Sárkányok tánca (71 page)

Jég ropogott a talpa alatt, és egy váratlan szélroham letépte a fejéről a csuklyáját, mintha egy szellem pöckölte volna meg fagyos ujjaival, hogy belenézhessen az arcába.

Theon Greyjoy számára Deres tele volt szellemekkel.

Nem erre a várkastélyra emlékezett gyermekkorából. Ez a hely ijesztő és elhagyatott, sokkal inkább rom, mint erőditmény, hollók és holtak menedéke. A nagy dupla fal még állt, mivel a gránit nem könnyen adja meg magát a tűznek, de a tornyok és épületek nagy része tető nélkül maradt, néhány össze is dőlt. A szalmát és a fát részben vagy egészben felemésztette a tűz, az üvegkert törött üvegtáblái alatt a várat télen tápláló gyümölcsök és zöldségek halottak voltak, feketék és fagyottak. Az udvart megtöltötték a félig hó alá temetett sátrak. Roose Bolton az egész seregét behozta a falak mögé, szövetségesei és a Freyek csapataival együtt. Ezrek kuporogtak a romok között, megtöltöttek minden belső udvart, a katonák pincékben, tető nélküli tornyokban és évszázadok óta elhagyatottan álló épületekben aludtak.

Szürke füst gomolygott az újjáépített konyhák és barakkok kéményén. A mellvédeket és csipkézett falakat hó koronázta, mindenhonnan jégcsapok lógtak. Mintha minden színt kiszívtak volna Deresből, míg végül csak a szürke és a fehér maradt.
A Starkok színei.
Theon nem tudta, hogy ezt baljós vagy inkább megnyugtató jelnek vélje. Még az ég is szürke volt.
Szürke, szürkébb és még szürkébb. Az egész világ szürke
,
akárhová nézel minden szürke, kivéve az új feleség szeme.
Az övé barna.
Nagy és barna, tele félelemmel
Nem helyes, hogy pont tőle akart segítséget kérni. Mit gondolt, hogy majd odafüttyent egy szárnyas lovat, és elrepíti innen, mint azok a hősök Sansa kedvenc történeteiben? Hiszen még saját magán sem tudott segíteni.
Bűzös, Bűzös, rímel arra, hogy bűvös.

Az udvaron mindenhol félig megfagyott halottak himbálóztak kenderköteleken, megduzzadt arcukra kiült a dér. Deresben hemzsegtek a csavargók; amikor Bolton serege ideért. Több mint kéttucatnyit kergettek ki dárdákkal üregeikből, ahol elvackolták magukat a vár romos tornyaiban és bástyáiban. A legmerészebbeket és legmakacsabbakat felkötötték, a többit munkára fogták. Dolgozzanak jól, mondta nekik Bolton nagyúr, és könyörületes lesz velük. Kő és fa rengeteg akadt, mivel a Farkaserdő nem volt messze. Először új, erős kaput építettek a régi, tűzben elégett helyett, aztán a nagycsarnok beomlott mennyezetének romjait hordták el, és sietve újat építettek a helyére. Amikor végeztek, Bolton nagyúr fellógatta az összes munkást. Állta a szavát: könyörületes volt hozzájuk, egyiket sem nyúzta meg.

Addigra Bolton hadseregének maradéka is befutott. Az üvöltve támadó északi szélben felvonták Tommen király szarvasos-oroszlános lobogóját Deres falaira, alá pedig Rémvár megnyúzott emberét. Theon Barbrey Dustin harcosaival együtt érkezett, személyesen az úrnő társaságában, a Hantvégen toborzott újoncokkal és a menyasszonnyal együtt. Dustin úrnő ragaszkodott hozzá, hogy ő vigyázzon Aryára az esküvő időpontjáig, ám az a pillanat már elmúlt.
Most már Ramsay-hez tartozik. Kimondta a szavakat.
Ezzel a házassággal Ramsay lesz Deres ura. És amíg Jeyne ügyel rá, hogy ne dühítse fel, nem lesz oka félnie tőle.
Arya. A neve Arya.

Theon keze még a prémmel szegélyezett kesztyűben is fájdalmasan lüktetett. Leggyakrabban a keze fájt, különösen hiányzó ujjai. Valóban volt olyan idő, amikor a nők vágytak az érintésére?
Megtettem magam Deres hercegének,
gondolta,
és onnan idáig jutottam.
Akkor arra gondolt, az emberek évszázadokon át fognak dalolni róla, és történeteket mesélnek merészségéről. Ehhez képest, ha most valaki megemlítette, a Köpönyegforgató Theon nevet használta, és a mesék csak az árulásáról szóltak.
Ez soha nem volt az otthonom. Csak fogoly voltam itt.
Stark nagyúr soha nem bánt vele kegyetlenül, de kétkezes kardjának hosszú acélárnya mindig ott lebegett közöttük.
Tisztességes volt velem, de sosem barátságos. Tudta, hogy egy nap talán ki kell végeznie.

