Sárkányok tánca (72 page)

Utolsó szavai martak, de Theon úgy döntött, nem vág vissza. Bármilyen tiszteletlenségért a bőrével fizetne.

– Ha úrnőm úgy gondolja, Manderly el akar árulni minket, miért nem beszél Bolton nagyúrral?

– Szerinted Roose nem tudja? Ostoba fiú. Csak nézd, hogy figyeli Manderlyt. Egyetlen falat sem érinti Roose száját, amíg nem látta, hogy Wyman nagyúr is evett belőle. Nem kortyol bele a borba, csak ha Manderly is ivott ugyanabból a hordóból. Szerintem örülne, ha a kövér ember árulással próbálkozna. Szórakoztatná. Te is tudod, hogy Roose-nak nincsenek érzései. A szeretett piócái már évekkel ezelőtt kiszívtak belőle minden szenvedélyt. Nem szeret, nem gyűlöl, nem gyászol. Ez az egész egy játék számára, ami leköti a figyelmét. Egyesek vadásznak, mások solymásznak, esetleg kockáznak. Roose az emberekkel játszik. Te és én, ezek a Freyek, Manderly nagyúr, a kövér kis felesége, még a fattya is... mind a játékszerei vagyunk. – Egy felszolgáló ért a közelükbe. Dustin úrnő odanyújtotta a boroskupáját és intett a férfinak, hogy Theonét is töltse meg. – Igazság szerint Bolton nagyúr többre vágyik holmi nemesi címnél. Miért ne lehetne Észak királya? Tywin Lannister halott, a Királyölő megnyomorodott, az Ördögfióka elmenekült. A Lannisterek kimerültek, és te voltál olyan kedves, hogy megszabadítsd a Starkoktól. Az öreg Walder Frey nem fog tiltakozni, ha a kövér kis Waldája királynő lesz. Fehérrév problémát okozhatna, ha Wyman nagyúr túlélné a közelgő csatát... de biztos vagyok benne, hogy nem fogja. Mint ahogy Stannis sem. Roose mindkettejükkel végez, ahogy az Ifjú Farkassal is tette. Ki marad még?

– Te – felelte Theon. – Ott vagy még te. Hantvég úrnője, házassága révén Dustin, születése jogán Ryswell.

Ez láthatóan hízelgett az asszonynak. Belekortyolt a borába, sötét szeme megvillant.

– Hantvég
özvegye...
és igen, ha úgy döntenék, okozhatnék kellemetlenségeket. Ezt természetesen Roose is tudja, ezért gondoskodik róla, hogy kedves maradjak hozzá.

Akart még valamit mondani, de ekkor megpillantotta a mestereket. Hárman léptek a terembe az emelvény mögött, a nagyúr számára fenntartott ajtón – egy magas, egy kövérkés és egy nagyon fiatal, köpenyük és láncuk miatt mégis úgy hasonlítottak egymásra, mint három tojás. A háború előtt Medrick Hornwood nagyurat, Rhodry Cerwyn nagyurat, az ifjú Henly pedig Slate nagyurat szolgálta. Roose Bolton azért hozta őket Deresbe, hogy a gondjaikba vegyék Luwin hollóit, és újra lehessen üzeneteket küldeni, illetve fogadni.

Amikor Medrick mester fél térdre ereszkedve Bolton fülébe suttogott valamit, Dustin úrnő szája undorodva rándult meg.

– Ha királynő volnék, az első dolgom lenne, hogy kivégeztessem ezeket a szürke patkányokat. Ott nyüzsögnek mindenütt, a nemesek maradékain élnek, egymás között mormognak, és az uraik fülébe sutyorognak. De valójában ki az úr, és ki a szolga? Minden nagyúrnak van saját mestere, a kisebb urak pedig szeretnének maguknak. Ha nincs mestered, az azt jelenti, hogy nem is vagy elég fontos. A szürke patkányok írják és olvassák a leveleinket, azokét az urakét is, akik maguk írástudatlanok. Ki tudja biztosan megmondani, hogy nem csavarják saját érdekük szerint a szavakat? Mi hasznuk van egyáltalán?

