Sárkányok tánca (74 page)

– Ezt örömmel hallom – biccentett a herceg –, de a szavak olyanok, akár a szél. Ti a fivérem lányai vagytok, és szeretlek titeket, de megtanultam, hogy nem bízhatom bennetek. Az eskütöket akarom. Megesküsztök, hogy hűen szolgáltok, és azt teszitek, amit parancsolok?

– Ha szükséges – bólintott Nym úrnő.

– Akkor esküdjetek atyátok sírjára!

Obara arca elborult.

– Ha nem a nagybátyám lennél...

– De
az
vagyok! És a herceged is. Esküdj, vagy távozz!

– Esküszöm atyám sírjára – mormolta Tyene.

– Esküszöm – csatlakozott Nym úrnő is –, Oberyn Martellre, Dorne Vörös Viperájára, aki jobb ember volt nálad.

– Én is esküszöm – bólintott kelletlenül Obara. – Atyámra.

A feszültség egy része távozott a hercegből. Hotah látta, hogy hátradől a székében. Kinyújtotta a kezét, és Arianne hercegnő odalépett mellé.

– Mondd el nekik, atyám.

Doran herceg szaggatottan sóhajtott.

– Dorne-nak még mindig vannak barátai az udvarban. Barátok, akik elmondanak sok olyan dolgot, amit nem volna szabad tudnunk. A meghívás, amit Cersei küldött nekünk, csapda. Trystane soha nem érne oda Királyvárba. Az odavezető úton, valahol a Királyerdőben Ser Balon csapatát törvényen kívüliek támadnák meg, és a fiam meghalna. Engem csupán azért hívtak meg, hogy végignézzem a támadást, és ne hibáztathassam a királynőt. Ó, és a törvényen kívüliek támadás közben természetesen azt kiabálnák, hogy „Félember! Félember!”, és Ser Balon egy pillanatra még látná is az Ördögfiókát, de rajta kívül senki.

Areo Hotah nem hitte volna, hogy a Homokkígyókat meg lehet döbbenteni. Tévedett.

– A Hét irgalmazzon nekünk! – suttogta Tyene. –
Trystane-t?
De hát miért?

– Az a nő megőrült – jelentette ki Obara. – Hiszen csak egy gyermek!

– Ez rettenetes! – csóválta a fejét Nym úrnő. – Soha nem hittem volna el, főleg nem a Királyi Testőrség egy lovagjáról.

– Engedelmességre esküdtek, ahogy a kapitányom is – mondta a herceg. – Nekem is voltak kételyeim, de láttátok, mennyire zavarba jött Ser Balon, amikor felvetettem, hogy hajóval menjünk. Azzal a királynő összes előkészülete kárba veszne.

Obara elvörösödött.

– Add vissza a dárdámat, nagybácsi! Cersei egy fejet küldött nekünk, mi visszaküldünk neki egy zsáknyit!

Doran herceg felemelte a kezét. Ujjízületei sötétek voltak, akár a cseresznye, és körülbelül ugyanakkorák is.

– Ser Balon házam vendége, evett a kenyeremből és a sómból. Nem bánthatom. Nem, elutazunk szépen a Vízkertekhez, ahol meghallgatjuk Myrcella történetét, és küldünk egy hollót a királynőnek. A lány majd megkéri a lovagot, hogy fogja el az embert, aki bántotta. Ha olyan férfi, amilyennek sejtem, nem fogja visszautasítani. Obara, te viszed el Remetetoronyba, hogy felelősségre vonja Éjcsillagot. Egyelőre még nem jött el az ideje, hogy Dorne nyíltan szembeszálljon a Vastrónnal, ezért Myrcellát vissza kell adnunk az anyjának, de én nem csatlakozom hozzájuk. Ez a feladat rád hárul, Nymeria. A Lannistereknek nem fog tetszeni, ahogy az sem tetszett amikor Oberynt küldtem, de el kell fogadniuk téged. Szükségünk van egy hangra a tanácsban, egy fülre az udvarban. Légy nagyon óvatos, Királyvár egy kígyófészek.

