Sárkányok tánca (70 page)

– ...termékeny – fejezte be Galazza Galare. – Ez egy ősi rituálé, fényesség. Három Kegy is jelen lesz a szemlénél, hogy elmondják a megfelelő imákat.

– Igen – tette hozzá Reznak –, és utána készül egy különleges sütemény. Asszonyi sütemény, kizárólag menyasszonyoknak sütik, férfiak nem kóstolhatják. Állítólag nagyon finom. Mágikus hatása van.

És ha a méhem összeaszott, a női részeim pedig átkozottak, arra is létezik egy különleges sütemény
?

– Hizdahr zo Loraq majd megnézheti a női részeimet, miután összeházasodtunk. –
Khal Drogo nem talált kivetnivalót bennük, ő miért találna
? – Az anyja és a nővérei pedig vizsgálgassák csak egymást, és osztozzanak a különleges süteményen. Én nem kérek belőle, és a nemes Hizdahr nemes lábát sem fogom megmosni.

– Hatalmasság, úgy látom, nem érted – tiltakozott Reznak. – A láb megmosását a hagyomány követeli. Azt jelzi, hogy te leszel a férjed szolgálólánya. Az esküvői ruhának is külön jelentése van. A menyasszony sötétvörös fátylat visel a
toka
r fölött, melybe apró gyöngyöket szőttek.

A nyulak királynője nem mehet férjhez a hosszú fülei nélkül

– A gyöngyök zörögni fognak minden lépésemnél.

– A gyöngyök a termékenységet jelképezik. Minél több gyöngyöt visel hatalmasságod, annál több egészséges gyermeket fog szülni.

– Miért akarnék én száznyi gyermeket? – Dany a Zöld Kegyre nézett. – Ha westerosi szokások szerint házasodnánk össze...

– Ghis istenei azt nem tekintenék valódi egyesülésnek. – Galazza Galare arcát zöld selyemfátyol takarta, csupán bölcs és szomorú, zöld szeme látszott mögötte. – A városlakók szemében a nemes Hizdahr ágyasa lennél, nem törvény szerinti felesége, a gyermekeitek pedig fattyúnak számítanának. Felségednek a Kegyek Templomában kell hozzámennie Hizdahrhoz, az egész meereeni nemesség szeme láttára, akik tanúskodnak a frigynél.

Valamilyen indokkal csalogasd elő a piramisaikból az összes nemes ház fejét,
mondta Daario.
A sárkány szava tűz és vér.
Dany elhessegette a gondolatot, nem volt hozzá méltó.

– Ahogy kívánod – sóhajtotta. – Hozzámegyek Hizdahrhoz a Kegyek Templomában, apró gyöngyökkel átszőtt, fehér
tokar
ba burkolva. Van még valami?

– Még egy apróság, hatalmasság – mondta Reznak. – Egyesüléseteket megünneplendő, illő lenne újra megnyitnod a küzdővermeket. Ez lenne a te házassági ajándékod Hizdahrnak és szerető népednek, annak jele, hogy elfogadod Meereen ősi szokásait.

– És az isteneknek is kedvében járnál – tette hozzá a Zöld Kegy kedves, lágy hangján.

Egy vérrel megfizetett nászajándék.
Daenerys belefáradt ebbe a csatába. Még Ser Barristan sem hitte, hogy győzni tud.

– Egyetlen uralkodó sem tudja jóvá tenni a népét – mondta korábban Selmy. – Áldott Baelor imádkozott, böjtölt, és olyan pompázatos templomot építtetett a Hétnek, amilyet az istenek csak kívánhatnak, a háborúnak mégsem tudott véget vetni.

Egy királynőnek hallgatnia kell a népére,
emlékeztette magát Dany.

– A házasságkötés után Hizdahr lesz a király, hadd nyissa meg ő a küzdővermeket, ha akarja. Ebben én nem veszek részt. –
Tapadjon vér az ő kezéhez, ne az enyémhez.
Felállt – Ha pedig a férjem azt akarja, hogy megmossam a lábát, először neki kell megmosnia az enyémet. Este meg is mondom neki – Nem tudta, hogyan fogadja majd jegyese a kérést.

