Sárkányok tánca (69 page)

Nem valószínű.
Stannis megfontolt parancsnok volt, serege pedig klánharcosokból, déli lovagokból, a király és a királyné embereiből, illetve néhány északi nagyúr csapataiból áll.
Nagyon gyorsan kellene Deresbe mennie, vagy sehogy,
gondolta Jon. Nem az
6
dolga, hogy tanácsokat adjon a királynak, mégis...

Újra a levélre pillantott.
Ha módomban áll, megmentem a húgodat.
Meglepően emberi gesztus Stannistől, bár nem hiányzott belőle a végzetesnek és kegyetlennek tűnő
„ha módomban áll”
feltétel, illetve a kiegészítés:
„és találok neki egy Havas Ramsay-nél alkalmasabb férjet.”
De mi van, ha Arya nem is lesz ott, hogy meg kelljen menteni? Mi van, ha Melisandre úrnő lángjai igazat mondtak? A húga valóban el tudott szökni fogvatartóitól?
Hogyan lehetne rá képes? Arya mindig is fürge és gyors észjárású volt, de még mindig csak egy kislány, Roose Bolton pedig nem az a fajta ember, aki óvatlanul bánna egy ilyen értékes zsákmánnyal.

És ha Boltonnak soha nem is volt a kezében Arya? Lehet, hogy ez a házasságkötés csak valami csapda, és így akarják lépre csalni Stannist. Jon tudta, hogy Eddard Starknak soha nem volt oka kételkedni Rémvár urában, de nem is bízott a suttogó hangú, fehér bőrű, sápadt szemű nemesben.

Egy szürke lány haldokló lovon, amint a házasság elől menekü.l
Ezekre a szavakra alapozva küldte Északra Mance Raydert hat lándzsaasszonnyal.

– Fiatalok és csinosak – mondta Mance. A megégetetlen király elsorolta a neveket, Bánatos Edd pedig elvégezte a többit, kicsempészte őket Vakondvárosból. Utólag őrültségnek tűnt az egész. Talán jobban tette volna, ha azonnal végez Mance Rayderrel, amint felfedte magát. Jon érzett bizonyos kelletlen elismerést a Falon Túli Király iránt, de a fickó akkor is köpönyegforgató és esküszegő volt. Melisandréban még kevésbé bízott A végén valahogy mégis beléjük helyezte a bizalmát.
Mindezt azért, hogy megmentsem a húgomat. Csakhogy az Éjjeli őrség embere
inek nincsenek húgaik.

Kölyökkorában az Ifjú Sárkány volt a kedvenc hőse, a gyermekkirály, aki tizennégy éves korában meghódította Dorne-t. Fattyú származása ellenére – vagy talán éppen azért – Havas Jon mindig arról álmodozott, hogy embereket vezet győzelemre, ahogy Daeron király is tette, hogy ha majd felnő, neves hódító lesz belőle. Most, felnőtt férfiként megkapta a Falat, mégis tele volt kételyekkel, és még azokat sem képes legyőzni.

Daenerys

A
tábor bűze olyan elsöprő erejű volt, hogy Dany alig tudta visszatartani öklendezését.

Ser Barristan is az orrát húzogatta.

– Felségednek nem kellene itt lennie, és belélegeznie ezeket az ártalmas kipárolgásokat.

– A sárkány vére vagyok – emlékeztette a királynő. – Láttál már beteg sárkányt? – Viserys azt állította, a Targaryenekre nem hatnak az egyszerű emberek kórjai, és eddig úgy tűnt, igazat mondott. Sokszor fázott, éhezett és rettegett, de beteg sohasem volt.

– Akkor is jobban érezném magam, ha felséged visszatérne a városba – zsörtölődött az öreg lovag. Meereen sokszínű téglafalai alig félmérföldnyire emelkedtek. – A vérfolyás minden hadsereg átka a Hajnal Kora óta. Hagyd ránk az élelem szétosztását, felség.