– Gyógyítanak – felelte Theon. Úgy tűnt, az asszony választ vár tőle.

– Igen, gyógyítanak. Sosem mondtam, hogy nem kifinomultak a módszereik. Ellátnak minket, amikor betegek vagyunk, és sebesültek, ügyelnek a beteg szülőre vagy gyermekre. Amikor a leggyengébbek és legsebezhetőbbek vagyunk, ők mindig ott sürgölődnek. Néha gyógyítanak is, mi pedig hálásak vagyunk érte. Amikor kudarcot vallanak, támaszt nyújtanak gyászunkban, és mi ezért is hálásak vagyunk. Puszta hálából helyet adunk nekik a tetőnk alatt, beavatjuk őket minden titkunkba és szégyenünkbe, részt vesznek minden tanácskozáson. És hamarosan már az alattvaló lesz az uralkodó. Rickard Stark nagyúrral is ez történt. Az ő szürke patkányát Walys mesternek hívták. Nem ravasz dolog, hogy az összes mester csak egy nevet visel, még azok is, akiknek kettő volt, amikor a Fellegvárba érkeztek? Így nem tudjuk, kik ők valójában, vagy honnan jöttek.., de ha elég kitartóak vagyunk, kideríthetjük. Mielőtt elkészítette a láncát, Walys mestert Virágos Walys néven ismerték. Virágos, Hegyi, Folyami, Havas... ilyen neveket adunk a fattyaiknak, hogy megjelöljük őket, de ők mindig gyorsan megszabadulnak tőle. Virágos Walys anyja egy Hightower lány volt... az apja pedig a szóbeszéd szerint a Fellegvár egyik főmestere. A szürke patkányok korántsem olyan erkölcsösek, mint láttatni szeretnék, és mind közül az óvárosi mesterek a legrosszabbak. Amint elkészült a láncával, apja és barátai nem vesztegették az időt, azonnal Deresbe küldték, hogy megtöltse Rickard nagyúr fülét mézédes, mérgező szavakkal. A Tully-házasság is az Ő ötlete volt, kétségem sincs felőle, hogy... – Elhallgatott, mert Roose Bolton felállt a helyéről, sápadt szeme csillogott a fáklyafényben.

– Barátaim – kezdte, és azonnal olyan csend ereszkedett a teremre, hogy Theon hallotta a szél zúgását a bedeszkázott ablakokon túl –, Stannis és lovagjai elhagyták Erdőmélyét új, vörös istenük zászlaja alatt. Az északi hegyek klánjai csatlakoztak hozzájuk bozontos, apró termetű lovaikon. Ha az időjárás kitart, két héten belül ideérhetnek. Eközben Varjúbegy Umber a királyi úton közeledik, Arnolf Karstark pedig kelet felől érkezik. Céljuk, hogy csatlakozzanak Stannis nagyúrhoz, és elfoglalják ezt a várat.

Ser Hosteen Frey talpra ugrott.

– Lovagoljunk ki eléjük! Miért engednénk, hogy egyesítsék erőiket?

Mert Arnolf Karstark csak Bolton nagyúr jelére vár, hogy köpönyeget fordítson
, gondolta Theon, miközben a nemesek egymást túlkiabálva próbáltak tanácsokat adni. Bolton a kezét felemelve lecsendesítette őket.

– Ez a terem nem az efféle beszélgetések helye, uraim. Gyűljünk össze a toronyszobában, amíg a fiam betetőzi a házasságkötését A többiek maradjanak, és élvezzék a lakomát.

Amint Rémvár ura a három mester kíséretében távozott az ajtón, több nagyúr és kapitány is felállt, hogy kövesse. Hother Umber, a szikár vénember, akit csak Szajhavésznek hívtak, komor arccal vonult ki. Manderly nagyúr olyan részeg volt hogy négy erős emberének kellett kitámogatnia a teremből.

– Kellene egy dal a Patkányszakácsról – motyogta, amikor a négy lovagra támaszkodva eltántorgott Theon mellett. – Dalnok, egy éneket a Patkányszakácsról!

