Sárkányok tánca (115 page)

– Egy meereeni nemeshez. Nagyon gazdag.

A Rongyos Herceg újra Quentynre nézett

– Igaz ez? Biztosan nem. Mi van a házassági szerződéssel?

– A királynő kinevette – felelte Szép Meris.

Daenerys nem nevetett.
A többi meereeni talán mulattató érdekességet látott benne, mint a száműzött nyár-szigeteki hercegben, akit Robert az udvarban tartott de a királynő mindig udvariasan beszélt vele.

– Túl későn érkeztünk – mormolta Quentyn.

– Milyen sajnálatos, hogy nem dezertáltatok hamarabb. – A Rongyos Herceg belekortyolt a borába. – Tehát... Béka herceg nem nősül. Ezért ugráltál vissza hozzám? Az én három bátor dorne-i legényem úgy döntött, eleget tesznek a szerződésünkben foglaltaknak?

– Nem.

– Micsoda csalódás!

– Yurkhaz zo Yunzak halott.

– Régi hír. Láttam őt meghalni. Szegény ördög megpillantott egy sárkányt, és már menekült is. Aztán vagy ezer közeli barátja átgázolt rajta. Nem kétséges, a Sárga Várost elárasztották a könnyek. Arra kérsz, hogy mondjak pohárköszöntőt az emlékére?

– Nem. A yunkaik választottak új parancsnokot?

– A mesterek tanácsa nem tud egyetértésre jutni. Yezzan zo Quaggaznak volt a legtöbb támogatója, de ő is meghalt. A Bölcs Mesterek egymás között váltogatják a főparancsnoki tisztséget. A mai vezetőnk az, akit az egyik régi bajtársad Részeges Hódítónak keresztelt el. Holnaptól a Rezgóarcú Nagyúr veszi át a he
lyét.

– A Nyúl – helyesbített Meris. – A Rezgőarcú tegnap volt.

– Köszönöm, kedvesem. Yunkai barátaink voltak olyan kedvesek, hogy leírják nekünk a beosztást. Talán jobban el kellene mélyednem benne.

– De titeket Yurkhaz zo Yunzak bérelt fel.

– Valóban, a város nevében ő írta alá a szerződést.

– Meereen és Yunkai békét kötöttek. Az ostrom véget ért, a hadseregeket feloszlatták. Nem lesz csata, nem lesz mészárlás, nem lesz lerombolni és kirabolni való város.

– Az élet tele van csalódásokkal.

– Szerinted a yunkaik meddig fognak még fizetni a szabad kompániáknak?

A Rongyos Herceg ismét kortyolt.

– Nagyon fontos kérdés, ám a szabad kompániák tagjai számára ez az élet. Véget ér az egyik háború, kezdődik a másik Szerencsére valaki, valahol mindig harcol valaki mással. Talán éppen itt. Miközben mi iszogatunk, Véresszakáll megpróbálja rávenni yunkai barátainkat, hogy nyújtsanak át még egy fejet Hizdahr királynak. A felszabadítottak és a rabszolgatartók egymás nyakát bámulva fenik a késüket, a Hárpia Fiai terveket szőnek piramisaikban, a fakó kanca legázol urat és rabszolgát egyaránt, barátaink a Sárga Városból a tengert figyelik, és valahol a fűtengerben egy sárkány csipegeti Daenerys Targaryen puha húsát. Ki uralkodik ma éjjel Meereenben? Ki fog uralkodni holnap reggel? – A pentosi vállat vont. – Egyvalamiben biztos vagyok: valakinek szüksége lesz a kardunkra.

– Nekem szükségem lenne. Dorne felbérelne titeket.

A Rongyos Herceg Szép Merisre pillantott.

– Ez a Béka kölyök nincs híján pimaszságnak. Talán emlékeztetnem kellene valamire? Drága hercegem, a legutolsó szerződéssel, amit veled kötöttünk, a rózsaszín hátsódat törölted ki.

– Megduplázom a yunkaik pénzét.

– És arannyal fizetsz a szerződés aláírásakor, igaz?

– Kifizetem egy részét, amikor odaérünk Volantisba, a maradékot pedig odahaza, Napdárdában. Hoztunk magunkkal aranyat, de nehéz lett volna elrejteni a táborotokban, ezért betettük egy bankba. Meg tudom mutatni a papírokat.

– Ó, papírok. És ráadásul
kétszeres
pénzt kapunk.