Theon lesütött szemmel vágott át az udvaron, óvatosan kerülgette a sátrakat.
Itt tanultam meg harcolni,
gondolta, és felidézte azokat a meleg nyári napokat, amikor Robb-bal és Havas Jonnal gyakorolt az öreg Ser Rodrik vigyázó tekintete előtt. Akkor még nem hiányzott semmije, meg tudta fogni a kardot úgy, mint bárki más. Ám az udvar sötétebb emlékeket is őrzött. Itt gyűjtötte össze Stark háza népét azon az éjszakán, amikor Bran és Rickon megszöktek a várból. Ramsay akkor még Bűzös volt, ott állt az oldalán, és azt suttogta a fülébe, hogy meg kellene nyúznia néhány foglyot, és úgy kényszeríteni őket, hogy elmondják, hová mentek a fiúk.
Amíg én vagyok Deres hercege, itt nem lesz nyúzás,
felelte Theon, és akkor még fogalma sem lehetett róla, milyen rövid ideig fog tartani az uralma.
Egyikük sem segített nekem. Fél életemben ismertem őket, mégsem segítettek.
Ennek ellenére mindent megtett, hogy megóvja őket, de amikor Ramsay levette magáról Bűzös álarcát, mindenkit lemészárolt, még Theon vasembereit is.
Felgyújtotta a lovamat.
Az volt az utolsó dolog, amit a vár elestének napján látott: Mosoly égett, sörényéből magasra csaptak a lángok, ahogy hátsó lábaira ágaskodott, rugdosott és fájdalmasan nyerített, szeme elfehéredett a rémülettől.
Itt, ezen az udvaron.

A nagycsarnok ajtaja már ott magasodott előtte; új ajtót helyeztek az elhamvadt helyére, a sebtében összeszegelt deszkák csúfok voltak, nyersek és durvák. Két dárdás katona őrködött a bejáratnál, összegörnyedve reszkettek vastag prémköpenyükben, szakállukba belefagyott a jég. Megvetően nézték Theont, ahogy felsántikált a lépcsőn, és a jobb oldali ajtószárnyat benyomva belépett a terembe.

A fáklyafényes csarnokban kellemes meleg volt, és talán még soha nem látott itt ennyi embert. Theon hagyta, hogy a meleg átjárja tagjait, aztán elindult a helyiség túlsó végébe. Az asztalok melletti padokon vendégek szorongtak, a felszolgálók alig fértek el közöttük. Még az előkelő lovagoknak és nemeseknek is sokkal kevesebb hellyel kellett beérniük, mint általában.

Az emelvény mellett, kobozát pengetve Abel énekelte a „Nyár szép szüzei”-t.
Bárdnak nevezi magát
,
de sokkal inkább kerítő.
Manderly nagyúr hozott magával zenészeket Fehérrévből, de egyikük sem volt dalnok, így amikor Abel felbukkant a kapunál egy kobozzal és hat nővel, örömmel fogadták.

– Két nővér, két lány, egy feleség és az én öreg anyám – mutatta be őket a bárd, bár egyikük sem hasonlított rá. – Némelyik énekel, némelyik táncol, egy a dudát fújja, egy pedig dobol. És nagyon jól tudnak mosni is.

Bárd vagy kerítő, Abel hangja kellemes volt, és értett a muzsikáláshoz. Itt, a romok között ennél többet senki nem várhatott.

A falakon zászlók lógtak: a Ryswellek lófeje arany, barna, szürke és fekete háttér előtt; az Umber-ház üvöltő óriása; a flintujjai Fiintek kőkeze; a Hornwoodok jávorszarvasa és a Manderlyk férfisellője; a Cerwynek fekete csatabárdja és a Tallhartok fenyőfái. Ám még a színes szövetek sem tudták eltakarni a megfeketedett falakat, sem az egykori ablakok helyén tátongó réseket elfedő deszkákat. Még a tető sem volt rendben, az új gerendák világosak voltak, és élénkek, míg a régi szarufák csaknem feketére színeződtek több évszázad füstjétől

A legnagyobb zászlókat az emelvény mögött helyezték el, a férj

és a feleség mögött ott lógott Deres rémfarkasa és Rémvár nyúzott embere. A Stark-lobogó látványa sokkal erősebb hatást gyakorolt Theonra, mint várta.
Nincs rendben
,
nincs rendben, mint ahogy a szeme sincs.
A Poole-ház címere kék korong volt fehér mezőn, szürke kerettel. Annak kellett volna ott lennie.