Nem kellett volna aggódnia. Hizdahr zo Loraq egy órával naplemente után érkezett. Borvörös
tokar
t viselt aranyzsinórral, és aranygyöngyös rojtokkal. Dany beszámolt neki a Reznakkal és a Zöld Kegygyei folytatott beszélgetésről, miközben bort töltött neki.

– Ezek a rituálék üres formaságok – legyintett Hizdahr –, nem kell velük törődni. Meereen túl régóta követi ezeket az ostoba, ősrégi hagyományokat. – Megcsókolta Dany kezét. – Daenerys királynőm, örömmel megmosdatlak tetőtől talpig, ha ez kell hozzá, hogy királyod és szeretőd lehessek.

– Haa királyom és a szeretőm akarsz lenni, csupán békét kell hoznod nekem. Skahaz azt mondta, kaptál üzeneteket.

– Úgy van. – Hizdahr keresztbe tette hosszú lábát, szemlátomást nagyon meg volt elégedve magával. – Yunkai hajlandó békét kötni, persze ennek ára van. A rabszolga-kereskedelem összeomlása komoly károkat okozott az egész civilizált világban. Yunkai és szövetségesei kártérítést követelnek aranyban és drágakövekben.

Arany és drágakő. Ez nem okozhat problémát.

– Mi van még?

– Yunkai visszaállítja a rabszolgaságot. Astaport újjáépítik mint rabszolgatartó várost. Egyiket sem akadályozhatod meg.

– A yunkaik visszaállították a rabszolgaságot már akkor, amikor még két mérföldre sem jártam a várostól. Akkor visszafordultam? Cleon király könyörgött, hogy csatlakozzam hozzá ellenük, de süketnek tettettem magam.
Nem akarok háborúzni velük.
Hányszor kell még elmondanom? Miféle ígéretet akarnak?

– Van itt egy mélyen beágyazódott tüske, királynőm. Szomorú, hogy ezt kell mondanom, de a yunkaik nem hisznek az ígéreteidnek. Állandóan ugyanazt a húrt pengetik a hárfán valami követről, akit a sárkányaid felgyújtottak.

– Csak a
tokar
ja égett meg! – csattant fel Dany.

– Akárhogy is, nem bíznak benned. Az új-ghisiek hasonlóan vélekednek. A szavak olyanok, akár a szél, szoktad gyakran mondogatni. A te szavaid nem tudják garantálni a meereeni békét. Ellenségeid tetteket akarnak látni. Látni akarják, hogy összeházasodunk, engem királlyá koronáznak, és az oldaladon uralkodom.

Dany újratöltette a kupáját, de közben legszívesebben a férfi fejére öntötte volna a kancsó tartalmát, hogy lemossa a képéről azt az önelégült vigyort.

– Házasság vagy pusztítás. Esküvő vagy háború. Ezek közül választhatok?

– Én csak egy lehetőséget látok, fényesség. Mondjuk el az eskünket Ghis istenei előtt, és építsük együtt újjá Meereent.

A királynő a válaszon gondolkodott, amikor lépteket hallott maga mögött.
Az ennivaló,
gondolta. Szakácsai a nemes Hizdahr kedvenc ételét ígérték, mézben sült kutyát aszalt szilvával és paprikával töltve. Ám amikor megfordult, a frissen fürdött, hófehér köpenyt és kardot viselő Ser Barristant találta ott.

– Felség – hajolt meg a lovag –, elnézésedet kérem a zavarásért, de úgy gondoltam, azonnal meg kell tudnod a hírt. A Viharvarjak visszatértek a városba, és hírt hoztak az ellenségről. A yunkaik megindultak, ahogy attól tartottunk.

Hizdahr zo Loraq arcán ingerült kifejezés suhant át.

– A királynő vacsorázik, a zsoldosok várhatnak.

Ser Barristan tudomást sem vett róla.

– Megkértem Daario nagyurat, hogy nekem tegyen jelentest, ahogy felséged utasításba adta. Csak nevetett, és azt mondta, szívesen leírná saját vérével, ha felséged volna szíves leküldeni hozzá az írnokát, aki megmutatja, hogyan rajzolja a betűket.