– Az kétszer annyi papír – bólintott Meris,

– A maradék Dorne-ban vár rátok – ismételte nyomatékosan Quentyn. – Atyám becsületes, szavatartó ember. Ha lepecsételek egy szerződést, ő teljesíti a benne foglaltakat, erre szavamat adom.

A Rongyos Herceg végzett a borával, megfordította a kupát, és lerakta kettejük közé.

– Lássuk, pontosan értettem-e mindent Egy bizonyított hazudozó és esküszegő szerződést akar velünk kötni, és ígéretekkel fizetne. És mi lenne a szolgálat? A Szélfuttáknak szét kell zúzniuk a yunkaikat és lerombolni a Sárga Várost? Vagy legyőzni egy dothraki
khalasart
a nyílt mezőn? Esetleg hazakísérni téged atyádhoz? Netán az a vágyad, hogy nedvesen és kívánatosan vigyük az ágyadba Daenerys királynőt? Az igazat mondd, Béka herceg. Mit kérsz tőlem és az embereimtől?

– Segítsetek nekem ellopni egy sárkányt.

Hullaölő Caggo kuncogott, Szép Meris ajka félmosolyra húzódott. Denzo D’han futtyentett.

A Rongyos Herceg csak hátradőlt a székén, és annyit mondott:

– A dupla ár nem megfelelő fizetség egy sárkányért, kis hercegem, ennyit még egy békának is tudnia kell. A sárkányok drága jószágok És ha valaki ígéretekkel fizet, lehetne annyi esze, hogy
többet
ígér.

– Ha azt akarod, hogy megháromszorozzam az árat...

– Amit én akarok – vágott közbe nyomatékosan a Rongyos herceg –, az Pentos.

Az újjászületett griff

A
z íjászokat küldte előre.

Fekete Balaq ezer íjásznak parancsolt. Jon Connington fiatalkorában ugyanúgy megvetette az íjászokat, mint a többi lovag, ám a száműzetésben sokkal bölcsebbé vált. A nyílvessző a maga módján ugyanolyan halálos eszköz, mint a kard, ezért a hosszú utazásra készülve ragaszkodott hozzá, hogy Hontalan Harry Strickland ossza szét tíz százfős kompániára Balaq egységét, és mindegyiket külön hajón helyezze el.

A hajók közül hatnak sikerült együtt maradnia, és partra tették utasaikat a Harag-foknál (a másik négy lemaradt, de a volantisiak megnyugtatták, hogy idővel azok is megérkeznek, Griff azonban valószínűbbnek tartotta, hogy elvesztek vagy máshol értek partot), így a kompánia hatszáz íjásszal rendelkezett. A mostani feladathoz kétszáz is elégnek bizonyult.

– Megpróbálnak hollókat küldeni – mondta Fekete Balaqnak – Figyeljétek a mester tornyát, itt – mutatott egy pontra a tábor sarába rajzolt térképen. – Lőjetek le minden madarat, amelyik elhagyja a várat

– Meglesz – felelte a nyár-szigeteki.

Balaq embereinek harmada számszeríjat használt, a másik harmada pedig duplán hajlított, szaruból és ínból készült keleti íjat. Ezeknél jobbak voltak a westerosi születésűek nagy tiszafa hosszúíjai, és még jobbak a hatalmas, aranyszív fából készült íjak, melyekkel Fekete Balaq és ötven nyár-szigeteki társa harcolt. Ez utóbbiakat lőtávolságban legfeljebb a sárkánycsont íjak múlták felül. Ám bármilyen íjat is használtak, Balaq emberei éles szemű, harcedzett veteránok voltak, akik száz csatában, rajtaütésben és portyán bizonyították rátermettségüket. Ahogy most is, Griff-fészeknél.

A vár a Harag-fok partján emelkedett, egy magas, sötétvörös sziklaszirten, melyet három oldalról a Hajózúzó-öböl háborgó vize fogott közre. Az egyetlen megközelítési utat őrtorony védte, mögötte pedig ott húzódott a hosszú, kopár nyereg, melyet a Conningtonok a griff torkának neveztek el. A torkon csak komoly áldozatok árán lehetett átnyomulni, mivel a támadók a gerincen ki voltak téve a vár főkapuját határoló kerek tornyokban elhelyezkedő védők dárdáinak, köveinek és nyílvesszőinek. És ha el is érik a kaput, a bentiek forró olajat zúdíthattak a nyakukba. Griff száz vagy talán még többember elvesztésével számolt.

Ehhez képest összesen négyen haltak meg.

