Sárkányok tánca (114 page)

– Felség! – szólalt meg fennhangon. – Ha szabad emlékeztetnem rá, a nemes Yurkhaz véletlenül halt meg. Megbotlott a lépcsőn, amikor a sárkány elől menekült, és saját rabszolgái, illetve kísérői taposták halálra. Ez okozta a halálát, vagy talán a szive mondta fel a szolgálatot a félelemtől, öreg volt már.

– Ki mer szólni a király engedélye nélkül? – kérdezte a csíkos
tokar
os yunkai nemes, egy nagy tokájú, apró kis ember hatalmas fogakkal. Selmyt leginkább egy nyúlra emlékeztette. – Yunkai urainak talán közönséges testörök zagyva beszédére kellene hallgatniuk? – Megrázta a
tokar
ját díszítő gyöngyöket.

Hizdahr zo Loraq egy pillanatra sem szakította el tekintetét a fejtől. Csak akkor szedte össze magát, amikor Reznak belesúgott valamit a fölébe.

– Yurkhaz zo Yunzak a főparancsnokotok volt – mondta végül. – Melyikötök beszél most a yunkaik nevében?

– Mindannyian – felelte a nyúl. – A mesterek tanácsa.

Hizdahr végre talált valami fogódzót.

– Akkor mindannyian viselitek a felelősséget a béke megsértéséért.

A mellvértes yunkai válaszolt:

– A mi békénk nem sérült. Vért vérrel kell kifizetni, életet élettel. Hogy bizonyítsuk jóindulatunkat, három túszt visszaszolgáltatunk. – A katonák sorfala szétnyílt, és három
tokar
os meereenit lökdöstek előre: két férfit és egy nőt

– Húgom – mondta Hizdahr mereven. – Kuzinok. – A véres fejre mutatott. – Vigyétek ezt a szemem elől!

– Az admirális tengerész volt – emlékeztette Ser Barristan. – Fényességed talán megkérhetné a yunkaikat szolgáltassák vissza a testet is, hogy a hullámokba temethessük.

A nyúlfogú nemes legyintett.

– Ha fényességed kéri, ezt megtehetjük tiszteletünk jeléül.

Reznak mo Reznak zajosan megköszörülte a torkát.

– Nem szeretnélek megsérteni titeket, mégis rá kell mutatnom, hogy a magasságos Daenerys királynő, khm... hét túszt adott nektek. A másik három...

– A többiek a vendégeink maradnak – jelentette ki a mellvértes yunkai nemes –, amíg a sárkányok el nem pusztulnak.

Csend ereszkedett a csarnokra. Aztán mormogás kezdődött, az elsuttogott átkok és imák méhkasra emlékeztető zúgása.

– A sárkányok...– kezdte Hizdahr.

–...szörnyetegek, ahogy Daznak Vermében mindenki láthatta is. Amíg élnek, nem lehet szó valódi békéről.

– Őfényessége Daenerys királynő a Sárkányok Anyja – felelte Reznak. – Csak ő...

Ezúttal Véresszakáll vágott közbe gúnyos horkantással

– Ő meghalt, elégett és felfalták. Törött koponyájából már mezei gazok nőnek.

Szavait hangos felhördülés fogadta, néhányan átkokat szórtak rá, mások a lábukkal doboltak és fütyültek. A Bronz Bestiáknak hosszan kellett verniük dárdájuk nyelével a padlót, mire újra csend lett.

Ser Barristan egy pillanatra sem vette le a tekintetét Véresszakállról.
Azért jött, hogy leromboljon egy várost, Hizdahr békéje viszont megfosztotta a zsákmánytól. Bármit megesz, hogy elkezdődjön a vérontás.

Hizdahr zo Loraq lassan felállt a sárkánytrónusról.

– Beszélnem kell a tanácsadóimmal. A meghallgatásnak ezennel vége.

–
Térdeljetek le őhatalmassága Hizdahr zo Loraq, aki tizennegyedik ezen a nemes néven, Meereen királya, Ghis Leszármazottja, a Régi Birodalom oktarkája, a Skahazadhan Mestere, a Sárkányok Hitvese és a Hárpia Vére előtt! –
kiáltotta a herold.