– Vérrel? – rémült meg Dany. – Ez valami tréfa? Nem, ne is mondd, azonnal látnom kell! – Fiatal, egyedülálló lány volt, és a fiatal lányok egyik pillanatról a másikra képesek meggondolni magukat. – Hívd össze a kapitányaimat és a parancsnokaimat! Hizdahr, tudom, hogy megbocsátasz nekem.

– Meereen az első – mosolygott elnézően Hizdahr. – Lesz még másik éjszakánk. Több ezer éjszakánk.

– Ser Barristan kikísér. – Dany már hívta is a szolgálólányait. Nem üdvözölheti kapitányát
tokar
ban. Végül felpróbált vagy egy tucatnyi ruhát, mire megtalálta a neki tetszőt, de amikor Jhiqui a koronát nyújtotta, csak a fejét rázta.

Amikor Daario Naharis térdre ereszkedett előtte, Dany szíve nagyot dobbant. A férfi haját rászáradt vér borította, halántékán mély vágás éktelenkedett, kilátszott a vörös, nyers hús. Ruhájának jobb ujját könyékig átáztatta a vér.

– Megsérültél! – lehelte a királynő.

– Ez? – Daario megérintette a halántékát. – Egy számszeríjász megpróbálta kilőni a szemem, de túl gyorsan lovagoltam. Siettem haza az én királynőmhöz, hogy fürdőzzem mosolya melegségében. – Megrázta a karját, vércseppek szóródtak róla a földre. – Ez a vér nem az enyém. Az egyik őrmesterem felvetette, hogy átállhatnánk a yunkaikhoz, ezért lenyúltam a torkán, és kitéptem a szívét. El akartam hozni ajándékként ezüstkirálynőmnek, de négy Macska kergetett Az egyik kis híján utolért ezért a képébe vágtam a szívet.

– Nagyon bátor – jegyezte meg Ser Barristan olyan hangsúllyal, amiből egyértelműen kiderült, hogy egészen másként gondolja. – Híreid is vannak őfelsége számára?

– Rossz híreim, Ser Nagyapa. Astapornak vége, a rabszolgatartók nagy erőkkel észak felé indultak.

– Öreg és áporodott hírek – morogta a Tarfejű.

– Anyád is ezt mondta atyád csókjára – vágott vissza Daario. – Drága királynőm, hamarabb ideértem volna, de a hegyvidék hemzseg a yunkaik zsoldosaitól. Négy szabad kompániát béreltek fel, a Viharvarjaknak úgy kellett átvágniuk magukat rajtuk. De van más, ennél is rosszabb hírem. A yunkaik a parti úton menetelnek észak felé, négy új-ghisi légióval megerősítve. Száz páncélos elefántot is hoznak, tornyokkal a hátukon. Tolosi parittyások tartanak velük, valamint egy qarthi tevés alakulat Még két ghisi légió hajózott ki Astaporból. Ha a foglyaink igazat beszélnek, a Skahazadhan másik oldalán fognak partra szállni, hogy elvágjanak minket a dothraki tengertől.

Miközben beszélt, időnként egy-egy élénkvörös vércsepp hullott a márványpadlóra, és Dany minden alkalommal összerezzent

– Hány ember halt meg? – kérdezte végül.

– A mieink közül? Nem álltam meg számolgatni. Az biztos, hogy többet szereztünk, mint amennyit vesztettünk.

– Újabb köpönyegfordítók?

– Újabb bátor emberek álltak ügyed mellé. Királynőm kedvelni fogja őket. Egyikük egy csatabárdos a Baziliszkusz-szigetekről, hatalmas termetű fickó, még Belwasnál is nagyobb. Látnod kellene. Van néhány westerosi is, vagy egy tucatnyi. A Szélfuttáktól szöktek meg, nem jöttek ki jól a yunkaikkal. Nagyszerű Viharvarjak lesz belőlük.

– Ha te mondod... – Dany nem akart vitatkozni. Meereennek hamarosan minden kardra szüksége lehet.

Ser Barristan komoran nézett Daarióra.