– Majd holnap. Most itt vagyok, és látni akarom. – Megsarkantyúzta ezüstjét, a többiek követték.

Jhogo lovagolt előtte, Aggó és Rakharo közvetlenül mögötte, kezükben hosszú dothraki korbáccsal, hogy távol tartsák a betegeket és haldoklókat. Ser Barristan jobboldalt kísérte egy foltos, szürke lovon, a másik oldalon pedig Csíkoshátú Symon a Szabad Testvérektől, és Marselen az Anya Embereitől. A kapitányokat három tucat katona követte, ők védték az élelemmel megrakott szekereket. Dothrakik, Bronz Bestiák és felszabadítottak egyaránt lovon ültek, az egyetlen közös bennük a feladat iránt érzett undor volt.

Az astaporiak kísérteties menetként szegődtek a nyomukba, a tömeg minden egyes megtett lépéssel nagyobbá vált mögöttük Néhányan olyan nyelven beszéltek, amit Dany nem értett. Mások már beszélni sem tudtak. Sokan a királynő felé emelték karjukat, vagy térdre borultak, amikor ezüstje ellépdelt mellettük.

– Anya! – kiabálták Astapor, Lys, Ó-Volantis nyelvjárásában, torokhangú dothraki nyelven, Qarth dallamos kiejtésével, de még Westeros közös nyelvén is. – Anya, kérlek... anya, segíts a nővéremen, nagyon beteg... adj ételt a kicsinyeimnek... kérlek, öreg atyámnak... segíts neki... segíts nekem...

Már nem tudok több segítséget adni
, gondolta kétségbeesetten Dany. Az astaporiaknak nem volt hová menniük. Több ezren rekedtek Meereen vastag falain kívül – férfiak, asszonyok és gyermekek, öregemberek, kislányok és újszülött csecsemők. Sokan betegek voltak, a legtöbben éheztek, és mindannyian halálra voltak ítélve. Daenerys nem merte kinyittatni a város kapuit, és beengedni őket, de megpróbált mindent megtenni értük, ami módjában állt Küldött hozzájuk gyógyítókat, Kék Kegyeket, varázsdalnokokat, sebészborbélyokat, de közülük is megbetegedtek néhányan, és egyikük művészete sem lassította le a fakó kancán érkező kór terjedését. Az egészségesek és a betegek elkülönítése sem vezetett eredményre. A Bátor Pajzsok megpróbálták elválasztani a férjeket a feleségüktől, a gyermekeket az anyjuktól, de az astaporiak üvöltve tiltakoztak, és kövekkel dobálták meg őket. Néhány nap múlva a betegek meghaltak, az egészségesek pedig megbetegedtek. Az elszigetelés nem járt eredménnyel.

Még az etetésük is egyre nehezebbé vált. Dany folyamatosan küldött nekik, amit tudott, de mindennap egyre többen lettek, és egyre kevesebb étel jutott. Kocsihajtókat sem volt könnyű találni, akik hajlandónak mutatkoztak elszállítani a rakományt. A táborba küldött emberek közül aggasztóan sokan-kapták el a kórt, másokat megtámadtak a visszafelé vezető úton. Előző nap felborítottak egy szekeret és két katonát megöltek, ezért a királynő elhatározta, hogy ma ő maga hozza el az élelmet. Az összes tanácsadója hevesen tiltakozott, Reznaktól és a Tarfejűtől Ser Barristanig, de Daenerys hajthatatlan maradt.

– Nem fogok elfordulni tőlük! – jelentette ki eltökélten. – Egy királynőnek ismernie kell népe szenvedését!

A szenvedés volt az egyetlen dolog, amiben nem szenvedtek hiányt

– Alig maradt egy-két lovuk és öszvérük, pedig rengeteget hoztak magukkal Astaporból – jelentette Marselen. – Mindegyiket megették, felség, a patkányokkal és dögevő kutyákkal együtt, már amelyiket sikerült elkapniuk. Egyesek már a saját halottaikat eszik.

