránt éreztek hűséget. Egyedül a veremharcosok jelentettek megbízható támaszt a király számára a tengernyi ellenséggel szemben.

– Biztosan megvédik őfelségét minden fenyegetéstől. – Ser Barristan hangja nem árulkodott valódi érzéseiről; megtanulta leplezni őket évekkel ezelőtt, még Királyvárban.

–
Őhatalmasságát
– mondta nyomatékosan Reznak mo Reznak. – Egyéb feladataid változatlanok maradnak, ser. Amennyiben a béke nem tartana ki, őfényessége azt kívánja, továbbra is te vezesd haderőit a város ellenségei ellen.

Legalább ennyi esze van.
Csonttörő Belaquo és óriás Goghor jó szolgálatot tesznek élő pajzsként, de a gondolat, hogy bármelyikük sereget vezessen harcba olyan képtelen volt, hogy az idős lovag kis híján elmosolyodott.

– Állok őfelsége rendelkezésére.

– Nem
őfelsége!
– tiltakozott az udvarnagy. – Az westerosi elnevezés. őfényessége, őhatalmassága, őkegyelmessége.

Az őbeképzeltsége sokkal jobban illene rá.

– Ahogy akarod.

Reznak megnyalta az ajkát.

– Akkor végeztünk is. – Behízelgő mosolya ezúttal azt jelezte, hogy a lovag távozhat.

Ser Barristan sarkon fordult, és örömmel hagyta maga mögött az udvarnagy parfümjének bűzét
Egy férfinak izzadságszaga legyen, ne virágillata.

A meereeni Nagy Piramis nyolcszáz láb magas volt az alapjától a csúcsáig. Az udvarnagy lakosztályát a második szinten rendezték be. A saját és a királynő lakrésze a legfelső szintet foglalta el.
Hosszú mászás egy magam korabeli embernek,
gondolta Ser Barristan, ahogy elindult felfelé. A királynő ügyeiben járva naponta öt-hat alkalommal is megtette ezt az utat ahogy arról sajgó térde és dereka is tanúskodott.
Eljön a nap
,
amikor már nem vágok neki a lépcsőnek, mégpedig attól tartok, sokkal hamarabb, mint szeretném.
Ám előtte még meg akart bizonyosodni róla, hogy a fiai közül legalább néhányan készen állnak, és elfoglalhatják a helyüket a királynő oldalán.
Ha méltók lesznek rá, magam ütöm lovaggá őket, és adom át nekik a lovukat meg az aranysarkantyúkat.

A királyi lakosztály nyugodt volt és csendes. Hizdahr nem jött fel ide, inkább a Nagy Piramis szívében rendezte be rezidenciáját, ahol minden oldalról vastag téglafalak vették körül. Mezzara, Miklaz, Qezza és a királynő többi ifjú szolgálója – igazából túsza, de Selmy és a királynő annyira megkedvelték őket, hogy képtelenek voltak így gondolni rájuk – a királlyal együtt távoztak, míg Irri és Jhiqui a dothrakikkal tartottak. Egyedül Missandei maradt itt, magányos kis kísértetként bolyongott a királynő lakosztályában, a piramis tetején.

Ser Barristan kisétált a teraszra. Az égbolt Meereen fölött hullaszínt öltött, tompa volt, fehér és nyomasztó, láthatártól láthatárig összefüggő felhőtakaró borította. A nap is a felhők mögé bújt. Láthatatlanul fog lenyugodni, ahogy láthatatlanul is kelt fel reggel. Az éjszaka forró lesz, párás és fullasztó, friss levegő nélkül. Három napja borult volt az idő, de egyetlen csepp sem esett.
Pedig megkönnyebbülést hozna. Segítene tisztára mosni a várost.

A teraszról négy kisebb piramist látott, a város nyugati falát és a yunkai tábort a Rabszolga-öböl partján, ahonnan vastag füstoszlop emelkedett az égre, mint valami hatalmas kígyó.
A yunkaik égetik a halottaikat. A fakó kanca a táborukban vágtat.
A kór a királynő minden intézkedése ellenére egyre jobban elterjedt, a falakon belül és kívül egyaránt. Hizdahr király engedélyezte, hogy a küzdővermek nyitva maradjanak, de a közönség megfogyatkozott. A jelentések szerűit a lakosok még a Kegyek Templomát sem látogatják.