A Bronz Bestiák az oszlopok között egyenes sorba fejlődtek, és lassan elkezdték kiszorítani a teremből a kérelmezőket.

A dorne-iaknak nem kellett olyan messzire menniük, mint a többségnek. Quentyn Martellt rangjához illően a Nagy Piramisban szállásolták el, két szinttel lejjebb. Kényelmes lakosztályt kapott saját mellékhelyiséggel és terasszal. Talán ezért várt olyan sokáig társaival együtt, és csak az utolsók között indultak a lépcső felé.

Ser Barristan elgondolkodva figyelte őket.
Mit tenne Daenerys
? Úgy gondolta, tudja. Az öreg lovag átvágott a termen, hosszú, fehér köpenye örvénylett mögötte. A lépcső tetején érte utol a dorne-iakat

– Atyád meghallgatásai sosem voltak ilyen izgalmasak – mondta éppen Drinkwater.

– Quentyn herceg! – szólt utánuk Selmy. – Szabad egy szóra?

Quentyn Martell megfordult.

– Ser Barristan. Természetesen. A lakosztályom odalent vár.

Nem.

– Nem az én dolgom, hogy tanácsokkal lássalak el, Quentyn herceg... de a helyedben nem térnék vissza oda. Inkább menjetek le a barátaiddal, és távozzatok.

A herceg értetlenül meredt rá.

– Úgy érted, el a Piramisból?

– El a városból. Térjetek vissza Dorne-ba.

A dorne-iak összenéztek

– A fegyverünket és a páncélunkat odalent hagytuk – mondta Gerris. – Nem beszélve a maradék pénzünkről.

– Új kardot bármikor szerezhettek – felelte Ser Barristan –, és adok annyi pénzt, amiből visszajuthattok Dorne-ba. Quentyn herceg, a király ma felfigyelt rád. Nagyon rosszallóan nézett.

Gerris Drinkwater felnevetett.

– Netán félnünk kellene Hizdahr zo Loraqtól? Éppen az imént láthattad magad is, hogy megijedt a yunkaiktól. Egy
fejet
küldtek neki, és nem tett semmit.

Quentyn Martell egyetértően bólintott.

– Egy hercegnek alaposan át kell gondolnia, mit cselekszik. Ez a király... nem tudom, mit gondoljak róla. Való igaz, a királynő is figyelmeztetett vele kapcsolatban, de...

– Figyelmeztetett? – Selmy összevonta a szemöldökét. – Akkor miért vagy még itt?

A herceg elvörösödött

– A házassági szerződés...

–...amit két halott ember készített, és egy szó sem állt benne a királynőről vagy rólad. A nővéred kezét ígérték a királynő bátyjának, egy újabb halott embernek. Annak a szerződésnek nincs ereje. Amíg fel nem bukkantál, őfelsége nem is tudott a létezéséről. Atyád jól vigyáz a titkaira, Quentyn herceg, attól tartok, túlságosan is jól. Ha a királynő Qarthban tudott volna erről az egyezségről, talán soha nem látogatja meg a Rabszolga-öblöt de túl későn érkeztél. Nem a
karok sót szórni a sebedre, de őfelségének már van új férje, valamint egy régi szeretője, és úgy tűnik, mindkettőt többre tartja nálad.

A herceg sötét szemében harag villant

– Ez a ghisi uracska nem méltó társ a Hét Királyság uralkodónőjéhez!

– Ezt nem a te dolgod megítélni. – Ser Barristan elhallgatott, azon tűnődött, hogy talán már így is túl sokat árult el.
Nem. Mondd el neki a többit is!
– Daznak Vermében a királyi páholyba készített ételek egy részét megmérgezték Pusztán a véletlennek köszönhető, hogy Erős Belwas mind megette. A Kék Kegyek szerint csak a mérete és emberfeletti ereje mentette meg, de nagyon közel állt a halálhoz. Lehet, hogy még így sem éli túl.

Quentyn herceg arcára kiült a döbbenet.

– Méreg... Daenerysnek?

– Neki vagy Hizdahrnak. Talán mindkettejüknek A páholy viszont a királyé volt, ő intézett minden előkészületet Ha a méreg az ő műve... nos, akkor szüksége lesz egy bűnbakra, és ki lenne jobb erre a szerepre, mint a távoli földről érkezett vetélytárs, akinek nincsenek barátai az udvarban? Ki lenne alkalmasabb, mint a kérő, akit a királynő elutasított?

