Sárkányok tánca (110 page)

Ha megkérdik, Tyrion elmondhatta volna nekik, hogy ne fárasszák magukat. Hacsak a skorpiók hosszú vaslövedékeinek valamelyike el nem találja a sárkány szemét, ezek a játékszerek nem fogják földre kényszeríteni a királynő háziállatát.
A sárkányokat nem olyan könnyű megölni. Ha ezekkel megcsiklandozzátok, csak feldühítitek.

A sárkányoknak a szemük a legsebezhetőbb pontja. A szem, és mögötte az agy. Nem a has, mint ahogy sok mesében állítják. A pikkelyek ott ugyanolyan vastagok, mint a hátukon és az oldalukon. A torkukat támadni hasonlóan őrült ötlet lett volna. A reménybeli sárkányölők ezzel az erővel megpróbálhatnák dárdadöfésekkel elfojtani a tüzet. „A sárkányok szájából a halál csak kifelé jön – írta Barth septon a
Meghökkentő történet
ben –, befelé nem azon az úton megy.”

Valamivel távolabb két gyakorlatozó új-ghisi légió pajzsfala nézett szembe egymással, a lószőr sisakdíszes vas fejfedőt viselő őrmesterek érthetetlen nyelvükön parancsokat üvöltöztek. A ghisiek első pillantásra sokkal komolyabb haderőnek tűntek, mint a yunkai rabszolgakatonák, de Tyrionnak maradtak kételyei. A légionáriusokat ugyanúgy fegyverezték fel és képezték ki, mint a Makulátlanokat... viszont az eunuchok nem ismertek más életet, míg a ghisiek szabad polgárok voltak, akik csupán három évig szolgáltak.

A kútnál negyedmérföldes sor állt.

Meereentől egynapos járóföldön belül csupán maroknyi kutat lehetett találni, ezért mindegyiknél sokáig kellett várni. A yunkai hadsereg nagy része a Skahazadhanról hozta a vizet, ami Tyrion szerint már a gyógyító figyelmeztetése előtt is nagyon rossz ötlet volt. Az okosabbak a latrinák fölé jártak vízért, de még így is a város alatti részről kellett hordaniuk.

A tény, hogy a város közelében egyáltalán maradtak iható vizű kutak, azt bizonyította, hogy Daenerys Targaryen járatlan az ostromtaktikában.
Meg kellett volna mérgeznie minden kutat, és akkor az összes yunkai kénytelen lenne a folyóból inni. Kíváncsi vagyok, mennyi ideig tartott volna az ostrom.
Nem kétséges, nemes atyja pontosan ezt tette volna.

Minden alkalommal, amikor előrelépett egyet, megszólaltak a nyakán lógó csengettyűk.
Micsoda vidám hang. Ha meghallom, legszívesebben kivájnám valakinek a szemét egy kanállal.
Mostanra Griff, Kacsa és Félmester Haldon már Westeroson járhatnak ifjú hercegükkel.
Ott kellene lennem velük... de nem, nekem egy szajha kellett. A rokongyilkosság nem voltelég, pinára és borra volt szükségem, hogy pontot tegyek bukásom végére. És most itt vagyok, a világ rosszabbik felén, rabszolganyakörvvel a nyakamon, és aranycsengettyűk hirdetik jöttömet. Ha a megfelelő módon táncolok, talán elcsilingelhetem a „Castamere-i esők”-et.

Az új hírek és pletykák megismerésére nem létezett megfelelőbb hely, mint a kút környéke.

– Láttam, amit láttam! – mondta egy rozsdás nyakörvet viselő öreg rabszolga, miközben Tyrion és Krajcár előrébb araszoltak a sorban. – Láttam, hogy a sárkány karokat és lábakat tép le, embereket szakít ketté, csonttá és hamuvá égeti őket. Az emberek menekültek, próbáltak kijutni a veremből, én viszont a látnivaló miatt mentem oda, és Ghis összes isteneire, meg is kaptam! Odafent ültem a bíbor sorban, úgy gondoltam, a sárkány ott nem bánthat.

– A királynő felmászott a sárkány hátára, és elrepült – szólt közbe egy magas, barna hajú asszony.

– Megpróbált – felelte az öregember –, de nem tudott megkapaszkodni. A számszeríjak megsebezték a sárkányt, és egy vessző a királynő testébe fúródott, pontosan a szép, rózsaszín melle közé. Akkor esett le a hátáról. A szennyvízcsatornában halt meg, még egy szekér is áthajtott rajta. Tudok egy lányról, aki ismer valakit, aki látta meghalni.