– Kapitány,
négy
szabad kompániát említettél, de csak hármat ismerünk. A Szélfútták, a Hosszú Lándzsák és a Macska Kompániája.

– Ser Nagya
pa jól tud számolni. A Második Fiak átálltak a yunkaikhoz. – Daario elfordította a fejét, és köpött egyet. – Ezt Barna Ben Plummnak. Ha legközelebb meglátom a csúf képét, a torkától az ágyékáig felhasítom, és kitépem a fekete szívét.

Dany megpróbált mondani valamit, de nem találta a szavakat Emlékezett Ben arcára a legutóbbi alkalomról, amikor beszéltek.
Barátságos arc volt, olyan arc, amiben megbíztam.
Sötét bőr és fehér haj, törött orr, ráncok a szeme sarkában. Még a sárkányok is kedvelték a jó öreg Barna Bent, aki szeretett azzal kérkedni, hogy az ő ereiben is folyik egy csepp sárkányvér.
Három árulást fogsz megismerni. Egyszer vérért, egyszer aranyért és egyszer szerelemért.
Plumm vajon a harmadik árulás volt, vagy csak a második? És mi van Ser Jorah-val, a mogorva, öreg medvével? Soha nem lesz olyan barátja, akiben megbízhat?
Mire jók a próféciák, ha nem lehet megfejteni az értelmüket? Ha feleségül megyek Hizdahrhoz, mielőtt felkel a nap, azok a hadseregek elolvadnak, akár a reggeli harmat, és békében uralkodhatok?

– Felség. – Ser Barristan térdre ereszkedett. – Várjuk a parancsodat. Mit tegyünk?

– Menjen minden tovább a terv szerint. Halmozzatok fel élelmet, amennyit csak lehet. –
Ha visszanézek, elvesztem.
– Be kell zárnunk a kapukat, és minden harcképes embert a falakra küldenünk. Senki nem mehet se ki, se be.

Egy pillanatra csend ereszkedett a teremre. Az emberek összenéztek. Végül Reznak szólalt meg:

– Mi legyen az astaporiakkal?

Legszívesebben sikoltott volna, a fogait csikorgátja, megtépkedi a ruháit, és a földhöz veri magát. Ehelyett csak annyit mondott:

–
Zárjátok be a kapukat.
Ne kelljen harmadszor is elmondanom! – ők voltak a gyermekei, de most már nem segíthet rajtuk. – Most menjetek. Daario, te maradj. Ki kell mosni azt a sebet, és vannak még kérdéseim.

A többiek meghajoltak és távoztak. Dany felvitte Daariót a lépcsőn a hálószobájába, ahol Irri ecettel kimosta a férfi sebét, Jhiqui pedig fehér fonallal összevarrta. Amikor végeztek, a királynő elbocsátotta a szolgálólányait

– A ruhád is véres – mondta Daariónak. – Vedd le őket.

– Csak ha te is azt teszed. – A férfi megcsókolta.

Hajából vér, füst és ló szaga áradt ajka kemény volt, és forró. Dany megremegett a karjában. Amikor szétváltak, azt mondta:

– Azt hittem, te fogsz elárulni. Egyszer vérért, egyszer aranyért és egyszer szerelemért a varázslónő ezt mondta. Azt hittem... sosem gondoltam volna Barna Benre. Még a sárkányaim is bíztak benne. – Megfogta kapitánya vállát – Ígérd meg, hogy sosem fordulsz ellenem! Azt nem tudnám elviselni. Ígérd meg!

– Soha, szerelmem.

A lány hitt neki.

– Megesküdtem, hogy feleségül megyek Hizdahr zo Loraqhoz, ha ad nekem kilencven nap békét, de most... téged akartalak az első pillanattól fogva, amikor megláttalak, de zsoldos voltál, ingatag,
megbízhatatlan.
Azzal kérkedtél, hogy száz asszonyod is volt.

– Száz? – kuncogott Daario lila szakálla mögül. – Hazudtam, édes királynőm. Ezer. De sárkány soha nem volt köztük.

Dany megcsókolta.

– Akkor mire vársz?