Martell elsápadt.

– Én? Én soha... nem hiheted, hogy részem volt abban a...

Igazat mond
,
vagy mesteri komédiás.

– Mások viszont hihetik. A Vörös Vipera a nagybátyád volt, és jó okod van rá, hogy Hizdahr király halálát akard.

– Akárcsak másoknak – szólt közbe Gerris Drinkwater. – Például Naharisnak, a királynő...

–...kedvesének – fejezte be Ser Barristan, mielőtt a dorne-i lovag olyasmit mondhatott volna, amivel megsérti a királynő becsületét – Odalent Dorne-ban így nevezitek, nem igaz? – Nem várta meg a választ. – Lewyn herceg a felesküdött testvérem volt. Abban az időben a Királyi Testőrség tagjai közt nem nagyon léteztek titkok. Tudom, hogy ő is szeretőt tartott, nem látott benne semmi szégyent.

– Nem – felelte vöröslő arccal Quentyn –, de...

– Daario egyetlen szempillantás alatt megölné Hizdahrt, ha merné – folytatta Ser Barristan. – De nem méreggel. Soha. Daario egyébként sem volt ott. Hizdahr szívesen vádolná meg őt a sáskák megmérgezésével, efelől semmi kétségem... de a királynak még szüksége lehet a Viharvarjakra, és azonnal elveszítheti őket, ha csak egy kis köze is van a kapitányuk halálához. Ezért ha őfelségének méregkeverőre van szüksége, nálad fog körülnézni. – Mindent elmondott, amit biztonságosan elmondhatott. Ha az istenek rájuk mosolyognak, Hizdahr zo Loraq néhány nap múlva már nem lesz Meereen királya... de semmi értelme nem lett volna Quentyn herceget is belekeverni a közelgő vérfürdőbe. – Ha nem akartok elmenni Meereenből, maradjatok távol az udvartól, és reménykedjetek, hogy Hizdahr megfeledkezik rólatok, de én sokkal biztonságosabbnak vélnék egy volantisi hajót, hercegem. Bármelyik megoldást is választod, minden jót kívánok hozzá.

Mielőtt három lépést tehetett volna, Quentyn Martell utána szólt

– Bátor Barristannak neveznek.

– Néhányan valóban. – Selmy tízéves korában érdemelte ki ezt a nevet, frissen kinevezett fegyverhordozóként, amikor még olyan beképzelt büszke és bolond volt hogy azt vette a fejébe, sorompóba állhat sokat bizonyított, veterán lovagok ellen. Kölcsönvett egy csatamént és egy páncélt Dondarrion nagyúr fegyverraktárából, és ismeretlen lovagként feliratkozott a feketerévi tornára.
Még a herold is nevetett. A karom olyan vékony volt, hogy amikor leeresztettem a kopjámat, éppen csak annyira tudtam megtartani, hogy a hegye ne szúródjon bele a földbe.
Dondarrion nagyúrnak joga lett volna leszállítani a lóról, és alaposan elfenekelni, de a Szitakötők Hercege megsajnálta a zavaros elméjű, nem megfelelő méretű, páncélt viselő fiút, és abban a megtiszteltetésben részesítette, hogy ő maga hívta ki lovagi párbajra. Egyetlen összecsapás elég is volt. Duncan herceg utána talpra segítette, és levette a fejéről a sisakot.

– Egy fiú – jelentette be a sokaságnak. – Egy bátor fiú!

Ötvenhárom évvel ezelőtt történt. Hányan élnek még azok közül,
akik akkor ott voltak Feketerévben
?

– Milyen nevet adnál nekem, ha Daenerys nélkül térnék vissza Dome-ba? – kérdezte Quentyn herceg. – Óvatos Quentyn? Gyáva Quentyn? Bátortalan Quentyn?

A Herceg, Aki Túl Későn Érkezett,
gondolta az öreg lovag... de a Királyi Testőrség lovagjai egyvalamit nagyon jól megtanultak: hogy hogyan tartsák a szájukat.