Ebben a társaságban hallgatni volt a legbölcsebb, de Tyrion nem bírt magával.

– Nem találták meg a holttestet – jegyezte meg.

Az öregember összevonta a szemöldökét

– Mit tudsz te erről?

– Ott voltak – felelte a barna hajú nő. – Ezek a törpék, akik párbajoztak a királynő előtt.

Az öreg úgy sandított le rájuk, mintha most látná először Tyriont és Krajcárt

– Te lovagoltál a disznókon.

A hírnevünk megelőz minket.
Tyrion színpadiasan meghajolt és inkább nem mutatott rá, hogy az egyik disznó valójában kutya.

– A malacom igazából a húgom, az orrunk is majdnem ugyanolyan, látod? Egy mágus elvarázsolta, de ha adsz neki egy nagy, nedves csókot gyönyörű nővé változik. A baj az, hogy ha jobban megismerted, újra meg kell csókolnod, hogy visszaváltozzon disznóvá.

Nevetés csattant fel körülöttük, még az öreg is csatlakozott az általános jókedvhez.

– Tehát láttátok – szólalt meg a mögöttük álló vörös hajú kölyök. – Láttátok a királynőt. Valóban olyan gyönyörű, mint mondják?

Láttam egy tokarba göngyölt, ezüsthajú, karcsú lányt,
felelhette volna.
Az arca el volt fátyolozva, és nem jutottam elég közel hozzá hogy jobban szemügyre vehessem. Éppen egy disznón lovagoltam.
Daenerys Targaryen a tulajdonos páholyában ült ghisi királya oldalán, de Tyrion tekintete inkább a mögötte álló, fehérbe és aranyba öltözött lovagra tapadt. Bár az arcvonásait nem látta, Tyrion bárhol felismerte volna Barristan Selmyt.
lllyriónak legalább ebben igaza volt,
emlékezett vissza.
Vajon ő is felismert engem? És ha igen, mit tesz
?

Akkor és ott kis híján felfedte magát, de valami meggátolta – óvatosság, gyávaság, ösztön, legyen akármi a neve. Nem tudta volna elképzelni, hogy Bátor Barristan ne ellenségesen fogadja őt. Selmy soha nem helyeselte Jaime jelenlétét az ő drágalátos Királyi Testőrségében. Az öreg lovag a lázadás előtt túl fiatalnak és tapasztalatlannak vélte hozzá, utána pedig állítólag azt mondta, a Királyölőnek feketére kellene cserélnie a fehér köpenyt. Saját bűnei még annál is borzalmasabbak voltak. Jaime egy őrültet ölt meg, Tyrion viszont számszeríj vesszőt eresztett saját atyja ágyékába, egy olyan emberébe, akit Ser Barristan éveken keresztül ismert és szolgált. Ennek ellenére talán megpróbálkozott volna vele, ám Krajcár éppen akkor találta telibe a pajzsát, és a pillanat elszállt, sosem tért vissza.

– A királynő figyelte az előadásunkat – magyarázta Krajcár a többi rabszolgának a sorban –, de mi csak ennyit láttunk belőle.

– A sárkányt biztosan láttátok – mondta az öreg.

Bárcsak láttuk volna!
Az istenek azonban még ezt a kegyet sem adták meg neki. Miközben Daenerys Targaryen szárnyra kapott, Dajka éppen vasat csatolt a bokájukra, nehogy a visszaúton megpróbáljanak elszökni. Ha a felügyelő eltávozik, miután beküldte őket a vágóhídra, vagy elmenekül a többi rabszolgatartóval, amikor a sárkány leereszkedett az égből, a két törpe könnyen elsétálhatott volna.
Vagy inkább futhattunk volna vidám csilingeléssel.

– Volt ott sárkány? – kérdezte Tyrion a vállát vonogatva. – Én csak annyit tudok, hogy nem találtak halott királynőt.

Az öregembert nem győzte meg.

– Több száz holttestet találtak. Bevonszolták őket a verembe, és elégették mindet, bár a fele már egyébként is ropogós volt. Lehet, hogy megégetten, véresen és összetörve nem ismerték meg. Vagy igen, de elhallgatták, hogy elhallgattassanak titeket, rabszolgákat.

–
Minket,
rabszolgákat? – kérdezte a barna nő. – Te is nyakörvet viselsz.