A fák lehetővé tették számukra, hogy körbekerítsék az őrtorony előtti mezőt, így Virágos Franklyn felhasználhatta fedezékként a bokrokat, és harminclépésnyire megközelíthette a kaput, mielőtt emberei előrohantak a táborban elkészített faltörő kossal. A fának csattanó fa hangja két embert kicsalt a mellvédre; Fekete Balaq íjászai azonnal leszedték mindkettőt, mielőtt kidörzsölhették volna az álmot a szemükből. Kiderült, hogy a kaput bezárták, de nem reteszelték el, így a második rohamra engedett, és Ser Franklyn emberei már félúton jártak a torokban, mielőtt a várban felharsant a harci kürt riadójele.

Az első holló akkor röppent fel, amikor a mászóhorgok beakadtak a mellvéd köveibe, a második néhány pillanattal később. Egyik madár sem tett meg százötven lépésnyi távolságot, már keresztül is lőtték őket. A benti őr lezúdított egy vödör olajat az első ostromlóra, aki elérte a kaput, de mivel a melegítésre nem maradt ideje, maga a vödör több kárt okozott, mint a folyadék. Hamarosan már a fal tucatnyi pontján csengtek a kardok. Az Arany Kompánia katonái átlendültek a pártázaton, és végigszáguldottak a mellvéden, a Connington-ház ősi „
Griff! Griff!
” csatakiáltását harsogva, ami még jobban összezavarta a védőket.

Perceken belül véget ért a harc. Griff fehér csataménen ülve, Hontalan Harry Strickland oldalán lovagolt fel a torkon. Amikor megközelítették a várat, látta, hogy egy harmadik holló röppen fel a mester tornyából – ezt maga Fekete Balaq lőtte le.

– Nincs több üzenet – mondta Ser Virágos Franklynnek az udvaron. A következő dolog, ami kirepült a toronyból, maga a mester volt. Amilyen hevesen csapkodott a karjával, össze lehetett volna téveszteni egy újabb madárral.

Ezzel véget is ért az ellenállás. A megmaradt védők eldobták fegyvereiket. Griff-fészek újra az ő tulajdonába került, és Jon Connington ismét nagyúrnak mondhatta magát.

– Ser Franklyn, kutassátok át az erődöt és a konyhákat, és hajtsatok ki mindenkit, akit találtok Malo, tedd ugyanezt a mester tornyával és a fegyverraktárral. Ser Brendel, tiéd az istálló, a kápolna és a barakkok Hozzatok ki mindenkit az udvarra, és próbáljátok életben hagyni azokat, akik nem kívánják a halált. Meg akarjuk szerezni a viharvidéket, de nem mészárlással. Nézzetek be az Anya oltára alá is, van ott egy rejtett lépcső, amelyik titkos búvóhelyre vezet, és egy másik az északnyugati torony alatt, ahonnan a tengerhez lehet lejutni. Senki nem szökhet meg!

– Nem fognak, uram – ígérte Virágos Franklyn.

Connington figyelte, ahogy távoznak, majd a Félmesterhez fordult.

– Haldon, vedd át a ketrecek felügyeletét. Ma este üzeneteket kell küldenem.

– Remélem, hagytak nekünk hollókat.

A gyors győzelem még Hontalan Harryt is lenyűgözte.

– Sosem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű lesz – mondta a főkapitány, miközben a nagyterem felé sétáltak, hogy vessenek egy pillantást a faragott, arannyal borított Grifftrónra, ahonnan a Conningtonok ötven generációja uralkodott földjén.

– Ennél csak nehezebb lesz. Eddig sikerült meglepnünk őket, de ez nem tart örökké, még ha Fekete Balaq le is lövi a birodalom összes hollóját

Strickland alaposan szemügyre vette a kifakult faliszőnyegeket, a boltíves ablakokat a gyémánt alakú, fehér és vörös üvegtáblákkal, az állványokba helyezett dárdákat kardokat és harci pörölyöket.

– Jöjjenek csak Ezen a helyen hússzoros túlerő ellen is kitarthatunk, ha van elég ennivalónk És azt mondod, van egy tengeri kijárat is?

– Odalent. Egy rejtett barlang a szikla tövében, csak apálykor látszik – Conningtonnak azonban esze ágában sem volt megvárni, hogy „jöjjenek”. – Griff-fészek erős, ám apró vár, és amíg itt ülnek, ők is kicsinek fognak látszani. Viszont van a közelben egy másik, sokkal nagyobb és még nehezebben bevehető vár.
Ha azt elfoglalom, az egész birodalom beleremeg
. – Ha megbocsátasz, főkapitány... nemes atyám a kápolna alatt nyugszik, és hosszú évek óta nem imádkoztam érte.