A rabszolgatartók majd megtalálják a módját, hogy ezért is Daeneryst hibáztassák,
gondolta keserűen Ser Barristan. Szinte hallotta őket sugdolózni – a Hatalmas Mesterek, a Hárpia Fiai, a yunkaik, mind azt fogják bizonygatni, hogy a királynő halott. A fél város ezt hitte, bár még nem volt bátorságuk hangosan kimondani.
De nemsokára lesz.

Ser Barristan nagyon fáradtnak, nagyon öregnek érezte magát.
Hová tűnt az a sok év
? Mostanában amikor letérdelt, hogy igyon egyet egy nyugodt vizű tóból, idegen arcot látott visszanézni a víztükörből. Mikor jelentek meg azok a szarkalábak világos, kék szeme körűi? Mikor fordult a haja napfényes szőkéből őszbe?
Évekkel ezelőtt, vénember. Évtizedekkel

Mégis úgy tűnt, mintha csak tegnap ütötték volna lovaggá, a királyvári tornát követően. Emlékezett Aegon király kardjának érintésére a vállán – finom volt, akár egy szűz csókja. A szavak a torkán akadtak, amikor elmondta esküjét Az esti lakomán vaddisznóbordát evett, dorne-i módon, sárkányborssal megfűszerezve, minden falat égette a száját. Negyvenhét esztendő telt el, és még mindig érezte az ízét, de hogy tíz napja mit evett, akkor sem tudta volna megmondani, ha az összes királyság sorsa múlik rajta.
Valószínűleg főtt kutyát. Esetleg valami más gusztustalanságot, aminek semmivel nem volt jobb az íze.

Selmy nem először mélázott el azon, miféle különös végzet vezette ide. Ő Westeros lovagja volt, a viharvidék és a dorne-i gyepűk fia; a Hét Királyságban lett volna a helye, nem itt, a Rabszolga-öböl fülledt partján.
Azért jöttem, hogy hazavigyem Daeneryst.
Mégis elveszítette, ahogy az apját és a bátyját.
Még Robertet is. Őt is cserbenhagytam.

Talán Hizdahr bölcsebb, mint gondolja.
Tíz évvel ezelőtt megéreztem volna, mi a szándéka Daenerysnek. Tíz évvel ezelőtt elég gyors lettem volna, hogy megállítsam.
Ehelyett azonban csak állt földbe gyökerezett lábbal, miközben a lány leugrott a verembe, aztán a nevét kiáltotta, és végül utánafutott a skarlát homokon.
Öreg és lassú vagyok.
Nem csoda, hogy Naharis Ser Nagyapónak csúfolta.
Vajon Daario gyorsabban mozgott volna, ha aznap ő áll a királynő mellett
? Selmy sejtette a választ, bár egyáltalán nem tetszett neki.

Múlt éjjel megint ugyanazt álmodta: Belwas térden állva vért és epét öklendezik, Hizdahr a sárkányölöket utasítja, férfiak és nők menekülnek rémülten, egymáson átmászva a lépcsőkön, sikoltozva és üvöltözve. Daenerys pedig...

Lángolt a haja. Korbácsot tartott a kezében és kiabált
,
aztán felmászott a sárkány hátára, és elrepült.
A Drogon szárnyai által felvert homok csípte Ser Barristan szemét, de a könnyek fátylán át figyelte, ahogy a szörnyeteg felemelkedik a veremből, hatalmas, fekete szárnyaival súrolva a kapuknál álló bronzharcosok vállát.

A többit csak később tudta meg. A kapukon kívül összetorlódott a tömeg. A lovak a sárkány szagától megvadulva felágaskodtak, és rugdaltak vaspatkós patáikkal. A sokaság felborította a bódékat és gyaloghintókat, rengeteg embert agyontapostak. Dárdák repültek, íjhúrok pendültek, némelyik talált is. A sárkány vadul megfordult a levegőben, sebei füstöltek, a lány a hátán kapaszkodott. Aztán szabadjára engedte a tüzét.