Deres hercege

A
kandalló hideg, fekete hamuval volt tele, a szobát mindössze néhány gyertya melegítette. Minden alkalommal, amikor kinyílt az ajtó, lángjuk megrebbent és fellobbant. A lányt csipkével szegélyezett fehér gyapjúba öltöztették. A ruha ujjaira és derekára édesvízi gyöngyöket varrtak, lábán fehér őzbőr papucscipőt viselt. Arca sápadt volt, vértelen.

Jégbe faragott arc,
gondolta Theon Greyjoy, miközben a vállára terített egy prémmel szegélyezett köpenyt.
Hóba temetett holttest.

– Hölgyem, itt az idő. – Az ajtón túl hívta őket a zene, dudák, sípok és dobok.

A menyasszony felemelte tekintetét. Barna szempár csillant a gyertyafényben.

– Jó és igaz f-felesége leszek. Én... kedvére teszek, és fiúkat szülök neki. Jobb felesége leszek, mint a valódi Arya lett volna, majd meglátja!

Ezzel a beszéddel csak megöleted magad, vagy még annál is rosszabb történik.
Ezt a leckét Bűzösként jól megtanulta.

– Te vagy a valódi Arya, úrnőm. Arya a Stark-házból, Eddard nagyúr lánya, Deres örököse. – A név, emlékeznie kell a
nevére.
– Lábalatti Arya. A nővéred Lóarcú Aryának nevezett.

– Azt a nevet én találtam ki. Hosszú volt az arca, mint egy lóé. Az enyém nem az. Az enyém csinos. – Könny csordult a szeméből. – Sosem voltam olyan gyönyörű, mint Sansa, de mindenki azt mondta, csinos vagyok. Ramsay nagyúr is annak tart?

– Persze – hazudta. – Ő maga mondta nekem.

– De tudja, ki vagyok, hogy valójában ki vagyok! Látom, amikor rám néz. Annyira dühösnek látszik, még amikor mosolyog is, de ez nem az én hibám! Azt beszélik, szereti bántani az embereket.

– Úrnőmnek nem szabadna elhinnie ezeket a... hazugságokat.

– Azt mondják, téged is bántott. A kezed, és...

Kiszáradt a szája.

– Én... megérdemeltem. Feldühítettem. Neked nem szabad feldühítened. Ramsay nagyúr... kedves, jószívű ember. Tégy a kedvére, és ő is jó lesz hozzád. Légy jó feleség.

– Segíts nekem! – A lány megragadta a karját. – Kérlek! Régen figyeltelek az udvaron, ahogy a kardoddal gyakorolsz. Annyira jóképű voltál! Ha elmenekülünk, a feleséged lehetek, a... szajhád... amit csak akarsz! Te lehetnél az uram!

Theon kiszabadította a karját.

– Én nem... én senki ura nem vagyok. –
Egy igazi férfi segítene rajta.
– Csak... csak légy Arya, légy a felesége. Járj a kedvében, vagy... csak járj a kedvében, és ne emlegesd, hogy valaki más vagy. –
Jeyne, a neve Jeyne, rímel arra, hogy kéj.
A zene egyre hangosabbá vált. – Itt az idő, töröld le a könnyeidet. –
Barna szem. Szürkének kellene lennie. Valaki észre fogja venni. Valaki emlékezni fog.
– Jól van, most pedig mosolyogj.

A lány megpróbálta. Ajka remegve széthúzódott, Theon megpillantotta a fogait.
Csinos, fehér fogak,
gondolta,
de ha feldühíti őt, nem sokáig lesznek ilyen csinosak.
Amikor kinyitotta az ajtót, a négy gyertyából három kialudt. Kivezette a menyasszonyt a ködbe, ahol a vendégek várakoztak.

– Miért pont nekem? – kérdezte, amikor Dustin úrnő közölte vele, hogy neki kell férjhez adnia a menyasszonyt.

– Az apja halott, a fiútestvérei is. Az anyja élete az Ikreknél ért véget. Nagybátyjai elvesztek, halottak vagy foglyok.

– Még van egy bátyja. –
Még három is van neki,
mondhatta volna. – Havas Jon az Éjjeli őrségnél szolgál.