Dustin úrnő az utolsók között mozdult meg. Távozása után azonnal nyomasztóvá vált a légkör Theon számára. Csak akkor döbbent rá, mennyit ivott, amikor megpróbált felállni. Az első tántorgó lépése után kivert egy kancsót az egyik felszolgálólány kezéből. A bor vörös folyamként ömlött végig csizmáján és nadrágján.

Egy kéz ragadta meg a vállát, az öt ujj vaskaromként mélyedt a húsába.

– Keresnek, Bűzös – suttogta a fülébe Savanyú Alyn rothadó fogaitól bűzlő lehelettel. Sárga Dick és Táncolj Damon is ott voltak vele. – Ramsay azt mondta, te fogod ágyba vinni az asszonyát.

Átcikázott rajta a rémület.
Eljátszottam a szerepemet!
– gondolta.
Miért én
? Ám okosabb volt annál, semhogy tiltakozzon.

Ramsay nagyúr már távozott a teremből. Magára hagyott és szemlátomást elfeledett felesége csendben ült a Stark-ház zászlaja alatt, két kézzel markolva egy ezüstserleget. Annak alapján, ahogy a közeledő Theonra pillantott, már többször is kiüríthette az ivóedényt. Talán abban reménykedett, hogy ha eléggé leissza magát, észrevétlenül átesik a megpróbáltatáson. Theon jobban tudta.

– Arya úrnő, kérlek, jöjj velem. Ideje teljesítened kötelességedet.

A Fattyú fiai közül hatan csatlakoztak hozzájuk, ahogy Theon kivezette a lányt a hátsó ajtón, át a hideg udvarón a Nagytoronyba. Ramsay nagyúr hálószobájáig három sor kőlépcső vezetett fel, ezt a helyiséget a tűz alig érintette. Táncolj Damon útközben halkan fütyörészett, míg Nyúzó azzal kérkedett, hogy Ramsay nagyúr különleges ajándékként neki ígérte a véres lepedő egy darabját.

A hálószobát alaposan előkészítették az alkalomra. Az összes bútor új volt, Hantvégből hozták a málhás szekereken. A baldachinos ágyon tollal töltött derékalj várta az ifjú párt, a függönyöket vérvörös bársonyból varrták. A kőpadlóra farkasbőröket terítettek. A kandallóban lobogott a tűz, az ágy melletti asztalon gyertya égett. A nagyobbik asztalra egy kancsó bort, két kupát és egy fél korong fehér, erezett sajtot készítettek.

Volt ott egy szék is, fekete tölgyfából, vörös bőr ülőrésszel. Ramsay nagyúr azon ült, amikor beléptek. Ajkán nyálcseppek csillogtak.

– Itt az én szép szüzem! Rendben, fiúk, magunkra hagyhattok. Te nem, Bűzös. Te maradsz.

Bűzös, Bűzös, rímel arra, hogy üszkös.
Hiányzó ujjai viszketni kezdtek – kettő a bal kezén, egy a jobbon. Csípőjén ott volt a tőr, várakozva pihent a bőrhüvelyben, de nehéznek érezte, ó mennyire nehéznek!
A jobb kezemről csak a kisujjat vágta le,
emlékeztette magát.
Egy kést még meg tudok fogni.

– Nagyuram... mivel szolgálhatlak?

– Te hoztad el nekem a némbert, ki más lenne méltóbb az ajándék kicsomagolására? Nézzük csak meg jobban Ned Stark kislányát.

Ő nem rokona Eddard Starknak,
mondta ki majdnem Theon.
Ramsay tudja, tudnia kell. Miféle új, kegyetlen játék ez?
A lány az egyik ágyláb mellett állt, reszketett, akár egy őz.

– Arya úrnő, ha lennél szíves megfordulni... ki kell fűznöm a ruhádat.

– Nem. – Ramsay töltött magának egy kupa bort. – Az túl sokáig tart. Vágd le róla!

Theon előhúzta a tőrét.
Csak annyit kell tennem
,
hogy megfordulok, és ledöföm. A kés már itt van a kezemben.
Azonnal rájött, miről van szó.
Újabb csapda,
gondolta, és eszébe jutott Kyra a kulcsokkal.
Azt akarja, hogy megpróbáljam megölni. És amikor kudarcot vallok lenyúzza a bőrt arról a kezemről, amelyikben a kést tartottam.
Megragadta a menyasszony szoknyáját.