Nym úrnő elmosolyodott.

– Hiszen imádom a kígyókat, nagybácsi.

– És velem mi lesz? – kérdezte Tyene.

– Anyád septa volt. Oberyn egyszer azt mondta, már a bölcsőben a
Hétágú Csillag
ból olvasott fel neked. Azt akarom, hogy te is Királyvárba menj, de a másik magaslatra. A Kardok és Csillagok újjáéled, és az új fősepton nem az az irányítható báb, mint a régi volt. Próbálj közel kerülni hozzá.

– Miért is ne? A fehér illik hozzám, olyan... ártatlannak tűnök tőle.

– Helyes – bólintott elégedetten a herceg –, helyes. – Rövid habozás után folytatta. – Ha... ha bekövetkeznek bizonyos események, üzenek nektek. A hatalmasok játszmájában gyorsan változnak a dolgok.

– Tudom, hogy nem okoztok csalódást – Arianne sorban mindegyiknek megfogta a kezét, és puha csókot lehelt az ajkukra. – Obara, az ádáz. Nymeria, a húgom. Tyene, a kedves. Mindőtöket szeretlek. Dome napja legyen veletek.

–
Meg nem
hajol, meg nem rogy, meg nem törik
– felelték egyszerre a Homokkígyók.

Arianne hercegnő még maradt unokatestvérei távozása után. Areo Hotah ugyancsak, hiszen az ő helye itt volt

– Az apjuk lányai – jegyezte meg a herceg.

A kis hercegnő elmosolyodott.

– Három Oberyn, mellekkel.

Doran herceg nevetett. Hotah olyan rég hallotta nevetni, hogy már szinte el is felejtette, milyen a hangzása.

– Továbbra is azt mondom, nekem kellene Királyvárba mennem, nem Nym úrnőnek – mondta Arianne.

– Túl veszélyes. Te vagy az örökösöm, Dorne jövője. Az oldalamon a helyed. Nemsokára úgyis feladatot kapsz.

– Az üzenettel kapcsolatos. Új hírek érkeztek?

Doran herceg titkolózó mosolyt villantott a lányára.

– Lysből. Egy hatalmas flotta szállt tengerre. Főként volantisi hajók, egy egész hadsereggel a fedélzetükön. Hogy kik ők és hová tartanak, még nem tudni. Elefántokról is beszélnek.

– Nem sárkányokról?

– Elefántokról. De egy fiatal sárkányt könnyű elrejteni egy nagy kogga rakterében. Daenerys a tengeren a legsebezhetőbb. Az ő helyében a lehető legtovább titkolnám a szándékaimat, hogy váratlanul csaphassak le Királyvárra.

– Szerinted Quentyn is vele van?

– Lehetséges. Vagy nem. Majd megtudjuk abból, hol szállnak partra, ha valóban Westeros az úti céljuk. Quentyn a Zöldvérhez irányítja őt, ha tudja. Mindegy, egyelőre nincs értelme találgatni. Csókold meg atyádat, holnap hajnalban indulunk a Vízkertekhez.

Ami azt jelenti, hogy dél körül
gondolta Hotah.

Később, Arianne távozása után letette a csatabárdját, és az ágyába emelte Doran herceget.

– Amíg a Hegy össze nem roppantotta a fivérem fejét, egyetlen Dorne-i sem halt meg az öt Király Háborújában – mormolta halkan a herceg, miközben Hotah eligazgatta rajta a takarót – Mondd csak, kapitány, szerinted ez szégyen vagy dicsőség számomra?

– Ezt nem az én dolgom eldönteni, hercegem. –
Szolgálj. Védj. Egyszerű fogadalmak egy egyszerű embernek
Csak ennyit kellett tudnia.