– Ő csak féltestvér, fattyú, és esküje a Falhoz köti. Te voltál az apja gyámfia, ez a legközelebbi kapcsolat a rokonsághoz. Illő, hogy te add őt férjhez.

A legközelebbi kapcsolat a rokonsághoz.
Theon Greyjoy Arya Starkkal együtt nőtt fel. Theon biztosan felismerne egy imposztort Ha ő elfogadja a lányt Aryaként, az esküvőre tanúként összegyűlő északi uraknak sem lesz alapjuk megkérdőjelezni a kilétét. Stout és Slate, Szajhavész Umber, a civakodó Ryswellek, Hornwood emberei, a Cerwyn kuzinok, a kövér Wyman Manderly nagyúr... egyikük sem ismerte Ned Stark lányát feleolyan jól sem, mint ő. És ha néhány vendégben kételyek is merülnek fel, biztosan lesz elég eszük, hogy megtartsák maguknak a véleményüket.

Engem használnak a csalásuk leplezésére
,
az én arcomat adják a hazugságukhoz.
Ezért öltöztette Roose Bolton ismét nemesi ruhába, hogy eljátssza a szerepét a színjátékban. Amint végzett, amint a hamis Aryát férjhez adták és ágyba vitték, Boltonnak nem lesz többé szüksége Köpönyegforgató Theonra.

– Segíts nekünk, és miután Stannist legyőztük, megbeszéljük, hogyan juttathatnánk téged atyád trónjára – mondta Bolton nagyúr lágy, hazugságra és suttogásra termett hangján. Theon egyetlen szavát sem hitte. Eljárja nekik ezt a táncot, mert nincs más választása, utána viszont...
Visszaad Ramsay-nek,
gondolta,
az pedig levágja még néhány ujjamat
,
és újra Bűzössé változtat.
Kivéve, ha az istenek kegyesek lesznek, Stannis Baratheon megtámadja Derest, és mindenkit kardélre hány, őt is beleértve. Ez volt a legtöbb, amiben reménykedhetett.

Az istenerdőben különös módon melegebb volt, de a ligeten kívül kemény fagybilincs szorult Deresre. Az ösvényeket csalóka, fekete jég borította, a holdfényben zúzmara csillogott az üvegkert törött tábláin. A falak mellett felhalmozódott a piszkos hó, megtöltött minden sarkot és szegletet. Néhol olyan magasra ért, hogy az ajtókat is eltakarta. A hó alatt szürke hamu– és salakmező terült el, itt-ott megfeketedett gerendák álltak ki belőle, esetleg egy csonthalom, néhány húscafattal és hajtinccsel. A mellvédekről lándzsahosszúságú jégcsapok csüngtek, melyek a tornyokat is merev, fehér szakállként szegélyezték. Ám az istenerdőben a föld nem volt fagyos, és meleg gőz szállt fel a forró vizű tavakból, akár egy csecsemő lehelete.

A menyasszonyt fehérbe és szürkébe öltöztették, amit a valódi Arya is viselt volna, ha elég ideig él ahhoz, hogy férjhez menjen. Theon fekete és arany ruhát öltött, köpenyét a vállánál durva vaskraken csat fogta össze, melyet a hantvégi kovács külön neki készített. Ám a csuklya alatt a haja fehér volt, és ritkás, bőre pedig szürkés, mint a nagyon öreg embereké.
Stark-színek
, gondolta. A lánnyal kart karba öltve léptek át egy boltíves kőkapun, a köd kavargott a lábuk körül. A dob félénken dobbant, akár egy szűz lány szíve, a dudák magas, hívogató hangon szóltak. A fák csúcsai felett holdsarló függött a sötét égbolton, télig a ködbe veszve, mintha egy szem figyelte volna őket selyemfátyol mögül.