– Az ember nem ehet másik embert! – háborodott fel Aggo.

– Ez tudott – értett egyet Rakharo. – Átkozottak lesznek.

– Azon már rég túl vannak – mondta Csíkoshátú Symon.

Felpuffadt hasú gyerekek követték őket, már ahhoz is gyengék voltak, hogy könyörögjenek. A homokbuckák és kövek között csontsovány férfiak kuporogtak, barnásvörös, bűzlő székletükkel együtt az élet is távozott belőlük. Sokan most már ott végezték a dolgukat, ahol aludtak, ahhoz sem maradt erejük, hogy elkússzanak a királynő utasítására ásatott árkokig. Két asszony egy megperzselt csonton veszekedett. A közelben tízéves forma fiú evett egy patkányt Fél kézzel fogta zsákmányát a másikban kihegyezett karót szorongatott arra az esetre, ha valaki megpróbálná elvenni tőle a tetemet. Temetetlen holtak hevertek mindenfelé. Dany látott egy embert, aki fekete köpeny alá húzódva feküdt a földön, de amikor közelebb ért a köpeny milliónyi léggyé változva semmivé foszlott. Csontvázra emlékeztető asszonyok dajkálták haldokló csecsemőiket, csak a tekintetükkel követték a királynőt. Akiknek volt erejük, utánaszóltak:

– Anya... kérlek, Anya... légy áldott, Anya...

Legyek áldott
, gondolta keserűen Dany.
A városotok hamuvá és csonttá vált, a népetek haldoklik. Nem tudok menedéket, gyógyszert, reményt adni nektek, csak száraz kenyeret, férges húst, kemény sajtot és egy kis tejet. Legyek áldott. Legyek áldott!

Miféle anya az, akinek nincs teje, hogy etesse a gyermekeit?

– Túl sok a halott – mondta Aggó. – El kellene égetni Őket.

– És ki égetné el őket? – kérdezte Ser Barristan. – Tombol a vérfolyás. Százan halnak meg minden éjjel.

– Nem tanácsos megérinteni a holtakat – bólintott Jhogo.

– Ez tudott – vágta rá egyszerre Aggo és Rakharo.

– Lehet, de ezt akkor is el kell intézni – jelentette ki Dany. Egy pillanatra elgondolkodott. – A Makulátlanok nem félnek a holttestektől. Beszélek Szürke Féreggel.

– Felség, a Makulátlanok a legjobb harcosaid – ellenkezett Ser Barristan. – Nem kockáztathatjuk meg, hogy a kór elterjedjen közöttük. Hadd temessék el az astaporiak saját halottaikat.

– Túlságosan gyengék – állapította meg Csíkoshátú Symon.

– Több ennivalótól megerősödnének – mondta Dany.

Symon a fejét csóválta.

– Ne vesztegessük az ennivalót haldoklókra, fényesség. Az élőknek sem jut elég.

Dany tudta, hogy a harcosnak igaza van, de ez nem tette könnyebbé szavai megemésztését.

– Megállunk – döntött a királynő. – Itt etetjük meg őket. – Felemelte a kezét, mire a szekerek megálltak, a lovasok pedig körbevették őket, nehogy az astaporiak odacsődüljenek. Nem sokkal később már érezhetővé vált a tömeg nyomása, ahogy egyre több beteg indult dülöngélve a szekerek felé. A lovasok visszaszorították őket.

– Várjatok a sorotokra! – kiabálták. – Ne tülekedjetek! Vissza, vissza! Jut kenyér mindenkinek, várjátok ki a sorotokat!

Dany nem tehetett mást, csak ült és figyelt.

– Ser – szólt oda Barristan Selmynek –, nem tehetünk mást? Neked is vannak készleteid.