– Állj mozdulatlanul, úrnőm. – A ruha derék alatt bő volt, ezért ott csúsztatta be a pengét, és lassan felfelé húzta, nehogy megvágja a lányt. Az acél halk surrogással metszette át a selymet és a gyapjút. Jeyne reszketett, ezér
t Theonnak meg kellett fognia a karját, hogy mozdulatlanul tartsa.
Jeyne. Jeyne, rímel arra, hogy kéj.
Fokozta a szorítást, amennyire megnyomorított bal keze engedte. – Maradj nyugodtan!

A ruha végül lehullott, sápadt halomként omlott a lány lábához.

– Az alsóruhát is! – utasította Ramsay.

Bűzös engedelmeskedett.

Amikor végzett, a menyasszony ott állt meztelenül, esküvői díszei szürke és fehér rongyokként tekeregtek a lába körül. Keble apró volt, és hegyes, csípője keskeny és kislányos, lába vékony, akár egy madáré.
Egy gyermek.
Theon már elfeledkezett róla, milyen fiatal is Jeyne.
Sansa korabeli. Arya még fiatalabb volna.
A kandallóban égő tűz ellenére a szobában hideg volt, a lány lúdbőrözött. Egy pillanatra felemelkedett a keze, mintha el akarná takarni a mellét, de Theon néma
neme
t formált a szájával, mire azonnal mozdulatlanná dermedt.

– Mit gondolsz róla, Bűzös? – kérdezte Ramsay nagyúr.

– Ő... –
Milyen választ vár
? Mit is mondott a lány az istenerdő előtt?
Azt mondták, csinos vagyok.
Most egyáltalán nem volt az. Látta a hátán a halvány csíkok pókhálóját, a korbácsolás nyomait. – Gyönyörű, nagyon... nagyon gyönyörű.

Ramsay nedves mosollyal válaszolt.

– Feláll tőle a farkad, Bűzös? Feszíti a gatyamadzagodat? Szeretnéd te megdugni elsőként? – Felnevetett. – Deres hercegét megilletné a jog, ahogy a régi idők urait. Az első éjszaka joga. De te nem vagy nemes úr, igaz? Csak Bűzös. Igazság szerint még csak nem is férfi. – Ivott még egy korty bort, és a kupát a szemközti falhoz vágta. Vörös patakok csorogtak le a kövön. – Arya úrnő, az ágyra! Igen, úgy, a párnákhoz... jó asszonyka. Most pedig tedd szét a lábad, hadd lássuk a pinád.

A lány szó nélkül engedelmeskedett. Theon tett egy lépést hátra, az ajtó felé. Ramsay odaült a felesége mellé, kezét végigcsúsztatta combja belső felén, és durván belenyomta két ujját. Jeyne fájdalmasan felszisszent.

– Száraz vagy, akár egy öreg csont. – Ramsay visszahúzta a kezét, és lekevert egy pofont Jeyne-nek. – Azt mondták, tudod, hogyan szerezz örömet egy férfinak. Hazudtak?

– N-nem, uram... ki vagyok tanítva.

Ramsay felállt, a tűz fénye csillogott az arcán.

– Bűzös, gyere ide! Készítsd elő nekem!

Egy pillanatig nem értette.

– Én... úgy érted... nagyuram, nekem nincs... én...

– A száddal! – parancsolt rá Ramsay nagyúr. – És igyekezz! Ha nem nedvesedik be, mire levetem a köpenyem, kivágom a nyelved, és a falhoz szegezem!

Valahol az istenerdőben egy holló károgott. A tőr még mindig ott volt a kezében.

Visszadugta a hüvelybe.

Bűzös, a nevem Bűzös, rímel arra, hogy bűnös.

Bűzös munkához látott.