– Bölcs Quentyn – felelte, és remélte, hogy igazat mond.

Az elutasított kérő

M
ár majdnem a szellemek órájában jártak, amikor Ser Gerris Drinkwater visszatért a piramisba a hírrel, hogy sikerült megtalálnia Paszulyt, Könyvmolyt és Vén Csont Billt Meereen egyik kevésbé jó hírű borospincéjében, ahol sárga bort vedeltek, és figyelték, ahogy meztelen rabszolgák ölik egymást puszta kézzel és kihegyezett fogakkal.

– Paszuly előhúzta a kését, és fogadást ajánlott, hogy kiderítse, vajon a dezertőrök gyomra tele van-e sárga gennyel – jelentette Ser Gerris –, ezért odadobtam elé egy sárkányt, és megkérdeztem, a sárga arany is megteszi-e. Beleharapott az érmébe, és érdeklődött, mit akarok venni rajta. Amikor elmondtam, visszatette a kését, és megkérdezte, részeg vagyok-e, vagy meghibbantam.

– Gondoljon, amit csak akar, amíg átadja az üzenetet – mondta Quentyn.

– Azt biztos megteszi. Szerintem a találkozó is összejön, bár lehet, hogy a Rongyos csak ki akarja vágatni a májadat Szép Merisszel, és megsütni hagymával. Hallgatnunk kellene Selmyre. Amikor Bátor Barristan azt mondja, hogy fuss, a bölcs ember felveszi a csizmáját. Kereshetnénk egy Volantisba induló hajót, amíg még nyitva a kikötő.

Ser Archibald arca már a hajó említésétől is zöldre váltott.

– Nem akarok több hajót! Inkább fél lábon szökdécselek vissza Volantisba!

Volantis,
gondolta Quentyn.
Aztán Lys, majd onnan haza. Ahogy jöttem, üres kézzel. Három bátor ember halt meg és miért
?

Jó lett volna újra látni a Zöldvért, meglátogatni Napdárdát és a Vízkerteket, Yronwood édes hegyi levegőjét lélegezni a Rabszolga-öböl forró, nyirkos, mocskos kipárolgásai helyett. Tudta, atyja egyetlen rossz szót sem szólna, de a csalódottság ott lenne a szemében. Nővére megvetően nézne rá, a Homokkígyók gúnyolódnának a kardnál is élesebb mosolyukkal, második apja, Yronwood nagyúr, aki a saját fiát küldte vele, hogy vigyázzon rá, ő pedig...

– Nem marasztallak titeket – mondta a barátainak. – Atyám ezzel a feladattal engem bízott meg, nem titeket. Ha akartok, menjetek haza oly módon, ahogy akartok. Én maradok.

A nagy ember megvonta a vállát.

– Akkor mi is maradunk Ivóval.

Másnap éjjel Denzo D’han jelent meg Quentyn herceg ajtajánál, hogy a feltételekről beszéljenek.

– Holnap hajlandó találkozni veled a fűszerpiac mellett. Keresd a bíbor lótusszal megjelölt ajtót. Kopogj kétszer, és mondd azt: szabadság.

– Értem – bólintott Quentyn. – Arch és Gerris velem jönnek, ő is hozhat két embert, nem többet.

– Ha hercegem úgy kívánja. – Udvarias válasz volt, de Denzo hangjába gúnyos él költözött, és a harcos bárd tekintete is csúfondárosan villant. – Naplementekor gyertek, és győződjetek meg róla, hogy nem követnek!

A dorne-iak egy órával alkonyat előtt hagyták el a Nagy Piramist, hátha eltévednek, vagy nem találják meg a bíbor lótuszt. Quentyn és Gerris vitték a kardövüket is, a nagy ember pedig harci pörölyét szíjazta széles hátára.

– Még nem késő felhagyni ezzel az őrültséggel – mondta Gerris, miközben egy bűzös mellékutcán a régi fűszerpiac felé igyekeztek. A levegőben húgyszag terjengett, és hallották egy halottszállító szekér vasalt kerekeinek zörgését. – Vén Csont Bill azt szokta mondani, Szép Meris egy holdfordulóig is el tudja nyújtani az ember halálát.
Hazudtunk
nekik, Quent. Felhasználtuk őket, hogy eljussunk ide, aztán átálltunk a Viharvarjakhoz.