– Természetesen.

Ám Jon Connington nem a kápolnába igyekezett. Léptei a vár legmagasabb pontjára, a keleti torony tetejére vezették. Közben az addigi felkapaszkodásokra gondolt – a több százra nemes atyja társaságában, aki szeretett ott állni, nézni az erdőket, a sziklaszirteket és a tengert, tudva, hogy mindez a Connington-házé, és arra az egyre (csak egyre!) Rhaegar Targaryennel. Rhaegar herceg éppen Dorneból tért vissza, és kíséretével együtt egy időre meglátogatta Griff-fészket.
Olyan fiatal volt, és én még fiatalabb. Két kölyök.
Az üdvözlőlakomán a herceg elővette ezüsthúros hárfáját, és játszott nekik.
Egy dalt szerelemről és végzetről, és a teremben minden asszony zokogott, mire a végére ért.
A férfiak persze nem. Különösen nem az apja, aki csak a földjét szerette. Armond Connington nagyúr egész este megpróbálta rávenni a herceget, hogy álljon az ő oldalára a Morrigen nagyúrral folytatott vitában.

A torony tetejére vezető ajtó úgy be volt ragadva, hogy rögtön látta, évek óta nem használták. Végül csak a vállával nekifeszülve tudta kinyitni. Ám amikor Jon Connington kilépett a magas mellvédre, a látvány ugyanolyan részegítő volt, mint amilyenre emlékezett: a szirt szélmarta szikláival és egyenetlen, éles vonalaival, a várkastély tövében nyugtalan szörnyetegként tomboló és háborgó tenger, a végtelen ég és a felhők, az erdő őszi színei.

– Atyád birtoka csodálatos – mondta Rhaegar herceg pontosan ott, ahol most Jon állt. És a fiú így felelt:

– Egy nap mind az enyém lesz. –
Mintha ezzel le tudtam volna nyűgözni egy herceget, aki egy egész birodalom örököse volt, az Arbortól a Falig.

Griff-fészek végül
valóban
az övé lett, ha csak néhány rövid évre is. Jon Connington innen uralta a nyugat, észak és dél felé elnyúló földeket, ahogy az apja és előtte az ő apja is. Ám apja és nagyapja soha nem veszítették el a földjeiket. Ő igen.
Túl magasra emelkedtem, túl erősen szerettem, túl sokat mertem. Megpróbáltam megfogni egy csillagot, de magasra nyúltam, és leestem.

A Harangok Csatája után, amikor Aerys Targaryen megfosztotta tisztségétől, és őrült gyanakvásában és hálátlanságában száműzte, a földek és a cím a Connington-háznál maradtak, kuzinjára, Ser Ronaldra szálltak, arra az emberre, akit Jon a várnagyává nevezett ki, amikor elindult Királyvárba találkozni Rhaegar herceggel. A háború után Robert Baratheon fejezte be a griffek elpusztítását. Ronald kuzinja megtarthatta várkastélyát és fejét, de elvesztette nagyúri címét, és onnantól fogva egyszerűen csak Griff-fészek lovagja volt. A földek kilenctizedét elvették töle, és szétosztották a szomszédos nemesek között, akik Robert ügyét támogatták.

Ronald Connington évekkel ezelőtt meghalt. Griff-fészek jelenlegi lovagja a fia, Ronnet, aki állítólag a folyóvidéken háborúzott. Nem is baj. Jon Connington tapasztalata szerint az emberek hajlandóak küzdeni azért, amit a sajátjuknak gondolnak, még akkor is, ha tolvajlással jutottak hozzá. Nem szerette volna azzal megünnepelni a hazatérését, hogy megöli az egyik rokonát. Vörös Ronnet apja gyorsan előnyt kovácsolt ura és rokona bukásából, de a fiú akkor még gyermek volt. Jon Connington nem is gyűlölte annyira a néhai Ser Ronaldot, mint tehette volna. Elvégre minden az ő hibája volt.

Saját arroganciája miatt veszített Kőszentélynél.

Robert Baratheon valahol a városban rejtőzött el, egyedül és sebesülten. Connington ezt tudta, és azt is, hogy Robert feje egy dárdára tűzve egy csapásra véget vetne az egész lázadásnak. Fiatal volt, telve büszkeséggel. Miért is ne lett volna? Aerys király kinevezte Segítővé, adott neki egy hadsereget, ő pedig méltó akart lenni erre a bizalomra és Rhaegar szeretetére. Saját kezűleg akarta levágni a lázadót, és ezzel helyet szorítani magának a Hét Királyság históriájában.