Theon Greyjoy nem mozgott idegenül ebben az istenerdőben. Fiúként sokat játszott itt, köveket kacsáztatott a varsafa alatti tóban, kincseket rejtett el egy ősi tölgyfa üregében, mókusra vadászott a saját maga készítette íjjal. Idősebb korában a zúzódásait áztatta a forró vízben, miután órákon át gyakorolt az udvaron Robb-bal, Joryval és Havas Jonnal. A gesztenyék, szilek és katonafenyők alatt titkos helyeket talált, ahol elrejtőzhetett, amikor egyedül akart lenni. Itt csókolt meg először lányt, majd egy másik lány itt tette őt férfivá egy rongyos takarón, annak a magas, zöldesszürke őrfának az árnyékában.

Azonban még soha nem látta ilyennek az istenerdőt – szürke volt, és kísérteties, telve meleg köddel, lebegő fényekkel és suttogó hangokkal, melyek egyszerre szóltak mindenhonnan és sehonnan. A fák alatt gőzölögtek a meleg források. Forró pára szállt fel a földről, nedves leheletével beburkolta a fákat és felkúszott a falakon, szürke függönyt vont a figyelő ablakszemek elé.

Volt ott egy út, egy bizonytalan kis ösvény töredezett kőlapokkal, mohával benőve, félig belesüppedve a sárba és a lehullott levelek szőnyegébe. A földből kiálló barna gyökerek miatt minden lépésre ügyelni kellett. Ezen vezette végig a menyasszonyt
Jeyne, a neve Jeyne, rímel arra, hogy kéj.
Nem volt szabad erre gondolnia. Ha ez a név elhagyja az ajkát, az könnyen az egyik ujjába vagy a fülébe kerülhet. Lassan sétált, figyelt a lépteire. Hiányzó lábujja miatt rendszerint bicegett, amikor sietett valahová, és most nem akart megbotlani. Ha elrontja Ramsay nagyúr esküvőjét egy rossz lépéssel, az büntetésből megnyúzhatja a vétkes végtagot.

A köd olyan sűrű volt, hogy csak a legközelebbi fákat látta; azokon túl csupán magas árnyékok és halvány fények derengtek. A kanyargós ösvény mellett és a fák között gyertyák pislákoltak, sápadt szentjánosbogarakként lebegtek a meleg, szürke masszában. Az egész valami furcsa, túlvilági helynek tűnt ahol az elátkozott lelkek gyászosan bolyonganak egy ideig, mielőtt megtalálják az utat a bűneik szerint nekik kijelölt pokolba.
Mindannyian halottak lennénk? Stannis megérkezett, és végzett velünk álmunkban? Még csak ezután lesz a csata, vagy már megvívtuk és elvesztettük
?

Itt-ott fáklyák égtek mohó fénnyel, vöröses derengésbe vonva a vendégek arcát A kavargó ködről visszaverődő fényben vadállatiasnak, félig emberinek, torznak tűntek. Stout nagyúr szelindekké változott, Locke nagyúr keselyűvé, Szajhavész Umber vízköpővé, Nagy Walder Frey rókává, Kis Walder vörös bikává, csak a karika hiányzott az orrából. Roose Bolton arca sápadt, szürke maszk volt, szeme helyén két koszos jégdarabbal.

A fák csupasz, barna ágain rengeteg holló ült felborzolt tollal, figyelték az alattuk folyó szertartást.
Luwin mester madarai.
Luwin meghalt, a mester tornyát felgyújtották, de a hollók itt maradtak.
Ez az otthonuk.
Elgondolkodott, milyen érzés lehet, hogy valakinek van otthona.

Aztán a köd kettévált, akár egy mutatványos társulat függönye, hogy felfedje az újabb jelenet helyszínét. Láthatóvá vált a szívfa szétterülő, göcsörtös ágaival. A széles, fehér törzs alatt vörös levelek halmozódtak fel. Itt gyűlt össze a legtöbb holló, egymás-között mormogtak fajuk titkos nyelvén. Ramsay Bolton közvetlenül alattuk állt puha, magas szárú, szürke bőrcsizmában és rózsaszín selyemmel hasított, gránátkönnycseppekkel díszített fekete bársonyzekében. Arcán mosoly játszadozott.

– Ki közeledik? – Ajka nedvesen csillogott, nyaka vörös volt a gallér fölött. – Ki járul istene elé?

Theon felelt.