– Köpönyegforgató Theon! – szólalt meg valaki a közelében. Mások elfordultak tőle. Valaki a padlóra köpött.
Miért is ne tennék?
Elvégre ő az áruló, aki csellel elfoglalta Derest, lemészárolta fogadott fivéreit, hozzájárult saját emberei megnyúzásához a Cailin-ároknál, és Ramsay nagyúr ágyába hajtotta fogadott húgát. Roose Bolton talán a hasznát vette, de az igazi északiak megvetették.

Bal lábának hiányzó ujja miatt suta bicegéssel lépdelt, meglehetősen mulatságos látványt nyújtva. Valahonnan hátulról női nevetést hallott Még itt ebben a félig fagyott várutánzatban, a hó, a jég és a halál gyűrűjében is voltak nők.
Mosónők.
Ez volt az udvarias elnevezése a
táborkísérőknek
, ami viszont a
szajhák
finomabb neve volt.

Hogy honnan érkezhettek, Theon nem tudta. Egyszerűen csak megjelentek, akár a férgek a tetemen vagy a varjak csata után. Minden hadsereg vonzotta őket. Akadtak köztük harcedzett szajhák, akik egy este akár húsz férfival is lefeküdtek, és mindegyiket az asztal alá itták. Mások ártatlannak tűntek, akár a szüzek, de ez csak a mesterségük egyik trükkje volt. Néhányan tábori asszonyok voltak, akik valamelyik istennek elsuttogott esküvel kötődtek egy katonához, hogy aztán azonnal el is feledkezzenek róluk, amint véget ér a háború. Melegítették a férfi ágyát éjszaka, megfoltozták a csizmáját, vacsorát főztek, aztán a harc végén kifosztották a tetemét Néhányan még mostak is. Gyakran voltak velük fattyú kölykök, szurtos kis nyomorultak, akik már a táborban születtek. És még ők is gúnyolódtak Köpönyegforgató Theonon.
Hadd nevessenek!
Büszkesége elhamvadt Deresben; ilyesminek semmi keresnivalója nem volt Rémvár börtönében. Amikor megérezted a nyúzókés csókját egy nevetés már nem tud ártani.

Származása és vére miatt az emelvényen, az asztal végében jutott neki hely, közvetlenül a fal mellett Bal oldalán foglalt helyet Dustin úrnő, szokás szerint fekete, dísztelen, egyszerű szabású gyapjúruhába öltözve. A jobb oldalán senki nem ült
Mindannyian félnek, hogy megbecstelenítem őket a jelenlétemmel
Ha mert volna, hangosan felnevet

A hitvesnek járt a díszhely, Ramsay és az apja között. Lesütött szemmel ült, miközben Roose Bolton pohárköszöntőt mondott rá.

– Gyermekei révén a két ősi ház egyesül, és a hosszú ellenségeskedés Starkok és Boltonok között véget ér. – Olyan halkan beszélt, hogy a csarnokban mindenki néma csendben, feszülten hallgatta. – Nagyon sajnálom, hogy régi barátunk, Stannis nem tette tiszteletét – folytatta halk nevetést kiváltva –, mivel tudom, hogy Ramsay az ő fejét szerette volna házassági ajándékként átnyújtani Arya úrnőnek.

– A nevetés hangosabbá vált. – Ha mégis megérkezik, illő módon fogadjuk majd, igazi északiakhoz méltóan. Addig azonban együnk, igyunk, és érezzük jól magunkat... mert a tél már itt van a nyakunkon, barátaim, és sokan közülünk nem érik meg a tavaszt!

Az ételt és italt Fehérrév ura szállította, a barna és világos sört, a vörös, arany és bordó bort hatalmas rakterű hajókon hozták a meleg délről, és mély pincékben tárolták. A vendégek tőkehalas süteményt és sütőtököt majszoltak, az asztalokra répát és sajthengereket készítettek, majd előhozták a gőzölgő, szinte feketére sült ürü- és marhabordát, és végül három hatalmas, kocsikerék nagyságú esküvői lepényt. A rétegek közé hagymát, fehér– és sárgarépát, paszternákot, gombát és érlelt disznóhúst töltöttek, és az egészet ízes, barna mártással locsolták meg. Ramsay széles pengéjű, görbe kardjával vágott belőle szeleteket, Wyman Manderly pedig maga szolgálta fel az adagokat, elsőként Roose Boltonnak és kövér Frey feleségének, majd Ser Hosteennek és Ser Aenysnek, Walder Frey fiainak.