Az őrző

L
ássuk azta fejet! – adta ki az utasítást a herceg. Az őrt álló Areo Hotah végigfuttatta kezét csatabárdja, kőris-és-vas asszonya markolatán. Figyelte a fehér lovagot, Ser Balon Swannt és a többieket, akik vele együtt érkeztek. Figyelte a külön asztalokhoz ültetett Homokkígyókat. Figyelte a nagyurakat és úrnőket, a szolgálókat, az öreg, vak udvarnagyot és a fiatal Myles mestert selymes szakállával és alázatos mosolyával. Félig a fényben, félig az árnyékban állva mindegyiküket látta.
Szolgálj. Védj. Engedelmeskedj.
Ez volt a feladata.

A többiek mind a ládát nézték. Ébenfából készült, ezüstpántokkal és sarokvasakkal látták el. Szép kinézetű doboz volt, semmi kétség, de a Régi Palotában összegyűlt emberek közül sokan rövid időn belül halottak lehetnek, attól függően, mit rejt a láda.

Caleotte mester csoszogva átvágott a termen Ser Balon Swannhoz. A kövér kis ember nagyszerűen festett új köpenyében, melyen széles sötétbarna és mogyorószín sávok váltakoztak keskeny, vörös csíkokkal. Meghajolt, átvette a dobozt a fehér lovag kezéből, és odavitte az emelvényhez, ahol Doran Martell ült guruló székében Arianne lánya és halott testvére szeretője, Ellaria között A levegőt száz illatos gyertya aromája lengte be. A nemesek ujjain, valamint a hölgyek hajhálóin és ruhazsinórjain ékkövek csillogtak. Areo Hotah tükörfényesre csiszolta rézszín pikkelypáncélját, így az is ragyogott a gyertyafényben.

Tökéletes csend ereszkedett a teremre.
Dorne visszatartja a lélegzetét.
Caleotte mester letette a dobozt a földre, Doran herceg széke mellé. A mester máskor oly biztos és nyugodt ujjai most ügyetlenül babráltak a zárral, de végül sikerült felnyitnia a tetőt, és láthatóvá vált a koponya. Hotah hallotta, hogy valaki megköszörüli a torkát. Az egyik Fowler iker suttogott valamit a másiknak. Homok Ellaria behunyta a szemét, és halk imát mormolt.

Az őrség kapitánya látta, hogy Ser Balon Swann feszült, akár egy felajzott íj. Ez az új fehér lovag nem volt olyan magas és jóképű, mint az előző, viszont mellkasa szélesebbnek tűnt, és vastag karján duzzadtak az izmok. Hófehér köpenyét ezüstcsat fogta össze a nyakánál, rajta két hattyúval – az egyik elefántcsontból, a másik ónixból készült, és Areo Hotah úgy látta, mintha harcolnának egymással. Viselőjük is képzett harcosnak tűnt.
Ez nem halna meg olyan könnyen, mint a másik. Nem rohanna bele a csatabárdomba olyan meggondolatlanul ahogy Ser Arys tette. Megállna a pajzsa mögött, és hagyná, hogy én támadjak.
Ha arra kerül a sor, Hotah készen fog állni. Csatabárdja olyan éles volt, hogy borotválkozni lehetett volna vele.

Engedélyezett magának egy gyors pillantást a ládára. A koponya fekete nemezpárnán feküdt, és vigyorgott. Minden koponya vigyorog, de ez boldogabbnak tűnt a többinél.
És nagyobbnak.
Az őrség kapitánya még soha nem látott ekkora koponyát. Homloka vastag volt, és széles, álla masszív. A csont fénylett a gyertyafényben, fehéren, akár Ser Balon köpenye.

– Tedd a talapzatra! – parancsolta a herceg. Könnyek csillogtak a szemében.

A talapzat egy fekete márványból faragott oszlop volt, három lábbal magasabb Caleotte mesternél. A kövér kis mester lábujjhegyre állt, de még így sem érte el. Areo Hotah már éppen segíteni akart neki, de Homok Obara gyorsabb volt. A nő arcán még ostora és pajzsa nélkül is férfias harag ült. Rendes ruha helyett férfinadrágot és lábszárközépig érő vászontunikát viselt, melyet egy összekapcsolt réznapokból álló övvel kötött meg a derekán. Barna haját szoros kontyba fogta a tarkóján. Kikapta a koponyát a mester puha, rózsaszín kezéből, és feltette a márványoszlopra.