–
Ghazdor
nyakörvét – kérkedett az öreg. – Ismerem őt születése óta, szinte mintha a testvérem lenne. Ti, astapori és yunkai rabszolgák állandóan a szabadság miatt panaszkodtok, de én akkor sem adnám oda a nyakörvet a sárkánykirálynőnek, ha leszopná érte a farkamat. Sokkal jobb, ha az embernek megfelelő mestere van.

Tyrion nem vitatkozott vele. A nyakörvben az volt a legalattomosabb, hogy nagyon könnyen hozzá lehetett szokni. Úgy tűnt, a legtöbb rabszolga élete nem sokban különbözött Casterly-hegy szolgálóiétól. Igaz, némelyik rabszolgatartó és felügyelő brutális és gonosz ember volt, de ugyanezt el lehetett mondani egyes westerosi urakról is, illetve főintézőikről és tiszttartóikról. A yunkaik többnyire tisztességesen bántak rabszolgáikkal, amíg tették a dolgukat, és nem okoztak bajt... és ez az öregember a rozsdás nyakörvvel, aki elkötelezett hűséggel viseltetett mestere, a Rezgőarcú Nagyúr iránt, egyáltalán nem számított ritkaságnak.

– Nagylelkű Ghazdor? – kérdezte ártatlanul Tyrion. – Mesterünk, Yezzan gyakran emlegeti az eszét. – Yezzan egészen pontosan azt szokta mondani:
a seggem bal felében is több ész van, mint Ghazdor és a testvérei fejében összesen.
Úgy vélte, nem volna bölcs dolog szó szerint idézni a mondatot

Dél is elmúlt mire sorra kerültek a kútnál, ahol egy cingár, féllábú rabszolga húzta a vizet. Gyanakodva nézte őket

– Yezzan vizéért mindig Dajka jön, négy emberrel és egy öszvér vontatta szekérrel – Halk csobbanással beledobta a vödröt a kútba, hagyta megtelni, majd felhúzta. Leégett, hámló karján egy csepp zsír sem volt, csak izom.

– Az öszvér kimúlt – felelte Tyrion –, akárcsak szegény Dajka. És most maga Yezzan is felült a fakó kancára, hat katonájával együtt. Kaphatok két tele vödröt?

– Ahogy akarod. – Ezzel véget is ért a csevegés.
Csak nem patadobogást hallasz
? A katonákról szóló hazugság hatására a féllábú sokkal gyorsabban mozgott.

Elindultak visszafelé, a törpék két-két teli vödröt cipeltek, Ser Jorah pedig négyet, mindkét kezében kettőt Beköszöntött a forróság, a levegő sűrű volt és nyirkos, akár a nedves gyapjú, és a vödrök minden lépéssel egyre nehezebbé váltak.
Hosszú út rövid lábakon
. A víz folyamatosan lötyögött kifelé a vödréből, ráloccsant a lábára, miközben a csengettyűk menetdalt csilingeltek
Ha tudtam volna, hogy ide jutok, apám, talán életben hagylak.
Fél mérföldre keletre füstoszlop emelkedett a magasba egy égő sátorból.
Az elmúlt éjszaka halottait égetik.

– Erre – intett jobbra a fejével Tyrion.

Krajcár zavartan nézett rá.

– Nem arra megyünk.

– Nem kötelező belélegeznünk ezt a füstöt. Tele van ártalmas kipárolgásokkal. – Ez nem volt hazugság.
Nem teljesen.

Krajcár hamarosan már lihegett támolygott a vödrök súlyától.

– Pihennem kell!

– Ahogy akarod. – Tyrion letette a vödreit, ő is hálás volt a pihenőért. Mindkét lába begörcsölt, ezért keresett egy sziklát ahová leülhet, és meggyúrhatja a combját.

– Megmasszírozhatom neked – ajánlotta fel a lány.

– Én jobban tudom, hol vannak a csomók. – Bármennyire is kedvelte a lányt, még mindig kényelmetlenül érezte magát, amikor hozzáért. Ser Jorahra nézett. – Még néhány verés, és még nálam is csúfabb leszel, Mormont. Maradt benned küzdeni akarás?

A nagy testű lovag felnézett fekete szemével, és úgy bámult rá, mint egy féregre.

– Annyi maradt, hogy eltörjem a nyakadat Ördögfíóka.

– Helyes. – Tyrion felkapta a vödreit. – Akkor indulás, erre!