Jon

V
al a kapunál várt rá a kora hajnali hidegben, egy akkora medvebőrbe burkolózva, ami még Samre is jó lett volna. Mellette felnyergelt, kötőfékre vett ló álldogált, az alacsony növésű, bozontos fajtából, egyetlen szeme fehéren világított. Mully és Bánatos Edd vigyáztak rá, leheletük azonnal megfagyott a hideg, fekete levegőben.

– Egy vak lovat adtatok neki? – kérdezte hitetlenkedve Jon.

– Csak félig vak, nagyuram – védekezett Mully. – Egyébként nincs semmi baja. – Megveregette az állat nyakát.

– A ló lehet, hogy félig vak, de én nem – mondta Val. – Tudom, hová kell mennünk.

– Hölgyem, nem kötelező ezt tenned. A kockázat...

–...az enyém, Havas nagyúr. Én nem déli hölgy vagyok, hanem a szabad nép asszonya. Jobban ismerem az erdőt, mint a fekete köpenyes felderítőid. Számomra ott nincsenek kísértetek.

Reménykedjünk.
Jon számított erre, és bízott benne, hogy Val sikerrel járhat ott, ahol Fekete Jack Bulwer és társai kudarcot vallottak. A szabad néptől nem kellett tartania... de mindketten tudták, hogy a fák között nem csak a vadak állhatnak lesben.

– Van elég élelmed?

– Szárított kenyér, kemény sajt, zabsütemény, sózott tőkehal, sózott marha, sózott birka és egy tömlő édes bor, hogy kimossam azt a sok sót a számból. Nem fogok éhen halni

– Akkor ideje indulnod.

– Visszatérek, Havas nagyúr, Tormunddal vagy nélküle... a szavamat adom. – Val felnézett az égre. – A telihold első napján várjatok.

– Úgy lesz. –
Ne hagyj cserben,
gondolta Jon,
különben Stannis lecsapatja a fejem,

– Szavadat adod, hogy vigyázol a hercegnőnkre? – kérdezte a király, Jon pedig megígérte, hogy így lesz.
Val azonban nem hercegnő
,
ezt is félszázszor elmondtam neki.
Suta kibúvó volt, szakadt köpeny hamis szavain. Apja soha nem egyezett volna bele.
Én vagyok a kard, amely az emberek birodalmát védelmezi,
emlékeztette magát,
és ez végeredményben többet számít, mint egyetlen ember becsülete.

A Fal alatt átvezető út sötét volt, és hideg, akár egy Jégsárkány gyomra, és kanyargós, mint egy kígyó. Bánatos Edd fáklyával a kezében vezette végig őket rajta. Mully hozta a kulcsokat a három kapuhoz, a karvastagságú vas rudak elzárták az átjárót. A kapuknál álló dárdások fejet hajtottak Havas Jon előtt, de nyíltan méregették Valt és a lovát.

Amikor előbukkantak a Fal északi oldalán, kilépve a frissen vágott fából faragott, vastag kapun, a vad hercegnő egy pillanatra megtorpant, és végignézett a hóval borított mezőn, ahol Stannis király győzelmet aratott. Azon túl a Kísértetjárta Erdő várt rá sötéten és némán. A félhold fénye sápadt ezüstössé változtatta Val mézszőke haját, az arcát pedig hófehérré. Vett egy mély lélegzetet

– Édes íze van a levegőnek.

– Az én nyelvem le van fagyva, csak a hideget érzem.

– Hideg? – nevetett halkan Val. – Nem, amikor hideg van, akkor fáj a lélegzetvétel. Amikor a Mások jönnek...

Nyugtalanító gondolat volt. A hat kiküldött felderítő még mindig nem tért vissza.
Korai volna. Bármikor megérkezhetnek.
Egy másik része viszont azt hajtogatta:
halottak, mindegyik halott. Te küldted ki őket meghalni, és most Vallal is ugyanazt teszed.

– Add át Tormundnak az üzenetemet.

– Lehet, hogy nem hallgat a szavaidra, de hallani fogja őket – Val arcon csókolta a parancsnokot. – Hálás vagyok neked, Havas nagyúr. A félvak lóért, a sózott tőkehalért, a szabad levegőért. A reményért.