– Készletek felséged katonái részére. Hosszú ostromra kell felkészülnünk. A Viharvarjak és a Második Fiak zaklathatják a yunkaikat, de biztosan nem verik vissza őket. Ha felséged engedélyezné, hogy összeállítsak egy hadsereget...

– Ha csatára kerül sor, szívesebben harcolnék Meereen falai mögül. Hadd próbálkozzanak a yunkaik a falak megmászásával. – A királynő körülnézett. – Ha egyenlően osztanánk el az élelmünket...

–...akkor az astaporiak napok alatt felélnék a részüket, és annyival kevesebb maradna nekünk az ostromra.

Dany Meereen színes téglás falát bámulta a táboron túl. A levegőt megtöltötték a legyek és a sírás hangjai.

– Az istenek azért küldték a járványt, hogy alázatra tanítsanak. Ennyi halott...
nem
fogom hagyni, hogy a tetemeket egyék! – Magához intette Aggót – Menj vissza a kapuhoz, hozd ide Szürke Férget és ötven Makulátlant.

– Vér a véredből engedelmeskedik,
Khaleesi.
– Aggo megfordult és elvágtatott.

Ser Barristan leplezetlen rosszallással nézett rá.

– Nem volna szabad túl sokáig itt időznöd, felség. Az astaporiaknak kiosztottuk az ételt ahogy parancsoltad. Nem tehetünk többet szegény párákért. Menjünk vissza a városba.

– Menj, ha akarsz, ser. Nem tartalak vissza. Senkit nem tartok vissza. – Dany leszállt a lováról. – Meg nem gyógyíthatom őket, de megmutathatom nekik, hogy az anyjuk törődik velük.

Jhogo felszisszent.

– Ne,
Khaleesi!
– Szakállában halkan megcsendült a csengettyű, miközben leszállt a lováról. – Nem szabad közelebb menned. Ne engedd, hogy megérintsenek!

Dany elsétált mellette. Nem sokkal távolabb egy öregember feküdt a földön, jajgatva meredt a szürke felhőkre. Letérdelt mellé, miközben elfintorodott a szagtól, és kisöpörte a férfi szürke haját a homlokából.

– Láza van, ég a bőre. Vízre van szükség, hogy lemosdassam. Tengervíz is megteszi. Marselen, hoznál nekem? És olaj is kell a máglyához. Ki segít elégetni a holtakat?

Mire Aggo visszatért Szürke Féreggel és ötven loholó Makulátlannal, már mindenki Danynek segédkezett, senki nem akart szégyenben maradni. Csíkoshátú Symon emberei elhúzták a holtakat az élők mellől, és felhalmozták a holttesteket, míg Jhogo, Rakharo és a többi dothraki segítettek a járni tudóknak lebotorkálni a partra, hogy megfürödjenek és kimossák a ruháikat. Aggo úgy meredt rájuk, mintha mindannyian megbolondultak volna, de Szürke Féreg letérdelt a királynő mellé.

– Ez szívesen segít!

Délre tucatnyi máglya égett, és sűrű, fekete füstoszlopok szennyezték be a makulátlan, kék eget. Dany lovaglóruhája összepiszkolódott, korom rakódott rá a máglyákból.

– Fényesség – lépett oda hozzá Szürke Féreg –, ez és a testvérei arra kérnek, hogy ha itt végeztünk, megfürödhessenek a sós tengerben, amely hatalmas istennőnk törvényei szerint megtisztít minket.

A királynő nem tudott róla, hogy az eunuchoknak is van saját istenük.

– Ki ez az istennő? Ghis valamelyik istene?

Szürke Féreg zavartnak tűnt.

– Az istennőt sok néven nevezik. Ő a Dárdák Úrnője, a Harc Hitvese, a Seregek Anyja, de a valódi nevét csak azok a szerencsétlen lelkek ismerik, akik az oltáron égették el férfiasságukat. Nem beszélünk róla másoknak. Ez a bocsánatodért könyörög.