– A Hegy nem lovagol többé – szólalt meg ünnepélyes hangon a herceg.

– Hosszú és fájdalmas volt a haláltusája, Ser Balon? – Kérdezte Homok Tyene olyan hangon, mint egy szűz, aki azt szeretné megtudni, csinos-e a ruhája.

– Napokig üvöltött, úrnőm – felelte a fehér lovag, bár jól látszott, hogy nem nagy örömmel mondja. – Az egész Vörös Toronyban hallani lehetett.

– Ez zavar téged, ser? – kérdezte Nym úrnő. Sárga selyemruhát viselt, olyan finom és vékony anyagból, hogy a gyertyák fénye áthatolt rajta, és láthatóvá tette az alatta lévő fonott aranyzsinórokat és ékszereket. Az öltözék illetlensége miatt a fehér lovag alig mert ránézni, de Hotah jóváhagyta a viseletet. Nymeria csaknem meztelenül nem volt annyira veszélyes, egyébként biztos elrejtett volna vagy tucatnyi pen-gét a testén. – Mindenki tudja, hogy Ser Gregor brutális szörnyeteg volt. Nála jobban senki nem érdemelte meg a szenvedést.

– Lehetséges, úrnőm – bólintott Balon Swann –, de Ser Gregor lovag volt, és egy lovagnak karddal a kezében illene meghalnia. A méreg a gyilkolás nemtelen és mocskos eszköze.

Tyene úrnő ezt hallva elmosolyodott. Az ő ruhája krémszínű volt és zöld, hosszú, csipkés ujjal – olyan visszafogott és ártatlan, hogy aki ránézett, azt hihette, ő a létező legszemérmesebb szűz. Areo Hotah azonban jól ismerte. A puha, sápadt bőrű kéz legalább olyan halálos volt, mint Obara bőrkeményedéses tenyere, ha nem jobban. Az őrség parancsnoka feszülten figyelte ujjának legapróbb rezdülését is.

Doran herceg a homlokát ráncolta.

– Ez így van, Ser Balon, de Nym úrnőnek akkor is igaza van. Ha létezett ember, aki megérdemelte, hogy sikoltozva haljon meg, az Gregor Clegane volt. Lemészárolta a húgomat, a csecsemője fejét pedig szétloccsantotta a falon. Csak azért imádkozom, hogy valamelyik pokolban égjen, és hogy Elia a gyermekével együtt végre nyugalmat leljen. Ez az az igazságszolgáltatás, amire Dorne szomjazott. Örülök, hogy megérhettem és megízlelhettem. A Lannisterek hosszú idő után végre bizonyították, hogy igaz, amivel folyton kérkednek, és megfizettek egy régi véradósságot.

A herceg udvarnagyára, a vak Ricassóra hagyta, hogy felálljon és pohárköszöntőt mondjon.

– Urak, hölgyeim, igyunk Tommenre, aki első ezen a néven, az andalok, a rhoyne-iak és az Elsők királyára, a Hét Királyság urára!

A szolgálók már el is indultak a vendégek között, teletöltötték a kupákat a kezükben tartott kancsókból. Az ital dorne-i erősbor volt, sötét, akár a vér és édes, mint a bosszú. A kapitány nem kóstolta meg. A lakomák alkalmával sosem ivott. A hercegnek sem töltöttek, neki volt saját bora, amit Myles mester készített el, és bőségesen felöntött máksziruppal, hogy enyhítse ízületei fájdalmait.

A fehér lovag viszont ivott, hiszen így kívánta az illem, és a társai is követték példáját Akárcsak Arianne hercegnő, Jordayne úrnő, istenkegy ura, Citromerdő lovagja, Kísértethegy úrnője... még Homok Ellaria is,

Oberyn herceg szeretője, aki vele volt Királyvárban a halálakor. Hotah inkább azokat figyelte, akik nem isznak: Ser Homok Daemon, Tremond Gargalen nagyúr, a Fowler ikrek, Dagos Manwoody, az ördögligeti Ullerek, a Csontút Wyljei.
Ha valami történik közöttük lesz a kezdeményező.
Dorne dühös és megosztott föld volt, Doran herceg pedig nem tartotta úgy a kezében birodalmát, mint kellett volna. Saját nagyurai közül is sokan gyengének vélték, és szívesebben vettek volna egy nyílt háborút a Lannisterek és a Vastrónon ülő gyermekkirály ellen.