Lélegzetük összekeveredett, fehér ködöt alkotott a levegőben. Havas Jon hátralépett.

– Az egyetlen köszönet, amire vágyom...

– ...óriásvész Tormundé. Tudom. – Val előrehúzta medvebőr köpenye csuklyáját. A barna bőr itt-ott már szürkült. – Csak egyetlen kérdés, mielőtt elindulok: te ölted meg Jarlt, nagyuram?

– A Fal ölte meg.

– Én is úgy hallottam, de biztos akartam lenni benne.

– Szavamat adom. Nem én öltem meg. –
Bár sor kerülhetett volna rá, ha másképp alakulnak a dolgok.

– Ez jó lesz búcsúzásnak is – mondta a nő már-már pajkosan.

Havas Jon viszont nem volt vidám kedvében.
Túl hideg és túl sötét
van a játszadozáshoz, ráadásul fogy az időnk.

– Csak egy időre. Visszatérsz. Ha nem másért, a fiúért.

– Craster fiáért? – Val megvonta a vállát. – Nem rokonom.

– Hallottam, hogy énekelsz neki.

– Magamban énekeltem. Tehetek róla, ha ő is hallgatta? – Halvány mosoly jelent meg az ajkán. – Megnevettette. Elismerem, kedves kis szörnyeteg.

– Szörnyeteg?

– Ez a tejneve. Valahogy hívnom kellett. Gondoskodj róla, hogy mindig melegben és biztonságban legyen. Az anyja kedvéért, és az enyémért is. És tartsd távol a vörös asszonytól, ő tudja, ki valójában. Sok mindent lát a lángjaiban.

Aryát,
gondolta Jon, és remélte, hogy valóban ő volt az.

– Hamut és pernyét.

– Királyokat és sárkányokat.

Már megint a sárkányok.
Jon egy pillanatra maga is majdnem látta őket, ahogy az éjszakában mozognak, sötét szárnyuk kirajzolódott a lángtenger előtt.

– Ha tudná, már rég elveszi tőlünk a fiút. Mármint Dalla fiát, nem a te szörnyetegedet. Csak egyetlen szót kellett volna a király fülébe súgnia. –
És nekem is végem lett volna. Stannis árulásnak vette volna, amit tettem.
– Miért hagyta megtörténni, ha tudta?

– Mert hasznot húzott belőle. A tűz csalóka dolog, soha senki nem tudhatja, merre futnak a lángok. – Val fellépett a kengyelbe, másik lábát ádendítette a ló hátán, és lenézett a nyeregből. – Emlékszel, mit mondott neked a testvérem?

– Igen. –
A varázslat olyan kard, amelynek nincs markolata.
Csakhogy Melisandre is igazat mondott: egy markolat nélküli kard is jobb a semminél, amikor ellenség vesz körül.

– Helyes. – Val elindult észak felé. – Ne feledd, a telihold első éjszakája.

Jon figyelte távozását, és azon töprengett, vajon látja-e még valaha.
Nem déli hölgy vagyok,
hallotta a hangját,
hanem a szabad nép asszonya.

– Nem mintha törődnék azzal, amit mond – dünnyögte Bánatos Edd, miközben Val eltűnt a katonafenyők mögött –, de a levegő
valóban
olyan hideg, hogy fáj belélegezni. Persze abbahagyhatnám a légzést, de az még jobban fájna. – Összedörzsölte a kezét. – Rossz vége lesz ennek.

– Te mindenre ezt mondod.

– Ez igaz, uram. És általában igazam is van.

Mully megköszörülte a torkát.

– Parancsnok... elengedted a vad hercegnőt, az emberek azt fogják mondani...

–...hogy félig magam is vad vagyok, egy köpönyegforgató, aki kiárusítja a birodalmat fosztogatóknak, emberevőknek és óriásoknak. – Jonnak nem kellett a lángokba néznie, hogy tudja, mit suttognak a háta mögött. A legrosszabb az egészben az volt, hogy nem is tévedtek olyan nagyot. – A szavak, akár a szél, és a Falnál mindig fúj á szél. Gyertek!