Ezért lecsapott Kőszentélyre, körbekerítette a várost, és hozzáfogott a kereséséhez. Lovagjai házról házra jártak, betörtek minden ajtót, átkutattak minden pincét. Még a csatornákba is küldött embereket, ám ennek ellenére Robert kicsúszott a keze közül. A városiak
rejtegették
Egyik titkos búvóhelyről a másikra vitték, mindig egy lépéssel a király emberei előtt jártak. Az egész település árulók fészke volt. Végül egy bordélyban rejtették el a bitorlót. Miféle király az, aki asszonyok szoknyája mögé bújik? És miközben folyt a keresés, Eddard Stark és Hoster Tully megérkeztek a lázadó hadsereggel. Megszólaltak a harangok, elkezdődött a csata, és Robert karddal a kezében rontott elő a bordélyból. Kis híján végzett Jonnal annak a szentélynek a lépcsőin, amelyikről a város a nevét kapta.

Jon Connington még évek múltán is azzal győzködte magát, hogy nem az ő hibája volt, hogy mindent megtett, amit ember megtehetett. Katonái átkutattak minden házat és minden szegletet, jutalmat és megbocsátást ígért, túszokat szedett, bezárta őket a hollóketrecekbe, és megesküdött, hogy nem kapnak sem enni, sem inni, amíg elő nem adják Robertet.Hiába.

– Ennél többet Tywin Lannister sem tehetett volna! – bizonygatta egy éjjel Feketeszívnek száműzetése első esztendejében.

– Ebben tévedsz – felelte Myles Toyne. – Tywin nagyúr nem vesztegette volna az időt kereséssel. Felgyújtotta volna a várost, és benne minden élő lelket. Férfiakat és fiúkat, karon ülő csecsemőket, nemes lovagokat és szent septonokat, disznókat és szajhákat, patkányokat és lázadókat, mindenkit. Aztán amikor a tüzek kialudtak, és nem maradt más, mint hamu és üszők, elküldte volna az embereit Robert Baratheon csontjaiért. Majd a lázadó sereg megérkezésekor kegyelmet ajánlott volna Starknak és Tullynak, akik elfogadják, és behúzott farokkal oldalognak haza.

Nem tévedett,
gondolta Jon Connington ősei mellvédjének támaszkodva.
Magamnak akartam Robert megölésének dicsőségét, de azt nem, hogy mészárosnak nevezzenek. Robert így megszökött, és a Három Folyónál levágta Rhaegart.

– Cserben hagytam az apát – mondta fennhangon –, de nem okozok csalódást a fiúnak.

Mire visszatért az udvarra, emberei összegyűjtötték a vár teljes helyőrségét, és az életben maradt szolgálókat. Bár Ser Ronnet valóban valahol északon harcolt Jaime Lannister oldalán, Griff-fészek nem maradt teljesen griffek nélkül. A foglyok között volt Ronnet öccse, Raymund, a húga, Alynne, valamint fattya, egy Viharos Ronald nevű vad, vörös hajú kölyök. Mindegyik értékes túsz lesz, ha Vörös Ronnet egyszer visszatér, és megpróbálja újra elfoglalni a várat, melyet apja lopott el. Connington megparancsolta, hogy zárják be Őket a nyugati toronyba, erős őrizet mellett. A lány sírva fakadt, a fattyú pedig megpróbálta megharapni a legközelebbi dárdást.

– Abbahagyni, mindketten! – förmedt rájuk. – Nem esik bántódásotok, hacsak Vörös Ronnet nem bizonyul menthetetlenül ostobának.

A foglyok közül csupán néhányan szolgáltak itt amikor Jon Connington még nagyúr volt egy megtermett, félszemű őrmester, két mosónő; egy lovász, aki Robert lázadása idején még csak istállófia volt, a szakács, aki időközben rettenetesen meghízott; és a vár kovácsa. Griff az utazás során – sok év óta először – megnövesztette a szakállát, és legnagyobb meglepetésére a szőrzet vörös volt, bár itt-ott már szürke szálak tarkították. Hosszú, vörös és kék színű, házának két griffjével hímzett tunikájában annak az ifjú nemesnek az idősebb, ridegebb változatának tűnt, aki egykor Rhaegar herceg barátja és társa volt... de Griff-fészek férfijai és asszonyai idegenként tekintettek rá.