– Ahogy arra parancsot kaptunk.

– A Rongyos azt nem gondolta komolyan – morogta a nagy ember. – A többiek, Ser Orson, Szalma Dick, Hungerford és Erdei Will még mindig egy tömlöcben sínylődnek, köszönhetően nekünk. Az öreg Rongyos nem szereti az ilyesmit.

– Nem – értett egyet vele Quentyn –, az aranyat viszont igen.

Gerris nevetett.

– Kár, hogy az is elfogyott Te bízol ebben a békében, Quent? Mert én nem. A fél város hősnek nevezi a sárkányölöt, a másik fele csak köp egyet, ha meghallja a nevét.

– Harzoo – mondta a nagy ember.

Quentyn a homlokát ráncolta.

– Harghaznak hívták.

– Hizdahr, Humzum, Hagnag, mit számít? Nekem mindegyik Harzoo. Az a fickó nem volt sárkányölő. Mindössze annyit ért el, hogy feketére és ropogósra süttette a seggét.

– Bátran viselkedett. –
Vajon nekem lett volna bátorságom egyetlen dárdával a kezemben szembenézni azzal a szörnyeteggel?
– Bátran halt meg.

– Üvöltve halt meg – mondta Arch.

Gerris megfogta Quentyn vállát.

– Még ha a királynő visszatér, akkor is férjnél van.

– Nem sokáig, ha megkopogtatom Harzoo király fejét a pörölyömmel – közölte a nagy ember.

– Hizdahr – javította ki Quentyn. – A neve Hizdahr.

– Egy csók a pörölyömtől, és senkit nem érdekel, hogy hívták

Nem értik.
Barátai elvesztették szem elől a valódi célt.
Az út a királynőn keresztül vezet, nem a királynőig. Daenerys a jutalom elnyerésének eszköze, nem maga a jutalom.

– „A sárkánynak három feje van”, ezt mondta nekem. „Nem szabad, hogy a házasságom véget vessen minden reményeteknek.” És: „Tudom, miért jöttél. Tüzért és vérért.” Ti is tudjátok, hogy van bennem Targaryen-vér. Vissza tudom vezetni a vérvonalamat egészen...

– Baszd meg a vérvonaladat! – fakadt ki Gerris. – A sárkányok nem törődnek a véreddel, legfeljebb az íze érdekli őket! A történelem szajkózásával nem tudod megszelídíteni őket. Ezek szörnyetegek, nem mesterek. Quent, valóban ezt akarod tenni?

– Ezt kell tennem. Dorne-ért, atyámért, Cletusért, Willért és Kedry mesterért.

– Ők halottak – mutatott rá Gerris. – Nem érdekli őket.

– Igen, meghaltak – bólintott Quentyn. – És miért? Hogy idehozzanak, és feleségül vehessem a sárkánykirálynőt. Cletus nagy kalandnak nevezte. Démonutak, viharos tengerek, és a végén ott vár rám a legszebb nő a világon. Egy utazás, amit még az unokáinknak is mesélhetünk. Csakhogy Cletusnak már soha nem lesznek unokái, hacsak nem hagyott egy fattyút valamelyik kikötői szajha hasában.

Will soha nem fog megházasodni. Kell, hogy legyen valami értelme a haláluknak!

Gerris egy falnak támaszkodó holttestre mutatott, melyet beleptek a zöld legyek.

– Az ő halálának volt értelme?

Quentyn undorodva nézett a tetemre.

– A vérfolyás vitte el. Maradjatok távol tőle! – A fakó kanca a városfalon belül vágtatott. Nem csoda, hogy az utcák olyan néptelenek voltak. – A Makulátlanok majd küldenek érte egy szekeret.

– Nem kétséges, de nem ez volt a kérdésem. Az emberek életének van értelme, nem a halálának. Én is szerettem Willt és Cletust, de ez nem hozza vissza őket. Nagy hibát követsz el, Quent. Nem bízhatsz meg a zsoldosokban!

– Olyan emberek, mint bárki más. Aranyat akarnak, dicsőséget, hatalmat Ez az, amiben bízom.
– Ez, és a saját végzetem. Dorne hercege vagyok, a sárkány vére folyik az ereimben.