Még sötét volt, amikor Jon visszatért a kovácsműhely mögötti szállására. Látta, hogy Szellem nincs a helyén.
Vadászik
A nagy, fehér rémfarkas mostanában sokat volt távol, egyre messzebbre barangolt zsákmány után kutatva. Az őrség emberei és a vakondvárosi vadak üresre vadászták a Fekete Vár környékét, pedig eleve nem volt sok állat arrafelé.
Közeleg a tél,
gondolta Jon.
Itt lesz hamar, túl hamar.
Vajon meglátja még a tavaszt?

Bánatos Edd meglátogatta a konyhát, és hamarosan visszatért egy korsó barna sörrel, valamint egy letakart tálcával. Jon a fedő alatt zsírban sült kacsatojásokat, egy szelet szalonnát, két kolbászt, egy véres hurkát, és egy fél frissen sült, még meleg cipót talált. Megette a kenyeret, és az egyik tojás felét. A szalonnát is szerette volna, de a holló elcsente, mielőtt még kézbe vehette volna.

– Tolvaj – morogta Jon, miközben a madár felröppent a szemöldökfára elfogyasztani a zsákmányát.

–
Tolvaj! –
értett egyet vele a holló.

Jon így inkább az egyik kolbásszal próbálkozott Éppen egy korty sörrel öblítette le a falatot, amikor Edd bejött, és közölte, hogy Bowen Marsh vár odakint.

– Vele van Othell is, és Cellador septon.

Ez gyorsan ment.
Elgondolkodott, vajon ki terjeszthette el a hírt, és hogy csak egy ember volt-e.

– Küldd be őket.

– Igenis, uram. Én előtte elraknám azt a rengeteg kolbászt, elég éhesnek tűnnek.

Jon nem az
éhes
szót használta volna rájuk. Cellador septon zavartnak és bizonytalannak látszott, szemlátomást nagy szüksége lett volna annak a sárkánynak a pikkelyére, amelyik megégette, míg Othell Yarwyck főépítő úgy nézett ki, mintha lenyelt volna valamit, amit nem tudott teljesen megemészteni. Bowen Marsh szemlátomást dühös volt. Jon látta a szemén, a megfeszült izmokon a szája körül, kerek arca pirosságán.
Ez nem a hidegtől van.

– Foglaljatok helyet – kínálta őket. – Esetleg egy kis ennivalót vagy italt?

– Már ettünk – morogta Marsh.

– Én még tudnék enni. – Yarwick leült az egyik székre. – Nagylelkű tőled, hogy felajánlottad.

– Van esetleg bor? – kérdezte Cellador septon.

–
Kukorica!
– károgta a holló a szemöldökfáról. –
Kukorica
,
kukorica!

– Bort a septonnak és ennivalót a főépítőnek – nézett Jon Bánatos Eddre. – A madárnak semmit. – Visszafordult látogatóihoz. – Val miatt jöttetek.

– És más miatt is – felelte Bowen Marsh. – Az emberek aggódnak, parancsnok.

És ki jelölt ki titeket, hogy beszéljetek a nevükben?

– Akárcsak én. Othell, hogy halad a munka Éjvárban? Levelet kaptam Ser Axell Florenttől, aki a Királyné Kezének nevezi magát. Azt írja, Selyse királyné nincs megelégedve a szállásával a Tengermelléki Keleti őrségben, és haladéktalanul át akar költözni férjura új székhelyére. Lehetséges ez?

Yarwick megvonta a vállát.

– Az erőd nagy részét helyreállítottuk, a konyhára új tetőt raktunk. Élelemre, bútorzatra és tűzifára van szükségünk, de ettől eltekintve lakható. Az biztos, hogy nem olyan kényelmes, mint a Keleti őrség, és messze is van a tengertől, ha őfelsége el akarna hagyni minket, de... igen, beköltözhet, bár még évek kellenek, hogy a hely valódi várkastélyra hasonlítson. Ha kapok több építőt, akkor hamarabb is kész lehetünk.