– Ahogy kívánod. Igen, megfürödhettek, ha az a vágyatok. Köszönöm a segítséget.

– Ezek azért élnek, hogy szolgáljanak.

Amikor Daenerys sajgó végtagokkal és fájó szívvel visszatért a piramisába, Missandei éppen egy régi tekercset olvasott, míg Irri és Jhiqui Rakharón vitatkoztak.

– Te túl sovány vagy hozzá – mondta Jhiqui. – És szinte még gyermek. Rakharo nem visz ágyba kisfiúkat, ez tudott.

– Az tudott, hogy te egy tehén vagy! – vágott vissza Irri. – És Rakharo nem visz ágyba teheneket!

– Rakharo vér a véremből, az élete az enyém, nem a tiétek – zárta le a vitát Dany. – Rakharo a Meereentől távol töltött idő alatt csaknem féllábnyit nőtt, és megizmosodva, négy csengővel a hajában tért vissza. Jóval Aggo és Jhogo fölé tornyosult, és ezt a szolgálólányai is észrevették. – Most pedig csend legyen, fürdeni akarok. – Még soha nem érezte magát ilyen mocskosnak. – Jhiqui, segítsd le rólam ezeket a ruhákat, aztán vidd és égesd el őket. Irri, mondd meg Qezzának, hogy kerítsen nekem valami könnyű és szellős ruhát. Nagyon forró ez a nap.

A teraszon hűs szellő fújdogált. Dany elégedett sóhajjal ereszkedett a medence vizébe. Utasítására Missandei is megszabadult a ruháitól, és bemászott utána.

– Ez hallotta, ahogy az astaporiak múlt éjjel a falat kaparják – jegyezte meg a kis írnok, miközben Dany hátát mosta.

Irri és Jhiqui összenéztek.

– Senki nem kaparászott – mondta végül Jhiqui. – Egyáltalán, hogyan kaparásztak volna?

– A kezükkel – felelte Missandei. – A téglák már öregek, és könnyen szétmállanak. Megpróbálnak utat fúrni maguknak a városba.

– Az évekig fog tartani – legyintett Irri. – A falak nagyon vastagok, ez tudott.

– Ez tudott – értett egyet Jhiqui.

– Én is velük álmodtam. – Dany megfogta Missandei kezét. – A tábor jó félmérföldnyire van a várostól, kedvesem. Senki nem kaparta a falakat.

– Felséged jobban tudja – bólintott Missandei. – Megmoshatom a hajadat? Közeleg az idő, Reznak mo Reznak és a Zöld Kegy jönnek, hogy tanácskozzanak veled...

– ...az esküvői előkészületekről. – Dany hangos csobbanással felült. – Majdnem elfelejtettem. –
Talán el is akartam. –
Utána pedig Hizdahrral vacsorázom. – Felsóhajtott. – Irri, hozd a zöld
tokar
t a myri csipkével szegélyezett selymet.

– Azt éppen javítják,
Khaleesi.
A csipke elszakadt. A kék
tokar
t viszont kitisztították.

– Legyen akkor a kék. Annak is örülni fognak.

Csak félig-meddig tévedett. A papnő és az udvarnagy valóban örültek, hogy igazi meereeni úrhölgyhöz méltó módon,
tokar
ban látják, ám éppenséggel le akarták vetkőztetni. Daenerys hitetlenkedve hallgatta őket, de megvárta, hogy befejezzék, csak azután válaszolt.

– Senkit nem szeretnék megsérteni, de
nem
fogom magam meztelenül megmutatni Hizdahr anyjának és nővéreinek.

– Muszáj, fényesség! – pislogott meglepetten Reznak mo Reznak. – Házasságkötés előtti hagyomány, hogy a férj házának asszonyai ellenőrzik a feleségjelölt méhét és a... női részeit. Hogy biztosak legyenek benne, nincs baj a formájukkal, és hogy, khm...