A fő hangadók közöttük a Homokkígyók voltak, a herceg nemrég elhunyt Oberyn öccse, a Vörös Vipera fattyú lányai, akik közül hárman voltak jelen a lakomán. Doran Martell bölcsen vezette népét, és az őrség kapitányának nem volt feladata megkérdőjelezni ura döntéseit, de Areo Hotah nem tudott rájönni, miért engedte ki a herceg a Dárdatorony fogságából Obara, Nymeria és Tyene úrnőket.

Tyene halk mormolással utasította el Ricasso köszöntőjét, Nym úrnő pedig csak legyintett. Obara hagyta, hogy teletöltsék a kupáját aztán megfordította az ivóedényt és a padlóra öntötte a tartalmát. Amikor a szolgálólány letérdelt hogy feltörölje a kiömlött bort, Obara elhagyta a helyiséget Arianne hercegnő egy pillanattal később kimentette magát és szintén távozott.
Obara sosem fordítaná a haragját a kis hercegnő ellen,
Hotah ezt biztosan tudta.
Unokatestvérek és nagyon szereti őt.

A lakoma belenyúlt az éjszakába, és a fekete márványpilléren pihenő, vigyorgó koponya az egészet végignézte. Hét fogást szolgáltak fel, a hét isten és a Királyi Testőrség hét felesküdött testvére tiszteletére. Először citromos-tojásos levest hoztak, valamint sajttal és hagymával töltött hosszú zöldpaprikát. Aztán következett az orsóhalas lepény, a mézzel megkent kappan, és egy hatalmas harcsa a Zöldvér fenekéről, amelyik akkora volt, hogy négy szolgálónak kellett becipelnie. Utána hozták a zamatos kígyóragut – a hét különböző fajta kígyóból készült ételt lassú tűzön főzték sárkányborssal és vérnaranccsal, és egy cseppnyi kígyómérget is tettek bele, hogy jó csípős legyen. Hotah tudta, hogy a ragu égetően erős, bár nem kóstolta meg. A később hozott sörbet jól lehűtötte a nyelvet Édességként minden vendég egy pergetett cukorból készült koponyát kapott. Amikor feltörték a külső kérget, a belsejében édes tejsodót találtak, szilva- és cseresznyedarabokkal.

Arianne hercegnő még a töltött paprikára visszaért.
Az én kis hercegnőm,
gondolta Hotah, pedig Arianne mostanra felnőtt nővé érett, skarlátvörös selyemruhája ezt egyértelművé tette. Ám mostanában más téren is megváltozott A Myrcella megkoronázására szőtt összeesküvése lelepleződött és meghiúsult, fehér lovagjának Hotah keze szabta ki véres végzetét, őt magát pedig bezárták a Dárdatoronyba, csendre és egyedüllétre kárhoztatva. Ezek a megpróbáltatások szemlátomást megszelídítették. Volt azonban valami más is, valami titok, amit az apja megosztott vele, mielőtt kiengedte fogságából. Hogy mi lehetett az, a kapitány nem tudta.

A herceg saját maga és a fehér lovag közé ültette a hercegnőt ami nagy megbecsülést jelentett. Arianne mosolyogva foglalta el helyét és valamit mormolt Ser Balon fülébe. A lovag nem válaszolt. Hotah felfigyelt rá, hogy alig eszik: egy kanál leves, egy harapás paprika, a kappan combja, egy kis hal. A lepényből nem kért, és a ragut is éppen csak megkóstolta, de már attól is kiverte a verejték a homlokát. Hotah meg tudta érteni. Amikor Dorne-ba érkezett, az erős étel görcsbe rántotta a gyomrát, és égette a nyelvét. Annak azonban már sok éve; a haja azóta kifehéredett, és bármit meg tudott enni, amit a dorne-iak.