– Tudok adni egy óriást.

Othell meghökkent.

– Azt a szörnyeteget az udvaron?

– A neve Wun Weg Wun, legalábbis Bőrös szerint. Tudom, görcsbe áll tőle az ember nyelve, de Bőrös egyszerűen csak Wun Wunnak hívja, és láthatóan tökéletesen elégedett vele. – Wun Wun nem is hasonlított az óriásokra öreg Nan meséiben, azokra a hatalmas, ádáz lényekre, akik vért kevertek reggeli zabkásájukba, és egész bikákat nyeltek el szőröstül-bőröstül-szarvastul. Ez az óriás egyáltalán nem evett húst, bár igazán rettenetes látványt nyújtott, amikor nyers, kemény fehérrépát, sárgarépát és hagymát tömött hatalmas, lapos fogai közé. – Szeretne dolgozni, bár nem könnyű megértetni vele, mit akarunk. Az ősi nyelvet gond nélkül beszéli, de a közöst nem. Ugyanakkor fáradhatatlan, az ereje pedig elképesztő. Tucatnyi ember munkáját képes elvégezni.

– Én... nagyuram, az emberek soha... az óriások emberhúst esznek. Azt hiszem... nem, nagyuram, köszönöm, de nincsenek embereim, hogy szemmel tartsák ezt a lényt, ő...

Havas Jon nem lepődött meg.

– Ahogy akarod. Akkor itt tartjuk az óriást. – Igazság szerint nem szívesen vált volna meg Wun Wuntól.
Nem tudsz te semmit, Havas Jon,
mondta volna Ygritte, de Jon Bőrös vagy a ligetből elhozott vadak valamelyike segítségével gyakran beszélt az óriással, és egyre többet tudott meg népükről és múltjukról. Szerette volna, ha itt van Sam, és leírja a történeteket.

Ez nem azt jelentette, hogy nem látta, milyen veszélyt jelent Wun Wun jelenléte. Az óriás könnyen odacsaphatott, ha valaki feldühíti, és hatalmas kezével könnyedén széttéphetett volna egy embert Jonnak Hodor jutott róla eszébe.
Csak Wun kétszer akkora, kétszer olyan erős és feleolyan okos. Ez a gondolat még ajó Cellador septont is kijózanítaná. Viszont ha Tormundnak vannak óriásai
,
Wun Weg Wun segíthet szót érteni velük.

Mormont hollója ingerülten károgott, amikor az ajtó kitárult alatta, jelezve Bánatos Edd, egy kancsó bor, valamint egy tálcányi tojás és kolbász érkezését. Bowen Marsh látható türelmetlenséggel kivárta, hogy Edd töltsön, és csak a távozása után vágott bele.

– Tollett jó ember, mindenki kedveli, Vas Emmett pedig kiváló fegyvermester – mondta. – Mégis az a hír járja, el akarod küldeni őket.

– Hosszúhantban jó emberekre van szükségünk.

– Szajhahant, az emberek már így hívják, de ez nem számít – legyintett Marsh. – Igaz, hogy Emmettet azzal a vademberrel Bőrössel akarod felváltani? A fegyvermesteri poszton rendszerint lovagok vagy legalábbis felderítők szolgálnak.

– Bőrös
valóban
vadember – felelte szelíden Jon –, ezzel nem vitatkozom. Vívtam vele a gyakorlóudvaron. Ugyanolyan veszélyes a kőbaltájával, mint a legtöbb lovag a várkastélyokban kovácsolt kardokkal. Elismerem, nincs annyi türelme, mint szeretném, és a fiúk közül néhányan félnek tőle, de ez egyáltalán nem baj. Egy nap majd valódi harcban találják magukat, és jó szolgálatot fog tenni, ha már ismerik a félelmet.