A Bronz Bestiák a nap hátralévő részében és majdnem egész éjszaka a holttesteket szedték össze, összesen kétszáztizennégy halottat számoltak meg, háromszor annyian megégtek vagy megsebesültek A sárkány eltűnt a városból, utoljára a Skahazadhan fölött látták, észak felé repült. Daenerys Targaryennek nem találták nyomát. Néhányan esküdöztek, hogy látták leesni, mások azt állították, a sárkány elvitte, hogy felfalja.
Tévednek.

Ser Barristan nem tudott többet a sárkányokról, mint amennyit a gyermekmesékből hallott, a Targaryeneket viszont ismerte. Daenerys
meglovagolta
azt a sárkányt, ahogy egykor Aegon is tette.

– Lehet, hogy hazarepül – mormolta halkan.

– Nem – felelte egy halk hang a háta mögött. – Azt nem tenné, ser. Nem menne el nélkülünk.

Ser Barristan megfordult.

– Missandei, gyermekem. Mióta állsz itt?

– Nem régóta. Ez sajnálja, ha megzavart. – Rövid tétovázás után folytatta. – Skahaz mo Kandaq szeretne szót váltani veled.

– A Tarfejű? Beszéltél vele? – Ostoba, buta cselekedet. Skahaz és a király között az ellenségeskedés mély árka húzódott, ezt a lány is jól tudta. Skahaz nyíltan hangoztatta ellenérzéseit a királynő házasságával kapcsolatban, amit Hizdahr nem felejtett el. – Itt van? A piramisban?

– Amikor csak akar. Ogy jön és megy, ahogy kedve tartja, ser.

Igen, valóban képes rá.

– Ki mondta, hogy beszélni akar velem?

– Egy Bronz Bestia. Bagolymaszkot viselt.

Bagolymaszkot viselt, amikor veled beszélt. Azóta sakállá, tigrissé vagy lajhárrá változhatott.
Ser Barristan már a kezdetektől gyűlölte a maszkot, és ez azóta sem változott. A becsületes embereknek nincs szükségük rá, hogy elrejtsék az arcukat. A Tarfejű pedig...

Vajon mit gondolhat
? Miután Hizdahr kiadta a parancsot, hogy a Bronz Bestiák parancsnokságát saját rokona, Marghaz zo Loraq vegye át, Skahazt kinevezték a Folyó őrévé, vagyis megbízták az összes komp, fenékkaparó és öntözőcsatorna felügyeletével a Skahazadhanon, ötvenmérföldes körzetben, de a Tarfejű visszautasította a Hizdahr szerint ősi és közmegbecsülésnek örvendő hivatalt, és inkább visszatért a szerény Kandaq piramisba.
Miután a királynő már nem tudja megvédeni, nagy kockázatot vállalt azzal, hogy idejött.
És ha Ser Barristant meglátják vele, a lovagot is gyanúba keverhetik

Egyáltalán nem tetszett neki ez az egész. Fondorlattól bűzlött, sötétben elsuttogott összeesküvésektől, hazugságoktól és ármánykodástól, mindattól, amit reményei szerint maga mögött hagyott a Pókkal, Kisujjal és a fajtájukkal. Barristan Selmy nem volt olvasott ember, de gyakran forgatta a Fehér Könyv lapjait, ahol feljegyezték elődei tetteit. Néhányan hősök voltak, mások puhányok, gazemberek vagy gyávák, de a legtöbben csak emberek – gyorsabbak és erősebbek másoknál, képzettebbek a karddal és a pajzzsal, de nem ellenállóak a kevélységgel, becsvággyal, bujasággal, szerelemmel, haraggal, irigységgel, mohósággal, hatalomvággyal és más bűnökkel szemben, amelyek a hétköznapi halandókat is kísértették. A legjobbak felülemelkedtek gyengeségeiken, tették a kötelességüket, és karddal a kezükben haltak meg. A legrosszabbak...

A
legrosszabbak azok voltak, akik a hatalmasok játszmáját játszották.