Amikor felszolgálták a pergetett cukorból készített koponyákat, Ser Balon arcizmai megfeszültek, és tétován a hercegre pillantott, hogy megállapítsa, vajon gúnyt űznek-e belőle. Doran Martell észre sem vette, a lánya viszont igen.

– A szakácsunk apró kis tréfája, Ser Balon – mondta Arianne. – A dorne-iak számára még a halál sem szent. Ugye nem neheztelsz ránk? – Ujjaival végigsimított a fehér lovag kézfején. – Remélem, élvezted a Dorne-ban eltöltött időt.

– Mindenki nagyon vendégszerető volt, úrnőm.

Arianne megérintette a férfi köpenyét összefogó csatot a harcoló hattyúkkal.

– Mindig is szerettem a hattyúkat. A Nyár-szigetek innenső oldalán nincs még egy madár, amelyik feleennyire szép lenne.

– A páváitok ezzel vitába szállnának – felelte Ser Balon.

– Lehet, de a pávák hiú és büszke teremtések, csak parádéznak a tarkabarka színeikben. A hattyú viszont ártatlan fehér vagy gyönyörű fekete.

Ser Balon bólintott és belekortyolt a borába.
Ezt nem olyan könnyű elcsábítani, mint a felesküdött testvérét,
gondolta Hotah.
Ser Arys életkora ellenére még kölyök volt
,
Swann viszont felnőtt férfi, méghozzá óvatos és gyanakvó.
Csak rá kellett pillantania, hogy lássa, a fehér lovag feszeng.

Ez a hely idegen számára, és egyáltalán nem az ízlése szerint való.
Hotah meg tudta érteni. Dorne számára is különösnek tűnt, amikor sok-sok éve először jött ide saját hercegnőjével. A szakállas papok megtanították Westeros közös nyelvére, mielőtt útjára bocsátották, de a dorne-iak még így is túl gyorsan beszéltek ahhoz, hogy megértse őket. Az asszonyokat erkölcstelennek találta, a bort savanyúnak, az ételt idegennek és csípősnek. Ráadásul a dorne-i nap is melegebben tűzött, mint a norvosi, nap nap után ontotta forró sugarait a kék égboltról.

A kapitány tudta, hogy Ser Balon útja jóval rövidebb volt, de a maga módján meglehetősen fárasztó. Három lovag, nyolc fegyverhordozó, húsz gyalogos, valamint a szolgálóik csatlakoztak hozzá Királyvárból, de amint átkeltek a hegyeken Dorne-ba, haladásukat lelassították az állandó lakomák, vadászatok és ünnepségek szinte minden várban, amit érintettek. És most, hogy megérkeztek Napdárdába, nem várta őket sem Myrcella hercegnő, sem Ser Arys Oakheart.
A fehér lovag érzi, hogy valami nincs rendben, de nem csak erről van szó.
Talán a Homokkígyók jelenléte zavarta. Ha így van, Obara visszatérése a terembe csak ecet lehetett a sebére. Oberyn lánya szó nélkül ült vissza a helyére, és komoran nézett maga elé, nem mosolygott, nem is beszélt senkivel.

Már közeledett az éjfél, amikor a herceg a fehér lovaghoz fordult:

– Ser Balon, olvastam a levelet, amit nagylelkű királynőnktől hoztál nekünk. Feltételezhetem, hogy tisztában vagy a tartalmával?

Hotah látta, hogy a lovag izmai megfeszülnek.

– Igen, nagyuram. Őfelsége elmondta, hogy vissza kell kísérnem a lányát Királyvárba. Tommen király szeretné látni a testvérét, és az az óhaja, hogy Myrcella hercegnő menjen vissza az udvarba egy rövid látogatásra.

Arianne hercegnő lebiggyesztette az ajkát

– Ó, de mi már annyira megkedveltük Myrcellát, ser! Ő és Trystane öcsém szinte elválaszthatatlanok lettek.

– Trystane herceget is szívesen látjuk Királyvárban – felelte Balon Swann. – Tommen király vele is örömmel találkozna, ebben egészen biztos vagyok, őfelségének nagyon kevés vele egykorú beszélgetőtársa van.