– A legjobb lepény, amit valaha kóstoltatok, uraim! – jelentette ki a kövér nemes. – Mossátok le egy kis arbori arannyal, és ízlelgessetek minden falatot, én is azt teszem!

Állta a szavát. Manderly hat szeletet gyűrt le, mindhárom lepényből kettőt-kettőt, elégedetten cuppogott, a hasát simogatta, és csak tömte magába az ételt, amíg ruhája barnára nem színeződött a szósztól, és a szakálla megtelt morzsákkal. Még Kövér Walda Frey sem versenyezhetett vele, bár ő is elbánt három szelettel. Ramsay maga is jóízűen evett, sápadt felesége azonban csak bámulta az eléje tett tányért. Amikor felemelte a fejét, és Theonra nézett, látta a félelmet a nagy, barna szempárban.

A terembe nem engedtek be kardokat, de mindenki viselt tőrt, még Theon Greyjoy is. Máskülönben hogyan vághatta volna el a húst? Minden alkalommal, amikor a lányra nézett, aki egykor Jeyne Poole volt, érezte a hideg acélt az oldalán.
Nem tudom megmenteni
, gondolta,
de könnyedén megölhetném. Senki nem számítana rá. Könyöröghetnék, hogy tiszteljen meg egy tánccal és elvágnám a torkát. Elvégre jót tennék vele, nem igaz
?
És ha az ősi istenek meghallgatták az imám, Ramsay haragjában azonnal végez velem.
Theon nem félt a haláltól. Rémvár alatt megtanulta, hogy a halálnál sokkal rosszabb dolgok is vannak. Ramsay tanította meg neki, ujjanként és bőrdarabonként, és egyiket sem fogja soha elfelejteni.

– Nem is eszel – jegyezte meg Dustin úrnő.

– Nem. – Még az evés is nehezére esett. Ramsay olyan sok fogát kitörte, hogy a rágás fájdalmat okozott. Az ivás könnyebben ment, bár a kupát mindkét kezével meg kellett fognia, nehogy elejtse.

– Nem kóstolod meg a disznóhúsos lepényt, nagyuram? A legjobb, amit valaha ettem, legalábbis a mi kövér barátunk szerint. – Az úrnő kupájával Manderly felé intett. – Láttál már kövér embert ilyen boldognak? Szinte táncol. És saját kezével szolgálja ki a többieket.

Valóban, Fehérrév ura maga volt a boldog kövérség megtestesítője, mosolygott és nevetett, tréfálkozott a nemesekkel, és a hátukat veregette, mindig újabb dalt kért a muzsikusoktól.

– Most a „Véget ért éjszaká”-t, énekmondó! – bömbölte. – Az ifjú arának tetszeni fog, biztos vagyok benne! Vagy dalolj nekünk a bátor, ifjú Danny Flintről, hadd zokogjunk! – Az ember azt hihette volna, hogy ő házasodott meg.

– Részeg – állapította meg Theon.

– Borba fojtja a félelmét. A csontja velejéig gyáva.

Csakugyan? Theon ebben nem volt annyira biztos. A fiai szintén

kövérek voltak, de a harcban sosem hoztak szégyent magukra.

– A vas szülöttei is lakomáznak a harc előtt. Egy utolsó falat az életből, hátha a halál már vár rád. Ha Stannis idejön...

– Ide fog. Muszáj neki. – Dustin úrnő kuncogott. – És amikor ez megtörténik, a kövér ember összepisálja magát. A fia meghalt a Vörös Nászon, mégis megosztotta kenyerét és sóját a Freyekkel, a házába fogadta őket, és az egyiknek odaígérte az unokáját. Még lepénnyel is kiszolgálta őket. A Manderlyk egyszer már elmenekültek délről, ellenségeik elüldözték őket földjeikről és váraikból. A vér nem hazudik. Nem kétséges, hogy a kövér ember legszívesebben mindannyiunkkal végezne, de hatalmas mérete ellenére nincs hozzá gyomra. Az izzadt hús alatt ugyanolyan gyáva szív dobog, mint... nos, mint a tiéd.