A nap már eltűnt a városfal mögött, mire megtalálták a bíbor lótuszt egy alacsony téglaépület rozzant ajtajára festve. Az egyforma házak a nagy, sárga-zöld Rhazdar piramis árnyékában sorakoztak. Quentyn kétszer kopogott, ahogy utasították. Mogorva hang válaszolt odabentről, érhetetlen szavakat mormolt a Rabszolga-öböl korcs nyelvén, amely az ó-ghisi és a nemes valyr visszataszító keveréke volt. A herceg ugyanazon a nyelven válaszolt:

– Szabadság.

Az ajtó kinyílt. A biztonság kedvéért Gerris lépett be elsőként, szorosan mögötte Quentyn, és a nagy ember zárta a sort. Odabent kékes füst gomolygott, édes illata nem tudta teljesen elfedni a húgy, a savanyú bor és a rothadó hús bűzét. A hely sokkal nagyobb volt, mint amekkorának kívülről látszott, jobbra és balra átnyúlt a szomszédos épületekbe. Ami odakintről tucatnyi háznak látszott, az belül egyetlen hatalmas csarnok volt.

Ebben az órában félig sem volt tele az ivó. Néhány vendég kíváncsi, unott vagy ellenséges pillantásokkal méregette a dorne-iakat. A többiek a gödör körül gyűltek össze a helyiség túlsó végében, ahol két meztelen ember vagdalkozott egymás felé késekkel, a közönség harsány szurkolása közepette.

Quentyn sehol nem látta azt az embert, aki miatt idejöttek. Aztán kinyílt egy addig szinte láthatatlan ajtó, és belépett rajta egy töpörödött öregasszony, akinek sötétvörös
tokar
ján apró aranykoronák lógtak. Bőre fehér volt, akár a kancatej, haja pedig olyan ritka és vékony szálú, hogy látni lehetett alatta koponyája bőrét.

– Dorne – szólalt meg. – Én Zahrina. Bíbor Lótusz. Menj le, ők ott. – Tartotta az ajtót, és intett, hogy siessenek.

Meredek, kanyargós falépcső várt rájuk. Ezúttal a nagy ember ment előre, és Gerris volt a hátvéd, közrefogták a herceget.
Egy pince.
Hosszú ideig ereszkedtek lefelé, olyan sötét volt, hogy Quentynnek ki kellett tapogatni a lábával a fokokat, nehogy elcsússzon. A lépcső aljánál Ser Archibald tőrt húzott.

Egy téglából rakott, boltíves csarnokba jutottak, amely háromszor akkora lehetett, mint a fönti ivóhelyiség. A falak mentén fakádak sorakoztak, ameddig a szem ellátott. Az ajtó mellett, egy kampón vörös lámpás lógott, egy asztalként szolgáló, felfordított hordón pedig olajos, fekete gyertya égett. Ezek voltak az egyedüli fényforrások.

Hullaölő Caggo a kádak mellett sétált fel-alá, fekete
arakh
ja a derékszíján himbálózott. Szép Meris egy számszeríjat dédelgetett, szeme hideg volt, és halott, akár két szürke kődarab. Denzo D’han bereteszelte az ajtót, amint a dorne-iak beléptek, majd a melle előtt keresztbe font karral megállt előtte őrködni.

Egy emberrel több,
gondolta Quentyn.

A Rongyos Herceg az asztalnál ült, és egy kupa bort iszogatott. A sárga gyertyafényben ezüstszürke haja szinte aranyosan fénylett, bár a szeme alatti táskák így sokkal nagyobbnak látszottak. Barna gyapjú utazóköpenyt viselt, alatta ezüstösen villant a láncing. Vajon ez csapdát jelent, vagy csak egyszerű elővigyázatosságot?
Egy öreg zsoldos mindig óvatos zsoldos.
Quentyn odalépett az asztalhoz.

– Nagyuram. A köpenyed nélkül másként festesz.