Krajcár összevonta a szemöldökét.

– Nem, balra kell mennünk! – mutatta. – Ott a Satrafa!

– Ott pedig a Komisz Nővér – intett Tyrion a másik irányba. – Bízz bennem, az én utam rövidebb. – Csilingelve elindult. Tudta, hogy Krajcár követni fogja.

Néha irigyelte a lányt naiv, kedves kis álmai miatt. Sansa Starkra emlékeztette, a gyermek hitvesre, akit elvett, azután elveszített. Mindazon borzalmak ellenére, amin Krajcár átment, még mindig maradt benne bizalom.
Okosabb is lehetne, hiszen idősebb Sansánál. Ráadásul törpe. Úgy viselkedik, mintha elfeledkezett volna róla, mintha nemesi származású lenne, és szép, nem pedig egy bizarr állatkert rabszolgája.
Tyrion éjszakánként gyakran hallotta imádkozni.
Elvesztegetett szavak. Ha figyelnek is rá odafent, gonosz istenek azok, akik szórakozásból kínoznak minket. Ki más teremtene ilyen világot, tele rabszolgasággal, vérrel és fájdalommal? Ki más irányítaná a sorsunkat?
Legszívesebben felpofozta, megrázta volna, ráüvölt, hogy felébressze álmodozásából.
Senki nem fog megmenteni minket! –
akarta az arcába kiabálni.
A legrosszabb még csak ezután jön!
Valamiért mégsem tette meg soha. Ahelyett, hogy lekevert volna neki egy kiadós pofont, hogy eloszlassa a felhőket a szeme elől, inkább megszorította a vállát, vagy átölelte.
Minden érintés hazugság. Olyan sok hamis pénzt adtam már neki, hogy félig-meddig azt hiszi, meggazdagodott.

Még a Daznak Vermével kapcsolatos igazságot sem árulta el neki.

Oroszlánok. Oroszlánokat akartak ránk engedni.
Milyen ironikus! Talán maradt volna ideje egy rövid, keserű kacajra, mielőtt darabokra tépik.

A végén senki nem mondta meg nekik, mit terveztek ellenük, egyetlen szót sem szóltak, de nem volt nehéz rájönni az aréna mélyén, az üléssorok alatti rejtett világban, a veremharcosok és az őket ellátó szolgálók – az ételüket készítő szakácsok, a fegyvereiket biztosító kovácsok, a sebeiket bekötöző, szőrzetüket leborotváló borbélyok, a harcok előtt és után rendelkezésükre álló szajhák, a viadalok végén a holtakat láncokkal és vaskampókkal levonszoló hullaszállítók – sötét birodalmában.

Az első jel Tyrion számára Dajka arckifejezése volt. Az előadás után Krajcárral visszamentek a fáklyákkal megvilágított terembe, ahol a harcosok gyülekeztek a párbajok előtt és után. Néhányan a fegyverüket élezték, másik idegen isteneknek mutattak be áldozatot, vagy máktejjel tompították elméjüket, mielőtt kimennének meghalni. Akik már harcoltak és győztek, az egyik sarokban kockáztak és nevettek, ahogy csak azok tudnak, akik farkasszemet néztek a halállal, és túlélték. Dajka éppen egy elveszített fogadás tétjét fizette ki ezüstben a küzdőverem egyik munkásának, amikor megpillantotta a Ropogtatót vezető Krajcárt. A zavart tekintet fél szívverésnyi idő alatt eltűnt, de Tyrionnak ennyi is elég volt, hogy rájöjjön a jelentésére.
Nem várt minket vissza.
Végignézett a többi arcon is.
Egyikük sem várt minket vissza. Meg kellett volna halnunk odakint.
A mozaik végső darabkája akkor került a helyére, amikor odafent az egyik állatgondozó hangosan panaszkodni kezdett a veremmesternek:

– Az oroszlánok éhesek, két napja nem ettek! Azt mondták, ne etessem őket, és így is tettem! A királynőnek ki kell fizetnie a húst!

– Ha legközelebb meghallgatást tart, elmehetsz az udvarába! – torkolta le a veremmester.

Krajcár még ekkor sem gyanakodott. Amikor a veremről beszélt, a legfőbb gondja az volt, hogy sokan nem nevettek.
Összehugyozták volna magukat a röhögéstől, ha kieresztik az oroszlánokat,
mondta el neki majdnem Tyrion, de végül inkább csak megszorította a vállát.