– Arya közeledik a Stark-házból, hogy házasságot kössön. Felnőtt és kivirágzott nő, tiszta vérű és nemes, az istenek áldásáért szeretne könyörögni. Ki jött el érte?

– Én, Ramsay a Bolton-házból, Hornwood ura, Rémvár örököse. Én jöttem el érte. Ki adja őt nekem?

– Theon a Greyjoy-házból, aki atyja gyámfia volt. – A menyas-szonyhoz fordult. – Arya úrnő, elfogadod ezt a férfit?

A lány a szemébe nézett. Barna szem, nem szürke.
Mindenki ennyire vak?
Egy hosszú pillanatig nem szólalt meg, de a szeme könyörgött.
Itt a lehetőség,
gondolta Theon.
Mondd meg nekik! Mondd meg nekik most! Kiáltsd a valódi neved, mondd el, hogy nem Arya Stark vagy, hadd tudja meg egész Észak, hogyan kényszerítettek ebbe a szerepbe!
Ez természetesen a lány halálát jelentené, és az övét is, de Ramsay haragjában legalább gyorsan végezne velük. Észak ősi istenei legalább ezt a kis ajándékot megadnák nekik.

– Elfogadom ezt a férfit – felelte halk suttogással a menyasszony.

Körülöttük fények gyúltak a sötétben, száz gyertya izzott fel sápadt csillagként. Theon hátralépett, Ramsay és menyasszonya pedig megfogták egymás kezét, letérdeltek a szívfa elé, és a behódolás jeleként fejet hajtottak. A varsafába vésett vörös szempár lenézett rájuk, a hatalmas, vörös száj nyitva volt, mintha nevetne. Az egyik holló felkárogott.

Egypercnyi csendes ima után mindketten felálltak. Ramsay levette a köpenyt, melyet Theon terített a menyasszony vállára, a szürke prémmel szegélyezett és a Stark-ház farkasfejével díszített nehéz gyapjúpalástot, és ráadta a lányra a saját zekéjéhez passzoló, vörös gránátkövekkel teleszórt, rózsaszín köpenyt. A ruhadarab hátára Rémvár ijesztő és komor nyúzott emberét varrták merev, vörös bőrből.

Ezzel véget is ért a szertartás. Északon nem tartott sokáig a házasságkötés. Nem kellettek hozzá papok, amit Theon kifejezetten könyörületesnek talált. Ramsay Bolton felkapta a feleségét, és átvágott vele a ködön. Bolton nagyúr és Walda úrnő követték, majd a többiek is. A zenészek újra rázendítettek, az Abel nevű bárd pedig dalra fakadt:

– ”Egyként verő két szív...”

Két énekesnő csatlakozott hozzá, hangjuk tökéletes harmóniát alkotott a férfiéval.

Theon azon gondolkodott, talán ő is elmondhatna egy imát.
Vajon az ősi istenek meghallgatnának?
Nem az ő istenei, soha nem is voltak azok. Ő vasember volt, Pyke fia, ahol a Vízbe Fúlt Istent tisztelték... csakhogy Derest sok-sok mérföld választotta el a tengertől. Az istenek már nagyon hosszú ideje nem hallottak róla. Maga sem tudta, ki ő, mi ő, miért van még életben, vagy miért született meg egyáltalán.

– Theon – szólalt meg egy suttogó hang.

Felkapta a fejét.

– Ki az? – De csak a fákat és a ködöt látta. A hang halk volt, akár a levelek susogása, hideg, mint a gyűlölet.
Egy isten hangja vagy egy szellemé.
Hányan haltak meg azon a napon, amikor elfoglalta Derest? Hányan akkor, amikor elveszítette?
A napon, amikor Theon Greyjoy meghalt, majd újjászületett mint Bűzös. Bűzös, Bűzös, rímel arra, hogy űzött.

Hirtelen nagyon nem akart itt lenni.

Amint kiért az istenerdőből, a hideg dühöngő farkasként csapott le rá, és belemélyesztette fogait. Fejét lehajtotta az erős szélben, és elindult a nagycsarnok felé, követve a gyertyák és fáklyák hosszú sorát