– A rongyokra gondolsz? – A pentosi megvonta a vállát. – Szánalmas holmi... de azok a cafatok félelemmel töltik el az ellenségeimet, és a harcmezőn a szélben lobogó köpenyem látványa több bátorságot önt az embereimbe, mint bármilyen zászló. És ha észrevétlenül akarok mozogni, csak le kell vetnem, hogy átlagossá és jellegtelenné váljak. – A szemben lévő székre mutatott. – Foglalj helyet. Úgy hallottam, herceg vagy. Bárcsak tudtam volna! Kérsz inni? Zahrina ennivalót is hoz, ha kell. A kenyere állott, a raguja ehetetlen. Zsír és só, néhány húscafattal. Azt mondja, kutya, de én valószínűbbnek tartom, hogy patkány. Mindenesetre nem halsz meg tőle. Megtanultam, az ételtől csak akkor kell óvakodni, amikor csábító a látványa. A méregkeverők mindig a leggusztusosabb fogásokat választják.

– Három embert hoztál – szólalt meg éles hangon Ser Gerris. – Kettőben egyeztünk meg.

– Meris asszony. Kedvesem, emeld fel a szoknyádat, mutasd meg neki.

– Nem szükséges – közölte sietve Quentyn. Ha igaz, amit az emberek beszélnek, Szép Meris szoknyája alatt csak forradások vannak, melyeket azok a férfiak hagytak ott, akik a mellét is levágták. – Meris nő, ez nem kérdéses, de akkor is kijátszottad a megbeszélteket

– Rongyos és körmönfont csavargó vagyok. Három vagy kettő, nem sokat számit ebben talán egyetértünk, de azért valamit mégis. Ebben a világban az embernek el kell fogadnia minden ajándékot, amit az istenek küldenek neki. Ezért a leckéért drágán megfizettem, de most továbbadom neked jó szándékom jeléül. – Újra a szék felé intett. – Ülj le, és mondd, amit mondani akarsz. Ígérem, nem öllek meg, amíg végig nem hallgattalak. Legalább ennyivel tartozom egy másik hercegnek Quentyn a neved, igaz?

– Quentyn a Martell-házból.

– A Béka jobban illett hozzád. Nem szokásom hazugokkal és dezertőrökkel iszogatni, de te kíváncsivá tettél.

Quentyn helyet foglalt
Egyetlen rossz szó
,
és egy pillanat alatt elkezdőhet a vérfürdő.

– Először is bocsánatot szeretnék kérni a félrevezetésedért. Csak azok a hajók indultak a Rabszolga-öbölbe, amelyeket ti béreltetek fel a háborúra.

A Rongyos Herceg megvonta a vállát.

– Minden köpönyegforgatónak megvan a maga meséje. Nem ti vagytok az elsők, akik felesküdtök a kardotokkal a szolgálatomra, elfogadjátok a pénzem, aztán eltűntök. Mindegyiknek volt rá oka. „A kisfiam beteg” vagy „a feleségem megcsal”, vagy „a többiek kényszerítettek, hogy a farkukat szopjam”. Az utolsó kedves fiú volt, de nem tudtam elnézni neki a dezertálást. Egy másik fickó azt mondta, annyira rossz az ételünk, hogy el kellett menekülnie, mielőtt megbetegszik tőle, ezért levágtam a lábát megsütöttem és megetettem vele. Utána őt tettem meg tábori szakáccsá. Az ételünk érezhetően feljavult és amikor lejárt a szerződése, újat írt alá. Ti viszont... a legjobb embereim egy részét bezárták a királynő börtönébe a hazug nyelvetek miatt, és kétlem, hogy egyáltalán tudnátok főzni.

– Dorne hercege vagyok – mondta Quentyn. – Feladatot vállaltam atyámért és a népemért. Létezett egy titkos házassági szerződés.

– Hallottam róla. És amikor az ezüstkirálynő meglátta azt a darab pergament, azonnal a karodba omlott, nem igaz?

– Nem – felelte Szép Meris.

– Nem? Ó, már emlékszem, a jegyesed elrepült egy sárkányon. Ha visszatér, ne felejtsetek el meghívni minket is a menyegzőre. A kompániában mindenki szívesen inna a boldogságotokra, és én is imádom a westerosi esküvőket. Különösen az ágyba vivést, csak... ó, várjatok... – Denzo D’hanhoz fordult. – Denzo, mintha azt mondtad volna, hogy a sárkánykirálynő hozzáment valami ghisihez.